Sorozatgyilkosos, ártatlan lányt kihasználó, rendőrös.
Hónapok teltek el a közös nyomozásuk óta, és Kate még mindig nem tudja, hányadán állnak egymással Johnnal. Valami határozottan van közöttük, de nagy a távolság és mindketten túl nagy terheket is cipelnek. Egy amish tanyán azonban olyan szörnyűség történik, hogy bármi is legyen a civil életükben, a nőnek szüksége lesz a férfi
szakértelmére. Egy egész családot mészároltak le, különös kegyetlenséggel. Ahogy az áldozatokat megvizsgálják, az is kiderül, hogy a 15 éves Mary nevű kamasz terhes is volt. Kate mindenkinél jobban tudja, ez a közösség mennyire képes titkot tartani, de most rá kell jönnie a lány rejtette szörnyűségekre, hogy igazságot szolgáltathasson neki. Miközben egy egyre sötétebb és undorítóbb ügy kezd körvonalazódni, Kate újfent kénytelen a saját démonjaival is hadakozni.
Ma valahogy szomorúnak érzem, hogy nem egy Kate Burkholder nyomozáson rágtam át magam, csak éppen a sorozatnak az újabb részein – és rá kell jönnöm, hogy ez a sorozat egykor sokkal többet tudott, mint ami az új részekben van benne.
A második a sorban, a Könyörgés is egy olyan történet, ami sokkal rémségesebb és jobban kidolgozott, mint a későbbi ügyek. Itt még meg tud ütni azzal a szerző, hogy ilyen borzalmakra is képesek egymással az emberek. Nem csak azért, mert a rendőrök egy idő után azt mondják, hogy láttak már rosszabbat is – tényleg ezek voltak a rosszabbak.
Itt már mélyen az amish világban van beágyazva a bűntény, nem csak közvetve szerepel benne a közösség. Egy amish családot végeztek ki, és amiért áldozatok lettek, az mélyen fakad az életmódjukból. Most talán a kritikus hang az erősebb: Kate mélyen együttérez az áldozatokkal, de pontosan látja azt is, hogy Mary azért jutott ide, azért lehettek ezek a körülmények, mert hagyományos amish nevelést kapott. A világtól való majdnem teljes elzárás, ahogy a kiátkozástól való félelem miatt inkább tűr, minthogy megvédje magát. Ahogy a szexuális nevelés hiánya kihasználható áldozattá tette. Valóban rémséges történet bontakozik ki: az csak a jéghegy csúcsa, hogy mit tettek a családdal, de előtte Mary már hónapok óta komoly bűncselekmény áldozata volt.
A nyomozás, ahogy egy krimiben kell, halad előre. Nyomokat és törvényszéki bizonyítékokat követnek, nagyon sok emberrel beszélnek és Kate a bennfentes tudása miatt sok olyasmire is ráérez, amit más nem tudna megtenni a helyében. Kiváló példa, ahogy meggyőz egy amish családot, hogy segítsenek a nyomozásban – ha nyers akarok lenni, ráveszi őket, hogy a gyilkos elfogása érdekében legyenek csalik. (Legalábbis a látszat ez lesz.) Dinamikus, izgalmas, ahogy egyre több minden kiderül és szakaszai vannak a megoldásnak. Az különösen tetszett, hogy Kate addig képtelen elengedni az ügyet, amíg valóban minden pontra fel nem került a pont.
Mellette nagyon személyes is tud lenni, mert Kate kénytelen megint a saját legnagyobb félelmével és rémálmával szembenézni. Sok mindenben hasonlít az eset a saját eltitkolt történetére, és ez feltépi a sebeket. John Tomasetti így most nem csak a nyomozói eszével kell mellé, a férfi lesz az, aki érzelmileg is ott van neki és egyben tartja. Bírom, ahogy alakul a kapcsolat dinamikája – ahogy erősítik egymást, és aki éppen rosszabbul van, az számíthat a másikra. Ez egy olyan szerelmi történet, amibe Castillo kevés romantikát tett bele, de olyan mélyen össze tudnak tartozni a szereplők, hogy eszembe sincs azt mondani, ez nem igazi.
Érdekes, kellően szövevényes, személyes dráma is. Határozottan tetszett.
Castillo: Könyörgés – Mint krimi: 95% a nyomozás logikusan és jól felépített, van fordulat és izgalom, dráma is.
Szubjektíven: 90% szeretem, ahogy John és Kate kapcsolata épül, borzongató az eset is.
Viktória királynő egyik leszármazottja volt. Kompromisszumokat kellett kötni, de a frigy létrejöhetett és egy ország ünnepelte a fiatal párt. A felhőtlen boldogságra nem sok idejük maradt: a király rég beteg volt, és hamarosan a lányának királynővé kellett válnia. Kezelnie kellett a legendás vezető, Winston Churchill távozását. A család neve körüli vitákat. Vagy a húga szerelmi életét, aki egy elvált férfival akarta összekötni az életét.
személyazonossága legyen. Most azonban levetkőzi Tanyát, mássá válva halad tovább. A következő megállónál azonban egy olyan nőbe botlik, aki hozzá hasonlóan más neve alatt él. Olyan helyzetbe kerülnek, hogy kénytelenek összedolgozni, cserélni és újra menekülni tovább. Újabb név, újabb állás, újabb emberek. Dominic, aki történetesen rendőr, még akár megoldás is lehetne, de a nő megy tovább. A múltjához csak egy vékony szál köti, pár e-mail valakihez, aki egykor mindent jelentett neki. De eljön az a pont, amikor már nem lehet tovább futni, csak visszatérni a kezdetekhez. Szembenézni mindennel, ami 10 éve történt és feltárni az igazat.
kisgyerekként. Édesanyja, a világ egyik legismertebb gyógyító varázslónője azonban életben tartotta, szerette, és arra nevelte, hogy ne váljon belőle lélekfaló halálosztó. Nem könnyű feladat, amikor a varázsiskola egyre löki a pusztítás felé. Sötét van a szobában és kér egy igét? Ad neki egy olyat, amivel mindent fel tudna égetni. A rejtőzködés ideje azonban lejár – az iskola bajnoka, a nagy harcos Orion felfigyel rá, és újabb és újabb kalandokba sodorja. Orion sokak életét megmentette már – és ezért fizetni kell. Rajtuk múlik az új tanulók élete, és lassanként egyre többen ráébrednek, mi minden lakik a jelentéktelennek tűnő lányban.
szülőket, akikről mindig álmodott. Csak éppen Luke nővére, Rebecca, aki mindig is a kevésbé szeretett gyerek volt, rájön, hogy valami nem stimmel a lánnyal és a történetével. Nyomozni kezd, miközben ő maga is őriz egy titkot. Charlotte nem engedi veszni az áloméletét, és a két nő között egyre elmérgesedik a viszony – ki tudja, milyen katasztrófát szabadítva el.