Jövő jjjjjjjjMájus

17. Christie: Az ABC-gyilkosságok - krimi 4,5

18. Dumas: Monte Cristo grófja - kalandregény 5

19. Gardner: A szerencsés lányok esete - krimi 4

20. Ng: Kis tüzek mindenütt - női 4,5

21. Mészöly: A királyné violája - ifjúsági 5

22. Hertsgaard: Rettenthetetlenek - dokumentumregény 2

    Gaiman: A temető könyve - fantasy 4

23. Vuillard: Napirend - történelmi 5

    Bokor: Szerelmek tavasza - történelmi 3,5

Elvileg hosszú hétvége, és milyen az idő? Sötét, szürke, esős. Olvasni a házban melegben ok, de azért nem bánnám, ha jönne a tavaszi napfény is...

Kosztümös, romantikus, érdekházasságba kényszerülő.

A Brunszvik-család neve jól cseng, ám az egykori vagyon már inkább csak emlék. A grófné egyetlen reménye, ha a lányait jól sikerül férjhez adnia. A két idősebbet, Terézt és Jozefint Bécsbe viszi, látszólag azzal a céllal, hogy Beethoventől vegyenek zeneórákat. A Brunszvik-család közismerten művészetpártoló. Valójában abban reménykedik, hogy Jozefin, aki a szebb és a fiatalabb, gazdag kérőre lel. A lány szépsége Beethovent is megigézi, aki ingyen vállalja a lányok tanítását, és titkon reménykedik egy viszonzott érzelemben, miközben Terézzel jó barátok lesznek. Feltűnik az idősödő Deym báró, aki vagyona látszatával udvarolja körül a lányok anyját, és Jozefin szépsége mellett a hozományára is szemet vetett. Ám a lány szeme egy tehetséges karmesteren és zongoristán, egy szép fiatalemberen akad meg. Sigismund azonban társadalmilag mélyen a lány alatt áll.

Bokor Pál történelmi regénye jól eladható azzal, hogy Beethoven és a Für Elise története. Vajon ki a halhatatlan kedves? Azonban olvasás után nem éppen Beethoven vagy a munkássága maradt meg a fejemben.

Kezdve azzal, hogy nem Beethoven a főszereplő. Talán az egyik kiemelt mellékszereplőnek nevezném, de messze nem ő van a középpontban. Ott Brunszvik Jozefin áll, akinek jól kell férjhez mennie. Mellette ott egy erős jellemű anya és egy okos, engedékeny nővér, aki szintén ebben az időszakban dönti el, hogyan alakítsa az életét.

Érdekes, mennyire történelmi vagy éppen romantikus ez a történet. A szereplői történelmi alakok, és nagyon sok minden egybe cseng azzal, ahogy a történelmi tények is közlik. Talán Sigismund alakja az, akit írói leleménynek érzek, nem valós alaknak, bár bevallom, nem néztem utána, élt-e ilyen nevű muzsikus a bécsi klasszicizmus idején. Az biztos, hogy a Sigismund – Jozefin szerelem inkább illik egy romantikus füzetbe, mint a történelembe.

Tudtam, mi lesz a végjáték és szerintem minden résztvevőnek egyértelmű, hogy hiába van három udvarlója a történetben a lánynak, egynek van valós esélye. A vagyon, a társadalmi rang meghatározza, kivel házasodhat. Az is mutatja, hogy ez nem romantikus történelmi, hogy Jozefin elfogadja ezt, és szó nélkül hozzámegy egy hozzá képest vénemberhez, aki az anyjához jobban illene, mint hozzá. Ugyan utána kicsit játszik a szerző azzal, melyik férfihoz milyen viszony köti, de nincsenek nagy konfliktusok vagy szenvedélyek.

Talán ezt hiányoltam is kissé. Mindegy, melyik szereplőt vagy melyik kapcsolatát nézem, minden sterilnek hat. Sigismund és Jozefin között nincs lángolás, a házassága is olyan személytelen a lánynak. Teréz, aki különben a legszimpatikusabb szereplő, minden józansága és hidegvére ellenére az egyetlen, aki küzdeni próbál a testvéréért. Ha neki nem is szerezhet happy endet, a saját útját megtalálja. Itt vannak a kezdeményei, hogyan kezdi meg a gyermeknevelő munkáját, ami majd az élete is lesz.

Azt viszem magammal ebből a kötetből, hogy milyen ketrecekbe zárta a nőket a nemük és a társadalmi helyzetük. Három egészen más jellem rajza: az anya és a két lánya. Csak Terézt tudtam megkedvelni, az anyjának nem szerettem a zsarnokoskodását, ha a kor szokásai magyarázzák is ezt. Jozefin meg… egyszerre áldozat is, de együttműködő fél is. Tudja, a helyzete mit tesz neki lehetővé, és aszerint lép hol meglepően naivan, hol nagyon csalárdan.

Beethoven alakjában egy-egy felvillanás van, ami emlékezetessé tette. Amikor kimondja, mennyire szeretne világot látni, utazni, de a hallása miatt nem mehet. Ahogy felvillan az apja alakja, aki megnyomorította a gyerekét, ha akkor még nem is tudták.

Történelmi regénynek korrekt: informatív és romantikus cselekményszálakkal dúsított. Könnyű olvasni, ha kissé érzelmileg sterilnek is éreztem. Egynek elment.

Bokor: Szerelmek tavasza - Mint történelmi: 70% érthető és könnyen olvasható, az ismert történetbe új színt hozó kötet.

Szubjektíven: 55% jól megfogja a témáját, jól ment a Teleki Blanka mellé. De az érzelmek?

Történelmi, háborús, tények mögötti emberes.

Németország vezető nagyvállalatainak vezérei gyülekeznek, a náci párt vezetősége kérette be őket. A választások közel, üres a kassza – a kenőpénzek azonnal áramolni kezdenek. A háború után pedig maradnak nekik az árnyak: ezrek és százezrek, akiket kihasználtak és elpusztítottak, míg a bevételek csak dőltek. Ausztria elnöke Hitlerhez tart megbeszélésre – döntési lehetősége nem sok van, de próbál visszaszúrni, legalább kis győzelmet szerezni. A náci hadigépezet megindul, de az angol kormány nem tud azonnal reagálni. Hiszen hivatalos búcsúztatót tartanak, ahol a német nagykövetnek: Ribbentrop pedig lelőhetetlenül fecseg teniszről és süteményt eszik. A náci érzelmű osztrákok Bécsbe lettek csődítve, hogy üdvözöljék az érkező Hitlert. A náci hadigépezet azonban megakad az úton, az emberek pedig csak várnak és várnak…

A Goncourt-díj irodalmi elismerés, amelynek most kicsit utána is néztem. A XX. század eleje óta adják ki francia íróknak, egy jelképes összeg jár mellé. Viszont, Franciaországban annyira neves díjnak számít, hogy ismertté teszi a szerzőt és a művet is. Olyan szerzők kapták meg többek közt, mint Proust, Druon, Merle, Simone de Beauvoir. Vagyis, neves társasághoz csatlakozott 2017-ben Eric Vuillard.

A Napirend a II. világháború regénye. Pontosabban, a kezdeteké. Hogyan szerezték meg a nácik a hatalmat, az Anschluss, a villámháború kezdete. Tanuljuk történelemből, sokan foglalkoztak a témával. Mivel tud többet Vuillard?

Nem a tényeket meséli újra. Azok adottak. Viszont, közel hozza a történet fontos szereplőit, az embereket. Őket mutatja meg, mit tettek és kis lépések is hogyan vezettek el a világháborúhoz. Már szinte anekdoták, csak éppen nagyon komoly tények vannak mögöttük. Vegyük csak a német sereg Ausztriába vonulását! Lehet azon mosolyogni, hogy egy-egy gép meghibásodott, és a tankokat vonatra kellett rakni, mert nem tudtak az úton haladni szerelési gondok miatt. De attól még ott a kikezdhetetlen tény, hogy a nácik jöttek, láttak és győztek.

Összetett élmény a kötetet olvasni, keverednek a benyomások és hatások. Vuillard visz bele humort, és ez egy szórakoztató, nagyon olvasmányos, könnyed és egyedi stílusú kötet. Csak éppen mindaz, amit így elmond, nagyon is tragikus. El tudja érni azt, hogy nevetünk azon, amin sírni kellene, és nagyon oda is vág, amikor igazán felfogjuk, milyen játszmába lettünk itt beavatva. Mennyire álszent, számító és gyakran kabaréba illő is az egész történet. Ha eddig nem tudtuk, mennyi bőr volt a náci rezsim vezetői képén, itt megbizonyosodhatunk a vastagságáról. Birodalmi méretű az is.

Nem kapcsol direkt a jelenhez semmit. A legtávolibb kép, amit konkrétan megmutat, a nürnbergi perekről való. Viszont, meg lehet találni azokat a pontokat, amelyekkel mégis maivá válik. Egyrészt azt, hogy mennyire hazug és csalfa játék is a politika. Mert naiv dolog lenne azt hinni, hogy azóta nem élnek ilyen trükkökkel. Még talán szemnyitó is lehet, hogy legközelebb belegondoljunk, mi van a színfalak mögött. Másrészt, az nagyot bök, ahogy rámutat arra, a gazdasági elit hogyan járult hozzá a náci rezsimhez, mennyi hasznot húzott belőle. Ott pedig nem működik a felelősségre vonás elve. Volt, aki fizetett – nagy nehezen, évekig tartó pereskedés után – jóvátételt, de az Opel, Siemens, Allianz és társaik neve nem kapott olyan szégyenbélyeget, mint pl. a németek kollektívan.

Élmény volt olvasni – fogom is ajánlani, nem csak azoknak, akiket a II. VH érdekel.

Vuillard: Napirend - Mint történelmi: 100% stílusos és informatív, humort is becsempészve kemény témát tárgyal.

Szubjektíven: 100% hátteret és emberi nézőpontot adott a történelmi tényeknek egyéni ízzel.

Elena szeret jótékonykodni, és a házát olyan embereknek adja ki, akiket szinte mutogathat. Mia jól beleillik a képbe: nem csak egyedülálló anya, de művész is. Elena annyira jótékonykodni akar, hogy még azt is a nőre kényszeríti, hogy félállásban nála takarítson, mert azt hiszi, így biztos keresethez juttatja és mellette marad ideje a képeire. Nem veszi észre, ezzel mennyire megalázza a másik nőt.

Mia lánya, Pearl azonban nagyon rosszul érzi magát attól, hogy az anyja Elenáéknál takarít. A lány összebarátkozott Elena kisebb fiával és a nagylányával, miközben a nagyobb fia tetszik neki. Amikor a jóképű fiú felfigyel rá, Pearl a titkos barátnője lesz, és rendszeresen eljárnak a srác egy barátjához, ahol össze is fekhetnek.

Elena lánya teherbe esik a barátjától, és magában már terveket sző. Ahogy a fiúnál finoman érdeklődik, mit szólna családhoz, szembesülnie kell vele, hogy a fiúnak esze ágában sincs apának lenni, alig várja, hogy véget érjen a tanév és mehessen egyetemre. A lány így nem is mondja meg neki, hogy gyereket vár. Pearl lesz megkérve, hogy vigye el abortuszra. Pearl nevét használja, majd tartja a távolságot a barátjától. Ő annyit fog fel ebből, hogy már nem szexelnek, így szakít is a lánnyal.

Közben Elena és Mia egymásnak feszülnek. Elena egy barátnője nem tudott teherbe esni, és örökbe fogadna egy talált babát. A szülőanya azonban jelentkezik a babáért. Mia visszaadná az anyának, Elena szerint a nevelőszülőknél kellene hagyni. Tárgyalás lesz belőle, és megosztott lesz a kisváros, ki kinek adná a babát. (A nevelőanya kapja, de a szülőanya visszalopja és Kínába szöknek.)

Elena nyomozni kezd Mia után, és rájön, hogy a nő béranya volt sikeres kezdő fotósként. Azonban nem adta át a babát, megszökött vele. Pearl az a kicsi. Ráadásul a klinikán szembesül azzal a listáról, hogy Pearl elvetetett egy gyereket. A kisebb fiának esik neki, hogy mit műveltek, mire a srác fájdalmasan közli, hogy ők csak barátok voltak, mert Pearl az üresfejű bátyját választotta helyette.

Elena kiakadva mond fel és rúgja ki a bérletből Elenát és a lányát. A saját lánya később vallja be, neki volt abortusza. Elena és Pearl elmennek, a nő installációit hagyva hátra, melyekkel Elena családjának tagjait ábrázolják jelképesen. Elena kisebb lánya, aki rajongott Miáért, felgyújtja az anyja házát és megszökik.

Természetfeletti lényes, jóslatos, felnövő, célponttá válós.

Látszólag olyan nap volt, mint bármelyik másik. Egy család élete azonban örökre megváltozott. Egy Jack nevű ment be hozzájuk, és végzett sorra a család tagjaival. Megölte a szülőket, a kislányukat, majd a legkisebb jött volna, a bölcsőbe fekvő kisfiú. A mozgékony, szívesen elkóborgó gyerek azonban a maciját létrának használva kilógó, és a nyitott ajtón a házból is kijutott. Egy közeli temetőbe jutott, ahol az anyja szelleme kérte a kísérteteket, hogy fogadják be a fiát, kapjon menedéket a Jack nevű elől. Megteszik, és az Owens házaspár magához veszi a kicsit. Megszervezik, hogy a gyerek a kriptában lakjon, jusson neki élelem és ruházat is, a szellemek pedig tanítják. A nevét is elrejtik, Senki Owens lesz belőle, a temető védence. Sen, ahogy nő, egyre több mindent fedez itt fel. Elásott kincset és szörnyet éppen annyira, mint egy boszorkányt és a vámpírok kapuját, miközben Jack még vadászik rá.

Neil Gaiman olyan mesélő, aki még gyerekeknek is úgy mond történetet, hogy egy felnőttet is meg tud vele fogni. Vagy A temető könyve nem is gyerekkönyv? Azért az ifjúságiba mindenképpen belefér, ha használ is horror elemeket.

Játékosan teszi azt is. Vannak szellemek, boszorkány, vámpírok, szörnyek és titkos társaság is benne, amely rituális gyilkosságra készül, hogy egy jóslat ne teljesedhessen be. De egyiket sem írja olyan véresre vagy félelmetesre, hogy igazán horrornak nevezzem. Pont annyira sötét és ijesztő, hogy fiatalabbak is kézbe vehessék rémálmok nélkül. Még szinte egzotikussá is teszi, hogy milyen lehet egy temetőben felnőni szellemek és más természetfeletti lények között. Kalandos, csak néhol sötétebbek ezek a kalandok.

A felépítése nem is igazán regényt juttatott eszembe, hanem egy novellafűzért. Sen személye összeköti őket, lineárisan halad előre az időben, de az egyes részek között nagy ugrások vannak. Látjuk a szinte babát, az 5-6 éves kisfiút, a kiskamaszt, majd a távozó fiatalembert is. Éveket ugrunk, és közben egy-egy kaland, egy-egy felfedezés van kiemelve.

Általában egy-egy új lényt, új szegletet fedez fel bennük a temetőben. Észre is vettem magamon, hogy jobb, ha az egyes fejezetek között tartok egy kis szünetet. Akkor kevésbé mosódik össze a fejemben, és külön jobban értékelem őket. Talán a boszorkányos volt a kedvencem és a holtak tánca tetszett legkevésbé, ha fel is ismertem benne a középkori haláltánc modern változatát.

A keretet adja a Jack nevű, talán ez sikerült kevésbé. A nyitány még a helyén, de a magyarázatot nem szerettem, miért kellett a gyilkosságokra sort keríteni. Pont olyan jóslat volt, ami messziről üvölti, hogy önbeteljesítő. Ahogy Voldemort is maga teremtette meg az ellenfelét, miközben egy jóslat ellen lépegetett, a Jack is.

A történet során Sen fel is nő. A kisgyermek korban még látványosak a változások, és nem csak a testi fejlődésben. A naiv, mindenre rácsodálkozó gyerek komolyodni kezd, bár azért marad benne a gyerekből is, hiszen a továbblépés egy új kaland lesz a számára.

Talán ezt szerettem Sen alakjában. Ahogy nyitott, felfedezi maga körül a világát és nem fél beleugrani új dolgokba.

A kiadáshoz hozzá tartozik az is, hogy helyenként rajzok kísérik a szöveget. Általában inkább a fejezet elején vannak, és kicsit közelebb hoznak egy-egy szereplőt vagy helyszínt. Ebből viszont a keret maradt emlékezetes, a nyitány a Jack nevűvel. Elnézegettem őket később is, de abban éreztem leginkább azt a sötét hangulatot, ami a történet sajátja.

Megírva is korrekten van, nincs túlírva, érthető és hangulatos is.

Sok Gaiman–történet került mozivászonra, mesére vagy éppen sorozattá. Egy animációban megnézném ezt a történetet is.

Gaiman: A temető könyve - Mint fantasy: 75% horror és ifjúsági elemekkel variálva, meseszerű és sajátos hangulatú kötet.

Szubjektíven: 65% az egyes történetek, mellékszálak tetszettek, de a végével még hadakozok.

Politikai, társadalmi, leleplezős.

A kormányok nem kötnek mindent az állampolgárok orrára. Gyakran mélyen el van rejtve, milyen üzelmeket folytatnak, egyes intézkedések mögött mi a valódi ok. Vannak azonban olyan személyek, akik részei az államapparátusnak, de nem tudják lenyelni, amit tudnak, amit mindenki másnak is tényként kellene ismernie. Belőlük lehetnek a leleplezők, akik az általuk megszerzett adatokat nyilvánosságra hozzák. Korunkban Edward Snowden a legismertebb, aki valahol Moszkva mellett él, és reménye sincs, hogy egy napon hazatérhet az Államokba. Ő volt az, aki átadta a sajtónak az anyagokat, melyek bizonyítják, hogy a kormány lehallgatja a polgárait és gyűjti az adatokat. De nem Snowden volt az első. Mark Hertsgaard két korábbi esetet is ismertet, amikor a leleplezőknek szintén fizetni kellett azért, mert szolgálati titkokat osztottak meg a sajtóval.

Edward Snowden nevét ismerjük – szerintem az is hallotta, aki nem tudná megmondani, milyen történet fűződik hozzá. Már szinte popkulturális jelenség is lett belőle. Filmet készítettek róla, megjelentette a saját könyvét. Meg, ahogy a jelen példa is mutatja, írnak róla.

Mark Hertsgaard kötete könyvként került kiadásra, de ahogy olvastam, végig az járt a fejemben, hogy egy újságban is működne cikksorozatként. Nem esett jól ebben a formában olvasni, és nem csak azért, mert kicsit sem regényszerű. (Nem is akar regény lenni, így ezt nem kérhetem számon, ez NEM regény.)

Az újságírás az, ami a stílusában is nyomon követhető. Tényszerű, interjúkkal és adatokkal alátámasztott. Ha úgy tetszik, kifejezetten száraz anyag. Hiába érdekelt különben a téma, ebben a formában nagyon hamar unni kezdtem az egészet.

Ennek egyik oka, hogy nem a leleplezők történeteit meséli el. Arról szívesen olvastam volna, konkrétan mi történt, hogyan lettek ezek az emberek leleplezők. Minimálisan van érintve – elég nagy közhelyekkel – miért léptek erre az útra. Az, hogy konkrétan hogyan csempészték ki a bizonyítékot, kinek és hogyan adták át, milyen megtorlás és intézkedések jöttek, valami minimálisan is kalandosabb, nem került be a kötetbe. Ahogy már említettem: tények orrvérzésig, ami az egésznek a hangulatát lehúzza.

Viszont, arról hosszas eszmefuttatások vannak, hogy miért jött létre a leleplezők jelensége, és milyen jogi eszközök állnak rendelkezésükre. Elég kritikus a szerző hangja, de ezt meg is tudom érteni. Konkrét példát is hoz arra, hogy aki nem a sajtóhoz ment, hanem a szolgálati utat betartva igyekezett változást elérni, semmit nem ért el és még pórul is járt.

A másik oldal érveit is nagyon gyorsan elintézi. Utal rá, hogy egyes érzékeny adatok tekintetében attól félnek, hogy emberek sérülnek a kijutásuk miatt. De konkretizálva ez sincs, pedig ezt is szívesen elolvastam volna. De így elveszik az érvek tengerében.

Hertsgaard a saját véleménye mellett érvel, és mintha az egész könyv azt támasztaná alá, hogy a leleplezők hősök, és meg kellett tenniük, amit. Még csak az sem elég hangsúlyos benne, hogy magába a rendszerbe kellene olyan változást eszközölni, hogy ne kelljen ilyen tettekre rászánni magukat, hanem valóban a szolgálati út betartásával is lehessen eredményt elérni.

Jól mutatja, mennyire nem fogott meg a könyv, hogy puskáznom kell, Snowden mellett kik vannak még említve és ők mit lepleztek le. Előkerül Thomas Drake esete és az iraki háború.

Sajnos, előismeret is nagyon kell hozzá. Ha nem vagyunk képben az éppen említett amerikai politikával, nem fogjuk érteni még azt sem, mit is lepleztek el ezek az emberek.

Hertsgaard: Rettenthetetlenek – Mint dokumentumregény: 50% tényszerű, érvekkel bizonyítja az igazát – de egysíkú, száraz.

Szubjektíven: 15% a tényleges történetek csak érintőlegesek, és nagyon USA történet marad.

A szerzők közös karakterét keressük:

• Markus Zusak
• Neil Gaiman
• Christopher Moore
• Abbi Glines
• Meg Cabot

Megoldás: Tovább!

Kamaszos, időutazós, merényletet megakadályozó.

Kende és Martin egykor legjobb barátok voltak, de az utóbbi időszakban a két felsős zeneiskolás fiú között nő a szakadék. Martint sokat bántják az iskolában, Kende pedig elvadult az anyja halálát követően. Egy napon büntetést kapnak iskola után, és mikor az új lány, az Olaszországból költözött Bettina próbálja védeni őket, neki is bent kell velük maradni és kutatni a könyvtárban. A feladat kész, unatkoznak, így csellengeni kezdenek, és meglátnak valamit, amit nem lett volna szabad. Mire észbe kapnak, már egy fán haladnak keresztül titkos folyosókon, egyenesen a múltba. Mátyás király udvarában kötnek ki, ahol kénytelenek muzsikusoknak kiadni magukat, összebarátkoznak Corvin Jánossal és mielőtt hazamennek egy összeesküvést is meg kell akadályozniuk.

A Pagony Kiadó egy új, ötletes ifjúsági regény – részben kicsit gyerekkönyv – sorozatba vágott bele. Az Abszolút töri névre hallgat, és egy olyan iskolába vezet el minket, ahol van egy átjáró a múltba, természetesen rejtve. Ha jól számolom, három rész jelent eddig meg, kezdjük is az ismerkedést az elsővel!

Az alapozást a gyerekek jelleme és a személyes konfliktusaik jelentik. Mindenkinek megvan a maga baja, amivel könnyű azonosulni, ha azért extrém esetek is. Kende apja a munkába temetkezik, az elveszett anyát sem tudja meggyászolni. Bettina apja komoly bajba keveredett, és a neje hazahozta a lányát. Martin pedig félénk, ideális célpont. Még felnőttként is vannak olyan érzelmi hatások, amelyeket könnyű átérezni. Valaminek az elvesztése is ilyen.

A történet azonban ott indul el igazán, hogy a gyerekek átkerülnek a múltba. A helyzetet hamar megértik, feltalálják magukat és természetesen egy összeesküvés kellős közepébe csöppennek. Valós történelmi személyek adják a keretet, és a kalandok közepette bemutatkozik Mátyás udvara és a körötte levők.

Nem is tudom, mi tetszett jobban: ahogy a hátköznapom beszivárogtak a történetbe, vagy a történelmi személyek kicsit másabb arca. Az olyan kis részek, mint a köztisztaság vagy éppen a budai fürdők nemléte hangulatosak és élőbbé teszik a történelmet.

Az meg, ahogy a történelmi személyek megjelennek, izgalmas játék. Corvin János eddig a fejemben elég szerencsétlen alakként élt, aki nem véletlenül lábjegyzet a Hunyadiak történetében. Itt viszont egy okos, céltudatos kamasz, aki ellen a körülmények játszottak elég keményen össze. De ott van a kisgyermek püspök is, aki 6-7 évesen új országba kellett, hogy költözzön. Kinizsi Pál, a fiatal felesége, Beatrice, Galeotto Marzio, maga Mátyás – széles történelmi arcképcsarnokot kapunk, csak ebben a történetben nem azok a kiemelt szereplők, akiket általában azzá tesznek a történelmi regények. Ezt élveztem is, egy új szín.

A szerző humora is megcsillan több helyen, amit nem bírok megunni. Vannak nyelvi ötletei, de humoros helyzeteket is bőven alkot. Rendben, némelyik elég klisé: a reneszánsz udvarban pl. az akkori zongorán Metallica átiratot játszani, de hát Marty McFly is elvitte a rockot a szülei korosztályának…

Tudtam szeretni benne azt is, hogy meghagyta a gyerekszereplőit gyerekeknek. Nagyon nem hiányzott egy 13 évesekről szóló történetbe a szerelmi szál, és ha tetszésről van is szó benne, ez nem az a történet, ahol a fejem fogom, hogy a gyerekszereplők sokkal idősebbként viselkednek és éreznek, mint a korukhoz illene.

A kedvenc mixem tehát: tanít a történelemből erre-arra szórakoztatóan. Szerettem!

Mészöly: A királyné violája - Mint ifjúsági: 90% szórakoztatva tanít némi történelemre, hitelesen kamasz szereplőkkel.

Szubjektíven: 85% bár egyes ötletek máshonnan ismerősek, az ötlet és a kivitelezés is nyerő.

Cím: A füredi földesúr

Szerző: Karády Anna – a jogász végzettségű írónő A füredi lánnyal debütált, és folytatja is a történetet.

Műfaj: történelmi romantikus

Cselekmény: Almássy Anna már Oroszy Mihály földesúr felesége. A férfi tudja, hogy a felesége honnan érkezett hozzá, és eltökélte, hogy megvédi és megszereti. De hogyan boldogul egy XXI. századi lány egy XVIII. századi földesúr feleségeként?

Várható megjelenés: az év második felében, talán ősszel

Miért várós?

• Még nem értem az első rész végére, de amit eddig olvastam belőle, kifejezetten tetszett. Tényleg megvan benne az a plusz hangulat, jó a húzása. Már ennyiből látom, hogy érdekelni fog a folytatása is.
• A fülszöveg annyira sovány, hogy elképzelni nem tudom, mi lesz a cselekményben. Mi lesz a fő konfliktus?
• Érdekel, hogy mi lesz a páros sorsa.

Anyai érzelmes, kamaszos, titkokat őrző.

Mrs. Richardson jómódban él férjével és négy gyermekével, akikhez ezer szállal kötődik. Rajongva szereti nagyobb lányát és két fiát, csak a legkisebb, Izzy miatt fáj a feje. A lány különc és vad, aki érzi is, hogy bármit tesz is, az anyjának soha nem fog megfelelni. Az asszonynak van egy örökölt háza, melyet rendszeresen bérbe ad. Mivel nem szorul a pénzre, olyan embereknek akar segíteni, akik rossz helyzetben vannak, és ami jót tesz a lelkének. Így kap helyet nála az alkalmi munkákból élő művész, Mia és a kamasz lánya, Pearl. A kezdeti barátságot gyorsan írják felül a városban történtek: amikor egy örökbefogadás előtt álló pár babáját visszavenné az anyja, Mia és Elena más oldalra állnak, miközben gyermekeik az első szerelmek tüskéit és örömeit igyekeznek meg- és túlélni.

Egy jó cím már fél siker. Celeste Ng kötetének pedig találó jutott. Kétszeresen is utal a regényre: szó szerint a tűzre, amely a cselekménysor végén meggyullad, és egy házat lángba borít. Azonban van átvitt értelme is: a tüzek, mint titkok és konfliktusok, melyek minden szereplőt behálóznak, ha egyesek nem is tudnak róla.

Tetszett, hogy sokféleképpen tudtam olvasni ezt a regényt. Hajlamos vagyok menni a cselekmény után, így ennek van egy nagyon erős ifjúsági regényes vonala. A Richardson gyerekek közül három is a szerelemmel viaskodik – de Ng nem a lányregényes, csöpögős romantikát alkalmazza, hanem a realitásokat és a drámákat. Itt bizony a kamasz lány szembe kell nézzen azzal, hogy a nagy szerelmének gondolt fiút egyáltalán nem lelkesít egy közös család gondolata, és amikor nincs szex, minimális szívfájdalommal elköszön. Ebben a történetben az okos lány is megy az érzékei után, és a fivérek közül nem azt választja, aki tényleg látja és a barátja is, hanem a helyesebbet. Pusztán, mert ő a jóképű.

Nagyon élveztem, hogy Ng lerántja a rózsaszín szemüveget, és bár fontosak a szerelmi témák, ez nem egy csöpögős, mesebeli történet, egyik pár esetében sem. Ahogy ugyanilyen érzékletesen és hihetően nyúl az egyéb kamasz témákhoz: a féltékenység és megbántottság, vagy éppen a magány, a szülő elleni lázadás.

De a könyvnek van egy másik vonala is. Az anyaságot járja körbe, sok módon. Mit jelent anyának lenni, mire képes az anyai szeretet? Az abortusz, az örökbefogadás, a feltétlen szeretet és a feltételhez kötött. Minden anya más egy kicsit, és Ng egy egész tablót elénk varázsol így a témában.

Az egyik nagy konfliktust, az örökbe adott baba visszavételét is ez a téma robbantja ki. Ng mindkét oldal érveit felsorakoztatja, de enged választani. Te kinek adnád a babát és miért? Azért, azt meg kell jegyezni, a tárgyalásnak vannak nagyon abszurd részei. Amikor az emberek már nagyon PC-k akarnak lenni, és átcsúszunk a liberális rasszizmus oldalára. Majdnem röhögő görcsöt kaptam, amikor azt hozták fel a tárgyaláson, a kisbaba hány mesekönyvében vannak kínai szereplők. Most komolyan?

Feszültséget generál, hogy minden szereplőnek megvannak a maga titkai. Olvasóként a legtöbbet ismerhetjük, és az egészen izgalmas, melyik milyen konfliktust és félreértést okoz. Nem a körömrágóan izgalmas regényke közé tartozik, de a jól megírtak közé, érdekes is.

Szerettem a karakterábrázolását, ha sok szereplőt nem is. Meg van ragadva egy-egy jellemző vonásuk, de többek a kliséknél. Mint Pearl, az okos lány, aki a szerelmi életében nem okos.

Nem is olvasás közben tetszett igazán, hanem utána. Erős problémafelvetései vannak.

Ng: Kis tüzek mindenütt - Mint női: 85% az anyaság árnyalatait nagyon mélyen hozza, konfliktusokkal és feszültséggel.

Szubjektíven: 70% minden szereplőt nem szerettem, de hitelesek, ahogy a cselekmény is.