Titkos szervezettel leszámolós, életért menekülős, ijesztő technikás.

Travis biztonságba lett helyezve, így Jane folytathatja a harcát az igazságért, legyen az bármilyen reménytelen is. Álruhában jár, olyan emberekkel köt szövetséget szükségből, akiket egy más életében rács mögé juttatott volna. A média Amerika ellenségének állítja be, de ugyanezzel elérte azt is, hogy egyesek neki higgyenek és segíteni akarjanak. Amikor valaki a nyomába szegődik, döbbenten fedezi fel, hogy egykori FBI-os társa, a nőért rajongó Vikram talált rá, és akar segíteni a harcában. Az informatikai zseni már lépéseket is tett, hogy egyszerre, az egész szervezetet le tudják leplezni. Már csak egy utolsó harc vár rájuk, miközben egy újabb fenyegető árny vetül Travis életére. Miközben a szervezet mögött álló vagyon ura tönkre akart tenni egy életet, de leckét kapott egy fiatal filmestől, aki meglepő kreativitásról tesz tanúbizonyságot.

Rendben is van, nem is. Vagyis, most elég vegyesen érzem magam a regénnyel kapcsolatban.

Ami tetszett: nagyon korrekt zárása a sorozatnak. Nem csak visszakapcsol a korábban történtekre és hoz vissza szereplőket, de egész hihető az is, ahogy egy ekkora szervezetet le tudnak buktatni. Korábban már járt az agyam, hogy annyira összetett ez az összeesküvés, hogy reménytelennek tűnik a harc, de Koontz egész normális megoldást talált ki. Akkor is, ha azért a korábbiak alapján nehezebb dió is lehetett volna, mint amilyen tényleg lett a szervezet.
Olyan szálak, amelyek korábban nekem lógtak a levegőben – mint az író testvérpár története – most értelmet nyernek, és a nagy kirakósba szépen illeszkednek.

Jane továbbra is remek hősnő, tele jó tulajdonsággal és hősiességgel. Még az is tetszett, hogy most nem magányos farkasként kell dolgoznia, kap egy társat, és felvillan az, milyen lehetett ügynöknek minden előtt.
Vikram is szimpatikus összességében, bár túlzásnak találtam, ahogy rajong Jane-ért. Én ki is voltam békülve azzal, hogy a végére egy testvéri állapotba jut el a kapcsolatuk, bár nyitva hagyva, mivé fejlődhet még később. Ő is zseni figura, de valahogy túl könnyen jön neki a megoldás. Nem bántam volna, ha nem ennyire pofon egyszerű egy kis hackeléssel mindent megoldani.

Jót tett a cselekménynek, hogy nem csak Jane és Vikram történetét kapjuk meg. Travis is kap egy kis kalandot, ha már nem is annyira domináns ez a szál, mint korábban. Ad egy kis plusz izgalmat és visszaköt az előzményekhez.

Plusz: a szervezet egyik fejese maga intézi a Hamlet-listát, és egy fiatal filmes kerül nála életveszélyes helyzetbe. Azt nagyon bírtam, ahogy ezzel a szállal finoman átismételünk mindent, amit ezek az emberek tettek és kapunk egy szimpatikus hőst, akinek nem szuperügynökként kell megpróbálnia életben maradni. Szimpatikus volt Tom maga is, és azokat a részeket találtam a legizgalmasabbnak, amikor ő küzdött az életéért.

Talán már érezni, mi az, ami nem tetszett. A hirtelenség. Semmi előkészítése nem volt, hogy ez a kötet lesz a végjáték és a végső összecsapás. Már majdnem a regény végén jártam, amikor rádöbbentem, hogy ez a vége. Eddig túl nagy, túl megfoghatatlan volt az ellenség, most meg ilyen könnyen vége? Mert az eddigi kötetek alapján sokkal nagyobb összecsapást, egy lehetetlenebb küldetést vártam.

De olvasmányos, bőven van benne kaland és kerek zárás. Elég korrekt, nem is panaszkodom rá többet.

Koontz: Az éjszakai ablak – Mint thriller: 75% feldobják az új szereplők, minden szálat elvarr és hozza a tipikus elemeket.

Szubjektíven: 65% miközben teljesen rendben van, zárt és mozgalmas, hirtelen zárókötetnek.

Démonos, megváltásért küzdő, szerelmes.

Kayden sorsa már a születésekor eldőlt. Az apja a pokol egyik démona, méghozzá a bujaság ura. A fiának így már szinte kiskamaszként oktatni kezdték, hogy csábítson erre a bűnre embereket, és saját magát bevetve hogyan gyűjtse a pokolnak a lelkeket. Más esélye nincs: démon fiaként a mennyre esélytelen, a lelke mindenképpen a pokolra jut. Ha az apjának ellent mondana, előbb is, mint utóbb. Egy egyre híresebb banda dobosaként, ráadásul egy szívtipró küllemével rendelkezik, nem okoz neki gondot a folyamatos szex és csábítás. Egészen addig, míg az életébe nem sétál Anna. A lány annak ellenére nagyon ártatlan, hogy maga is egy démon gyermeke, a függőségé. Anna nem tudta eddig, ki ő és a démonok belé vájnák a karmaikat. A fiúban olyan érzelmek ébrednek, melyre nem tartotta magát képesnek. Jó akar lenni hozzá, szeretni akarja – ehhez azonban sokat kell változnia. Nem csak a lány céljait kell segítenie és lázadnia a származása ellen is, de le kell győznie a saját bűnös késztetéseit is.

Az alaptrilógiát jó régen olvastam, és mivel nem igazán szerettem, ezt a kiegészítő kötetet jó ideig halogattam. Annak ellenére, hogy nem pontoztam éppen magasra, le kell szögeznem, hogy sokkal jobban tetszett, mint maga a trilógia.

Egy ismerős csavarral (egy időben kifejezetten divat volt így a nézőpontváltás) Higgins ugyanazt a történetet meséli el most angyalokról, démonokról és a félig ember gyerekeikről. Csak éppen nem a lány, hanem a fiú szemszögéből.

Miért jó ez?

1: Kayden sokkal színesebb figura, mint Anna. A lány túl jó, hogy igazi legyen és ő a YA regények tipikus világmentő hősnője. Kayden viszont mélyről jön, belenevelték a csábításba és a démoni szolgálatba. Igen, Anna és a szerelem miatt változik meg, de ezt Higgins szépen meg is mutatja. Nem megy egyszerre, több idő kell hozzá – ugyan most is hihetetlennek tartom, mennyire megfordul a karaktere, de itt belülről megfogva jobban elhinni, mint simán Anna szemszögéből.

Kayden vívódásai megjelennek, nem csak tényként kapjuk meg, hogy a rosszfiúból Anna hűséges társa és szerelmese lett. Az is, ahogy saját magával, az is, ahogy az apjával szembefordul és valóban megjavul.

2: a három kötet cselekményét itt egy regénybe szőtte bele a szerző. Így sokkal mozgalmasabb és nincs olyan érzetem, hogy túl van írva. Történnek is dolgok, haladnak az események, nem csak a szerelem és a sanyarú sorsuk miatt búsonganak. Itt a kevesebb több!

Ez persze nem ment meg attól, amit eleve nem szerettem. Hogy Anna mennyire tipikus világmentő hősnő, hogy az Alkonyat mintájára házasodunk, aztán esnek ágyba és mennyire uralkodik a sztoriban a szerelmi tematika. Ahhoz képest, hogy minden óriás (a démonok és emberek félvér gyerekeit nevezik így a kötetben) és démon sorsa a tét, esélyt kapnak a megváltásra és az örök pokolra is, mégis csak az tűnik a fő konfliktusnak, hogy Anna viszont szereti-e hősünk, beteljesedhet-e a szerelmük.
Különben is, gyakran éreztem túl szimplának magát a cselekményt. A nagy végjáték sem olyan lenyűgöző, egy rendes nagy összecsapás sincsen benne. Bántóan egyszerű a megoldás és a végső küzdelem, igazán áldozatot sem követel, csak időzíteni kell.

Vagyis, a történetet és Annát továbbra sem szeretem, de ezt Kayden pimaszabb stílusa, a sűrített cselekmény jobban eladja.

Higgins: Angyali kísértés – Mint YA fantasy: 50% több a cselekménye, nagyon érzelmes, de stílusos és töményebb is.

Szubjektíven: 45% jót tett neki a sűrítés és a nézőpontváltás. Most is tipikus, de olvashatóbb.

Maggie rájön arra, hogy sok minden igazság van az apja könyvében, de nem minden igaz belőle. Igen, elmenekültek onnan, és megtörtént, amikor leszakadt a tető, ömlöttek a kígyók. Megvolt az ijesztő pizsama parti is, és tényleg voltak képzeletbeli barátai. De szellemek? Az nem. Majdnem összejön egy helyi fiúval, amikor rájön, hogy ő mennyire ismeri a házat, be tudott járni és kapcsolatban volt a gyerekkori dadájával is, akinek innen veszett nyoma.

Megvédi magát, a srác kórházba kerül.

De még mindig nem áll össze a történet. Az apját már nem kérdezheti meg, marad az anyja. Aki végre mindenbe beavatja. Hogy mindent azért tettek, hogy a lányt megvédjék. Azt a kamaszlányt Maggie ölte meg, remélik, hogy balesetből lökte le a lépcsőn. Elrejtették a testét, megjátszották a szökést a házból. A lányuknak tényleg voltka képzeletbeli barátai és az apja megírta a Horrorház történetét álcaként. A túl nagy sikerrel azonban nem számoltak. A házasságuk ráment a közös titokra, a lányuk védelmére.

Maggie gondolkodik a házban, hogy fel kellene magát adnia. De akkor még valami kiderül: van a szobájában egy titkos bejárat, amiről akkoriban nem tudtak. Az egyik képzeletbeli barátja nagyon is igazi volt. Az asszony, aki előttük lakott itt, akinek a férje megölte magát és a közös kislányukat, ott járt be esténként és leste meg az alvó kislányt, aki simán szellemnek gondolta. A dada azonban rajtakapta, hívni akarta a rendőrséget. Ő lökte le a lányt a lépcsőn és így lett a gyilkosa, nem Maggie. Aki hiába mondta, hogy a szellem volt, nem hittek neki.

Mielőtt Maggie-t is bánthatná most, a halott lány anyja, akit nem vettek észre és mindent hallott, ugyanúgy löki le a lánya gyilkosát a lépcsőn, ahogy a lánya is végezte.

Maggie nem menekül többet, már mindent tud.

Gyerekrablós, családi titkos, nyomozós.

Az amish közösségben egy nagymama két lányunokájával elmegy diót szedni. szép napjuk van, míg egy férfi nem tör rájuk. Az asszony próbálja feltartóztatni, hogy a gyerekek elmenekülhessenek – ám a tragédia nem kerülhető el. Kate Burkholder kapja az esetet, aki gyorsan megállapítja, hogy ez személyes ügy volt, túl nagy kegyetlenséggel késelték meg az idős asszonyt. Majd a megmenekült kislánytól megtudják azt is, hogy a húgát elvitte a gyilkos, akit csak az ördögnek nevez. Kate versenyt fut az idővel, hogy hazavihesse a gyermeket. A nyomozást nehezíti, hogy a család titkolózik. Kate érzi, hogy nem mondanak el mindent neki, mi több, többet tudnak, mint amit feltárnak – szóra kell bírnia őket, minden perc számít, miközben más forrásból is az igazság nyomába jár.

Egy kifejezetten pörgős regény a sorozatból. Ha két fő jellemzőt kellene hozzá írnom, az idő és a család lenne az.

Mivel egy gyilkosság mellett gyerekrablás is történik, nagyon fontos, hogy minél előbb meglegyenek a nyomok és a kicsi nyomára akadjanak. Castillo több módszerrel is folyamatosan a tudatunkban tartja, hogy mennyire pereg az idő, mekkora a baj. A legfeltűnőbb, hogy több fejezet is azzal kezdődik, hogy mennyi ideje tűnt el Elsie – de az alvás vagy annak hiánya is visszatérő motívum, mert most mindenki gőzerővel dolgozik, és minden perc számít.
Ez jó tempót is adott a regénynek, most valóban gyorsan haladnak az események és halad a regény üres menetek nélkül. Bár nem tökéletes az analógia, de az idő folyamatos megjelenítésével és a rövid időtartammal eszembe juttatta a 24-et is, csak krimiként.

Sok a párbeszéd, gyorsan a következtetések. Így olvasni is könnyű, se a cselekmény, se maga a szöveg nem ragad be.
Castillo különben ügyesen vezeti az olvasót – lehetett sejteni, hogy mi is történik és nagyjából miért, de a teljes részletekért végig kell olvasni a könyvet. Azt nem mondanám, hogy meglep, de logikus és szépen felépített, ez nekem többet is ér egy hihetetlen fordulatnál.

Megint jól alkalmazza az amish közösség sajátosságait. A témával kényes pontot is feszeget, és szerettem, ahogy a múltbeli történetet mindkét oldalról igyekszik megértetni. A szülők, Kate, de a püspök és társainak nézőpontjára is rá lehet mondani, hogy meg tudom érteni, miért tették, amit.
Különösen jó az, ahogy Kate a nyomozás során falakba botlik, nem akarnak neki elmondani dolgokat. Ebben nagyon benne van a zártságuk, a makacsságuk, valahogy egyszerre az erősségük és a végzetes hibájuk ez. Mi meg gondolkodhatunk azon, hogy a jó szándék mindig elég-e és így kellett volna-e eljárni, vagy lett volna más út.

A család pedig nagyon sok szempontból meghatározó ebben a részben. Családi titkok miatt történik minden, és minden bűnt ez indokol. Az amish közösség alapját ez adja, és itt nagyon finoman benne van a sorok között, hogy ettől függetlenül nem lenne szabad a célnak szentesíteni az eszközt. Ütközteti az amish nézetet a törvénnyel és izgalmas, ami így született.

Kate, Tomasetti jelleme ugyan nem kap újabb színeket, de itt nem is kellett. Ők most itt nyomozók, és a személyük kevésbé fontos. Azért jó volt összedolgozni is látni őket, bírom ezt a párost.

Összességében korrekt krimi, jó rész a sorozatból.

Castillo: Szégyen – Mint krimi: 70% gyors tempó, összeszedett cselekmény. A közösség, a titkok is működnek.

Szubjektíven: 65% pár eleme kiszámítható, de jól levezett és logikus. Kate életét hiányoltam.

Szerelembe eső, uralkodós, tévéműsoros.

Henry nem tervezte, hogy valaha is király lesz belőle. Ugyan hercegnek született, de másodikként és mindig is a bátyja volt felkészítve az uralkodásra. Ő az volt, aki bulizott és bajba keveredett, katonának állt a nemzeti seregbe és sokat csajozott. Nem volt tervben, hogy a bátyja a szerelemért lemond a trónról és neki kell a helyére lépni. Nyomasztják is az elvárások, amelyek között ott van a nősülés és az utódnemzés. A gond csak az, hogy elég komoly lista van, mit kell teljesítenie annak a lánynak, aki a királynéja lehet. A származása, a neveltetése, a szüzessége… Jobb ötlet híján Henry belemegy, hogy egy Nagy Ő-t idéző műsorban válogat a jelöltek közül. Csak arra nem számított, hogy az egyik lány nővére nagyon is megragadja a képzeletét. Sarah zárkózott és csendes, igyekszik észrevétlen maradni – Henry azonban a régies ruhák és a csend mögé lát. Miközben a műsor pörög, ő a kulisszák mögött kezd egyre szerelmesebb lenni.

Tudom szeretni a guilty pleasure romantikus sztorikat. Gazdagok, szépek, jó nagy ármányok – legalább annyira tudnak gyűlölni, mint szeretni, luxus környezetben. Valami ilyesmit szerettem volna olvasni most is, de helyette kaptam egy tipikus nyálregényt.

Még kamaszként olvastam a Párválasztó sorozatot. Ez tulajdonképpen majdnem ugyanaz, csak korhatáros verzióban. Dögös hercegünk egy Nagy Ő-re hajazó showban keresi az igazit, és egy nőben meg is leli. Igaz, ő nem versenyző, hanem az egyik résztvevő nővére. De attól még illik rá minden kitétel: állampolgár, nemes és még szűz is. Olyan szinten kiszámítható az egész, hogy csak két meglepetés volt a könyvben:
1. előbb lesz szex, mint házasság. Most komolyan, ennyire futotta a feminista vonalnak? Nehogy már a leendő királyné szűzhártyáját vizsgálgassák? Ez a királyság roppant elnyomó a nőkkel, bár éppen királynő ül a trónon.

(Nem is értem, miért nem lehetett eddig törvényt módosítani. Az logikusabb lenne, ha a királyi utódon végeznének DNS tesztet, nem a szűzhártyát nézegetik, aminek a kijátszására különben a regényben is van pár tipp. Pl. az orvos lefizetése.)
2. Sarah kapott egy elég durva családi hátteret. Az komolyan meglepett, mitől vannak a pánikrohamai. Ez a vonal még tetszett is volna, és Chase humort is vitt bele: Henry felszerelkezik karddal meg egyéb fegyverekkel, hogy levadássza a nő apját. Azért megnéztem volna, mi lesz, ha tényleg elindul a vadászatra…

Hihetetlen és mesebeli szerelem, a rosszfiú megjavul. Meg kiderül, hogy nem is volt ő olyan rossz, csak eddig senki nem hitt benne eléggé. A hősnő meg a szolid nő, aki a szemüveget és a konzervatív ruhát lecseréli, aztán máris ő kapja a parti drogot, mert meg is rontanák egyből…
Szóval, igen, szappanopera érzülettel lehetne ezt szeretni, csak éppen nekem ez így unalmas. A meglepetést várom mindig, de ez a tipikus elemeket variálta.

Ami kicsit javított a közérzetemen: Henry pimaszabb stílusa. Még akkor is, ha helyenként indokolatlanul annyira trágár a szöveg, hogy az bántotta a szemem.
Ami viszont lehúzta, amint Sarah szüzessége oda, eléggé átmegy ágytornába a sztori. Vagy díjazzam azt, hogy itt legalább beszélgettek, ismerkedtek, szerelmesebbek is lettek, mielőtt ágyba vetődtek? Igazából nem fontos, mert onnantól esik a színvonal és az IQ, marad az orgazmus hajsza, ami hosszú oldalakon keresztül szintén unalmas tud lenni.

Röviden, egyszer el lehetett olvasni, de nem az én szájízem.

Chase: Királyi szerető – Mint romantikus: 65% szex előtt volt ismerkedés is, van stílusa is, bár átlagelemeket variál.

Szubjektíven: 45% nem volt meglepetés, kiszámítható az egész és trágárabb is a kelleténél.

Az őszi könyvjelző/háttérkép (mert van aki papír alapú könyvet, más digitálisat olvas) egy őszi ünnephez kapcsolódik: HALLOWEEN!!!

Egy olyan regény ihlette, ami ekkor játszódik. Melyik is?

Megoldás: Tovább!

Múltbeli eseményeket felderítő, szellemes, öröklő, régi házas.

Maggie gyerekkorát tönkretette egy regény. Emlékszik rá, hogy amikor kicsi volt, a családja vett egy régi házat, beköltöztek, de alig pár hetet töltöttek ott, mielőtt elmenekültek. Az apja sikerkönyvet írt belőle, és a ház a mai napig az egyik legismertebb kísértetház az országban. Az anyagi gondjaik megoldódtak, de a szülei házassága ráment arra a könyvre. Maggie csak az igazat akarja – mi az igazság a könyvből? Amikor az apja meghal, rá kell jönnie, hogy igazából az a ház még mindig az övék, pontosabban: már az övé. Építészként hasonlókat újít fel és ad el. Most is ezt tervezi, közben pedig válaszokat akar kapni. Mindenki tudni véli, mi történt ott, és most már neki is tudnia kell. Beköltözik, a rejtélyek sokasodnak és soha nem tudhatja, mi vár rá a következő sarokban: egy szellem, egy holttest, újabb kérdések?

Kísértetház, valós bűnök és titkok, regény a regényben, borzongás és csavar csavar hátán… Riley Sager újabb remek könyvet tett le az asztalra. Megint el tud játszani azzal, hogy valós vagy természetfeletti események zajlanak.

Már az nagyon megfogott, ahogy történet ez a történetben. Miközben a jelenben Maggie beköltözik, és jönnek a furcsaságok, beékelt fejezetekből megtudhatjuk, mi történt korábban. Sager nagyon tudja vezetni az olvasót: fel van rá hívva a figyelmünk, hogy sokat hazudtak, de borzalmasan nehéz rájönni, mi igaz és mi nem. Ez olvasóként is nagy rejtély, lehet is találgatni és elméleteket gyártani – imádom az ilyen regényeket! Ehhez hozzájön, hogy Maggie úgy indul neki, hogy minden hazugság volt, de rá kell jönnie, hogy nem is. Sager folyamatosan tudja fokozni a rejtélyt.

A szerkesztés is hibátlan. Összerímel a múltbeli és a jelen történet, miközben folyamatosan át is értékeltetik egymást. Mondanom se kell, az majd egy külön pofon, amikor minden kiderül és feltárul az egésznek a borzalmas logikája…

Szó se róla, szerettem a csavarokat, volt, ami meg is lepett. Azért a végére már úgy éreztem, sok ez a jóból. Talán 3 olyan csavar is van a végén, hogy azt hisszük, tudjuk a ki a gyilkos és mi történt, de aztán rá kell jönnünk, hogy csak hazugság és megtévesztés, igazából egészen más történt. Mintha ugyanaz a poén lenne többször lelőve, amit annyira nem díjaztam – ha a végső igazság és az igazságszolgáltatás kellett is. Azt pluszban sajnálom, hogy Ewan nem tudhatta meg, hogy Maggie ártatlan volt. Tulajdonképpen egy hazugságra ráment a házassága, a lányával való kapcsolata. Ez valahol szomorú.

Remek a könyvben, ahogy folyamatosan bizonytalanságban tart, hogy természetfeletti események zajlanak vagy van nagyon is valós tény mögöttük. Sager a Zárj minden ajtót! regényében is hasonló módszert alkalmazott, de itt talán még jobban sikerült. Ahogy a kísértetfilmes kliséket használja, a végig fenntartott rejtély – olvastatta a könyvet. Mindig poén, amikor valamit hinni akarunk, aztán pofonként jön a nagyon reális valóság.

Maggie-t is megkedveltem, és tudtam neki drukkolni. Együtt tudtam érezni azzal, ahogy kereste az igazságot és kitartott végig. Igaz, ehhez az is kellett, hogy Sager thrillert írt, és meg sem próbált romantikus szálat eladni nekünk. Még valami, amit szeretni tudok a könyveiben: ha van is szerelmi szál, romantikusnak nem lehet nevezni. Itt is inkább egy házasság vége, semmint egy pár története bomlik ki a szülők révén.

Röviden: szerettem ezt a regényt. Ha tényleg filmesítik, biztosan megnézem azt is, mi lett belőle. Megtartanak-e minden csavart a végén…

Sager: Várj, amíg sötét lesz – Mint thriller: 90% jól keveri a valóságot és a természetfelettit, csavaros és érzelmileg is erős.

Szubjektíven: 95% a végén a túl sok csavar már csöppet zavart, de jó kísértetsztori lett ez.

Cím: Halál első látásra

Szerző: Peter James - a brit szerző köteteit szép sorban adja ki a General Press. A sikert mi sem mutatja jobban, hogy ez már a 15. kötet.

Műfaj: krimi

Cselekmény: egy férfi a szerelmét várja a reptéren. Egy másik az első randira készül. Mindketten a neten találtak a szerelemre. Mindkettejüknek csalódni kell: a nő nem létezik, viszont minden pénzük elrabolták. Grace felügyelő kapja az esetet, aki hamarosan szembesül egy olyan bűnbandával, amely gyilkolni is kész, hogy a titkaik titkok maradjanak.

Jónak tűnik, meg szeretem is a sorozatot. Azért az érdekel, a bűnszervezet kiket kezd el gyilkolni. Az átvert pasikat, vagy a nyomukban járó rendőröket?

Várható megjelenés: a jövő évet kezdjük vele, január közepére ígérik

Családtörténet, vállalkozós, kosztümös.

Viharos nap van, amikor Demelza és Ross Poldark családja egy fővel bővül. A párnak kislánya születik, akinek a keresztelője nem egy kérdést vet fel a szülőkben. Demelza szeretné a családjaikat szétválasztani: bár ő maga lassan eléri, hogy ne a cselédet lássák benne, hanem Poldark asszonyt, a családja és a földijei nagyon mások, mint Ross előkelő rokonsága és barátai. Majd azon kezdi törni a fejét, hogy Verity, a férjével kapott kedvenc rokona sokkal többet érdemelne, mint amilyen sors jutott neki a fivére és annak családja mellett. Miközben Ross a bánya ügyeit rendezi és vállalkozik, Demelza egy elveszejtett szerelembe igyekszik új életet lehelni. Az életükbe lép egy fiatal orvos is, akit Ross a bányában alkalmaz, de sokkal hozzáértőbb, mint a helyi öreg doktor – Dwight jó barát lesz, de egy bányász felesége miatt ő is fog rossz döntést hozni. Egy súlyos járvány pedig egyre közeledik feléjük.

A Ross Poldark nagyon korrekt folytatást kapott. Amit szerettem az első kötetben, halmozottan megvan a másodikban is. Észre sem vettem, hogy közel 600 oldalas volt – még olvasnám tovább is. (Várom is a harmadik kötetet!)

A történet szinte lineárisan folytatódott tovább. Szerettem, ahogy Graham gördülékenyen vezeti a család életét. Nincsen egy fő irány, mindig megvan az adott konfliktus vagy helyzet, amit meg kell oldani és így haladunk előre. Változatos is: Demelza segítségnyújtása Verity boldogságáért, az új orvos beilleszkedése és egy tragédia a részben a személye miatt, Ross és Francis viszonyának alakulása, George alakoskodása, szerencsejáték és bányaügyek… Bőven sorolhatnám még.
Ráadásul Graham kényelmes tempót diktál, bőven beleélhetjük magunkat minden történetbe, és mégsem válik túlírttá. Cselekmény is van, érzelmileg is meg van támogatva, és hangulatos az egész.

Ahogy az előző kötet is, ez is úgy történelmi, hogy nem használ nagy történelmi eseményeket vagy személyeket. De a kor, ahogy élnek, az emberek viselkedése és a társadalmi normák hitelesen visszaröpítenek abba a más korba.
Külön értékeltem, ahogy észrevétlenül feltűnnek a haladó gondolatok, és haladunk a moderizmus felé, ha ez a szereplőkben nem is tudatosul. Ross házassága Demelzával, ami bemutatás a társasági köröknek – és mennyivel jobban illik hozzá ez a nő, mint a kényes Elizabeth. Igen, még mindig nem kedveltem meg. A báli jelenetben, amikor direkt szédíti a férfit, mert rájön, hogy fontos neki, hogy tetszen Rossnak… El tudom képzelni, hogy felhúzta volna az orrát, ha Demelza kezd úgy el illegni Francis előtt… Vagy, Dwight, aki modern gyógyászatot honosít meg a megszokott, kiöregedett doktor helyett.

Szeretem ebben a regényben, hogy nem fekete-fehérek a szereplői. Dwight, aki különben az egyik kedvenc karakterem, jólelkű doktor, aki tényleg másokért dolgozik, fiatal és helyes, ugyanakkor igencsak nagyot tud botlani. Viszonya lesz az egyik bányász feleségével, egészen gyilkosságig fajul az ügy. Vagy Ross, aki hirtelen haragú, néha kifejezetten meggondolatlan, miközben elvileg ő a hős, a környék bástyája. De valahol ez is a regény bája, hús-vér emberekről mesél, akik hibáznak, kicsinyesek vagy nagylelkűek.

Ennek a regénynek sikerül úgy nagyívűnek lennie, hogy mellette nagyon személyes és intim is, sok megkapó családi jelenettel.

Szép a kiadás, jó a történet – tényleg csak a folytatás hiányzik.

Graham: Demelza – Mint családregény: 80% történelmi a hangulata, életszerűek a szereplői, jó a története is.

Szubjektíven: 90% sokszínű, elmerül egy-egy szálba, de halad is. Értelmes, hangulatos.