Cím: Veszély

Szerző: Chloe Esposito, aki ezzel a sorozattal van jelen a magyar könyvesboltokban.

Műfaj: női, thriller

Cselekmény: Alvie mindent elvesztett. A szerelme halott, nem maradt semmi pénze sem. Hajléktalanként tengődik, de nem hajlandó ebbe beletörődni. Van egy terve.

Várható megjelenés: tavasszal, jelenleg április terveket látni.

Miért várós?

• Esposito ritka ellenszenves hősnőt alkotott. Mennyire durva, ha azért drukkolok, hogy megírja Alvie végromlását?
• Ahogy be lett fejezve az Őrület, nem nagyon tudom elképzelni, mit lehet ebből még kihozni.
• Az a bizonyos nagy dobás, és hogy Alvie szembe kell nézzen a múltjával. Elég rejtélyes/homályos, hogy érdekeljen, mit takar pontosan.

Bosszút álló, hírhedt ügyet felelevenítő, magánéleti gondokkal küzdő.

Helen élete több szempontból jól alakul: Joseph szilárd társ mellette. Charlie lassan szül. Ám újabb ügyet kapnak, amely több szempontból is bonyolult: egy olyan férfit ölnek meg, akinek a szakmája miatt sok ellensége lehet, egy vállalati cápát. A halála előtt fel is hívták, hogy már csak egy órát élhet. Ugyanakkor az a férfi túlélő is volt: még kamasz volt, amikor a csapattársaival egy pszichopata kezei közé került, megkínozták, de sikerült túlélnie pár barátjával. Ez is lehetséges indíték: az egyik túlélő éppen most jelenteti meg a könyvét a velük történtekről. Amikor újabb áldozatot találnak, megint egy telefonhívást követően, és ő is az egyik túlélő volt, már ezen a nyomon haladnak tovább. Miért akar valaki végezni velük, milyen titkot őriznek a múltról? Közben Helen azzal is szembesül, hogy Joseph rejteget előle múltbeli dolgokat. Mi több, a személyiségének van egy sötétebb oldala.

Meddig lehet fokozni a magánéleti nyüglődést? A Helen Grace kötetek kapcsán egyre inkább úgy érzem, hogy Arlidge ugyanolyan gyötrődő embert talált ki, mint Harry Hole – van múltbeli trauma, van bűntudat és fájdalom, ami aztán szépen magával ránt mindent. Csak amíg Hole az alkohollal küszködik, Helen a BDSM szubkultúrába merül bele.

Pedig már azt hittem, Arlidge elmozdul ebből az irányból. Most mégis, visszakanyarodunk oda, hogy Helen nem lehet egyszerre boldog civilként, és nagyon sikeres nyomozó. Mintha feltétel lenne, hogy szenvednie kell. Nem mintha Joseph lett volna neki az álompasi, de vele elkezdtek sebek begyógyulni, a magány megtörni. Erre most mi jön?

Arlidge csavar egy nagyot, és kifordítja a férfi személyiségét. A jóképű, elkötelezett rendőr hirtelen dührohamokkal gazdagodik, nem is kis mértékű egocentrizmussal, fojtott agresszióval, és még hazugnak is bizonyul. Pillanatok alatt leépül a karaktere, amit az előző kötet megalapozott. Valahol katasztrófafilm hangulata is van, ahogy Arlidge egyre mélyebbre rántja, és a regény végére már szinte rosszfiúként nézünk rá.

Emilia is megint alkot, vele is vannak ügyei, de tőle már megszoktuk ez. Így visszatérünk oda, hogy Helen magánélete elátkozott. Ezzel megint nullázza a karakterfejlődést a szerző, a szociális készségek és kapcsolatépítés megint csökken.

A krimi viszont szokás szerint korrekt. Az eset mögötti igazságok fokozatosan derülnek ki. Ahogy eddig is, itt csapatban dolgoznak és mindenki hozzáteszi a részét a megoldáshoz. Vannak klasszikus nyomozati elemek, kihallgatások, bizonyítékok begyűjtése és elemzése, kutatás. Mellette akcióznak is: megfigyelnek, rajtaütést bonyolítanak le.

Szórakoztatóan van megírva. Sok a párbeszéd, könnyen érthető a szöveg és szépen egymásra is épülnek az események. Mindig kicsit többet tudunk, mindig logikusan és érthetően elmondva.

Erre a részre is igaz, hogy karakter- és cselekményközpontú. A nyomozás adja a vázat, az izgalmakat, ez bizony krimi. Mennyire meglepő a gyilkos személye és a végjáték? Talán kicsit hirtelenebb a megoldás és a gyilkos személye, de kellően popcorn érdekes is. Van benne botrány, sötét titok, mocskos ügyek.

A kiemelt szereplő Helen, megismerhetjük az áldozatok szemszögét, és most nem Charlie, hanem Joseph kap nagyot teret Helen mellett. Egyfajta ellenpont is: ahogy Charlie hű barát, épülő karakter, Joseph útja és múltja lefelé vezet.

Azért sajnálom, hogy erre haladt Arlidge, de már felvezet vele egy újabb vihart.

Arlidge: Meghaltok mind – Mint krimi: 75% a szokott gyors, szórakoztató stílusban egy nyomozós, drámai történet.

Szubjektíven: 70% sajnálom, hogy haladunk vissza a magánéleti fájdalomba. De a krimi ok.

Mágikus, lázadást kezdeményező, útválasztó.

Az emberek és az elfek egymás mellett élnek – ahogy ők nevezik magukat: egyszerű rhunák, és az isteni fhrey. Az emberek úgy tudják, egy fhrey nem csak halhatatlan, de győzhetetlen is. A számukra kijelölt helyen élnek, a határokon nem kelhetnek át. Engedelmeskednek, sokan rabszolgák fhrey nagyurak szolgálatában. Raithe háborús veterán apjával kel át a határon – az éhezés elől menekülnek, és keresnek új otthont. Egy fhrey úr nekik támad, és végez a fiú apjával – Raithe pedig az elfre támad, és kis segítséggel sikerül legyőznie. Egy legenda születik így meg: az istenölő Raithe legendája. A fhrey nagyon is tudja, ezt nem hagyhatja annyiban. Az emberek többen vannak náluk – megindul a bosszúhadjárat, ami majd megváltoztatja a világot. Mert egy csoport fhrey kihasználná az alkalmat, hogy politikai rendszert és uralkodót váltson. Mert egy megözvegyült királyné, Perszephoné hallgat egy mágikus képességekkel rendelkező lányra, és Raithe oldalán harcolni kezdenek. A mítoszok kora véget ér, hogy az embereké jöjjön el.

Nem győzöm írni, hogy olyan kort élünk, amikor minden szórakoztatással foglalkozó ember, cég, stb. saját univerzumot és franchise-t szeretne. Michael J. Sullivan is nagyon jó úton halad ahhoz, hogy legyen neki egy. A Riyria történetei összeállnak egy nagy sorozattá, aminek van előzménysorozata is, és ezzel a kötettel egy újabb hosszú sorozat indul, ami ugyanabban a világban játszódik, csak durván 3000 évvel korábban.

Még szeretem is az ilyesmit: amit az alapsorozatban történelmi tényként kezelnek, most meg lehet nézni, milyen volt igazából. Vannak ismerős nevek, események – csak még az eltelt 3000 év rárakott történetei nélkül. Szerintem mindig izgalmas, amikor egy szerző azt mutatja meg, hogy mi van a legendák mögött – vagy éppen fordítva, miből milyen mitológia épült (Sanderson a Ködszerzet-ciklusokkal ezt csinálta meg.)

Ez nem elijesztés! Nem kell ismerni az univerzumot! Egy új kezdet, új szereplők: tökéletesen alkalmas arra, hogy valakinek az első Sullivan regényélménye legyen. Aki esetleg ismer tőle más történetet is, ad plusz élményt, de olyan előismeret nem kell, ami nélkül ne lehetne érteni mindent tökéletesen.

A történet több szereplő szemszögéből van elmesélve, így több kalandot és izgalmat kapunk. A szálak pedig kezdenek összeérni, és egy nagyobb eseménysorrá összeállni. Az egyéni küzdelmek elvezetnek egy olyan útra, ahol már nem csak a személyes boldogulás a tét, hanem az egész nép sorsa, a fennálló világrend megváltoztatása.

Egyre összetettebb a kép, ahogy több szereplőt és mélyebben megismerünk. Az emberek és az elfek kapcsolatán túl a népeken belül is van megosztottság – így egy olyan rendszert kapunk, amiben vannak egyéni kalandok és mágia, kisebb és nagyobb politikai viszályok és harcok, egyre nagyobb harcok, a végére már szinte háború.

Szeretem, ahogy Sullivan egyre színesíti a bemutatott világot és a szereplőit. Nagy kedvencem lett Suri és az elfek hatalmi belügyei – ki ül a trónon, mi van a mágiával és hasonlók. Pedig nagyon az embereknek drukkolva kezdtem olvasni, aztán már inkább az kötött le, milyen politikai rendszer van az elfeknél, hogy rekesztenek ki egész csoportokat, sé ez milyen döntésekkel fog járni. Éljenek a lázadók, több szinten is!

Azért vannak olyan kérdések, amelyek még megosztanak. Amilyen jól felépíti a világot Sullivan, egyes hőseiről lennének kérdéseim. Raithe milyen korú? Fejben valahogy közelebb érzem Surihoz, de ő Perszephonéhoz vonzódik… Hát, nem tudom.

Még van belőle bőven történet, remélhetőleg olvashatjuk majd magyarul is, de legközelebb Riyria előzménykötet jön. Most várom azt is.

Sullivan: Mítoszok kora – Mint fantasy: 85% okosan csavarodó történet, emlékezetes karakterek, az univerzumba épül.

Szubjektíven: 75% bár nem mindenki sorsa szimpatikus, szórakoztatott és lekötött. Folytatás?

Soha többé nem teszek úgy, mintha nem látnék bizonyos dolgokat, csak azért, mert kellemetlenek. Megőrzöm magam, ragaszkodni fogok az igazságomhoz, mert jobb néven nevezni az igazságot, ha fáj is, semmint hazudni magamnak. (Bernard: Frida Kahlo és az élet színei)

Gyak­ran a bo­lon­dok mond­ják ki a leg­fá­jóbb igazsá­got. (Meyer: A kezdet könyve)

Hibáztunk. Újra és újra. És miért? Mert azok a civilizációk, amelyek technológiailag olyan fejlettek, mint a mienk, mindig elkövetik ezeket a hibákat. Hogy is nevezik ezt? Önelégültség? Talán… Azt hisszük, okosabbak vagyunk, mint a természet, pedig tudhatnánk, hogy nem. (Maberry: Mélyfekete; IN: Aliens Életre halál)

– Bocsásd meg, ha nem tűnök együttérzőnek. Én már tavaly kaptam ilyen listát.
– Listát adott neked a szóba jöhető férjjelöltekről?
– Természetesen. És az utóbbi időben azzal fenyeget, hogy hetente átadja nekem. Nem is képzeled, mióta nyaggat, hogy nősüljek végre meg. Hiszen az agglegények kihívásnak számítanak. A vénlányok csak szánalmasak. És ha nem vetted volna észre, nő vagyok.
Anthony halkan felnevetett.
– A bátyád vagyok, ilyesmit nem veszek észre – mondta huncut oldalpillantást vetve rá. – Elhoztad?
– A listámat? Az ég szerelmére! Dehogy! Hogy képzeled?
Anthony mosolya szélesebbre húzódott.
– Én elhoztam az enyémet.
Daphne alig kapott levegőt.
– Ezt nem mondod komolyan!
– De igen. Csak azért, hogy anyát kínozzam egy kicsit. A szeme láttára fogom olvasgatni, lornyonnal…
– Nincs is lornyonod!
Anthony arcán olyan lassú, megsemmisítő, kaján mosoly jelent meg, amely a Bridgerton család férfitagjainak öröksége.
– Szereztem egyet, kizárólag erre az alkalomra. (Quinn: A herceg és én)

Az élet túl szép, túlságosan színes ahhoz, hogy csak elviseljük. Én élvezni akarom, örömöt érezni és szeretni akarok! (Bernard: Frida Kahlo és az élet színei)

A kishalakat megeszik. A cápák életben maradnak. Jobb ragadozónak lenni, mint zsákmánynak – hát nem? (Adlington: A piros szalag)

Az az igazság, hogy valójában sohasem szakadhatsz el attól, aki a saját húsod-véred. Ha kihordtál, világra hoztál, felneveltél egy gyereket, azt a köteléket sohasem tépheted szét, történjen bármi. (Arlidge: Erdő mélyén)

A látszólag szép dolgok a felszín alatt bizony gyakran tele vannak lyukakkal – jegyezte meg az egyik nő. – Nem kell senkit irigyelni. (Xiang Tong Xiu: A démoni kultiváció nagymestere 4.)

Végső soron nem minden történet a családról szól? (…) A családról, amelybe beleszületünk, és az újról, amelyet alapítunk? (Meyer: A kezdet könyve)

Szerelmet kereső, társkereső programos, félreértős.

Noely sok tekintetben az áloméletet éli. Csinos lány, akinek a megjelenése elég a hódításhoz. Álmai szakmájában helyezkedett el és sikeres is, mint tévés műsorvezető. Celeb, akit megismernek az emberek. Ám a szerelemben nincs szerencséje, noha egyre inkább vágyik az igazira és szeretne családot is. Így megragadja az alkalmat, amikor egy új étterem felkéri az új programjuk reklámarcának. A vakrandi lényege, hogy az étterem randi appja összerendeli az egymásnak megfelelő embereket, és segít az első kettő randiban is. Az első az étteremben, a másik valami egyéb program. Sajnos a főnöke is megneszeli a dolgot, és szeretné a műsorba is bevinni a történetet. Noely tart is tőle, hogy ezzel elijeszti a lehetséges partnereket. Már az első randi telitalálat: az Öltönyös komoly üzletember, de hasonló dolgokat szeretnek, megnevettetik egymást és a vonzalom is megvan. Ám elég egy kis kisiklás, hogy Öltönyös eltűnjön a színről, és Noely újabb randin találja magát: a Lázadó, majd a Hokis következik. Öltönyös is visszatér. Noely pedig bajban van: melyik az igazi?

Tipikusan olyan történet, amit az ember szívesen megnézne moziban is. Már pörög is az agyam, hogy melyik szereplőt melyik színész játszhatná el. Azonban egyelőre moziról nincs szó, így maradjunk a regénynél!

Azért a cselekmény kevésbé kaotikus, mint ahogy a leírásból tűnhet. Noely nem össze-vissza randizik a három férfival, hanem egymás után. Ha az egyikkel valami gond van – mondjuk megsértődik és nem akar többet semmit a lánytól – Noely akkor próbálkozik a következő jelölttel. Csak éppen a végére valamelyik egy újabb néven jelentkezik nála, és kér még egy esélyt. A kérdés csak az: melyikük az? És Noely melyiküket szeretné újra maga mellé?

De ezzel a spoiler be is zárul. Talán csak annyit fűznék hozzá, hogy ez az a rész, amit Quinn kicsit hatásosabban is megírhatott volna. Ahogy olvassuk a kötetet, egyértelmű jeleket hagy, melyik férfi az Igazi kezdettől fogva, és amikor álnéven visszatér, akkor is könnyen rá lehet ismerni. Pedig az lenne a játék, hogy Quinn mindenkit megint gyanúsnak tűntet fel, és maga a lány is vacillál, melyiknek adna új esélyt. Ha már ez rejtély, jobban el lehetett volna rejteni…

Ok, azért nem panaszkodom, mert az a férfi nyert, aki nekem is a legszimpatikusabb volt. Még örülök is neki, így elnézek több dolgot a regénynek.

A legnagyobb gondom vele, hogy minősíthetetlenül képesek beszélni benne. Néha nagyon megcsapott, hogyan kommunikálnak és beszélnek a szereplők. Friss akart ezzel lenni? Engem inkább taszított – soha nem szerettem az indokolatlan trágárságot. Itt meg akad belőle, és nem látom, hogy bármi funkciója lenne.

A másik, amilyen gyorsan Noely képes váltani. Az egyik percben még azt hiszi, megvan a nagy Ő, jöhet a szerelem, párkapcsolat, család – aztán másnap már mással képes próbálkozni? Nekem ezzel hiteltelenné teszi, hogy tényleg kezdett szerelmes lenni. A tempó miatt volt, értem, így fér bele a három pasi, de Noely jellemének ez nem tett jót.

De, ahogy írtam, a szimpatikus férfi a nyertes. Nem mintha bármelyikkel is gond lenne: Quinn három álompasit ír a történetbe, csak mindegyik más típus. Gondolom, kinek-kinek az lesz a szimpatikus, aki inkább a zsánere.

A történet jó tempóban halad, és hol mulatságos, hol romantikus, néhol szenvedélyes jeleneteket kapunk. Könnyed, jó kikapcsolódás – csak ne lenne annyira trágár helyenként!

Nem is kétszereplős, több mellékszereplő színesíti az eseményeket. Nem bonyolult jellem senki, de egy komédia színes szereplőgárdája, egy-egy jellegzetes tulajdonsággal.

Bár ezt-azt azért fájlalok benne, de összességében jól szórakoztam rajta, és korrekten összerakta a történetet a szerző. A folytatásra is vevő leszek.

Quinn: Három vakrandi - Mint romantikus: 75% jópofa ötlet, szerethető karakterek, romantikus és humoros vegyesen.

Szubjektíven: 70% a favoritom nyer, megkedveltem a szereplőket is, de a stílusa miért trágár?

5: Walden: Eshtar – három kötetben követhettük nyomon ezt az égi háborút, ráadásul több nemzedéken át. Eshtar, az első uralkodó felemelkedése és háborúja a Férgekkel párhuzamosan futott leszármazottja, Mikael harcával a trónért, ellenséges erőkkel és a maradék Férgekkel, akik nem tettek le az emberiség meghódításáról.

4: Cline: Armada – az Armada az egyik legmenőbb játék a világon. Választani kell egy fegyvernemet, és harcolni az ufókkal. Zach az egyik legjobb benne a világon. Most pedig szembe kell nézni a valósággal: ez az egész felkészülés volt – így képezték ki a Föld védelmezőit, mert az ufók jönnek, és meg kell védeni a bolygót. Zach halottnak hitt apja pedig az egyik, ha nem egyesen a legjobb harcosuk.

3: Kloos: Frontvonalak – a Földön nyomorult élet vár az emberekre. Tömegnyomor, az új bolygókra meg csak a gazdagok juthatnak ki. Meg a katonák – Andrew is ezt a pályát választja. A seregben otthont és küldetést talál, szerelmes is itt lesz. Ám az emberiségnek most kell küzdenie a létéért: a nyurgák meg akarják hódítani a Naprendszert, és nem sok reménye van a fejletlenebb, gyengébb emberiségnek.

2: Brown: Vörös lázadás – a Mars kolonizációja zajlik. Az emberek bányákban gürcölnek, hogy majd az utódaik szebb életet élhessenek egy jobb bolygón. Darrow a szigorú szabályok miatt veszti el a feleségét, őt is felakasztják. De nem hal meg, helyette szembesül a valósággal: a Mars rég kolonizálva van, az Aranyak rabszolgaként és tudatlanságban tartják a vörösöket. Ő pedig beépül közéjük, és kirobbantja a forradalmat.

1: Scalzi: Vének háborúja – a tudomány képes arra, hogy megfiatalítsa az embereket. Ez azonban nem mindenkinek opció: ha leélted az életed, és többre vágysz, belépsz a seregbe. Újra fiatal lehetsz, de cserébe pár évet szolgálnod kell. John Perry a feleségével csatlakozott volna – az asszony sajnos korábban meghalt. John azonban bevonul, és hamarosan nyakig merül a Gyarmati Szövetség harcaiba. Politika, háború, idegen fajok és egy nő, akiben tovább él a felesége is. Lesz itt direkt háború, gyarmatosítás, politika is. Scalzi ráadásul bővíti a világot is, és John mellett a felesége, a nevelt lánya, egy szövetséges történetét is olvashatjuk.

Végső csatás, misztikus, egymásra találó.

A kultivátorok kénytelenek összefogni a fenyegetettségük miatt. Van a köreikben valaki, aki egymásnak akarja ugrasztani őket, és a legnagyobb klánt háborúba sodorni. Ahogy mindenki szembesül a közéjük férkőzött gonosszal, arra is rá kell ébredniük, hogy Wei Wuxian végéért mennyire felelősek, és milyen bűnök felett hunytak szemet. Csatába kell menni, és tisztázni az egymás iránti érzéseket. Wuxian is most tudhatja meg és fedheti fel az utolsó titkokat: miért kellett a démoni kultiváció útjára lépnie, és miért viselkedik vele Lan Wangji úgy, ahogy. Ha az utolsó akadályt is sikerrel veszik, végre ráléphet egy olyan útra, ahol nemes feladat, egy szerető társ és egy jobb élet várja.

Eljutottunk arra a pontra, ahol már nagyon nem lehet mit hozzátenni a történethez. Ez az a kötet, ahol az utolsó titkok is kiderülnek, és megtörténik az elszámolás. Már nem kalandoznak, nem nyomoznak, hanem csak befejeződnek a dolgok. Ettől kevéssé tetszett nekem ez a rész, mint a korábbiak – ok, a 2. kötet klános dolgai volt a legrosszabb, ott nem tudtam felfogni, ki-kicsoda és mit akar. De majdnem.

Ennek ellenére a szerző még mostanra is bedobott nekünk olyan fordulatokat és titkokat, amin összeszorult a szívem. Már azt hittem, a 3. kötetben megtudtam, mennyire félreértette a világa Wuxiant, és mennyivel jobb ember volt, mint amilyennek tartották. Most sikerült erre még egy lapáttal rátenni: itt a végső válasz, miért kellett a démoni kultiváció mesterévé válnia. Hatalmas áldozatot hozott, és kétlem, hogy az összes szereplő között akadna-e 2, aki ezt bevállalta volna rajta kívül.

De jutnak erre a kötetre bőven botrányos titkok. Mintha átcsúsznánk guilty pleasure élményekbe is: az egyik család olyan titkokat őriz apagyilkosságról, vérfertőzésről, hogy az ember haja égnek áll. Mégis, még ezt a családot is tudtam sajnálni, pláne, mert a kultivátor világ nem tanult a korábbi hibájából. Itt is vannak tények, amelyek árnyalják a képet, de megint teremtenek maguknak egy szörnyet, akit utálhatnak, és nem veszik figyelembe, hogy mennyivel több a világ a fekete-fehér elképzeléseiknél.

Felvillan egy gonosz, aki attól olyan borzalmas, mert egyszerűen a rosszindulat és az irigység vezeti. Nekem ő a sorozat igazi főgonosza, aki ha személyesen nem is a borzalmak cselekvő fele, az ő rosszindulata és pletykái sodortak nagyon sokakat a végeztükbe. Így újfent árnyaltabb a kép, mi és miért történt és történik ebben a világban. A politikánál csak az ember egyéni romlottsága lehet sötétebb.

Ez az a kötet, ahol Wangji indítékai és érzelmei is kimondásra kerülnek. Eddig is volt bromance, kötetről kötetre erősödött. Most viszont átmegyünk a regény végére brutálisan romantikusba, és ezzel nem vagyok kibékülve. Belekerült egy olyan erotikus jelenet, amit alaphangon is zavarónak találtam. A páros kapcsolatát mindig is jellemezte az egymás ugratása és a szópárbajok, de amikor már maguk sem tudják eldönteni, hogy valami fáj és komoly vagy csak ugratás… Nem csak ők, én se tudtam.

Stílusában viszont egységes, ugyanolyan, mint a korábbi részek voltak nyelvében. Érzem benne a keleti ízt, pl. a jádés hasonlatokkal, bár egyes részei most se érthetőbbek nekem. A kultiváció idegenül hangzik, és a nevek becézését, a megszólításokat se fogom már megérteni, ha eddig nem értettem.

De nem bánom, hogy végigolvastam, összességében szórakoztató sorozatnak találtam.

Xiang Tong Xiu: A démoni kultiváció nagymestere 4. - Mint fantasy: 70% a történet zárása, kevesebb cselekménnyel és a szálak elvarrásával.

Szubjektíven: 65% a romantikus vonala túl lett írva, a végére irritálóan. Azt sajnálom.

• Móra: Az öcsém zseni - gyerekkönyv
• Művelt Nép: Beépülve Észak-Koreában - thriller
• Libri: A bűnevő - történelmi krimi
• IPC: A tigriskirálynék - történelmi
• Gabo: Érkezés a sötétségbe - sci-fi, disztópia
• Geopen: Eileen voltam - thriller
• Animus: Örökösök viadala - YA
• Agave: Bűnben születtem - humoros memoár
• Fumax: Assassin's Creed Valhalla - akció
• Könyvmolyképző: A tél halottai - YA fantasy, disztópia
  • Könnyű, mint a pehely - YA
  • A harmadik - thriller

Február

15. Xiang Tong Xiu: A démoni kultiváció nagymestere 3. - fantasy 5

16. Christie: Adventi krimik - krimi 5

17. Bernard: Frida Kahlo és az élet színei - női 4,5

18. Quinn: A herceg és én - történelmi romantikus 4

19. Arlidge: Erdő mélyén - krimi 4,5

20. Meyer: A kezdet könyve - gyerekkönyv 1,5

     Adlington: A piros szalag - ifjúsági 4,5

21. Forester: Greyhound - történelmi 3

      Aliens: Életre halál - sci-fi/horrror 4

És ezzel ráfordulunk február utolsó hetére. Durva...