Hercegnővel barátkozó, nemesi életet élő, házastársi gondokkal megbirkózó.

Lady Anne Glenconner egy nemes lánya volt, aki egy másik nemes felesége lett – olyan rang birtokosa, akinek ez lehetővé tette, hogy II. Erzsébet kíséretében lehetett a koronázásán, és Margit hercegnő felkérte udvarhölgyének is. A társasági, udvari siker azonban nem leplezheti el, hogy az asszony magánéletében bőven akadtak viharok is. A férje szórakozott jellem volt, hirtelen haraggal és minimális késztetéssel sem a hűségre. A nőnek meg kellett szokni, hogy mindig vannak barátnők és anyagi biztonságban sem lehet sosem, mert a férjének bármikor támadhat egy olyan ötlete, hogy megvegyen egy trópusi, lepusztult szigetet, ahol üdülő paradicsomot akar létrehozni. Imádott gyermekei sorsa sem alakult fényesen: volt, akinek a HIV-vírussal kellett mérkőznie, másnak egy életen át küzdelmet jelentett a heroin függőség. Anne mégis megtanulta, hogy előre nézzen és kitartson.

2020-ban meglepően sok könyv jött ki, amely az angol királyi családdal, II. Erzsébettel foglalkozik közvetetten vagy közvetlenül. Nekem is bekerült a könyvtáramba pár, majd mesélek II. Erzsébet életrajzáról és a kutyájának szentelt regényről is valamikor. Glenconner kötete is a sorba illik.

Az udvarhölgy azonban némileg más inspirációra született. The Crown, a Netflix sorozat. Glenconner is be lett vonva a 3. évad előtt, hiszen a karaktere bekerült a sorozatba – a negyedik évadot néztem legutóbb, abban is benne volt a férjével és a szigetükkel az alakja. A színésznőkkel beszélgetett a saját és Margit hercegnő alakjáról, ami megadta a lökést, hátha az emberek érdeklődnének az ő története iránt is.

Ami számomra meglepő volt, hogy azt vártam, a királyi udvarról tudunk meg sokkal többet. Akár az etikettről, az udvari szokásokról vagy éppen a királyi család tagjairól, titkos ügyeiről, akár botrányairól is. Ehhez képest Glenconner elsősorban a saját életéről mesél, és nagyon-nagyon visszafogott a királyi családdal kapcsolatban. Nincs benne bulváros anyag, és egyetlen családtagot szerepeltet csak többet, és róla is nagy szeretettel, tisztelettel emlékezik: Margit hercegnőről, aki a szemében nagyon jó barát és emberi lény volt a rangja ellenére is.

Ok, azért akad benne olyasmi, amit bulvárosnak tudok minősíteni, de az a saját házasságára és életére vonatkozik. A férjének voltak nagyon durva húzásai, el sem tudom dönteni, melyik a leginkább tabut döntögető.

Regényszerűen, érdekesen van elmesélve a történet, így annak ellenére, hogy életrajz, regényként is könnyen fogyasztható és megvan a maga szórakoztató faktorja. Kellemes, mesélős a stílusa, amiben azért már érezni, hogy visszatekintés. Olyan dolgok, amelyek egykor nagyon fájhattak vagy nagy örömet okozhattak, már fakult az erejük és nem szenvedéllyel, emlékezve beszél róluk.

Érdekes lehet azért is, mert társadalmilag vannak benne olyasmik, amelyek az angol nemességre jellemzőek, és nagyon mások, mint az átlag ember életében. A szokás, hogy nevelik az úri gyerekeket: dadákkal, minimális kapcsolattal még az anyjukkal is. Ahogy a házasságban mennyire fontos a látszat: lehet, hogy a férj minden nap más nőt szed fel, vagy éppen mindkét fél szeretőt tart és alig bír a másikra nézni, mégis együtt maradnak és kifelé tartják a látszatot. Nem az számít, boldog-e egy kapcsolatban, hanem a mutatott kép.

Van egy fotó melléklete is a kötetnek, azt szintén érdeklődve lapozgattam.

Nem a The Crown kiegészítő kötete, saját jogon érdekes olvasmány.

Glenconner: Az udvarhölgy - Mint életrajz: 75% finom stílusú, a témájára koncentráló, gondosan összerakott élettörténet.

Szubjektíven: 70% meglepett, hogy mennyire keveset mesél a királyi családról, de lekötött.

Cím: Valhalla - Geirmund sagája

Szerző: Matthew J. Kirby - már ebben az univerzumban sorozata is van, ifjúségi után megnézhetjük, mire képes a felnőtt olvasóknak írva.

Műfaj: történelmi, kaland, akció

Cselekmény: Geirmund hátat fordít a királyi örökségének, és hajóra száll, hogy igazi viking harcos legyen belőle. Angliában végigsöpör a vikingekkel, a királya megbecsült harcosa. Ám egy olyan ősi háborúba csöppen, amely ősibb nála.

Várható megjelenés: február vége

Miért várós?

• Bár némelyik köteten fanyalgok, azért mégiscsak szeretem az Assassin's Creed világát.
• A vikinges téma érdekel, pláne, hogy sorozatként végigértem a Vikings záró évadán.
• Talán az öcsémnek meglesz a játék is, akkor villoghatok a háttértudásommal.
• Érdeklődve várom, hogy keverednek ebbe a sztoriba az assassinók.
• Bár Kirby miatt aggódik kicsit, a Last Descendants nem volt a kedvencem az univerzumban, kap egy esélyt.

Háborús, ókori, saját kultúráért küzdő.

Lowa királynő lett, meg akarja menteni a rómaiaktól a saját népe kultúráját, és pontosan tudja, ehhez mire van szükség. Egyesíteni kell a törzseket, királyságokat, és készülni kell a rómaiak érkezésére. Még kémet is küld Caesar udvarába, amivel hátsó szándéka is van. A nő már komolyan megbánta, hogy megcsalta Dugot Ragnall-lal, akire minden pillantás feltépi a sebeket. Így a fiúnak Rómába kell mennie. Nem sejthetik előre, hogy a római életmód megtetszik a fiatalembernek, aki a katonai fegyelmet és az orgiák mámorát is megismeri ott, és új gazdához lesz hűséges. Caesar pedig hódítani akar, Galliában jár, de a tekintete már messzebbre kalandozik. Lowa versenyt fut az idővel, és a háború közben keresi a módját annak is, hogy a magánéletét rendbe hozza.

Egy trilógia középső része. Túl gyakran érzem azt az ilyen regényekben, hogy nincs is igazán saját történetük, csak a szerző gyorsan átköti az eseményeket a nagy zárásra, addig meg húzza az időt epizódokkal, amelyek igazából nem vezetnek sehova. Szerencsére vannak, akik ennél sokkal jobb középső részeket írnak. Angus Watson bánatomra nincs közöttük.

Nézzük csak azt meg, most honnan indultunk és hova érkeztünk! Lowa királynő lett, és terveket sző a seregek egyesítésére, várja a római seregeket. Caesar pedig egyre közeledik. A végén pedig: Caesar egyre közeledik, Lowa egy nagyjából egyesített sereggel – de még van mit rendbe tenni – királynőként várja. Annyi a különbség, hogy ebben a részben meghal egy fontos karakter, aki így már nem állhat Lowa mellett a végén. Igaz, egy kis módosítással bele lehet magyarázni, hogy egy része mégiscsak ott van vele. Vagyis, lényegében nem jutottunk sehova, ugyanaz lesz a kiindulási pont a zárlatnál, mint ennek a résznek az elején.

Így képes leszek azt leírni, hogy ez egy összefüggő sorozat, az első rész ismerete kell hozzá, de ez a második rész nem sokat ad hozzá az eseményekhez. Így ha a trilógiából egy részt ki akarunk hagyni, az inkább a középső legyen.

Komoly gondom volt ezzel a kötettel, hogy már olvasás közben is azt éreztem, hogy nem halad semerre a cselekmény. Lowa háborúzik, de teljesen elvesztettem a fonalat, éppen ki ellen. Egyik csata olyan volt, mint a másik. Untam is őket. Ugyanezt különben el tudom mondani Caesar hadjáratairól is.

A szerelmi szál meg egészen röhejesnek érződik. Felnőtt emberekről beszélünk, ráadásul harcosokról, akik már sokakat elvesztettek. Ehhez képest itt úgy kerülgeti egymást Lowa és Dug, mintha középiskolások lennének, és nem tudnák, hogy hívják el a kiszemelt egyént egy randira. Egyszerűen siralmas.

Még leginkább Ragnall római kalandjai kötöttek le, csak nem nagyon vette a gyomrom, amit a városból a szerző megmutat. A Római Birodalom legszörnyűbb arca tárul fel, az orgiákkal, mészárlásokkal és merényletekkel. Mintha arról szólt volna minden, hogy hátba döfik egymást a hatalomért és vagyonért, utána meg mindenki mindenkivel összefekszik. Majdnem bulváros lesz, de nem éri el a guilty pleasure szórakoztatás szintjét.

Korábban voltak tétek és változatos cselekmény, most egyiket se éreztem ki. Pontosan lehet érezni, hogy bármit is tesznek, Róma és a britek egymásnak fognak esni. A cselekmény meg kimerül a csatákban, a római orgiákban és Lowa – Dug szerelmi szerencsétlenkedésében.

Sikerült is elérnie a szerzőnek, hogy a szereplők egyre ellenszenvesebbek nekem.

Még reménykedem, hátha a zárlat jobb. Mert ez nem tetszett.

Watson: Zengő vas – Mint fantasy: 45% kevesebb mitikus elem, kevesebb történelem, csak átvezet a zárásra.

Szubjektíven: 40% még leköt, de a történet alig halad, és egyre kevésbé bírom a szereplőit.

Háborús, önfeláldozó, szerelmes, hidat felrobbantó.

Robert Jordan fiatal amerikai, aki hisz a szabadságban, és a fasizmus elleni harcban. A szeretett nagyapja is harcolt az elveiért, Robert sem akar elmaradni mögötte. Így kerül Spanyolországba, a partizánok oldalán harcolva a fasiszta rendszer ellen. Most éppen egy hidat kell felrobbantaniuk, és valahogy túlélniük a bevetést. Csatlakozik hozzájuk a fiatal Maria, aki sokat szenvedett már a katonáktól. Megerőszakolták, megkínozták, nem sokon múlt, hogy az életét is elvegyék. Csatlakozik hozzájuk, és nagyon hamar egymásra találnak az amerikai fiatalemberrel. Robert fejében még az is megfordul, hogy ez a lány lehetne a jövője, akit hazavisz magával, és akivel családot alapít. De előbb túl kell élni a harcokat, és végre kell hajtani a küldetést.

Most leszek bajban, már előre látom. Valahogy meg kellene fogalmaznom, hogy miért nem tetszett nekem ez a regény. Mert az készséggel elismerem, hogy Hemingway nagy író és ez egy fontos regénye, de ettől még nem szerettem meg.

Amit legjobban kedveltem benne, az a címe. Arról önmagában többet tudok írni, mint különben az egész regényről. Egyrészt, nagyon jól hangzik. Van benne rejtély, miközben nagyon sok mindent el is mond nekünk. Kiért szól a harang hagyományosan? A halottaknak szokás harangozni. Így közvetlenül a cselekményt nézve, ez a harang szólhat Robert üdvéért. Azért annyira szerintem ismert a regény, a vége mindenképpen, hogy leírhatom, hogy Robert feláldozza az életét a történetben. Így ez az ő lélekharangja. Ugyanakkor Hemingway nem éri be egyetlen emberrel. Ez mindenkiért szól, az összes emberért, attól függetlenül, melyik oldalon és miért harcolnak. Minden ember egyedi és megismételhetetlen, mindenkiért szól a harang. Mindenkire emlékezünk. Szól a harang az emberiségért, amely olyan nagy csodákra képes, de mérhetetlen pusztításra és gonoszságra is. Mint a háború, mint a spanyol háború, amibe itt nyerünk egy kis betekintést. Igen, nekem a címe volt a kedvencem a regénynek.

Mert ha a cselekményét nézem, akkor értetlenkedem. Ez partizánokról szóló háborús regény! Ehhez képest alig vannak benne harcok, a regény nagy részében csak haladunk lassan a végkifejlet felé és a szereplők csak beszélgetnek és gondolkoznak.

Igen, értem, ebbe a 3-4 napba belesűríti Hemingway az egész életet, többszörösen is. Robert nagy érzelmeket él meg, és megelevenedik fejében sok minden a múltból. Tulajdonképpen ez az esszenciája az életének. Egy férfi portréja, aki a végsőkig elmegy az elveiért, akiért kihúzott derékkal fogadja a halált. Ahogy Santiago, az öreg halász: az embert, Robertet is meg lehet ölni, de legyőzni nem.

A mellékszereplőkkel hasonlót csinál kicsiben. Ők is ugyanennyi időkeretből nyílnak ki, és mégis megismerjük belőle a jellemüket, az egész életüket.

Frappáns a szerkesztés, Hemingway pontosan tudja, mikor kell befejezni egy történetet.

A próza is az, ami a szerzőt ismertté tette. Realista, szikár és mégis sokat tud mondani vele, még érzelmekről is. Nem egyszer úgy éreztem, hogy egy élet bölcsessége van a sorok között megbújva, csak ki kell olvasni onnan. Kár, hogy az eseménytelenség miatt annyira untam magam – mert nekem végig fájó hiány volt a minimális cselekmény.

Jut eszembe, volt még valami, amitől falnak tudtam volna menni. Robert Jordan, ahogy mindig teljes nevén emlegeti a főszereplőjét, még a narrációban is.

Az már csak a saját, jellegtelen problémám, hogy nem lettek szimpatikusak a szereplők. (Tudat alatt ellenálltam – tudtam, mi lesz a vége és nem érdemes kedvencet szereznem.)

Vagyis, tudom ragozni, miért jelentős ez a regény és miért érdemli meg, hogy elolvassuk. Csak éppen én magam nagyon nem szerettem olvasni.

Hemingway: Akiért a harang szól – Mint háborús: 70% realista stílus, amiben mégis megférnek érzelmek és életek szép üzenettel.

Szubjektíven: 40% hiába szerettem, amit mond, a kivitel nem tetszett. Az a sok beszéd…

Kiderült, hogy az idő a barátunk. Az a barát, akire sosem hallgatunk, de minden nappal egyre jobban megtanuljuk, hogyan kell. Az a barát, aki egy kicsivel talán mindig is többet tudott rólunk, mint mi magunkról. (Steiner: Szeretlek, Whiskey!)

Ez a világ múlékony. Az állandóság illúzió. (Kuang: Sárkányköztársaság)

– Reálisan nézve, mi változna? – kérdezi, miközben még mindig előrebámul. – Már így is van közös ételrendelő és Netflix-előfizetésünk is. Igazából, ha nem jössz hozzám, akkor meg fogom változtatni a jelszavamat.
Hát, ezzel most megfogott… (Grey: Nem is olyan rendes srác)

De a szerelem, amikor félelem keveredik bele, nem szerelem többé. Hanem gyűlölet. (Cain: A postás mindig kétszer csenget)

Jegyezd meg magadnak, hogy pénzt elutasítani csak a milliomosoknak és a hülyéknek van joguk. (Fekete: Zsellérek)

Nem az a lényeg, ki vagy, hanem az, hogyan látnak mások. És ha már egyszer sárként tekintenek rád ebben az országban, akkor mindig az is maradsz. (Kuang: Sárkányköztársaság)

Füstbe megy minden, és az ember csak fadarabokat tologat. (Tevis: A vezércsel)

A világon a legidesegítőbb dolog, amikor az üzeneted alatt megjelenik egy Látta: 15:58-kor felirat, de az istennek se válaszol éppen. (Mucha: Nincs idő)

Ez volt az az időszak az életében, amikor a könyvekre vetette magát, mint a cellájából nyíló egyetlen ajtóra. Világának fele a könyv lett. (Ondaatje: Az angol beteg)

Középiskolás, szerelmi gondos, bántalmazó.

Lili 15 éves, kezdi a gimnáziumot. Eddig jelentéktelen lánynak látta magát, de most elkezdenek összejönni a dolgai. A nyári táborból sokakkal osztály- és iskolatársak lettek, és ha egyesek hiányoznak is, megvan a maga társasága. Eddig a fiúk nem vették észre, de most alakul valami. A helyes Áron nem csak egy haver akar lenni, hanem a barát. Lili boldogabb nem is lehetne, Áron nem csak jóképű, de magával sodró egyéniség is, akiről el sem hiszi, hogy pont vele akar együtt lenni. Ahogy kapcsolatba kezdenek, a lánynak rá kell jönnie, hogy ennyire nem álomszerűek a dolgok. Áron nagyon féltékeny, és a lány lassan már a barátaitól is kell, hogy szakadjon, mert Áron meggyőződése, hogy nem csak barátok akarnak lenni. Kiszámíthatatlan lesz a fiú, akiben már nem lehet bízni sem. Még egy találkára sem tud pontosan megérkezni. A lányt féltők próbálnak segíteni, és ráébreszteni a lányt, milyen ártalmas kapcsolatba került, de Lili ki akar tartani Áron mellett, aki néha angyali.

Tegnap egy klasszikus ifjúsági regény volt soron, akkor ma nézzünk egy nagyon kortárs darabot. Annyira az, hogy még egy éve sincs, hogy megjelent. Ezen felül a szerző is annyira fiatal, hogy még közel van a korosztályhoz, melyről ír.

Bennem pedig egyre erősebb a kétely, és nőnek a kérdőjeleim. Nehezemre esik felfogni, hogy sok tekintetben ennyire koraérett legyen egy kamasz 14-15 évesen. Most komolyan, elsős gimnazistaként igazi téma a szerelem, szexualitás és a bántalmazó kapcsolatok? Nem érzem úgy, hogy nagyon régen lettem volna gimnazista, de nálunk az ilyesmi 16-on felül indult, harmadik évfolyamtól, nem elsősként. A keresztgyerekeim még kisebbek, így ezzel a korosztállyal nincs közvetlen kapcsolatom, de akkor is nehezen fogadom el, hogy ezek már drámai és fontos kérdések szinte gyerekként. De ok, a világ felgyorsult.

Kissé már kiöregedtem ebből a témából, így én szkeptikusan olvastam a történetet. Azok a döntések és tapasztalatok, amelyeket Lili megszerez, nekem már evidenciák. Igaz, kívülről könnyebb ilyet kimondani, de vannak kapcsolatok, melyeket egyszerűen meg kell szakítani. Azt még az is érzi, aki benne van elvakultam egy rossz kapcsolatban, hogy valami nem ok. Nem szabad benne maradni, lépni kell. Untam, amíg Lili is rájön erre és meg meri tenni.

Pedig a folyamat jól meg van írva, ahogy minden erejével küzd a kapcsolatért, ahogy áltatja magát és keresi Áronnak a mentségeket. Lélektanilag stimmel, csak éppen már nem köt le, amíg levonja a következtetéseket a lány.

A formátum is olyan, hogy segítse az azonosulást. Lili naplóját lehet olvasni, benne minden lelki kétséggel és döntésekkel. A cselekményt is keveselltem, de lelkiekben benne van az a plusz, amit különben eseményben hiányoltam. (Csak személy szerint jobban szeretem, ha nem csak éreznek és gyötrődnek, de valami történik is a szereplőkkel.)

A regény nyelvezete is egy érdekes kérdés. Azt el tudom hinni, hogy egy 14-15 éves így beszél. Soha véget nem érő mondatok, sok szleng és az angol kifejezések beleemelése az egyszerű mondatokba is. Megértettem. Azt is aláírom, hogy a célközönségéhez szól. Csak mivel idősebb vagyok és nekem más a nyelvi norma, ezt kevesebbnek, satnyább nyelvhasználatnak éltem meg. El is merengtem, mi az konkrétan, ami nem tetszik. A szleng. Angol szavakat én is használok, ha jobban kifejezi a mondanivalóm, mint ahogy magyarul tudnám. Mondjuk, a freaky ilyen. Van, akit azzal akasztok ki, hogy az egyik fűszer, a cinnamon neve magyarul soha nem jut eszembe, így az angolt használom. Csak az a szleng…

Valahol még a mondanivalója is fontos, csak még mindig emésztem, hogy fiatalon ez téma.

Bár határozottan úgy érzem, hogy ebből kiöregedtem már, azt érdeklődve várom, mivel jelentkezik az írónő legközelebb.

Mucha: Nincs idő – Mint ifjúsági: 70% kortárs problémák, mai nyelvezettel és könnyen olvasható formátumban.

Szubjektíven: 50% még nem emésztettem meg, hogy ezek 15 évesen kérdések. Kiöregedtem.

5: Kaufman & Spooner: Lehullott csillagok – Tarver fiatal kitüntetett katona. Lilac a világ leggazdagabb emberének a lánya. Űrhajójuk lezuhanását csak ők ketten élik túl, egy látszólag ismeretlen bolygóra érkeznek. Miközben kiderül, hogy a bolygó nem is annyira ismeretlen, és egy mocskos összeesküvésbe csöppentek, a kényszerű szövetségből szerelem lesz.

4: Watt: A Royal család – Ella megárvult, de küzd magáért. Így nem kicsit döbbenti meg, amikor soha nem ismert apja milliárdos barátja érte jön, és örökbe akarja fogadni. A lány vele kap 5 mostohatesót, akik egyszerre ellenállhatatlanok és gazfickók. Reed nagyon el akarja üldözni a lányt, de aztán elkezdi megismerni az új húgát, aki szerencsére nem a húga. Ám a szerelemnek nem egy mocskos botrányt kell átvészelnie…

3: Proby: Hallgass meg! – Jake egykor hatalmas rocksztár volt, mára már csak a háttérben dolgozik, de az éneklés hiányzik neki. Így jelentkezik egy új étterem énekesének. Az sem hátrány, hogy a tulaj egy meglepően csinos nő. Addison nagyon nem akar Jake hálójába esni, tartja is tőle a távolságot – megjárta már zenész szeretővel. Jake azonban más, mint akiket eddig ismert és lassan meghódítja a nőt.

2: Rowell: Szív küldi – Lincoln biztonsági szakembernek jelentkezett egy újsághoz, de hamar kiderül, hogy igazából azt várják tőle, hogy ellenőrizze a cég dolgozóinak netes forgalmát és üzenetváltásait. A férfi rá is kattan két barátnő beszélgetésére, az egyik, Beth nagyon megtetszik neki. De hogy lehet románcot kezdeni azzal, hogy olvastam minden leveled és nagyon bejössz nekem?

1: O’Leary: Az ágybérlő – Tiffy túl van egy ronda szakításon, gyorsan kell költöznie. Leonnak pénzre van szüksége, és albérlőre. Mivel teljesen eltérő a munkarendjük, egyedi albérletet választanak: míg az egyik dolgozik, a másiké az ágy és a lakás. Mikor a másik megy munkába, cserélnek. Együtt élhetnek úgy, hogy nem is találkoznak. Üzenetekben kommunikálnak, és ők magukat is meglepi, hogy mennyire jól kijönnek? Vajon merjenek élőben is találkozni, hátha tényleg passzolnak egymáshoz?

Gyerekkori barátságot tovább megtartó, életcélt kereső, felnövő.

Zsellér Péter jó fejű fiú, amit paraszt szülei is felismernek. Lehetővé teszik, hogy a fiú tanuljon, és a falusi iskola után egy gimnáziumba járhasson. Kosztos diákként kerül fel városra, tele tudásvággyal és a felelősséggel, hogy megtartsa az ösztöndíját, legyen belőle valaki. Osztálytársa lesz Lacika, aki otthon a birtok felügyelőjének a fia. Gazdag család sarja, akik nem csak anyagilag, társadalmilag is feljebb vannak, mint Péter és szülei. Lacika azonban küszködik az anyaggal, és Péter megsajnálja. Tanítani kezdi, a barátja lesz és cserébe az intéző is felkarolja a fiút. A gyermeki naivitás még nem látja meg azt, amit a felnőttek igen: Laci és családja pártfogásával Péter feljebb vezető útja is könnyebb lehet. A politika, a szerelmek azonban a fiúk életére is nagy hatással van, és nem lesz könnyű a gyerekkori álmok nyomába eredni.

A Zsellérek nem tartozik a népszerű Fekete István regények közé, és most meg is lepett, hogy találkoztam vele ilyen-olyan cikkben. A szerző életművében sokkal fontosabb helye van, mint amit megítélünk neki. Maga Fekete István is jelentős munkájának tartotta, és folytatni is akarta a regény történetét, ha az már nem is készülhetett el.

Bár ezt eddig nem tudtam, nekem is megvolt az érzés a regény végén, hogy ez így felemás. Némely szálat elvágnak, a fiúk végleg maguk mögött hagyják a gyerekkorukat, és a saját karrierjüket építő fiatalemberekké válnak, de sok kérdés marad. Hogyan boldogulnak, ki lesz a párjuk, megmarad a barátságuk? Nem volt zárt a zárlat. Már értem is, miért.

A regényt érdemes két nagyobb részre bontani. Az első az, amiért Fekete Istvánt kánonba emeltük, és ismerjük. Az ifjúsági regény, két fiú barátsága és élettörténete, az iskolásévek és a felnőtté válás. Megvannak a maguk küzdelmei, örömei és bánatai. Ahogy a szerelem miatt megjelenik a féltékenység, ahogy visszatalálnak egymáshoz, és ahogy a tanulással is birkóznak. Megkapóan szép példák vannak arról, hogyan bolondítja meg őket az első szerelem, vagy képesek áldozatot hozni a barátjukért.

Mindezt színezi maga a korszak. Mert a fiúk nem elzárva léteznek az iskolában, egy viharos korszakban nőnek fel. Ott van a lapokon a korszak hangulata, és a politika alakulása többször is megváltoztatja a sorsukat vagy kalandba sodorja őket. Tele van ki nem mondott, de a cselekménnyel érzékeltetett kritikával a regény. Ami számomra a legemlékezetesebb volt, amikor bűnbakot kerestek az új rendszer szolgái, és a tények abszolút nem érdekelték őket. Kitalálták, kit vonnak felelősségre, és az nem volt téma, van-e ennek alapja. Nem is véletlen, hogy egy időszakban be volt tiltva ez a regény, és miután újra megjelenhetett, egyes részeket kivágott belőle a cenzúra. Van éle a történelem szemléletének, de mai szemmel pont ezek a részek az érdekesek, értékesek benne.

Gondosan építi fel a szerző a karaktereit, és két különböző fiú rajzát is gondosan rajzolja. Mindkettőnek megvannak a maga hibái, erényei, és Pétert rajzolja szimpatikusabbra, aki tehetségesebb, aki hazatalál és másokat is segítő, sikeremberré érik.

Amit talán nehezményeztem, azokat az egyetemi és fiatal felnőtt évek, Péter szerelmi ügyei. Kifejezetten irritált, ahogy a háborúban megözvegyült Magdával viszonyba bonyolódott. A végére ugyan kiegyenesednek a szálak, és Fekete nem keserű szájízzel ereszt el, de nem szerettem a helyét kereső, kicsapongó Pétert. A kamasz tisztább, szerethetőbb volt.

Az gondolom senkit nem lep meg, hogy a vidék szeretete ebben a regényben is megvan, ha nincsenek is olyan nagy tájleíró részek benne, mint Fekete klasszikus ifjúsági regényeiben.

Érdemes a Zselléreket is felfedezni a szerzőtől, és nem engedni, hogy becsapjon a cím. Ez a Zsellérék története, egy családé, és nem a zselléreké, a föld nélküli parasztoké.

Fekete: Zsellérek – Mint ifjúsági: 75% miközben örök kamasz kérdések is felmerülnek, egy letűnt kor rajza is.

Szubjektíven: 70% a diákévek lekötöttek, a fiatal felnőttek problémái már nem fogtak meg.

• General Press: Gonosz farkas - krimi
• Athenaeum: 2084 - sci.fi
  • Toszkán emlék - női