- Hemingway: Akiért a harang szól

A hidat sikeresen felrobbantják, de utána gyorsan menekülniük kell. Robert esik egy nagyot, eltöri a lábát. Ő is tudja, hogy csak lassítaná a többieket, ha megpróbálják magukkal vinni. Kér egy puskát és elköszön Mariától, akinek azt mondja, lélekben vele lesz, és ha megmenekül innen, akkor vele ő is megmenekül. A lány nehezen, de itt tudja hagyni, a többiek megígérik, hogy vigyáznak rá.

Robert várja a katonákat. A tisztre vadászik, ezzel segítene a legtöbbet a menekülő társainak. Ahogy felé haladnak, tüzelni kezd.

Hemingway nem írja meg, hogyan hal meg, de nyilvánvaló, hogy ez öngyilkos küldetés, és nem fogságba fogják ejteni, hanem agyonlövik itt.

- Glenconner: Az udvarhölgy

Anne túléli a tragédiákat, ha fájnak is. A nagyfia sikeresen leteszi a drogot, és azt a nőt veszi el a válás után, aki a férjével segített neki felépülni. Egy fia születik tőle. De a drogos múlt betegséget is hoz magával, és a férfi fiatalon meghal.

A középső fia, akinek csinos felesége és helyes kisfia van, a családi birtok örököse, ő elválik és bejelenti, hogy homoszexuális. Beleveti magát az éjszakai életbe, és HIV fertőzést kap. Belehal.

Anne férje a trópusokon fogad be egy fiút, és egyre több hatalmat ad neki az ingatlanokon. Közben voltak ilyen felkaroló akciói. A döbbenet akkor jön, amikor a férfi meghal, és felolvassák a végrendeletét. Mindent arra a fiú hagyott, kisemmizve a családot. A bárói címet ugyan az elsőszülött fiának a fia kapja, és a családi birtok a másodszülött fiúé, de minden más elveszett. Évekig tart a per, amivel a vagyon felét visszakapják.

Anne pedig igyekezett megbékélni, és csak élvezni, ami még maradt az életéből.

Pszichés betegséggel hadakozó, regényt író.

Flynn dolgai nem úgy alakultak az életében, hogy boldog lehessen. A barátnője elhagyta, mert elege lett abból, hogy Flynn semerre nem halad. Nem megy el dolgozni, mert ő író, és a nagy regényén dolgozik. Csak éppen semmit nem fejez be, félkész fejezeteket küldözget a kiadóknak, és várja a csodát. Most mégis pozitív visszajelzést kap: ha befejezi a regényét, kiadják. Flynn így állást szerez egy szupermarketnél, hogy tapasztalatokat gyűjtsön, megfigyelhesse a munkatársait és regényalakká formálhassa őket. Csak valami nagyon nem stimmel a szupermarketben. Feltűnik Frank, aki zűrös ügyekbe keveredik, és Flynn is bajba sodródik miatta. Vagy valami teljesen más az igazság, amire a férfinak rá kellene döbbennie, mielőtt túl késő lesz bármit is tenni?

Logika. Egy krimiben, egy thrillerben nekem szükségem van rá. Ha választhatok, hogy egy történet vége legyen nagyon meglepő, vagy kiszámíthatóbb, akár előre is tudható, de logikusan levezetett, akkor gondolkodás nélkül az utóbbit választom. Nagyon nem vagyok kibékülve azzal, amikor a történet végén, a semmiből előránt a szerző egy új karaktert, egy új eseménysort, és azért meglepő véget kerekít, mert addig nem is tudtunk erről a vonalról semmit, hogyan is lehetett volna logikusan eljutni a megoldáshoz?

Hall – aki különben nem elsősorban író, hanem a zenevilág részese, pl. népszerű dalszerző – regénye azért zavarba ejtő, mert egészen másképpen lesz logikátlan. Bajba is vagyok vele, hogy milyennek értékeljem a regényt. Mivel nagyon keresem a logikus levezetéseket, az értelmet egy thrillerben, nekem nem volt jó benyomás. Akkor is, ha valahol ennek most ilyennek is kellett lennie.

Mert a hősünk, Flynn beteg. Olyan jellegű problémája van, ami kizárja, hogy az általa elmondott történet logikus és értelmes legyen. EL is jutottunk a személyes kis 22-es csapdámhoz: nem szeretem a regényt, mert nem logikus. De nem lehet logikus, mert akkor hiteltelen lenne a narrációja, a hőse, és akkor ugyanígy nem szeretném. Egyszerűen ezt nem lehetett úgy összehozni, hogy elégedett legyek vele.

A regény két nagy részre oszlik. Az elsőben még nem tudjuk, miben szenved Flynn és beleolvadunk az ő valóságába. Cselekmény ebben sem volt túl sok, de azért megvolt az érzetem, hogy nagyjából értem, mi történik. Ugyan a főhős nem lett szimpatikus – nem szeretem az olyan karaktereket, akik hozzá hasonlóan csak próbálkoznak, de soha és semmit nem fejeznek be, csak várják a csodát.

Majd jött a kettes rész, amikor a valódi valóságot is megismerjük, vagyis már tudjuk, hogy miben szenved Flynn és hogyan érzékeli ő a valóságot, ezzel alakítva a saját történetét is. Flynn tulajdonképpen a saját érzékelése, betegsége ellen indul háborúba, és sajátos módokon igyekszik újra normálisnak lenni.

Egyre jobban a Harcosok klubjában kezdtem érezni magam, csak ebben a sztoriban se Brad Pitt, se Edward Norton nem vonja el arról a figyelmem, hogy nem értem, mi történtik. Egy betegség szintjén gondolkozunk, még azt sem tudjuk, mi a valóság. Ahogy a Harcosok klubja végén is csak néztem ki a fejemből, most is ezt tettem. Ezt az érzést meg utálom.

Amit még így is értékeltem, a narráció. Flynn áttöri a negyedik falat és velünk, olvasókkal is kommunikál. Ha a nyelvhasználata nem is mindig olyan, amit különben tolerálok, ez a kibeszélés az olvasóhoz feldobja annyira, hogy a többin átlendültem.

Csak kicsit lenne érthetőbb a vége és a betegség…

De talán az a gond, hogy minden áron rendszert és logikát akarok keresni az őrületben is. Ha ezt el tudnám engedni, a regényt is jobban élveztem és értékeltem volna.

Hall: Szupermarket – Mint thriller: 55% érdekes a narráció, belülről fog meg egy különös témát, egyedi regény.

Szubjektíven: 30% egy ponton elvesztettem a fonalat, és még mindig nem találtam meg.

Egymásba gabalyodó, viszonyos.

Natalie megcsinálta, bejutott álmai egyetemére az álomszakra. A barátoknak így sikerül rábeszélni, hogy egyetlen estére engedje el a kontrollt, és bulizzon velük. Az este túl jól is sikerül, Natalie a börtönben találja magát. Nincs egyedül, egy jóképű srác is be van zárva. A kihívó öltözetű lányt a srác prostituáltnak nézi, és egy menetre be is fizetne nála. Natalie, maga sem értve miért, beleegyezik. Reggelre a fiatalembernek nyoma sincs, a lány meg rázódhat vissza az életébe. A tandíj miatt dolgoznia kell, és pincérnőnek jelentkezik egy menő kávézóba. Itt látja újra az egyéjszakás kalandját: Nathan hamis nevet mondott neki, valójában az étteremlánc tulajának a fia. A fiatalok között elemi a vonzalom, és egy-egy alkalomra el is sodorja őket. De beérik ennyivel?

Kezdem azt gondolni, hogy elértem oda, hogy a romantika zsánerében a szélsőségek azok, amelyek képesek kiakasztani. Nem szeretem, amikor egy történet túlzottan mese. Ha nem direkt mese feldolgozás vagy lányregény, akkor a túl szép, hogy igaz legyen történetek fárasztanak. Viszont, azt sem díjazom jobban, amikor a testiségre épülő hihetetlen nagy szerelmeket akarnak eladni nekem. Bergh ez utóbbival próbálkozott – nálam nem sok sikerrel. Sőt, többször is úgy éreztem, bűntett ellenem a regény.

Már ott elkezdődtek a bajok, hogy nem tudom beleélni magam annak a helyzetébe, akinek ilyen erotikus fantáziái vannak. Ebben a történetben tulajdonképpen egy olyan szerelmet kellene megismerni, drukkolni neki, ami kb. egy bántalmazó kapcsolatból növi ki magát.

Azzal indítanak, hogy még egymás nevét sem tudják, de szó szerint a rácsok között kefélnek. Nekem már elképzelni is nehezemre esik, ahogy a rácsok közt létesítenek intim együttlétet. Van, akinek ez a fétise? Hogy nem irritálja a meztelen bőrük a rács, és bármikor bejöhet egy rendőr is, meg egyáltalán… rendben, azt hiszem, kimondhatom, ehhez a regényhez én prűd vagyok. Már ez a nyitó kép is megviselt, és akkor sem kedveltem meg jobban, amikor a folytatásban jött a nyilvános szex a parkban. Mondjuk, olyat már hallottam, hogy valaki erre bukik, de az nem én vagyok.

Azon túl, hogy ilyen epizódokkal indítanak, Thomas közel a regény feléig abban a hitben van, hogy Natalie prosti, vagy ha nem is teljesen az, pénzért tartják ki a pasik. Úgy is bánik a lánnyal. Elképzelni nem tudom, Natalie hogyan tud beleszeretni, amikor úgy beszél vele, mint valami szeméttel. Úgy is viselkedik vele. Ahogy mondtam, nem egy egészséges kapcsolati modell.

Igaz, azt is mellé kell tennem rögtön, hogy mit is várna a lány? Ahogy összefekszik vele a kezdetektől, az nem annak a lánynak a viselkedése, akinek különben Bergh el akarja őt adni. Az örök jókislány, aki a gimis szerelmével vesztette el a szüzességét, azóta más nem is volt neki, csak tanul és készül a jövőre. Akkor mégis, minek csinál ilyeneket? Feltűnik Thomas, az IQ leesik a padlóra a bugyijával együtt. Ne akarja akkor elhitetni velem az ártatlan lelkét!

Minimális fejlődés van közöttük, ahogy Thomas jellemében is. Ahogy a szerelmét választja a kijelölt út helyett, komolyodik is kissé. De nem hittem el – se a kapcsolatuk szerelemmé fejlődését, se Thomas felelősségvállalását. Különben is, mitől lesz ez a srác a regény álompasija? Ha belegondolok, Bergh tulajdonképpen kettő pozitív tulajdonságot ad neki: remekül néz ki és gazdag.

Ragozhatnám még egy ideig, de nagyon nem talált rám ez a regény. Nem tetszett a stílusa, nincs üzenete, a szereplők és a cselekmény is irritált.

Nem is tudom, kiknek a kezében tudom elképzelni. De, tudom. Elég sokan szerették a Szürke 50-et. Azon a szinten ez is van.

Bergh: Lázadás 2.0 – Mint new adult: 20% Thomas kap jellemfejlődést, a kapcsolat is, de hihetetlen erotikus mese.

Szubjektíven: 5% abszolút mélyrepülés. A történet, a szereplők, az erotika része – rühelltem.

Kint bőven találni olyan regényt, aminek színezett a lapéle. Nálunk annyira nem jöttek divatba - egyrészt, az ilyen kiadás drágább is - de azért akad belőle egy-egy, amit megszíneznek.

Vajon ez a három színes lapszél milyen kötethez tartozik?

A pink: volt egy lány, volt egy bál, és most megtudhatjuk, egy mostoha milyen mesterkedésekre képes, hogy ne legyen happy end.

A piros: a sorozatgyilkostól egy lány menekült. Mikor hazatér, a gyilkos is visszatér. De hogyan, ha elvileg halott?

A kék: testvérek, akik nem emlékeznek egymásra - mégis, ugyanazokat a sorsfordulatokat járják be, mint amikor együtt nőttek fel.

Kettőről már meséltem is a blogon, a harmadik februárra van tervben.

Megoldás: Tovább!

Hercegnővel barátkozó, nemesi életet élő, házastársi gondokkal megbirkózó.

Lady Anne Glenconner egy nemes lánya volt, aki egy másik nemes felesége lett – olyan rang birtokosa, akinek ez lehetővé tette, hogy II. Erzsébet kíséretében lehetett a koronázásán, és Margit hercegnő felkérte udvarhölgyének is. A társasági, udvari siker azonban nem leplezheti el, hogy az asszony magánéletében bőven akadtak viharok is. A férje szórakozott jellem volt, hirtelen haraggal és minimális késztetéssel sem a hűségre. A nőnek meg kellett szokni, hogy mindig vannak barátnők és anyagi biztonságban sem lehet sosem, mert a férjének bármikor támadhat egy olyan ötlete, hogy megvegyen egy trópusi, lepusztult szigetet, ahol üdülő paradicsomot akar létrehozni. Imádott gyermekei sorsa sem alakult fényesen: volt, akinek a HIV-vírussal kellett mérkőznie, másnak egy életen át küzdelmet jelentett a heroin függőség. Anne mégis megtanulta, hogy előre nézzen és kitartson.

2020-ban meglepően sok könyv jött ki, amely az angol királyi családdal, II. Erzsébettel foglalkozik közvetetten vagy közvetlenül. Nekem is bekerült a könyvtáramba pár, majd mesélek II. Erzsébet életrajzáról és a kutyájának szentelt regényről is valamikor. Glenconner kötete is a sorba illik.

Az udvarhölgy azonban némileg más inspirációra született. The Crown, a Netflix sorozat. Glenconner is be lett vonva a 3. évad előtt, hiszen a karaktere bekerült a sorozatba – a negyedik évadot néztem legutóbb, abban is benne volt a férjével és a szigetükkel az alakja. A színésznőkkel beszélgetett a saját és Margit hercegnő alakjáról, ami megadta a lökést, hátha az emberek érdeklődnének az ő története iránt is.

Ami számomra meglepő volt, hogy azt vártam, a királyi udvarról tudunk meg sokkal többet. Akár az etikettről, az udvari szokásokról vagy éppen a királyi család tagjairól, titkos ügyeiről, akár botrányairól is. Ehhez képest Glenconner elsősorban a saját életéről mesél, és nagyon-nagyon visszafogott a királyi családdal kapcsolatban. Nincs benne bulváros anyag, és egyetlen családtagot szerepeltet csak többet, és róla is nagy szeretettel, tisztelettel emlékezik: Margit hercegnőről, aki a szemében nagyon jó barát és emberi lény volt a rangja ellenére is.

Ok, azért akad benne olyasmi, amit bulvárosnak tudok minősíteni, de az a saját házasságára és életére vonatkozik. A férjének voltak nagyon durva húzásai, el sem tudom dönteni, melyik a leginkább tabut döntögető.

Regényszerűen, érdekesen van elmesélve a történet, így annak ellenére, hogy életrajz, regényként is könnyen fogyasztható és megvan a maga szórakoztató faktorja. Kellemes, mesélős a stílusa, amiben azért már érezni, hogy visszatekintés. Olyan dolgok, amelyek egykor nagyon fájhattak vagy nagy örömet okozhattak, már fakult az erejük és nem szenvedéllyel, emlékezve beszél róluk.

Érdekes lehet azért is, mert társadalmilag vannak benne olyasmik, amelyek az angol nemességre jellemzőek, és nagyon mások, mint az átlag ember életében. A szokás, hogy nevelik az úri gyerekeket: dadákkal, minimális kapcsolattal még az anyjukkal is. Ahogy a házasságban mennyire fontos a látszat: lehet, hogy a férj minden nap más nőt szed fel, vagy éppen mindkét fél szeretőt tart és alig bír a másikra nézni, mégis együtt maradnak és kifelé tartják a látszatot. Nem az számít, boldog-e egy kapcsolatban, hanem a mutatott kép.

Van egy fotó melléklete is a kötetnek, azt szintén érdeklődve lapozgattam.

Nem a The Crown kiegészítő kötete, saját jogon érdekes olvasmány.

Glenconner: Az udvarhölgy - Mint életrajz: 75% finom stílusú, a témájára koncentráló, gondosan összerakott élettörténet.

Szubjektíven: 70% meglepett, hogy mennyire keveset mesél a királyi családról, de lekötött.

Cím: Valhalla - Geirmund sagája

Szerző: Matthew J. Kirby - már ebben az univerzumban sorozata is van, ifjúségi után megnézhetjük, mire képes a felnőtt olvasóknak írva.

Műfaj: történelmi, kaland, akció

Cselekmény: Geirmund hátat fordít a királyi örökségének, és hajóra száll, hogy igazi viking harcos legyen belőle. Angliában végigsöpör a vikingekkel, a királya megbecsült harcosa. Ám egy olyan ősi háborúba csöppen, amely ősibb nála.

Várható megjelenés: február vége

Miért várós?

• Bár némelyik köteten fanyalgok, azért mégiscsak szeretem az Assassin's Creed világát.
• A vikinges téma érdekel, pláne, hogy sorozatként végigértem a Vikings záró évadán.
• Talán az öcsémnek meglesz a játék is, akkor villoghatok a háttértudásommal.
• Érdeklődve várom, hogy keverednek ebbe a sztoriba az assassinók.
• Bár Kirby miatt aggódik kicsit, a Last Descendants nem volt a kedvencem az univerzumban, kap egy esélyt.

Háborús, ókori, saját kultúráért küzdő.

Lowa királynő lett, meg akarja menteni a rómaiaktól a saját népe kultúráját, és pontosan tudja, ehhez mire van szükség. Egyesíteni kell a törzseket, királyságokat, és készülni kell a rómaiak érkezésére. Még kémet is küld Caesar udvarába, amivel hátsó szándéka is van. A nő már komolyan megbánta, hogy megcsalta Dugot Ragnall-lal, akire minden pillantás feltépi a sebeket. Így a fiúnak Rómába kell mennie. Nem sejthetik előre, hogy a római életmód megtetszik a fiatalembernek, aki a katonai fegyelmet és az orgiák mámorát is megismeri ott, és új gazdához lesz hűséges. Caesar pedig hódítani akar, Galliában jár, de a tekintete már messzebbre kalandozik. Lowa versenyt fut az idővel, és a háború közben keresi a módját annak is, hogy a magánéletét rendbe hozza.

Egy trilógia középső része. Túl gyakran érzem azt az ilyen regényekben, hogy nincs is igazán saját történetük, csak a szerző gyorsan átköti az eseményeket a nagy zárásra, addig meg húzza az időt epizódokkal, amelyek igazából nem vezetnek sehova. Szerencsére vannak, akik ennél sokkal jobb középső részeket írnak. Angus Watson bánatomra nincs közöttük.

Nézzük csak azt meg, most honnan indultunk és hova érkeztünk! Lowa királynő lett, és terveket sző a seregek egyesítésére, várja a római seregeket. Caesar pedig egyre közeledik. A végén pedig: Caesar egyre közeledik, Lowa egy nagyjából egyesített sereggel – de még van mit rendbe tenni – királynőként várja. Annyi a különbség, hogy ebben a részben meghal egy fontos karakter, aki így már nem állhat Lowa mellett a végén. Igaz, egy kis módosítással bele lehet magyarázni, hogy egy része mégiscsak ott van vele. Vagyis, lényegében nem jutottunk sehova, ugyanaz lesz a kiindulási pont a zárlatnál, mint ennek a résznek az elején.

Így képes leszek azt leírni, hogy ez egy összefüggő sorozat, az első rész ismerete kell hozzá, de ez a második rész nem sokat ad hozzá az eseményekhez. Így ha a trilógiából egy részt ki akarunk hagyni, az inkább a középső legyen.

Komoly gondom volt ezzel a kötettel, hogy már olvasás közben is azt éreztem, hogy nem halad semerre a cselekmény. Lowa háborúzik, de teljesen elvesztettem a fonalat, éppen ki ellen. Egyik csata olyan volt, mint a másik. Untam is őket. Ugyanezt különben el tudom mondani Caesar hadjáratairól is.

A szerelmi szál meg egészen röhejesnek érződik. Felnőtt emberekről beszélünk, ráadásul harcosokról, akik már sokakat elvesztettek. Ehhez képest itt úgy kerülgeti egymást Lowa és Dug, mintha középiskolások lennének, és nem tudnák, hogy hívják el a kiszemelt egyént egy randira. Egyszerűen siralmas.

Még leginkább Ragnall római kalandjai kötöttek le, csak nem nagyon vette a gyomrom, amit a városból a szerző megmutat. A Római Birodalom legszörnyűbb arca tárul fel, az orgiákkal, mészárlásokkal és merényletekkel. Mintha arról szólt volna minden, hogy hátba döfik egymást a hatalomért és vagyonért, utána meg mindenki mindenkivel összefekszik. Majdnem bulváros lesz, de nem éri el a guilty pleasure szórakoztatás szintjét.

Korábban voltak tétek és változatos cselekmény, most egyiket se éreztem ki. Pontosan lehet érezni, hogy bármit is tesznek, Róma és a britek egymásnak fognak esni. A cselekmény meg kimerül a csatákban, a római orgiákban és Lowa – Dug szerelmi szerencsétlenkedésében.

Sikerült is elérnie a szerzőnek, hogy a szereplők egyre ellenszenvesebbek nekem.

Még reménykedem, hátha a zárlat jobb. Mert ez nem tetszett.

Watson: Zengő vas – Mint fantasy: 45% kevesebb mitikus elem, kevesebb történelem, csak átvezet a zárásra.

Szubjektíven: 40% még leköt, de a történet alig halad, és egyre kevésbé bírom a szereplőit.

Háborús, önfeláldozó, szerelmes, hidat felrobbantó.

Robert Jordan fiatal amerikai, aki hisz a szabadságban, és a fasizmus elleni harcban. A szeretett nagyapja is harcolt az elveiért, Robert sem akar elmaradni mögötte. Így kerül Spanyolországba, a partizánok oldalán harcolva a fasiszta rendszer ellen. Most éppen egy hidat kell felrobbantaniuk, és valahogy túlélniük a bevetést. Csatlakozik hozzájuk a fiatal Maria, aki sokat szenvedett már a katonáktól. Megerőszakolták, megkínozták, nem sokon múlt, hogy az életét is elvegyék. Csatlakozik hozzájuk, és nagyon hamar egymásra találnak az amerikai fiatalemberrel. Robert fejében még az is megfordul, hogy ez a lány lehetne a jövője, akit hazavisz magával, és akivel családot alapít. De előbb túl kell élni a harcokat, és végre kell hajtani a küldetést.

Most leszek bajban, már előre látom. Valahogy meg kellene fogalmaznom, hogy miért nem tetszett nekem ez a regény. Mert az készséggel elismerem, hogy Hemingway nagy író és ez egy fontos regénye, de ettől még nem szerettem meg.

Amit legjobban kedveltem benne, az a címe. Arról önmagában többet tudok írni, mint különben az egész regényről. Egyrészt, nagyon jól hangzik. Van benne rejtély, miközben nagyon sok mindent el is mond nekünk. Kiért szól a harang hagyományosan? A halottaknak szokás harangozni. Így közvetlenül a cselekményt nézve, ez a harang szólhat Robert üdvéért. Azért annyira szerintem ismert a regény, a vége mindenképpen, hogy leírhatom, hogy Robert feláldozza az életét a történetben. Így ez az ő lélekharangja. Ugyanakkor Hemingway nem éri be egyetlen emberrel. Ez mindenkiért szól, az összes emberért, attól függetlenül, melyik oldalon és miért harcolnak. Minden ember egyedi és megismételhetetlen, mindenkiért szól a harang. Mindenkire emlékezünk. Szól a harang az emberiségért, amely olyan nagy csodákra képes, de mérhetetlen pusztításra és gonoszságra is. Mint a háború, mint a spanyol háború, amibe itt nyerünk egy kis betekintést. Igen, nekem a címe volt a kedvencem a regénynek.

Mert ha a cselekményét nézem, akkor értetlenkedem. Ez partizánokról szóló háborús regény! Ehhez képest alig vannak benne harcok, a regény nagy részében csak haladunk lassan a végkifejlet felé és a szereplők csak beszélgetnek és gondolkoznak.

Igen, értem, ebbe a 3-4 napba belesűríti Hemingway az egész életet, többszörösen is. Robert nagy érzelmeket él meg, és megelevenedik fejében sok minden a múltból. Tulajdonképpen ez az esszenciája az életének. Egy férfi portréja, aki a végsőkig elmegy az elveiért, akiért kihúzott derékkal fogadja a halált. Ahogy Santiago, az öreg halász: az embert, Robertet is meg lehet ölni, de legyőzni nem.

A mellékszereplőkkel hasonlót csinál kicsiben. Ők is ugyanennyi időkeretből nyílnak ki, és mégis megismerjük belőle a jellemüket, az egész életüket.

Frappáns a szerkesztés, Hemingway pontosan tudja, mikor kell befejezni egy történetet.

A próza is az, ami a szerzőt ismertté tette. Realista, szikár és mégis sokat tud mondani vele, még érzelmekről is. Nem egyszer úgy éreztem, hogy egy élet bölcsessége van a sorok között megbújva, csak ki kell olvasni onnan. Kár, hogy az eseménytelenség miatt annyira untam magam – mert nekem végig fájó hiány volt a minimális cselekmény.

Jut eszembe, volt még valami, amitől falnak tudtam volna menni. Robert Jordan, ahogy mindig teljes nevén emlegeti a főszereplőjét, még a narrációban is.

Az már csak a saját, jellegtelen problémám, hogy nem lettek szimpatikusak a szereplők. (Tudat alatt ellenálltam – tudtam, mi lesz a vége és nem érdemes kedvencet szereznem.)

Vagyis, tudom ragozni, miért jelentős ez a regény és miért érdemli meg, hogy elolvassuk. Csak éppen én magam nagyon nem szerettem olvasni.

Hemingway: Akiért a harang szól – Mint háborús: 70% realista stílus, amiben mégis megférnek érzelmek és életek szép üzenettel.

Szubjektíven: 40% hiába szerettem, amit mond, a kivitel nem tetszett. Az a sok beszéd…

Kiderült, hogy az idő a barátunk. Az a barát, akire sosem hallgatunk, de minden nappal egyre jobban megtanuljuk, hogyan kell. Az a barát, aki egy kicsivel talán mindig is többet tudott rólunk, mint mi magunkról. (Steiner: Szeretlek, Whiskey!)

Ez a világ múlékony. Az állandóság illúzió. (Kuang: Sárkányköztársaság)

– Reálisan nézve, mi változna? – kérdezi, miközben még mindig előrebámul. – Már így is van közös ételrendelő és Netflix-előfizetésünk is. Igazából, ha nem jössz hozzám, akkor meg fogom változtatni a jelszavamat.
Hát, ezzel most megfogott… (Grey: Nem is olyan rendes srác)

De a szerelem, amikor félelem keveredik bele, nem szerelem többé. Hanem gyűlölet. (Cain: A postás mindig kétszer csenget)

Jegyezd meg magadnak, hogy pénzt elutasítani csak a milliomosoknak és a hülyéknek van joguk. (Fekete: Zsellérek)

Nem az a lényeg, ki vagy, hanem az, hogyan látnak mások. És ha már egyszer sárként tekintenek rád ebben az országban, akkor mindig az is maradsz. (Kuang: Sárkányköztársaság)

Füstbe megy minden, és az ember csak fadarabokat tologat. (Tevis: A vezércsel)

A világon a legidesegítőbb dolog, amikor az üzeneted alatt megjelenik egy Látta: 15:58-kor felirat, de az istennek se válaszol éppen. (Mucha: Nincs idő)

Ez volt az az időszak az életében, amikor a könyvekre vetette magát, mint a cellájából nyíló egyetlen ajtóra. Világának fele a könyv lett. (Ondaatje: Az angol beteg)