Elveszett testvért kereső, varázserővel szembenéző, királynős.

Arandelle hercegnője, Elza a szüleitől tanulja, hogyan legyen jó uralkodó. 18 esztendős, amikor az első nyilvános beszédét megtartja, és egyre inkább bevonják a közügyekbe. A tanács már most pedzegeti, hogy majd meg kell házasodnia. A lány igyekszik megfelelni, miközben magányos. Nem sejtheti, hogy a szülei miért utaznak el minden hónapban egy napra – az egyik útról azonban nem ér haza a hajójuk. A sokkot kapó Elzából kitör a varázserő, jeget teremt. Ezzel együtt kezdenek el visszatérni az emlékei: valaha nem egyke volt. Amikor az Olaf nevű hóemberre is ráakad, ő is megerősíti, Elza Annának teremtette őt. De hol van Anna? 21 évesen koronázzák királynővé, nyomokat keres addig. A helyzet azonban tragédiává válik – az ereje elszabadul, a királyság jégbe borul, a hercegnő a hegyekbe menekül. A saját származását nem ismerő Anna ekkor kel útra és a két testvér lassan emlékezni kezd, és egymás megmentőivé válnak.

A Disney Sorsfordító meséiben azt mutatja meg, hogy alakulhatott volna másképpen a klasszikus meséinek a története. Magyarul Mulan volt az első, akinek az alvilágból kellett visszahozni kapitánya lelkét, most pedig a Jégvarázs másképpen van soron. Ahogy a fenti leírásból látszik, itt arra tesznek kísérletet, hogy a két hercegnőt elválasztják és külön nevelik fel. Hát… elöljáróban annyit, a Mulan másképpen jobban tetszett.

Calonita javára annyi írható, hogy láthatóan nagyon jól ismeri az eredeti mesét. Az egész regénye arra van kihegyezve, hogy hiába egy gyökeres változtatás a történetben, akkor is minden úgy történik, ahogy történnie kell. Ha máshogy is, de minden kulcsjelenetet összehoz most is úgy, ahogy a mesében volt. Elza útja a hegyekbe, a jégpalota, Hans herceg árulása, Anna és Kristoff, a végén a jéggé váló hercegnő és az ő megmentése. Ha a regény énekelni tudna, és jönne a Legyen hó, teljesen ugyanaz lenne, mint a mese.

El tudom képzelni, hogy valakit ez nyugtat meg. Hogy más is, de amit a mesében szerettek, itt van ebben is. Nem a mese regény változata, de majdnem.

Számomra viszont az lett volna ebben a játék és a szórakoztató, hogy el lehetett volna térni az eredetitől. Valami egészen mást kihozni belőle – nem pedig ugyanazt, kicsit másképpen. Így nem volt sok értelme, mert hiába akarják úgy eladni, hogy ez egy másik Jégvarázs, ez nem igaz. Minden lényeges elemében az, ami a Disney mese volt.

Az alapozás hosszabb, amíg Calonita megmutatja, miben más az ő verziója, és az eredetitől hol volt az elválás. Untam is a nagyon hosszú felvezetés, kb. a regény negyede ezzel megy el, és kifejezetten fárasztónak találtam.

Nem jött be a regény stílusa sem. Egyszerű, jellegtelen, se feszültséget, se humort, se izgalmakat nem tartalmaz. Steril.

A hercegnők alakja is alig van megrajzolva. Ha a könyv alapján kellene jellemezni a két hercegnőt, nem tudnék sok mindent összehozni. Anna derűs és érdeklődő, Elza komoly és elszigetelődött, de mindketten a legjobbat akarják és pozitív hősök.

Igaz, a fiúk még rosszabbul jártak – Hans hataloméhes, Kristoff meg jólelkű és pozitív értelemben szórakozott. Fejlődés, mélyebb szín a karaktereikben nincsen.

A Mulan után többet vártam ettől a kötettől, de Calonita nem élt a lehetőséggel. Azt képtelen vagyok díjazni, hogy ugyanazt elmondta kicsit más formában.

A következő rész Hamupipőke története másképpen, remélem, az jobban sikerült.

Calonita: Ne érezz, ne kérdezz! - Mint fantasy: 45% megtartja a karaktereket, otthonosan mozog a világba, de pluszt nem ad.

Szubjektíven: 20% bár kicsit variál, marad az eredeti történet mellett. Se humor, se szív.

Varázsos, vidéki életes, tanulságos, értékre nevelő.

Jutka minden erénnyel rendelkezett, amivel egy leánynak rendelkeznie kell. Kedves és bájos teremtés volt, egyetlen hibával. Nagyon aprócska volt. A király szeme megakadt a lányon, ő viszont magas férfi volt. Létezik megoldás? (Pöttöm Jutka története) Palika élénk kisfiú, aki nem gonosz, de játékból tesz rossz dolgokat is. A virágok egy napon elviszik magukkal, és a fiú leckét kap arról, milyen következményei vannak a tetteinek. (A virágok könnye) Mátyás király ismert volt arról, hogy szerette álcában járni a vidéket. Mikor egy úrhoz diák érkezik a király udvarából, ő gyanút fog, a vendége igazából királyi fő, úgy is tartja. Mátyás visszahallja a történetet, és később maga is próbát tesz. A nemes még egyszer nem számít a királyra, és Mátyás leckét ad neki. (Mikor diák, mikor király)

Gárdonyi Géza, akinek a neve egybeforrt az Egri csillagokkal. Mellette sok mást is írt. Még mindig meglep, hogy a klasszikus íróink közül mennyien voltak komoly novellisták is, és mennyire nem ismerjük az ilyen írásaikat. Fekete István, Gárdonyi Géza is. Gárdonyi meséket is írt, amelyek közül egy csokorral A szegény ember káposztájában gyűjtöttek össze. A kötet után el tudom mondani, hogy azért érezni, hogy miből kapott ihletet, és mennyire saját korára reflektált a meséivel is.

Több történetben is érezni, hogy erősen a vidéki életből, vagy éppen a paraszti sorsból táplálkozik. Nagyon sok mesében ott a szegény ember, akit nem is igazán a mesebeli szegény embernek éreztem, hanem a korabeli szegény embernek. Nem egyszer vannak benne olyan képek és elszólások, amelyek már szinte társadalmi kritikát vagy korabeli valóságelemeket tükröznek. A virágok könnyében ott van a torokgyík, amely sok-sok gyerek halálát okozta. Itt is van egy halott testvér képe. A Fúrólyukon Amerikába cigánya még azt is kimondja, amit akár ma is mondhatnánk: Ahol a pénz, ott van Amerika.

Nem egyszer volt olyan érzésem, hogy nem is igazán meséket olvasok, hanem félig novellákat. Olyan élek, drámák vannak benne, amelyeket egy mesében erősnek érzek. Már olvastam a kötetről pár visszajelzést, és sokakat kiakasztott a már emlegetett mesében a halott virág temetése. Érdekes, abban a lírai szépséget is fel tudtam fedezni, és A virágok könnyével semmi bajom nem volt.

De pl. ott van a Mese a kerékről. Ebben egy egyszerű kerék arról álmodik, hogy belőle is lehet még egy hintó kereke. Elhagyja érte a saját helyét, és az álom megvalósulni látszik, amikor a hintó egyik kerekének baja van. De mi lesz a vége? Amint megjavítják a hintót, azt a falusi kereket kidobják. Csak addig kellett, amíg nem volt jobb, aztán pusztulhat. Ez mégis milyen üzenetet közvetít egy mesében? Ne álmodj, maradj annak, aminek és ahova születtél, mert ha próbálkozol, csak kihasználnak és kidobnak? Ok, itt csak kerekekről van szó, de a mese soha nem csak egy mese, azzal tanítjuk a gyerekeket álmodni.

Különben is van benne nem egy, aminek nem szerettem az üzenetét. A Pöttöm Jutkában az egyik fél nagyító, a másik zsugorító szemüveget kezd hordani, hogy egy méretűnek lássa magát a szerelmével. Igazából megoldódott bármi is? Nem. Ugyanúgy más a méretük és a realitások nem működnek, de elfedik, elcsalják és így boldogok. Az sem éppen a gyerekeknek mesében küldött üzenet, hogy gyakran becsapjuk magunkat, hogy boldogabbak legyünk.

Pedig nem felnőtt mesekönyv, noha több történet üzenete is inkább felnőtteknek való. Pláne zavaró, hogy azért klasszikus mese is akad benne, mint a Mátyás király mese.

Gárdonyi: A szegény ember káposztája - Mint mesekönyv: 60% stílusos, irodalmi igényű, de az üzenetei nem éppen gyerekmesések.

Szubjektíven: 65% alapvetően az író szövegeit bírom, vannak szép képei, de a tanulságok…

Cím: Látlak

Szerző: Clare Mackintosh – kint többkötetes sikerszerző, nálunk ez a második megjelenő regénye.

Műfaj: thriller

Cselekmény: Zoe egy újságban megpillantja a saját fotóját, de a családja szerint csak hasonlít rá a nő. A rovatban további képek jelennek meg nőkről, akik sorra bűncselekmények áldozatai lesznek. Zoe paranoiája egyre nő. Mi folyik itt?

Várható megjelenés: tavaszra van tervben az Álomgyárnál.

Miért várós?

• A szerző előző könyve nem lett a kedvencem, de ennek jobban tetszik a fülszövege.
• Eléggé rejtélyes, hogy érdekeljen, mi sül ki belőle.
• Már van magyar borítókép, az is megtetszett.

Nyári versenyes, kamaszos, hibákat jóvá tevő.

Miután a Szirtes megnyerte az Iskolák Országos Versenyét, minden diák jelentkezett a következő évi megmérettetésre. Az igazgató gondban is van, milyen csapatot indítson. A döntése aztán mindenkit meglep, a tanári kartól kezdve a diákokon át a kiválasztott tanulókig. Olyan négy 11. osztályos mehet, akiknek rossz a híre és tartanak tőlük. A zűrös Rajmund, a verekedős Dominik, a ribanc Vivi és a tánccsapatból kidobott, piás botrányba keveredett Sára. Az Öngyilkos osztag, ahogy még magukat is látják. Az iskola legkeményebb tanárának kíséretében indulnak a Hortobágyra, és maguk sem tudják, mit várjanak ettől az egésztől. A versenytársak tartanak tőlük, a saját iskolatársaik látatlanba is pocskondiázzák őket és a teljesítményük. Ám egyikül története sem olyan egyszerű, és egymásban olyan barátokra találnak, akikkel talán még az sem lehetetlen, hogy nyerjenek és másként lássák őket.

Amit gyorsan le kell szögezni – ez egy másik IOV. Nem véletlen, hogy Leiner Laura az első fejezetekben elhatárolja magát a korábban történtekről: egyetlen korábbi szereplőt sem hoz vissza, és még egy magyarázó rész is van, hogy miért nincsenek jelen. Ez egy új történet, új kalandokkal és szereplőkkel, csak a verseny lesz ismerős és az igazgató, aki megint hozza a formáját. Még azt is megengedte magának a szerző, hogy szembe menjen a várható fanyalgással: az első jobb volt, szerethetőbb karakterekkel, stb. Talán kicsit túlírtnak éreztem ezt a részt, de ténylegesen erőteljes lett az elhatárolás.

Ahogy korábban, most is egy komoly téma kerül kivesézésre. Most nem a gyász, hanem az iskolai zaklatások és a kiközösítések. Azt szerettem is, hogy Leiner Laura nem olyan hősöket hozott, akik önhibájukon kívül lettek páriák. Vivi mögött valóban ott van egy vad nyár, Sára is benne volt abban az italos esetben. De tanultak belőle, a jelen énjük már nem az, aki azokat a dolgokat elkövette. A pletykát és a kirekesztőket ez azonban nem érdekli – elindult a folyamat, és már ott tart, hogy ők az aktuális céltáblák. Nincs bocsánat. Jól látszik a folyamat, és ez szinte szemnyitóként működik. Ha átgondoljuk, hogy működik, talán lesz bennünk annyi, hogy ha az életben találkozunk ilyen esettel, nem állunk be tudatlanul sárdobálónak. Mert lehet változni, vezekelni és bocsánatot nyerni.

A cím is szépen hozza, mi az, ami itt történhet. A kivetettek még egy esélyt kapnak, és megmutathatják, hogy lehet bennük bízni. Megváltoztak.

A verseny most is tartalmas, és ötletes feladatok vannak benne. Megvolt a verseny hangulat, izgultan a szereplőkért, noha tudom, hogy ez is trilógia, vagyis nem fog a piros csapat kipotyogni már az első, de a második részben sem. A feszültség és az ötletek azonban megvannak, és szórakoztató a könyv.

Mert humorból most sincs hiány. Azt már említettem, az igazgató mennyire hozza a formáját. A netes jelenlétei megint végig mosolygósak, és az új tanárnak, Tahinak is megvannak a nagy pillanatai. Ahogy valósággal katonai kiképzőt játszik… De a srácokkal is történnek jópofa dolgok, és vannak aranyköpéses beszólások is bőven.

A kommentek is részben humorforrások, de ezt már soknak éreztem. Túl sok komment van, bár értem, hogy ezzel szemlélteti a szerző, hogyan kezd a diákok vélekedése megváltozni a Szirtes Öngyilkos osztagáról.

Természetesen megint van szerelmi szál, és nagyon szerethetőek a főszereplők. Tipikus Leiner karakterek és cselekményvezetés, de ezt szeretem. Most is szerettem. Folytatás?

Leiner: Bízz bennem – Mint ifjúsági: 90% szerethető karakterek, sok humor és egy komolyabb téma kielemzése.

Szubjektíven: 95% bár az iskolai hozzászólásokat sokaltam, szerettem a sztorit, a szereplőket.

Ünnepi, tanulságos, varázslatos, értékre nevelő.

A gyermektelen király azt találja ki, hogy országa gyermekeinek ad egy-egy magot. Aki a legszebb virágot neveli belőle, az lesz az örököse. Lesz is meglepetés, amikor a gyerekek jönnek a cserepekkel és a király választ. (Az üres virágcserép) A hős útra kel, hogy megszerezze a legnagyobb kincset. Az út nehézségekkel teli, és a leküzdéshez mindig a szívéből kell kimetszenie egy darabot. A célnál felteszi a kérdést: megéri? (A szívem ára) A gazdag kovács megözvegyül, majd újranősül. A leányát az új asszony nem szenvedheti, és a jó lelke miatt elűzi otthonról. Egy farkas szánja meg a lányt, és ad neki a pilláiból, hogy azon keresztül nézve megláthassa, ki a jó ember igazából, aki mellé érdemes elszegődnie. (A lila farkas szempillái)

Szabó Enikő kötete több szempontból is izgalmas vállalkozás. Egyrészt, a szerző nem a saját meséit adja át nekünk. Mesegyűjtés eredménye a kötet, melynek érdekessége, hogy élőszóban hallott meséket gyűjtött össze, és öntötte formába a szerző.

Érezni is a történeteken, hogy mesélték és előadták őket. Egyrészt, sokkal rövidebbek, mint amit egy műmesében megszokhattunk. Emberközeliek, közvetlenek, és jól előadhatóak. Tipikusan az a kötet, ami ideális felolvasásra is, vagy éppen a gyerkőccel közös olvasásra.

Másodszor, maga a tematika is különlegessé teszi, karácsonyi kötetté. Adventi mesekönyv, amiben december minden napjára jut egy mese, egészen karácsonyig. Minimálisan észre is lehet venni, hogy a napokhoz vannak rendezve a történetek. Szentestére egy nagyon keresztény mesét kapunk Jézussal és fákkal, de Szent Miklós legendáját is Mikulás napra időzítette a szerző. Szeretem, ha egy mesekönyvnek van koncepciója, és ennek volt.

Külön élveztem benne, hogy annak ellenére, hogy adventi mesekönyv, sokkal szélesebb a merítése. Nem ragaszkodik a keresztény mesékhez sem, nem Jézusra van kihegyezve, ha azért ilyen is akad benne. A világ mesekincséből van válogatva, és nagyon jól megfér egymás mellett a kínai, japán mese a spanyollal, brazillal, magyarral, némettel, zsidóval és még sorolhatnám. A tartam és az üzenet a lényeg, ami egyetemes és nem kultúrához kötött.

Értékeket közvetítenek ezek a mesék, és ezek egyetemes emberi értékek, nem kell kifejezetten keresztény tannak lennie. Elmesélik, hogy a becsület és az igazság érték, akkor is, ha a világ másra kényszerítene. Szép virágot kell nevelni – noha az a csel, hogy kifőzött magokat osztottak, amiből nem nőhet semmi. Hányan mentek mégis üres cseréppel? Csak egy. Mesélnek arról, hogy a gyengéink lehetnek az erősségeink. A repedt vízhordó korsó búsonghat azon, hogy nem tud minden vizet hazajuttatni, és nem veszi észre, hogy virágok nyílnak az útja mentén, hiszen kannaként is használták. A hősnő nem a gazdag ember mellett találja meg a boldogságot, hanem a szegény szénbányász mellett, aki igaz ember és aki nem is tudja, mennyi értéket birtokol átvitt és tényleges értelemben is.

Akad benne olyan történet is, amit még felnőtt fejjel is erősnek éreztem, már szinte morbidnak. Nem akarom a poénokat lelőni, de három fa a főszereplő, akiknek megvan a maga álma. Kincseket őrizni, hajóként szelni a tengert – hát, ahogy az álmaik teljesülnek valósággal padlóra küldött. Felnőtt fejjel nagyon is üt A három fenyőfa meséje, de abban nem vagyok biztos, hogy egy gyereknek felolvasnám-e.

Ki kell emelni azt is, hogy szép is ez a mesekönyv. Igényes, egyedi rajzokkal, jó lapokon.

Lehet, hogy ez lesz a karácsonyi mesekönyvem? Lehet.

Szabó: A legszerencsésebb óra - Mint mesekönyv: 90% ötletes koncepció, tartalmas mesék, de némelyik azért erős.

Szubjektíven: 85% minden történet nem tetszett, de sok a jó benne és igényes a kiadás is.

Műkincsek után nyomozó, családi titkos, szerelembe zuhanó.

Flora fiatal angol műkincskereskedő, akinek nem várt lehetőség pottyan az ölébe. Egy előkelő francia család egy lakást örököl meg, mely a II. világháború óta le van zárva, és az újabb generáció már nem is tudott a létezéséről. Flora kapja a megbízást, hogy derítse ki, mi van ott, mennyit ér. A lakás műkincsekkel van tele, igazi ritkaságokkal, melyek feltűnést fognak kelteni a művészet világában. Tisztázni kell azonban, hogy tisztességesen jutott a család birtokába, nem a nácikkal üzleteltek. Az egyik kép ráadásul egy ismeretlen, különös nőt ábrázol, amely nem hagyja nyugodni az angol lányt. A rejtély nyomába ered, régi és sötét családi titkokat felszínre hozva, miközben a család botrányos életet élő, aranyifjú fia, Xavier az agyára megy. Miközben a szálak Bécsbe vezetnek, Flora a magánéletének kérdéseivel is birkózik. Ki való neki: a jól nevelt bécsi úri ember, vagy az aranyifjú francia?

Művészettörténettel és festményekkel könnyű megfognia engem egy regénynek. A festmények körüli rejtélyek legalább annyira érdekelnek, mint az alkotás folyamata, vagy éppen a nagy művészeti korszakok.

Itt is bevonzottak a képek és az a közeg, amiben a regény elindul. Az aukciók és a művészeti kutatások világa. Jól lehet vele keverni a zsánereket is, hiszen a képek eredetét nyomozni kell – ami krimis. Ez azért nem olyan fajsúlyos úgy, mint pl. egy sorozatgyilkosos krimi esetében, de szórakoztató tud lenni, ahogy visszakövetik egy kép útját, és nyomról nyomra felfedik a hozzá kapcsolódó történeteket. Kicsit ismeretterjesztő is lehet, hiszen a nagy festők életéről, a stílusokról, magáról a képről is bele lehet csempészni információkat tankönyv íz nélkül.

Swan ezt ki is pipálta: nem mesél sokat sem a festőkről, sem az irányzatukról, de azért az alapok benne vannak és kapcsol hozzá modern izgalmakat a krimin túl is. Az aukciók kifejezetten hangulatosra sikeredtek, és még izgulni is lehetett rajta, mi fog ott történni. Egy verseny, ami nem is annyira verseny.

Ehhez hozzájön a romantika és a történelem. Mivel a képek múltja visszavezet a múltba, a kritikus korszakot, ami itt a II. VH jobban meg tudja fogni. Az a történet, amit ott bont ki a szerző, sok tekintetben szívszorítóbb és érdekesebb is, mint Flora szála a jelenben. Ott életről és halálról volt szó, míg Flora esetében az a legnagyobb dilemma, hogy maradjon a biztos és nyugodt pont mellett, vagy vágjon bele a szenvedélyes vonzalmon alapuló kapcsolatba, ami viharzik, amiben lesznek nagy csaták, de nagy vágy és boldogság is.

Ragozhatom még egy darabog, hogy a múltbeli történet és a művészeti vonal, míg a szerelmi nem, de ez a lényeg. Nagyon nem találtam hitelesnek Xavier és Flora történetét – semmit nem tudnak egymásról, csak vonzódnak. Xavier meg is fogalmazza, hogy egy csók elég, a többit majd később kitalálják. De ez a vélekedés, és ahogy tényleg a fizikai vonzalomra alapozva fejest ugranak valami komolyabba, nem tűnik reálisnak. Úgy tartják hirtelen egymást a nagy Ő-nek, hogy az egymásra találásuk előtti napon még mással voltak viszonyban? Jaj.

Plusz, Flora elég sótlanra sikeredett. Egy szép és rendes lány, akinek annyi drámát adott a szerző, hogy még nem volt szerelmes. Egyszerűen unalmas a lány, hiába akarna ő lenni a szimpatikus hősnő. Mindenki más sokkal színesebb volt, akiknek tényleg voltak drámáik és titkaik. Azt még élveztem is, ahogy kiderültek a történeteik, és meg lehetett érteni, miért játsszák azt a szerepet, amit a világ lát belőlük.

Flora és a szerelmi élete nagyon nem tetszett, de különben korrekt regény jó városképekkel.

Swan: Titok Párizsban - Mint női: 70% művészet, történelem és a szerelem témái keverednek, laza nyomozással.

Szubjektíven: 70% a szerelmi szál sok tekintetben nem tetszett, pedig különben korrekt.

A szívünk szappanból van, s ha csak egy másodpercre is elengedjük magunkat, máris kicsúszik a kezünkből. Ellebeg, szerelmes lesz, összetörik, csak úgy ukkmukkfukk. Semmi esély arra, hogy mi irányítsuk. (Backman: Hétköznapi szorongások)

Néha az a legjobb, ha az ember megmutatja, mit érez, nem elmondja. (Ward: Perzselő vágy)

(…) mások fájdalma nem éget úgy, mint a sajátunk. (Postorino: A Farkas asztalánál)

Az emberek többnyire csak azt látják, amit látni akarnak. Leggyakrabban pedig azt, amit mások láttatni akarnak velük. (Morgenstern: Éjszakai cirkusz)

– Valahányszor azt gondolom, mindent tudok a lovakról, történik valami, ami még mindig képes meglepni.
– Én ugyanígy vagyok az emberekkel – felelte Mac. (Moyes: Álmok nyomában)

A legtöbb ember nem szeret haragot tartani. Úgy érzik, a harag összeroppantja, felemészti őket, így elengedik. Próbálják elfelejteni mindazon sérelmeket, melyek érték őket.
De vannak közöttünk olyanok, akik nem tudnak felejteni, és sosem bocsátanak meg. Mi szárazon tartjuk a puskaport, robbantásra készen. Úgy roppantjuk szét a kegyelemért könyörgést a fogaink között, mint egy cukorkát.
Azt mondják, a harag nehéz teher.
Szerencse, hogy mi különösen erősek vagyunk. (Wrobel: Bocsáss meg, Rose Gold!)

A megbízhatatlanok fölöslegesen bizonygatnak. (Novik: Ezüstfonás)

A tragédia csupán egy pillanat. A miatta viselt felelősség örökké tart. (Ward: Perzselő vágy)

Vetélkedős, mágikus, szerelmes.

Egykor mester és tanítványa voltak, ma vetélytársak. Az egyik találkozik egy kislánnyal, a lányával, akiről eddig nem is tudott. A kicsiben megvan a szikra, és Celia eszét, készségeit látva újra megkeresi egykori mentorát, és kihívja egy újabb játszmára. Celia, aki a tanítványa lesz, kiáll majd Alexander tanítványa ellen. Megegyeznek, a kislány ujjára rákerül a gyűrű. Hamarosan a vetélytársát is kiválasztásra kerül: az árva Marco személyében, aki egészen másképpen nő fel, mint a folytonos kihívás elé állított Celia. Még szinte kamaszok, amikor kijelölik a hadszíntért: egy cirkuszt. Meg kell kezdeniük a versenyt, még azt sem tudva, ki az ellenfelük és mik a szabályok. Ahogy próbálnak eligazodni a nekik kirendelt világban, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és hiába ellenfelek, Marco és Celia egymásba szeretnek. A játszmák már szerelmes üzenetek, és nem versenyezni akarnak egymással, szeretni. A szabályok azonban kötik őket, bár nem értik és ismerik őket.

Zavarba ejtő kötet az Éjszakai cirkusz. Volt már olyan ismerősöm, aki szép fantasy történetként szerette. Akadt olyan is, aki a szerelmi szálát kedvelte meg. Én meg kérdőjelet rajzolok, és próbálom értelmezni, mi is ez. Hiába tudom érteni, mit szeretnek benne, nekem inkább kérdéseim vannak.

A végén az egyik szereplő szájába adja Morgenstern, hogy a történetek és a mesék is megváltoztak. Már nincs Egyszer volt, hol nem volt. A történetek és a hősök sem egyértelműek, bonyolultabbak és nehezen kifürkészhetőek. Ugyan a szereplő itt nem az irodalomról mond véleményt, de arra is igaz. Mintha Morgenstern itt megfogalmazta volna azt is, milyen regény az Éjszakai cirkusz.

Bonyolult és nagyon nem egyértelmű. Ezeket érzem leginkább, és ezekért nem is szerettem meg a könyvet. Mert, ahogy Celia és Marco sem értik a versenyt, amit vívnak, én sem. Mi értelme ennek az egésznek? Nincs soha eldöntve, mert a történetből kiderül, hogy nagyon régen játsszák ezt. Már tucatnyi tanítványukat versenyeztették egymással. Vagyis, igazából egyik fél győzelme sem jelent semmit, nincs hatása. Még csak nem is tudjuk, miért és hogyan játszanak, mi ez az egész. Végig zavart, hogy a szereplőkkel együtt én se értem a sztorit.

Aztán, ott van konkrétan a regény vége is, Celia és Marco sorsa. Ahogy már írtam, a mesék megváltoztak, és a happy end sem egyértelmű. Ez egyáltalán happy end? Még mindig töröm a fejem, mi is lett pontosan a páros sorsa. Ötletem lenne – Merlin fás történetét csinálták meg, csak ők nem a fával, hanem a cirkusszal. De biztos nem lehetek ebben sem, mert már nem látjuk őket a nagy varázslat után, csak egy más szereplő említi őket. Hiányérzetem volt ettől, nem is kicsit.

Közben pedig ez egy fantasy, ahol a cirkusz a mágia színpada. A sok mutatvány és mágikus csoda, amit építenek. Ötletes, sok szép mutatvány van benne, nem is igazán ez a jó szó. Nem is annyira cirkusz, mint inkább egy vidámpark, szellemkastély jut róla eszembe.

Nem hagyományos szerelmi történet, bár az is lehetne. Van egy páros, akik ellenfelek, de szerelembe esnek. Nem szenvedélyes, nem nyálas, ez inkább végzetszerű és elrendelt. Egy másik szereplő meg is fogalmazza, ahogy nekik kellett létezni, a másikon keresztül definiálják magukat, hogy lehetne őt nem szeretni? Valahogy fájdalmas is, ahogy várnak, reménykednek, aztán rá kell jönniük, hogy milyen ketrecbe zárták őket a versennyel.

Szépen megírt, érdekes kötet, de nem az a típus, amit egyértelműen tudnék szeretni.

Morgenstern: Éjszakai cirkusz - Mint fantasy: 70% lírai, egyszerre tragikus és szép, de sok kérdést is nyitva hagy a történet.

Szubjektíven: 50% olyan nyitott vége van, ami az agyamra megy és irritál. Pedig szép.

5: Gaura: Átkozott balszerencse – ok, urban fantasy a kötet, de ha kicsit kapirgálom, azért felfedezem benne a mesei hatásokat. Egy csók mindent megváltoztat: avagy mi történik a szívtelen táltossal, miután megkapta a vámpírmúzsa csókját? Hősnőnket, Borit meg elátkozták, és bizony az nem életbiztosítás az ő szakmájában. Az csak hab a tortán, hogy a klasszikus mesék vámpíros motívumait is elemzi kicsit.

4: Wheeler: A tolvaj lánya – milyen lett volna a Rózsák háborúja, ha lett volna mágia? Valami ilyesmi. Egy herceggel, aki jövőbe látónak hazudta magát, hogy a majdnem őrült király udvarába életben maradjon. Egy trónkövetelővel, akinek lehet, hogy jogos az igénye. Hogy ihlet az angol történelem mese fantasy-t? Pont így!

3: Christo: Egy birodalom végzete – a kis hableány, csak némi csavarral. Ugyanis a sellő hercegnőnek egy hobbija akad: hercegek szívét gyűjti, de szó szerint. A hercegünknek is megvan a maga küldetése: le akarja vadászni a gyilkos hableányt. A lánynak azonban büntetésből emberként kell boldogulnia, és pont a herceg hajóján köt ki.

2: Winney: Kalandok Óperencián innen és túl – király vagy, férjhez kellene adnod a lányod, de ötleted sincs hogyan csald be a tökéletes kérőt? Loson az embered, aki megszervezi és lebonyolítja a tökéletes próbát, aminek végére gazdagodsz a megfelelő vővel. Hogy közben hősünknek is megvan a maga baja? Hát igen, a mágiával kicsikart szerelem nem az igazi, hiába akarod azt hinni…

1: Donnelly: Stepsister: Egy sötét mese – a mese Elláról szólt. A szépséges lányról, akit a mostohája és a mostohanővérei szolgaként dolgoztattak, de a herceg szeme mégis ezen a lányon akadt meg. Mióta Ella hercegné, Isabelle nővére és a családja nyomorog, közutálattól övezve. A királyság és Ella bajban vannak, a harcos lelkű Isabelle pedig esélyt kap, hogy mindent jóvá tegyen, és szembenézzen a hibákkal, amiket féltékenységből és az anyja nyomására vétett. Mert nem mindenkinek az a sorsa, hogy a bálban ragyogjon.