Shirley Jackson a Hill House szelleme című regénye jól sikerült kísértethistória egy rejtélyes házzal.
Nem véletlen, hogy többször is megfilmesítették.
A Netflix olyan sorozatot készített hozzá, ami kicsit előzményfilmként is értelmezhető, de abszolút benne van a történet esszenciája.
Nézős!
Emberrablós, nyomozós, régi ügyet újra megnyitó.
Egy fiatal lány nem megy az éjjel haza. Egy taxis talált rá zokogva, szörnyű állapotban. Ő teszi meg a bejelentést, és Fawley, aki az ilyen ügyek mellett nem tud elmenni, igyekszik segíteni és az ügyre állítja a csapatát. A lány lassan megnyílik, és bevallja, elrabolták, majdnem megerőszakolták, de egy arra felé haladó autó megijesztette a 
tettest és elinalt, mielőtt komoly kárt tehetett volna benne. Faith így hazakerült, kicsit megtépve, némileg megtörten, de életben. Legközelebb Sasha tűnik el, az egyik osztálytársa. Neki más nem volt ilyen szerencséje: összevágva és verve került elő, holtan. Az eset nagyon hasonlít egy évekkel korábbi ügyhöz, egy erőszakolóéhoz, aki a hasonlóságok alapján újra tárgyaltathatja az ügyét. Fawley az igazság nyomában jár, és közben arra is figyelnie kell, hogy a feleségét ne zaklassa fel a kelleténél jobban, ami a terhességének is ártana.
Hangulatában más ez a kötet. Bár ebben is elég borzalmas az ügy, és meg van fogva, hogy miért szörnyű a tett, közel sem olyan nyomasztó, mint a 3. kötet volt. Ennek egyszerre tudok örülni is, meg nem is. Könnyedebb a könyv tőle. Könnyebb olvasni, nem olyan megterhelő. De ezzel együtt nem is olyan emlékezetes.
Az ügyben is van egy trükk, azon túl, hogy Cara Hunter jól adagolja a fordulatokat. Van benne egy teória, egy szinte hihetetlen ügy lehetősége, amire rá is készíti az olvasókat. Hogy aztán rájöjjünk, hogy nem kell az ilyen borzalmakhoz annyira messze menni. Mindenki képes lehet szörnyűséget tenni, olyanok is és olyan okokból, amik kisszerűek, egyszerűek, és pont ezzel döbbenetesek.
Ez nem egy olyan úgy, ami popcorn szórakozás lenne. Mert azt nem feltételezi senki, hogy egy olyan gyilkos közelébe kerülünk, mint a Rongybaba-gyilkos vagy Barker Négy Majom Gyilkosa. Itt viszont olyan ember/emberek a gyilkos, aki lehetne a szomszédunk. Olyan okból, ami simán lehet a mi környezetünkben is. Máshogy szórakoztató és máshogy dermesztő így a történet. Túlságosan könnyű belegondolni abba, hogy ez simán megtörténhetne, és ilyen könnyen elveszne egy élet.
A nyomozás szokás szerint szépen van levezetve, és most kifejezetten élveztem, hogy az egész csapat aktív, és nem egyszemélyes a történet. Fawley és nyomoz, de mellette irányítja és koordinálja a többieket. Hunter most talán annyira ügyesen nem terel és talál ki más irányokat, mint a Nincs kiút történetében, de a nyomozás így is működik.
A szereplők élete itt már boldogabb, és ettől könnyedebb a regény hangulata is. Ugyan mindenkinek vannak még konfliktusai és gondjai, de azért azok már nem olyan érfelvágós történetek, mint korábban. Fawley és Alex aggódnak már most a baba miatt, igyekeznek vigyázni rá, de ez egy pozitív félelem, nem olyan nyomasztó, mint amikor Fawley attól tartott, hogy szétesik a házassága és a fia emléke csak savként marta. Elkezdtek gyógyulni.
Ezért ijesztő a regény zárlata. Már előre borzolja az idegeim, hogy be van ígérve egy olyan nemezis, aki egyszer már komolyan bántotta Alexet, és aki újra ártani akar nekik. Várom is a következő kötetet.
De a többi nyomozót is ki lehetne emelni, Hunter őket is építgeti. Nem annyira, mint a főszereplőjét, de világos zsánerük van és egyre karakteresebbek.
Még üzenetet is ki lehet belőle szedni. A világ megőrjíti a gyerekeket is.
Nem ez a kedvenc részem a négyből, de a jobbak között van és nagyon korrekt is.
Hunter: Féktelen harag – Mint krimi: 75% korrekten vezet el a könnyedebb megoldáshoz, a nyomozás is csapatmunka.
Szubjektíven: 70% könnyebb attól olvasni, hogy nem olyan nyomasztó, de kevesebb is tőle.
Tudja, minden ember páncélszekrény: titkok és vágyak tárhelye. (Bardugo: Hat varjú)
Ha elég kitartóan próbálkoznak vele, a méreg előbb-utóbb mindig célba talál. (Blake: A sötét trón)
Igen, az élet túl rövid ahhoz, hogy azon aggódjunk, mit fogunk az ajtó túloldalán találni. (Pellegrino: Az élet receptje)
Az a világ, amelyben élünk, olyan világ lett, ahol a bizonyított tények és az álhitek egyenlőknek vannak kikiáltva. (Moukheiber: Az elme trükkjei)
A háborúk szükségszerűek. Változtatni kell a rendszeren, ha már nem jó. (Stone: Kitaszítottak)
Bőven elég annyi hős, amennyit a filmekben látni. (Szakurazaka: A holnap határa)
Lehet, hogy a nevelőiddel nem vettétek ezt a leckét, de nem vitatkozunk olyasvalakivel, aki csupa vér, és kést hord a kabátujjában. (Bardugo: Hat varjú)
– Joseph nem lehet fontosabb nálad. Hűtlen. Ingatag. Megbízhatatlan.
– Ki nem az néha? (Blake: A sötét trón)
Ez az élet. Megszeretsz embereket, aztán elveszíted őket. (Pellegrino: Az élet receptje)
Alternatív valóságos, mesterséges intelligenciás, világot megváltoztató.
Verity tesztelő, aki új megbízatást kap. Elindítja a programot, aki magát meglepő módon Eunice-nak nevezi, stratégiában gondolkodik, és sokkal okosabb, sokkal többre képes, mint a korban bármely programnak szabad lenne. Verity el is gondolkodik, jelentse-e. Közben, a jövőben Wilf Netherton egy másik idővonalon a lánnyal és a
neki visszajuttatott MI-val foglalkozik. Az ő tudásukkal már lehetséges visszanézni az alternatív múltakba, és hatással lenni a jövőjük alakulására. Verity világa nagy változás előtt áll, és Wilf megpróbálja a jobb irányba terelni az eseményeket. Hiszen abban a világban hiába lett női elnök, és Trump vesztett, hiába nem volt Brexit, akkor is közel sodródnak egy végzetes ponthoz.
Hamar megállapítottam, hogy ehhez az én agyam kevés. Nekem cselekmény kell vagy egy magával ragadó főhős, és nem a tudományos leírások vagy az olyan alternatív valóságok, amelyek szinte tudományosan vannak megfogva. A fizika különben sem volt soha a kedvencem, a politológia meg annyira sem.
Gondolatkísérlet szinten érdekesnek találom, milyen lehet a szerző által megálmodott alternatív valóság és a jövő. A jövő, Wilf jelene talán még egy ponttal jobban is lekötött. Az olyan kis apróságok, hogy milyen eszközeik vannak, hogyan él egy család, miket mutatnak meg a még csak 11 hónapos fiúknak, amekkora Wilf gyermeke is.
Apróságok, de ezek tudtak megfogni. Az olyan nagyobb volumenű dolgok, mint a világok sorsainak alakulása, a MI gépek fejlődése, nem fogtak meg.
Pedig Gibson érthetően ír, nem terhelte meg az agyam, hogy értelmezzem a szöveget vagy a leírt technikákat, helyzeteket. Egyszerűen csak nem volt mögötte olyan cselekmény, ami miatt izgalmasnak találtam volna ezeket.
Nekem hiányzott a feszültség, és nem éreztem ki a tétek nagyságát sem. Lehet, hogy nem sikerült beleélnem magam, és mivel nagyon nem is érdekelt a könyv onnantól, hogy Verity felfedezi, mennyire más a programja, elsiklottam dolgok felett, de még azt sem értettem teljesen, hogy a jövőből miért nyúlnak bele más idősíkok múltjába. Azért, amiért hegyeket is mászik az emberiség? Mert ott van, és mert képesek rá? Passz.
A cselekményről nagyon nem is tudok mit írni. Nem egyszer olyan érzésem volt, hogy meghatározó és fontos dolgok történnek, csak éppen nem izgattak. Nem tűnik mozgalmasnak a cselekmény, inkább unalmasnak éreztem, pedig azért van ilyen-olyan történés benne, nem csak világépítés zajlik a kötetben.
Vagyis, megírva korrektül van. Könnyen olvastam és értettem, bár sci-fi és nem a könnyedebb fajtából. Akad benne cselekmény, ami akkor is pozitív, ha én untam.
Még a karaktereket kellene kiemelni. Csak sajnos itt sem nagyon tudok mit mondani. Igazából nem voltak sem ellenszenvesek, sem igazán szimpatikusak. Verity, Wilf és még Eunice, akik kiemelkednek a többiek közül. De nem érzelmi oldalról van közelítve, a cselekedeteiken keresztül értelmezhetőek, és az elbeszélő a fejükbe nem visz be minket.
Tanulságokat még kereshetnék benne, de annak se látom most sok értelmét.
Az már egy izgalmasabb kérdés, hogy mivel folytatás regény, mennyire kell az előzményregényt ismerni hozzá. Anno én olvastam, de azért sem voltam oda, nem is maradt sok emlékem belőle. Nem is hiányzott nekem, ez saját sztori, visszatérő szereplő azért akad.
Aki a komoly sci-fiket kedveli, érdemes kipróbálnia. Nekem az akció sci-fi jobban bejön.
Gibson: Mozgástér – Mint sci-fi: 65% érdekes ötletet vet fel, több idősíkon is. Gondosan szerkesztett, világos.
Szubjektíven: 25% végig azt vártam, mi lesz a poén, de még mindig nem esett le.
5: Sullivan: A rózsa és tövise – a Riyria-sorozat ötletes és izgalmas előzményregénye. Nem csak az derül ki belőle, hogy Royce és Hadrian miért és hol rendezték be a főhadiszállásukat, de azoknak a trónért folyó ármányoknak is itt a kezdete, melyek majd elindítják a regényfolyamot is. Önállóan is jó, a folytatást ismerve meg pláne.
4: Lyon: Királyok Veszte – van egy jóslat, hogy eljön egy herceg, aki örökre megváltoztatja a világot. Kihrin egy dalnok fiaként nő fel, és fogalma sincs róla, milyen vér folyik az ereiben. Ám egy véletlen találkozás az igazi családjához vezeti el, ahol mindennapos a halálos ármány, az intrika és a mágia. Miközben saját magáról is egyre többet megtud, halálos kalandok során át eljön az a pont, 
amikor Kihrin a jóslattal is szembesül.
3: Hobb: Az orgyilkos – sorozat – Fitz fattyúnak született, és a létét arra használták fel politikai ármányokkal, hogy az apja lemondjon a trónörökösi rangról. A férfit meg is gyilkolják, és a gyermeket a nagyapja, a király orgyilkosnak képeztetni, a korona szolgájának. Fitz ereiben mágia folyik, és a hűsége az apja öccséé, a leendő királyé. Neki segítve az ország fennmaradásáért küzd, halálos ármányok és kalandok közepette.
2: Chakraborty: Dévábád-trilógia – a dzsinnek több törzsre szakadtak, régi erejüket elvesztették. Az eredeti uralkodó családot is letaszították a trónról. Feltűnik azonban egy lány, Nahri, aki félvér ugyan, de annak a bizonyos családnak a sarja. 
Akaratán kívül a politikai küzdelmek középpontjába kerül: a régi rend visszaállításának, de az új megszilárdításának is ő lehet a kulcsa, miközben a lány nővé érik és a saját küzdelmeit kezdi felvállalni.
1: Gemmell: John Shannow-könyvek – Jon az egyik legnagyobb élő harcos, de átkozott lélek is. Jeruzsálemet keresi, amely már rég nem létezik. Pusztákon és a vadnyugat szintjére visszasüllyedt földeken halad át, a kaland mindig rá talál. Csak ebben a világban nem csupán a banditák és zsarnokok jelentenek veszélyt: démoni hatalmak, világokon át utazó falánk szörnyek akarnak még többet, és a rejtélyes múltú Shannow áll az útjukban.
Királyi címért küzdő, mágikus, szerelmes, ármánykodó.
Négy fiatal sorsa fonódik össze egy volur – olyan személy, akit az istenek mágikus hatalommal 
ruháztak fel – álma miatt. A királyi család a szakadékhoz megy, ahol egy volur annak idején két részre szakította a világot. Itt van Mena hercegnő, akiből a következő volur lesz. A lány nem vágyik a magányos életre, szívesebben lenne a báloknak és divatnak élő hercegnő. Húga, a leendő királynő, Ene igazi vadóc, aki a harcosok között jobban érzi magát, mint a rá erőltetett szerepben. Két fiú tör itt rájuk, és Mena ereje feléled, ahogy megmenti őket. Az egyikük a meeshai, a kiválasztott, aki ellensúlyozni képes a volur hatalmát. De nem tudják melyik, így magukkal viszik mindkét fiút. Mindketten kiközösített, lázadó családok sarjai, akiknek sok a titka. Kein csak szórakozásra vágyik, jó nevű harcos volt. Ray különleges erejű húgát neveli nagy áldozatokkal, és őrzi a családjuk titkát. Egyikük sem akar az ellenséges család sarjának társa lenni, de az udvarban sok minden történhet…
Két oldalról tudnék ehhez a történethez közelíteni, és úgy érzem, nem mindegy, melyiket választom. Egyszerre használ fantasy és ifjúsági elemeket, de a két zsánerben nem egyformán jól teljesít a könyv. Összességében szórakoztató olvasmány, de azért érezni, hogy elsősorban kamaszoknak van megírva.
A fantasy világa még bővülésre vár. Az alapok itt vannak, de ezekre még építeni kell. Még az olyan alapok is hiányoznak belőle, hogy miért kellett a világot két félre hasítani. Nincs megmagyarázva, miért kell a volur és a meeshai rendszer. Még csak az sincs benne érthetően, mire képes egy volur – Mena annyira nem is akar ilyesmikkel foglalkozni, hogy bennem az is felmerült, hogy Ray húsa sokkal inkább volur, mint ő. De a regény mégiscsak azt sugallja, hogy Mena a volur, de azért akadnak mások is, akiknek ilyen-olyan képessége van.
Tessék, ez is valami olyasmi, ami nem világos. Akkor az ő képességeik honnan fakadnak, miért vannak, ha a mágia a volur testében lakozik?
De ötletek vannak, és ha kicsit jobban helyére kerülnek a dolgok, lehet ez még fantasy regénynek is egészen korrekt.
Pláne, hogy a hatalomért és a királyi trónért már most jó kis ármányok mennek. Nem a Trónok harca szintjén, de azért nem rossz ez sem. Még ikrek is vannak, akik a következő harcokban más oldalon állnak majd.
Ifjúsági téren meg van itt szem-számnak ingere. Ellenséges családok gyermekei, akik egymásba szeretnek, noha mindketten tudják, hogy ez tiltott szerelem. Olyan fiatal nők, akik más sorsot akarnak, mint amit nekik szántak. A családjukkal bonyolult viszonyba levő fiatalemberek. Az egyik meg is halna érte, és őrzi a titkokat, a másikat a saját apja használna áldozati báránynak.
A cselekmények is pörögnek, de a négy kiemelt szereplőt a mindentudó elbeszélő lelkiekben is elénk tár. Mi jár a fejükben, hogyan élik meg a velük történteket, miket éreznek? Sok olyasmi van a történetben, ami kamaszos téma, ha itt fantasy is a történet. Az első szerelem, a szülők elleni lázadás, kötelességek és vágyak összecsapása.
Nem volt rossz olvasmány, még a helyenként durvább nyelvezete ellenére sem, de fejlődhet.
Stone: Kitaszítottak - Mint YA fantasy: 65% az alapötlet működik, ármányok és szerelmek váltakoznak, olvastat.
Szubjektíven: 75% izgalmas kezdés, lehetőség van benne. Ha kicsit jobb a folytatás, ok lesz.
November
9. Simukka: Vérvörös - skandináv krimi 4
10. Lynch: Tolvajok köztársasága - fantasy 3,5
11. Hirosi: A holnap határa - sci-fi 4
12. Bardugo: Hat varjú - fantasy 5
13. Schmidt: Randi Darcyval - ifjúsági 3
14. Blake: A sötét trón - YA fantasy 3,5
Hunter: Nincs kiút - krimi 4,5
15. Houkheiber: Az elme trükkjei - ismeretterjesztő 4,5
Pellegrino: Az élet receptje - női 4
Nem vagyok boldog, hogy máris november közepéhez értünk, de legalább jókat olvastunk.
Nyaralós, főzős, csajos.
Luca 10 éve gyökeresen megváltoztatta az életét. Az egykori fotós hazaköltözött egy olasz kisvárosba, és lelkes külföldieknek tart szakácstanfolyamot, ami közben a környék nevezetességeit és ízeit is bemutatja. Most négy nő 
érkezik hozzá: a válásán túllépni próbáló Poppy. A párját elvesztő, gyászoló Valerie. Az elfoglalt ügyvédnő, Tricia. Az ízek szerelmese és blogger, Moll. Négy külön egyéniség, akiket a közös élmények lassan csapattá érlelnek. Miközben jókat főznek és esznek, elkezdenek megnyílni is egymásnak, és életük titkait megosztva látni kezdik, hogyan folytassák a tanfolyam után. Ez a csoport Luca életében is változást hoz: a négy nő között akad egy, aki megdobogtatja a szívét. Lehet, hogy a tanfolyam végére a szerelem is rájuk talál?
Három ország van Európában, ahol már jártam, és nagyon elvarázsoltak. Imádok is olyasmiket olvasni, melyek itt játszódnak és vissza tudnak valamit adni a varázslatból, amit ott éreztem. Franciaország, Spanyolország és Olaszország.
Nicky Pellegrino regényeiben az olasz életérzést és gyakran az ízeket is igyekszik visszaadni, és ez a könyve kifejezetten hangulatosra sikerült. Már kedvet is kaptam, hogy vacsorára összedobjak egy kis tésztát pestóval – sajnos, a konyhabeli képességeim nincsenek azon a szinten, hogy az egyéb, regényben megjelenő ínyencségeket otthon is reprodukáljam, arra meg esélyem sincs, hogy most Dél-Olaszország felé vegyem az irányt…
De arra is jó ez a regény, hogy otthonról nyaraljunk egy kicsit, most éppen az olasz nyárban.
A történet kifejezetten csajos – nem is tudom elképzelni, hogy egy férfi jóízűen olvassa ezt a regényt. Még az egyetlen fontosabb férfi szereplő, Luca is olyan érzésekkel és múltbeli titokkal küzd, ami inkább női megközelítést kapott. Itt nem a konkrét cselekmény a lényeg, hanem a lélekben megtett út. Hogy mit tudnak meg magukról és egymásról a szereplők, hogyan látják át, mit kell változtatniuk az életükben.
Érzelmes regény, amiben minden konfliktus lelki oldalon dől el. Van itt féltékenység, mert a régóta kiszemelt férfinak más tetszik meg. Van itt menekülés a megszokott életből: az unalmas házasság rutinját egy viszonnyal feldobni. Van itt gyász, van itt szembenézés egy komoly betegséggel. A szereplők, az események, de még az evés is belülről van megfogva. Ha valaki abba szeret belemerülni, ki mit érez és hogyan él át, ez neki tetszeni fog.
A cselekmény minimális. Járják a várost, főznek, esznek. Nem tudom a hagyományos értelemben izgalmasnak nevezni, mégis megfogott és lekötött. Belül van annyi minden, hogy az kipótolta a kalandokat.
Plusz, ott a regény hangulata. A borítón rajta van, hogy éhesen ne álljon neki senki olvasni. Valóban, sikerült úgy írni az ételekről, borokról és csokoládéról, hogy az ember valósággal érzi az ízeket a nyelvén. Toszkánában voltam hasonló vacsorákon, mint amik itt le vannak írva, és abszolút visszajöttek az emlékeim.
Annak ellenére pozitív hangulatú a regény, hogy komoly drámák is akadnak benne. Az olasz életérzés, ahogy mindenre van idejük, a tradíciók őrzése, ahogy itt a szereplők segíteni kezdenek egymásnak, egyszerűen lélekmelengető olvasni.
Még az is tetszett, hogy van olyan szereplő, akit meg tudok vetni a döntéseiért. A megcsalás az egyik olyan dolog, amit megvetendőnek tartok, és az egyik szereplő ezt teszi meg.
Élmény volt, egy hideg téli/késő őszi napra mosolygós és napfényes olvasmány.
Pellegrino: Az élet receptje - Mint női: 75% feldobja a több kiemelt karakter, tele van ízekkel és különféle problémákkal.
Szubjektíven: 70% kellemes meglepetés volt, hangulatos könyv, csak kicsit befejezetlen.
Megtévesztő, kísérletes, pszichológiai.
Nem vagyunk tisztában azzal, mennyire másképpen látjuk és értelmezzük a világot. Pedig a helyzet az, hogy az agyunk mindegyikünknek szűri a valóságot, amit feldolgozunk. Vakfoltokat hagy meg, kiegészíti a meglevő ismeretek alapján a kapott információkat, sémákat használ. Az emberiség hajnalán kialakult reakcióink is már 
hátráltatnak minket: ott a stressz arra szolgált, hogy beindítsa a fuss vagy harcolj reflexet. A mai korban azonban már mások a kihívások, csak éppen a testünk még mindig úgy reagál, mintha egy oroszlán bukkanna fel ránk szemet vetve, nem egy prezentációt próbálunk megtartani. Ehhez hozzájárul, hogy az emberi viselkedéshez nagyban hozzájárulnak a környezeti hatások és a körülöttünk levők viselkedése.
Az egyik kedvenc tudományom a pszichológia. Lenyűgözőnek találom, hogy igyekszünk megérteni, mi zajlik a fejünkben, mit és miért teszünk, vagy éppen hogyan lehet olyan drótokkal rángatni az embereket, amelyek létéről a legtöbben nem is tudnak.
Albert Moukheiber arra törekszik, hogy többet megmutasson abból, mi zajlik le a fejünkben. Hogyan értelmezünk dolgokat, ha azzal nem is vagyunk tisztában. Egyaránt használ pszichológiai kísérleteket, tudományos és inkább anatómiai jellegű eredményeket, hogy elmagyarázza nekünk, hogyan működik az agyunk és a viselkedésünk.
A kötet egyik erőssége, hogy tudományos alapokon nyugszik, de nem tudományosan van megírva. Magyarázó, azzal a céllal, hogy minden olvasó megértse és be tudja fogadni a megállapításokat. Ehhez használ illusztrációkat, példákat és hétköznapi magyarázatokat. Közben rengeteg az utalás is, így aki egy-egy témába jobban bele akar mélyedni, innen kap alapokat, mit kezdjen el keresni a továbbiakban.
A kötet úgy van szerkesztve, hogy egyik téma vigyen át a másik6a. A fejezetek össze vannak kötve, és így húznak előre. Ha ismeretterjesztő könyv6en van függő vég, itt valami ilyesmit láthatunk. Olvasó6arát megoldás, nekem tetszett, ösztönöz menni a következő fejezet6e. Talán 1-2 alkalommal fordul elő, hogy a szöveg6en még előré66 utal, akkor megadja, hogy késő66 mikor fogja az említett témát alaposa66an kifejteni.
Az agyműködéstől kezdve a viselkedésre ható külső elemekig sok mindennel foglalkozik a szerző. Annyira sok mindent érint, hogy azzal kicsit zavarban is vagyok, hogy minden információt megjegyezzek, noha olvasáskor fontosnak éreztem, hiszen az agyam így csap be, és ha ismered ezeket, jobban tudod szűrni, hogy mit fogsz fel, hogyan viselkedsz.
Talán csak a kötet végére tippek nem tetszett annyira. Azt már szinte belemagyarázásnak érzem. Mit tegyek, hogy kikerüljem az érzékelési csapdákat? Ha még kétszer-háromszor elolvasom a kötetet, több mindent megjegyzek belőle, akkor már tudom, milyen torzításokra kell odafigyelnem a magam és mások részéről is.
Mert az egyik legizgalmasabb rész szerint az volt a kötetben, amikor arról volt szó, hogy tudat alatt hogyan bökdösnek minket, hogy tegyünk meg valamit. Valamint a kontextus szerepe az életünkben. Sok jó példa van rá, a reklámoktól kezdve a szervadományozáson át egészen Trump twittjeinek elemzéséig.
Leginkább arról mesélnék még, hogy milyen megállapításokat és kísérleteteket ismertet a szerző, de inkább meghagyom a felfedezés örömét az olvasóknak.
Végül: az egyik bekezdésben a b-k helyett 6-okat írtam. Feltűnt, vagy az agyad becsapott? Ha fel is tűnt, attól még értetted a szöveget, nem igaz?
Moukheiber: Az elme trükkjei - Mint ismeretterjesztő: 85% közérthető nyelven, sok példával és grafikával adja át a témát.
Szubjektíven: 70% érdekes könyv volt, de tömény is. Lehetetlen mindent megjegyezni.