Háborút megakadályozó, jóslatot megfejtő, múltba kalandozó.

A jövő harcosai két csapatra szakadtak, és ezt egy részük nem is tudja. Marcell a múltban ragadt, és Árész a spártai katonákhoz küldte kiképzésre. Majd saját terveibe akarja bevonni: az istenek háborúja közeleg, és eddig mindig egy jóslat segítségével értek véget és győztek az olimposziak. Tőle hall Marcell a háború lelkéről, és a jóslat fontosságáról. Már a szökésen is dolgozik, míg reménykedik, hogy a barátai érte jönnek. Közben Adria és Erik egyre gyanúsabbnak találja Marcell viselkedését – le is leplezik, igazából egy nimfa, akit Héphaisztosz csempésztetett Marcell alakjában a jövőbe. A sors istennők is jelzik, még nincs megoldva a múltbeli incidens. Az istenek háborúja mindjárt kitör, és a gyerekekre szüksége van Zeusznak. Marcell megmentése érdekében bele is egyeznek a kalandba, és visszatérnek egy újabb harcba.

Bár eredetileg mára nem ezt terveztem, de ez nem változtat azon, hogy ennek a sorozatnak sikerült a zárásra a legerősebbnek lennie. Igaz, most is van, amibe bele tudok kötni, de összességében ez volt a sorozat legjobb része, és sok minden megvan benne, amit eddig hiányoltam.

A legfontosabbnak azt érzem, hogy ennek már saját, önálló jogon erős cselekménye van. Mindkét csapat, de van, hogy a három kamasz három úton jár, önállóan jó sztorik. Mindenki maximálisan megtanulja használni az erejét, és a saját örökségének mestere lesz. Marcell elfogadja a benne levő spártai örökséget, míg Adria az amazonok királynője lesz, ha csak egy kis időre is, Erik pedig szembenéz Poszeidónnal, aki el is veheti az erőt, amit neki adott.

Most nem mitológiai történetek nyomában járnak, hanem egy jóslatot igyekszik az egyik csapat megfejteni, míg a másik a háborúra gyűjt szövetségeket. Most is vannak a mitológiából részletek és történetek, de ezek szolgálják a cselekményt, és nem nőnek föléje. Regényesebb, pörgőbb, olvashatóbb volt így a regény.

Tetszett, hogy sokféle kihívással kell megküzdeni. Kifejezetten elmére vonatkozó feladat nincs, de a jóslat megfejtéséhez nem csak a lábuk kell használniuk, és kérdezgetniük a náluk okosabbakat. Marcell elkezd taktikában gondolkozni, és megfejteni, mi lehetett Héphaisztosz célja mindezzel. De persze mellette ott vannak a csaták és az összecsapások. Különösen veszélyesnek tűnik Tartarosz felébredése, aki Marcell lelkére pályázik, de sok istennel kell összecsapni, és használni a képességeiket.

Bejött az is, hogy a görög istenek eddig is kritikus bemutatása folytatódik, és meg is lesz fogalmazva, hogy igencsak gyarló életet sikerült élniük. A kamaszok maguk is megértik, hogy miért lázadtak fel egyes istenek Zeusz uralma ellen. Nem csak az emberekkel, egymással is kifejezetten mocskosan bántak – meg is kapják majd a jövő harcosaitól az ítéletet, hogy sok mindent maguknak köszönhetnek, és több emberséggel nem lett volna semmilyen háború, aminek a lezárásáért küzdeni kellett volna.

A végére betett dupla csavar is ült. Kiderül, ki van minden történet mögött, és mi a nagyobb játszma, mert nem csak annyi, hogy Héphaisztosz át akarja venni az uralmat, és az istenek nagyját eltörölné.

A kamaszok sokat fejlődnek, és bár megvannak a maguk személyes harcai – Marcell nehezen emészti meg, hogy 4 hónapig nem jöttek rá, hogy egy hasonmás van a helyén, Adria és Marcell szerelmi szála is kamaszosan viharos – jó példákat állítanak az olvasó elé. Önfeláldozás, bátorság, barátság – ezek bennük vannak.

Így jobban elnézek olyasmit, hogy van két Leónidasz és nem rendes történelmi kor a múlt.

Az utolsó kötetért simán megérte elolvasni az egész sorozatot, gyerekkönyvnek is remek.

Bessenyei: A háború lelke - Mint gyerekkönyv: 80% kalandos cselekmény, mitológiai háttér, egyéni fejlődéstörténetek.

Szubjektíven: 70% beérett a sorozat. Jobb a cselekmény, bírtam a gyerekeket, a cseleket.

Útkereső, szerelmes, családdal dűlőre jutó.

Hunor kiskora óta rajong a főzésért. Szívesen néz ilyen műsorokat, tökéletesíti a receptjeit, és eteti a családot és a barátokat. Az anyja azonban mindkét gyermekét diplomás, komoly felnőttként akarja látni, így hallani sem akar arról, hogy Hunor egyetem helyett főzni tanuljon. A fiú kénytelen megjátszani magát, titokban eljárni egy kifőzdébe dolgozni, és a bátyja barátnőjével valamit az érettségire is tanulni. A szerelmi életében szintén nagy kérdőjelek vannak: a bátyja legjobb barátja, Gergő nagyon régen tetszik neki. Nem csak jól néz ki, de melegszívű és rendes srác is. Azonban ő a lányokat kedveli. Amikor megcsillan a remény, hogy mégsem így van, és kölcsönösen tetszenek egymásnak, a bimbózó kapcsolatnak több akadályt is le kell győznie: Gergő Angliába készül átmenni dolgozni, és a fiú családja előtt is titkolni kényszerülnek, mi alakul közöttük.

Rács-Stefán Tibor könyveit nagyon tudom szeretni, de most megtaláltam azt az egyet, amibe kevésbé tudtam beleélni magam. Pedig, ebben is van sok jó dolog, valahogy mégsem éreztem a sajátomnak. De miért?

Azonnal felmerült bennem, hogy most csak meleg szerelmi szál van. A főszereplő, Hunor Gergőbe szerelmes, és az ő kapcsolati libikókájukat követhetjük végig. A bátyjának ugyan barátnője van, de az már egy stabil kapcsolat, és a báty a barátnővel nagyon csak mellékszereplők. Elolvasom az LMBTQ regényeket is, homoszexuális szerelmi szállal együtt is, csak kell mellé nekem egy hagyományos páros is. Talán a Túl szép-hez van ez a legközelebb, de ott is volt a főszereplőnek egy barátnője, akinek a barátjával és egy nem tervezett terhességgel voltak gondjai. Itt viszont csak Hunor és Gergő van – mivel erotikus jelenet is akad a könyvben, ez nekem hagyományos párkapcsolat nélkül nagyon kívül esett a komfortzónámon.

Ha már a Túl szép említésre került – vannak egyéb hasonlóságok is. Itt is egy duci, kevésbé vonzó srác szeret bele az álompasiba és nyeri el végül. Sportolói múltja van mindkét álomszerű srácnak, és a kapcsolatukban is vannak hasonló elemek. Nem annyira feltűnő, hogy olvasás közben zavart volna, de most felmerült bennem ez is.

Szokás szerint a szerző nagyon közel tudja hozni érzelmileg a főszereplőjét. A lelkét a papírra vetette, és mi gond nélkül bele tudunk olvasni, és bele tudjuk élni magunkat. Hihető, sodort előre, és megint nagyon szimpatikus alakok születtek meg. Nincsen negatív karakter, meglepően sok pozitív példát és embert sorakoztat fel a regény.

Ami leginkább elkapott engem a könyvben, és ami miatt olvastam – mert a szerelmi szála inkább távolabb lökött – Hunor küzdelme, hogy azzal foglalkozhasson, ami a szenvedélye. Szerintem is nagyon erős az a szemlélet nálunk, hogy diploma kell, mert azzal könnyebben lehet boldogulni az életben. Hunor tudja, mit akar, jó is benne és megvan az útja. Nem is értem, miért olyan nehéz ezt elfogadni. Igazán ez a jó példa a könyvben, hogy a diploma nem egyenlő a boldogsággal. Azt kell megtalálni, amit szívesen csinál az ember, és azt, ahol abból meg lehet élni.

De sok helyen jó szúrások vannak a magyar társadalom felé. A munkaerőpiactól kezdve az emberek beszűkült látásmódjáig sok mindenre ráutal, amiért a nyugati országok fejlettebbek nálunk. A roma helyzet kezelésétől kezdve az előítéleteken át sok minden a lapokon van. Volt egy sora, ami nagyon az agyamba égett. Nyugaton demokráciában élnek, mi itt disztópiában.

Talán azt hiányoltam még, hogy Rácz-Stefán jó sok popkulturális utalással szokott dolgozni. Most be kellett érnem a Riverdale utalásokkal, amely sorozatért nem vagyok oda.

Zsánerében korrekt regény, de nekem nagyon kellett volna egy fiú – lány páros is bele.

Rácz-Stefán: Pokolba a jópasikkal! - Mint New Adult: 75% érzelmi oldalról megfogott, fiatal felnőtteket érintő kérdéseket boncol.

Szubjektíven: 60% a szakmai szál lekötött, a szerelmi viszont nem. Nem kötött le igazán.

A múltban történtek:

Az erőszakos apától a fia és a lánya is szenvedett. Az anyjukkal hárman egymásba kapaszkodtak a túléléshez. Ám Matilda - aki később Faye lett - 13. születésnapjának estéjén Sebastian bemegy a húga szobájába éjjel, és megerőszakolja a lányt. Rendszeresen visszajár, és szexuálisan zaklatja. Egyszer kirándulni hívja, és 2 barátjával elmennek egy közeli szigetre. Matildát a fiúk egy kunyhóba zárják, ahol 3-4 napig tartják. Csoportosan bejárnak hozzá, és megerőszakolják. A végére már nem is küzd, ezért unnak bele és engedik haza. A lány bosszút fogad. A bátyját nem akarja bántani, az anyjuk szereti. De a másik kettőt belöki a tengerbe, megfulladnak. A testvérével is közli, csak az anyja miatt nem jutott erre a sorsra ő is. Falaznia kell neki, mintha baleset történt volna.

De Sebastian romlott, és egy ponton Matilda belátja, neki is vesznie kell. (Sebastian azt hitte, zsarolhatja azzal, hogy gyilkos.) Megtéveszti a bátyját, a szobájába csalja, megfújtja. A testet úgy rendezi el, mintha öngyilkosság lett volna, még levelet is hagy, melyben a barátai halála miatt van kiakadva.

A jelenben történtek:

Faye élvezi az életét, nyaralgat, viszonyai vannak, és a nyarakat az anyjával és a lányával tölti, akiket mindenki halottnak hisz. Az életébe lép David, a befektetési bróker, aki éppen válik. Nagyon hamar találnak egymásra, lesznek szeretők, és Faye bele is szeret a férfiba. Ha megvan a válás, össze is akarnak házasodni. Faye már tervezi, hogy beavatja a lánya és az anyja történetébe.

Csak közben kiderül, hogy valaki fel akarja vásárolni a nő cégét. Henrik az, Faye volt férjének egykori társa, aki saját jogon is milliárdos, és nem bocsátotta meg a nőnek, hogy a legjobb barátját börtönbe juttatta. A nők összefognak, és kiderül, Henrik zsarolja a részvényeseket a sötét titkaikkal. David is az ő embere. Faye átengedi a céget, de aztán közli, az csak a cég. A termékeinek joga az övé, magyarán szólva Henrik nem vett semmit, mert a termékek voltak a Revenge értékei. Ő új céget nyit, Henrik meg kezdhet valamit a puszta névvel, mert mása nincs.

Jack megszökött a börtönből, és el is csípi a nőt. Érzi, hogy a lánya igazából él, és Faye elrejtette. A nő Jack egykori barátnőjéhez fordul segítségért, akinek szintén van egy lánya a férfitól. Elmondja, Jack pedofil, ezért kell végezni vele, mielőtt bántaná azt a lányát is. Megszervezik. Jack halott és rágyújtják a kunyhót is.

Faye élné tovább a viszonyos, kényelmes életét, de akkor feltűnik az apja, aki Faye anyja és a lánya fotóját lebegteti meg előtte, majd eltűnik. (Ő volt a rabtársa Jacknek, együtt szöktek meg a börtönből. A férfi azért ült, mert Faye úgy rendezte meg, mintha végzett volna a feleségével, ahogy Jack a lányukkal.)

Karácsonyi, nyomozós, sorozatgyilkosos.

Eve az első karácsonyára készül, mint feleség. De nem csak Roarke miatt más ez az idei év. Több barátja van, emberek, akikkel törődik, és akiknek ő is fontos. Nem tudja, hogy kell ezt kezelni, milyen ajándékokat vegyen, hogyan viselkedjen. Szerencsére Roarke és Mira is rengeteget segít neki ezekben, így kezdhet egy új, boldogabb ünnepi tradíciót kialakítani. Nem mindenki készül így az ünnepekre: egy férfi Mikulásnak öltözik, bejut a lakásokba, megerőszakolja, majd megfújtja a magányos lakót. A testen olyan ékszert hagy, ami egy karácsonyi dalt idéz meg. Eve kapja az ügyet, ami a sérülése utáni első gyilkossági ügye lesz. A nemi erőszakok saját gyerekkori emlékeit idézik meg, és a szokottnál is megszállottabb, hogy elkapja a felelőst. Az áldozatokat egy társkereső szolgáltatás köti össze, és Eve roppant gyanúsnak találja a tulajdonos ikerpár férfi tagját. De hogy bizonyítsa az elméletét?

Bár már megállapítottam ezt a korábbi Eve-regénynél is, Nora Roberts egyre rutinosabban ír krimiket, ha ezt JD Robb néven teszi is. A Halálos ünnep is egy nagyon jól sikerült, korrekt krimi, amiben az írónőre jellemző romantika csak egy kis színezetként van jelen.

Mivel nem is olyan régen láttam a bostoni fujtogatóról készült filmet, nem tudott nem eszembe jutni, hogy mennyi hasonlóság van a valóban megtörtént események és ennek a regénynek a bűnelkövetési metódusa között. Ugyanúgy fujtják meg az áldozatot a gyilkosok, akinek álcázva jutnak be a lakására. Csak ez karácsonyi krimi, így adja magát a Mikulás jelmez, míg a bostoni sorozatgyilkos szerelőnek adta ki magát, aki a gázra akart ránézni. Az meg valahol dicséret, hogy egy valódi esethez mérhető hangulatot és gyilkossághullámot tudott megírni a szerző.

De persze, a fikció szórakoztatóbb tud lenni, mint a valóság. Nagyon ki van találva a teljes karácsonyi tematika, ami sok-sok szempontból visszaköszön a regényben. A gyilkosságok abszolút az ünnep köré rendeződnek, és Eve életében is ez valami újnak a kezdete, nagyon téma nála is a karácsony.

Vannak kis betétek, ahogy a szeretteinek rátalál a tökéletes ajándékra. Foglalkoztatja, hogy mit és hogyan kellene tennie, milyen egy valódi, szeretettel teli ünnep, amiben eddig neki nem volt része. Érzelmileg egyre többet lép előre, ahogy Roarke és a barátaik mellett igazi kapcsolatai alakulnak ki, és élete lesz, nem csak hivatása. Még mindig nagyon megszállott rendőr, de vannak mellette emberek, akik emlékeztetik arra is, hogy mellette nő is. Magánember, akinek jár a boldogság.

Mivel ez karácsonyi rész, most toleránsabb voltam azzal is, milyen idilli és szenvedélyes még mindig a Roarke és Eve közti viszony. Az valahol még kifejezetten tetszik is, ahogy a férfi komoly erőfeszítéseket tesz, hogy boldoggá tegye a feleségét és család legyenek. Mondjuk, még mindig jobban szeretem, amikor együtt nyomoznak, de itt volt súlya az érzelmi részeknek is. Igaz, abból a regény közepére már elegem lett, ahogy az Eve – Roarke páros nyulakként képes egymásnak esni. Nagyon hangsúlyos ebben a kapcsolatban a szexualitás, de ezt hajlamos vagyok annak is betudni, hogy Roberts elsősorban románcokat írt.

Ami érzelmi rész, de nem akarok egy megjegyzésnél többet tenni róla: van egy vérfertőzéssel kapcsolatos szál. Nagyon nem díjazom, hogy bármilyen formában ezt legitimizálják. Az tabu.

Erre a kötetre is igaz, hogy bár a szerző a nem túl távoli jövőbe helyezte az eseményeket, a leírtak és a hangulat inkább a kilencvenes éveké, nem egy jövőbeli világkép. Eszköz is csak pár van, ami ma még nincsen, nem mondanám ezt sci-fi környezetnek sem.

Összességében ebben a részben kapunk egy érdekes ügyet, jó nyomozást – ha a vége össze is van csapva – és érzelmi fejlődést, némi romantikával nyakon öntve.

Robb: Halálos ünnep - Mint krimi: 85% jól felépített bűnesetek, korrekt nyomozás, csak a megoldás összecsapott.

Szubjektíven: 80% még sokallom a romantikus betéteket, a vége is túl gyors. De különben ok.

Kalandos, forradalmas, csempészes, otthont kereső.

Max egy űrállomáson született, árva, aki ráadásul egy eltűnőben levő faj egyede is, ember. Mivel az árváknak csak egy iskolát támogat a rendszer, nem tudta magát kiképezni, így be kellett érnie egy takarítói állással. Lassan 150 éve csinálja, és az élete felettébb unalmasan telik. Ám új takarító érkezik a csapatába, ráadásul ember. Az első emberi nő, akit Max lát. Lydia a neve. Hamarosan a Xendon királyi családja látogat pont ide, és Lydia merényletbe kezd ellenük. Max rosszkor van rossz helyen, így őt fogják el és ítélek el a lány tetteiért. Halálra ítélik érte, de Lydia csapata az utolsó percben megmenti. Így csatlakozik Xendon lázadó hercegének csapatához, akik megdöntenék az uralkodó osztályt. De Max csak egy otthont szeretne magának, így hamarosan továbbáll. A béke azonban nehezen talál rá, előbb még egy csempész segédje le, és elég nagy zűrökbe keverednek együtt.

Nem igazán tetszett ez a könyv, és próbálom megtalálni az okot, ami miatt nem vagyok vele elégedett. Akadnak tippjeim, mi minden nem nyerte el a tetszésem benne.

Kezdjük talán azzal, hogy inkább emlékeztetett egy vázlatra, mint egy humoros kalandregényre. Egy-egy eset csak egy-egy oldal, egy-egy röpke bejegyzés Max naplójában. Igaz, ettől naplós, de nem éreztem arányosnak. Mindenen csak átrohanunk, minden csak pár sor és annyi.

Ettől aztán hiába van sok kaland, az egész súlytalan. Teljesen mindegy, hogy éppen egy bolygót mentenek meg az öntudatra ébredt, és pókokból sereget építő penésztől, vagy a Xendon királyi családjának tagjait vadásszák le, egyiknek sem lett igazán jelentősége. Nem fontos a sorrend sem, abszolút felcserélhető minden. Tényleg csak egy-egy humoros, némileg akció jelenet, amelyek egymás után következnek, bár a sorrend lényegtelen.

Közben ott van az is, ahogy Max a kötet teljes első felében keresi az álomotthonát. Ahhoz túl kevés egy-egy bejegyzés, hogy azt mondhassam, nyavalyog ezért, de egészen olyan érzés volt. Benne van a nagy kalandban, történnek vele a dolgok végre, de neki sem nem elég jó, mert a fejébe vette, hogy ő bizony letelepedik. Talán a stílusa nem tetszik, ahogy ez mozgatja és mindig visszatérő indok, hogy továbbálljon.

A történet fő alakja Max, de vannak mellette visszatérő alakok. Szerencsére. Max az a kis ember, aki akaratán kívül mindig belekeveredik a helyzetekbe, és neki kell megmentenie a napot, noha ő csak nyugodt életre és békére vágyik. Ilyen szempontból unalmas egy figura. A mellékszereplők sokkal színesebbek és harsányabbak. Lydia, aki rabszolga volt, de most teljes erővel a forradalom katonája. A zsarnok Draman, akinek nem is kell színen lennie, már a személye említése is megtestesít mindent, ami a népelnyomást jelenti. A csempész Felp, aki annyira fogalmatlan, hogy csoda, hogy még nem ölték meg vagy végzett egy balesettel magával. Igaz, ő ettől tudja a humort szállítani az eseményekbe. Senki sem mély alak, egy-egy típus, felszínes figura, de legalább elég extrémek, hogy emlékezzek rájuk valamiért.

Ha már említettem a humort. Van benne, de nem az én humorommal esik egybe. Felp szerencsétlenkedései például inkább bosszantanak, mert nem értem, hogy lehet valaki ilyen életképtelen. Plusz, ez is túl gyorsan le van zavarva. Még fel se fogtam, hol járunk, és mi történik, már tovább is ugrottak az események.

Ugyanakkor ötlet van benne bőven. Fogja a tipikus sci-fi elemeket, cselekményszálakat is fordít egyet rajtuk egy kívülálló, ebbe-abba belekeveredő személy karakterével. Talán a hatalmat átvevő penész volt a kedvencem – igaz, Scalzi hasonló joghurtját is bírtam.

Összességében nem fájt olvasni, de nem is élveztem különösebben. Töltelék könyv, ami a hossza miatt ideális metrózáshoz vagy tömegközlekedni. Metró-könyv?

Wesley: Egy űrállomás-takarító naplója - Mint humoros: 55% helyzetkomikummal teli, egyedi figurákkal dolgozik, gyorsan olvasható.

Szubjektíven: 50% nem fájt, de nem is tetszett. Nem éreztem igazán viccesnek + töredezett.

Jules Verne nem egy regénycímében számok is szerepeltek. Hányra emlékszünk?

1. ?évi vakáció

2. ? nap alatt a Föld körül

3. A ? éves kapitány

4. ? mérföld az Amazonason

5. A bégum ? milliója

Megoldás: Tovább!

Túlerővel szembeszálló, mágikus, háborús, fejlődő.

Edrin végre hazatérhetett, és a mágus azon dolgozik, hogy egyetlen rossz oldalra tévedt varázshasználó se maradjon, aki felelős volt a korábban történtekért. Azonban háború közeleg, és a klánok ragaszkodnak hozzá, hogy Edrin vezesse a mágusokat, akikkel együtt hadba vonulnak. A férfinak így szembe kell néznie az anyai nagyanyjával, aki egyszer már majdnem feláldozta a férfit az istenének. A nagyanyja azonban csak egy baj a sok közül: a közeledő erők sokkal hatalmasabbak és gyilkosabb erők birtokosai, mint bárki is gondolhatta volna. A világ legidősebb mágusa egy parazitával kiegészülve rabszolgakánt tartott sereget vezet maga előtt, és a cél, hogy mindenki az ő szolgájuk legyen. Edrin és társai reménytelen helyzetből, túlerővel szembenézve igyekeznek megmenteni a világot, hogy aztán kiderüljön, Edrin olyan zsarnok-e, amitől feltűnése óta félnek a mágusok.

Mivel egy sorozat második része, érdemes megnézni, mennyire kell ismerni az elsőt, hogy érthessük ezt a regényt. Lenne érvem ellene is, mellette is. Tulajdonképpen az első rész konfliktusa lezajlott, azt a csatát megvívták, és ha pár nyitott szál maradt is, az a történet véget ért. Most egy másik háború, másik istenféle indul a szereplők ellen, ez egy új történet.

Viszont, hoznak onnan magukkal kapcsolatokat, mágikus tárgyakat – minimális utalások vannak, mi az és mi a története, de természetesen egy egész regényt pár mondat nem pótol ki.

Ami ennél is fontosabb, hogy az előző rész megadta a mitológia alapjait. Sajátos mágikus rendszer jellemzi ezt a regényvilágot – most Johnston tágítja, több mindent megtudunk és megérthetünk, de az alapokat nem véletlenül rakta le korábban. Nem lehetetlen összeszedni a dolgokat innen, de sokkal gördülékenyebb, ha az első kötetet is olvastuk.

Bár általában erre lyukadok ki, de azért leírom ide is: el lehet olvasni ezzel kezdve a történetet, de sokkal nagyobb élmény, ha valóban 2. résznek olvassuk!

A cselekmény rengeteget fejlődött. Izgalmasabb, kalandosabb és nagyobb volumenű eseményeket kapunk. Korábban az volt a bajom, hogy egy epikus fantasy alapjait rakja le a szerző, de a cselekmény nagyon kisszerű maradt. Akkor minek a monumentális világ és a hitrendszer, az összetett mágia? Azért, hogy ez a rész ilyen lehessen. Itt megjönnek a tétek és a nagyságrendileg súlyosabb események. Háború zajlik, véres csatákkal, sokféle összecsapással. A mágikus és a test-test elleni küzdelmek is itt vannak, miközben Johnston átfogja a háború egészét is. A konkrét csatajelenetek nem sokszor kötnek le, itt izgalmasak és pörgőek voltak, faltam az oldalakat.

Talán azért is, mert annyira sokféle sors és történet bontakozik ki. Vannak, akik olyan butaság miatt vesznek oda. Mások hatalmas, hősi önfeláldozással adják az életük valami nagyobbért. Nagyon sok karaktert megkedveltem, és nem csak a hősök közül. De ez egy olyan helyzet, amikor a zsiványok is megmutathatják, mit érnek igazán. A középpontban pedig ottvan a zsarnok mágus, Edrin Walker.

Már nem annyira antihős, mint korábban. Ő egy jó ember, aki nem tudja magáról, hogy milyen értékei vannak. Küzd a családjával és az előítéletekkel, amelyek azért érik, mert zsarnok – vagyis, arra van adottsága, hogy bemásszon mások fejébe, és azt hitessen el, amit csak akar, rabszolgává tehet egész tömegeket. Mintha az, hogy ilyen ereje van, arra predesztinálná, hogy valóban megalomán szörnyeteg legyen. Közben kétkedik magában, így folyamatosan van egy dilemma, mennyit tehet még meg, mielőtt szörnnyé válna.

Az egyetlen, amit most nehezményezni fogok, hogy gyakran mocskosabb a szöveg, mint amit a történet alátámaszt. Sok az indokolatlan trágár beszéd.

De különben olyan izgalmas, pörgő a könyv, hogy az bocsánatossá teszi a nyelvezetet.

Johnston: A Megtörtek Istene - Mint fantasy: 95% kalandos és izgalmas cselekmény, erőteljes karakterek, jó világépítés.

Szubjektíven: 95% helyenként funkció nélkül mocskos a szöveg, különben nagyon bejött.

Cím: Visszaverődések viharában

Szerző: Christelle Dabos, ezzel a sorozattal ismert nálunk.

Műfaj: fantasy

Cselekmény: a szilánkok egyre aprózódnak, a világ a pusztulás szélén áll. Az egyetlen esély, ha megtalálják a Másikat és megfejtik az istenek titkait. Ophélie, Thorn és a barátaik újabb kalandra indulnak.

Várható megjelenés: a karácsonyi szezonban, december eleje talán.

Miért várós?

• Egy olyan sorozat zárlata, amit eddig elolvastam és szerettem.
• Már nagyon érdekelnek a válaszok, mi is ez a világ igazán.
• Úgy szeretném, ha a hősöknek lenne egy happy end!
• Izgalmas világa van, és Dabos eddig bírta ötlettel.

Női, átverős, üzletért küzdő, múltat rejtő.

Faye sikeresen elrendezte a dolgokat. Az anyját és a lányát Olaszországban rejtette el, mindenki halottnak hiszi őket, miközben apja és a férje ülnek a meggyilkolásukért. Faye élvezi a gazdagságot, a családját, míg azzal nem szembesül, hogy valaki fel akarja vásárolni és tönkretenni a cégét. Visszaszáll a ringbe, ellenlépéseket tesz, miközben a szerelem is rátalál a vonzó, válófélben levő David képében. A férfinak azonban megvannak a maga titkai, ráadásul Faye volt férje és az apja együtt szöknek meg a börtönből. A szenvedésekkel teli gyerekkor, amit a nő régen maga mögött hagyott, félő, hogy megint tönkretenné az életét. Szerencsére vannak olyan asszonyok, akikre számíthat, és akikkel szembenézhet bármilyen szörnyeteggel, aki szembejön vele.

Két olyan mozgalom is van, amelyek fontosak és kell is a témákkal foglalkozni, de ahol nagyon könnyen át lehet esni a ló túloldalára. A Black Lives Mather és a #metoo. Sem a nem fehér bőrűek, sem a nők nem illetik azt, hogy ezen rajtuk kívül álló jellemzők miatt hátrányosan megkülönböztessék vagy bántsák őket.

Lackberg már Faye első történetében – melyben megszabadult a férjétől és bosszút állt – kijelölte az irányt, nagyon erőteljes a női erő és a nők kihasználása elleni hang a regényben. Ezt fokozza a második részben, annyira, hogy azt már túl soknak éreztem. Nem simán felhívja a figyelmet a helyzetre és együttérzésre késztet, hanem dogmát csinál belőle és súlyosan általánosít.

Vegyük csak azt, milyennek mutatja a férfiakat!

Faye életében kétféle akad belőlük. Az első típus, aki bántja és kihasználja. Szexuálisan, de más értelemben is bántalmazták, igyekeztek tönkretenni. Az apja, a bátyja, a férje, és arról is lehetne mesélni, David milyen játszmát űz. (De az spoiler lenne, így hiába várjátok, hogy elmeséljem, neki milyen vaj van a fején.) A másik típus a toyboy. Szexi, általában fiatalabb pasik, akikkel csak viszonyt vagy egyéjszakás kalandos alakít ki.

A regényből konkrétan azt lehet kiolvasni, hogy minden férfi egy szemét állat, aki bántja a nőket, vagy csak szórakozni akar és a farka vezeti őket egyik viszonyból és kalandból a másikba. Túl egyoldalú az ábrázolás!

Amit akkor is tartok, ha pontosan értem, milyen üzeneteket emel ezzel ki Lackberg. Miért intéz el Faye minden férfit olyan brutálisan, ha ártottak neki? Mert teljesen mindegy, hogy egy tizenéves kamaszfiúról vagy egy közel 40 éves férfiról beszélünk – ha bántja és kihasználja a nőket, fizetnie kell. Miért van Faye-nek annyi viszonya fiatalabb pasikkal? Mert vele mutatja meg Lackberg, hogy a nő olyan lény, aki megélheti és élvezheti a szexualitását.

Érthető, de még ezen a szinten is érzem, hogy átesett a ló túloldalára. Mert azt már korábban is láttuk, hogy milyen viszonyokba megy bele. De most felfedezi az édeshármasokat, és azokkal együtt már elég sok szex bekerült a regénybe, aminek ennyi funkciója nincs.

Nehezen békültem meg azzal is, milyen brutálisra van megfestve Faye gyerekkora. Egyre megterhelőbb és brutálisabb jelenetekbe sodródunk – a nemi erőszak az egyik kriptonitom, arról nagyon nem szívesen olvasok. Itt kellett – ha nem is realisztikusan megírva, de érzelmileg nagyon megterhelően.

Plusz, Faye kezdi elveszíteni a szimpátiám. Egyrészt, prűdebb vagyok, mint ahogy ő megéli a szexualitását, az nekem már túlzó. Másrészt, már gyerekként olyan húzásai vannak, hogy azon merengtem, mennyire szociopata a nő.

Ugyanakkor a regény másik fele, az ármányok és amit az üzleti életből kapunk, még mindig nagyon lekötött. Sodort a regény, csak sok elemével nagyon nem vagyok kibékülve.

Lackberg: Ezüstszárnyak - Mint skandináv krimi: 65% több érzelem és múltbeli titok, erős női üzenet, de erőszakosan.

Szubjektíven: 55% inkább tetszik, mint sem, de egyre ellenszenvesebb Faye és az üzenet is.