Múlt bűneiért fizető, nyomozós, kisvárosi, örökbefogadó.

Átlagos nap volt, amikor a gyerekek kint játszottak. A különös az volt, hogy egy anya ott ült egyedül, csendben egy padon. Hiába szólongatták. Ahogy közelebb értek, már látták, miért ilyen: sok vér, Danielle-t valaki meggyilkolta. A kisváros felbolydul: kinek árthatott az elvált asszony, akinek sokan köszönhetik a környéken, hogy sikerült gyermeket örökbe fogadniuk? Olyan teremtés volt, akit sokan szerettek és nem ártott senkinek. Ám ekkor egy kisfiú különös üzeneteket és pénzt is kezd el kapni. Arra biztatják, kérdezzen arról, honnan származik, mi történt az örökbe fogadása körül. A Pollitt család, elsősorban az anya olyasmiket titkol, melyek segíthetnének megérteni, miért történnek most a dolgok, és mire kell még számítani. Mert ez egy bosszúhadjárat, és a múltban vannak az indokok.

Ez a könyv már csak azért is érdekes, mert a szerző Jeff Abbott – mint a neve elárulja, férfi. A regény viszont egy női thriller, amiben az anyaság és a szülői érzelmek, a nők közti szövetségek kerülnek a középpontba. Abbott olyan szerző, aki pörgeti az eseményeket, és akciódús sztorikat nyújt az olvasóinak. Ez azonban kicsit más.

Szó se róla, van ebben is bőven akció és meglepő fordulatok. Két vonalon is, hiszen a jelenben is meg kell fejteni a dolgokat, és egy nagyon összetett bosszúterv bontakozik ki, mely az egész Pollitt család végzetét elhozná. Drogok, tiltott üzelmek, egy nagy volumenű átverés, mind a jelenben. A múltban pedig egy félresiklott örökbefogadás, melynél nem csak az orosz rendszeren kellett keresztüljutni, de véres tettekre is sor kerül, hogy az amerikai pár távozhasson a kiszemelt kisfiúval. A kettő pedig egy nagy végjátékban találkozik, és nyit egy új fejezetet a történetnek.

Kémregény lesz belőle a végére! Ezt még mindig emésztem, noha Abbott logikusan építette fel, és voltak nyomok, hogy ide fogunk kilyukadni. Pláne, a végének az ismeretében sok kis korábban megismert részlet kerül a helyére és összeáll a történet. Mégis, ellenérzésem van. Próbáltam megfejteni, miért.

Talán azért, mert egészen addig nagyon nőies volt a megközelítés. Anyák küzdöttek a családjukért és a gyerekeikért. Sok volt az érzelmeket leíró rész, bár tény, hogy pörögtek is mellettük az események, ha nem is olyan tempóban, int Abbott férfi főszereplővel bíró regényeinek nagyjában. Itt több az érzelem. A végén viszont a kémekkel… ez nekem nem állt össze. Hiába logikus, hiába következik a cselekményből, mégsem tetszett ez nekem a történet végén. Még úgy is hirtelen és éles váltás, hogy ott vannak az előzmények és az előkészítés.

Volt azzal is küzdelmem, hogy nem lettek szimpatikusak a szereplők. Erre megint nehéz logikus érveket találni, egyszerűen képtelen voltam velük együttérezni. Túlzásokba esnek, amelyeket az érzelmi túlfűtöttség miatt el tudnék fogadni, de megérteni és átérezni nem fogom tudni. Még nem fogadtam örökbe, nem is fogok szerintem, de már ott nem értettem a szereplőket, hogy még nem is ismerték a kisfiút, akit haza akartak vinni. Képeket láttak róla, meg orvosi leleteket. Mégis, amikor nem vihették el, másik gyereket ajánlottak nekik, kitartottak az eredetileg nekik szánt kicsinél. Miért? Addig még nem volt érzelmi kapocs, ugyanolyan jó lett volna egy másik gyerek is. Azért ez nem olyan, mint a saját gyereknél, ahol összeköt a vér. Megint más lett volna, ha már megismerték és szerették a kicsit, de itt erről sem volt szó. De ok, ez nekem nem fog leesni.

Stílusában felfedezni benne az Abbott stílusjegyeket, de tény, hogy sokkal több érzelmet beletett a szerző. A férfi hősei kevesebbet érzelegnek, ha azért akadt arra is példa. Az valahogy tisztább, itt dominánsabbak az érzelmi indokok. Ami a cselekmény miatt ok is.

Nem ez lesz a kedvenc Abbott történetem, de egyszer el lehetett olvasni.

Abbott: Nem akarod tudni - Mint thriller: 70% két idősíkot vegyíti, izgalmas játszmákat rejtő, női szemszögű történet.

Szubjektíven: 55% a múltbeli szál lekötött, a jelen nem nagyon. Nem tudtam beleélni magam.

Szerelmes, múlton túllépő, szenvedélyes.

Marissa kénytelen jó pár dologgal szembenézni az életében, és levonni a tanulságokat. Gazdag és szép, mégis, folyton arra törekedett, hogy az apjának megfeleljen. Még a barátját is az alapján választotta, hogy az apja minek örülne. A barátai sem igaziak, a vagyon vonzotta őket mellé. Az elrablása után már képes ezeket beismerni magának, és utat keresni, hogyan legyen másképpen. Ott van Nash is, akivel dűlőre kell jutnia. Az igazi Nash – hiszen Cash, az ikre volt a pasija, de annak már vége és csak kihasználták egymást. Nash szerinte helyesebb és jobban is illik hozzá. Csak éppen a férfi tele van lelki sérülésekkel, bosszúvággyal, és nem valószínű, hogy egy forró viszonynál többet várhat tőle. Ő azonban próbálkozik, és Nash sem olyan ember, akit hidegen hagy a nő. De túl sok mindent kell neki is helyre tennie a fejében…

Nem mostanában volt, hogy ennek a sorozatnak az első két része kijött. Vigasz lenne, hogy azért nem teljesen azoknak a folytatása? Hiszen cserélődnek a főszereplők. Olivia és Cash már eljutott a maga happy end állapotába, most a testvéren van a sor.

Hiszen Nash nem halott, visszatér és jó pár kérdést rendezniük kell. A kötet nem sokat foglalkozik azzal, milyen volt az ő élete, pedig az lehetett az izgalmasabb. Nagyon veszélyes helyzetben és körülmények között kellett életben maradnia, ráadásul nagyon fiatalon került át abba az élettérbe. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, modern kalóz volt. Mennyivel jobban érdekelt volna az, mint ez a szerelmi évődés Marissával…

Hiszen ott van a bosszúvágya, az a kettős helyzet is, hogy Cash kettős életet élt az ő nevében is. Lenne komolyabb téma, mint a szerelmi, mégis, azok alig kerülnek elő. Helyette némi öngyötrés van, és Marissa.

Kifejezetten irritálónak találtam, ahogy ez a kapcsolat mindig a szenvedélyhez és a szexhez tér vissza. Marissa ezek alapján elég felszínesnek tűnik: Cash mellett az tartotta, hogy az apja örüljön. Nem is tudott róla semmit. Itt olvashatjuk millió meg egyszer, hogy Nash mennyivel jobban bejön neki, de milyen kontextusban? Férfiasabb, helyesebb, hasonlók. Csupa külső jelző. Mivel ikrekről beszélünk, ennél komolyabb és belső eltéréseket is találhatott és szerethetett volna benne.

Nem mintha Nash oldaláról azt olvashatnánk, hogy mennyire pozitív személyiség Marissa. Helyette a dögös, tüzes, szép és hasonlók.

Vagyis, megint egy olyan regény, amiben a szexualitást teljesen összemossák a szerelemmel. Ez a kapcsolat az ágyban köttetett, oda is térnek mindig vissza, és túlzottan bele is merül a szerző, hogy mit kezdenek egymással vízszintesben. Ok, erotikus regény lehet így. De akkor ne azt kelljen olvasnom mellette, hogy mennyire nagyon szeretik egymást! A testüket igen, de a személyüket? Azt nagyon kétlem.

Még csak a könyv stílusa sem tetszett. Nyers és nagyon érzéki akar lenni, de az már nálam átcsúszik a röhejes felé. Nincs benne egy olyan sor sem, amely valamiért meg tudott volna fogni vagy megragadt volna a fülemben.

Talán látszik is, hogy nem igényli ez a kötet a korábbiak ismeretét. Az alaphelyzetet gyorsan átvette a szerző, az ikrek kettős életét és Nash – Cash múltját, hogy a másik iker már Olivia nagy szerelme. A jelen részben meg úgy is csak az számít, hogy Marissa és Nash mennyire gerjednek egymásra.

Ok, nekem már azzal is bajom van, hogy ilyen nevet kaptak az ikrek. Nash és Cash. Nem egyszer puskáznom kellett, hogy melyik-melyik. Szerintem nem poén ennyire hasonló nevet adni az ikreknek, pláne, hogy egypetéjűek.

Bár nem bánom, hogy végig megjelent a sorozat, de ez a rész nagyon nem tetszett.

Leighton: Kettőnkért mindent - Mint erotikus: 60% szenvedéllyel van tele, amit némi veszéllyel próbál feldobni a szerző.

Szubjektíven: 15% nagyon nem tudott lekötni. A szereplők, a történet is irritált. Nem tetszett.

Női hősök, akikből királynő lesz. Akad pár. Az alábbi szerzőknek is van. De melyik a könyv?

1: Thomas Wheeler

2: Daisy Goodwin

3: Sarah J. Maas

4: Angus Watson

5: Greg Keyes

Megoldás: Tovább!

Kalandos, hatalomért küzdő, bosszút álló.

Medford az a hely, amit Royce nagyon el szeretne kerülni, hiszen ott van Gwen, akihez nem akar kötődni. Hadrian oldalán újabb és újabb feladatokat vállal el, de végül nem tud ellenállni a kísértésnek, és visszatérnek. Ott azonban azzal szembesülnek, hogy a nő fogadni sem hajlandó őket. Royce nem olyan ember, aki ilyesmibe beletörődik. Kinyomozza, hogy a lányt egy kuncsaftja nagyon megkínozta, és azt nem akarta, hogy a férfi lássa. Royce fejest ugrik a bosszúba: ez nem maradhat megtorlás nélkül! Gwen egy lánya is hiányzik a bordélyból, akinek egy nagyurat kellett volna szórakoztatnia. A fiatal Rose a palotaőr Reuben mellett kötött ki, aki segédkezet nyújtott neki, amikor meghallott valamit, amit nem kellett volna. A királyi család ellen összeesküvés készül, és az ifjú Reuben kész közbelépni. Hiszen a szíve rég a hercegnőé, akinek így a megmentője lehet.

Duplán kérdéses, kinek érdemes ezt a regényt elolvasni. Hiszen, egy több kötetes sorozat előzményregénye, ráadásul az előzménysorozatból is a 2. rész. Mivel én olvastam a sorozatot, az előző előzmény kötetet is, nem is tudom teljesen megítélni, milyen lenne előismeret nélkül nekiugrani. Talán, Sullivan egész jól megoldotta.

Az előző részből olyasmit nem hoz át, ami közvetlen folytatás lenne. Nincs olyan cselekményszál, aminek ott van a gyökere. Igen, a szereplők közti kapcsolatok ott indultak, de amennyi a megértéshez kell, azt átismétli a szerző, beágyazza a kalandok közé.

A következő részekre viszont tele van utalásokkal – amelyeket nem kötelező érteni. Attól még nagyon lehet élvezni ezt a történetet, ha nem mosolygunk azon, hogy itt megtervezett események hogyan siklanak ki a jövőben, amit a sorozatot ismerők már tudnak. Vagyis, kalandos fantasy regényként teljesen élvezhető előismeretek nélkül. Igaz, szerintem sokkal nagyobb élmény, ha látjuk azt is, hogy az itt megindult eseményekből és kapcsolatokból mi lett a későbbiekben. Nekem ez volt az egyik legnagyobb élmény benne – ahogy okosan megágyazta a sorozat első részét.

A cselekmény több szálon van vezetve, és néhol összefutnak az események. Külön-külön is megállják a helyüket a szálak, és nincs a szerzőnek kényszere, hogy minden összeérjen, és a szereplők összetalálkozzanak. Ez részben abból fakad, hogy a tetőpontok és igazi következmények az alapsorozatban vannak, de abból is, hogy mindenkinek megvan a szerepe egy nagyobb kirakósban.

Simán olvasható Reuben, a Riyria kalandjának, de nekem ez sokkal inkább egy hatalmi játszma, egy puccs története volt, amit a bele keveredettek még nem ismertek fel, és megteszik a maguk kis lépéseit, befolyásolva az eseményeket, de még tudatlanul. Kifejezetten élveztem, ahogy ármánykodnak, és a hatalomért megy titkon a játszma. Ez inkább Reuben vonalán található, a Riyria sokkal egyszerűbb motívumok mentén dolgozik egyelőre.

Szerettem azt is, hogy nem tökéletes hősöket teremt. Royce már szinte antihős, akinek az öléssel sincs semmi gondja. Bírom is, hogy pont Hadrian lesz a társa, aki viszont az erények embere a szakmája ellenére is. De ez a Riyria varázsa, ami megint visszavezet minket az anyasorozathoz.

Reuben története pedig szinte klasszikus lovagmese. A rossz származású fiú reménytelenül szerelmes a hercegnőbe, és egy olyan játszma közepén találja magát, ahol lehetősége lesz megmenteni a szerelmét. Ő a leginkább egysíkú hős most, de szerethető.

Az meg külön sztori, mennyire tud fájni, hogy tudom, egyesekkel mi lesz később.

Számomra most az lesz a rejtély, milyen lett volna, ha nincs előismeretem. Szerettem volna úgy is, de azért nagy élmény volt a humorát, utalásait érteni.

Sullivan: A rózsa és tövise - Mint fantasy: 85% önállóan is kalandos, izgalmas, de az utalásrendszere miatt még ütősebb.

Szubjektíven: 90% szerettem a szereplőket, bírtam a sztorit, és ahogy rárímelt a későbbiekre.

Cím: A kegyelem szigetei

Szerző: Rose Tremain – magyarul a Kult Könyvek között jelennek meg a művei. Szépíró, a művészet fontos elem a történeteiben.

Műfaj: történelmi, kortárs

Cselekmény: Jane Bath egyik legnépszerűbb ápolónője, mindenki az ő keze alatt akar gyógyulni. Ő azonban ennél többet akar az élettől, és kapcsolatba kerül Borneó rádzsájával, és elkezdődik egy világon átívelő kaland.

Várható megjelenés: november elejére lehet előjegyezni

Miért várós?

• Még annyira nem látom, mi a kötet poénja, hogy érdekel.
• Bath és a fürdőkultúra, az a kis kosztümös hangulat jónak tűnik.
• Utazós könyv, hátha nyerek inspirációt, merre menjek, ha sok időm és pénzem lesz.

Tiltott kapcsolatért küzdő, betyáros, régi világbéli.

Badányban malom épül, és a földesúr molnárt is szerződtet, aki a malom mellett épül házba költözhet be. Gyula önérzetes, magyar érzelmű férfi, aki feleségével és kislányával érkezik a vidékre. Hamarosan egy kamaszfiú vetődik feléjük. Mátyás megárvult, az apja mellett volt molnársegéd, de a rokonai nem fogadták be az apja halála után. Gyula maga mellé veszi, munkát és otthont ad neki. Kislánya, Panni jó pajtása lesz a fiúnak. Egy jómódú, gyermektelen molnár és neje a környéken telente magához veszi a kislányt, akit tanítanak és elhalmozzák ruhákkal, ajándékokkal. Miután Gyula megözvegyül, vállalják a kislány nevelését is. Panni csak ritkán látogat haza – 17 éves korára már férjhez szeretnék adni, és ki is szemeltek egy vadászt a számára. Panni szíve azonban Mátyáshoz húz, akinek már tervei is vannak, hogyan veheti felségül a lányt. A környékbeli események azonban az ő terveiket is felülírják, és újabb nehézségeket állítanak eléjük.

Fekete István neve összefonódott a természettel és a vidéki idillikkel. Leginkább állatos regényeiről és a Tüskevárról ismerjük. Írt azonban olyan regényeket is, melyeket nyugodtan olvashatnának kamasz lányok – kis szerelemmel és kalanddal, csak természetfeletti elem nélkül, ami most annyira megy a zsánerben.

A Hajnal Badányban pont azt kínálja, amivel jól eladható egy ilyen történet: szimpatikus, már-már álomszerű hősies szerelmes párt, akiknek a szerelme tiltott. Mondjuk, mint olvasónak, eléggé megjósolható volt, hogy a gyermekkori barátság szerelemmé fog mélyülni Panni és Matyi között. Nem is értem, ez miért nem merült fel a felnőttekben.

Amitől azonban eltérünk a YA kliséktől, hogy Fekete István nem viszi el mesék felé a történetet, hanem hű marad a regény korához. Ahol a lány sorsáról az apja és a nevelőszülei rendelkeznek: érdekel valakit, hogy Panni Matyiba szeretett bele? Nem. Ha szerintük a vadászhoz kell hozzámennie, a lánynak esélye sincs nemet mondani. A mai olvasónak, nekem is, valósággal döbbenetes, hogy Panni mennyire nem rendelkezhet a saját sorsáról. Lázadni sem nagyon mer, nem mondja egyszer sem, hogy ő másnak a mátkája lenne. A szökési tervbe beleegyezik, úgy, hogy előtte nincs egy beszélgetés az apjával. Mert még ahhoz sincs joga, hogy ellent mondjon, és kérjen, mit szeretne ő.

Korhűnek éreztem azt is, amit a betyárokról és az őket üldöző hivatali emberekről beletett a szerző. Másfajta kalandokkal dúsítja a regényt, és fiúknak is olvashatóvá teszi. Benne van az a betyár romantika, amit kifejezetten magyarosnak érzek.

Mivel Fekete István regény, megkerülhetetlen az a kérdés is, mennyire természetközeli a történet. Benne van a táj és az élővilág szeretete, szép leírások is akadnak benne, de most nem ezeken van a hangsúly. Egy-egy oldalon nagyon rá lehet ismerni a szerzőre, én pl. azon vigyorogtam, hányszor van olyan jelenet, hogy a vidra valamit alkot a malom tóban – a Lutra annak idején nagy kedvencem volt. De itt ez csak a környezet, és nem a fő téma. Már csak azért is ifjúsági, mert Matyi és Panni világa, az érzéseik most sokkal kiemeltebb helyet foglalnak el, mint a táj, amelyben élnek.

Több érdekes konfliktus is van benne, amelyek között akad történelmi, személyes és generációs kérdés is. Izgalmas, hogy egyes szereplők egyikben másikban más helyen állnak. Gyula például a történelemben a nagyon magyar oldalon áll, míg a lánya kapcsán a rossz oldalra kerül, és a szerelmesek útjába áll. Itt csak Panni és Matyi egyértelműen hibátlan hős.

A vidéki romantika, az elmúlt korszak szépségeinek megragadása mondjuk nekem kicsit sok is volt. De azt már megszoktam, hogy ez Fekete István regényeiben megjelenik.

Ma is abszolút jól olvasható regény, amit érdemes ismerni a Tüskevár mellett.

Fekete: Hajnal Badányban - Mint ifjúsági: 85% szimpatikus szereplők, vidéki idill, szép leírások és jól elosztott kalandok.

Szubjektíven: 75% a szereplőket kedveltem, jó a történet is, de nekem sok a szép nosztalgia.

Népért küzdő, mágikus, útkereső.

Nimue mindig is különc volt, akinek már elege van abból, hogy a népe semmiképpen nem fogadja be. Látomásai vannak, és egy gyerekkori sérülés miatt átkozottnak tartják. A tündérlánytól az emberek is tartanak, és könnyen boszorkánynak bélyegzik. Amikor a falujukra támadnak, nem tud már mit tenni. Az anyja rábíz egy kardot, hogy juttassa el Merlinnek. A legendák szerint a kard forgatója egy megjövendölt, nagy király lesz. Nimue egy jóképű zsoldossal, Arthurral köt szövetséget és tart Merlin felé. Közben azonban látja, hogy mit tesznek az emberek és a papok a népével. Ő maga kezdi el forgatni a kardot, és a tündérek királynőjeként küzdeni magukért. Azonban Merlinnek és a pápának is megvannak a maga tervei – az embervérű királyokról nem is beszélve, akik azért a kardért képesek minden erejükkel háborúba vonulni.

Egy újabb regény, amit azért olvashatunk el magyarul, mert Netflix sorozat is létezik. Egész jól össze is hangolták, mire jött a sorozat a csatornára, a Libri kihozta a regényt. Mondanom sem kell, hogy kapott egy filmes borítót, noha a keménytáblán alapból mutatós kép kapott helyett, de ezt a Netflix adja fel.

Nem mintha nagy reklám kellene neki. Egy nagyon népszerű – ok, elfogult vagyok, nekem az egyik kedvenc – témát dolgoz fel másképpen: az Arthur mondakör világa, de alig lehet ráismerni a szereplőkre és a világra. Nem csak azért, mert itt vannak tündérek és mágia. A klasszikus szereplők más helyzetben vannak, más jellemek. Én ezt izgalmasnak éltem meg – mindig jókat mosolyogtam, ahogy egy-egy szereplőt összevetettem azzal, amilyen az eredetiben és amilyen itt lett.

Lehet, hogy Nimue az, akit illene kiemelnem. Egy erős női hős, aki egy meg nem értett kamaszból érik királynővé. Nem a mágikus képességei, nem a külleme miatt. Ő arra jó példa, hogy a nemes uralkodó alárendeli magát a népe érdekeiért. Nimue ezt képes megtenni, és saját magát is feláldozza a nagyobb célért. Az ifjúsági vonal minimális: kapott egy halvány szerelmi szálat, de szerintem tiszta feleslegesen. Nem is éreztem hitelesnek, ahogy a háború szüneteiben táncot kapunk meg hevesen dobogó szíveket. Szerencsére az ifjúsági faktor kimerül ebben a halvány szerelmi szálban.

Merlint is lehetne elemezni – ő egy más színét adja a történetnek. Nimue és Merlin vannak kiemelve, nekik a belső küzdelmeik, érzelmeik és vívódásukat is megismerhetjük. De amiért nekem emlékezetes volt, hogy Nimue történetén érkeznek a nagy csaták, a mágikus jóslatok, egy forradalom. Merlin pedig az udvari intrikák világába visz minket titkokkal, mérgekkel, udvari játszmákkal. A kettő változatossá tette a sztorit és nagyon olvastatta.

Mégis, Lancelot lesz az, akit kiemelek, mert nekem ő volt itt a legizgalmasabb figura. Sajnáltam is, hogy közben az ő fejébe nem leshetünk be, mert ott aztán lehetett dilemma és feszültség. A származása ellenére harcos szerzetes, és inog – a végén hoz is egy nagy döntést, amiért sok korábbi bűnt elnézek neki. Ő érdekelt volna jobban, de egyelőre csak mellékszereplő, aki nem kap mindentudó elbeszélőt maga mellé.

Tehát, a sorozaton túl jól eladja a jó története, divatos, hogy női hőst tesz a középpontba és távolról még egy kis Trónok harca vonalat is bele tudnék magyarázni. Van azonban még egy fegyvertény a regény mellett. Frank Miller, akinek a kötet illusztrációit köszönhetjük. Tulajdonképpen Wheeler a képek köré írta meg a regényt. Nem állítom azt, hogy teljesen az én világom lenne a képi világ, de a 300 óta Miller képregényei nekem tetszenek. Ha nagyon akarom, Nimue és Leónidasz közé is húzok pár párhuzamot, de visszafogom magam.

A sorozatot még nem néztem meg, előbb olvasni akartam, és a könyv határozottan tetszett.

Wheeler: Átkozott - Mint fantasy: 80% a rajzokkal különleges, és egyedien adaptálja az Arthur mondát. Izgalmas.

Szubjektíven: 90% tetszett a történet, sok karaktert megszerettem, és bírom, ahogyan más.

– Igazán? Gondolom, minden családban van rejtegetnivaló szennyes. Az én elődeim között ügyvédek is voltak.
– Ó! Őszinte részvétem.
– Az ember megtanul együtt élni az ilyesmivel. (Campbell: Rendíthetetlen)

– De az árulás és a háború nem ugyanaz.
– A kard kard marad, akár elölről, akár hátulról sújt is le. (Roberts: Királyt Skóciának!)

Az életet nem érezni vagy valaminek tartani (mondjuk folyamatos versenynek) kellene, hanem lehetőségek szerint mind teljesebben megélni. (Tóth: A világ közepén)

Olyan sok félelmen kell átgázolni, mire az ember eljut a szerelemhez. (Dawson: Szerelmi varázslás kezdőknek)

A rossz nemi élet olyan, mint egy vírus: még ha minden más rendben van is a kapcsolatban, ez a rész feltartóztathatatlanul megfertőzi a többit. (Hoover: Verity)

Nem minden mese ér boldog véget. (Rowley: Hanyatlás)

Mit sem ér a hadijog, ha azok, akiknek be kellene tartaniuk, nem hisznek benne. A becsületesség eltorzítható és önmaga ellen fordítható, hogy végül úgy tűnik, a leggonoszabb dolgokat is igazolni lehet vele. (Campbell: Rendíthetetlen)

A kor nem számít, csak a szív nagysága (Reeve: A ragadozó aranya)

Nyári szezont túlélő, összetartós, örökséget kezelő.

Az Oaks család letelepedett Balatonszépén. Már 2 éve élnek itt, és végre rendeződni látszanak a dolgok. Belevágnak a nagybani bortermesztésbe, elkészült az otthonuk is. Rita mama visszaköltözött a saját kuckójába, az öreg Oaks pedig visszatelepült ifjúsága helyszínére, ami a betegségére is jó hatással van. Azonban, ahogy lenni szokott: a gondok egyszerre jönnek. Az öreg lakrészébe feltör a szennyvíz, az egyik fa gyökerei tönkreteszik a lefolyást, megint építkezni kell. Jönnek Francoise rokonai Franciaországból látogatóba. Ha mindez nem lenne elég, Rita mama egyik idős barátnője súlyosan megbetegszik, és a végrendeletében mindenét az Oaks párra hagyja. Csak éppen ő nem egyedülálló, és a családja igencsak zokon veszi, hogy nem örökölhetnek és adhatják el a birtokot. Oaks egyik kihívást teljesíti a másik után kényelmes tempóban, hogy aztán megtudja, a legnagyobb kaland csak ezek után vár rá.

Itt a helye egy kis kerettörténetnek. Az Édesvízi mediterrán lett akkora siker, hogy a szerző trilógiává bővítette a családtörténetet. A világ közepén lett volna a zárlat, és ennek megfelelően most el is varr minden szálat. A család tagjaitól úgy búcsúzhatunk el, hogy minden rendben velük és megtalálták a helyüket.

Ugyan az eredeti fülszövegre haragszom – a végére kapunk egy meglepetést, ami igazán otthonná teszi majd a családnak Balatonszépét. Mivel a fülszövegben ott volt, azt hittem, az már ennek a regénynek a témája lesz és az új jövevény miatt lesz humor ebben a részben. Ehhez képest kiderül, az a regény végi happy end része – amit sikeresen lelőtt nekem a fülszöveg. Direkt nem is írok erről többet, bár szerintem ebből is rá lehet jönni, mi fájt nekem a kötet végén szereplő kis leírásban.

Klasszikusan vezetett cselekményt most sem érdemes várni. Ez kicsit olyan, mint egy impresszionista történet. Benyomások, kis kalandok vannak. A hangulat adja el, és nem az, ami történik benne. Az random, és teljesen felcserélhető. Olyan mindegy, mikor öröklik meg a másik birtokot, vagy mikor tör fel a szennyvíz. Az a lényeg, hogy közben milyen érzésvilág uralkodik.

A mediterrán hangulat balatoni verzióját akarta megfesteni a szerző, és kis részleteiben velem el is hitette. Leginkább azzal - ami különben a természetemtől annyira eltérő, hogy nekem az agyamra menne –, ahogy az idejüket beosztják itt az emberek. Ahogy mindenki ráér mindenre. Ha találkoznak egy ismerőssel, kedélyesen elcsevegnek. Ha az étteremben esznek, nem sietnek, csevegnek, elvannak. A szerző meg is fogalmazza: időmilliomosok. Ennek ugyan vannak anyagi vonzatai is, de valamit valamiért. Amikor Horvátországban voltam, és kicsit belekóstoltam a dalmát mediterránba, ott éreztem ezt a fajta ráérést. Hiteles, de nekem ez roppantul fárasztó. Hiába, én már csak a határidő naplóm rabja maradok…

Kevésnek találtam a humoros jelenetet. Néhol éreztem, mi van a vicces jelenetnek szánva. Csak éppen nem találtam viccesnek – mint a szennyvíz visszafolyása. Kellemes kis limonádé ez a kötet, de most sem nevetgéltem rajta.

A szereplők továbbra sem fejlődnek, lényegében ugyanazok, akik korábban is voltak. A különbség, hogy ők is megtanultak ráérni. Teljesen lekerült róluk a nyomás, hogy valamit meg kell csinálni, ne adj isten, határidőre. Kényelmes, nyugodt életformájuk lett, és ez a természetükben is megjelenik. Csak ismételni tudom magam: pihentetnie kellene, de ez engem inkább fáraszt. Céltalannak érzem.

Vagy lehet, ezt kellene megtanulni? Ne rohanj, élvezd ki a perceket!

Ha ez maradt volna a zárlat, akkor is teljesen rendben lenne. Zárva minden, aminek befejezés kellett. De született ráadás, úgyhogy még majd mesélek, mi lesz Oaks és családja sorsa.

Tóth: A világ közepén - Mint humoros: 55% kellemes, hangulatos regény, minimális eseménnyel és kis humorral.

Szubjektíven: 50% elengedtem, hogy cselekménysort várjak. De a fülszövegre haragszom!