Október
12. Carriger: Időtlen - fantasy 4
13. Berry: Máltai csere - kaland 4,5
14. Park & Jon: Vonat Puszánba - horror 4
15. Bowen: A toszkán gyermek - családregény 3
16. Bardugo: Pusztulás és felemelkedés - fantasy 4
17. Maxlyn: Mi lesz velem? - romantikus 2
Liu: Rejtek - képregény 5
King: Az Intézet - thriller 5
18. Armentrout: Zuhanj velem! - romantikus 3,5
Modignani: Fekete hattyú - családregény 3,5
Ezzel pont a hét végére, készülhetünk a hosszú hétvégére jövő héten!
Családos, bosszút állós, szerelmes.
Emiliano Montalto legendás alak Olaszországban. A Montalto médiabirodalom feje, egy olyan dinasztia vezetője, akikkel pletykalapok tucatjait lehet eladni. Emiliano élete is bővelkedett a fordulatokban: első neje egy idősebb, 
vonzó asszony volt, majd egy jelentéktelen angol nemes következett, akit most cserélt le egy fiatal olasz újságírónőért. Ha mindez nem lenne elég, rejtélyesen végrendelkezik, majd öngyilkos lett. Szerelmének, Arlette-nek kell a cégét megmentenie, és megfizetnie a családnak mindenért. Mert valóban szerette Emilianót, de a története sokkal korábban összefonódott a Montalto családdal. 40 éve a családban viszonyok, sötét titkok és ármánykodások öröklődnek. Arlette megkapja az esélyt, hogy minden helyreálljon általa.
A jó strandkönyveknek nem tudok ellenállni. Engem szórakoztat, hogy a nagyon gazdagok hogyan élnek és ármánykodnak egymás ellen. Sorozatot sok ilyet tudok mondani, ami kis guilty pleasure számomra. A Gossip Girl, a Dynasty, vagy akár a Kőgazdag ázsiaiak akár filmen, akár olvasva.
A Fekete hattyúban is azt tudtam értékelni, ami ezt a vonalat képviseli. Van egy nagyon gazdag család, amelynek a tagjai azt hiszik, bármit megengedhetnek maguknak. Hajtják a pénzt és a még többet, miközben süllyednek az erkölcsi fertőbe. Testvér tesz keresztbe a testvérének, apák és gyermekeik háborúznak, miközben a házaspárok közt is oly sok a titok és az ármány. Van pl. egy asszony benne, aki viszonyt kezd az apával, titokban szül neki egy fiút, majd visszatér és behálózza a szeretője elsőszülött fiát. Ez csak egy történet a sok közül, akad itt főpappal románc és generációkon át öröklődő bosszú is.
A regény tulajdonképpen a múlt és a jelen idősíkjait keveri, felfedve a múltból a jelen titkos magyarázatait. Hogyan kerülhetett külsős a családi székbe. Ki kinek a gyereke és szeretője igazából? Akkor lehet megérteni, mi van a döntések mögött, ha ismerjük a botrányokat. Arlette ezekkel van tisztában, és ez lesz a fegyvere. Ha már ennél a szálnál tartunk – nagyon kurta-furcsa befejezést kapott a kötet, azt nagyon nem díjaztam.
Ha már elkezdtem, mi nem tetszik, maradjunk ezen a vonalon. Nem feledve, hogy a botrányokat és ármányokat, a gazdagok életvitelét szeretem olvasni. Viszont, itt a cím beígérte nekem a Fekete hattyút. Ez Emiliano beceneve volt a sajtóból, de nem értettem meg, mivel érdemelte ki. Nekem pont az jött le a regényből, hogy egy ponton elege lett a családi cégből is. Pontosan látta, hogy a testvérei a pusztulásba vezetnék a vállalatot, de nem érdekelte és hagyta. Akkor meg miért is volt olyan remek vezető?
Maga Emiliano akit nem éreztem fontos szereplőnek, annak ellenre, hogy az ő halála indítja a sztorit, ő a címszereplő. De mit tudunk meg róla? Nem sokat. A többiekhez képest csak vázlatpontokat. Ha a családra utalt volna a cím, nem zavarna, így viszont igen.
Aztán, aki tulajdonképpen a főszereplő, az egész kötet legellenszenveseb alakja. Minden azért történik, mert Emiliano apja, Edison olyan ember, amilyen. Tele viszonyokkal és hatalmi játszmákkal. Már az durva, hogy a felesége sokkal jobban foglalkozik és szereti a férje fattyú gyermekeit, mint a férje, de mit szóljon az ember akkor, amikor Edison feljelenti az egyik szeretőjét a náciknak, mert zsidó, csupán jó pontokért?
Nincs ellenemre egy jó antihős, de Edison még csak nem is igazán gonosz. Simán egy nagyon gazdag ember, aki megszokta, hogy csinál, amit csak akar.
A könyv olvastatta magát, ha helyenként már túl messze el is megy. Megnevezni, miből szedett a szerző szálakat… (Tövismadarak, pl.) Nem is tudom, merész vagy botor dolog volt.
Egyszer elment, de nem lesz visszatérő olvasmányom.
Modignani: Fekete hattyú - Mint családregény: 65% három generáció, sok botránnyal, de épp a címszereplő marad ki.
Szubjektíven: 55% strandkönyvnek tudom ajánlani, sok botrány és kavarás, de a lényeg?
Szerelmes, megbocsátó, megszállottas.
Roxy kamaszkora óta szerelmes Reece-be, aki a húgaként kezelte a lányt. Roxy szíve össze is tört, amikor a fiatalember bevonult és elhagyta a várost. Súlyos sérülésekkel tért haza, és Roxy volt mellette végig. Egy este úgy tűnt, végre teljesülnek az álmai, és Reece a nőt is észreveszi benne. De az éjjel rossz véget ért, és a lány nem 
hajlandó beszélni a férfival, aki a helyi rendőrségbe lépett be. Reece azonban nem adja fel, próbálkozik, és eléri, hogy Roxy adjon még neki egy esélyt. Félreértették egymást, igazából mindketten a másikat akarják. Mire azonban elfogadnák és megélnék az idilljüket, egy gonosz erő lép színre, ami mindent fenyeget, ami előttük áll. Roxy egy olyan ember figyelmét is felkeltette, aki elpusztítja, ami tetszik neki és Roxy tetszik neki.
J.L. Armentrout tulajdonképpen már három zsánerben mesél romantikus történeteket: próbálkozott romantikus thrillerrel, azért nem igazán voltam oda. Sokkal több szerelem, mint nyomozás és bűnügy, noha abban kiemelten fontos volt a thriller. Ír YA, fantasy elemekkel feldobott történeteket, szerintem ezek mennek neki legjobban. Azokban is kiemelten fontos a románc, de jó környezetbe és ötletek közé emeli.
Végül, a sima romantikus, ami közé a Várok rád sorozat is illeszkedik. A Zuhanj velem a 4. rész, és csak minimális kapcsolata van a korábbiakkal. Roxy abban a bárban dolgozik, amely egy korábbi részben összejött páré, ahol törzsvendégek a még korábbi párok. Baráti viszonyban vannak, de ők már nem aktív alakítói a cselekménynek. Az a fajta tág univerzumépítés, ami mostanában elég nagy divat a romantikus regények között.
Ha csak azt nézem, minek kell lennie egy romantikus regényben, akkor nem lehet panaszkodásra ok. Van egy szimpatikus páros, akik egymásnak vannak teremtve. Mindketten fiatalok, dögösek, nagyjából megtalálták a helyüket az életben. Abba bele lehetne menni, miért jobbak a valóságosnál, de egy románcban ez nem is fontos. Itt ilyenek a szereplők, meseszerűek. Ha csak Armentrout sorozatainál maradok, milyen hibája van pl. Daemon Blacknak? Röviden: nincs neki.
Cserébe a szerelmük nem csak annyiból áll, hogy meglátnak és megszeretnek, majd ágyba zuhannak. Ez egy gyerekkori barátságból és rajongásból mélyül el. Nekik elhiszem, hogy nem csak a külsőségekre alapoznak.
Armentrout a cselekménybe rejt el más témákat is, nem csak annyi az egész, hogy milyen nehézségeket kell legyőzni Roxy és Reece szerelmének. Roxy egy komoly traumát hordoz, magát okolja a legjobb barátja súlyos sérüléséért, és a múltból visszajön egy ember, aki erre folyton emlékezteti a puszta létével. Reece a háborútól szenved, bár ez kisebb súlyt kap. Aztán, ott van egy kis thriller vonal is, hiszen a környéken van egy sorozatgyilkos, aki vajon kit szemelt ki következő áldozatnak?
Itt is kevés ez a szál, de a Míg a halállal ellentétben ezt romantikus regényként adták el, amiben van más is, így sokkal pozitívabban értékelem ugyanazt a thriller és veszély mennyiséget.
Ehhez hozzájön, hogy a szenvedély is kipipálva. Érzelmileg és érzékileg is ecseteli a szerző, mennyire összetartoznak a karakterei.
Vagyis, amit ettől a zsánertől várni lehet, benne van. Ennek ellenére rajtam kijön a romantikus nyálregényekbe belefásulás. Utáltam a könyvet annak ellenére, hogy benne van, aminek benne kell lennie. Nem szerettem meg a szereplőket, keveselltem a krimit, sok konfliktust légből kapottnak éreztem. Zsánerében jó, de akkor sem bírtam.
Vagyis, ideje lenne a romantikus könyveket pihentetnem, mert belefáradtam a zsánerbe.
Armentrout: Zuhanj velem! - Mint romantikus: 85% szerethető hősök, nagy románc, de mellette dráma és thriller is akad.
Szubjektíven: 30% unom, és annyira kiszámíthatónak érzem a szerelmi szálat, szereplőket.
- Carriger: Időtlen
Egyiptomban Alexia alkut köt a vámpír királynővel: megérinti, így meghalhat. Cserébe előtte a királynő megpróbálja vámpírrá tenni a halálosan megsérült Ivy-t. A művelet sikeres, a vámpír királynő meghalhat Alexia érintésétől és az egyiptomi vámpírok királynője Ivy lesz, aki áttelepíti Londonba a bolyt.
Alexia is hazatér a családjával, ahol a falkában több változás fogadja őket: a bétájuk átment Conall régi falkájába, a helyére Biffy került, aki máris képes részben alakot váltani. Alfa lesz majd belőle. Conall meg is osztja a feleségével a terveit: kiképezi az utódjának Biffy-t, felnevelik a lányukat, és elköltöznek Egyiptomba. Ott halandó lehet ő is, és megöregedhet majd halhat a feleségével és nem kell az alfák megőrülésétől sem tartania.
- Bardugo: Pusztulás és felemelkedés
Az utolsó erősítőről kiderül, hogy nem a főnix. Hanem maga Mal - aki a grisa feltaláló emberi leszármazottja. A fiú könnyen beletörődik, hogy a szerelmének majd meg kell ölnie, így lesz csak annyi ereje, hogy végezzen az Éjúrral. Ráadásul Nyikolaj, aki a következő cár lesz, feleségül akarja venni, így mindenképpen félre kellene állnia.
Csak éppen az Éjúr lecsap, és az árnyakkal megfertőzi a cárevicset, aki szörnyeteggé válva eltűnik.
A párnak egy éjszaka jut együtt, majd jön a végső csata. Alina önmagában nem elég erős, kell az utolsó erősítő is. Mal kikényszeríti, hogy Alina leszúrja és megölje. Olyasmi történik, amire senki nem számított. Az erő felszabadul, és eloszlik az emberek között, míg Alina és az Éjúr ereje semmivé lesz, grisák tucatjai születnek és az árnyak eloszlanak. Az Éjúr elpusztul, Nyikolaj visszakapja az emberségét és cár lesz. De ami még fontosabb, Mal is életre kel. Az ősétől kapott élet, a mágikus összeköttetése a természettel megszűnik, de kap egy emberi életet Alina mellett.
A világ szemében hősi halottak, valójában egy árvaházat vezetnek együtt a szülőföldjükön. A barátaik évente minimum egyszer el is jönnek meglátogatni őket.
Gyerekrablós, képességeket fejlesztő, szabadságért küzdő.
Luke soha nem volt átlagos gyerek. Az intelligencia szintje olyan magas, hogy nincs is értelme az ő esetében az IQ-teszteknek. 12 éves, amikor a tudásvágya az egyetem felé hajtja. Egyszerre jelentkezik két borostyánligás egyetemre, mindkettőre fel is veszik, amelyeket párhuzamosan készül elvégezni. Erre azonban nem kerülhet sor: az éjszaka közepén törnek be a házukba. A szüleit meggyilkolják, a fiút elrabolják. Az Intézetben tér magához, 
ahol csupa gyerek veszi körül. Mindenkit elraboltak. A szabályok egyszerűek: engedelmeskedik, és túléli. Ha felesel, ha ellenkezik, szigorúan megbüntetik. A képességük miatt vannak itt, mindenki képes köztük kisebb-nagyobb mértékben telepátiára vagy telekinézisre. Fejlesztik, majd elviszik őket a Hátsó Részlegbe. Luke nem akarja megvárni, míg odakerül. A kínzások közepette azzal keresi a kiutat, amit itt figyelmen kívül hagytak vele kapcsolatban: Luke egy zseni. Egy kisfiú, az erős telepata Avery segítségével a terv működésbe lép.
Egy új King-regény mindig esemény, ha a szerző mostani regényei nem is szokták azt a szintet megütni, mint a legnagyobb sikerei. Az Intézet azonban olyan kritikákat és elismeréseket kapott, hogy lehetett sejteni, King megint írt egy nagyon ütős regényt.
Tény, magam sem tudom, mikor olvastam a szerző újabb kötetei közül olyat, ami ennyire tetszett volna. Még több is benne van, mint amit a kritikák után vártam.
Mivel szinte mániásan hasonlítgatok, most sem bírom megállni, hogy ne menjek kicsit bele abba, hogy azért ilyen-olyan elemeket a King életműből már ismerünk. Az Intézet, ahol paranormális képességekkel kísérleteznek? Tűzgyújtó. Ott egy kislány volt a középpontban, Charlie. Az a gondolat, hogy a jövő ismeretében miképpen hathatunk a jelenre? A holtsáv hőse valami nagyon hasonlóval próbálkozik, amikor látja, hogy egy politikusból elnök lesz, és mit hozna a hatalma az emberiségnek (pusztulást). De van egy időutazós is, amiben JFK életét mentenék meg, csak éppen a pillangó hatással is számolni kell…
Mindezzel együtt egyedinek és nagyon ütősnek éreztem a regényt. Viszonylag hosszabb felvezetése van, de ahogy Luke elrablása megesett, ezerrel pörög a regény. Egyszerre izgalmas és félelmetes. Úgy égnek áll az ember haja, hogy nem kapunk nyers horrort, nincs vér és hentelés. Sokkal ijesztőbb, ahogy a gyerekeket tulajdonnak tekintik és betörik. A megalázások sora, a pofonok, a pavlovi jutalmazás és büntetés rendszer. King nem egyszer bizonyította már, hogy nem az a legfélelmetesebb, amikor jön a gyilkos és brutálisan végez veled. Az is előbb a frászt hozta a gyerekekre…
Van egy másik szál is, egy egykori rendőrrel. Ő hozza be azt a kisvárosi színt, ami szintén jellemző a King történetekben. Ahogy a két szál találkozik, az akciók száma megnő és elkezdődik egy olyan sakkjátszma, amiben életek tucatjai a tét.
Erős szereplőket teremt a szerző, minden oldalon. Luke, aki koraérett zseni, a félénk Avery, a harcos Nick, az Intézet szadista dolgozói, a kisvárosi színes alakok. Karakteresek, jellegzetesek, emlékezetesek. Soha rosszabb szereplőgárdát.
A szórakoztatáson túl ez a könyv még el is gondolkoztat. A nagy célért mennyit szabad megtenni? Hol kezd valaki szörnyeteg lenni, ha elvileg nemes ügyért is dolgozik? Meglepő módon ebben a regényben King pozitív hitről tesz tanúbizonyságot. Az Újjászületésben ott tartott, hogy a halál után mindenkire vár a totális pokol, itt viszont az emberekben van hite. Hogy a jövő bármikor változhat, mert minden apróság alakít minket. Hogy embernek megmaradt mindennapi hősök vannak, és az emberiségnek ez ad igazi reményt.
Ha a gyerekek között nincs egy halvány szerelmi szál, egészen oda lennék a regényért. Így is nagyon tetszett, és felveszem a kedvenc King-regényeim listájára is.
King: Az Intézet - Mint thriller: 100% amiért King zseniális. Ijesztő, szórakoztató és elgondolkoztató, izgalmas.
Szubjektíven: 95% faltam elejétől-végéig. A gyerekek közé bevitt szerelmi szál nem tetszett.
Szövetségeket kötő, mágikus titkok nyomába eredő.
Maika és társai ideiglenesen kénytelenek elrejtőzni az üldözőik elől. A hajójukat Pontus kikötővárosába vezeti a kapitány, amely híres arról, hogy olyan védelme van, amin még senkinek sem sikerült áttörnie. Egykor egy istennő otthona volt, a műhelye is itt volt, és máig menedékül szolgál a mitikus lényeknek. A rókafélék is itt rejtőznek, de 
már kezdenek azon gondolkodni, hogy egy nagy támadás esetén menekülőútra lesz szükségük. Maika akaratán kívül keveredik bele a város belső ügyeibe: a várost védő pajzsot be kell kapcsolni, a mester azonban már öreg és nincs hozzá elég ereje. Maika viszont az istennő leszármazottja, és képes lehet erre a műveltre. Azzal azonban, hogy vállalkozik a feladatra, olyan erőket hoz mozgásba, melyek akár az ismert világ végét is elhozhatják. A megállításáért pokoli árat kell fizetni, miközben a hatalmak elkezdenek szövetkezni és helyezkedni a külvilágban.
Az egyik szemem sír, a másik nevet, hogy ez már a 3. kötet a sorozatból. Egyrészt, egyre jobba a meséje és a világa, ez mosolyra ad alkalmat. Viszont, még mindig úgy érzem, hogy lassan haladunk, és a nagyobb összefüggéseket éppen csak elkezdtük megismerni. Ettől azon kezdek merengeni, még hány rész lehet vissza. Attól tartok, még elég sok. Ez aggaszt cseppet, nem szeretem a nagyon hosszan elnyújtott sorozatokat.
Felmerült bennem az is, mennyire kell ismerni az előzményeket, hogy ezt a részt megértsük. Csak simán a rész kalandja, hogy Maika megpróbálja beüzemelni a pajzsot, és nem várt erőket éleszt fel, érthető önmagában is. Viszont, az egész világhoz kevés csak ez a rész. A sorozat egyik erőssége, hogy fokozatosan vezet egyre mélyebbre a világába.
Nagyon sok szövetség és nép létezik benne, bonyolult történelemmel és háborús jelennel. Ha az adott kalandhoz elég is a részben fellelhető információ, a mellékszálakhoz nem. Kik és miért szövetkeznek, milyen mitológiára utalnak, egyes cselekményelemek mind az előző részek ismeretéhez kötöttek.
Ebben a részben is megvan ez a kettősség. Maika aktuális kalandja izgalmas, új színeket visz ebbe a világba. Kicsit közelebb hozza az ősi isteneket, és a lánynak egyre jobban érthető a személyisége. Hatalmas védőpajzsokat emelt maga köré: ezért az érdes modora, a sokszor bántó viselkedése. De hatalmas szíve van, nagyon hűséges teremtés. Még mindig nem a kedvenc hősnőm, de már alakul.
Közben pedig a háttérben a különféle érdekcsoportok elkezdenek szövetkezni, merényletek vannak, és sokkal nagyobb tétekben kezdenek el játszani. Ezt még nem is látni át teljesen, de már kezdem kapizsgálni, milyen kérdéseket kellene feltenni.
Ez egy olyan képregény, aminek nagyon komplex története van, több szálon haladnak az események, és simán rá tudom mondani, hogy epikus fantasy. Regényként is tökéletesen működne, kalandos és mágikus, komplex.
De képregény, és ez a kötet is elmondhatja magáról, hogy pazarul meg van rajzolva. Helyenként már azt mondanám, festmény minőségű képek vannak benne. Az emberi alakoktól kezdve a világon át a kis részletekig csodaszép lett benne, már csak lapozgatni is élmény. Az, hogy a története is jó, bőven magyarázza, miért kap ez a sorozat annyi díjat. Ha jól rémlik, ennek a kötetnek is van önmagában neves fantasy díja, talán a Hugo?
Amit azonban nehezem emésztek meg, bár az ázsiai képregényekben és magákban gyakran találkozom vele. Nagyon sok a homoszexuális kapcsolat benne. Ebben a világban simán működik az egyneműek házassága, ebben a részben is van egy ilyen kapcsolat és egy készülő eljegyzés is két nő között. Így hogy marad fenn a vérvonal, ami szintén fontos itt?
Mindegy, ezen nem fájdítom a fejem. A képek szépek, a sztori jó, a szerelmi szál nem izgat.
Liu: Rejtek - Mint képregény: 95% egyre összetettebb világú, sötét hangulatú fantasy, kalandos elemekkel.
Szubjektíven: 90% még mindig az egyik legszebb képregény, és a története is izgalmas lett.
Romantikus, betegséggel küzdő, egymásba kapaszkodó.
Aundrea utóbbi évei nem voltak könnyűek. Még kamasz volt, amikor rákkal diagnosztizálták, és egyik komoly kezelés követte a másikat. Most újabb kezelés fog következni, de mielőtt a kemoterápia legyengítené és elvesztené a haját is, egyet bulizni szeretne. Barátnőkkel megy el egy bárba, ahol belebotlik egy eszményi, jóképű srácba. Folytatást nem tervezve elmegy vele, és reggel távozik. Ám a sógora bemutatja az új társát az 
állatorvosi rendelőben: ő az! Aundrea egyéjszakás kalandja az a Parker, aki ezentúl az életük része lesz. Parker pedig nem akarja annyiban hagyni a dolgot, jobban meg akarja ismerni a lányt. Aki küzd azzal, hogy súlyos betegen mennyire engedheti közel magához a férfit. Egy kicsit szeretne úgy Amanda tenni, mintha nem lebegne a feje felett a betegség, de ez mennyire fair Parkerrel szemben?
Attól tartok, ezt a zsánert nagyon nem nekem találták ki. Kapok érte hideget-meleget, de az ilyen nyálregényes mesék egyre inkább megfekszik a gyomromat. Ahogy belegondoltam, az utóbbi időszakban, bármi hasonlót olvastam – Ezzel a szívvel, Ezer csók – nem győztem azt fejtegetni, miért nem tetszettek. Bennem is felmerült már, miért próbálkozom mégis. Mert nagy ritkán akad egy olyan is, amit komolyan sajnálnék, ha nem olvastam volna el. A Csillagainkban a hiba örök példa erre, azt is nagyon nehezem kezdtem el, aztán szinte végigbőgtem és folyton példaként hozom. Vagy, az Élni akarok! De sajnos Maxlyn regénye a negatív példákat bővíti, nem a kevés kivétel egyike.
A szerelmi történet most sem volt hiteles számomra. Ha nagyon bele próbálom élni magam, Aundrea oldaláról meg tudom érteni. Parker minden tekintetben álompasi. Istenien néz ki, jó az ágyban, kedves és okos. Jó egyetemen végzett, gazdag a családja – neki is bőven van mit a tejbe aprítania – és jó a szakmája is. Ehhez hozzájön, hogy mennyire figyelmes a lánnyal és mennyire áldozatkész. Mutasson valaki az életben egy ilyen főnyereményt, akinek egy súlyos betegségre is az a reakciója, hogy majd együtt megoldják! Nincs ilyen főnyeremény, csak a regényekben. Mondjuk, ez is az.
Ehhez képest Aundrea a szomszéd lány tipikus megfelelője. Képtelen vagyok rájönni, mi volt benne a vonzó tulajdonság. A betegsége miatt igazán élni sem tudott. Vegetál, próbálkozik, de még önálló sem lehet. Azt kellene becsülni benne, hogy mennyire kitart és küzd a rák ellen? Az ember nagyon élni akar, szerintem annyira nem meglepő, hogy huszonegy-két évesen nem a halálra készül, hanem küzd. Jó, legyek fair. Ahhoz azért kell erő, hogy pozitív maradjon, ne keseredjen meg. Benne ez megvolt, szeretni tudott és nem gyűlölni azért, mert neki ez a kereszt jutott és a folytonos küzdelem.
De, amire ki akartam lyukadni, hogy nekem már az túlzott reakció volt, amikor az egyéjszakás után újra találkoznak. Parker egyből olyan, mint aki biztos benne, hogy megtalálta az Igazit. Könyörgöm, miből? Ott még nem volt köztük kapcsolat, csak random szex. Erről jut eszembe – pont előtte van arról szó, hogy Aundrea háta mennyire sebes és ronda a kezelések miatt. Az hogy nem tűnt fel, ha annyira szenvedélyesen egymásnak estek?
De ok, nagyon ellenszenves nekem a regény, így mindenen fennakadok, próbálok leállni. Koncentráljunk arra, ami korrektebb benne.
Személyes, könnyen átélhető nézőpontja van. Aundrea lelkét és cselekedeteinek okát teljesen az olvasó elé tárja. Van benne dráma, és sok tragédia, ha a szerző nem is mer igazán mélyre lemenni. Egyszer hittem azt, hogy meglépi, lesz súlya a sztorinak, de sajnos visszakozott. Így viszont egy mese marad, amiben van egy fájdalmas, szinte reménytelen küzdelem.
Könnyű olvasni, érthető és érzelmes a stílusa.
Próbálkozom, de ennél többre nem futotta. Nekem nagyon nem tetszett ez a regény.
Maxlyn: Mi lesz velem? - Mint romantikus: 50% érzelmi oldalról megfogott romantika, némi drámával és betegséggel.
Szubjektíven: 15% vállalom, mennyire kiakaszt ez a történet. Mese habbal és sok nemiséggel.
Nem egy regénysorozatból/regényből tévésorozat készül, némelyik annyira sikeres, hogy több évadot is nézhetünk már. Ez kicsit filmes játék is, mert a színészt adom meg és a szerzőt, akinek a sorozatának hősét játssza. De mi a hős neve és melyik regényfolyamra/regényre gondoltam?
1: Henry Cavill és Andrzej Sapkowski
2: Katherine Langford és Jay Asher
3: Titus Welliver és Michael Connelly
4: Katherine Langford és Thomas Wheeler
5: Bridget Regan és Terry Goodkind
Megoldás: Tovább!
Háborús, mitikus erősítőt kereső, ország sorsát eldöntő.
Alina, Mal és a túlélő grisák a föld alatt rejtőzködnek, az egyház menedékében/fogságában, akik Alinát máris szentnek kiáltották ki. A csapat megerősödött, és vissza akar térni a felszínre, hiszen nagy szükség lenne rájuk. 
Az Éjúr seregeivel és árnyaival egyeduralomra tör, megdönteni a cári hatalmat, és más országokba is belevájná a karmát. Az egyetlen, aki az útjába tud állni: Alina. Szüksége van rájuk a cárevicsnek is, aki nem adta fel a háborút, és rajtaütéseket szervez. Malnak van egy terve, hogy jussanak ki és kerüljenek vissza Nyikolaj seregeihez. Csak éppen a párosnak azzal is szembe kell nézni, hogy az útjuk elválik. Alina jövője a hatalomhoz és Nyikolaj mellé vezet, míg Mal nem lehet több, mint a nyomkeresője és harcosa, hiába szeretik egymást. Feltéve, ha túlélik az összecsapást az Éjúrral…
Nem véletlenül kerülgettem egy ideje a Grisa trilógia zárlatát a polcomon. Hiába szeretem a regény világát, sejtettem, hogy nem leszek tökéletesen elégedett a végével, bármit is talál ki Bardugo. Nem is vagyok boldog.
Talán, mert végig jelen van az a fájdalmas hangulat, ami az elejétől kíséri a sorozatot. Majdnem depresszív a hangulat, akkor is, ha éppen győzelmet aratnak. Tulajdonképpen happy end lesz itt is, mégis azt érzem, hogy csak keserű happy end ez. Magammal is vitatkozom még – miért érzem így, amikor mindenki oda kerül, ahol a helye és ahol boldog tud lenni? Talán azért, mert annyira át van itatva a teljes cselekmény fájdalommal, hogy ezt érzem még a boldog végben is.
A szálakat különben nagyon korrekten összefogja és lezárja, erre nincs panasz.
Ahogy igazából a cselekményre sincsen. Szokás szerint kicsit lassabban építkezik, de ezt kihasználja arra, hogy a világot még jobban bemutassa. Most legendák mögé nézhetünk be: gyerekkori mesék és mítoszok találják meg az igazságot, ami aztán hasznukra lesz a végső küzdelemben. Az különben is mindig nagyon le tud kötni, ha azt mutatja meg egy író, hogy mi történt igazából, és hogyan formálta azt az idő és a népnyelv mesévé, mitikus történetté. Itt remekül megvan ez a vonal.
Jó fordulatok vannak és meglepő húzások. Mal, Nyikolaj is megkapja a maga nagy titkát és drámáját, amelyek kiemelkednek a többi közül. Igen, bele tudnék kötni, hogy pl. Maas regényében Dorian herceg nagyon hasonló próbatételen megy át, mint itt Nyikolaj. De nem fogok ilyesmikre vadászni, ebben a regényben jól működik, hangulatos, drámája van, és a szerző hozza is a megoldását a regény végére.
Karakterek. Még mindig nem tudtam megbékülni Alinával. Azt jobban élveztem, amikor a benne feltámadó sötétség miatt gyötrődött és küzdött. Tudnék jó tulajdonságokat sorolni a neve mellé, az is érthető, miért hősnő. Csak éppen még mindig irritál a szerelmi szála – Alina a varázserejét leszámítva Miss Átlag, és mégis a sorozat három legjobb pasija teper érte.
Vigasz: a mellékszereplők sokkal szimpatikusabbak, színesebbek. Nyikolaj nagy kedvencem.
Mivel egy trilógia zárlata, és nem akarom végigvenni a korábban történteket, annyit azért megjegyzek, hogy erőteljesen építkezik a korábbi kötetekre. A cselekmény annak egyenes folytatása, és olyan a világa is, hogy igényli az előismereteket. Már ott kezdődik a dolog, hogy egy teljesen kezdő olvasó már azt sem érti, mi az a grisa (varázsló személyek) vagy mi az a Második Hadsereg (a grisák hadosztálya a cári seregben). A magánéleti drámáktól kezdve a nyelvezetig minden igényli, hogy ismerjük az első két kötetet.
De nagyon szeretem azt is nézegetni, melyik szerző mennyire építi tovább a kitalált világait. Leigh Bardugo is belépett azok táborába, akik univerzumot írnak az olvasóknak. Ezzel, egész kereken lezárta a trilógiát, de jönnek a varjúk és Nyikolaj is kap saját sorozatot… folyt.köv.
Bardugo: Pusztulás és felemelkedés – Mint fantasy: 75% jól felépített világa és szereplői vannak, korrekten zárja a szálakat.
Szubjektíven: 65% szeretem a világát, a grisákat. Alina most sem szimpatikus. Keserédes mű.
Cím: Troubled Blood
Szerző: Robert Galbraith, aki igazából JK Rowling. Harry Potter megalkotóját meg szerintem nem kell külön bemutatni… Strike karakterével lett egy felnőtt sikersorozata is.
Műfaj: krimi
Cselekmény: Cormoran vidékre utazik, az anyját meglátogatni. Itt egy asszony kéri a segítségüket: az anyja eltűnésének a rejtélyét szeretné megoldani. Cormoran elvállalja az első döglött aktáját, miközben Robin egy nehéz válás közepén jár, udvarlókat hesseget el, és próbálja megfejteni, milyen érzelmek kötik a főnökéhez/társához.
Várható megjelenés: angolul szeptemberben kezdett, talán tavaszra magyarul is jön.
Miért várós?