• Noran Libro: Szerelmes királynék - történelmi, ismeretterjesztő
• Pozsonyi Pagony: A János vitéz-kód - gyerekkönyv
• Maxim: Mint a homokszemek - romantikus, dramedy, kicsit még kérdőjeles
  • A jó szamaritánus - thriller
  • A kód neve: Helen - kémregény, női
  • A nagy nagy nap (Korábban Bajos lagzi) - humoros, női
  • Otherworld - YA kaland, sci-fi
•  21. Század: Két-három dán - humoros
• IPC: A kétszívű lány - női
• Európa: A piros szalag - történelmi
  • Álmok a csillagok közt - kaland, sci-fi
• Gabo: Egy új korszak hajnala - történelmi
• Gold Book: Álmos haragja - történelmi
• Vinton: Az új lány - kémregény
• Jelenkor: A gyümölcskertész - kortárs
• Művelt Nép: Összetörve - krimi
• Lettero: A bábuk tánca - thriller
• Metropolis: Az alkimista lányának különleges esete - kaland, fantasy
• Könyvmolyképző: Vér a síneken - thriller
  • Hó és hamu lehelete 2. kötet - történelmi, romantikus
• Agave: Eldobható testek - sci-fi
  • Bűnösök - krimi, tárgyalótermi
  • Szörnyvidék - horror
  • Aranybirodalom - fantasy
  • Ő kezdte - thriller
  • Piranesi - fantasy

Szeptember

7. Caplin: Egy csésze kávé Koppenhágában - női 5

8. Gould-Bourn: Szívedbe cammogva - humoros/dramedy 5

9. Huszti: Mesteralvók hajnala - YA fantasy 3,5

10. Kernick: Másodállása: gyilkos - krimi 4

11. Dabos: Bábel emlékezete - fantasy 4

12. Wolff: Mesés ruhák kalandjai - női 3,5

      Hendon: Gyomláló - sci-fi 4

13. Armentrout: Míg a halál... - thriller 3

      Dánielné: Rhédey Claudina - történelmi 4

Nem volt egy száguldó hét, de azért eltelt ez is, jó könyvekkel.

Romantikus, szerelmért küzdő, nemesi udvaros, kosztümös.

Bécsben ünneplésre készülnek. A császári udvarban meg akarják mutatni, hogy már kiheverték a napóleoni háborúkat, és minden rendben, nincs már többé ok a forradalmaktól félni. Így a farsangra a birodalom főurai közül a szokásosnál szélesebb körből hívják meg az embereket. Az erdélyi Rhédey család is Bécsbe érkezik – a családban egy gyermek van, egy bájos fiatal lány, aki már félig-meddig eljegyezte magát egy erdélyi diplomatával, akire Metternich is felfigyelt. Claudina szépsége két herceget is megigéz: az egyik Napóleon fia, a császár unokája. A szép, szőke fiatalember nem találja a helyét, és a lányban látja a lehetőséget, hogy értelme legyen az életének. A másik egy angol főúr, akinek Claudina nagyon rangon aluli feleség lenne, de a szívének nem tud parancsolni. Kész a családjával és birodalmi érdekekkel is szembeszállni, hogy elvehesse az erdélyi szépséget.

Mennyit lehet a valódi eseményeken alakítani, hogy egy regény még történelmi legyen és ne fikció? Nyilvánvaló, hogy a szerzők a szerkezet, a karakterek és a stílusok kedvéért belenyúlnak az eseményekbe. Egyesek ezt azzal helyesbítik, hogy írnak egy zárszót, amiben összefoglalják, hogy mennyit játszottak a tényekkel a regény kedvéért.

Dánielné könyvében is van egy hasonló zárlat, csak azt nem az írónő jegyzi. A lényegen azonban nem változtat, érezni belőle, hogy Dánielné hogyan alakított a történet kedvéért a tényeken. Hamar le is szűrtem, hogy mindent bevont egy romantikus mázzal.

Amin legjobban meg tudom mutatni ezt, Claudina halála. Nyugi, nem a szerelmi történet közepén, ez nem Rómeó és Júlia. Csak kitér a végén arra is, mi lett a nővel, hogyan boldogult az angol udvarban, és hogyan távozott a Földről. Az összes elem romantikus csúsztatáson ment át – tényleg lovas baleset volt, de csak részben. A balesettől megindult vetélésben vérzett el, itt pedig kómába esik az esés után. Más a helyszín és a zárkép is. Itt a férje és a fiuk kísérik a temetőbe – a valóságban volt két kislányuk is. (Igaz, ők elhanyagolhatóak a történet szempontjából, mert a fiú leszármazottai között van az, aki királyi főméltóság lett.)

De ki lehetne emelni Napóleon fiát is, a szép szőke fiatalembert. Számomra ő volt a történet legszerethetőbb alakja, jobban lekötött az ő sorsa, mint Claudina és a kedvesének története. Az tipikusan lánymesébe illik. Ez a fiú viszont egy legenda gyereke volt, akit egy aranykalitkában neveltek fel. Annyira szerették, és annyira tönkretették… Annak a lehetőségét látták benne, hogy az apja legendája vele szimbólumként újra megtörhetné Európa békéjét, így haza sem engedték, az anyja pedig látványosan elhagyta. Olyan magányos, szomorú az ő története… Bár lehet, hogy nekem mindig a kihagyott lehetőségek fájnak, és az ő egész élete az.

Az csak poén benne, és Dánielné is megírja, hogy mennyire nem értek célt az ő jelentéktelenné tételével. Napóleon legendája megmaradt, és a végső bukása semmit nem vett el abból, hogy gondoltak rá az egyszerű franciák.

Dánielné a kor nagyjai közül sokakat megidéz, és pozitív, kellemes képes fest róluk. Nincs is olyan szereplő, akire kicsit is rossz fényt vetne. Ez is a romantika, már szinte szentimentalizmust erősíti a történetben. Goethe, Metternich, a királyi család. Mintha az egészet belengené a nosztalgia – egy kort rajzol, ahol megtörténhetett Claudina románca a szép herceggel, aki rangon alul is elvette.

A szerelmi szál nincs is előtérben – a különféle életképek Európából ugyanolyan fontosak, csak valamiképpen mind Claudina alakjához kötődnek. Ez a habarcs a szerkezetben.

Bár pontosan ki lehet mutatni, mennyi mindenben van csúsztatás, milyen romantikus hangulatot von mindenre a szerző, de akkor is történelmi alapokon nyugszik. Kellemes.

Dánielné: Rhédey Claudina - Mint történelmi: 80% szerelmi történet is, de mellette a kor szebbé festett rajza romantikusan.

Szubjektíven: 75% szerettem a történelmi palettát, a romantikusra színezett személyiségeket.

Hazatérő, régi kapcsolatot felelevenítő, sorozatgyilkosos.

Sasha tíz éve megjárta a poklot. Elrabolta és bántalmazta egy sorozatgyilkos, akit a sajtó Vőlegénynek keresztelt el, mivel áldozatait menyasszonynak öltöztette. Sasha volt az egyetlen túlélő, akinek egy kis szerencsével sikerült végeznie az életét megrontó férfival. De otthon nem bírt maradni, menekült, mindenkit maga mögött hagyva. A családi panzió azonban a végét járja, az anyjának segítség kell. Sasha hazajön, és minden rászakad. Újra lányok tűnnek el, és nem tud szabadulni a gondolattól, hogy ehhez neki is köze van. Az életébe visszatér Cole is, a nagy szerelme, akit akkor mart el maga mellől, amikor próbált felépülni a Vőlegény okozta traumából. Cole most FBI ügynök, és igényt tart egy helyre a lány életében. Együtt kell szembenézniük egy újabb gyilkos nappal.

Jennifer L. Armentrout elsősorban ifjúsági és romantikus regényeket ír, ezekkel szerepel a sikerlistákon, és nálunk is ezek a könyvei mennek nagyon. Igazából nem lep meg, hogy igyekszik más zsánerek felé is nyitni, miközben a stílusát is őrizné.

Nem is lenne bajom ezzel a regénnyel, ha nem thrillerként veszem meg. A kiadói sorozata Kristály Pöttyös, vagyis női thriller/pszicho thriller. Ehhez képest egy nagyon romantikus regényt olvastam, amiben van egy thrillert idéző vonal is. Nagyon nem az a maghatározó. Ha romantikusnak olvasom, örülök, hogy mellette kicsit thriller is. Thrillerként/krimiként viszont keresem a bűnügyet, a nyomozást, a feszültséget. Itt viszont az a nagy kérdés, hogy mikor jön össze megint Sasha és Cole, hogy férkőzik át a férfi a lány emelte védőpajzsokon.

Ok, néha van egy-egy oldal, ami a sorozatgyilkos szemszögéből van megírva. Ezeket tudtam értékelni, azt a gyilkosos nézőpontot, ami különben szinte nincs is a regényben. Az utolsó fejezetekben, amikor aktívan is fellép a gyilkos Sasha ellen, már kapunk izgalmakat, de túl kevés és későn. Ennyi a thriller.

Van a végén fordulat is, hogy ki a gyilkos és miért teszi, amit. A nagy fordulat, miért gyilkol és hogy lehet, hogy a Vőlegény meghalt, mégis ugyanúgy rabol és gyilkol, nincs előkészítve. A végén elmesél egy történetet, és annyi. Mivel Sasha nem is nyomozott utána, de Cole sem, nem kell meglepődni, hogy nem is volt errefelé nyom.

A személye is… olcsó. Mintha a mellékszereplők közül kiválasztott volna egyet Armentrout, aki addig nem gyanús, de alig szerepel – annyi helyet ad neki, hogy ne érezzük teljesen új karakternek a végén. Hiányoltam ennek is az előkészítését. Ez így olyan kényelmes… mintha rámutatna, hogy te vagy a gyilkos, ír neki egy előzményt a múltjában és ennyivel meg is van oldva az egész. Lusta módszer…

A szerelmi szál meg olyan, ami egy ifjúsági regényben eladható – a szex kivételével, az erotikus vonal abban sok lenne. Nem tudom elhinni, hogy Sasha és Cole 10 év alatt nem volt képes továbblépni. Újra találkoznak, és szinte azonnal ott folytatják, ahol annak idején abbahagyták. 10 év alatt annyira más életet éltek, sokat változtak, hogy lehet minden változatlan? Túl gyors, kevés alapokon. Nem volt ezért hiteles számomra a szerelmük.

Mellékszereplő kevés van, ez Sasha és Cole Show. Aki van, az sem hagyott mély nyomokat maga után. Olyan egyszerűen jellemezhetőek, mint a szerető anya, a hű barátnő. Különben nem is igen tudunk meg róluk semmit.

A stílusa is olyan, amilyen egy Armentrout-regény lenni szokott. Könnyed, szenvedélyes, érzelmes és gyorsan olvasható. Nem értékeket keresünk benne, csak kikapcsolódunk. Ha már thriller és krimi van kiemelve belőle, elfért volna benne némi sötétebb szín, esetleg ijesztő rész is. Talán több a gyilkosból, ami valamit villantott ebből…

Nagyon csajos, szerelmes kriminek elmegy, de ez inkább romantikus regény.

Armentrout: Míg a halál… - Mint krimi: 50% a romantika dominál, a bűnügy a végét leszámítva nagyon csak háttér.

Szubjektíven: 55% a vége felhúzta, különben szerelmes regény, aminek nem örültem.

Gould-Bourn: Szívedbe cammogva

Danny a jegyzetfüzetekkel bukik le Will előtt, aki rájön, az apja a panda. Elsőre nagyon megsértődik, de aztán ki tudnak békülni. Danny a bárba is elviszi, ahol a táncot tanulják. Kiderül, Will a nagy tehetség, végül ő tanítja be az apját. Mi több, a műsort is úgy módosítják, hogy a végén Will is beáll pandának öltözve és együtt táncolnak.

Másodikok lesznek, de kiderül, hogy a házmester verőembere Ivan unokaöccse, és így már ők diktálnak. Megint tisztességes a lakbér, de már Danny kész elköltözni is.

Kernick: Másodállása: gyilkos

Dennis megtudja, hogy az igazgatónő, Carla azzal egészíti a karrierét, hogy férfiaknak a kísérője és több is. Az egyik halott lány megtudta, és zsarolni tudta volna. A nőt azonban nem izgatta: ki hinne egy drogos, kiskorú prostituáltnak? Dennis csak akkor biztos benne, hogy nem Carla a gyilkos, amikor a nőt is megölik.

Rájön, minden összefügg. A kamasz, Carla és a vele megöletett pénzügyőrök és könyvelő is ugyanannak a férfinak a nyomában voltak, akivel Dennis főnöke jóban van. Dennis rájön, rá is céltábla került. Megelőzi a bérgyilkost: ő számol le a férfival, és menekül el más vidékre.

Wolff: Mesés ruhák kalandjai

A végére Guy felkeresi a nőt, és szembesíti a múlttal. Mert azt már a tragikus eset óta tudja, hogy a kapcsolatuk sem éli túl Phoebe barátnőjének halálát. De hogy a nő mindenért őt okolja, az sok neki. Visszaidézteti a nővel, hogy ő volt, aki nem ment át akkor este. Ő volt az, aki a programjuknál maradt, nem Guy tartotta vissza. Arról pedig egyikük sem tehet, hogy a nő rosszul volt, és nem ment orvoshoz. Szerencsétlen baleset volt, és megállt a szíve. Így már el tudnak köszönni egymástól. Phoebe kész valamibe belevágni újságíró barátjával.

A másik szálon: kiderül, a zsidó kislány túlélte a haláltábort. Amerikában kezdett új életet, családja is lett. A megőrzött kabátot a nő családjának tudják elküldeni, és tisztázzák, hogy nem a néni volt, aki elárulta a kis barátnőjét.

Katasztrófás, életben maradásért küzdő, megvadult természetes.

Danyelle az alsó középosztályba tartozik a nem túl távoli jövőben. Itt a származás meghatározza, ki mire viheti az életben. Amilyen rétegbe születik az ember, olyan osztályba járhat később iskolába, olyan egészségügyi ellátás és lakás, jogok járnak neki. A lány azonban halad az állatorvosi diploma felé – a tervein akkor sem változtat, amikor egy este egy másik egyetemista elkapja, megerőszakolja és teherbe ejti. Abortuszt nem lehet végezni, a babát képtelen orvosi célokra felajánlani – így szembe kell néznie azzal, hogy az apa gazdag családja rászáll. Éppen egy vitás eset közepén vannak, amikor biológiai vészhelyzet történik köröttük. A békés állatok megvadulnak, az emberekre támadnak, kevesen élik túl. Évekkel később Danyelle állatorvos, aki helyes kisfiát neveli. Sam szerencsére csak külsejében hasonlít az apjára. Valami pedig közeledik, az a régi nap megismétlődni látszik.

Ki hogyan olvas előzménykötetet? Sokszor nincs lehetőségem feltenni ezt a kérdést, mert ha benne vagyok egy sorozat olvasásában, és később jön az előzménykötet – mint az Éhezők viadala, az Útvesztő vagy éppen az Árnyvadászok esetében – akkor kénytelen vagyok később olvasni az előzményeket, mint a jelen eseményeit.

Hendon kötetével azonban kicsit el tudtam játszani. A trilógiából még csak az első kötet jelent meg, viszont megérkezett az előzménykötet. Így most megtehettem, hogy időrendben haladok, és előbb megtudom, hogyan lett a trilógia világa, mielőtt belevetem magam.

Mivel tudom, hogy előzménykötet, nagyon figyeltem arra, milyen folyamatok indulnak el, és milyen világrend épülhet fel ebből. Biológiai katasztrófa, az a társadalmi rendszer, ami a regény cselekményének idején megvolt, majd a katasztrófa. Mindegyik önmagában megérdemli, hogy foglalkozzon vele az ember. A mutatott társadalom felé haladunk – ha ennyire erősen nincs is még kasztosodás, az már tény, hogy a gazdagoknak mindenből jobb jut. Itt ez kapott társadalmileg jóváhagyott formát. Igazságos? Nem. De működött. Kevesen jól, többen rosszan éltek és próbáltak túlélni. Ismerős?

A biológiai katasztrófa a megvadult állatokkal. Mivel a katasztrófa regények és filmek kedvelője vagyok, erről nem tudott nem beugrani a Raj, ami éppen most kapott puha kiadást is. Ez annál könnyedebb, de sok tekintetben hasonló helyzet. Vannak hatásos jelenetek, izgalmas kalandok. Talán csak a vége van elszállva – a nagy szembeszállás és a végjáték. Az már nem hiteles, de addig tetszett a könyv, így elnéztem.

Végül, az emberek okozta katasztrófa. Mivel ez fordulat, erről beérem annyival, hogy kiváló alap arra, hogy minden megváltozzon később, és lehet, hogy minden korábbi gondolat, hogy milyen lehet a jövő, ezért más lesz.

Meglepett, hogy disztópia és sci-fi, mégis mennyire személyes és emberi cselekménye van. Danyelle megerőszakolása és pokoljárása az elején inkább thriller nyitány lehetne, és jól épül fel belőle a nő családjának élete. Szimpatikus, erős lány, akinek lesz egy remek fia, és összeszedi magát, jó életet épít magának. Danyelle egy harcos.

A fia, Sammy egyelőre inkább lehetőség azzal, amit a genetikának hála örökölt. Érdekel is, hogy ezzel a vonallal mit kezd a jövőben a szerző. Mert nem ő az egyetlen génmódosításon átesett baba, ha ő már második generációs is – az apját módosították, a fiú pedig örökölt. Nagyon kevés derül erről még ki, de ki tudja? El tudom képzelni, hogy ezt is lehet tovább vinni, a genetika és az emberi beleavatkozást az evolúcióba témává emelve.

Van tehát emberi dráma és hősiesség, van természeti és emberi katasztrófa is. Az egész személyesen, emberhez közel elmesélve. Felkeltette az érdeklődésem, olvasom majd tovább. Egyelőre nem bánom, hogy időrendben olvastam.

Hendon: Gyomláló – Mint sci-fi: 75% több irányból közelít a témához. Személyes, de el is gondolkoztat. Érdekes.

Szubjektíven: 75% Danyelle és Sammy nagyon szimpatikusak voltak. A sztori is ok, - a vége.

Új karriert kezdő, ruhás, gyászfeldolgozó.

A harmincas Phoebe sokat változtatott az életében. Egy fájó veszteség után szakított a vőlegényével, otthagyta az állását, és egy vintage bolt megnyitásába fogott a megtakarításaiból. Élvezi, hogy a boltjába tévedő embereknek segíthet és a ruhák által változtathat az életükön – hiszen egy jó ruha elég lehet, hogy a házasság tüze ismét égjen, és jövőre érkezzen egy kisbaba is. Szenvedéllyel gyűjti az anyagot, és nyit az új ismertségek felé is. Közben saját maga is egyre inkább magára talál. Ugyan még mindig fájnak a történtek, de újra szerelmes lesz, kapcsolatba kezd, és lassanként próbál megbocsátani a történetben érintetteknek. Ám van, amivel túl fájdalmas szembenézni.

Mennyit merjek erről a regényről előzetesen elmesélni? Az nem nagy titok, hogy Phoebe legjobb barátnője hal meg. Kicsit kérdőjeles, hogy egyfajta öngyilkosság volt, vagy csak egy szerencsétlen baleset, ami halállal végződött. A spoiler inkább az, hogy Phoebe miért hibáztatja magát/vőlegényét, és ez milyen szökőárat idézett elő az életükben.

Pedig, ez lenne az, amiről kedvem lenne írni. Mert azt ragozhatjuk kedvünkre, hogy a gyász nem logikus és az ember ilyenkor tönkreteszi magát. Okokat keres arra is, amire nem kellene. Phoebe tényleg mindent megváltoztat maga körül, és túl sok mindent szétrombol.

Azt nem titkolom el, hogy végig azt vártam, hogy tisztázzák a dolgokat, és kibékülnek Guy-jal, aki messze a legszimpatikusabb férfi volt a nő életében. Utána két pasi jön – az egyik, akivel már komolyan jár a cselekmény alatt. Az kezdetektől kudarcra ítélt kapcsolat volt, a férfi egy pontig jobban akarta, mint Phoebe, aztán belegabalyodtak. A másik, aki barátként kerül az életébe, de a végére kezd több lenni. Ő már szimpatikusabb, nincs is vele bajom, csak annyi, hogy ő nem Guy.

Azért irritál ez a sztori, mert Phoebe annyira drámázza az egész esetet a barátnőjével, ami röhejes. Ahogy bűnbakot keres, szabotálja a saját életét. Abszurd, ahogy bebeszéli magának, miért történt, ami. De biztos vagyok benne, hogy egy érzelmesebb olvasó jobban átérzi a nő érzelmeit. A magam racionálisabb fejével én simán azt mondanám, hogy egy másik ember ostobasága és hanyagsága miatt nem fogom magam okolni. Pláne, nem marom magam mellől el, aki a legközelebb áll hozzánk. Annyira nem tudtam megérteni, vagy átérezni Phoebe döntéseit, hogy ez nekem szabotálta a könyvet.

Amiben pedig volt, ami tetszett. Minden, ami a vintage bolttal kapcsolatos. A ruhák beszerzése, a vevők kis jelenetei és a történeteik. Hangulata van, jó értelemben csajos. Itt is vannak tragédiák, humoros vagy kedves, néha botrányos sztorik, de egyik sem olyan érthetetlen, mint Phoebe gyásza. Wolff jól is ír magukról a ruhákról, gyakran úgy éreztem, hogy le is tudnám rajzolni, milyen modellről van éppen szó.

Van egy másik fontos szál is benne, az idős hölgy története, ami miatt a holocaust is téma lesz. Sokan kiemelik ebből a kötetből, mint értéket a történetben. Nekem ezzel is az volt a gondom, mint Phoebe magánéletével. Túl van érezve. Annyira más a személyiségem, hogy nekem elképzelhetetlen, ahogy a két nő életét meghatározza a fájdalom, az önmaguk és szeretteik kínzása valaki másnak a hibája miatt. Annyira meg nem megható ez a szál, hogy indokolja, miért emelik ki. Simán beleillik a többi ruha mese közé, csak a holocaust miatt kap nagyobb figyelmet, más nem indokolja, ha a hölgy kedves alak is a regényben.

Tanulságnak csak olyasmit tudnék levonni, ami nem az írói szándék volt. Értem, mit akar a gyászról, magunk megtévesztéséről mondani, de nem értek vele egyet. Nyavalygós…

A vintage holmikhoz növelte a pozitív hozzáállásom, de a női és romantikus részek nagyon nem tetszettek benne. Felemás élmény, összességében.

Wolff: Mesés ruhák kalandjai - Mint női: 70% érzelmes, sok divattémával, női szemszögből sok életkérdést végigvesz.

Szubjektíven: 45% a vége nagyon lehúzta nekem. Nagyon nem kedvem szerint alakul a sztori.

Elég sokan szeretjük a Könyvmolyképző Könyveit.

Így biztosan sokan tudjátok, hogy a regényeiket kiadói sorozatokba rendezik. Amilyen pöttyös, olyan zsánerre számíthatunk. Mondok pár címet, vajon milyen pöttyös könyv lesz/volt?

1: Graham_ A Poldark család 2. Demelza

2: Nickless: Vér a síneken

3: Cox: Halott Lányok Nyomozóiroda

4: Maas: Tüskék és rózsák udvara

5: Watt: Bukott örökös

Megoldás: Tovább!

Új város titkait kutató, álruhás, beépülős, mágikus.

Ophélie már 2 éve a szülő szilánkján ragadt, és semmilyen hírt nem kap. Mi történt a férjével? Miben mesterkedik Isten? Amikor a Sarkról érkező ismerős felrázza az eseményeket, a lány kihasználja az alkalmat, és az eddigi olvasmányai alapján arra a szilánkra utazik álruhában és teljes titokban, ahol szerinte Thorn is kutakodik. Vagyis, Bábelre megy. Itt be kell kerülnie egy elit társaságba, meg kell felelnie gyakornokként, és fejlesztenie kell az olvasói képességeit, hogy bejuthasson az információk közé. Közben új barátokat és ellenségeket talál, miközben azt a kérdést is fel kell tennie magának, mihez kezd, ha megtalálja a férjét és a válaszokat. Most dől el igazán, merre halad tovább Ophélie élete, miközben a Sarkon egy különleges kislány különleges kalandra indul.

Egy elég vaskos regénysorozat 3. része a Bábel emlékezete. Szívesen ajánlanám bárkinek, de nem tehetem nyugodt szívvel. Ugyan a kötet elején van egy rövid összefoglaló a korábban történtekről, de több száz oldalt nem lehet annyiban összefoglalni. Sajátos részei vannak a regény univerzumának, szilánkok uralkodókkal és képességekkel, rejtélyes titokkal minden mögött, és Ophélie története is gabalyodik.

A regény pedig úgy kezeli az olvasót, hogy ezekkel tisztában van. Vannak visszautalások, és ezek arra elegendőek, hogy az értse őket, aki olvasta az előző két részt is. Esetleg mankónak is megfelelnek, visszaidézni a korábbiakat, de ehhez szintén előismeret szükséges.

Ezzel a kötettel tovább bővül a kör. Új családfőt, új szilánkot ismerünk meg az új szereplők mellett. Megint egy teljesen más kultúra és képességek, mint korábban. Itt mások elméjében kutakodó családok vannak, miközben egy találmányokra épülő világ is ez, ami kiérdemli a steampunk jelzőt is – jobban, mint a másik két szilánk korábban. Azt gondolom, mondanom se kell, hogy van könyvtár is. Borges után alapvető, hogy Bábelről beugrik a könyvtár is…

Ha el tudnám felejteni, mennyire tetszett a 2. kötet, ezt is jobban tudnám szeretni. Van értelmes cselekménye, fordulatokkal és humorral. Ophélie megint szerencsétlenkedik, megint különc barátokat szerez, és szinte kamaszosan küszködik az érzelmeivel. Közben ott van a nagy rejtély minden mögött, amihez keresik a nyomokat. Jó ez, csak úgy éreztem, semmiből nem kapok eleget, miközben a szöveg csak nyúlik. A hosszához képest nem elég izgalmas és pörgő a kaland. Thorn csak nagyon későn bukkan fel, és milyen már, ahogy közel 3 év után újra találkoznak! Ok, magam is panaszkodtam arra, Ophélie milyen jeleket adott a férfinak korábban, de itt szinte olyan, mintha idegenek kötnének szövetséget, nem két ember, akik szeretik egymást és még házasok is. A nagy rejtély – az meg annyira keveset haladt a megoldás felé, hogy komolyan csalódott vagyok.

Vagy örülnöm kellene, hogy már elméleteket gyártok? Egyre erősebb a gyanúm, pláne, hogy Borges is szóba került már, hogy egy posztmodern képletet kapunk a végére. Hogy egy irodalmi mű kelt életre és a szerző, vagy a kiadó, vagy valami hasonló nyúlt bele és harcol a szerzővel. Az egyik talán Isten, a másik pedig a Másik? Ilyesmikben gondolkodom, de már azt várom, hogy Dabos adja meg a választ, vagy több mankót hozzá. Mert igencsak vastag mindegyik kötet ahhoz, hogy ennyire kevés információval keljen zsonglőrködni…

Azt is érdemes felvetni, ez mennyire gyerekkönyv. Egyre inkább úgy érzem, hogy ez felnőtt fantasy, és hiba gyerekkönyvek közé venni. Azt értékelem, hogy nincs olyan szerelmi szál benne, mint egy YA-ban lenne, de érettebbek és bonyolultabbak a kapcsolatok, mint egy gyerekkönyvbe. Már eleve az is, hogy Borges nevét sokadszorra írom le…

Bízom benne, hogy hamar jön a 4. rész és végre elkezdünk válaszokat is kapni. Megszerettem ezt a világot és sorozatot, de 1500 oldal felett járunk már…

Dabos: Bábel emlékezete - Mint fantasy: 70% építi tovább a nagyobb rejtélyt, újabb helyszín és kaland, kellően összetett.

Szubjektíven: 65% a 2. rész után többet vártam. Megoldást, izgalmat, varázst, románcot is.