Emlékeztek a The Walk (Kötéltánc) című filmre?

Tudtátok, hogy van egy könyv, ami az alapjának is tekinthető?

A kép súg kicsit: a cél, a film mellett a könyv is jusson eszetekbe!

Megoldás: Tovább!

Világmentős, mágiás, speciális csapatos.

Évek teltek el, hogy Galharrow meggyőződött róla, Ezabeth lényének egy része életben maradt a fényben. A nő bátyjával egy terven dolgoznak, hogy kiszabják őt a fényből, és újra köztük lehessen. Galharrow ezért képes volt mindent hátrahagyni, a nőt is, aki szerette, és akit szerethetett volna. A Kárhozatba távozott, ahol gyűjtötte magába a kinti világ mocskát, ami lassan átformálta a testét is. Nagy árat fizet érte, hogy erősebb legyen. Mikor az égitestek együttállása közeleg, a világ újra hadrendbe áll. A Mély Királyai készülnek lecsapni az emberiségre, amit a Névtelenek igyekeznek megakadályozni. Galharrow is újra küldetésen jár, miközben a saját célját sem téveszti szem elől. Háborút vív a Peremen, újra szembenéz egy régi ellenséggel, miközben Ezabeth lebeg a szeme előtt.

Ed McDonald regénye nagy sikernek örvend. Trilógia is lett belőle. Maga az univerzum pedig annyira tág, hogy még akár több történet is van benne. Ha nem is ezekkel a szereplőkkel, de a Peremen és a Kárhozatban még bőven van lehetőség.

Egy ponton emlékeztet a Trónok harcára: abban a történetben látszólag az a lényeg, ki szerzi meg a Vastrónt. Pedig egy sokkal fontosabb és nagyobb háború, amiről mindennek szólnia kell: az élők a holtak ellen. Ez az, amiben hasonlít rá ez a sorozat. Itt látszólag Galharrow küzdelmeit követjük, aki hű a társaihoz és a szerelméhez. Aki azért dolgozik, hogy életben tartsa, akik fontosak a számára. De az igazi küzdelem nála nagyobb: a Mély Királyai és a Névtelenek harca a hatalomért. Vagyis, az emberiség sorsa: a Mély Királyai elpusztítanák őket, a Névtelenek védelmezik őket.

Amiben ez a záró kötet erős, a cselekményszálak további bonyolítása, majd az elvarrása. Sok minden történik benne, mozgalmas elejétől a végéig. Börtönbeli szenvedésektől, magas mágián át egy nagy háborúig és árulások során át minden akad benne. Izgalmas, változatos, pörög a történet.

Ami volt már jobb is: maga a szöveg. Bár az első részben bántott, hogy vagy nagyon fennkölt, vagy nagyon mélyen van a nyelvezet, már a második résszel beállt középre, ami most is jellemzi a kötetet. Nem fáj a fülem a nyelvi durvaságoktól, de azok a szép, lírai részek sincsenek, amelyeket jól esett olvasni. Nem tudom, melyik a jobb. Elviselni a nekem nem tetszőt is, cserébe gyönyörű részeket kapni, vagy az átlagos végig.

McDonald most is remek karakterekkel dolgozik. Olyan hőse van, aki külsőre durva és vannak megkérdőjelezhető tettei is, de belül nemes lélek lakik. Saját erkölcsi rendszere van, és sok fájdalma. Vezekelni akar. Korábban a durva, zsoldos énje többször előkerült, már inkább látom benne a jó embert, mint az anti hőst.

A Névteleneket találtam még izgalmasnak – szívesen olvasnék olyan regényt is, amelyben ők a főszereplők. Most olvashattuk egynek a születését, de bőven lenne még kérdésem az életükről és céljaikról. Szarkaláb lett az a figura ebben a kötetben, aki nagyot esett a szememben. Ő azt az elvet képviseli, hogy a cél szentesíti az eszközt. Amiket ezért ő tesz, hiába van a nagyobb jóért, túl nagy árat fizetnek érte – természetesen nem Szarkaláb, mások.

Jó zárás volt ez, izgalmas és kalandos, méltó a sorozathoz.

McDonald: Kárhozat – Mint fantasy: 75% a cselekmény változatos és akciódús, minden szálat jól elvarr.

Szubjektíven: 70% végig vártam egy nagy poént, de az nem volt. Kevesebb a líra is benne.

Cím: The Kingdom – Boldogan, amíg meg nem…

Szerző: Jess Rothenberg – magyarul ezzel debütál.

Műfaj: sci-fi, romantikus, thriller

Cselekmény: The Kingdom, ahol a happy end nem egyszerűen várható, kötelező érvényű. Ahol bárkiből hős herceg lehet, aki sárkánnyal küzd és hercegnőt ment. Egy teljesen valóságos játéktér, melyet a mesék ihlettek. Ana egy céllal jött létre: ő az egyik hercegnő a parkban. Owen munkás ugyanitt. Amikor találkoznak, szerelem és végzet is mozgásba lendül. A történetüket Ana meséli el egy kihallgatáson, ahol őt vádolják Owen meggyilkolásával.

Várható megjelenés: eredetileg karácsonyra vártam, de úgy tűnik, ahhoz képest csúszni fog. Valószínűleg 2020 első felében jelenik majd meg magyarul.

Miért várós?

• Szerettem a Westworld első évadát – bár a western nem éppen az én műfajom. Egy ilyen park, csak a tündérmesék világával? Sokkal inkább a fogamra való.
• Tetszik, ahogy a thriller betét feltűnik benne a fülszöveg alapján.
• Várok egy csavart – még nem tudom mit, de nagyon remélem, hogy több lesz annál, hogy Ana elmeséli a történetét.
• Díjazom a magyar borítót. Angolul van több kiadása, ide egy szebbet tettem, de akad olyan ronda is – a magyar korrekt.

Túlélésért küzdős, családi összetartós, haláltáboros.

Helene jól szituált, német család lánya volt. Szőke, kék szemekkel, biztos családi háttérrel. Ám egy cigány fiatalemberbe szeretett bele, és harcolta ki a házasságot, bár mindenki lenézte érte a párt: a saját és a férje szülei, a környezetük. Ahogy a nácik hatalomra kerültek, a férjét elbocsátották a berlini zenekarból, ahol a hegedűvirtuóz korábban játszott. Helene tartotta el őt, és 5 gyermeküket. Amikor a nácik begyűjtötték a zsidókat, Helene férje és gyermekei is listán voltak. Helene nem, de ő is a családjával tartott. Auschwitz volt a megálló, ahol a nőt a gyerekei életben tartása éltette. A német származása miatt Mengele, az újonnan érkezett orvos felfigyelt rá, és megbízta, vezessen egy óvodát a zsidó táborban a német ápolónő. Helene mindent megtett, hogy védelmet nyújtson a kicsiknek, de a rendszer ellen nem küzdhetnek.

A holocaust témában a legtöbb történet a zsidók szenvedéséről szól. Pedig tudjuk, a nácik minden elemtől megszabadultak volna, akik nem fértek bele az elképzeléseikbe: kommunisták, melegek, testi és szellemi fogyatékosok, cigányok. Zsidónak sem kellett lenniük, hogy megjárják a poklot.

Mario Escobar Auschwitz egy újabb arcát mutatja meg, a cigánytáborban történtekre enged nagyobb betekintést. Egy megtörtént történet az alapja, ami annyira abszurd, hogy nehéz elhinni is. Nem az, hogy az anya a gyerekeivel tartott, még a halál felé is. Az hihetetlenebb lett volna, hogy egy nő, aki már feladta a korábbi életét a szerelemért és a gyerekeiért, most visszakozott volna. A morbid az, hogy Mengele képes volt óvodát nyittatni Auschwitzban – természetesen nem a dolgozók gyerekeinek, a rabok kicsinyeinek.

Hozzátartozik, hogy nem emberbaráti indokok vezették. Az orvosi kísérleteihez vigyázott így az alanyaira, könnyen kiemelhette a neki kellő gyerekeket – tudjuk, az ikrek különösen érdekelték. Sötét hely volt a célját tekintve, tulajdonképpen egy ól, ahol életben maradhattak a gyerekek, amíg Mengele kése alá kerültek. A regényben ez viszont nem domborodik ki. Helene a kiemelt szereplő, és ő hinni akar benne, hogy lesz ez jobb is, túlélhetik. Aki segíteni akart az ide hozott kicsiknek, harcolt értük, ellátmányért járt Mengele elé is. Vannak utalások, nyomok, mi az igazi cél, de Escobar ezekkel nem szembesíti az olvasót, Helene sem képes ebbe belegondolni. Az olvasóra marad a sorok közti igazság és a borzadály.

A szépítés sajnos, a cselekményszálak átírásában is jelentkezik. Indokolta is Escobar, nem akarta az olvasóit elkeseríteni a teljes család sorsával. Amit tudok is értékelni, nem is. Sok borzalom itt van, a nehézségek, ha nem is a legborzalmasabb részek. A műtőbe pl. nem nézünk be. De miért jobb, ha valakit életben hagy, ha rögtön utána megírja, hogy igazából ő is meghalt, csak adni akart egy kis reményt az olvasóknak? Tragédia, bárhogy is tálalja.

Ami tetszett benne, hogy az embertelenség regénye, de a főszereplői foggal-körömmel küzdenek magukért és az emberségükért. Állatként kezelték őket, de ők nem voltak hajlandóak azzá is válni. A szeretet tartotta őket egyben és össze, mert ha mindent el is vettek tőlük, ezért megérte még egy napig szenvedni, amíg csak jött még egy nap.

Ami megmarad nekem ebből a történetből, az annak a lehetetlensége, hogy képesek voltak óvodát nyitni Auschwitzban. Ez annyira… kegyetlen.

Escobar: Auschwitzi bölcsődal - Mint történelmi: 75% regényszerű, emberséggel teli és drámai, ám szépíti a történteket.

Szubjektíven: 80% az egész annyira abszurd és borzalmas is – nehéz volt letenni. Kemény.

Eltűnt gyermekes, nyomozós, családi titkos.

Egy kamaszfiú öngyilkos lesz. Pár éve egy balesetben elvesztette az apját és a húgát: ha nem engedi előre ülni a testvérét, ő lett volna halott. Az önvád nem múlt el még most sem? Az ügyet ennyiben is lehetne hagyni, de az egyik nyomozónak egy részlet nem tiszta, és titokban az ügyön marad. Közben egy régészeti oktatáson holttestek kerülnek elő – három ember, akiknek igazságot kell szolgáltatni. Miközben Kim a szomszédos csapattal ezen dolgozik, saját embereinek titokzatos támadásokat kell lenyomozniuk. Miért kényszerítették az áldozatokat arra, hogy hunyják le a szemüket? Mi az összefüggés? Ahogy a három történetnél egyre többet tudnak meg, úgy fedezik fel a nyomozók az összefüggéseket is.

Angela Marsons a Kim Stone regényekkel futott be. Máig írja őket, már 10 fölötti kötete jelent meg angolul. Magyarul is eléggé sikeresek, ezért is lehet, hogy már a 6. történetet tehetjük fel a polcra. Ami most klasszikus krimi gyökerekkel rendelkezik.

Marsons jó abban, hogy minden ügy kicsit másmilyen legyen, nem saját magát másolja újra és újra. Az egyik Kim Stone történet pörög, egyik helyszínről mennek a másikig, ahogy a tanúkat is folyamatosan szólaltatják meg. Ez is ilyen kötet. Míg ír pszichothrillert is, amelyben az indítékok és a lelki hadviselés viszik a prímet. (Azokat talán egy fokkal jobban szeretem, de ez is jól van megírva.)

A Holt lelkek már attól mozgalmas, hogy több ügyön dolgoznak egyszerre és nem együtt. Váltogatjuk a helyszíneket és a szereplőket. Mindnek megvan a maga dinamikája, és érdekesek annyira külön is, hogy bármelyik szálat érdekes olvasni. Hangsúlyos az, amiért a Kim Stone regényeket szeretem. Kim egy csapat feje, együtt dolgozik az emberekkel. És ő tényleg együtt dolgozik velük, nem csak kelléknek van mellette más is. Mindenkinek megvan a maga feladata, és Marsons folyamatosan árnyalja őket is.

Talán egyes cselekményelemek, a nyomozási rutin már untat kicsit, de a karakterek kárpótolnak érte. Kim a skandináv krimik örököseként a munkájának élő, zseniális nyomozó, aki ezzel ellensúlyozza a magánélete tragédiáját. Most azonban nem az ő lelki szemetese kerül a középpontba, itt ő stabil és erős.

Az egyik nyomozója az, akinek a múltja most traumaként megjelenik. Aki azért nem tudja elengedni a kamaszfiú ügyét, mert ismeri az érzést. Neki is volt egy olyan kamaszkori pillanata, amikor közel állt a befejezéshez önkeze által. Ez az emlék folyamatosan kísérti, és ez vezeti el addig, hogy saját szakállára dolgozzon. Még ha veszélyes is. Valamiért, a regényekben azok a hatékony nyomozók, akik a saját fájdalmuktól szenvednek.

Skandináv krimi örökség az is, ahogy most egy társadalmi kérdéskör is szerves része lesz a történetnek. A rasszizmus több szinten is része a cselekménynek: ez lesz, ami összefogja a három nyomozást. (Tetszett is, ahogy a végére minden szál összeáll, és kiderül, minden része egy nagyobb képnek.) A nyomozók között is felmerül a kérdés: ki mit gondol magáról, és mennyire sok fajtája lehet. Kényes témát is feszeget, mert rámutat olyan lappangó, rasszista berögződésekre, amelyeknek talán tudtában sem vagyunk.

Továbbra is szeretem ezt a sorozatot, várom is a következő kötetet!

Marsons: Holt lelkek – Mint krimi: 90% logikusan építkező nyomozás, reális és hihető megoldás, erős főhős.

Szubjektíven: 75% kezdem érezni benne a rutint. Korrekt, de nem meglepetés, nem új.

A halál a leghatalmasabb dolog a világon.
(…)
Szerintem nem jól gondolkodsz. Az élet a leghatalmasabb dolog: a halál pedig csak egy kis dolog, az élet végén. (Crowley: Szavak kékben)

Azt akarja, hogy becézgessük egymást, az eszem megáll! Szentséges atya-gatya, mi a fenét kezdjek egy kézhez szoktatott, megszelídített sorozatgyilkossal? (Hamilton: Elátkozott kígyók)

A múlt él. És megköveteli, ami jár neki. (Dunmore: Árulás)

A nyugati felfogás szerint mi marad nekünk? Egy jókora márványtömb cirkalmas betűkkel, ami iksz évenként lejár, és ami után százezreket fizethetsz, hogy a hozzátartozóid csontjait ne hantolják ki, és dobják tömegsírba. Más kultúrákban nem vonnak egyenlőségjelet a test és a lélek között. A halottakat bűntudat nélkül elégetik, mert a test csak levetett ruha, semmi más, nem tulajdonítanak neki akkora jelentőséget, mint itthon. (Hajdú-Antal: Visszatérünk)

Ha te vagy a tűz, Ellie… én égni fogok. (McGuire: Gyönyörű lángolás)

Talán minden, ami értékes, egyben ijesztő is. (Crowley: Szavak kékben)

Sütött róla a boldogság, márpedig a boldogságnál és a szerelemnél semmi se szépít meg hatékonyabban. Nincs az a smink vagy csodaszérum, amely hatásában vetekedne ezzel a szépségtrükkel. (Hamilton: Elátkozott kígyók)

Amikor hazugságban él az ember, az annyira bevésődik, hogy már-már elhiszi róla, hogy igaz. (Bryndza: Sötét víz) 

– Mit olvasol? – kérdezi George-tól péntek délután.
– Az átváltozást. Kafka – feleli a húgom anélkül, hogy hogy felnézne.
– És miről szól?
– Egy fickó átváltozik egy óriási bogárrá, aztán a végén meghal.
– Nem hangzik túl lelkesítőnek – jegyzi meg Martin.
– Az élet sem túl lelkesítő – vágja rá George. (Crowley: Szavak kékben)

Az embernek van bizonyos elképzelése önmagáról: hogy mi az, amit hajlandó megtenni, és mi az, amit nem. Ezen elképzeléshez elég nehéz ragaszkodni. (Dunmore: Ostrom)

Egy évig jártunk, bár így utólag nézve inkább kettőnek tűnt, a háborús évek ugyanis köztudottan duplán számítanak. (Szabó: Holdvíz)

– Hogy vagy?
– Szarul. És te?
– Még mindig alkoholistán – ittam egy nagy kortyot. – De az internet szerint működőképes alkoholista vagyok, ami egy null a javamra. (McGuire: Gyönyörű lángolás)

Házasodós, párkapcsolati zűrös, átkot megtörős, nyomozós.

Anita és a társai már nagyban készülődnek az esküvőre. A törvény ugyan nem engedi, hogy bigámiát elkövetve Anita minden szerelmének a felesége legyen, így a férje Jean-Claude lesz, de fogadalmakat tesznek egymásnak. Ez nem várt feszültségekhez is vezet egy-egy kapcsolatban, amit a nő igyekszik elsimítani. Közben Edward tanúja lesz a férfi esküvőjén, ahol újabb kapcsolati bonyodalmakkal kell szembenéznie: Donna lassan képes lesz elfogadni, hogy a párja és Anita csak barátok és kollégák, de még küzd a gyanúval, hogy több van közöttük vagy lehetne. Egy barátnője annyira belelovalja magát ebbe, hogy az esküvő szabotálásra készül. Lányok is tűnnek el, és a rendőrség is szaglászni kezd a násznép között. Az esküvőn sok a rendőrbíró, ők sem bírnak kimaradni. Csak nem a közelben élő, különös átokkal élő alakváltók vannak az események mögött?

Bele sem merek gondolni, hogy ez már a sorozat 26. kötete. Azon még kevésbé elmélkednék, hányadik részig volt ez egy ütős történet. Mert volt időszak, amikor a gyilkosságokról, nyomozásról és rejtélyekről, mágiáról szólt ez a sorozat. Azt nem merném állítani, hogy szerelmi szál nem volt benne, mert volt. Szinte minden pasi Anita ágyába akart bejutni – de ott még csak akartak. Sajnos, egy ponton arról kezdett szólni minden, ki jutott be abba az ágyba és ott miket művelnek.

Ez a rész annyiban jobb jó pár előzményénél, hogy a párkapcsolati és mágiabeli gondokat nem ágyban vezetik le. Ok, most is van benne némi szex, de csak 2-3 jelenet, nem ez teszi ki a kötet döntő felét. Már nagyon untam, sőt, rühelltem, ahogy az emberek mozognak Anita szerelmi életében. Nem egy szexkommuna mindennapjaira vagyok kíváncsi! Így is azonban túl sok benne a párkapcsolatos rész. Gyötrődnek, szexről beszélgetnek és az egyéb szálak is hasonló témakör miatt történnek.

Most komolyan, Edward esküvője, amin ott van Apokalipszis Négy Lovasa, vagyis a négy legjobb hóhér rendőrbíró, az a legtöbbet tárgyalt téma, hogy az esküvőt szabotálni akaró barátnőt hogyan nyugtassák le?

Az alakváltó gondokkal foglalkozó rész, az eltűnt lányok utáni nyomozás és szabadító akció azonban idézte azt, amiért szerettem ezt a világot. Mivel a végére került egy nagy leszámolással, ez némileg feledtetni tudta velem, hogy korábban mennyi szerelmi tematika volt. A végén volt akció, ötlet és érdekes mitológia. Nem lövöm le a poént, milyen lényeket ismerhetünk meg, de valami olyat, ami eddig még nem volt.

Jó volt az is, hogy helyenként megvillant Hamilton humora. Azon kifejezetten jól szórakoztam, ahogy Olaf udvarolni kezd Anitának. A nő magában olyan megjegyzéseket bír hozzáfűzni, amin most is vigyorgok.

Komolyan nem értem, ha Hamilton remek akciójeleneteket ír, kitalál izgalmas lényeket és véres bűnügyeket, közel áll a horrorhoz, és a szereplőábrázolásban is jó, miért kell ennyi erotikát betennie a sorozatba? Miért nem lehet inkább thriller/horror, mint romantikus? Még akkor is, ha a zsáner igényel némi szexualitást is.

De ahogy kezdtem, ez egy elfogadhatóbb rész. Ez nem ágytorna gyűjtemény, szerencsére.

Hamilton: Elátkozott kígyók – Mint urban fantasy: 70% a világa sokszínű, a karaktereket most is építi, de kevés az akció.

Szubjektíven: 50% a végére felpörgött, Edward és Olaf karaktere is ok. De sok az érzelem…

5: Gabaldon: Outlander – Claire ápolónő volt a világháború idején. Egy alkalommal betéved egy barlangba, és a túloldalon egy más században találja magát. Hazamenni nem tud, kénytelen a skót klánok között boldogulni. Itt hamarosan hozzáadják egy fiatal harcoshoz, amivel kezdetét veszi a Fraser-család évszázadokon átívelő története, és egy szerelemé, mely legyőzi az időt.

4: Jakes: A Kent család története – amerikai dinasztia, akikben van egy közös vonás. Harcosok voltak, szenvedélyesen szerettek, és a sikerre törtek. Egy francia fattyúval indul a történet, aki beleszeret Amerika eszméjébe. Ott találjuk a függetlenségi háborúban, leszármazottai részt vesznek a Nyugat meghódításában, és ott vannak a történelem 200 évének nagy fordulópontjain.

3: Graham: Poldark – család – a Poldark – családnak két ága van: egy gazdag és egy szegényebb. Ross háborúba megy, és mire hazajön, azzal szembesül, a szeretett lány a gazdag unokatestvérének a menyasszonya. Magányában igyekszik a birtokán meglenni a sebzett szívével, de befogad két félárvát, és a cselédjeként szolgáló Demelza megváltoztatja a család és az ő életét is.

2: Saylor: Róma – a birodalom 1000 évének története. A leghíresebb pillanatok, két család tagjainak kalandjain keresztül. Róma alapításánál is ott voltak, ahogy a barbárok dúlásakor vagy Caesar felemelkedésekor. Akadt köztük vérbeli és gazdag politikus, de utcagyerek is, aki csak a háborús helyzetnek köszönhette, hogy legalább pár hétig szerelmes lehetett – a fiának azonban már csak egy rabszolga volt a többi között.

1: Follett: Évszázad-trilógia – 5 család története a XX. századon keresztül. Mindig kiemelve azt, aki az események középpontjában áll. 2 angol, mellette amerikai, orosz és egy német család. Velük izgulhatunk át több háborút, parlamenti választásokat, a szocialista rendszert és a magánéleti bonyodalmakat. Ha egy féltestvér páros ugyanabba a nőbe szeret bele… ha egy angol lány német tisztbe szeret bele… tragédiák és felemelő pillanatok váltakoznak több száz oldalon keresztül.

Kamaszos, felnövős, gyászolós, visszaemlékezős.

Osztálytalálkozót szerveznek, az 5 évest. Ahogy megkapják az e-mailt, valami átszakad bennük. A fájdalom, amit évek óta hordoznak magukkal. A bűntudat, a veszteség, a tönkrement életük terhe. 6 és fél éve tehetséges kamaszok voltak, most a helyüket kereső felnőttek. A festőtehetségnek Kori többé nem képes színeket használni, festés helyett szénrajzokat készít és esztétika szakos művészet helyett. Anti kibukott az egyetemről, és informatikus helyett szimpla szerelő és játékos. Csilla a világot járja, magányosan és videókat forgatva. Mindössze ők élték túl azt a katasztrófát. De most visszamennek, újra találkoznak, és találnak egy közös célt: megköszönni egykori tanáruknak, hogy megmentette őket. Míg nyomoznak, újra közel kerülnek egymáshoz, és a sebek gyógyulni kezdenek.

A túlélők bűntudata: irracionális, és kegyetlen. Ha túlélsz valamit, amit sokan nem, az miért történt? Szerencsésebb voltál? Valami céllal maradtál életben? Vagy hiba volt, neked is ott kellett volna maradnod a többiekkel?

Hajdú-Antal Zsuzsanna három fiatalról mesél, akik túlélték. Akik korábban tele voltak lehetőséggel és tervekkel. A népszerű, csinos lány, akinek annyira eltorzult az arca, hogy ahhoz is műtétek sorára van szükség, hogy viszonylag emberien nézzen ki. A tehetséges festő, aki elvesztette a színeket. Aki magát okolja, ha nem nyer versenyt, nincs pénz és nem utaznak, nincs a katasztrófa. Megváltozott a művészete, erre nincsen igény, és minden szakmai szép álomnak is vége lett. A legjobb barát nélkül magányossá váló informatikus, aki most csak online játékokkal és ismerősökkel érintkezik. Három élet, ami örökre megváltozott.

A szerző érzelmileg közel hozza, főleg a két szenvedőt, Korit és Antit. Csilla, aki még a rossz helyzetben is lát kiutat és küzd, egyfajta erő lesz mögöttük, akire gondola és támaszkodva ők is elkezdhetnek felépülni. De abszolút megkapunk minden kínt, amit az óta magukkal cipelnek a szereplők. Bűntudat, fájdalom, el nem múló gyász és az érthetetlenség, miért ők? Karakterközpontú a történet, az a legfontosabb benne, hogy mi történik ezekkel a fiatalokkal és az hogyan hat rájuk. Mi lesz, amitől gyógyulni kezdenek és hogyan küszködnek addig.

A regény második felére a cselekmény is mozgalmasabb lesz, de akkor sem válik kalandregénnyé. Egy kibontakozó szerelem, egy kutatás, ami tudatosítja bennük, hogy hálásnak kell lenni azért, hogy ők még itt lehetnek. Hogy nekik nem volt bűnük – nem ők tehettek a tragédiáról. Ahogy a pipacsok, melyeket lefestve Kori a pénzt nyerte, ártatlanok.

Tetszett, hogy ez a szerelmi szál finoman van megírva. Kicsit romantikus, cseppet sem nyálas, és ez tényleg életmentő. Ők ketten erősebbek lesznek együtt, és tudnak meríteni egymásból. Bár a regény végén van, nincs is sok közös jelentük, de hiteles, hogy ez a két ember egymásra talál és szereti egymást. Simán el tudom hinni, hogy együtt is maradnak, és közösen építenek egy élhető életet maguknak.

A végére a szerző betett egy kemény húzást is: bár ez a történet kitalált, a zárszóban emlékeztet arra, hogy maga az eset mennyire nem az. Még tragikusabb tőle a sztori, fájó.

Egyedül a nyelvezete zavart néha – fennkölt téma, szlenges kivitelben – minimum fura.

Jó karakterek, érzelmileg erős történet, és az élet diadala is benne. Szerettem.

Hajdú-Antal: Visszatérünk – Mint ifjúsági: 85% dráma, melyet tragikussá tesz az életszerűsége. Jó karakterek, tartalom.

Szubjektíven: 75% a nyelvezete néha nagyon nem tetszett, de a történet drámára megfogott.