Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Féret-Fleury: Juliette nagy utazása

2019. október 08. - BBerni86

Könyvesboltos, sorsokat befolyásolós, útkeresős.

Juliette álmodozó természet, ami szívesen nézi a metrón, mit olvasnak a körötte ülők. Az olvasmányaikon keresztül térképezi fel őket, és találgatja, milyen lehet az életük. Ő maga is a könyvek szerelmese. A munkáját sem szereti különösebben, de a könyveket és embereket annál jobban. Amikor betéved egy rejtett kis 10_8juliette_nagy_utazasa.jpgkönyvesboltba, egy különös feladattal bízzák meg: könyvfutár lesz belőle. Figyelnie kell az embereket, és nekik ajándékozni a megfelelő könyvet. Mikor Soliman egy betegség miatt el kell, hogy utazzon, Juliette lesz megkérve, hogy vezesse távollétében a könyves boltot, és vigyázzon a férfi kislányára. Juliette közben ráébred, mivel akarja tölteni az életét.

Elvárásaim voltak, de nem teljesültek. Hiába van bájosság is ebben a kötetben, nálam a csalódások közé kerül. Úgyhogy, most panaszkodni fogok egy kicsit.

Kezdjük azzal, hogy alig van cselekmény ebben a történetben. Juliette elvan – tulajdonképpen nem boldog, de nincs is igazi gondja. A könyves futárság, ami elkezdi feldobni a napjait, de úgy láttam, lényegi változás nem lesz az életében. Eddig is azzal szórakozott, hogy nézegette az embereket, és az olvasmányaik alapján felmérte, elképzelte őket. Most is ugyanezt csinálja, annyi különbséggel, hogy van nála egy-egy könyv, amelynek olvasót kellene találnia.

Ez egyszerűen nincs annyira izgalmasan megírva, hogy lekössön! Lehetett volna aranyosan, csajosan krimis, ahogy egy-egy konkrét kötetnek gazdát keres. Ehhez képest véletlenszerűen nyernek olvasót a kötetek, és meglátásom a szerencsén, nem a lányon múlt, hogy jó könyv került a megfelelő emberhez.

Ha már ez a szál: azt sem tudtam elhinni, hogy az emberek egy-egy olvasmány miatt annyira megváltoztassák az életüket, mint amit ebben megírt a szerző. Van, aki nem csak egyszerűen munkahelyet vált, de az egész életét kicseréli. Ki hinné el, hogy a sikeres és jómódú üzletember mindent felad, mert egy könyv rádöbbentette, hogy a kertjében békésen legelésző állatok látványára akar kilépni reggel?

Bajban voltam a családdal is, akiknek az életébe Juliette belefolyik. Nem is igazán lehetett érteni, ott mi és miért történik. Mondjuk, nem is nagyon akartam. Nem lényegesek, ők csak az ok, amiért Juliette bekerül a könyvesboltba és újragondolja magát.

Valahol romantikus és kedves, ahogy ő tényleg elindul az álmai útján. Nincsenek igazán harcai, konfliktusai, egyszerűen megvan az elhatározás és megcsinálja. Csak rajta múlik.

Bár nem vagyok oda a szerelmi szálakért, itt még azt is tudtam hiányolni. Akkor legalább történt volna benne valami konkrétabb is. Mert így azzal tudok jellemezni mindent, hogy Juliette ráébredt, hogy az alkalmi élet, amibe belecsöppent, jobban tetszik neki, mint ahogy eddig élt. Vált. Minden fájdalom nélkül.

Stílusában sincs semmi olyasmi, ami megfogott volna. Szépen van megfogalmazva, de messze nem lírai. Nőies, de csak finoman. Nincsenek idézhető sorok vagy nagy felismerések, amit vinnék magammal belőle.

Kellemes, de kis semleges az egész kötet. Nem fáj olvasni, de nem is nagy élmény. Egyszer elment, de csak ennyi.

 

Féret-Fleury: Juliette nagy utazása - Mint női: 50% több karakter fejlődésének története, kellemes kis mesék, kevés tanulság.

Szubjektíven: 35% a hősnő szimpatikus volt, de sokkal izgalmasabb cselekményt vártam.

5 regény, amit el kell olvasnod

Betegség

5r-5.jpg5: Mészöly: Szabadlábon – Dani 16 éves, és ha az asztal mellett látod, a barátja akarsz lenni. Helyes, kedves és még gitározni is jól tud. Ám Dani egy születési rendellenesség miatt mozgássérült, mankóval tud csak járni. Ezt már elfogadta, de most szembesül azzal is, hogy ki volt az apja. Megszökve otthonról az apjához indul, keresztül Európában.5r-4.jpg

4: Percin: A Remény kalózai – Tania átlagos kamaszlány, aki nagyon szereti a csokit, és próbálja túlélni a középiskolát. Az élete azonban a feje tetejére áll, amikor édesanyját mellrákkal diagnosztizálják. Anya és lánya egymásba kapaszkodik, a kezeléseket egymást támogatva vészelik át, és igyekeznek túljutni a borzalmakon.

5r-3.jpg3: Glasgow: Lány, darabokban – Charlie még csak 17 éves, de már megjárta a poklot. A kórház előtt találnak rá, több sebből vérezve, halál közeli állapotban. Kórházi kezelésre kell mennie, ahol lassan elkezdik újjáépíteni, nem csak testben, de lélekben is. Ahogy egyre erősebb lesz, a szerelmet is képes beengedni az életébe. Mikor 5r-2.jpgbajok jönnek, kiderül, mennyire sikerült megerősödnie és gyógyulnia.

2: Anderson: Jégviráglányok – Lia és Cassie valamikor legjobb barátnők voltak. A betegségük is közös: anorexia. Mindketten csak jégviráglányok, halványak és tünékenyek, akik bármikor eltűnhetnek. Cassie teste már feladta, Lia még küszködik. Pedig 5r-1.jpgcsak el akar fogyni, az éhezéssel uralni magát a végsőkig.

1: Murail: Oh, boy! – a család szétesett. Az apa egy másik nőért elhagyta a feleségét és a gyerekeit. Új családot alapított. Amikor a szülők meghalnak, a kicsik ott maradnak minden nélkül. A felnőtt féltestvéreikhez fordulnak, akik elsőre nem nagyon tudnak mit kezdeni a helyzettel. A felelőtlen féltestvér bátyjuk azonban komoly emberségről tesz tanúbizonyságot, amikor a kisöccséről kiderül, hogy rákos – és ő vele tart a poklon át a gyógyulás felé.

Szerencsés: A 13. emelet

Nyomozós, korrupciós, mai.

Tóth Tamás a katonaságnál volt nyomozó, majd a leszerelése után Brüsszelben helyezkedett el, biztonsági szakemberként. Már csak egy hét van vissza a szerződéséből, és hazatér Magyarországra. Még terve sincs, és nem várja haza senki sem. Ám egy ügyet még meg kell oldania: a gazdasági ügyekkel foglalkozó dr. Birtalan 10_7a_13_emelet.jpgholtan hever az épület előtt. A magasból, a 13. emeletről zuhant ki. Öngyilkosság vagy gyilkosság történt? A kollégák hajlanak a könnyebb megoldás felé, de Tamás az igazat akarja megtudni. Még akkor is, ha a szálak a román származású, gyönyörű Oanához vezetnek, aki megigézte a nyomozót. Az igazság fontosabb, és Tamás komoly korrupcióra bukkan, ami felett nem képes szemet hunyni, bármi is legyen az igazság ára.

Első könyves szerző kötete, amit örömmel köszöntünk a 21. Század Kiadó kínálatában. Noir elemekkel dolgozó krimi, társadalmi üzenettel. Annak is ajánlható, aki szórakozni, annak is, aki elmélkedni is szeretne a regénye felett.

A cselekmény az elejétől a végéig pörög, nem hagy üresjáratokat a szerző. Mindig van valami, ami mozgásban tartja az olvasó agyát és leköti a figyelmét. Trükkök, a nyomozás, a magánéleti szálak. Látszólag kis kötetről van szó, nem egy hosszú regény. De ezt ellensúlyozza, hogy bőven van benne tartalom, és nincsenek felesleges részek. Sok minden van benne, kifejezetten olvasóbarát terjedelemben.

Jól is van szőve az események szövete. Logikusnak éreztem végig, amelyben folyamatosan ott vannak előttünk a nyomok, amiket Tamással lehet követni. Megvan az események szükségszerűsége, logikája, nem ránt elő a szerző az utolsó oldalon egy teljesen új szálat, szereplőt, hogy ésszerűtlen csavart erőltessen a történetbe.

Sokkal izgalmasabb, ahogy belső ellentmondást generál hőse lelkében. Tamás komolyan vonzódik Oanához, miközben végig érzi, hogy a nőnek több köze van az eseményekhez, mint amit bevall. Valamiben bűnös – talán a gyilkosságban is. Azzal, hogy nyomoz utána és leleplezi, annak a lehetőségét veszi el, hogy bármi is legyen közöttük. Ez folyamatos belső feszültséget generál, amit Tamás egy más nőnél megpróbál levezetni, de igazából megoldani nem tudja vele a dolgokat. Bírtam is, ahogy Szerencsés ezt fel tudja oldani egy meglepő befejezéssel e két szereplő számára.

Azt nem tudom mondani, hogy örültem ennek a zárlatnak, de a regény végére nagyon illett.

Ugyanaz a miliő van benne, mint a regényben. Egy világ, ahol az érdekek diktálnak és mindent áthat a korrupció. Nagyon elkeserítő, hogy mindenkinek van vaj a fején, és azok is a zsebük tömik, akik hangzatos és emberbarát címkékkel tűzik tele magukat. Ez egy pusztulásra ítéltetett kultúra, ahol mindenki mindenkinek farkasa.

Talán ezért passzolnak bele olyan frappánsan a noir elemek a regény világába. Tamás, az igazért mindent feladó, magányos farkas nyomozó. Oana, a végzet asszonya, akinek a szépsége pusztulásba viszi, akit megigéz vele. A korrupt gazdagok, akik nem ismernek határokat és mindent elvesznek.

Valahol ítélet korunk felett, de mellette szórakoztató, hangulatos krimi is. Tetszett!

 

Szerencsés: A 13. emelet - Mint krimi: 90% hiteles mai korkép, noir stílusjegyek, emlékezetes szereplők és történet.

Szubjektíven: 95% a vége és a korrupció roppant lehangoló, de elhittem. Izgalmas regény.

Várható heti megjelenések

  • Polgárháború - a Marvel sztorit regényként hozza ki a Szukits.
  • Vigyázat, törékeny! - Menő Könyvek kamaszos fájdalmas regénye.
  • Az aranyműves fia - Bauer Barbara újabb történelmi romantikusa a Jaffa gondozásában.
  • Legendary - Kolibri gyerekkönyv.
  • Zene és csend - szépirodalom a 21. Század Kiadótól.
  • Az angol beteg - történelmi romantikus a 21. Századtól.
  • Korra legendája 2. - a képregény folytatódik a Szukitsnál.
  • Életeim - thriller a General Presstől.
  • Halálos hatalom - thriller a Gold Booktól.
  • Csak egy pillanat - thriller a 21. Századtól.
  • Utoljára látták - Tericum thriller.
  • Nincs kiút - 21. Század krimije.
  • A Német Ház - történelmi a Libritől.
  • Aki utoljára nevet - thriller és 21. Század.
  • A Nickel-fiúk - kortárs a 21. Századtól.
  • Az igazság ára - tárgyalótermi, csajos krimi az Álomgyártól.
  • Lány a koporsóban - Kossuth thriller.
  • Vox - Művelt Nép disztópia.
  • Te Én Minden - Művelt Nép thriller.
  • A tetoválás tolvaj - ugyanaz, mint az előző sorbani.
  • A Fumax hozza az újabb képregényeit: Hellbrazer, Conan, Britannia Kapitány

 

Visszanéz7ő

40. hét

Szeptember

30. R. Kelényi: Szulejmán és a magyar udvarhölgy - történelmi romantikus 5/5

Október

1. Steel: A helyzet magaslatán - thriller 5/3,5

2. Macneal: Babák városa - thriller 5/4,5

3. A csodálatos fa - mese 5/3

4. Attenberg: A felnőttkor küszöbén - női 5/3

5. Johnsrud: Kereszt - skandináv krimi 5/2

    Rusvai: Tündöklő - fantasy 5/4

7. Hannah: A háromnegyed rejtélye - krimi 5/1,5

    Alekszijevics: Csernobili ima dokumentumregény 5/5

Ezzel megkezdődött az október. Lassan számolunk vissza karácsonyhoz...

Tovább

Alekszijevics: Csernobili ima

Visszaemlékezős, emberi sorsos, tragikus, katasztrófás.

1986, Csernobil. Az atomerőmű égett, a tűzoltóság azonnal a helyszínre sietett. Sajtócsend volt, látszólag minden rendben volt. Ám a tűzoltók pár napon belül, borzalmas kínok között meghaltak. A feleség, aki a férje mellett volt, pár hónappal később halott kislányt szült: a baba szívta be a sugárzást, ami az anyját érte az apjából. A 10_6csernobili_ima.jpgtermőtalajt le kellett kaparni. A lakosságot ki kellett telepíteni, a hátrahagyott házi állatokat kirendelt vadászoknak kellett likvidálni. Az öregek nem akartak elmenni, sokan visszaszöktek a kényszerű kitelepítés után. Ahol a robotok már nem bírták a munkát, embereket vezényeltek ki. Pilóták, katonák, családtagok: megannyi halál és szenvedés, aminek máig nincs vége.

Szvetlana Alekszijevics 2015-ben kapott irodalmi Nobelt. Akkor mégsem keltett akkora figyelmet a munkássága nálunk – noha a kötetei nálunk is megjelentek sorban, az Európa gondozásában. A tömegkultúra kellett, hogy szélesen ismert legyen és ez a kötet az eladási listák előkelő helyein szerepeljen.

Pontosabban, az HBO hatalmas sikerű sorozata, a Csernobil kellett Alekszijevics felfedezéséhez. Ugyan hivatalosan semmi köze a regénynek és a mini sorozatnak egymáshoz, mindkettő ismeretében nem lehet nem észrevenni az azonos pontokat. A sorozat mellékszálai mind itt vannak, ebben a kötetben. A tűzoltó feleség, aki a gyermekével fizetett azért, mert a férje mellett maradt a haldoklása alatt. A vadászok, akiknek ki kellett lőni a hátrahagyott macskákat és kutyákat. A bányászok, akik meztelenül hordták a földet a szennyezettség közepén. Amikor a katona ment a tetőre, ahol a robot bedöglött a sugárzástól. Mindaz, amit a sorozatban láttam, a kötet szerves részét képezte.

Ami más: Alekszijevics messze tartja magától a politikát. Nem az okot kereste, miért történt. Nem a tudósokat és a kormány emberét emeli kik, akik hárítani igyekeznek a katasztrófát. Alekszijevics az embereket mutatja be, akik megélték, túlélték, akik máig együtt élnek Csernobil örökségével.

Azért így is érezni lehet, milyen bűnöket követett el a szovjet állam az emberekkel szemben. Csak éppen, itt hozzáadódik az orosz mentalitás is. Ahogy a kötetben az egyik alany fogalmaz, nekik soha nem lesz rendezett útjuk vagy prosperáló gazdaságuk. De ha kell, hőseik mindig lesznek. Akik feláldozzák az életük, mentve a többséget, nem nézve azt, miért és ki miatt kell neki ilyen áldozatot hozni.

Így tele is van a kötet megrázó és fájdalmas történetekkel. A kisemberek meghozták a nagy áldozatokat, és ártatlanok rengeteget szenvedtek itt. Ők maguk mesélik el a történetük, ezt az írónő remekül vissza is adja. Interjúk, de Alekszijevics teljesen háttérben marad, csak közvetíti a történeteket, nagyon ritka, ha valamiért megjegyzést tesz vagy belép a történetbe.

Kiváló a szerkesztés. Annak ellenére, hogy az írónő hangját nem halljuk, érezni, mennyire szíve-lelke a történetekben van. Logikája van a történeteknek, még érzelme íve is, ahogy kötetté rendezte őket.

Érzelmileg nagyon megterhelő könyv: egyszerre szól az emberiség bűneiről, hősiességről, és mérhetetlen fájdalomról. Felnőtt fejjel mindenkinek érdemes lenne elolvasni.

 

Alekszijevics: Csernobili ima - Mint dokumentumregény: 100% alapos és megrázó. Jó megközelítés, mélyen emberi. Hiteles.

Szubjektíven: 100% közel hozza a felfoghatatlant. Borzalmas, de letehetetlen is. Fájt.

Hannah: A háromnegyed rejtélye

Hercule Poirot új esetei 3.

Nyomozós, hamis leveles, családi titkos.

Hercule Poirot békésen tölti a napját, amikor egy felháborodott asszony nekitámad. Hogy merte azzal vádolni őt, hogy megölte Barnabas Pandy-t? Ő még csak azt sem érti, miről van szó. Se a nőt, se a meggyilkoltat nem ismeri, leveleket sem írt. A helyzet fokozódik, amikor újabb emberek jönnek és vádolják a vádló, pontatlan levelek megírásával. Ez már felkelte Poirot nyomozói önérzetét, és nyomozni kezd, ki az a Pandy. Tényleg halott – de 10_6a_haromnegyed_rejtelye.jpgvajon tényleg gyilkosság áldozata lett? Poirot beleveti magát az ügy részleteibe, és hamarosan eltitkolt kapcsolatokra is fényt derít. Nem marad más hátra, mint egy nagy leleplezésen mindent kimondani, és hozzájárulni az igazságszolgáltatáshoz.

Agatha Christie nem véletlenül lett a krimi nagyasszonya. Olyan regényeket írt, melyekben nem csak pengeélesen mutatott meg egy bűntényt és a körötte levők lélekrajzát, de a korszak társadalmának is tükröt tartott. A regényei párbeszédekre épültek, kihallgatásokra, de nem lettek unalmasak vagy egy helyben toporgók. Az ő hőseinek el lehetett hinni, miből és hogyan fejtették meg az ügyet. Az olvasó is észrevehette a jeleket és nyomokat, ha ügyes volt.

Teremtett nem egy örök figurát, akik közül talán Poirot, aki máig köztudatban van. Mint ilyen jellegzetes figura, nem meglepő, hogy más író is dolgozik a fenntartásán. Sophie Hannah az, aki több új esetet is írt a belga nyomozónak. Magyarul ez a 3. ilyen.

Szerettem is volna, ha jó lesz, amit írt. Ha méltó örököse lenne Christie örökségének, de sajnos, még mindig azt érzem, minden téren el van maradva az eredetitől.

Ami a legfájóbb, a terjengősség. Agatha Christie regényeiben nincs helye ennyi felesleges jelentnek, beszélgetésnek, időhúzásnak. Itt szabályosan eluntam magam, amíg haladni kezdtek az események. Mesterkéltnek éreztem, a stílusával együtt. Mintha erőszakosan törekedne arra, hogy patinás legyen a nyelvezete, amitől aztán nagyon természetellenes lett a végeredmény. Nem volt se gördülékeny, se megragadó.

Rögtön említeni kell azt is, hogy a krimi sokkal gyengébb. A nyomok annyira jelentéktelenek, hogy a megoldáskor előszedve mesterkéltnek tűnik ezeknek a beállítása is. Tele van az egész felesleges részletekkel, amelyek úgy elrejtik az igaziakat, hogy azok valósággal újnak hatnak a nagy leleplezéskor. Amit említettem fentebb is: nincs meg Christie töménysége. Túl van írva, nyomokban és a krimi részekben is.

A nagy leleplezésnél olyan történeteket rángat elő, és magyaráz bele dolgokat, hogy a hajam égnek állt. Kifejezetten utáltam, ami ebben a történetben kiderült a szereplőkről, miért és kit, hogyan öltek meg benne.

Nem szimpatizáltam a szereplőkkel sem. Az eredetiben mindig van egy fiatal pár, akiknek Poirot segített a nyomozással. Most is van egy nagyon erőltetett szerelmi szál, de az is inkább bosszantott, mint megkedveltette volna velem a szereplőket. Sőt, a viszony erkölcstelen volta miatt inkább ellenszenvesebbé tette számomra a szereplőket.

Azzal különben is küszködtem, mennyire hihetetlen a szereplők érzelmi élete. John szerelme – az már téboly, nem szerelem. Lenore sérelmei – beteg elmére vallanak.

A BBC remekül újraértelmezte Poirot karakterét – Hannah nem volt képes erre.

 

Hannah: A háromnegyed rejtélye – Mint krimi: 40% a zsáner elemeit korrektül használja, de erőltetett a stílus és a sztori is.

Szubjektíven: 20% túlírt, a megfejtés szinte a semmiből jön, az ügy se kötött le. Nem lett jó!

SpoilerZóna

Macneal: Babák városa

Két nővér, ikrek egy babakészítőnél dolgoznak. Iris az arcukat festi, míg Rose a ruháikat varrogatja. Keveset keresnek, rosszul bánnak velük, de beleragadtak ebbe az életbe. Egykor többről álmodtak: saját üzletet akartak nyitni. A sors azonban közbe szólt.

6.jpegRose szépnek született. 15-16 évesen komoly udvarlója volt, akit szívből szeretett is. Iris kézügyessége volt remek. A terv az volt, hogy közösen vezetik majd a boltjuk. Rose foglalkozik a vevőkkel, férjhez megy és családot alapít, míg Rose a háttérben élhet a szeretett művészetének, a festészetnek. Mivel Iris születésekor eltörték a kulcscsontját, a lány alakja mindig is torz volt a testvéréhez képest. Ám Rose elkapta a himlőt, és az egész testén csúnya sebhelyek maradtak vissza. A vőlegénye elhagyta, és már örülniük kellett annak, hogy van, aki befogadja és alkalmazza őket.

Iris azonban többről álmodik. Festeni akar. Titkon minden félretett pénzét papírra és festékre költi. A kiugrásra akkor lesz lehetősége, amikor a jómódú festő, Louis modellt keres egy lovagregény témájú képéhez. A vörös hajával, csinos arcával Iris tökéletes lenne. A modellkedésért cserébe Louis szállást, némi fizetséget és leckéket ígér a lánynak. Rose nagyon ellenzi az egészet: meggyőződése, hogy Louis csak szeretőt akar, és miután kihasználta a lányt, eldobja. De most ő sem képes visszatartani a húgát.

Louis valóban annyit tesz csak, amit ígért. Festi a lányt és tanítja. A közelség, a közös szenvedély azonban kezdi közel hozni őket egymáshoz, bár mindketten küzdenek az érzéseik ellen.

Közben egy preparátor, aki nagyon vonzódik a torz lényekhez, felfigyel a lányra. A vörös haja emlékezteti a 5_36.jpgkislányra, akiért gyerekként rajongott. Udvarolni próbál neki, de Iris érzi belőle a veszélyt, nem megy Silas Reed közelébe. Aki így más módszert választ. Kloroformot vesz, és tervezi a lány elrablását. Aki bárhogy az útjába kerül, például a kis utcagyerek, aki elhullott állatok tetemeit gyűjtötte be neki, azzal végez.

Elkészül Louis képe, várják, sikerül-e kiállíttatni is. Közben már nem tudják tagadni, mit jelentenek egymásnak. Ugyan Louis kikötötte, hogy nem nősül, mikor szeretők lesznek, és jól megvannak együtt, Iris magában reménykedik, hogy a férfi meggondolja majd magát. A nővérével is igyekszik kibékülni, akinek segíteni akar a bolt megnyitásában. Rose lassan megbékél, de attól továbbra is tart, hogy Louis csak kihasználja a lányt.

Iris nagyon le is döbben, amikor egy kisfiú érkezik hozzájuk. Kiderül, Louis hosszú évek óta nős és apa. A felesége tőle különváltan, idegbetegen él vidéken. A lányt nagyon megviseli az igazság, de Louis meg tudja győzni, hogy a szíve az övé, a neje nagyon rég csak vegetál és rég nem jelent neki semmit. Mikor az asszony haldoklik, Louis 4_48.jpgleutazik elköszönni. Most is tartja, nem nősül. Iris ebbe hal majdnem bele: ha özvegy lesz, elvehetné. Miért nem?

Mire Louis visszatér, Iris nincs sehol. Keresi, de nem bukkan a nyomára. Már boldogan elvenné, csak kapná vissza. Nem sejtheti, hogy Silas kapta el a nőt. Iris nagyon próbál kiszabadulni, még kódolt üzenetet is eljuttat a férfihoz. De nem csak vár, lesi az alkalmat is.

Amikor Silas figyelme lazul, Iris meg tud szökni tőle.

A záró kép egy évvel későbbi. Iris festményét állítják ki, amiből kiderül, hogy sikeresen megszökött Silas markából. Újra boldog Louis oldalán. Rose már a maga kis boltját vezeti.

Rusvai: Tündöklő

Átkokkal szembenézős, mesés, világmentős.

A tengeri egykor gazdag és büszke nép volt, akik az istenektől kapott szigeteken éltek. Ám eljött a Sárkány, és a birodalmak elbuktak. Már az utolsó is az addig tiltott szárazföldekre menekült, ahol új királyságot hoztak létre. Ám a Sárkány még mindig fenyegetés, ahogy a kimondott átkok is megkeserítik a napokat. Erthol, megárvulása után 10_5tundoklo.jpga legendás Denamals gyámoltja lett, és tanulta meg a lovakkal való bánásmódot. Mikor mesterét az Őrség lefogja, a fiú akaratlanul is belekeveredik a királyság sorsát meghatározó eseményekbe. Akaratlanul működésbe hoz egy átkot, mely új barátait és a lányt veszélyezteti, akibe kezd beleszeretni. Közeledik a Sárkány, és Völgyvár a pusztulás szélére sodródik. Az egyetlen reményük, ha Erthol, a Holló gyermekei és a trónörökös Anothian összefognak, és meglelik a legendák mögötti valóságot.

A szerző maga is leírta, eredetileg gyakorlásnak szánta ezt a történetet. De ahogy dolgozott a szövegen, regény kerekedett belőle. Érdekes, hogy engem pont az fogott meg benne, amit kísérletezgetett az utószó szerint Rusvai.

Ebben a történetben ugyanis kiemelten fontos, hogy a valóságból hogyan lesz mese, miként születnek a mítoszok, őrizve darabkákat a valóban megtörtént eseményekből, de mégis átemelve őket a mitológia világába. A szereplőknek meg kell találni az igazságot a történetek mögött. Közben mi pedig elcsodálkozhatunk, mivé alakult a nyers igazság a néphitnek köszönhetően. Itt csak fokozza a helyzetet, hogy nem telt el sok idő sem. Alig pár évtized, de már úgy mesélnek a szigeteken történtekről, mintha egy rég letűnt korszak meséi lennének. A Gyűrűk urában imádtam még ezt a mesék mögötti valóságot, csak ott éppen évszázadok voltak arra, hogy az egykor történtek legendákká, majd mesékké legyenek.

Sok jó ötlet van a történetben a világépítésre is. A sárkánykígyók, akik az elátkozottak nyomában járnak. Ahogy az átkok kiforgatják azok szavait, akik kivetették őket. A Sárkány személye és titka. Ez egy olyan világ, aminek érezhetően volt múltja és dimenziója, amiből a szerző elég sokat át tud adni nekünk is. Közben késztetést is éreztem, hogy kezdjek el családfákat és kapcsolódási pontokat rajzolni.

A tényleges kalandok se rosszak, de azok valahogy annyira nem fogtak meg. Az első sárkánykígyó elleni harcot követően a többi már ismerős lesz, ha éppen más kígyóval is kell az aktuális részben megbirkózni.

A karaktereket viszont megszerettem. Ha nem is dráma szinten mélyek, sokfélék. Erthol szimpatikus fiatalember volt, akinek lehetett drukkolni. Tipikusan a mesék hőse ő: rejtélyes múlt, híres gyámja van, jó kiállású, jó képességű, és olyan lányba is szeret bele, akit nem olyan egyszerű elnyerni. Mindig az események közepében találja magát. Rien sem egy átlagos kisasszony. Golthin meg nem a mesék hercege, hanem egy olyan nemesi származású fiú, aki igencsak kihasználja, hogy milyen jó körülmények közé született, de azért a szíve a helyén.

Van humor is a kötetben, ha nem is az dominál.

Bár tetszett a cselekménye is, megkedveltem a szereplőket, gyanítom, az marad majd meg legjobban bennem, mennyire tetszett benne a mesék és valóság kapcsolata. Tetszett.

 

Rusvai: Tündöklő - Mint fantasy: 70% izgalmas a mitológiája, kalandos történetű, szerethető szereplőkkel.

Szubjektíven: 65% a mese és valóság határainak összemosását, a főhőst is nagyon bírtam.

süti beállítások módosítása
Mobil