Átkot megtörős, szerelmes, mesés, hercegnős.

A királynak kettős gondja van: nem elég, hogy hosszú évekig háborúban álltak, és az ország kivérzett, a lányaival is történik valami. Mind a 12 hercegnő hajnalra elvásítja a cipőjét, a nagyok és a kicsik is. A papság már boszorkányságot emleget – kénytelen felhívást közzétenni, valaki fejtse meg a cipők rejtélyét! Galen katona volt, leszerelése után bácsikája mellett, a királyi kertben talál magának állást. Jólelkű fiú, aki kész segíteni a lányoknak, ráadásul a legidősebb hercegnő, Rózsa különösen kedves a szívének. Kötőtűkkel, láthatatlanná tevő köpenyben és némi mágikus segítséggel nyomra bukkan, és a Kőbezárt király alkuinak megtörőjévé válhat. Pipacs hercegnő meg is fogadja, többet nem táncol! Amikor apja egy szomszédos királyságba küldi, megismerkedik a jóképű dánföldi herceggel, Christiannel. Ám felbukkan egy titokzatos, üvegcipellős lány a bálokon, aki megbolondítja maga körül a férfiakat. Pipacs megérzi az újabb átkot, és beveti magát – Christian megmentése érdekében még a táncparkettre is kész kimerészkedni.

Idézzem saját magam? Ha egy gyerekkönyv sikeres lesz, folytatása kell, hogy szülessen. Ugyan ez a két kötet már ifjúsági, csak mesékre épülnek, itt is igaz a szabály. Mivel mese is van még bőven, és a 12 hercegnőből még csak 3 találta meg élete szerelmét, lehet sejteni, hogy Jessica Day George visszahoz még minket e világba…

Igaz, ha marad ez a színvonal, nem is fogom bánni. Tisztelettel nyúl az eredeti mesékhez, kicsit megbolondítva őket. Nagyon szerettem a Széttáncolt cipellők verzióját is, de amit a Hamupipőke történetből kihozott… Gyerekkori énem beköszönt, akinek ez volt az egyik kedvenc meséje, és szerettem, ahogy átalakult, miközben ugyanaz is maradt a történet.

Közös elem, hogy gonosz mágikus lény ellen kell felvenni a küzdelmet. Közös elem, hogy nem a nyers erő, hanem a szív és a kreativitás lesz az, ami győzelmet arat. Közös, hogy mindkét történet úgy kalandos, hogy mellette nagyon mesélős is. Beleshetünk a szereplők gondolataiba, kényelmesen halad a történet, de soha nem lassul le annyira, hogy unjam.

Sokat adnak mindkét kötetnek a karakterei. Az elsőben Galen volt a kedvencem, aki felettébb egyedi eszközzel vív háborút: kötőtűkkel. George eléri, hogy férfi főszereplője úgy is felettébb férfias tud maradni, hogy szabadidejében szívesen köt. A másodikban pedig Pipacs a főszereplő, aki nem egy átlagos hercegnő. Neki eszébe sincs Christian herceg lába elé ájulni, amit a fiú felettébb értékel is. Remekül kártyázik, gond nélkül káromkodik, ha valaki kihozza a sodrából, hatalmas a szíve és bátor is. Persze, szép is – mese!

Ha valaki halovány, amit sajnáltam, az Christian herceg. Mindkét párosban van egy erősebb karakter: Galen izgalmasabb, mint Rózsa. Pipacs jobb szereplő, mint Christian. De Rózsa azért többdimenziós volt, míg Christian kimerül annyiban, hogy nemes és jóképű herceg.

Van a történeteknek humora. Szórakoztatóak, könnyedek, még az ijesztőbbnek szánt részek is egy tündérmese világában mozognak. Az írónő jó mesélő, könnyen olvasható és befogadható szövegeket hozott létre.

A borítók is tetszettek – az elsőé talán jobban.

Ha lesz folytatás, szerintem előbb-utóbb lesz, mesélek én is a hercegnők további sorsáról.

George: Éjféli bál és Üveg hercegnő - Mint meseregény: 90% humoros, tartalmas, jól nyúl az eredeti mesékhez, jópofa szereplőkkel.

Szubjektíven: 85% megkedveltem a szereplőit, tetszenek a módosítások, jópofa mesék.

Kódot feltörős, rejtett fegyvert megtalálós, gyerekes.

Abraham Talley eltűnt e világról, békének kellene lennie. William iskolába kellene, hogy járjon, és nem a világ sorsa miatt aggódnia. Ám valami történik: a Big Ben hirtelen leáll, és William kap egy különös csomagot. Egy különös férfi egy különös piramist adott neki – a fiú ösztönösen tudja, hogy egy kód landolt nála. De mire belemerülhetne a megfejtésébe, szembesülnie kell azzal, hogy valaki betört hozzájuk, elragadta a nagyapja adatait tartalmazó pendrive-ot, és megsemmisített szinte mindent. Menekülniük kell a családdal, míg újra az Intézetben kötnek ki. A piramist lefoglalják, és a családot hazaküldenék. De Iscia és William nem érik be válaszok nélkül: kiderítik, hogy létezik egy hatalmas fegyver. Az egyetlen, amivel szembe lehet szállni a lurídium fenyegetésével, és az esetlegesen visszatérő Talley-val. Az igazgató rosszban sántikál, így a két gyerek igyekszik beelőzni őt a fegyver megszerzésében.

Most jutott eszembe, hogy ha egy gyerekkönyv sikeres lesz, annak elkezdenek folytatásokat írni, és akár végtelen hosszúra is el lehet őket nyújtani. Így neveld a sárkányodat, Harry Potter, a Percy Jackson és a félvérek világa, a Nevermoor, A vadonjáró tanítványa – és még hosszan sorolhatnám. Vagy, magyar példa: Budapest Rádió, Hanga és Várkony. Inkább az esik nehezemre, hogy olyan kortársat találjak, ami szólókötet. Ha nem a teljes történetet, akkor az univerzumot építik tovább más szereplőkkel.

A William Wenton regények is már a 3. kötetnél járnak, magyarul. Eredetiben már találkoztam a 4. rész borítójával is. Ahogy írtam, ha egy sikerregény születik, abból sorozatot kell írni, minden áron!

De ez mennyire követendő példa, és jó? Vannak olyan szerzők, akik bírják ötlettel. Mások esetében azt érzem, hogy ugyanazt a macskát nyúzzák újra és újra. Sajnos, a William Wenton kötet kapcsán is ezt érzem.

Még mindig ugyanaz a főellenség, noha elvileg ő már egy más dimenzióban jár. Nincs új kihívás, megint van egy kód. Megint a lurídium körül forog a harc. Hiába külön kaland, új mese, a lényeg nem változott.

Arra jó, hogy a gyerek szórakozva olvasson egy gyerektörténetet. Mert ez a kötet tele van eseményekkel, harcokkal és kalandokkal. Minden fejezetben sok minden történik, abszolút cselekményközpontú ez a rész is.

A karakterek egyszerűek, nincs fejlődés. Továbbra is annyi a szereplők csoportosítása, hogy jók és rosszak. Annyit enged csak meg a szerző, hogy egyes karakterek lehetnek jóból rosszak. De ez nem személyiségváltozás, zsarolás, stb. eredménye, hanem valami gonosz technikáé. Mert az ember igazából nem más, csak átveszik felette az uralmat.

Hiányoltam valami jó ötletet. A regény szórakoztat, hiszen megállás nélkül kalandokba keverednek a szereplők, de nem éreztem se téteket, se valami nagyobb értelmet az egész mögött. Mivel a világot, a szereplőket is ismerem már, a felfedezés öröme sincs meg, amit az első kötet hozott.

Nagyon gyerekkönyv, ennél többet szeretnék a sorozattól! Legalább egy jó ötletet.

Peers: Az elveszett város – Mint gyerekkönyv: 60% pörgős, izgalmas, szórakoztató. De elég felszínes is, mélysége nincs.

Szubjektíven: 40% az első kötetet szerettem, de egyre kevésbé köt le. Mozgalmas, de ennyi.

Melyik regényről meséltem a héten, amihez menne ez a montázs?

Megoldás: Tovább!

Emberrablós, nyomozós, családi konfliktusos.

Pár évvel korábban egy kisvárosból eltűnt egy lány, holtan találtak rá. Utoljára egy valamivel idősebb, helyi fiúval látták, akinek a családja miatt rossz a híre. De semmit nem sikerült rábizonyítani, most saját bárját vezeti. Ebben a városkában áll Kate örökölt háza, amit a bérlők nem is kicsit dúltak fel. Leutazik, és egy kétségbeesett házaspár fordul hozzá segítségért. 14 éves lányuknak nyoma veszett, amíg az anyja beszaladt a boltba. Kate nem akar beavatkozni a helyi rendőrség nyomozásába, nagyon próbál távol maradni, de a szimata másfelé vinné, mint a hivatalos nyomozás. Összefüggésbe hozná ezt az esetet a régivel, de a kamaszlány környezetét is lenyomozná. Amikor a lányt félholtan előkerül, egy másik eltűnik, csak a kérdések szaporodnak. Kate pedig nem tud kimaradni az eseményekből, még akkor sem, ha fájdalmas igazságokkal kell szembenéznie.

Charlotte Link története a lélektani krimi és a thriller határán mozognak. Ez a könyve is ilyen, ismerős hősöket visszahozva. Hiszen a londoni rendőrnő, Kate egy újabb ügyébe nyerhetünk betekintést – ha most nagyon próbálkozik is azzal, hogy ne avatkozzon be a nyomozásba.

A kötet hosszas felvezetést kap – több szálon vezeti az eseményeket, és minden szereplőt alaposan megismertet, mire elkezdi pörgetni az eseményeket. Megismerjük a körülményeiket, a jellemüket, majd látjuk azt is, mi történik velük a bűnügyek közepette. A nyomozás is több szálon halad, a szereplők történetei is elkülönülnek. A kapcsolódási pontok gyakran halványak, de a végére Link minden szálat összehúz.

Van benne meglepetés – aki ártatlannak vagy áldozatnak tűnt, lehet, hogy egészen más. Link jó a megtévesztésben – elrejti a nyomokat, de teljesen másfelé vezeti az olvasó figyelmét. Főleg a Goldsby lány esetében. Ott működik, hogy logikus a cselekményvezetés, meglep, miközben ésszerűnek és hihetőnek is érzem a csavart. A másik lány eltűnése már más történet: izgalmasan van megírva, az emberrablásos szál működik, de az emberrabló személye és indítéka kissé légből kapott. Nem teljesen derült égből villám, de majdnem. Ez kevésbé is tetszett a másik esethez képest.

A cselekmény egy ponton sem halad gyorsan, így minden szereplő lelki nyomora terítékre kerülhet. Mert sajnos ez a történet tele van nyomorult, sebzett és magukat rosszul érző szereplőkkel. Nézzük csak Kate alakját! Hiába sikeres a munkájában, az önbizalma nulla, és magányos. Úgy érzi, senki nem kedveli és magát okolja miatta. A helyi rendőrfőnök? Komoly gondok az alkohollal. A Goldsby család? Az apa majd beleszakad a munkába, folyton a pénz miatt aggódik. A felesége mintha nem akarna a valóságban élni – a lányuk eltűnése, majd visszatérte csak még jobban kihegyezi a konfliktusokat.

Hiába jó a krimi, vannak izgalmas részei, de nehéz ezt olvasni, ahogy mindenki szenved, rosszul érzi magát a bőrében. Ha valakinek valami sikerülne, jobb lenne, biztosra lehet venni, hogy a végére kiderül, hogy az egész átverés/tévedés volt.

Jól olvasható önmagában is, a története teljesen önálló és zárt. Ami utalás van Kate korábbi nyomozására, a jelen eseményeket, de még csak a karaktereket se módosítja. Szóval, nyugodtan belekezdhet bárki előismeret nélkül is!

Link: Fogócska - Mint krimi: 70% több szálon vezetett, jól összeálló regény, sok lélekrajzzal és drámával.

Szubjektíven: 60% a történet, a krimi és a megoldás tetszett, de oly nyomorultak a szereplők!

Cím: Dark Age (Sötét kor)

Szerző: Pierce Brown

Műfaj: katonai sci-fi, akció

Cselekmény: még nem sokat tudni róla, angolul se jelent még meg. Az biztos, hogy folytatja a Káosz éveinek cselekményét. Túlélték a gyerekek? Mit tesz Darrow? Hogy alakul a háború? Nem is akarok többet tudni, majd elolvasom a regényt.

Várható megjelenés: angolul nyárra van tervezve a megjelenése. Én meg nagyon reménykedem egy karácsonyi magyar kötetben, de elégedett lennék 2020 könyvfesztivállal is.

Miért várós?

• A Vörös lázadás egyike azon kevés katonai sci-finek, amit imádok. Fordulatos, tartalmas, jó karakterekkel. Ezt várom a folytatástól is.
• Olyan sok a nyitott szál! Nagyon szeretném, hogy a gyerekek éljenek és sikerüljön őket biztonságba helyezni – majd ebből kiderül.
• Nem csak a történet, az is tetszik, ahogy meg van írva. A dráma, az akció és az érzelmi oldala is erős szokott lenni. Ha a sorozat eddigi részei ezt tudták, megelőlegezem ennek is előre a bizalmat.

Szekérkaravános, félelmekkel teli, emberi kapcsolatos.

Kalifornia ígéretekkel teli vidék – ahova csak el kell menni, hogy földet kapjon az ember, gazdálkodhat és megcsinálhatja a maga szerencséjét. Több család összefog, és Donner szervezésében belevágnak a nagy kalandba. Szekerekre pakolják az életüket, és elindulnak az egyre zordabb vidékeken keresztül. Látszólag összetartanak és segítik egymást, a felszín alatt azonban komoly súrlódások rejtőznek. Sokan nehezményezik, hogy a csalfa és gyönyörű mrs. Donner milyen kényelmi körülmények között utazik. A szépsége, a növényekhez való vonzódása miatt különben is ferde szemmel néznek Tamsenre, akit mindig is botrányok kísértek, noha a legnagyobb titka rejtve maradt. Az utat rejtélyes halálesetek nehezítik, és az emberek egyre gyanakvóbbak. Boszorkány van köztük, átok nehezíti az életük? A titkok kiderülnek, az indulatok elszabadulnak, a tragédia elkerülhetetlen.

Alma Katsu egy érdekes hangulatú, romantikus, drámai és helyenként véres fantasy sorozattal szerzett nevet magának. Ám kipróbált valami újat, írt egy kosztümös horrort. Az Éhség nem csak közönség, de kritikai siker is lett – jelölték pl. a Bram Stoker díjra, amiből már lehet sejteni, milyen típusú ez a regény.

Történelmi gyökerei vannak, a Donner társaság valóban létezett és elindultak Kaliforniába. A sorsuk is az lett, ami a történetből kiderül. Lehet, hogy az Államokban ez egy ismertebb történet, én nem hallottam róla korábban. Így meg is lepődtem, mire futnak ki az események. Sokkal drasztikusabbat vártam – azt sejtettem, hogy nem természetfeletti és boszorkányok vannak az események mögött, ahhoz túl realisztikus a történet és a cselekmény. De ez… én annyira nem döbbentem meg, mint amennyire a regényből kiolvasva elvárás lett volna.

A cselekmény lineárisan halad előre, de van egy csavar. A külső események mellett nagyon fontosak a karakterek – most inkább érzem karakter-, mint történetközpontú regénynek. A fenyegetettség, a korabeli hiedelmek mind befolyásolják, hogyan reagálnak a változásokra és gyilkosságokra. Egészen mást tesznek, mint amit gondolna az ember egy hasonló esetben. Pl. nem indul nyomozás a többedik holttest után sem. Egyszerűen más az emberek gondolkodás módja, mint a mienk, és ez ebben a könyvben nagyon benne van.

De az ígért csavar – minden fontos szereplő múltjában van egy nagy titok. Gyakran olyan, amit saját magának se szívesen ismer be, ismer fel. Akad családapa, aki titokban a férfiakhoz vonzódik és az új helytől reméli a megváltást. Nő, akinek az első szerelme tabu volt, és máig menekül miatta.

A régi történetek egyre erőteljesebben bomlanak ki, és hoznak magukkal thriller elemeket is. Több női, családon belüli erőszakos, nőket bántalmazós thriller kijönne abból a sok történetből, amit a szereplők itt rejtegetnek. Jobban le is kötöttek ezek, mint a kintről jövő veszedelem.

Mert van egy annál is fenyegetőbb lény a lapokon: maga az ember. Soha nem lehet tudni, kiben mi rejtőzik, és ezek a szereplők bőven okoznak meglepetést.

Van történet, amihez hasonlítani szokták. A Terror – érzem is a hasonlóságokat, de Katsu története tetszett jobban. Jobban pörög, izgalmasabbak a karakterek. Korrekt.

Mint horror: 85% hangulatos, western elemeket kever emberi drámával, sejtelmes.

Szubjektíven: 75% a karakterek jól sikerültek, a hangulat is ok, de teljesen más véget vártam.

Nyomozós, összeesküvést leleplezős, halálos.

Jane Hawk már pontosan tudja, miért kellett meghalnia a férjének. Mert néhányan a saját szájízűk szerint akarják alakítani a jövőt, és ezért mindenre képesek. Olyan technikájuk van, amivel megfertőzve az embert, bármire rávehető. Jane a hírekben már kiszúrja, amikor valaki miattuk tesz olyat, amit különben sosem tett volna. Mint az asszony, aki öngyilkos merénylettel végzett a kormányzóval. Jane egyenesen a férfi ellen megy, aki mindezt megalkotta és megteremtette hozzá a technikát. Luther Tilmann nyomozó dolgozik az ügyön, és rábukkan az összeesküvésre, aminek felszámolásában Jane is nyakig benne van. A két ember útja egy olyan városban keresztezi egymást, ahol az ördögi terv egy újabb darabját tesztelték. A titokzatos suttogószoba rájuk vár, és nem biztos, hogy túlélik.

A Jane Hawk sorozat kint nagyon sikeres, és nálunk is egyre több az olvasója. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy az 5 kötetes sorozatból már 3 megjelent, tervezik a negyedik kiadását is. A jelen kötet a 2. rész, és Koontz megint hozza, amit ő olyan jól tud.

Pozitívumként éltem meg, hogy ez a kötet már kevésbé emlékeztet a Frankenstein ciklus darabjaira. Ugyan a világon hatalmat átvevő összeesküvés, még egy némely módszer most is emlékeztet arra, amit Victor Helios talált ki abban a másik sorozatában a szerzőnek, de már sokkal több a más megoldás. Plusz, kezdem úgy érezni, hogy ebben a sorozatban egy sokkal nagyobb és kiterjedtebb összeesküvés van, aminek még mindig csak a felszínét kapirgáljuk.

Koontz több szálon vezeti a cselekményt, megragad egy-egy szereplőt, és követi az útját. Egyszerre pörgeti az eseményeket, és nyitja meg a karaktere lelkét is felénk. Vagyis, egyszerre cselekmény- és karakterközpontú. A cselekmény izgalmas, fordulatos, kicsit krimi, kicsit thriller. Minden esetre lekötött végig, volt benne meglepetés és akciós helyzet is bőven.

A karakterek között akad mindenféle. A hősök természetesen szimpatikusak és hősiesek. Jane abszolút tökéletes hősnő: nem csak rátermett, okos, de felettébb szép nő is. Van egy erkölcsi kódexe, tartása, és ebből nem enged semmiképp. Kitartó, céltudatos. Ami miatt mégis nagyon megszerettem, és együtt tudok érezni vele, a gyásza és a szeretete a fia iránt. Az a mély fájdalom, amit a férje elvesztése okozott, a mindennapi aggodalom a fiáért – ezek teszik emberivé és mélyen szerethetővé. Gyenge pontot, sebezhetőséget adnak neki. Ezzel válik igazán hőssé: mert már sokat vesztett, van még mit vesztenie, és mégis harcol, küzd.

A negatív karakterek is izgalmasak. Mert ők is sokfélék. A sima, gyenge végrehajtó emberek és az igazi, gátlástalan szemétládákon keresztül mindenki van itt. Szociopaták, szörnyek sora vár arra, hogy Jane és szövetségesei elintézzék őket. Külön izgalmas az olyan emberek kérdése, akik nem saját akaratukból kerülnek erre az útra. Akiket már átprogramoztak, vagy akiket zsarolnak. Velük mit lehet és szabad tenni?

Koontz történeteiben jellemző, hogy a legnagyobb gonoszságot, a legszörnyűbb tetteket mindig az emberek követik el. Most is így van, nekem ez a regényei egyik legnagyobb tanulsága is: az ember nagy csodákra képes, vannak igazán kiválóak közöttünk. De ugyanekkora a skála a másik oldalon is – minden hősre jut egy emberi szörnyeteg is.

A folytatását is beszereztem már, ha olvastam, mesélek még.

Koontz: A suttogószoba – Mint thriller: 80% jól vezeti tovább a történetet, elgondolkoztató, izgalmas és emberi a hőse.

Szubjektíven: 75% Jane nagyon szimpatikus, a történet is tetszik, de a végét furcsálltam.

FIGYELMEZTETÉS Gyerekek! Az Armageddon előidézése nagyon veszélyes. Ne próbáljátok meg otthon. (Gaiman & Pratchett: Elveszett próféciák)

Ehhez azonban el kell fogadnia mindenkinek, hogy a legnagyobb erő, mindennek az irányítója, az anyák anyja a Természet. Az anyatermészetnél nincs nagyobb erő, átsző mindent. A Föld egy egységes organizmus, melynek ha egy része megbetegszik, akkor azt előbb-utóbb ki fogja lökni magából, vagy ő maga is elpusztul. Meg kell tanulnunk elfogadni ezt, és élni a Föld adta lehetőségekkel, nem pedig visszaélni. Az anyatermészet az az isten, amit eddig kerestünk mindenfelé az univerzumban, miközben ott volt körülöttünk és bennünk. (Juhász: A visszatérés)

Ezek a történetek olyan lényekről szólnak, amelyek az ördögtől születtek, és mások vérével tartják életben magukat.  Fiatalabb koromban kételkedve fogadtam az ilyesfajta meséket, ám amikor újra és újra szembetalálkoztam velük a világ összes sarkában, hinni kezdtem bennük. Logikus feltételezés, hogy a legvadabb mesék az eltemetett igazságban gyökereznek, nem igaz? (Stoker & Barker: Dracul)

Azt mondják, az összes jó dallam az Ördögtől ered. Ez nagyjából igaz is. Viszont a Mennyországnak vannak a legjobb koreográfusai. (Gaiman & Pratchett: Elveszett próféciák)

A világ kész arra, hogy elsüllyedjen. A világ kész arra, hogy felemelkedjen. Felszínén lények járnak-kelnek, akik elfelejtették az álmaikat, és csak ritkán emlékeznek rá, hogy rövid az idejük, és törékenyek a napjaik, hogy nincs sok lehetőségük a boldogságra. (Itaranta: A tiltott álmok városa)

Hiszek a nevek jelentőségében. A megfelelő név megváltoztathatja egy ember vagy állat sorsát. (St. John: Közelgő Vihar)

Az ember nem lehet igazán szent, mondta, hacsak nem képes végtelenül gonosz is lenni. (Gaiman & Pratchett: Elveszett próféciák)

Némely változás szinte észrevétlen, mint amikor szitakötő száll a kézfejünkre. Mások földrengéssel érnek fel, átformálják a világunkat, az alapokig hatolnak, és új utakon indítanak el bennünket... (White: A csali)

Ahogyan egy filmnek van története, úgy a zenének is kell, hogy legyen dallama. (Deaver: Az igazak törvénye)

Először is, Isten hihetetlenül titokzatos, hovatovább körülményes utakon közlekedik. Isten nem kockázik az univerzummal; saját felfoghatatlan játékát játssza, amit ő talált ki. Ez a többi játékos szemszögéből leginkább egy értelmetlen és bonyolult pókerjátszmához hasonlít, amelyet koromsötét szobában játszanak üres kártyalapokkal, végtelen tétekkel, és egy olyan osztóval, aki nem mondja el a szabályokat, és végig mosolyog. (Gaiman & Pratchett: Elveszett próféciák)

Néha elengedhetetlen, hogy egyedül lépjünk a sötétségbe, és keressük az utat visszafelé - válaszolja a Fonó. - Hogy napfényre hozzunk valamit, amit másképp nem lehetett volna megtalálni. (Itaranta: A tiltott álmok városa)

Kirill minden fellelhető eredetmítoszt elolvasott, így ismerte a Teremtés könyvét is, abban Isten a saját képére formálta meg az embert. 
Az ember azonban nem állt meg itt. Ő mindent és mindenkit a saját képére akart formálni. (Moskát: Irha és bőr)

Mert tudjátok, akármit is teszünk, minden következményekkel jár. Minden tettnek, legyen az kedves vagy kártékony, essen az meg baráttal vagy ellenséggel, van hatása. 
Mindig minden mindennel összefügg. (Cowell: Így szerezd meg a sárkánykövet)

Mert rövid az időnk, és törékenyek a napjaink, kezünknek a világon hagyott nyoma csak a miénk, mégis minden határon túl mutat. (Itaranta: A tiltott álmok városa)

Az emberi gonoszság világokat tud elpusztítani. És teremteni. (Juhász: Menekülés a Földről)

• (...)minden ezer évben jön egy kismadár...
• Milyen kismadár? - kérdezte Azirafael gyanakodva.
• A kismadár, amiről beszélek. És minden ezredik évben...
• Ugyanaz a madár ezerévenként?

Crowley elbizonytalanodott.

• Ja - mondta.
• Marha öreg egy madár.
• Oké. És minden ezer évben ez a kismadár odarepül...
• Vánszorog. (Gaiman & Pratchett: Elveszett próféciák)

A kérdés olyan, mint egy kőkocka, amit a lábam elé rak, hogy megmutasson egy ismeretlen ösvényt. Nem látom, hogy merre visz, de arra sem vagyok képes, hogy visszaforduljak. (Itaranta: A tiltott álmok városa)

Pedig a világ olyan egyszerű: vagy ő esz meg másokat, vagy őt fogják megenni. (Moskát: Irha és bőr)

Vagyis a definíció értelmében a Pokol rosszabb, de Crowley még emlékezett rá, milyen a Mennyország, és sok dologban bizony hasonlított a Pokolhoz. Egyik helyen sem mérték tisztességesen az italt, például. A Mennyben uralkodó unalom pedig legalább annyira rémes, mint a Pokolban zajló izgalmak. (Gaiman & Pratchett: Elveszett próféciák)

Homlokomon elhalványodott a jegy széle, de sosem fog eltűnni egészen. Nem zavar. Csak a holtak sebei nem hegednek be. (Itaranta: A tiltott álmok városa)