Fülszöveg: 

2030, ​Hakodate, Hokkaido prefektúra.

A Donna Donna kávézó különös hely a Hakodate-hegy oldalában. A legenda szerint itt is, akárcsak a tokiói Funiculi Funicula kávézóban, van egy szék, amelyre ráülve átkerülhetsz az általad megjelölt időbe, ha a megfelelő személy egy különleges kannából szertartásosa kitölti az ehhez szükséges kávét.

Ugyanakkor fárasztó, sőt bosszantó szabályok sora vár, ha rászánod magad az időutazásra:
1. Kizárólag azokkal találkozhatsz, akik megfordultak már a kávézóban.
2. Bármit teszel a múltban, az nem változtathatja meg a jelent.
3. Előtted mindig ül valaki a székes. Te csak azután telepedhetsz oda, ha ő feláll.
4. Az időutazásod során nem mozdulhatsz el erről a székről.
5. Csupán addig maradhatsz a múltban vagy a jövőben, amit a kitöltött kávéd ki nem hűl.

A kötetben négy szívmelengető találkozás elevenedik meg, amelyek meggyőznek: akkor is van értelme visszamenni az időben, ha a jelen nem változtatható meg. Te kivel találkoznál, ha lehetőséget kapnál az időutazásra?

Ezúttal a szerző maga is időutazásra vállalkozott, de nemcsak a történések idejét helyezte 2030-ra, hanem a helyszín is új: az északi Haodate kikötőváros forgalmas kávézója, melyet főleg turisták és szerelmes fiatalok látogatnak.

Szerintem: 

Harmadszor vághatunk vele az időutazós kávézásba, és újfent

Fülszöveg: 

Brecht 1939-ben írt darabja a harmincéves háború idején játszódik ugyan, a kor kispolgárainak történetét írja meg: azét a kispolgárét, aki megélhetése érdekében újabb és újabb engedményeket tesz, míg végül túllép azon a ponton, amelyről még visszatérhetne.

Szerintem: 

Ugyan a harminc éves háború adja a keretet, de igazából mindegy is, melyik háborúban járunk. A történet lényege ugyanaz marad.

Hősnőnk, a címszereplő

Fülszöveg: 

"Lelövésem következményeként a főnökség főleg „családi jellegű gyilkossági ügyek” felderítésére kötelezett. Úgy határoztak, hogy hosszabb ideig nem engednek szervezett bűnözéssel kapcsolatos rémtettek közelébe. Szerintük azok túlontúl veszélyesek számomra. Szintén szerintük most még lazításra van szükségem, nehogy elkapjon a poszttraumás stressz-szindróma, szövődményképpen. (Mellesleg rég elkapott. Nem kötöm az orrukra.)
Oké, de akkor miért is küldtek a kisportolt macsókat is kidöglesztő rehabra? S vajon a kőkemény kiképzés terápia következtében nem lettem brutálisan túlképzett a (főleg) családi jellegű gyilkossági ügyekhez? (Családi gyilkosság? Ez nem oximoron? De az, ha elhisszük, hogy a család csupa áhítatos szeretet, egymás iránti odaadás és jóság. És nem oximoron, ha realisták vagyunk.)
Ami a saját famíliámat illeti, bizonyíthatóan legalább három generációra visszamenőleg nem fordult elő egymás(tettleges) gyilkolása. Verbálisan és trükkös módokon persze nyilván akadtak próbálkozások, végtére senki sem szentéletű, még a szentek sem, elég csak átbogarászni az életrajzukat, menten kiderül."
Denisára egyszerre két családi gyilkossági ügyet is bíznak, és azok mindegyre ágas-bogasodnak. Végül megállapítja, hogy az emberiség is egy nagy család.

Szerintem: 

Újfent bajban lennék, ha értelmesen össze kellene foglalnom a cselekményt. Ami biztos, hogy nyomoznak, családi életet élnek és zűrbe keverednek a szereplők.

Ami még biztos:

Fülszöveg: 

Hugó előtt pocsék nyár áll. A szülei házassága veszélyben, ezért néhány hétre a nagymamájához küldik, ahol semmi másra nem számíthat, csak unalomra. De már az első éjszaka riadtan ébred, és érzi, nincs egyedül.

Aztán megszólal a sötét hang. A hang, ami mindenhol ott van. Hugó hibája, hogy ez a valami elszabadult? És mit tehet ellene? Lilja magányos és unatkozó kísértetként éli a mindennapjait, egészen addig, amíg egy sötét erő be nem tör az otthonába. De mit akar tőle a hang? És mi köze ehhez a nemrég érkezett fiúnak? Hugónak és Liljának csak összefogva van esélyük legyőzni az ellenséget. De mire elég, ha ők ketten összefognak?
És ki mit veszíthet a küzdelemben? Borzongató kaland veszi kezdetét, amiben a tét már nem csak az otthonuk békéje.

Szerintem: 

Bár a Könyvmolyképzőnél jelent meg, de olyasmi élményt nyújtott, mint a Kolibri ifjúsági kötetek vagy az Abszolút Töri. Mivel azokat szeretem, ezzel is jól megvoltam.

A történet gyerekekre szabott –

Fülszöveg: 

Átlagos ​keddnek indult, de örökre megpecsételődött a jövőm.

Tizenkét órán át írtam algoritmusokat a világ egyik legnagyobb vállalatának, majd hazamentem, hogy dolgozzak egy szívemnek kedves projekten – az általam ismert férfiak adataiból kikalkuláltam egy képletet, amelynek segítségével a húszas éveim végéig megtalálom a tökéletes partneremet.

Aztán egyszer csak egy férfi kopogtatott be hozzám, átadott pár papírlapot, és az egész világ a feje tetejére állt.

Kiderült, hogy a számomra eddig ismeretlen apám rám hagyott valamit a végakaratában. Az a „valami” egy profi focicsapat tulajdonjoga volt.

Most pedig egy olyan sporttal ismerkedem, amiről korábban még felületes tudásom sem volt – a csapat hátvédjének segítségével, aki épp egy sérülés miatt nem játszhat.

Christian Knox eszméletlenül jóképű és magabiztos, bármelyik nőt megkaphatja. Viszont úgy fest, hogy csupán egyetlen nőt akar, és az én vagyok. A képletem szerint azonban ez a férfi egyáltalán nem illik hozzám. Valamint én vagyok a főnöke. Szóval semmiképpen nem kezdhetek ki vele. Helytelen lenne, nem igaz?

Valószínűleg igen. De mindenki ismeri a mondást… a tiltott gyümölcs mindig édesebb.

Szerintem: 

Könnyed, szinte nyári románc – bár inkább a sportot kellene kiemelni és a cselekménynek az évszakokhoz sincs köze. Csak valahogy olyan

Fülszöveg: 

Mit áldoz fel egy szerelmes kedvese gyógyulásáért? Pénzét? Legféltettebb kincsét? Vagy a nevét is odaadná?
Az Anonymus sorozat második kötetében Perka, a solymászlány története folytatódik. A középkor forgatagában gyógyító és rontó varázslatok, gonosz áskálódás és szerelmes vágyakozás sodorja tovább. Sorsában szerepet játszik a királyi akarat, a sündisznók öröksége, a kíváncsiság és egy apró makk.

Szerintem: 

Szép és kerek, mindent elvarr. Van benne történelem, erős női hős, fordulat. Papíron szeretnem kellene ezt a történetet. Mégis, olyan

Fülszöveg: 

Harriet ​és Wyn ideális párt alkotnak, mióta az egyetemen megismerkedtek. Összeillenek, mint a só és a bors, a tea és a méz, a homár és a zsemle. Kivéve most, az utóbbi közel fél évben, de ennek okait mindmáig nem tisztázták.
És a legjobb barátaiknak sem mondták el, hogy szakítottak.
Ezért kötnek ki nyár végén a maine-i tengerparti ház legnagyobb hálószobájában, amikor az immár évtizedes hagyományt ápolva összejön a baráti társaság. Itt bújnak el a világ elől, és töltenek együtt egy vibrálóan intenzív, azúrkékben játszó hetet. Feledik napi gondjaikat, és a tekintélyes mennyiségű sajt, bor, tengeri herkentyű és miegymás mellett együtt szívják a sós tengeri levegőt azokkal, akik a leginkább megértik őket.
Csakhogy az idén Harriet és Wyn hazudik, mint a vízfolyás, és közben a világért sem akarják észrevenni, hogy mennyire vágynak egymásra még mindig. Eljátsszák hát a szerepüket: Harriet az ambiciózus rezidens sebész, aki sosem veszekszik, Wyn pedig a laza, nyugis sármőr, aki remekül leplezi a felszín alatti repedéseket. A terv hibátlan, legalábbis, ha jó messziről és naptejtől maszatos napszemüvegben nézzük…

Szerintem: 

Csajosabb és romantikusabb könyv, mint ami jól esett volna. Még akkor is, ha a borító, a cím és a szerző korábbi munkái is sejtették, hogy

Fülszöveg: 

Az iráni-amerikai újságírónő visszatér Teheránba, hogy tudósítsa lapját a 2005-ös elnökválasztásról. Látogatása ezúttal hosszúra nyúlik: egymásba szeretnek a szintén külföldön tanult Arashsal, és úgy döntenek, hogy végleg Iránban telepednek le, és vágnak bele a családalapításba. A konzervatív fordulat utáni iszlám teokrácia hétköznapjai azonban sok keserű tapasztalatot tartogatnak az ifjú pár és gyermekük, a kis Hurmazd számára. A mollák vasszigorral tartatják be az iszlám társas érintkezésre, öltözködésre, viselkedésre vonatkozó szabályait, s a nehéz gazdasági helyzet, a nők elnyomása okozta konfliktusokat is csak egy időre képes elfedni előlük az ország mesés keleti egzotikuma, a szorosan összetartó család.
Moaveni személyes történetén át tovább mesél a mindennapok Iránjának valóságáról úgy, ahogy ő látta.

Szerintem: 

Egy újabb félrevezető, és számomra ezzel idegesítő cím is. Kb. becsapva érzem magam, mert

Fülszöveg: 

Szithan, ahogy annak idején Korinorisi Arh’hin ismerte, már nem létezik. Az eget gyárak füstje festi feketére, gőzmozdony húzta vonatok járják az alföldet, és a város felett ott ragyog az Egyetem mágikus villámokkal szabdalt rézkupolája. Ám ebben az új Szithanban is élnek magiszterek, akik az akaratukhoz hajlítják az időt, és nehezen átlátható játszmákat játszanak hol egymás ellen, hol a Birodalomért, hol pedig csak az egyszerű túlélésért.

Szerintem: 

Egy korábbi regényéhez nyúlt vissza J. Goldenlane. A herceg jósnője – A jósnő hercege duológia világába viszi most vissza az olvasóit. De azért annyi trükk van, hogy új és régi olvasók is nyugodtan kézbe vehessék ezt a kötetet és a folytatását.

Ugyanis, nagyon sokkal később járunk az időben. Az első kötetek jósnője már

Fülszöveg: 

Egy ​dögös, új főnök szexi testtel és isteni muffinokkal.
Aki ráadásul a középsulis szerelmem.
És nem emlékszik rám.
Ugyan mi gond lehet?
Persze azon kívül, hogy őt látva alig bírom a bugyimban tartani a saját muffinomat, pedig pár hónap múlva fel kell pattannom egy repülőre, hogy Párizsba utazzak egy művészeti suliba, ahol végre valóra válhatnak az álmaim, amikre igazán, hosszú-hosszú évek óta vágyom. Nem hagyhatom, hogy egy pasi keresztbe tegyen ennek. Szerencsére csak egy gyors munkát kaptam tőle, pár dekorcuccot kell csinálnom egy nagy halloweenbulira. Szóval Emily, te szexmániás, nem szabad megtörnöd, még akkor sem, amikor a pasi édesebbnek néz ki, mint a péksütemények, amiket süt. És még akkor sem, ha utánad ő a legnagyobb rajongója az őszi-téli ünnepi időszaknak. Vagy ha ugyanúgy imádja a horrorfilmmaratonokat. Vagy ha elolvadsz már csak a mosolyától is. Szóval bármilyen álomszép is a szeme, tökéletes a teste, tudom, hogy fel kell szállnom arra a gépre, és ki kell vernem a fejemből a gyönyörű gyerekeinket, akikkel a fehér kerítéses házunkban éltünk volna. Ugye?

Szerintem: 

Amit a stílusa ad el. Mert cselekménnyel ez a regény sem kényeztet el, de valahogy mókás visszahelyezkedni a világába harmadszor is.

Mert egy annyira