Március
29. Hearne: Beszorítva - fantasy 5
30. Whelan: Egy év veled - romantikus 3,5
31. Steinbeck: Édentől keletre - szépirodalom 5
Április
1. Pauw: Sötétben - thriller 4,5
2. King: A Vízió - képregény 4,5
Harkness: Az idő rabjai - fantasy 3,5
3. Remender: Körhinta - képregény 4
Kelk: Aki mer, az nyer - strandkönyv 2,5
4. Dick: Palmer Eldritch három stigmája - sci-fi 3
Tolkien: Kullervo története - fantasy 2,5
Boldog Nyuszit! Remélem, hoz a nyuszi a csoki mellé olvasnivalót is!
Balsorssal vert, mágikus, szerencsétlenül járt.
Kullervo rabságban születik, hogy apja gyilkosának, egyben nagybátyjának szolgája legyen. Anyja megkeseredett és tönkrement nő. Idősebb testvérei elfogadják ezt a sorsot. Ikerhúga lesz az egyetlen, akit a fiú szeretni tud. Kullervo egyszerre nő erős és elvadult kamasszá, akitől félni kezdenek és száműzik. Újabb szolgasor vár rá, de 
boldogság nem. Gazdasszonya elveszejtené, de Kullervo lesz a gyorsabb. Felfedezte, mire képes és mi a célja: megfizetni azoknak, akik miatt ez lett az élete. Hajtja a bosszú, tesz rossz dolgokat, és figyelmen kívül hagy egy fontos figyelmeztetést. Így találkozik a lánnyal, akibe beleszeret, és aki a véletlen folytán a balsors újabb eszköze lesz.
Hiába tudom, hogy ez még csak egy próbálkozás, töredékben is maradt fenn – mégis, én többet vártam. Most nem érzem boldogítónak, hogy kereshetem a nyomokat, mi hogyan köszön majd ebből vissza A szilmarilokban.
Talán a tragikuma, ami lehetett volna, ami tetszett benne. Eposzi, csak töredék. Részleteiben az egyes kalandok lekötöttek, csak az egész nem akar összeállni. Igaz, azonnal ide tudom írni, hogy nem egész történet és nem befejezett fantasy, nem állhat ennél jobban össze.
Még így is Tolkien egyes elemeket nagyon eltalált a történetben. Miért lesz Kullervo szerelme öngyilkos? Ahogy sejteti a szerző, és mi előbb megérthetjük az indokot, mint a szereplő, az kifejezetten ütős lett. Sajnálom is, hogy pont a vége nincs meg, mert ott érdekelt volna igazán, mi zajlik le a fiatalemberben, amikor ő is mindent megért.
Kullervo alakja különben is érdekes. Egyszerre torz, de mégis meg lehet érteni és sajnálni is. Én nem a gyilkost láttam meg benne, hanem a sorsüldözöttet, akit a múltja faragott ilyenné. Az a tragikum, amit már emlegettem: ha másként, máskor születik, nagy hős lehetett volna, így viszont elvadul és buknia kell. Mindig ezek a szereplők és sorsok tudnak nekem nagyon fájni: amikor annyi lehetőség rejlik bennük, de valamely okból esélyük sincs kiteljesedni.
Szimpatikus Kullervo nem tudott lenni, de nem is olyan antihős, akit utálni kell. Eleve rossz lapokat kap a születésekor, és folyamatosan gyűjti az újabb ellenségeket is. Ha mindez nem lenne elég, még szerencséje sincs. Azt hiszem, rá lehet azt mondani, hogy nyomorult. Az pedig, hogy minden rosszasága ellenére Tolkien megsajnáltatja velem, a történet erőssége.
Sok a verses betét is benne. Nekem túl sok is. Eleve a líra ilyen formában távolabb áll tőlem, és itt olyan klasszikus sor sem születik, mint a Bilincs az egyetlen.
Az is a rossz élmények közé kerül, hogy menet közben alakította még a történetet és a szereplőket Tolkien. A neveken lehet legjobban látni: az elején a Kalevala neveit használja, aztán elkezd beceneveket adni és törhettem a fejem, hogy most ki-kicsoda.
A kiadó kreativitását a kötet kapcsán el kell ismerni. Maga Kullervo története annyira vékonyka, hogy egy füzetecskébe is ki lehetett volna adni. Tanulmányokkal, bőséges jegyzettel azonban korrekt könyvvé szerkesztették. Akit érdekel a háttér, a szövegváltozatok, jegyzetek és vélemények, bőven talál itt anyagot.
Sajnos, én nem ez a kategória vagyok. Az a gondolat ragadt meg egyedül, hogy Kullervo nagybátyjában hogyan lehet Hamlet nagybátyjának alakját is meglelni. Még néha A hobbit egy-egy vonása idéződött meg, de ez lényegesen kevesebb is ismertebb (Niebelung).
A Beowulf még visszavan a szerzőtől, de ezek után lehet, hogy még egy kicsit hanyagolom, és inkább Középfölde harmadkorába térek vissza, ha Tolkien olvashatnékom lesz.
Tolkien: Kullervo története - Mint fantasy: 50% töredék és kidolgozatlan, de vannak benne ötletek, és írói zsengének ok.
Szubjektíven: 30% tragikus a történet is, és a keret nem elég, hogy egésszé tegye a sztorit.
Jövőbeli, drogos, idegen lényes, hatalmi harcos.
Barney egy prekog, aki a divatra specializálta magát. Előre tudja jósolni, melyik termékek lesznek népszerűek. A cége profilja a Pisze Pat babák – a Marsra telepítettek menedékét jelentik ezek a babák, melyeknek az életébe képzelhetik magukat egy drog segítségével. Most azzal kell szembenéznie, hogy őt is behívták. Ha nem talál ki valamit, mehet ő is a Marsra. A főnökének is megvan a maga baja: Palmer Eldritch 10 év után tért vissza a világűr
távoli feléből, és egy olyan anyaggal rendelkezik, melyek egyeduralkodóvá tehetik a babák és a drogok piacán. Lehet, hogy az életére kellene törnie? Barney észre sem veszi, és már az ő élete is annak a tervnek a része, hogyan tegyék tönkre Palmer termékét.
Már én is unom, hogy Philip K. Dick regényei kapcsán ismétlem magam. Annyira keresem, miért olyan forradalmi és nagyszerű, de csak azt érzem, hogy valamiből kimaradok.
Mit látunk benne a jövőről? Az emberiség elkezdte meghódítani az űrt, de a kolonizáció gyötrelmes. Erőszakkal telepítenek a Marsra, ahol az emberek annyira nyomorultul érzik magukat, hogy a drogokhoz menekülnek. Lássam ebbe bele, hogy úgy elidegenedünk, és annyira elmagányosodik a modern ember, hogy menekülnünk kell valamibe? Ok, mi még nem drogot szedünk, hogy Barbie babák életébe képzeljük bele magunkat. De ahogy olvasunk, tévézünk… nem akarom, de látom a hasonlóságot.
Az viszont megvan teljes egészében, ahogy a vezetők áskálódnak, korrumpálódnak a profit védelmében. Fel sem merül, az embereknek mi a jó vagy rossz, csak a vezető termék védelme és a vetélytárs kiszorítása számít. Ez abszolút betalált, ebben könnyen megtalálom a jelent.
Ahogy Barney példáján az is pipa, hogy a karrierizmus hogyan teszi tönkre a magánéletet. Neki lehetett volna klasszikus családja, nejjel és gyerekekkel. Nem azt választotta. Aztán már bonyolultabb kérdés, hogy boldog lett-e. (Nem, de szerintem a családdal sem lett volna az.)
Végül, az Isten kérdés. Ezt nem tudom feldolgozni. Kinek, mi az isten? A hit erejét kiértettem a regényből, de ennél mélyebbre nem jutottam. Pedig birizgálja az agyam, hogy itt lenne a nagy meglátás. Valami Istenről, hitről – de megfogalmazni se tudom igazán, még a kérdésfeltevést sem. Noha a cím is erre lök: stigmák.
Abba az irányba kellene elmennem, hogy leszünk kicsit isteniek? Mert a stigmák majd többeken megjelennek, és megfertőződnek. De istennel, vagy simán valami idegennel? Egyáltalán, mi dönti el, mit tekintünk istennek? Ha abban a világban ő az irányító, mindenek ura, akkor az isten ott ő, nem?
Ha a sima cselekmény szintjén maradok, akkor is érdekes a regény. Többféleképpen keverednek az idősíkok, nézőpontok, víziók. Én próbáltam Barney történetére koncentrálni, aztán hozzá kapcsoltam be a többieket. Néha éreztem, hogy a jövőbelátás miatt bizonytalan, mi a biztos és a jelen, mi a lehet és a jövő. De ezt most játékosnak éltem meg, és elvoltam vele, hogy próbáltam kirakni, mikor és kivel mi történik. De nem egy könnyen feldolgozható kötet ez. Lehet vele kirakózni.
Nincs túlírva sem, Dick a lényegre szorítkozik. Nem magyaráz túl. Nekem nem ártott volna, ha szájbarágósabb, de értem. Ez is a nagyságának az egyik jellemzője. Hagyja, hogy magunk fejtsük fel a rétegeket és keressük a kérdéseket és a válaszokat is.
Bár nem ez a legrosszabb Dick regényélményem, és még le is kötött a könyv, azért nem igazán tetszett. A novelláit még mindig többre becsülöm.
Dick: Palmer Eldritch három stigmája - Mint sci-fi: 70% lényegre szorítkozik, jövőbeli víziót alkot, melybe mai kérdéseket is felvet.
Szubjektíven: 40% lekötött a sztori időbeliségének összerakása, de nem hiszem, hogy értem.
Iris a pénz útját követve eljut egy férfihoz, akiről eddig nem is hallott. Ray évekkel idősebb nála, és most pszichiátriai 
kiértékelésen van. Éveket töltött börtönben, mert elítélték a szomszédja és annak kislányának meggyilkolásáért. Iris a soha nem ismert bátyjára ismer benne, meglátogatja, és megtudja, az anyjuk hogyan küldte kisgyerekként intézetbe, és titkolta el Ray egész életét előtte. Övé az akvárium a gyönyörű halakkal, amiért Iris fia is bolondul. Ártatlannak vallotta magát, és Iris hisz is neki.
Nyomozni kezd a múlt után. Kiderül, Ray magának való pék volt. A szomszédjába új lakó költözött, a szexi Rosita. A férfinak tetszett, de csak barátok lettek. Rosita, akinek a nős szeretője rendszeresen kijárt hozzájuk, csak szexet akart, de se a nőről, se a közös lányukról nem gondoskodott. Rosita meg kihasználta, hogy Ray milyen naiv és kedves. Vele vetetett meg dolgokat, ő volt a kis Anna bébiszittere is. Amikor rendőrségi ügyük volt, az is azért volt, mert Ray védeni akarta a nőt a szeretőjétől, aki csak kihasználta.
Rosita elkezdte kérdezgetni Rayt a családjáról.
Közben a férfihoz látogató érkezik, a saját anyja az. Megfenyegeti a fiát, ha nem mondja azt a húgának, hogy eddig hazudott, ő volt a gyilkos, végez a halaival. Ray többet látni sem akarja a testvérét. Az egyik gondozó segít Irisnek, ők ismerik fel, hogy Ray enyhén autista – ahogy Iris fia, Aaron is.
Iris jön rá, hogy az anyja mennyire benne volt akkor a dolgokban. Rosita Ray apja után nyomozott, zsarolni kezdte az asszonyt. Ray ugyanis egy viszonyból született, egy gazdag és nős férfi fia. Ezért kellett meghalnia – csak sajnos Ray korábban ért haza, és hagyták börtönbe menni, hogy a titkuk titok maradjon. A szerető végezne Irisszel is, ezt azért nem hagyja az anyja.
A végére Iris, Ray és Aaron együtt játsszanak a tengerparton. Ők egymásnak a család.
Élettől menekülő, nyaraló, új kapcsolatokat építő, csajos.
Tess élete összeomlóban van. Kinevezést várt, helyette kirúgják, mondván, megszűnt az a pozíció, amibe ki akarták nevezni. Nagyon rég szerelmes a legjobb barátjába, most egy estét együtt is töltenek, de a férfi közli, hogy ez nem változtat semmin: ők csak barátok. Így Tess most rossz lesz kicsit: a lakótársa, Vanessa telefonját felveszi, és elvállal a nevében egy fotós munkát, amire ő maga el is utazik. Nem mintha Vanessa bármire is rászorulna: 
gond nélkül összejött a sráccal, akiről tudta, hogy Tess is szereti. Dolgoznia sem lenne muszáj, jómódú apja mindent megad neki. Tess így helyette utazik: Hawaii, egy szexi és pimasz riporter (Nick) és Tess elkezd kijönni a gödörből. Még, ha éppen Vanessának is szólítják itt. Újjáépíti az életét, elmerül a divatban és a helyi lehetőségekben, meg Nick szemében.
Ez pont az a sztori, amit filmként elviselek, regényként azonban sok a hiányérzetem és előjön belőlem a fanyalgó. Még, ami tetszene, abba is képes vagyok belekötni.
Van egy olyan alaphelyzet, ami már alapból nem tetszik nekem. A menekülés, mint a megoldás? Gond van a munkában, gond van a szerelmi életében, akkor irány álnéven máshova? Nekem ez annyira romantikus komédia megoldás, hogy nem tudtam komolyan venni egy pillanatra sem. Pláne, hogy mennyire ellent mond annak, amit különben megtudunk a karakterről. Pláne, hogy sorra úgy alakulnak az események, mint egy romantikus komédiában. A sármos, de idegesítő férfi. Egy új barát, akiről kiderül, hogy…
Végig egy csajos film története szerint alakulnak az események, és minden konfliktus túlságosan könnyen kisimul. Nem éreztem a téteket, vagy nagy érzelmeket, vagy bármit. Talán tényleg csak egy kis limonádé akar lenni, mert annyi van csak benne.
További gond, hogy engem irritált a hősnő. Mert ok, Vanessa nem egy szimpatikus nő, de az, amit Tess csinál, az őt minősíti, nem a lakótársát. Bár, nem a Vanessa nevében elvállalt és végzett munka az, ami nálam leírta a nőt. Tulajdonképpen évek óta eszi a fene a legjobb barátja után. Meg van írva a nagy, reménytelen szerelemnek, amit csak annál jobban akar. Ehhez képest 1 héten belül forró viszonya lesz egy újonnan megismert férfival. Majdnem olyan volt, mintha felkelt volna az egyik férfi mellől, aztán máris egy másik ágyában van. Mivel a szerelmet is ide keveri a szerző, ez bizony zavar. Ha szerelmes az egyikbe, mit csinál a másikkal?
És még azzal is kábítva vagyunk, hogy hosszú ideje szűzi életet élt… hát most gyorsan váltott. Ok, legyen bulis csaj, aki állást és pasit is ilyen könnyen vált, vagy csak szórakozik, de akkor ne akarják eladni nekem az örök rendes és példamutató nőnek. Mivel limonádé, strandkönyvnek való kötet, simán belefért volna egy bulis, lazább hősnő. Így simán zavart, hogy másként viselkedik, mint amilyennek a szerző jellemzi a hősnőjét.
Biztosan lehetne úgy is olvasni, hogy ez csak egy romantikus kis komédia, amin mosolyogni kell meg szórakozni. Úgy is van megírva. Csajos, könnyed, laza. Barátnőkkel, flörttel, egzotikus helyszínnel. Találó az is, hogy Kinsella-olvasóknak ajánlják, az a zsáner valóban. Csak egy kis romantikus semmiség, amiben egy nő szembenéz az addigi életével, ugrik egy nagyot és újjáépíti magát minden téren.
Ha így tudnám nézni, kihoznám egy korrektre.
Csak éppen nem így olvastam. Felhúztam magam rajta. Engem nem kikapcsolt a sztori, hanem bosszantott. Döntse már el, mi akar lenni!
Kelk: Aki mer, az nyer - Mint strandkönyv: 50% egzotikus helyszín, romantikus komédiába illő szereplők, helyzetek.
Szubjektíven: 25% nagyon nem szimpatizáltam a főszereplővel, és a cselekmény is tipikus.
Új tanulókkal ismerkedő, véres, bosszút álló.
Az osztály visszatér egy újabb tanévre. A dagi és csaja, Viktor és a sleppje osztozkodnak a vezetésen, míg Saya gyászolja azokat, akiket el kellett veszejtenie – de csak titkon, a mester leckéjének a része ez is. Ezért is kap az elsősök között új védencet, és Saya tudja már, hogy bármikor késznek kell lennie végeznie vele akkor is, ha megkedveli. Nagyon nem akar megint érzelmileg közel kerülni másokhoz, de nehezen állja meg. Bár a veszély
közel: Saya vérszomjas bátyja az apja kardját és a húgát is vissza akarja kapni. Nem csak nyíltan, de egy árulóval is a lány közelébe férkőzik. Közben a véres élményekből kijut Mariának is, akivel megfizettetik a kiontott vért. Nem akarják megölni, viszont szenvedésből határtalan a rá kirótt adag. Nem sejthetik, hogy van, aki nem felejtette el a lányt és eljön érte.
Azt hiszem, nekem most jobban tetszik ez a történet, hogy nem kell keresnem benne, hogy mivel több egy sima mészárlásnál, hanem sok mindent meg is fogalmaznak a szereplők. Szó se róla, most is egy véres akció menet, de megkapom azokat a mondatokat, amin törhetem a fejem és merenghetek.
Bár van benne újrakezdés is, azért jobb, ha az előzmények ismeretében ugrunk neki. Sok a visszautalás, és abból alakult ki a mostani status quo. Bár tény, az új diákok és a köztük levő ármánykodás, a színre lépő báty és az ő tervei érthetőek előtudás nélkül is. Kicsiben újraindul az orgyilkos osztály története, de csak részben.
Még mindig kegyetlen és sötét a képregény világa. Egy csomó olyan gyereket zártak össze, akik joggal keseredhettek meg és keresnek véres megoldást az életükre. Van itt háborús menekülttől kezdve bűnszövetkezetbe nevelt srác is bőven. A közös pont az erőszak, és hogy mindenki erős akar lenni. Hogy közben szociopatának is kell lenni? Ez a lecke, amit meg kell tanulniuk. Van, akinek amúgy is könnyen jön az árulás.
Most is felmerült bennem, mennyire lehet e kölykökkel szimpatizálni. Saya majdnem kezdettől nem szimpatikus nekem, így annyira nem lelkesít, hogy most ő a fő alak. Marcus esetében egyszerűbb volt, ő nem volt szociopata, ha meg is tanulta a sötét dolgokat is. Talán Saya új védence áll közel ahhoz, hogy jobbnak lehessen nevezni a többieknél, de ő sem nyert meg magának. Az a humor, ami korábban volt a narrációban, velük nincs meg.
Van ugyan egy-egy szereplőnek egy-egy aranyköpése, a másodévesek ármányaiba is vegyül humor (mire nem jó az igazságszérum), de ez egy sötétebb történet. Színeiben, történetében, de a humorában is.
Itt kanyar vissza az eredeti gondolathoz. Most nem csak a világból érzékeljük, hogy milyen bajok vannak a modern világban. Ki is mondják őket. A rasszizmus, a fegyverviselés, ahogy az emberek irtják egymást – témává emelik, megbeszélik és itt hangzanak el olyan mondatok, amelyek megragadtak a fejemben. A fehér ember ketrece a kedvencem, azt nagyon találónak éreztem. 2-3 mondattal összefoglalják azt, az Amerika képpel együtt azt, amit máshol egy könyvbe nem bírnak belenyomni.
A grafikáját is teljesen megszokta a szemem – csak 5 kötet kellett hozzá. Már nem érzem rondának, de szépnek se mondanám. Egyedi, sötét, illik az ábrázolt világhoz. A karakterek meg kevés vonással is jellegzetesek, egy pillantásra látni, ki kicsoda.
Már csak arra kell rájönnöm, mit jelent az utolsó rész, amiben visszatér valaki, akire nem számítottam. Talán majd a következő részben megtudjuk, hogy lehet ott és akkor. Várom is!
Remender: Körhinta – Mint képregény: 75% a szokott sötét világ képileg, humorban és cselekményben is. Kemény.
Szubjektíven: 70% sajnos Saya a hős, akit nagyon nem szívlelek. A sztori jó lett, üzenettel.
Virágok, növények több borítón is előfordulnak.
Ezek melyik kötetekhez tartozhatnak?
Megoldás: Tovább!
Családos, vámpírrá váló, életmódot választó.
Phoebe a nagy változás előtt áll. Vámpír lesz belőle, így Marcus örök társa lehet. Csak a hagyományok értelmében az átváltozása után 2-3 hónapig nem mehetnek a férfival egymás közelébe. Túl erősek lennének az érzelmek, és a lánynak meg kell tanulnia az új képességeivel és késztetésekkel együtt létezni. Marcus így a 
nyáron sok időt tölt Matthew-val, Dianával és az ikrekkel, akik egyre különlegesebbek lesznek – Philip alig 2 éves, de már varázsolni kezd és egy griff jelenik meg mellette védőállatként. Becca pedig sok vámpír jellemzőt mutat, noha az ő varázserejének is vannak jelei. Miközben a szüleik megegyeznek, hogy neveljék a gyerekeket, Marcus a múltja démonaival néz szembe, hogy aztán új életet kezdjen a szerelmével, aki már örökre mellette lesz.
Nem örülök neki, de úgy éreztem, ez csak egy plusz kötet – ha a sorozat miatt megint fel lett kapva a történet, el lehet adni még egy részt belőle… Még akkor is csalódtam kicsit, ha különben szívesen néztem meg, mi lett az ikrekkel, Dianával és Matthew-val.
Harkness a Mindszentek-trilógiát ugyanis zártra írta meg. A konfliktusokat kisimította, és kijelölte, kinek milyen módon folytatódik az élete. Most nagyon éreztem is, hogy nincs mivel folytatnia. Simán a hétköznapokat kapjuk, igazi konfliktus nélkül. Phoebe tanul, ahogy előtte a többiek is. Azt sem nevezném körömrágó izgalomnak, hogy vajon lekötik-e az ikrek varázserejét – már a harmadik részben megegyeztek, hogy nem lesznek titkok és lekötés.
A hangulata még azért eladja valamennyire, de ez már nem egy izgalmas történet. Ahhoz izgulni is kellene valamin, itt meg nincs min. A szereplők szimpatikusak, szeretem az írónő világát, de ez csak egy hosszan – nagyon hosszan – elnyújtott utóhang.
Ami némileg színezi a történetet, hogy Harkness elmeséli Marcus korábbi életét. Az emberi évektől kezdve a vámpírként átélt kalandokig. Megelevenedik az amerikai függetlenségi háború, majd a francia forradalom is. Itt valamivel több izgalom volt – csak éppen a jelenből és a korábbi részekből tudjuk, kivel mi van, így itt sincs min izgulni a szereplőkért. A történelmi áthallások meg nem olyan frappánsak, hogy azok önmagukban olvastassák.
A karakterek nem változtak semmit. Még Marcus is ugyanaz, pedig elvileg róla most sok minden kiderül. Lényegében azt látom, hogy ifjúként is már ilyen ember volt, most csak kapott egy tragikus gyerekkort mellé, amit majd el kell fogadnia és megértenie az arájának is. Phoebe pedig vámpírrá lesz – de ez sem változtat a lány személyén.
Még leginkább az ikrek fejlődése kötött le, mert ott még voltak kérdőjelek. Milyen képességeik lesznek, mennyire kell féken tartani őket? Ők valami újat jelentenek, és a kedvenc részeim mind hozzájuk kapcsolódnak, ahogy a humor is. Ártatlanok, játékosak, és még nem fogják fel, milyen erők birtokában vannak. Most is úgy érzem, ha Harkness még Mindszentek regényt akar írni, akkor őket kell a középpontba helyezni, és kalandokat adni nekik. De majd meglátjuk, visszatér-e a regények világába.
Megírva nincs rosszul, korrekt regény. Stílusában egységes, szépen illeszkedik az előző részek után. Hangulatos, családias, kényelmes. Mindent részletesen, bőven megírt az írónő, és le lehet merülni az egyes részeibe, hangulataiba.
Összességében a sorozat egy filler része, ami a cselekményt nem vitte előre. Kellemes, hangulatos olvasmány, de leginkább egy rajongói kötethez tudnám hasonlítani, egy regénnyé írt utóhang ez.
Harkness: Az idő rabjai – Mint fantasy: 55% a világát, hangulatát, karaktereket rutinosan mozgatja, de nincs konfliktus.
Szubjektíven: 65% szívesen olvasok az írónőtől, érdekel a szereplők sorsa, de ez csak filler.
Családot alkotó, normalitásra törekvő, élettel szembenéző.
Vízió családot akar, és teremt is egyet magának. Először az emberi szerelme agyhullámaiból nejet, majd a kettejük agyhullámaiból kamasz gyermekeket hoz létre. Valerie, Viv és Vin – feleség és egy ikerpár. Kiköltöznek a kertvárosba, és nagyon normálisok akarnak lenni. Valerie háziasszony lesz, Vízió eljár dolgozni a Bosszúállókkal, az ikreket beíratják az iskolába. Még az evést is imitálják, noha a computer agyukkal nekik enni nem kell.
Próbálkoznak, még barátokat is szereznek. De elég egyetlen dolognak félre mennie, és a dominók dőlni kezdenek. Egy gyilkosságot zsarolás követ, az értékeket elárulják és még egy kém is érkezik hozzájuk. A megtört álmok pedig könnyen vezethetnek a világ végéhez.
Azt hiszem, a szomorú lesz a jelző, amit A Vízió mellé fel fogok írni. Persze, vannak benne komikus elemek, tragikusak és akciódúsak, drámaiak, de nekem az egészet belengte az elkerülhetetlen tragédia és mindennek a szomorúsága. Nem egy boldog történet ez.
Lenne kedvem ahhoz, hogy kiszedegessem az összes olyan részt belőle, ami összetöri a szívet még a nagy tragédiák előtt a történetben. Ahogy annyira normálisok akarnak lenni, amikor kicsit sem azok. Egy lehetetlen küldetés, és mégis csinálják. Csak közben vannak kattanások, amikor ésszel fel nem foghatják, mi ez és miért. Ahogy Vin a velencei kalmár soraiban a saját sorskérdését leli meg, és képtelen választ adni. Vagy, ahogy meg tudja kérdezni, hogy ő normális-e. Az olvasó is megkérdezheti, miért kellene normálisnak lenniük, ha ők valami egészen mások? Vízió magyarázata nekem kevés.
Nem azt éreztem a legfájóbb résznek, ha valaki meghalt. Sokkal inkább azok a kérdések gyötörnek, amelyekre nincs jó válasz. Mint az a normális vagyok, vagy vérzik-e, ha megszúrják? Egyáltalán, mi kell ahhoz, hogy valaki normális legyen? Testben ők soha nem lehetnek emberek, de érzelmekben nagyon is azzá válnak.
Vízió, aki feladja az elveit és az érzelmeire kezd hallgatni, ezzel lesz emberi. Az ember végzete meg, hogy hibázik és tragédiákat okoz. Vízió döntése, hogy gyilkossá lesz és bosszút áll. Ahogy eltussolja a felesége tettét. Az aggodalom, hogy gonosznak gondolhatják, és végezhetnek vele. Már az lesz a kérdés, hogy egyáltalán emberi maradhat-e bárki is? Vagy éppen az lenne az emberi, hogy mélyre süllyedünk? A döntéstől leszünk emberek?
De a képregény az elgondolkodtató részein túl egy akcióban is dús, cselekménygazdag történet. Sok minden történik, több idősíkon is pörögnek az események. Egyáltalán nem unalmas, és ha valakinek nincs kedve mélyebb rétegeket felfedni benne, simán olvashatja a puszta cselekményért, a harcokért, gyilkosságokért és nyomozásért.
Még a sorsok tragédiája is megkapó – akkor is, ha nem vetítjük ki az egyetemes emberi felé.
Grafika – ez a nehezebb kérdés. Kiegyezünk egy korrektben? A maga módján teljesen rendben van, csak éppen annyira keresem a vizuális szépséget mindenben, ami azért nem ennek a képregénynek a sajátja. Itt nem álltam meg azt nézegetni, ki milyen arcvonásokkal fejezi ki magát, vagy milyen a környezet. Nem ronda, nem bántott, de nem is fogott meg különösebben. Marad a korrekt jelző. (A Víziók külleme túl rikító szerintem.)
Végül, ki kell emelni azt, mennyire jól összeérnek a történetben a szálak. Nagyon jól kigondolt pszichés és logikai íve van annak, hogy alakulnak itt a jellemek és az események. Ez egy okos történet minden más jósága mellett. Igaz, tragikus és szomorú, de akkor is jól építkező, okos történet.
King: A Vízió - Mint képregény: 90% komoly kérdéseket vet fel, miközben egy szomorú szórakoztatás is.
Szubjektíven: 75% a grafika nem tetszett igazán, ahogy az sem, mennyire elszomorított a vég.
Cím: Showbusiness, Hungary
Szerző: Kordos Szabolcs - a Magyarország színfalak mögötti életét bemutató sorozata népszerű, nagyon nem is kell bemutatni a szerzőt. Turisták, éttermek, luxushotelek, repülés, taxisok - interjúzik, aztán mesél nekünk.
Műfaj: riportkötet
Cselekmény: a szerző bulvárkötete. Híresség, szórakoztató ipar - meg a machinációk, amit az átlagember nem láthat a pletykák és szenzációk mögött.
Várható megjelenés: tavasszal
Miért várós?