5: Cserháti: A Sellő titka – az alap a jelenben játszódó krimi, melyben egy újonnan felállított életvédelmi nyomozócsoport igyekszik egy gyilkosságsorozatot felderíteni, de a regény egyik fele történelmi eseményeken alapul. Közelebb hozza a balkáni háborúkat, és húsbavágó képet fest arról, hogy milyen szenvedéseket okoz egy háború a családban, hogy válik egy ártatlan gyermek az események miatt megkeseredett gyilkossá.

4: Kondor: Budapest Noir – történelmi környezet, noir hangulat. Gondor Zsigmond újságíró Budapesten, 1936 októberében. Egy rejtélyes gyilkosságról tudósítana, egy fiatal zsidó lány holttestét találták meg. Az áldozattal együttérezve a gyilkos nyomába ered, de ennek az ügynek komoly politikai/társadalmi vetületei vannak, és el akarják ijeszteni. Mi pedig érzékletes képet kapunk arról, milyen korrupt világ volt már akkor is.

3: Roberts: Királycsel – Metellus az ókori Rómában törekszik egyre feljebb a ranglétrán. Egy gyilkosságot kell felderítenie, és akkor is végig akarja vinni a nyomozást, ha nagyon hamar rádöbben, hogy komoly politikai játszmák vannak a háttérben. Van, aki meg akarja szerezni a Róma feletti uralmat, és ezért nem rest gyilkolni sem. Csábító szépségek, halálos bérgyilkosok, és egy felemelkedő csillag Róma egén: Gaius Julius Caesar.

2: Cronwell: Szorul a hurok – Rider Sandman londoni nyomozó a napóleoni háborúkat követően. A törvényhozásnak nem nagyon voltak forrásai akkoriban az esetek felderítésére, így ha valaki nem akart ártatlanul lógni, érdemes volt nyomozót fogadnia, aki keresett bizonyítékot mellette. Sandman, az egykori katona most egy portréfestő ügyén dolgozik, akit azzal vádolnak, hogy meggyilkolta az éppen lefestett grófnét. Már csak pár nap van vissza az akasztásig…

1: Natt och Dag: 1793 – Stockholm, az orosz háborút követően. Az itt élő Cecil Winge szépreményű törvényszolga volt, de egy halálos betegség miatt már a halálra készül. Egy barát kérésének azonban nem tud nemet mondani, és egy gyilkos nyomába ered. Egy brutálisan megcsonkított, felismerhetetlen ember holtteste kerül elő a tengerből. Ki volt, és mivel érdemelte ezt ki? Miközben Winge a megoldást keresi, megelevenedik egy korszak, melyben a dologházak halálos ítélettel értek fel, és melyben a gazdagok véres bosszút álltak még a szeretteiken is egy káosz felé haladó királyságban.

Háborús, orvosi kísérletes, segítséget nyújtó, romantikus.

A náci Németország megindul, és három különböző nő sorsa elválaszthatatlanul összefonódik. Caroline ünnepelt színésznő volt, aki most jótékonyságba fekteti az energiáit és szerelembe esik egy sikeres, bár nős színésszel. Amikor a férfinek nyoma veszik a lerohant Franciaországban, a háború személyes üggyé válik. Kasia gondtalan kamasz volt, aki az ellenállásnak próbált segíteni. A jutalma munkatábor lett, a testvérével és anyjával együtt. Miközben orvosi kísérletekre használják a testük, ők küzdenek az életükért. Herta nő létére sebész akart lenni, és amikor kapott egy orvosi állást, elvállalta. Elsőre ugyan elszörnyedt azon, mit kell tennie ártatlan foglyokkal, de a szakmai elhivatottság legyőzte az erkölcseit. Évekkel később jön el a számonkérés ideje, amikor Kasia és Caroline összefognak, hogy megfizessenek a bűnösök a tetteikért.

Igaz történet az alapja, de annyira regényesen és női olvasóknak van megírva, hogy akár történelmi női regényként is lehet olvasni. Akár filmként is el tudnám képzelni, bár azt még nem hallottam, hogy készülne ilyesmi belőle.

A regény azonban megjelent, olvasható magyarul is, és kár is lett volna kihagyni.

Már maga a cím felkeltette a figyelmem. Mit jelent az, hogy Orgonalányok? Arra hamar rájöttem, hogy a három kiemelt női karaktert takarja: Caroline, Kasia és Herta. De miért orgona? A regény legvégén derül ki, elmesélni nem fogom, de nagyon találó. Valóban, jól kifejezi azt, amiről ez a történet szólt.

Izgalmas, ahogy ugyanazt a poklot három különböző szemszögből mutatja be a szerző. Attól más, mint a nagyon sok holokauszt regény, hogy itt teljesen más oldalról láthatjuk ugyanazokat az eseményeket. Kasia mindennek az elszenvedője, akivel brutálisan bánnak. Még fel sem fogja, mit tesznek vele, csak elszenvedi a kísérleteket, és folyamatosan szembesül azzal, hogy a gyengébb barátnői elhullanak, és még halottként is megfosztják őket minden méltóságuktól. Ez az a nézőpont, amit legtöbbször megírtak. A túlélő rémmeséi, melyekben benne van a túlélésért folytatott harc, és egyes esetekben az is, milyen nehéz volt utána visszazökkenni, és normális életet élni. A regény második felében arról is kapunk egy kis ismertetőt, hogy az itt elszenvedett borzalmak hogyan tették tönkre a boldogságát már a szeretett férfi feleségeként és anyaként is.

Caroline a külsős, aki nem éli ezt át, csak hall ezekről a dolgokról, segíteni próbál. Talán ő az, akivel az átlag olvasó azonosulni tud. Az ő történetében a szerelem fontos még, ezzel kicsit kedvezve a romantikus regények kedvelőinek is. Visszafogott, nem szenvedélyes és vad szerelem az övé, de mély és szerepe van abban, milyen útra lép az asszony.

Herta, Kasia ellenpontja, aki azokat a szörnyű kísérleteket lefolytatja. Nem megy el horror felé a szerző, és nem részletezi, milyen tetteket visz végbe a nő. De a folyamatot vázolja, ahogy a szakmai becsvágytól hajtva Herta folyamatosan feladja az elveit, és a vágyott szakmáért eladja a lelkét is.

A regény második fele az, ami nehezen illeszkedik. A háborús évek részletességéhez képest furcsa, hogy nagyon a megtorlás felé vezeti az olvasót. Pedig ott is vannak komoly történetek, Kasia ekkor szovjet uralom alatt él, és csak éppen utalva van arra, ez mit is jelentett. Itt nem jelentős – mert csak az a fontos, hogy a háborúban történtekért ki és hogyan fizet meg.

Hangulatában nagyon erős regény, ami három erős nőt tesz a középpontba. Ahogy nagyon női szemmel veszi át a történelem puszta tényeit, érzelmileg hozza közelebb a megtörtént poklot, és érezteti át többféleképpen.

Rám nagy hatással volt, a vége az, amiért sajnálkozom. Szinte összecsapottnak éreztem.

Hall Kelly: Orgonalányok - Mint történelmi: 90% női regényként is remek, több szempontból és érzéssel mutatja a kort.

Szubjektíven: 75% nem mindenkinek tetszett az életútja, a végén nagy az ugrás, különben ok.

• 21. Század Kiadó: Familiárisok - fantasy
  • Szőlőskert Provence-ben - női
  • Titkok Párizsban - női
• Vinton: Az elbukottak - krimi
  • Közel hozzád - romantikus
• General Press: Cirmos-hadművelet - romantikus
  • Otthoncsere - romantikus
• Animus: Hétköznapi szorongások - kortárs, kicsit lélektani, kicsit krimi
• Álomgyár: Róma, Róma - női
• Gabo: Napfogyatkozás - romantikus fantasy

Június

22. Dick: Lenn a sivár Földön - sci-fi 5

23: Attar: A Serengeti köde - romantikus 5

24. Musso: Az írók titkos élete - krimi 4

25. Motayne: Nocturna - fantasy 3,5

26. Cserháti: A Sellő titka - krimi 4,5

27. Hill: Kulcs a zárját 3. - képregény 5

      Remender: Tokió szelleme - képregény 5

      Chakraborty: Rézkirályság - fantasy 4,5

28. Liss: Hatalomátvétel - akció 3,5

      Johnston: Az áruló isten - fantasy 4

ÉS megjött a jó idő is - végre nem lámpa mellett kell olvasni, mert süt a nap! :)

Bosszút álló, mágikus, múltat felfedő.

Edrin Walker már egy évtizede száműzetésben él, és rejtőzik a démonok elől. Alkut kötött: hagyja az emlékeit elveszni, száműzetésbe vonul, cserébe a legjobb barátja és családja biztonságban lesz. Az alkut azonban megszegik, Walker barátja szörnyű halált hal. A férfi így hazatér, hogy bosszút álljon érte, kiderítse mi történt. A hazatéréssel együtt a múlttal is szembe kell néznie: elkezdenek visszajönni az emlékei, és minden jel arra mutat, hogy Edrin végzett egy istennel. Ahogy a mágusokat valaki sorban levadássza, Walker a gyilkos nyomába ered, és egyre biztosabb benne, hogy szüksége lesz az emlékeire, mert akivel most meg kell küzdenie, több embernél és mágusnál. Ám arra semmi nem készítheti fel, hogy azokról mit tud meg, akiket szívből szeretett.

Egy újabb történet, ami epikusan nagy kalandnak ígérkezett, de nem lett az belőle mégsem. Így, bár tetszett a könyv, valamennyire mégis csalódott vagyok.

A világot, amennyit a szerző megmutatott belőle, érdekesnek és változatosnak találtam. Ebben az univerzumban egyeseknek mágikus képességeik vannak, mindenkinek valami más. Ugyan vannak központi elemek, olyan alapok, amit mindenkinek megtanítanak, de az egyedi képesség az, amivel igazán ki lehet emelkedni. Walker képessége félelmet keltő: az elme manipulátora. Ott a hozzá hasonlókat zsarnoknak nevezik, mivel egész embertömegeket lehet képes rabszolgasorba taszítani, hogy rabszolgaként imádják és robotoljanak neki.

Ez a képesség, a reakciók rá, amelyek nagyon okosan vannak megírva, és nagyon le is kötöttek. Walker maga is harcol a belsőjében levő erővel, soha még ki sem próbálta, igazából mire lenne képes, ha akarná. Tudja, hogy ez az erő könnyen gonosszá tehetné, és ha néha van is kísértés, hogy használja, nem teszi. Ugyanakkor a társadalom is reagál rá, ha Walker igyekszik tompítani is a reakciókat azzal, hogy megjátssza, mennyivel gyengébb, mint valójában. Van azonban, aki már az elején megelőző csapást mér, a hagyományoknak megfelelően…

Walker karakterét nagyon bírtam. Eleve az, amit már feljebb írtam. Ahogy magával harcol. Pedig nem tartja magát jó embernek, csoda, hogy még él, de akkor is kitart az elvei mellett. Sokkal hősiesebb, jobb ember, mint amilyennek mutatja magát. Erre majd kapunk egy történetet is, amely újraértékeli a karakterét és a mágusok világát.

Tele van ötlettel és lehetőséggel ez a világ, de egyelőre csak egy kisebb kalandot kaptunk belőle. Ha az események máshogy haladnak, epikus nagy harc lehetett volna, így viszont helyi ügy marad, amit páran is el tudnak rendezni. (Eszembe is jutott a Nocturna, amivel vannak hasonlóságok a történet alapjaiban. Az egyedi mágikus képességek, a gonosz megállítása, melyet kis léptékben megoldanak, és nem lesz epikus így a történet.)

De, ha már felhoztam a Motayne-könyvet, azért ez abban nagyon más, hogy egyértelműen felnőtt regény. Mocskosabb a világa, a karakterei és a nyelvezete is. De ez jól áll neki – ez egyértelműen felnőtt regény, nem gyerekkönyv.

A nyomozás korrekt, még tetszett is, ahogy a törvényszéki módszertan helyett itt a mágia viszi előre a nyomok megfejtését. De a kalandok és a mágikus harcok is olvastatták. Cselekményközpontú, izgalmas regény, amelynek a hőse is összetett, jól megírt karakter.

Amire még érdemes kitérni, hogy mennyire dark ez a fantasy. Nem annyira. A nyelvezete helyenként durvább, mint a köznyelv. Vannak benne sötét események, és a hősnek is vannak komorabb jellemvonásai. De összességében megmarad egy határon belül, nem megy el olyan messze, mint McDonald a maga sorozatában.

Van folytatása, szerintem bőven van még ötlet is a szerzőben, úgyhogy folytatása következik.

Johnston: Az áruló isten – Mint fantasy: 75% ígéretes világú, izgalmas történet, egy kellően sötét hőssel a középpontban.

Szubjektíven: 70% nagyobb kalandot vártam, a szöveg se mindig tetszett, de Walker ok.

Várost védő, titkot őrző, játszmás.

Peter Parker, akiről kevesen tudják, hogy kevés szabadidejében maszkot ölt és Pókember néven New York városát védelmezi, most a múltjával kell, hogy szembenézzen. Fisk, akit az alvilágban Vezérként ismernek, egyszer már a látókörébe került. Nagyon le akarta csukatni, de a férfi pénze erősebbnek bizonyult. Most Fisk visszatért a városba, és uralni akarja azt. Nem csak az alvilágot, de a politikába n is. Fisk tudja, hogy Pókember az útjába fog állni, ezért van egy terve, hogy semlegesítse a hálószövőt. Kísérleteknek és némi született tehetségnek hála olyan emberek dolgoznak nekik, akik utánozni tudják Pókember mozgását, és elhitetik a közvéleménnyel, hogy védelmezőjük rossz útra tért. Miközben Peter igyekszik ellenlépéseket tenni, a kapcsolatában levő problémákkal is kezdenie kell valamit. Harry próbálja figyelmeztetni, hogy túlságosan védelmező MJ-vel…

A Nagy Marvel regénysorozat olyan történeteket mesél el, melyek már léteznek. Csak más formátumban: a híres Marvel karakterek képregénytörténeteit dolgozták át regénnyé. Színes már most a paletta, akár egészen ismert nevek is vállalkoztak arra, hogy a képregények alapján regényt írjanak. Igaz, ez a Pókember-történet pont nem az a kategória.

Még nem tudtam eldönteni, hogy az ad vagy elvesz a történetből, hogy nem szokványos ellenfelet kap Peter. Elméletben azt tudom díjazni, amikor cserélnek a hősök, és egymás helyzetében vagy ellenfeleivel szemben kell kipróbálni magukat. Amikor pl. Joker és Lex Luthor cseréltek, az tetszett. Itt Pókember Daredevil egyik ősellenségével néz farkasszemet, és kreáltak nekik egy közös múltat is. Mégis, nem bírtam túltenni magam azon, hogy végig várjam, mikor bukkan fel Fenegyerek és tesz valamit Vezér ellen. (Nem került ilyenre sor, különben.)

Volt más jellegű gondom is Fisk feltűnésével. Pókember és Vezér világa más hangulatú. Pókember olyasmi a Marvel univerzumban, mint a DC-nél Flash. Ők a csapat humoros fele. Játékosabb, színesebb a világuk. Fisk viszont kemény bandavezér, aki remekül passzol a Daredevil jóval feketébb univerzumában. Ok, egy a városuk, de teljesen más mégis. Most pedig ütközik ez a két világ: valahogy nem illenek össze. Nem véletlen, hogy Pókember általában szuperképességgel rendelkező bűnözőkkel vagy tudósokkal kerül szembe, nem alvilági vezérekkel.

A cselekmény különben nem lenne rossz. Dinamikus, pörgős, sodornak az események előre. Liss még arra is odafigyelt, hogy ne csak akcióban lássuk a hálószövőt, hanem kicsit az érzelmi világát is bemutassa. Azt különösen kidolgozta, hogy kezdi el tönkretenni a kapcsolatát a védelmező ösztöne.

(Ezen a téren is felrémlett lelki szemeim előtt a Flash. MJ itt azt találja ki, hogy riporter lesz. Iris, Flash szerelme is ilyen téren ténykedik.)

De ez nem az érzelmek regénye, elsősorban arról szól, hogy Fisk és Pókember változatosan módokon küzdenek egymással. Egy különleges képességű lány támogatását kell elnyernie annak, aki győzni akar ebben a harcban. Elég hamar nyilvánvaló lesz, aki az ő támogatását a magáénak tudja, előnnyel indul.

Akcióregénynek korrekt, csak éppen ennyit kevésnek éreztem most. Szórakoztat, de igazán nem érintett meg. Nem izgultam, nem szerettem meg a szereplőket, és nem adott az univerzumnak se többet ez a rész. Csak furcsának találtam, hogy Vezér itt az ellenfél. (Még egy X-Men rosszfiút is könnyebben el tudok képzelni Pókember ellenségeként, mondjuk, azért nem Magneto szintű tehetséggel megáldottat.)

A Sötét Főnixnél jobban tetszett, de még ez sem az igazi.

Liss: Hatalomátvétel (Pókember) – Mint akció: 60% kalandos, pörgős történet, ami plusz élményt nem tud nyújtani a világhoz.

Szubjektíven: 50% akcióregénynek korrekt, de egyes elemek nagyon nem jöttek be. Pl. Fisk.

- Attar: A Serengeti köde

A küldetés végül sikerrel jár, ha nem is úgy, ahogy eredetileg tervezték. Mo albínó gyerekeit már nem tudják megmenteni: van, akit már elkaptak a szervkereskedők, más biztonságba költözött a szüleivel. Ám a helyiek kiszabadítottak a kereskedőktől egy tucat gyereket, akiket biztonságba tudtak vinni. Jack majdnem bele is hal, ő maradt hátra feltartani a kereskedőket, míg Ro menekült a vonattal és a gyerekekkel.

Egy kis időt együtt töltenek még párként, de a nőnek kezdődik a tanév, visszamegy Angliába. Abban egyeznek meg, semmilyen kapcsolatot nem tartanak. A távkapcsolatok nem működnek.

1 évvel később Ro még mindig hiányolja a férfit, de rászánja magát, hogy továbblépjen. Éppen az első randira menne, amikor beállít Jack és kész itt élni, ha Ro még visszafogadja. A randira Jack is elmegy, majd marad Ro élete része. Kicsit Angliában élnek, de aztán visszaköltöznek Afrikába. 1 év múlva házasodnak, amikor Ro az első gyerekükkel terhes.

A végén kiderül az is, hogy Mo és egy barátja utolsó tettükkel Jack kislányának testét védték meg. Belőlük nem is maradt semmi, de a lányból igen. Jack eltemethette.

- Musso: Az írók titkos élete

Rafa feláldozza magát, és az elrablóval (Mathilde nagyapjával) egy szakadékba rohan a kocsijukkal.

Mathilde és a nagyapja a gyilkosok, akik a szigeten történtekért felelnek. Ez a bosszújuk: Mathilde kamasz volt, amikor betörtek hozzájuk, és a szüleit, a kisöccsét meggyilkolták. A lánynak most jöttek vissza az emlékei. A végére Nathant hagyja, őt személyesen akarja agyonlőni.

Nathan elmeséli neki az igazat: akkoriban nősülni akart, családot.  A kedvese missziós munkát végzett, és az egyik úton megölték. Szervkereskedők nyomára akadt, akik végeztek vele. Nathan levadászta őket. Mathilde családja ebből lett gazdag. Az apja volt az egésznek a lelke, az orvosa. Valóban, bosszút akart állni. De a férfi a fenyegetettségre őrülten reagált: elkezdte kiírtani a családját. Nathan már csak Mathilde-ot tudta megmenteni. Egy kosábbi hullát hagyott hátra, és a lány apját elragadta, neki a halál túl könnyű lett volna.

Megmutatja a lánynak, ezért vonult vissza. Az apja él, itt van, a rabjaként. Ellátja, de semmilyen emberi interakcióban nincs része. Mathilde az apját lövi le.

A zárásban látjuk őket máshol, párként, egy kisbabával.

Varázsvilágos, bosszút álló, hatalmi harcos.

Nahri nem kerülheti el a sorsát, miután védelmezőjével végzett Ali herceg. A gyász letelte után a király hozzákényszeríti az örököséhez, ezzel egyesítve látszólag a két dzsinn törzset. Nahri és Muntadzir kénytelenek megkötni a maguk szövetségét házasokként, noha mindkettejük szíve másért dobog. A lány arra használja a hatalmát, hogy elkezdje jobbá tenni a város minden lakójának életét. Dára nem nyughatott békében, úrnője visszarángatja az életbe. Teljes erejű dzsinnként, szinte szörnyeteggé válva küzd az asszony céljaiért, noha legszívesebben csak a szerelméért menne, és építeni maguknak valamiféle boldogságot. Helyette fegyverré kell válnia, készülve Dévábád ostromára. Ali pedig száműzetésbe kényszerül, ahol egy jobb világot kezd építeni és felfedezi az eddig nem ismert mágiáját. A sors azonban hazaveti őt is, és belekeveri a hatalmi játszmák és árulások világába.

Nem véletlen, hogy népszerű lett ez a fantasy sorozat. Nagyszabású, mondhatni epikus a cselekménye. Mi több, miközben ez a kötet remekül folytatja az előző rész eseményeit, kicsit más is.

Korábban kalandos volt, ahol Nahri felfedezi az örökségét, és a dzsinnek világát. Ahol kezdetektől hatalmi játszmája bábujaként mozgatja a király, akinek családja Nahri családját lökte ki az uralomból. Ez a rész a politika és ármányok világába vezet bele még jobban.

Minden szereplő a politika sakkjátszmának egyik bábuja, bár Ali és Nahri nagyon küzdenek azért, hogy ne mások mozgassák őket, hanem a saját döntéseik hozhassák meg. Chakraborty egyre inkább mélyíti a viszály és a játszmák gyökereit: fokozatosan egyre többet fed fel abból, hogyan alakult ki a jelenlegi helyzet, a múltban ki mit követett el a másik ellen. Így a jelen harcai a trónért elkezdenek túlmutatni magukon: ez egy hosszú történet végjátszmája, ami már évszázadok óta tart.

Dára eddig tevékeny hős volt, most inkább szolgai szerepbe kényszerül. Vannak az ő fejezetiben látványos harcok, mágikus küzdelmek, de amivel legjobban le tudott kötni, most nem ez volt. Dára eljut egy olyan következtetésig, hogy bármit tesz is, rá az úrnője és a családja mindig is fegyverként, nem dzsinnként fog tekinteni. Rádöbben arra, hogy bár ő a halálos fegyver, az egyik legnagyobb harcos, a háború és a gyűlölet így soha nem érhet véget, és mindenki a vesztébe rohan. Mi bosszút állunk, legközelebb rajtunk ütnek a túlélők. Készülünk, visszavágunk, hogy aztán az ellenségeink tegyék ugyanezt. Roppantul várom is, hogy mihez kezd ezzel a felismeréssel a későbbiekben.

De ez a regény legfőbb mondanivalója is. Bemutatja, milyen pokol a háború, és a gyűlölet hogyan öröklődik generációról generációra, lehetetlenné téve a békét és a megbocsátást. Ugyan a szereplők dzsinnek, mágikus képességeik vannak, de ebben a tekintetben nagyon emberiek. Mintha Chakraborty az emberiségre is kimondaná az ítéletet.

A karakterek fejlődnek, a viszonyaik egyre bonyolultabbak. Messze nem romantikus regény, de fontosak az érzelmi kérdések is benne. Nem ez az elsődleges, de érdekel, a végére az egyes szereplők ki mellett kötnek ki. Itt senki nem hallgathat csak a szívére, változnak az érzéseik, és élveztem is, hogy nincsenek a nagy nyálregényes örökké tartó, heves szerelmei, melyek első látásra születnek.

Ha a szereplők konfliktusait és mozgatórugóit vizsgáljuk, még feltűnőbb, mennyire összetett ez a világ. Ahogy a szövetségek és viszályok alakulnak, az sokszor nincs összhangban egymással, és nagyon bonyolult helyzeteket teremt. Nézzük csak Nahri helyzetét! A király a szövetségese, akivel közösen kihasználják egymást. Mégsem állnak egymás oldalán, az csak látszat. Politikai és személyes konfliktus is van közöttük: a férfi belekényszerítette a lányt egy nem kívánt házasságba. Valósággal bebörtönözi. Igazából mást akarnak a dzsinnek világának. Olyasmikről már nem is beszélve, hogy mit tett a férfi Nahri családjával és tesz velük most is... Nahri és a férje. Látszólag ez is egy szövetség, de már abba bele lehet törni a fogunk, hogy személyes szinten értsük, mi van közöttük. Mindketten másba szerelemesek, de házasok. Nem is csak névlegesen - ha szerelmi jeleneteket hála égnek nem is kapunk, utal rá a szerző, hogy van köztük szexualitás. Hol közelednek egymás felé politikailag, hol csak elviselik egymást. Egyértelműen nem szövetségesek, de nem is ellenfelek. Nahri és Dára. Érzelmi oldalon egy térfélen vannak, szeretik egymást. De a politika nagyon keményen közéjük áll: Dára a nő anyjának katonája, mondhatni, a fegyvere. Olyan dolgokat is megtesz, amelyek miatt a szerelme dzsinnként/férfiként is kevesebbnek látja. Így a politikai konfliktus egyre személyesebbé is válik. Végül, Nahri és Ali. Barátok, akik árulók lettek. De most közelednek egymás felé, ők meg a politika miatt. Egyet akarnak. Fel is dobta Chakraborty a labdát, hogy mik lesznek még ők egymásnak. Már csak ezért is várom a folytatást.

De ez csak egy karakter a sok közül. Chakraborty alaposan felépít minden szereplőt, és összetett viszonyok között mozgatja őket. Még csak azt sem lehet egyszerűen eldönteni, hogy ki a jó és a rossz. Attól függ, melyik konfliktusrendszerben vizsgáljuk.

A regény első fele tele van politikával, és Chakraborty mellette elkezd magyarázatokat is adni a szereplők motivációiról, a dzsinnek történelméről. Ezt talán nehezebb kicsit olvasni, de a végére olyan mágikus és kalandos események indulnak be, hogy csak úgy faltam a fejezeteket. A vége is… mikor is jön a folytatás?

Ha már emlegetem a trilógia végét, érdemes egy pillanatra a borítónál is megállni. Az Agave nagyon tudatosan építi fel a sorozat külső design-ját is. Dévábád-trilógia, vagyis a dzsinnek fővárosa van kiemelve, ami egyszerre jelent egy másik, egzotikus világot és egy nagyvárost. Az első rész külleme nagyon tetszett, a Rézkirályság már egy fokkal kevésbé. Mennyit nézegettem a város előtti kék fényt, és nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy nekem inkább a sci-fik/ufók vonósugara jut róla eszembe. De itt is ott a város tematika, és valami európaitól eltérő hangulat. Már leleplezte a kiadó a végének a borítóját is, marad ugyanez az irány. A város. Látványosa, monumentálisan, színesen. Nem vagyok biztos még benne, hogy ez jól esik a szememnek. Valamiért az indiai világot inkább érzem benne, mint a regény arabos környezetét. Ettől függetlenül a koncepció remek, értékelem is, csak a megjelenésig még barátkozom a teljes tematikával.

Összefoglalva, amiért szeretem ezt a regényt: lenyűgöző, milyen összetett a világa és a benne szereplő karakterek sokszínűsége. Bár a regény végén jobban tetszettek a mozgalmasabb események, a tényleges harcok és csaták, nagyon tudtam értékelni azt is, hogy politikában mi van benne. Az ármányok, a hatalmi játszmák szövedéke is összetett és másképpen izgalmas, mint a regény vége. Chakraborty jó világépítő, és az, ahogy Dévábád politikai összetettségét megragadta, másképpen tudott tetszeni, mint a pörgősebb küzdelmek. Mondhatni, kivétel nélkül megszerettette velem a szereplőit, mert mindenki összetett annyira, hogy találtam bennük valamit, amivel tudtam azonosulni. Dárában, ahogy átlátja a saját szerepét, és a legnagyobb harcos létére rádöbben, micsoda fertő a háború. Talán ő volt az, aki legjobban mozgatta most az agyam. Mert nála az is érdekes, milyen alakban hozták vissza az életbe - nekem az kell, amikor a karaktert a cselekmény is megtámogatja, ténylegesen történnek vele dolgok, nem mint Nahri esetében, aki csak a végén válik úgymond aktívvá. Ebben a regényben tehát szeretem, hogy egymaga képviseli a jó világépítést, a mozgalmas cselekményt - leginkább a kötet végére, az első fele azért inkább világépítő - és a karakterek is fejlődnek, izgalmasak. A végéről nem is beszélve... pont annyira nyitott, hogy akarjam folytatni a sztorit.

Méltó folytatása a kezdésnek, összetett fantasy, aminek már várom is a záró akkordját.

Chakraborty: Rézkirályság - Mint fantasy: 90% gondos világépítés, fejlődő karakterek és meglepően ármányos történet.

Szubjektíven: 75% a végére nagyon belelendült, és izgalmas, de a sok politika korábban…