Cím: Ne engedd el!

Szerző: Michel Bussi, francia thriller bestseller szerző. Magyarul ez lesz a 3. regénye.

Műfaj: thriller

Cselekmény: egy boldog házaspár, a kislányukkal egy idilli szigeten nyaral. Az asszony egyszer csak eltűnik, a férj gyanúba keveredik. Majd a gyereknek és a férfinak is nyoma veszik. Mi történt? Megindul a hajsza utánuk.

Várható megjelenés: talán még idén.

Miért várós?

• Bussi másik két regényét nagyon bírtam.
• Bejön a fülszöveg.
• Már most érdekel a rejtély megoldása. Bussi nagyon ötletes csavarokat talál ki, reményeim szerint ennek is parádés és meglepő vége lesz.
• Már láttam a magyar borítót – határozottan figyelem felkeltő.

Nyomozós, beépülős, gengszteres, múlt századi.

1929, Amerikai Egyesült Államok. A szesztilalom tart, és a bűnbandák kész iparágat hoztak létre az alkohol gyártására és forgalmazására. Mert amíg kereslet van, piac is akad. Olyan szinten behálózott már mindent a bűnözés és korrupció, hogy magas politikai szinteken is a vezető gengszterek barátai ülnek. Vannak, akik ezen változtatni akarnak, de ehhez beépített emberekre van szükség. Az újságíró Gordon Zsigmond egykor bokszoló volt, megvannak a kapcsolatai. A szakmai büszkeségét is felkeltik, így vállalja, hogy Al Capone bandájába szegődik, és bizonyítékot gyűjt a korrupcióra. Ahogy azonban lőni kezdenek, nőnek a tétek, Gordon rá kell, hogy döbbenjen, most csak magára számíthat. Véletlenül belebotlik egy puccskísérletbe, ami életveszélyt jelent. A szerettei veszélyben, segítség nincs, ő pedig az árulók nyomába ered, mielőtt mindenkit elveszít, aki fontos a számára.

A Bűnös Budapest mindent kipipált, amit magyar regény ki tud. Közönség- és szakmai siker. Kiadták más nyelveken is. Filmesítették. Annyira népszerű a karakter és a világ, hogy sorozattá tudott fejlődni. Most itt van az előzménykötet is: azt tudtuk eddig is, hogy Gordon a szakmát Amerikában kezdte. De mi történt ott vele? Miért jött haza? Itt vannak a válaszok.

Mivel előzményregény, az is nyugodtan olvashatja, akinek ez lesz az első találkozása a szerzővel és a hősével. Az előismerettel rendelkezőknek van benne pár utalás, amin tudunk mosolyogni, de igazából ez egy kerek, önálló történet, ami nem igényel előzetes tudást.

Érdekes és izgalmas a korszak, amelyben játszódik. Legendás gengszterek között mozog a főszereplő, nem véletlen, hogy éppen Al Capone szervezetébe tartozik az a banda, ahova beépül. Kondor jól vegyíti a valós és kitalált elemeket, így egy olyan szórakoztató regényt alkot meg, ami valósnak is érződik az egyéb értékei mellett. Láthatjuk a kor tipikus helyszíneit, a bárokat és illegális szeszméréseket, az alkohol szállítmányozást az éjszaka leple alatt, miközben a rendőrök fogásra lesnek. (Vagy éppen a másik bandába tartozó bűnözők, magukat rendőrnek álcázva.) Ahhoz Gordon alacsony szintre épül be, hogy pl. a politikusokkal való játszmákat átlássa, de azért így is sikerül majd olyan összeesküvésre bukkannia, amely felsőbb szinteket is érinteni fog.

A magyar szál – valahol értem, miért kellett egy Gordon Zsigmond történetbe ilyennek is lennie. De most komolyan, mennyi esély van arra, hogy az összeesküvő magyar, és aki a nyomában jár, az is az, így megérti, amikor az magyarul telefonál? De ok, tudjuk, mindenhol vannak magyarok, miért ne lehettek volna Capone társaságában is? Olvasva nem is zavart a dolog, jól be van illesztve a cselekménybe, utólag húzom csak fel kicsit a szemöldököm.

A regény különben kétarcú. Egyrészt, Gordon nyomoz, és újságíróként van jelen a cselekményben. Ez azonban eléggé háttérbe szorul, és inkább azt látjuk, ami a bandán belül történik és amihez neki is alkalmazkodnia kell. Mintha maga is szeszcsempész lenne, és így inkább egy noir bűnregényre emlékeztet, mint krimire. A regény második felére, amikor már hősünk nem álcában van, ez az arány azért változik. Gordonnak hamar át kell látnia mindent, és alkukat kötni, maga és a családja érdekében.

Valahol talán az fájt ebben a regényben, hogy mennyire komor a világa. Tudtam, hogy happy end nem lesz, nem is vártam. De sok szenvedés jut a végére, és az igazság sem olyasmi, ami kiderülhet és rendet lehetne tenni. Korrupt a rendszer, nincs olyan személy, aki képes lenne igazságot szolgáltatni. Csak az életben maradás meg nem elegendő ahhoz, hogy jól érezzem magam a történet végén.

Maga Gordon az a figura, akit már ismerünk. Lélekben ugyanaz, talán fizikailag fiatalabb.

A szesztilalom és a bűn világának ábrázolása tetszett, hangulatos a sztori, csak lélekölő is.

Kondor: A budapesti gengszter – Mint noir krimi: 75% érdekes tablót fel a szesztilalomról, a hős karakteres, a nyomozás is ok.

Szubjektíven: 60% kicsit több krimit szerettem volna, a vége is… noir belekeseredő szürke?

Háborús, harcos, szövetségeket kötő.

A Beatrix Maloney vezette Harag megkezdi a majdnem halálossá váló akciót, hogy évtizedek helyett egyetlen csapással megnyerjék a háborút. Miközben a tábornokok figyelemelterelés gyanánt mészárlásokat rendeznek az emberek lakta gyarmatbolygókon és állomásokon, a kapukat használva Beatrix a fő csapattal egyenesen a Tejútrendszer szívébe lép, hogy a Földet vegye be és törje meg az emberiséget. Az emberek a yautja szövetség segítségével elkeseredett harcot folytat minden fronton. Miközben a katonák egy rémálmot élnek a xenomorfok ellen harcolva, a tudósok más megoldást keresnek. A kapuk blokkolása ugyanúgy felmerül, mint a yautja technológia alaposabb tanulmányozása. Ami bizonyos, elég egyetlen hiba is, hogy a Harag új világrendet teremtsen.

Ilyen az, amikor a felvezetés után a szerző valóban az olvasóra szabadítja a háború kutyáit. Már ismerjük az embereket, a Harag indokait és felszereléseit, a yautja harcosokat, amennyire ez a nép képes megnyílni valaki más felé. Most pedig egymásra ereszti őket a szerző, egy élet-halál viadalra.

A kötet nagy része így akció és harccal teli. A változatosság most is megvan, több fronton vívják ezt a háborút. Vannak, ha kevesebb űrbeli csata is. Az emberek ugyanis felismerik, hogy a Harag csatahajójából kevés van, és mennyire hatékony, ha az előtt sikerül kilőni és megsemmisíteni őket, hogy elszabadulna a benne levő xenomorf sereg. Már itt jelen van a yautja haderő is, hiszen nekik van olyan fegyverzetük, amely atomtámadás nélkül is képes lyukat ütni a Harag hajóinak védelmén.

Ennél több, és horrorban erősebb elem, amikor a tábornokok a xenomorfok hadseregével nekiesnek egy bázisnak vagy gyarmatnak. Az emberek próbálhatnak védekezni, de nagyon hamar egy mészárlásra emlékeztet. Ha Lebbon nem is megy bele a szétszakadó zsigerek tengerébe, akad az is. Ahogy ember – xenomorf és yautja – xenomorf csaták is, kézi fegyverekkel és az űrlények esetében a testükkel is. Vérengzés van, akció és sok vér. Igaz, nem olyan mennyiségben, hogy undorító horror legyen, de a trilógiában most van a háború és a halálok ideje.

A taktikák és szövetségek már ismertek korábbról, így a világépítés lényegesen kevesebb. Isa Palant nem harcos, tudós. Így az ő részei tágítják kicsit az ismereteinket a más lényekről. Liliya sem a közvetlen harcokba veti bele magát, ő lesz a csali a Harag számára. Így ezen a fronton azért kis cselvetést is kapunk, nem csak a nyers erő dönti majd el a háború sorsát. Ez a legkevésbé sci-fi a trilógiában, a horror és az akció több, ahogy már írtam is. De mivel ezt a háborút vártam, ezt ígéri a cím is, elégedett voltam ezekkel az arányokkal.

A karakterek kapcsán annyi fájdalmam volt, hogy a kedvenc szereplőim meghaltak az előző kötet végén. Nem lépnek most fel olyan szereplők, akik a helyükre léphetnének. Van pár új alak, de lényegében a még életben levők sorsát követjük nyomon, akik más-más frontján vannak a háborúnak, így nagyobb képet kapva az egész akcióról.

A legérdekesebb részeknek azokat tartottam, amikor Beatrix világába nyertünk kissé nagyobb betekintést. Ahogy szó szerint megőrül, és az egykor érthető tervek és törekvések eltorzulnak. Az emberiséget rossz motivációkkal vezető Wayland-Yutani sok szempontból megérett a pusztulásra, de Beatrix már sokkal messzebb elmegy és újabb zsarnokká lenne a régi hatalmának megdöntése után. Abban meg van valami perverz, ahogy a xenomorf királynőt tartja. Soha rosszabb házi állatot…

Lebbon különben nagyon benne van az Alien és Predator világban, ezt érezni a köteteken is. Beleilleszkedik szépen mindkét filmes univerzumba, és most kifejezetten szórakoztató is volt.

Lebbon: Alien vs Predator: Armageddon – Mint sci-fi: 70% a cselekmény és a tényleges akciók a fontosak, több nézőpontból is.

Szubjektíven: 75% végre az akció megérkezett, és kitör a háború! Véresebb szórakozás.

A boldogság kulcsa az, ahogyan a világra tekintesz. Vagy örülsz, hogy a pohár félig tele van, vagy azon keseregsz, hogy félig üres. Az pedig még kevesebb embernek jut eszébe, hogy még a pohárért is hálásnak kellene lennünk, mert ha teljesen üres is, legalább van, amit megtölthetünk. (Ludányi: Nyomodban)

Nincsen különbség az emberek között. Minden ember meztelenül jön a világra, és az emberek között egyetlen mérték az emberi szív. Az embert nem lehet bőrének színével, avagy nyelvével mérni; az embert nem lehet ruhájával és ékszereivel mérni; az embert nem lehet gazdagságával avagy szegénységével mérni, egyes-egyedül szívével. Ezért a jó ember jobb, mint a rossz, és az igazság jobb, mint a hamisság, de mást nem tudok, és ez minden tudásom. (Waltari: Szinuhe)

A kívánságok nem maguktól válnak valóra. Csupán céltáblák, amelyeken az ember kijelölheti mindazt, amire vágyik. De utána saját magának kell betalálnia a célba. (Taylor: A rémálmok múzsája)

A kerékpározást nem játssza az ember, hanem megharcolja; a kerékpározás küzdelem – jelentettem ki. (Patterson: A fekete trikó)

Mert el kell jutni a mélypontra, hogy aztán észhez térjünk, nem igaz? El kell jutni a mélypontra, hogy onnan aztán elrugaszkodhassunk. (Rowell: Szív küldi)

A drága dolgok mindig meghibásodnak. (Lebbon: Alien: Invázió)

Egy régi olasz vicc szerint Krisztus biztos, hogy napolitano volt: harmincéves koráig otthon élt, abban a hitben, hogy az anyja szűz, és azzal a meggyőződéssel, hogy ő Isten (Perrottet: Ókori vakáció)

A könnyű pénz meg olyan, mint egy szelet torta. Hiába tudod, hogy bele sem szabadna kóstolnod, vagy meg kellene állnod az első falatnál, képtelen vagy letenni a villát. (Ludányi: Nyomodban)

A történetek a kapcsolat pénzneme. (Buxbaum: Remény és más csattanók)

Jennifer Bethnek: Nem lehet, hogy nem látod a lényeget? Clark Kent nem akar híres lenni. Nem akarja, hogy az emberek észrevegyék. Ha észrevennék, rájönnének, hogy ő valójában Superman szemüvegben.
Plusz, valami szerkesztőségben kell dolgoznia, hogy ő hallja először a fontos híreket. Nem engedheti meg magának, hogy a másnapi újságban olvassa el, hogy Joker támadást indított a Hold ellen.
Beth Jennifernek: Remek érvelés. Különösen olyasvalakitől, aki azt sem tudja, hogy Supermannek semmi köze Jokerhez. (Rowell: Szív küldi)

Érthető tehát, hogy minél előbbre jutottam tanulmányaimban, annál jobban éreztem, milyen keveset tudok. Minden orvos talán csak akkor válik igazi orvossá, amikor alázattal eltelten bevallja magának, hogy valójában semmit se tud. (Waltari: Szinuhe)

Nyaralós, életet meghatározó döntést hozó, ismeretterjesztő.

Tony ausztráliai fiatalember volt, de az élet messze sodorta. Amerikában telepedett le, és a munkája mellett komoly hobbija maradt az utazás. A világ eldugott sarkaiba is eljutott, de volt egy terület, amelyet messze elkerült. Az ókori kultúra nagyjait, a Földközi-tenger körött maradt emlékeket nem nézte meg. Taszította, mennyi turista jár arra, és nem akart egy lenni a sok között. Amikor Leslie, a barátnője terhes lett, hoztak pár nagy döntést. Egyrészt, összeházasodtak, másrészt a nászút egy nagy körút lett a Földközi-tenger körül, bejárva a római, a görög, egyiptomi és török emlékeket, abban a szellemben, ahogy egy ókori turista is tette volna. Miközben olyan kalandjaik voltak, mint a zuhannyal való küzdelem, vagy a lábuk lejárása, elmerültek a régmúlt idők szellemében is.

Tony Perrottet kötete nem egy szimpla memoár és útileírás. A szerző ötvözte a művében a személyes beszámolókat egy ismeretterjesztő kötet világával. Így kettős utazásra viszi az olvasókat: egyszerre a mai Földközi-tenger partvidékére és az ókorba. Utazás téren és időn át.

Ez a regény legnagyobb vonzereje. Ahogy egymás mellé teszi a múltat és jelent. Mit láthattak egykor, hogyan éltek egy más korban? Mi van ma? Még szinte úti könyvnek is lehetne ajánlani, hiszen egyaránt benne vannak a mai élmények (azért olyasmiben ne várjunk tanácsot, hol együnk, mikor menjünk fel az Akropoliszra, és hasonlók) és közben arról is többet megtudhatunk, mit nézünk meg éppen.

Magamon azt vettem észre, hogy azok a részek érdekelnek és kötnek le, amelyek olyan helyszínekről szólnak, amelyek a saját úti céljaim között is ott vannak, vagy már láttam őket magam is. Akkor mindig tudtam kötni a saját emlékeimhez is az olvasottakat. Mennyivel nagyobb élmény az épületekről, szobrokról úgy olvasni, hogy láttam is, és kapcsolom az információkat az emlékeimhez. Törökország és Egyiptom volt, amellyel szinte szenvedtem olvasás közben. Ezekben is ott voltak az infók, a már szinte anekdotaként előadott történelmi és művészeti tények és adatok, csak éppen ezek kevésbé érdekeltek. Alapból ezek a civilizációk és épületek nem mozgatják annyira az agyam – így ez szubjektív hátrányos megkülönböztetés részemről, de ez van.

Ami a kötetben már nem ennyire személyes, de nem tetszett: a jelen leírásai. Ha már az a keret, hogy nászúton vannak, és sok személyes anyagot is megoszt a szerző, miért nem ír színesebben magáról az útról, a velük történtekről? Miközben a múltról és az ókori lehetséges utazásokról rengeteget megtudtam, Tony és Leslie háttérben maradnak. Nem volt egy olyan főszereplő, akit szívesen követtem volna.

Mintha annak a csapdája lenne, hogy egyszerre memoár és ismeretterjesztő a könyv. Ha már útleírásként van megírva, akkor elvárnám, hogy jobban megismerjem az utazót is. Itt ez nem történik meg, eluralkodik az ismeretterjesztés. Azzal se lenne semmi bajom, ha nem két zsáner keveréke lenne a könyv, és nem érezném becsapva magam a keret miatt.

A stílusa különben korrekt, egészen érezni belőle, hogy mennyire rajong az ókori nagyok iránt a szerző. Szerettem azt a mentalitást, hogy egy témába ennyire beleássa magát, már szinte azt mondanám, megszállottan, és aztán elmegy mindent meg is nézni, megtapasztalni. Talán kicsit irigy is vagyok, mert ez egy idilli munka. Tulajdonképpen nyaralás, szórakozás közben is gondoskodik a megélhetéséről. Egyszerre munka és pihenés.

Ha már abban gondolkodom, mi lett volna még jó benne, az ilyen köteteket mindig fel tudja dobni némi kép melléklet. Talán nem véletlen, hogy azok a részek tetszettek jobban, amelyeket láttam magam előtt élőben is.

De összességében nem volt rossz élmény a kötet, csak lehetett volna jobb is.

Perrottet: Ókori vakáció - Mint memoár: 65% érdekes felépítés, de eléggé személytelen lett a személyes út ellenére is.

Szubjektíven: 55% sok érdekes dolog van benne, de csak akkor tetszett, ha jártam ott én is.

5: Romero: Karolina és a krakkói babakészítő: talán túlzás a varázsló megnevezés, de a hétköznapokban olyan ember, aki mégiscsak varázsolt. Történetesen készített egy babát, ami életre kelt. A kettősük a II. VH idején igyekszik minél több zsidón segíteni, és egy ponton bizony a mágia is szerepet fog kapni – a babán túl is, aki egy mesevilág után szembesül a mi világunk háborújával.

4: Taylor: A különös álmodozó 1-2: egy mitikus város, Könny mindig is izgatta Lazlo képzeletét. Nála többet senki nem tud róla, és a város megmentőre szorul. A sors furcsa szeszélye folytán Lazlo is az expedícióval tarthat. Ott aztán döbbenetes felfedezések várják: a fellegvárban élő, különös erőkkel megáldott istenivadékokon túl a saját múltja is, és egy felfedezésre váró mágikus képesség örökségként.

3: Tchaikovsky: Pókfény: a világ megmentésre szorul, és egy papnő össze is szed egy csapatot, hogy a lehetetlent megkísértve legyőzzék a kimondhatatlan gonoszt. A csapat tagja kora egyik legnagyobb mágusa, ám Penthos nem éppen megnyerő személyiség. Kissé szociopata, és a mágiában is egyéni utakat követ. Ki másnak jutna eszébe szinte emberré tenni egy gyilkos pókot, hogy legyen a vezetőjük? Ők megpróbálják.

2: Grossman: A varázslók – trilógia: egy világ, melyben létezik a mágia, de csak a legokosabbak és megszállottak képesek elsajátítani. Quentin magas intelligenciájú, különc srác, már szinte zseni. A legtitkosabb álma teljesül, amikor kiderül, a mágia valódi és ő elmehet egy egyetemre tanulni. A képzés nehézségei mellett a szerelem, önismeret, és egy más világ megmentése is rá vár.

1: Butcher: Harry Dresden – sorozat: Harry Dresden az egyetlen olyan mágus, aki a telefonkönyvbe is beíratta a szakmáját, és igyekszik ebből megélni. Ha pedig a város a világvége szélére sodródik, Harry ott terem, hogy mentse a menthetőt. Így sikeresen nyakig van a vámpírok és mágusok viszályában, hajszolja az ellopott torinói leplet, vérfarkas fiataloknak segít be a városvédelembe, és még a tündér keresztanyját is igyekszik lerázni. Sajátos humora nélkül talán már észnél sem lenne…

Kerékpár versenyes, rivalizáló, merényletes.

Marc gyerekkora nem volt éppen egyszerű. Egy becsúszott terhesség miatt házasodtak össze a szülei, és évekig szenvedtek egymás mellett. A fiukat aztán egyikük sem szívlelte maga körül. A fiút a kerékpározás mentette meg, célt adott neki. Amikor egykori katona apja őt is besoroztatta, a versenyzésért rajongó felettese kiemelte a fiút az újoncok közül, betette a katonai nyomozók közé, és az egységek közti versenyekre járatta. Marc annyira a sport szerelmese lett, hogy leszerelés után profi karrierbe kezdett. Nem lett a legjobb, de ő vált a világ egyik legjobb kerékpárosának elsődleges segítőjévé. Most a Tour de France van soron, amit Steve ötödik alkalommal is meg akar nyerni. Ám rejtélyes balesetek történnek, és a rendőrség egy merénylőre gyanakszik. Marcot kérik fel, hogy legyen a versenyen belül a szemük. Miközben Mac próbál rájönni, ki akarhatja a versenyt szabotálni, el kell döntenie azt is, hogy továbbra is Steve Panata hű segítője marad, vagy ő maga hajt rá az aranyra.

A sportversenyekről könnyebb jó filmet készíteni, mint regényt írni. Annak megvan az izgalma, ahogy az ember a képernyő előtt nézi, hogy valakik az aranyért küzdenek – bármilyen sportban. Még sakkozókról is lehet nagyon izgalmas filmet készíteni. Ugyanezt a hatást írásban elérni, már nagyobb feladat.

Főleg, ha olyan sportágat választ a szerző témának, mint a kerékpározás. Hiszen, ahogy a regényben is olvashatjuk, a kerékpározás nem egyszerűen egy játék. A kerékpározás küzdelem, nem is annyira a versenytársak ellen, hanem a saját teljesítőképességük és a fájdalom ellen. De ennek a regénynek sikerült izgalmassá tenni a Tour de France bemutatását – még nekem is, aki egy kerékpáros versenyt sem láttam még.

Díjaztam, hogy nagyon érthető a sportverseny benne. Sok minden megvilágosodott, amivel eddig nem tudtam mit kezdeni. Miért kell a bajnokok köré egy teljes csapat? Milyen taktikák vannak versenyzés közben? Milyen szerepe lehet egy edzőnek egy kerékpárversenyen? Mi az a hegyi menő? A regény bevisz a kulisszák mögé, és egyszerre érdekesen, egyszerre érthetően mondja el, mi miért és hogyan történik. A segítőkről ilyen értelmesen még nem is olvastam.

A kulisszákon túl a versenyek hangulata, az izgalom is megvolt a történetben. Egészen a végéig vannak a fordulatok, és változnak az esélyek. Nem csak a merénylő miatt, de a versenyen belül is történnek nem várt meglepetések. Hogyan tudják egyesek a győzelemért elárulni egymást? Hogyan áll ki a mezőny az igazságtalanság ellen. Álnok és felemelő pillanatok váltják egymást, miközben mindenki a minél jobb eredményre és a sárga trikóra hajt. A végéig pedig nem tudni, ki veheti fel azt Párizsban…

A történetben van egy nagy belső konfliktus is. Marc a legjobb hegyi menő, aki rengeteget fejlődött az utóbbi években. öreg mentora, szakmabeli barátnője is meg van róla győződve, hogy neki kellene bajnoknak lennie, és nem Steve segítőjének. Ám a két férfi sok szállal kötődik egymáshoz, és Marc komoly harcot vív magában is. A sárga trikóért megéri feláldozni egy ilyen barátságot? Vagy Steve nem is az, akinek jó 10 éve hiszi?

A karakterábrázolás különben jól megy a szerzőnek. Nem jó és rossz, hanem emberi szereplőket teremt, akiknek mind megvannak a maguk mozgatórugói. Lehet őket kedvelni vagy utálni, de egyszerűnek látni nem.

A krimi vonal az, ami talán kevesebb. Marc elsősorban versenyző, és csak mellette pörög az agya, kitől látott valami gyanúsít, kinek milyen indítéka lehet. A történetet megfűszerezi a vonal, hoz csavart is, de azért ez inkább egy izgalmas sportversenyes regény, mint krimi.

Kellemes meglepetés volt ez a regény, amit elejétől a végéig élveztem, miközben pár dologgal meg is világosodtam a kerékpáros sport kapcsán.

Patterson: A fekete trikó - Mint krimi: 80% krimit, belső drámát és sportot vegyítő, gyors és izgalmas történet.

Szubjektíven: 100% sokrétegű, és a kerékpáros verseny éppen annyira izgalmas, mint a krimi.

• Agave: Énekesmadarak és kígyók balladája - YA disztópia, az Éhezők viadala előzménye.
• Álomgyár: Mennem kell - női, talán kissé krimis vonallal