Életért harcoló, űrlényes, vállalati érdekes.

A Wayland-Yutani egyik bányászbolygóján valami szokatlan történik. Idegen lényekre bukkantak a tárnában és mire rájöttek, mi történik már egy vérfürdő közepén voltak. A lények a gazdatestekben a hajóra is feljutnak, és komoly károkat okoznak. A mérnökök, személyzet egyetlen esélye, ha a segélyhívásuk valaki fogja és megmenti őket. A Nostromo mentőkabinja bedokkol, és a hibernációból egy nő ébred fel. Ellen Ripley, aki döbbenten tapasztalja, hogy több, mint 30 éve az űrben sodródott. Akinek a számítógépébe feltöltötte magát Ash, az android, akinek elsődleges célja, hogy a vállalatnak leszállítson egy élő űrlényt. Ripley hamar rájön, hogy ide is azért vezette, mert a bolygón talált lények ugyanazok, melyek az ő legénységével is végeztek. A túlélőkkel összefogva menekülési tervet dolgoz ki, ám ehhez be kell merészkedniük a bányába, ahonnan a lények érkeztek. De vajon melyik a veszélyesebb: az alien horda, vagy a vállalati érdekeket kiszolgáló Ash, akinek minden ember feláldozható?

Egy sikeres filmes univerzum mindig hívogató, hogy más ágazatok is harapjanak a népszerűségéből egy darabot. Meg lehet nézni, mit nem lehet pl. Marvel hősökkel kapni. A keresztfiamnak még a fogkeféjén is Vasember pózol, mondjuk, nekem meg ott van a polcon képregényként és regényben.

A sci-fi történetek között pedig örök helye van az Alien filmeknek. Ahogy Linda Hamilton, Weaver is egy olyan női hőst tett a vászonra, akik máig inspirálnak. Az Alien filmek űrlényei pedig olyan horror szereplők lettek, akikkel senki nem akarna egy csendes, de egy viharos éjszakán sem összefutni.

Tim Lebbon többféle díjat is nyert már, és előszeretettel ír történeteket az Alien univerzumhoz. A Harag-trilógiát nem is olyan régen olvastam végig, és mutattam be, most pedig egy, a filmekhez sokkal erősebben kötődő sorozatával folytatom. Az eredeti Alien filmek első és második része között játszódik az Árnyékhajsza, amelyben egy új kalandot adtak Ripleynek.

Még arra is van megoldása, miért nem tett erről Ripley a második filmben. Nem mondom, hogy túl eredeti, de magyarázatnak megteszi.

A regény viszont a filmekhez méltóan ötvözi a sci-fi és horror elemeket. Egy bányászbolygó, menekülni akaró emberek és az útjukban álló alien horda. (El sem tudom mondani, mennyire megkönnyebbülés, hogy most nincsenek plusz nevek, mint a Haragban a xenomorfok és a yautja. Alien néven lettek közismertek, itt azok is lehetnek.) Nem annyira véres, hogy elmenjen az étvágyam, de annyira horror, hogy ne csak címke legyen rajta. A lények vérszomjasok, türelmesek, gyilkosak és szétkapják az útjukba kerülő embereket. Jó kis hajszák és küzdelmek vannak a kötetben, pláne, amikor lemerészkednek a bányába.

Mellette ott van az intelligensebb sci-fi szál, ahogy az android Ash igyekszik még mindig végrehajtani a vállalati feladatait, melyben az emberi élet nem tényező. A mesterséges intelligencia, a társadalmi kérdések is felmerülnek, az ő szereplésének hála. Arról nem is beszélve, hogy kellemes thriller hangulatot visz a kötetbe, hogy Ash éppen miben mesterkedik és Ripley hogyan igyekszik védekezni ellene.

Ripley pedig abszolút az a hős, akinek a filmekből megismertük. Bátor, logikus, harcedzett, kemény. Az újak közül Cooper lett még szimpatikus, az ő történetének végét kicsit sajnáltam is, bár a filmek mellé így lehetett csak illeszteni a teljes eseménysort.

Összefoglalva, van benne klasszikus sci-fi szál, horror, akció és még egy kis disztópia is, hála a nagyvállalati uralomnak. Jól összerakott, szórakoztató keverék lett.

Van még két kötete, vagyis folytatása következik.

Lebbon: Árnyékhajsza - Mint sci-fi: 75% idézi a film hangulatát, jól felépítettek a karakterei, horror is színesíti.

Szubjektíven: 80% szimpatizáltam a hőseivel, tetszett, ahogy Ash is tevékenykedett.

Engem viszont mindig a miértek hajtanak. Soha nem elégszem meg a hogyannal. Hiszem, hogy csak akkor érhetünk el eredményt bármiben, ha tisztán látunk annak működésével kapcsolatban. Ezért a legfontosabb kérdés a miért. (Gaura: Átkozott balszerencse)

Ági azt mondja, hogy csak a lovak és a kutyák családfája érdekes, az embereké nem. Senki nem tehet a családjáról, csak a barátairól. (Zsolt: Éva lányom)

Néha mindenki fél, hercegnőm. Aki mást mond, az hazudik. Mindenki tart valamitől. (de la Motte: Pokoli tél)

Valahol azt olvasta, hogy az ember a legfontosabb döntéseit a másodperc törtrésze alatt meghozza, és amit döntéshozatalnak hívnak, nem más, mint eme villámgyorsan megszületett elhatározás racionalizálása. (Kondor: A budapesti gengszter)

Mi úgy élünk, hogy a halál és az őrület folyton vadászik ránk, de tesszük a dolgunkat, és elviseljük! (Lee: Jáde város)

Ne aggódj, fiam, nem minden történetnek van jó vége, de ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes elolvasni. (Leo: Fekete doboz)

A politikát, amiről szintén nem tudom, hogy tulajdonképpen mi az, de folyton szó van róla, tényleg nem tudom, kik csinálják, de rosszul csinálják. (Zsolt: Éva lányom)

Egy jó Időjós mindig olvas a felhőkben. (Lee: Jáde város)

Az emberek többsége sikoltozva hal meg. (Lebbon: Alien vs. Predator Armageddon)

Családi, bandaháborús, különleges képességes.

Kekon szigetének lakói mások, mint bárki más a világon. Olyan szerencsés a genetikájuk, hogy a jáde ékkő hatására emberfeletti képességekre tesznek szert. Minél több követ viselnek, annál gyorsabbak és erősebbek lesznek. A Zöldcsontoknak nevezett, kiképzett harcosok klánokba tömörülnek, melyek egykor felszabadították és önállóvá tették a szigetet, és most is harci feladatokat látnak el. Ez azonban nem akadályozza őket abban, hogy egymás között vetélkedjenek a területekért és a befolyásért. A Kaul család azzal kénytelen szembenézni, hogy a rivális Hegy egyre erősödik és kezdi sarokba szorítani őket. Pillérük, vagyis vezetőjük, Lan Kaul olyan megoldást igyekszik találni, mellyel elkerülhetnék a vérfürdőt. Közben a harcosokat vezető Szarv, az öccse, Hilo bátran belemegy a területi harcokba, és igyekszik kőszemű szerelmét maga mellé emelni. A hazatérő húguk igyekszik kimaradni a klánok vitáiból, de az egyre véresebb helyzet mindenkit egy háború szélére sodor.

Különös és egyben különleges is Fonda Lee regénye. Nálunk ezzel debütált, hamarosan érkezik a folytatása is. A vége meg ki tudja, mikor lesz… Hiszen sok minden lehetséges ebben az univerzumban, és még messze nem ért a végére a szerző.

Egyszerre tetszett is, meg nem is, ahogy Lee a Kekon sziget világát megteremtette. Van történelme, ahogy az egykori elnyomottak szabadságharcba kezdtek, és kivívták a függetlenségüket. Ahogy egyszerre különlegesek és mások attól, hogy a szigetlakók genetikája miatt Zöldcsonttá képesek válni. Hiszen ez valami plusz, amitől jobbak az átlagnál, de egyedül itt tudnak vele mit kezdeni. Maga a szervezetek felépítése különösen tetszett. A különféle feladatokat ellátó személyeknek saját nevük van: a Pillér, akire a szervezet épül, aki megtartja az egészet. A Szarv, a harci vezető, aki öklel és küzd értük. Az Időjós, a fő tanácsadó, aki a sakkhoz hasonlóan megtervezi a szervezet lépéseit, és igyekszik megjósolni a többiek reakcióit és terveit. De az alsóbb szintek nevei is megvannak, pl. az Ujjak. (Végrehajtók, könnyen mobilizálható katonák.) Jól kitalált, ötletes és működik is.

A gond azonban az volt, hogy ezek a klánok egyszerre félkatonai hivatalos szervek, és egyszerre emlékeztetnek a jakuzára. Hogy tud egyszerre az állam része lenni, tulajdonképpen a hivatásos katonaságuk és a hatalomért küzdő klánok lenni? Mintha egyszerre lennének törvényen belül és kívül. Ez zavart, és még most sem tudom elképzelni, hogy lehet ezt egyszerre így is, úgy is kezelni a Kekon szigeten.

Családregényként is jól működik a történet. A Kaul család harmadik generációja igyekszik kézben tartani a dolgokat, miközben ott van a háttérben a nagyapjuk, aki félig a koporsóból is képes megkeseríteni az életüket. Három testvér, három különböző vérmérséklet és célok, a maguk harcaival és erősségeivel. Mindegyiküket meg tudtam kedvelni, és annak ellenére drukkolni nekik, hogy ebben a világban nagyon nincs fekete-fehér, csak szürke árnyalatok. Vagy, ha a regény világánál maradok, a zöld sok-sok árnyalata.

A történet kellően pörög és sokféle eseményt, konfliktust kínál az olvasónak. Komoly, személyes drámák vannak: mint Anden drámája, akinek nagyon erős képessége van, de a nagy érzékenység ára, hogy akár bele is őrülhet és elveszti magát. Mit tegyen? Szerelem, hiszen Hilo egy olyan nőt szeret és venne el, akinek nincs képessége, így sokan nem fogadnák el. Politikai és hatalmi harcok, hiszen a Hegy és a Kaul klánok minden területen egymásnak esnek. Háborúznak, komoly fegyveres és kézi tusákat vívnak, miközben diplomáciai lépések sorát is megteszik.

Nincsenek jók vagy rosszak. Gyengék és erősek igen, bűnök és hősies tettek igen.

Erős kezdet volt, várom a folytatását is!

Lee: Jáde város - Mint fantasy: 85% erőteljes és egyedi világa van, karakteres szereplőkkel és harcokkal.

Szubjektíven: 75% a részleteit, pl. a szervezet felépítését nagyon bírtam, de van fura is benne.

5: Child: Megérte meghalni – Jack Reacher sebesülten és fáradtan halad a célja felé, de nem képes tovább menni, amikor igazságtalanságba ütközik. Egy kisváros, ahol a csempész és bűnöző Duncan család mindenkit elnyom és terrorizál. Egy egykori katonai nyomozó, aki egy régi gyilkossági ügyet is felderít, miközben gondoskodik róla, hogy minden Duncan megfizessen a bűneiért, akik nem átállnak verőembereket, bérgyilkost küldeni Reacher ellen.

4: Réti: Európa halála – 2050, az arab milliárdosok már tervezik, hogyan költözzenek át az általuk kiszemelt európai országokba. Ehhez bármilyen eszközt bevetnek, akár a terrorizmust is. Közben egy elméletet dolgoznak ki, mellyel gyökeresen megváltozik a terrorizmus elleni háború. Nincs tárgyalás, csak likvidálás. Nincs sajtóvisszhang. Egyre elkeseredettebb háború zajlik fegyverekkel is, miközben a politikában is csaták dúlnak.

3: Abbott: Pokol – Luke tehetséges számítógépes szakember, aki estéit azzal tölti, hogy a hálózaton terroristák után kutat. A legtöbbször csak fenyegetődző emberekbe botlik, de a legutóbbi találata más. Mire feleszmél, már elrabolták és egy elhagyatott házba zárták. Nagy leszámolás készül, és Luke lehet az egyetlen, aki elháríthatja a katasztrófát. Azt kezdetben nem is sejti, hogy a saját személye hogyan kapcsolódik az eseményekhez.

2: Nagy: Embertelen vidék – háború dúlta fel a világot, a túlélőknek egy szennyezett és gyilkos bolygó maradt örökül, ahol a túlélésért minden nap harcolni kell. Varjú egykor elit katona volt, egy különleges egység kevés megmaradt tagjának egyike. Egyszer már meglelte a békéjét, de miután elvették tőle a legfontosabbat, újra kardot ragadott és zsoldosként járja az embertelen vidéket. A lelke mélyén még őrzi embersége morzsáit, így képességeit igyekszik a védtelenek és a kevés jó ember védelmére használni. Ám vannak olyan sebek, melyek felszakítása gyilkosabb lehet egy kard pengéjénél is.

1: Kuang: Mákháború – Zsin háborús árva, remek képességekkel, de olyan nevelőszülőkkel, akik a lányban csak a kihasználható munkaerőt és az eladható nőt látják. A lány keményen küzd, hogy egy vizsgával ösztöndíjat szerezhessen, és maga mögött hagyhassa a régi életét. Az akadémia azonban talán még gyilkosabb, mint a vidék volt. A vizsgák halálosak, a diáktársak kemények és olyan titkok lapulnak a történelemben, melyek fekélyként rontanak meg mindent maguk körül. Zsin az események sűrűjében találja magát, és miközben felfedezi az erejét, a múltját, a világ lángba borul körötte.

Múlt után eredő, hazatérő, nyomozós.

Laura hosszú évekkel korábban maga mögött hagyta a nagynénjét és annak vidéki otthonát is. Ahol az első nagy szerelmet megélte, ahol először csalódott nagyot, és ahol életre szóló sebeket szerzett. Nem is akart visszamenni, még most sem, hogy válik és az élete összeomlóban van. Ám a nagynénje meghal, és rá hagyja a házát. A nő visszamegy, és rádöbben, igazán soha nem tudta elengedni a múltat. Ki okozta igazán a tüzet, amiben ő súlyosan megsérült és a legjobb barátnője meghalt? Mi történt azon a régi nyáron igazából? Laura a múlt nyomába ered, és sok olyan kérdést feltesz, ami régi sebeket tép fel az egykori barátokban, rokonokban. Az asszony viszont esélyt kap, hogy a múlt megismerésével egy tiszta lapot nyisson a jövőre.

Anders de la Motte harmadik története ez, ugyanazon a svéd tájon. Nem teljesen vidék, de majdnem. Egy újabb családi tragédia, amely a résztvevőket hosszú évtizedekre megnyomorította és tönkretette az életüket.

Ez a történet Laura története, aki szerelmes volt és csalódott. Egy kamasz lány, aki nem akarta elengedi Jack szívét, a fiú hiába szakított vele és már mással járt. Egy nyara volt, hogy dögös, nagyvárosi lánynak tűnjön, és visszaszerezze a fiút. Ám a tűz jött, és Laura többszörösen sérült meg: az égés, a fizikai tünetek eltörpültek az mellett, hogy végleg elszakadt az első szerelmétől. Valahol röhejes is, hogy a negyvenes éveiben járó nő még mindig a 16 éves kori szerelmi történetét képtelen feldolgozni.

Ugyan a múltbeli részek, amikor kamaszok és látszólag az a legnagyobb bajuk, hogy a párok változnak, eseménydúsabbak és pergőbbek. Nem annyira sötét a hangulatuk, még szórakoztató elemek is vannak bennük. A jelen lesz az, ami ezeket a részeket elkezdi sötétebbre színezni. Mert mi tudjuk, milyen következményei lettek a kamaszok dolgaiknak, és fokozatosan rá lehet jönni arra is, ki mit rejtegetett. Jól van fel van építve, tetszett, ahogy a jelenből egyre fenyegetőbbé színezte az emlékeket is.

Ugyanakkor már nagyon kezd elegem lenni abból, hogy az ilyen történetekben mennyire maguknak okozzák a szereplők a kínokat. Itt szinte minden elkerülhető lett volna, ha a nagynéni nem akarja annyira megőrizni a titkát, és pár dolgot kimond. Ha legalább a családját nem tartja homályban, Laura sem törik úgy össze, hogy még negyvenesként is a kamaszkora miatt van neki keseredve. (Igen, nekem elég megemészthetetlen, hogy 15 éves korában egy nyári kaland olyan hatással volt rá, hogy öregedő fejjel is ez élete traumája, nem pl. a válása.) Hogy valaki ennyire ne tudjon továbblépni…

A regény végére több nagyobb csavar is érkezik. Jack sorsa, a múltbeli haláleset és a nagynéni halála körüli igazság ok, az megállt. Elő volt készítve, felépítve az egésznek a dinamikája és traumája. Aztán a szerző a végére még egy csavart betett, egy újabb titkot Laura személyéről. Az viszont már tényleg sok volt. Mert az egy olyan titok, amit nem lett volna szabad a nő elől eltitkolni. Legalábbis akkor már nem, amikor mindenkinek nyilvánvaló lett, hogy mennyire több neki Jack egy mostoha unokatestvérnél.

Hangulatos a könyv, de ez a hangulat nagyon nyomott. Szenvednek a szereplők, és a titkaik is nyomasztóak. Egy ponton már fuldokoltam, hogy mindenki milyen sötétséget rejteget a többiek elől.

A nyomozás leginkább beszélgetés és a kis részletek helyrerakása. Fontos a lelki oldal, és Laura lelki útja több tekintetben is. Bár skandináv krimi, hiányzik belőle a szociális mélység, ez inkább egy nőiesebb, érzelgősebb történet.

Talán kissé túl érzelmi oldalról megfogott is az én ízlésvilágomhoz képest.

de la Motte: Pokoli tél – Mint skandináv krimi: 65% szenvedő hős, nyomott hangulat és túl nagy csavar a végén.

Szubjektíven: 55% személyesebb, nőiesebb a történet és a hangnem is. Nem elég megrázó.

• 21. Század Kiadó: Ne engedd el - thriller
• General Press: Utolsó befutók - kémregény
• Vinton: Az utolsó özvegy - női krimi
• Manó: Ne érezz, ne kérdezz! - meseregény
• Holnap: Az isteni Lola - történelmi romantikus
• Athenaeum: Második látásra - misztikus, női, drámai
• Könyvmolyképző: Mara Dyer végzete - YA

Május

18. Patterson: A fekete trikó – krimi 5
19. Perrottet: Ókori vakáció – ismeretterjesztő/memoár 3
20. Lebbon: Alien vs Predator: Armageddon – sci-fi 4
21. Kondor: A budapesti gengszter – noir 4
22. Butler: Hibridek – sci-fi 3,5
23. Barlog: God of War – fantasy 1

            Gaura: Átkozott balszerencse – urban fantasy 4

24. Leo: Fekete doboz – new adult 1,5

            Zsolt: Éva lányom – napló 3,5

Ezzel kipipáltuk a 21. hetet is 2020-ban.

Gyermeki, történelmet megélő, fenyegetett.

Éva kiskamasz, elvált szülők gyermeke, akit a nagyszülei nevelnek. Az anyja új férjével Budapesten él, ritkán tudja látogatni vagy fogadni a lányát. Az apja helybeli, így vele többet találkozhat a kislány. Ha néha bántja is a helyzet, boldog és élénk gyerek, tele álmokkal a jövőjéről. Most szerelmes először is. Ám érzi, hogy valami nagyon rossz közeleg. A legjobb barátnőjét elhurcolták, a származása miatt. Éva is zsidó, ahogy a barátnője is az volt. A család ugyan még reménykedik, de ahogy a politika változik, és Magyarország a németek szövetségese lesz, a zsidó törvények hatásait a család is megérzi. A kislány elől próbálják titkolni, talán maguk elől is, mennyire veszélyes a helyzet. Éva azonban érzi, és a haláltól tart. El kell hagynia az otthonát, a családot gettóba zárják. Ott is igyekszik írni, míg a napló véget nem ér. Az anya soraiból tudjuk meg, mi lett a lánnyal.

Vannak történetek, melyeket az tesz borzalmassá, hogy megtörténhettek. Ez is egy olyan történet. Egy valódi napló, mint Anne Frank esetében. Egy hasonló korú, zsidó kislány naplója, csak nem holland, hanem magyar környezetben. Rövidebb, másabb, de a körülményeik is mások voltak. Éva családja nem rejtőzködött, nem menekültek, vártak. Az eredmény: gettó, majd transzport Auschwitz felé. Állítólag Éva egyike volt azoknak a gyerekeknek, akiket a végén Mengele maga rakott fel a halálba menő kocsira.

Azzal sikerül igazán borzalmasnak lennie a történetnek, rám azzal hatott leginkább, hogy alig van nyoma benne a horrornak, vagy annak a pokolnak, amin keresztül kellett menniük. Éva kamasz, nem követi úgy a politikát és az aktuális híreket. Neki az jön le, amit otthon hall és ez bizony egy olyan család volt, akik abban reménykedtek, hogy túl lehet élni ezt is, ahogy az I. világháborút is. Akkor is voltak veszteségek és keménykedés ellenük, de eszükben nem jutott, amit a németek végső megoldásnak neveztek.

Egy-egy ponton töri át a valóság fenyegető réme a kislánynál is a falat. Mert tudja, hogy elvitték a kis barátnőjét. Ahogy megy előre a történet, egyre jobban érzi, hogy félni kell, és az élete is veszélyben lehet. Az valami szívszorító, amikor egy 13 lány leírja azokat a szavakat, hogy nem akar meghalni. Te pedig tudod, hogy mi történt vele és a nagyszüleivel is.

Lehet figyelni az olyan részeket is, amiből azt tudjuk meg, hogyan éltek akkoriban. Keresni benne a korszakot, a mindennapokat. Ebből még többet is kapunk, mint a gettóból vagy a megszorításokból. Érezni, hogy ez tényleg egy napló, és nem egy szerző munkája, aki napló formátummal akarja közelebb hozni a történelmet és a történteket.

Kicsit az is a gyengéje, hogy valódi napló. Egy kislányé, és nagyon érezni is ezt a szövegen. Nem egyszer eszembe jutottak róla a kötelező iskolai fogalmazások: írj arról, mi történt veled a nyáron! Írj a kedvenc szereplődről valamelyik kötelező olvasmányból. Gyerekes a fogalmazás, a történetek felépítése, az egész. Hiteles, ezt értékelem, de akkor sem bírom megállni, hogy ne írjam le, irodalmi élmény nincs benne.

Vissza fogok érkezni oda, ahonnan elindultam. Ebben a kötetben nem maga a szöveg vagy a lány által elmeséltek az érdekesek, nem ezért olvassuk el. Kiskamasz, nem ír úgy, hogy az élményszerű legyen. Mivel gyerek, a világból sem fog fel annyit, hogy történelmi forrásanyagként erősen használhassuk. Viszont, általa jobban megérthetjük a második világháború bűneinek mélységét. Mert ez a család, ez a lány, ártatlanok voltak. Olyanok, mint bárki más, csak a vallásuk volt más. Az áldozatokat hozza közelebb.

Van még egy érdekessége a történetnek, amit zárásul azért elmesélek. Éva mostohaapja, anyja második férje hivatásos író volt, és ő is megírta a történetüket. A Hat koffer szintén olvasható, kiadták és máig vannak újabb kiadásai. Érdekesen egészítheti ki egymást a két történet.

Zsolt: Éva lányom - Mint napló: 65% egy kiskamasz naplója, ennek megfelelő nyelvezettel. A háttere a lényeg.

Szubjektíven: 50% a mögöttes tartalma a borzalmas és hatásos, a sorok mögötti sztori hatott.

Szerelmes, gyógyuló, múlttal szembenéző.

Mikki élete 3 éve összeomlott. Ártatlan járókelő volt, akit egy csapat férfi elkapott, brutálisan megerőszakolt és majdnem meg is ölt. 19 évesen már nem lát maga előtt jövőt, csak traumát és fájdalmakat. Elhatározza, öngyilkos lesz. Vesz egy repülőjegyet, hogy a családjától távol, békésen mehessen el. A gépet azonban a vihar miatt nem engedik felszállni. A lány pedig belebotlik egy helyes fiúba, aki szintén Los Angelesbe tartott. Crush egy lemezt akart felvenni, és beindítani a zenei karrierjét. Mikki nagyon emlékezteti a múltja egy fájó darabkájára, így nem engedi elmenni. Együtt akarják kivárni a gép indulását, és közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Kiderül, összeköti őket egy múltbeli trauma, egy ki nem adott könyv és egyre erősebb érzelmek is. Lehet, hogy egymásnak ők jelentik a gyógyulást?

Ennyire ellenszenves regénnyel ritkán sikerül összeakadnom. Pedig a fülszöveg alapján csak egy átlagos new adult történetre számítottam, esetleg némi drámával valami nagyon szerelmes mesére. Mivel erre nem igazán vagyok vevő, nem voltak magasak az elvárásaim. Éppen ellenkezőleg – bár a kiadótól olvastam már jó regényt, így azért minimális reményem volt.

Hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a történet nem fog tetszeni. Mi több, a végére egyenesen meggyűlöltem. Rengeteg olyan döntés és esemény van benne, ami miatt nem simán rossznak találtam, hanem egyenesen károsnak, amit nem kellene senkinek sem elolvasnia.

1: a szerelem nem old meg mindent! Írom ezt úgy, hogy a mai napig szeretem a meséket és tudok szeretni romantikus regényeket is, amelyekben szinte mesebeli szerelmek vannak. Itt viszont van egy lány, Mikki – már a neve is. Tudjátok mi jutott róla eszembe? A narancssárga szemkötős tini nindzsa. De vissza a lányra. Mikki pszichés beteg, bipoláris. Érte egy nagyon súlyos trauma is, csoportos nemi erőszak áldozata lett, ami összetörte testileg-lelkileg, és súlyos fizikai következményei is lettek. Már öngyilkos is próbált lenni, most megint ez a terve. De jön Crush, és négy nap alatt megoldja azt, amit az orvosok és senki nem tudott évek alatt? Túl hihetetlen, és nem is működik. Pláne, hogy ez egy tipikus szerelem első látásra sztori. Egyszerűen nincs alapja, hogy ennyire egymásba szeressenek és ilyen végzetesen összekapcsolódjanak. Pláne, hogy Mikki minden téren rendbe jön a fiúnak hála. Mégis, hogyan? Nem is ragozom tovább, csak még jobban felidegesít.

2: most komolyan annak kell örülni, hogy Crush gyilkos? Csak a lövés, az még büntetőjogilag is megmagyarázható lett volna. Abban a helyzetben érthető, amit tett. Ahogy viszont eltussolta és elfedte a dolgokat, már bűncselekmény. Következmény? Semmi. Él nagy boldogan, legfeljebb lelkileg beletörve kissé. Ilyen nem lehet olyan regénybe, amit fiatalok is olvasnak! Ez simán rosszra tanít.

3: Mikki még a vallomását is meghamisította, hogy ne kelljen tanúskodnia a férfiak ellen, akik megerőszakolták. Nem, nem és nem! Ez szembe megy mindennel, amit el kellene érni. Ha bántanak, igenis vonják őket felelősségre és az áldozat mondja el a történetét! Az milyen érzés lenne ennek a szerencsétlen lánynak, ha elkapnak egy újabb lányt és vele is megcsinálják ezt? Mikki, nagyon elítélem, amit tettél!

4: Crush félredobja a jövőjét, és annyi minden terve, hogy a lánnyal marad. Ez megint milyen példa? Apu gazdag, tartsa el és akkor minden rendben van? Ettől is a hányinger kerülgetett. Crush a szemembe egy naplopó szerelmes idiótává süllyedt.

De, hogy valami pozitív is legyen. A fekete doboz motívuma még valahol aranyos is. A szöveg gördülékeny, minden utálatom ellenére gyorsan és könnyen végigolvastam a könyvet, olvastatta magát a szöveg.

A végszó azonban az lesz: kifejezetten rossz könyv, rémes üzenetekkel. Ne olvasd el!

Leo: Fekete doboz - Mint New Adult: 30% gördülékeny, gyorsan olvasható, de rossz üzenetekkel teli sztori.

Szubjektíven: 5% mindent szét lehet szedni: a karakterek, a szerelmük, a sztorit. Utáltam.