Hamarosan könyvkiadásban is érkezik a Marvel kapitány, addig is: filmen már nézhető.
Hamarosan könyvkiadásban is érkezik a Marvel kapitány, addig is: filmen már nézhető.
Vajon hányan gondolnák magukat évekkel fiatalabbnak, ha eltűnnének a rohadt tükrök? Az is felmerült benne, mi lenne, ha olyan tükröket fejlesztenének ki a tudósok, melyek a valós életkort mutatják: azaz összevetve a mentális és fizikai egészséget, olyan képet, mely pontosan modellezi a tükörbe néző aktuális állapotát. Vajon hány harmincéves nézne ki ötvennek és hány ötvenes huszonötnek? (R. Kelényi: Váláshelyzet)
Mindegyikünknek lehet több élete is, de vannak határok. Sose tudjuk, mik azok. (Tóibín: Nora Webster)
Valóban kicsi az esélye, hogy a gyilkos nem vette észre, hogy véletlenül jól átvágta a nő nyakát, ezért főzött neki egy erős kávét, hogy szedje össze magát végre, ne fetrengjen ott túl sokáig. (Murray: Visszatérő végzet)
Mindent megtettem, hogy boldoggá tegyem, hogy velem maradjon. Nem tudtam, hogy ha valaki tényleg menni akar, azt nem lehet visszatartani. (Marshall: Ismerősnek jelölt)
Sokatlanul hosszú, szuperéles karma van – folytatta Hablaty – áldozatát úgy teszi mozgásképtelenné, hogy karmával elvágja az Achilles-ínt a boka felett, így áldozata nem tud elfutni. Utána elevenen felfalja. Nem valami kedves lény. (Cowell: Így legyél kalóz)
A szerelem az, ami miatt a város magába szívhat vagy kitaszíthat. Csak néhányan jönnek rá erre és kerülik el ezt, míg a többiek közülünk isznak, gyereket nemzenek, templomba járnak, és ez elégnek látszik ahhoz, hogy a felszínen maradjunk. (Murphy: Dumplin)
Kalandos, kincskeresős, sárkányos, gyerekes.
Hablaty túlélte az első próbát, de még nem lett teljes jogú viking. El kell kezdenie a kalózképzést, melynek részét képezik olyan tárgyak, mint a káromkodás, esztelen erőszak és a vívás. Hablaty érzi, hogy belőle egyszer még jó vívó lesz, de egyelőre unokatestvére, Takonypóc jobb nála, és továbbra is Hablaty örökösi címére pályázik. A mindennapokat egy hajótörött érkezése zavarja meg, aki egy térképpel érkezett, egy kincses térképpel. Szörnyű Szőrmók Hablaty felmenője volt, és Alvin azt reméli, a Hibbant szigeten élők segítenek neki a kincse felkutatásában. A kalózok lendületbe jönnek, és elindulnak a gyilkos sárkányok közé kincset keresni, Hablaty figyelmeztetésére senki nem hallgat. Ahogy Fogatlan is hiába mondja, hogy Alvinnal valami nem stimmel…
Aki nézte a sorozatot – nem az egész estés meséket – most egy újabb ismerőst üdvözölhet. Továbbra sem érkezett meg Astrid, viszont megkaptuk Hablaty egyik nemezisét, Alvint és vele a Számkivetetteket. A történet meg teljesen új, úgyhogy minden a sorozatot szerető személy elmerülhet a kalózos kalandban.
Ami még mindig büszkélkedhet azzal, hogy egy kalandos, nagyon szerethető gyerekkönyv. A fejezetek továbbra is rövidek, olvasmányosak és pörgetik az eseményeket. Egy rövid köteten belül fel tudott mutatni két eléggé veszélyes sárkányt, akikkel meg kellett küzdeni. Volt benne haditanács, kincskeresés, iskolai oktatás keretén belül hajón való vívás, ármánykodás felnőttek és gyerekek között is.
Bár egynémely fordulata felnőtt fejjel nagyon előre látható – lehet sejteni, hogy Alvin, aki egy becsületes földművesként mutatkozik be, igazából nem egy becsületes földműves. (Csodálom is, hogy Hablaty nem fogott gyanút, amikor Alvin elkezdte vívásra tanítani – egy földművesnek ugyan honnan lennének ilyen ismeretei?) Mégis, vannak benne jó húzások, meglepetések, és tetszik az út is, ahogy nekünk van rálátásunk a jövőre is, hiszen Hablaty már legendás Viking Hősként állítja össze gyerekkora történeteit, így tudjuk, hogy hiába minden balszerencséje vagy szerencsétlenkedése most, túl fog ezeken lendülni.
Szimpatikus, ahogy ő folyamatosan azt az utat követi, hogy az erőszak helyett ésszel oldja meg a helyzeteket. Hogy jobban bízik a kommunikációban, mint az izmaiban. Cowell nem kell, hogy a szánkba rágja, a cselekményen keresztül képviseli, hogy a konfliktusokat meg kell beszélni, hogy az erőszak nem a célravezető út.
Továbbra is nagyon szerethető karakterekkel dolgozik, és bár már vannak elvetemült ellenfelek is, mégsem ijesztő szörnyek. Még Alvin is kap egy vonzó oldalt, noha simán lehetne egy korrupt és züllött semmirekellő is, aki a renegát és kannibál vikingek törzsét vezeti. Durva is, hogy nem érzem a terrort abban sem, hogy a Számkivetettek kannibálok, és van is olyan jelenet, melyben vacsorát készítenének Hablatyból és apjából.
Ok, azért Halvér néha az agyamra megy. Itt még csak nem is olyan okos, mint a mesében, simán csak szerencsétlen, akinek régen annyi lenne Hablaty nélkül. Tudjátok, hogy hívja itt a sárkányát? Horrorborjú. Jep, szerintem is borzalmas egy név.
A rajzok most se lettek szebbek, de a sztori ötletes és szórakoztató, folyt.köv!
Cowell: Így lehetsz kalóz – Mint gyerekkönyv: 90% önállóan, de folytatásként is ok. Humoros, kalandos, játékos.
Szubjektíven: 85% még mindig zavarnak a rajzok, de a cselekmény kárpótol. Szíve van.
5: Gaiman: Északi mitológia - a szerző vonzódik a mitológiához, legyen az bármely mondakör része. Az egyik kedvenc témája a skandináv mitológia, ami megint aktuális lesz, ugyanis fog érkezni az Amerikai istenek 2. évada. De Gaiman megírta mindazt, amit lehet tudni a vikingek isteneiről. E kötetben benne van Loki, Odin, Thor és mindazok története, akik nem kerültek be a Marvel univerzumba. És ebben elolvashatjátok a vikingek elképzelését a világ végéről, a ragnarökről. És bizony nem úgy néz ki, mint ahogy a Thor 3. mutatta.
4: Shan: Démonvilág sorozat - nehéz lenne megfogni, hogy ebben az univerzumban hogyan jön el a világ vége. Ha mégis megpróbálom összefoglalni, akkor azt kellene mondanom, hogy a mienk mellett létezik a démonok világa is. Akik bizony át akarnak jönni, gyilkolni. A 3 főszereplő más-más időben, máshogyan kerül kapcsolatba a démonvilággal. Az egyikük egy farkasember átkot akar legyőzni, amihez démonnal kell alkudni. Másikuk egy testvért szeretett volna, és pont egy démonból csinált kisöcsöt. Ők hárman többek, mint hiszik magukat, és együtt képesek lehetnek a világvégéből és vérfürdőkből is valami többet kihozni.
3: Martin (szerkesztő): Wild Cards - létezett egy vírus, aminek nem kellett volna elszabadulnia, de a katasztrófa megtörtént. Ez volt a Wild Cards. Aki elkapta, megváltozott a DNS-e. Volt, aki belehalt. Más megváltozott örökre, és a gyerekeinek is továbbadta a kórt, bár kérdéses, a gyerek DNS-ével mit tesz a vírus. Vannak a szerencsések, akik szuper képességeket kapnak. Mint a repülés, sebezhetetlenség, alakváltás, és még sorolhatnám. Ők az Ászok. Mások szörnyszerű jokerekké válnak, akiket testi deformitások és
torzulások jellemeznek. A világ a pusztulás szélére is sodródik, de hősök mindig lesznek és próbálkoznak a mentéssel.
2: Malerman: Madarak a dobozban - egyik napról a másikra történet. Az emberek egyszer csak megbolondultak, végeztek a köröttük levőkkel, majd öngyilkosok lettek. Lassan terjedt, és csak elméletek voltak, mi történik. Valamit meglátsz, és akkor véged. De mit? Senki nem tudja. Egy anya igyekszik ebben a világban életben tartani a két gyermekét, miközben dolgozik a menekülésükön egy rozoga házból, egy közösségbe a magányból. A múltját is megismerjük lassan, és vele a civilizáció bukását.
1: Sanderson: Acélszív - amit nagyon röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy elmeséli, milyen lenne a képregényekből és Marvel filmekből ismert világ, ha a szuperhősök mind gonoszok lennének. Mert ebben a világban egyes emberek egy kozmikus balesetnek hála
megváltoztak, többek lettek. Sebezhetetlenség, erő, repülés, tűzgyújtás, illúziók keltése, halhatatlanság, stb. Kinek mi jutott. De aki megváltozott, gonosz lett. Kirobbantottak egy háborút, területeket szereztek, ahol istenként uralkodnak. Ilyen lény Acélszív is, aki felelős egy kamasz srác apjának halálért is. A fiú bosszút esküszik, és nagyon harcolni akar lenni. Idővel megismerkedik egy különös csapattal, és esélyt is kap odacsapni. De nem várt meglepetések következnek. Kalandos, szórakoztató, nagyon jó a világa, ifjúsági panele is van. Talán nem olyan monumentális, mint a Ködszerzet volt, de remekül reflektál a Marvel uralta szórakoztató iparra. Trilógiává bővült különben, de a legjobbnak az első tűnik. A filmjogokat is eladták, vagyis előbb-utóbb érkezik moziba is.
Sorozatgyilkosos, megérzős, menekülős.
Russel a mai napot sem élvezi: nem elég, hogy a barátnője szakít vele, amikor munkába menet beugrik a főnökéhez, holtan találja az asszonyt. Majd a sorozatgyilkos őt veszi célba, hiszen attól tart, látta, amikor távozott a lakásból. Megindul az őrült hajsza, amiben mindent bevet Russel ellen. Elütnék, agyonlőnék, zsarolnák a családjával. Nem is sejti a gyilkos, hogy ellenfelének van egy képessége, ami eddig inkább nehezítette, mint segítette az életét. Egyetlen másodpercre megérzi, mi fog történni, így még közbe tud avatkozni. Érzi a körötte levők érzelmeit, így nem lehet hazudni sem neki. És most találkozik egy lánnyal is, akivel közös a sorsa. Hárman: a gyilkos, Russel és Laura olyan kirakós darabok, melyeket évekkel korábban, egy balul sikerült ördögűzésen kavartak össze, de most minden a helyére kerül.
Megéltük ezt is, el se hiszem! Kb. egy éve csúszott a kötet megjelenése, de most itt van, olvastam is, beszélhetünk róla! Megérte rá várni? Szerintem meg, nekem tetszett, de akkor nézzük részletesebben!
A regény egy misztikus elemekkel megtűzdelt akciós thriller. Nem annyira a feszültség lesz, ami meghatározza a hangulatát, de különben thriller elemekkel meséli el a cselekményt. Van benne egy kis nyomozás, de inkább menekülnek, vagy éppen támadnak a szereplők, attól függően, hogy éppen milyen helyzetben vannak. A misztikus elem eleinte csak Russel déjá vu képessége, de aztán kibomlik a cselekmény, és ennél több lesz a másvilági elem. De ezt nem mesélem el ennél jobban, mert fontos része van a végső csavarban, és senki felfedezését és meglepetését nem szeretném elrontani.
Alapvetően tetszett az is, hogy a történetet több nézőpontból is megismerhetjük. A leghangsúlyosabb és egyben a legnagyobb oldalszámot Russel szemszöge kapja, de a gyilkos, a nyomozó, Laura és a múlt is megkapja a maga fejezeteit. A nyomozóéba több a humor, Russel drámaibb, de olvasmányos. Egyedül a sorozatgyilkos fejezeteivel volt némi bajom. Úgy éreztem, hogy túl tökéletes akar lenni, erőltetett. Mintha egy Patrick Bates akarna monológot előadni, csak nem éppen az eredeti Patrick a szónok, hanem valaki, aki eljátssza őt. Nagyon oda van figyelve, hogy választékosan, intelligensen legyen fogalmazva, de az érzelmek teljes hiánya is kiüssön a szövegen. Mesterkélt, nem éreztem természetesnek.
A cselekmény pörög, folyamatosan kapjuk az új információkat és az akciókat is. A misztikus szál is tetszett, csak éppen azon pörgött végig az agyam, hogy ilyet már olvastam/láttam. Leginkább egy korábban olvasott John Cure történet ugrott be, de aztán Dean R. Koontz is eszembe villant. Természetesen nem ezeknek a másolata, csak hasonlít rájuk egyes elemekben.
Majd elfelejtettem, van szerelmi szál is, amin nem tudom, hogy mosolyogjak, vagy egyszerűen hagyjam figyelmen kívül, annyira mesei elem. Ha nem meseregényt olvasok, néha még azokban is, fura nekem az első látásra igaz szerelem téma, itt meg ezt kapjuk.
Annak ellenére, hogy ez egy thriller jó pár gyilkossággal, mégis nagyon pozitív a hangja. Tele van hittel, az emberekben is, meg a világ javulásában is.
Más volt, főleg a cselekménye, mint amit vártam, de összességében nekem tetszett.
Murray: Visszatérő végzet - Mint thriller: 80% jó ötlet, izgalmas cselekmény: jól variál természetfeletti elemet akcióval.
Szubjektíven: 70% a gyilkos szemszögének stílusa nem tetszett, de különben szórakoztató.
- Randikatasztrófák - Menő könyvek ifjúsági, szerelmes és humoros kötete.
- Égi fosztogatók - Könyvmolyképző könyvsorozata gyerekeknek, más világokkal és varázslattal.
- Váltóláz - szintén Könyvmolyképző, tartalom alapján drámának mondanám.
Előjegyezhetőség alapján ennyit találtam a hétre, de természetesen jelzem, ha valami másra ráakadnék hét közben!
Március
4. Richards & Langthorne: Bohém rapszódia - dokumentumregény 5/5
5. Cowell: Így neveld a sárkányodat - gyerekkönyv 5/5
6. Marshall: Ismerősnek jelölt - női thriller 5/4
7. R. Kelényi: Váláshelyzet - humoros 5/3,5
8. Nielk: Sose engedj el - dráma: 5/5
9. Rowling: Grindelwald bűntettei - forgatókönyv 5/3
Tóibín: Nora Webster - kortárs 5/3
10. Hill & Rodriguez: Kulcs a zárját - képregény 5/5
Murphy: Dumplin - ifjúsági 5/4
Ezzel zárul a 10. hét.
Kamaszos, szépségversenyes, szerelmes, önelfogadásos.
Willowdean egy kisvárosi 16 éves lány. Nem egyszerű az élet egy olyan helyen, ahol minden a fociról és az éves szépségversenyről szól. Főleg nem akkor, ha az ember lánya történetesen az egyik legismertebb nyertes, a show házigazdájának a lánya. Még nehezebb, ha a lány nem egy szépség, hanem kövér. De Will magabiztos, csupaszív, erős lány, aki nem engedi, hogy az előítéletek tönkretegyék a napját. Az azért megzavarja a fejét, amikor munkatársa, az egykori sportoló ösztöndíjas, és nagyon szexi Bo, aki titokban rég tetszik neki, viszonozni kezdi a vonzalmát. Mit tehet ilyenkor egy lány? Mindenkinek bemutatva nevez a szépségversenyre, és mindenkinek bebizonyítja, hogy a szépség fogalma szubjektív!
Nagyon akartam ide valami kedves bevezetőt írni. Olyasmiről, hogy a szépség fogalma változik az idővel. Hogy a külső nagyon nem minden, hogy a belső igenis számít. Hogy kellenek az olyan könyvek, melyek megerősítik a kamaszok önbizalmát, és alternatívát kínálnak a szépség sztereotípiák ellenében.
Csak éppen pont ezek miatt nekem sokszor inkább volt mese ez a történet, mint hihető kamasztörténet. Az ötletet és a szándékot érzem, szeretem is benne, de nem hiszem el, hogy Will megtetszik két menő sportolónak is, még az egész felhajtás előtt, a személyisége miatt. A kamasz srácok nem éppen az alapján döntenek, hogy melyik lánynak milyen az intelligencia szintje, és milyen szellemes riposztokat tud kivágni. Hogy egy kisvárosban, ahol évtizedek óta a szépségideálok határoznak meg mindent, pár nap elég, hogy első udvarhölggyé tegyenek egy lányt, aki annyira eltér ezektől az ideáktól, mint kutya a macskától.
De mindezen túl ez egy szellemes, szerethető történet, csak szerintem pozitívabb és mesésebb, mint az emberi élet lenne. Van cselekménye, és ha nem is pörgeti agyon az eseményeket, egyensúly van Will gondolata, érzelmi élete és a külső történések között. Fontos mindkettő: hiszen a történet Will tükre, az útja, ahogy valóban elfogadja magát, megerősödik sok értelemben, miközben a szülővárosának is ad egy leckét.
A cselekmény két konfliktus mentén halad: a szépségverseny és a szerelem. A szerelmi részt érzem nagyon mesének, amiben a kamaszos hang is több. Ott Will bizonytalan, ebben a szakaszban akad bőven nyavalygás is, de még nem éri el azt a szintet, hogy zavarjon. Mert bőven van mellette humor is, és irónia is.
A szépségversenyes részt éreztem sikerültebbnek. Jobban ütnek a jelenetek, a tetőpontok is sokkal kidolgozottabbak. Az különösen tetszett, ahogy a végén Will meg sem várja, ki lett a nyertes, mert nem az volt ott a lényeg. Hanem, hogy mindenki felvállalhassa önmagát és ne kelljen rosszabbnak, csökkent értékűnek éreznie magát azért, mert rossz a foga. Vagy kövér. Vagy az egyik lába rövidebb a másiknál, és ezért folyton ortopédiai segédeszközt kell hordania.
Határozottan csajos könyv, amiben sok a szimpatikus szereplő. Ahogy ezt leírtam, eszembe is jutott, hogy lehetett volna benne egy gonosz lány is, de itt ilyen nincs. Van viszont lánybarátság, anya-lánya kapcsolat, szerelem. Meg kamaszgondok.
Hamarosan a film is érkezik belőle, addig még pont elolvashatjátok a regényt is!
Murphy: Dumplin’ - Mint ifjúsági: 75% fontos kamasztémákról szól, van humora, szerethető karakterei is.
Szubjektíven: 60% nekem helyenként már sok volt, néha maga Will is. Mese is, meg nem is.
Misztikus, varázskulcsos, testvéres, titkos terves.
A Locke család békésen élte az életét, amíg két kamasz be nem sétált hozzájuk. Az egyiket a kéjvágy és a rosszindulat, a másikat a megszállottság hajtotta. Az egyik mrs. Locke-ot, a másik két kulcsot keresett. Volt náluk pisztoly is. A pár kamaszfia harcba szállt, míg a kisebb testvérei elrejtőztek. De nem tudott mindenkit megmenteni, az apja halálos lövést kapott. A megtört családot a nagybátyjuk fogadta be, a Locke családi házba, amit Kulcsos háznak is neveznek. A legkisebb, Bode már az első nap talál egy titokzatos kulcsot, és megszállottan keresni kezdi a zárat, amit nyit. Ő maga is ledöbben, amikor a nyíló ajtón átlépve szellemé válik. Senki nem hisz neki, csak egy titokzatos hang, egy visszhang a kútban. Aki szintén kulcsokat keres, és ezért bármire kész. Manipulálja a kisfiút, de a börtönbe került kamaszt is, aki megszökik és újra a Locke család után veti magát.
Két okból is érdemes belevetni magunkat ebbe a képregénybe: az egyik a szerző, Joe Hill, aki ezzel alapozta meg a karrierjét és vált saját jogon is sikeres horror szerzővé. Különben, nem véletlen a névválasztása: az apja Stephen King, és nem akart az apja nevéből karriert csinálni. A Locke & Key-jel saját jogon is sikerszerző lett.
A másik inkább a filmes érdeklődéssel bíróknak vonzó: már készül a történetből a sorozat, és mindig jobb megismerni az eredeti sztorit, mielőtt belevetjük magunkat a sorozatba.
De akkor is érdemes tenni egy próbát, ha a misztikus és horror történeteket találjuk vonzónak. Erős cselekménye van a kötetnek, jó tempója és nagyon működnek a rejtélyek is benne. Nekem nem a képregény a kedvenc műfajom, de ez most nagyon betalált. Már alig várom a Könyvfesztiválra megjelenő második kötetet, annyira sok az izgalmas, rejtélyes kérdés, amire még választ kell kapnunk.
Van benne komoly dráma, okosan felhúzott misztikus szál és egy olyan pszichopata, akinek még bőven van olyan titka és terve, ami mozgásban tartja az eseményeket. Kapunk a cselekményben harcot, ármányt, bűntudatot, mágiát. Ha csendesebbnek tűnnek éppen az események, akkor is alapoz tovább. Soha nem lehet tudni, mikor visz be a cselekmény egy gyomrost valamely meglepő húzásával.
Képregényhez képest meglepően odafigyel a karakterekre is. Történeteket kapunk a történeten belül is. Sam, a gyilkos látszólag csak egy sunyi kamasz, aki semmi szimpátiát nem érdemel. Aztán a kötet megmutatja, ki volt ő. Egy érzékeny, okos srác, aki még osztályt is léphetett, olyan gyorsan haladt a tanulmányaival. Aki főiskolára akart menni, aki a légynek sem tudott volna ártani. Csak éppen a szülei – nem megyek bele, érdemes elolvasni. De Hill története elérte nálam, hogy a végére Samet is tudjam sajnálni.
Ami viszont nem tetszik: nem jöttek be a rajzok! Nem is annyira az egésznek a képi világa nem tetszett, hanem az emberek arca. Érzek bennük egy kis anime hatást, a testükhöz képest hatalmasnak látom, ha nem is a szemüket, de az egész fejüket. Nem is tudom hirtelen, hogy a fejünk 5-e vagy 6-a a magasságunknak. Lemértem, itt a test negyedét teszi ki a fej. És nem is szépek a vonásaik, nagyon szögletesek.
De a történet miatt érdemes horror és thriller fanoknak kézbe venni, ki van ez találva!
Hill & Rodriguez: Kulcs a zárját 1. - Mint képregény: 90% kidolgozott sztori, erős hangulat, jó szövegezés, de a rajzok…
Szubjektíven: 80% olvasnám tovább, lekötött és érdekes, de utálom a szereplők fejét.
Louise visszajelöli Mariát a neten, és közben próbálja lenyomozni a közös ismerőseiket. De láthatóan senki nem tud semmit, aki vele együtt benne volt a zaklatásban, úgy tesz, mintha nem is lett volna semmi. Az iskolai találkozón se történik semmi, Maria nem bukkan fel. Louise csak annyi újdonságot tud meg, hogy a volt férje, Sam szerezte a drogot, amit a lány italába kevertek.
Sophie, Louise középiskolai legjobb barátnője viszont holtan kerül elő. Ő volt az egykori zaklató banda feje, de most úgy tett, mintha ők semmit nem tettek volna. Louise egyre jobban aggódik, és fél, hogy ő lesz a következő.
Ő jön, de máshogy, mint várta. A kisfiát elviszik az óvodából, a dolgozóknak azt mondták, a nagyanyja jött el érte. Üzenetet kap, hol legyen a meghatározott időben, vagy nem látja többé a gyerekét. Elmegy, és kiderül, kié a Facebook profil. Maria anyjáé, aki tudta, hogy zaklatták a lányát, és tudta, hogy Louise árulása miért volt annyira súlyos.
Mert Louise eleinte barátságos volt, szimpatikusak voltak egymásnak Mariával. De Sophie bántani akarta a lányt, és erre rávette Louise-t is. Nem tudták, mit kellett a lánynak már kibírnia. Az előző iskolájában volt egy fiú, aki beleszeretett. Maria csak barátkozni akart, amit a fiú nem értett meg. Követni, zaklatni kezdte, majd elterjesztette róla, hogy egy ribanc. A család ezért el is költözött, de a pletykák követték a lányt. Louise segíthetett volna, de a másik oldalt választotta. Maria nem bírta ki, öngyilkos lett, és az asszony azt akarja, Louise is annyira szenvedjen, mint ő. Pedig azt nem is tudja, hogy a bálon Maria italába Sophie biztatására Louise drogot kevert, így lehet, hogy nem is öngyilkos lett, csak bedrogozva elvesztette az egyensúlyát, beesett a folyóba és megfulladt.
Még időben közbelépnek, Louise visszakapja Henry-t, akinek nem esett baja.
De nem áll össze neki a történet. Valami nem stimmel. Ki ölte meg és miért Sophie-t? Valami Maria esetében sem stimmel. Sammel mennek hazafelé, amikor hirtelen rádöbben. Sam.
A férfi észreveszi a szemében, hogy rájött. Így már bevall mindent. Akkor a buliban Louise nem akart szexet, de őt nem bántotta érte. Ártatlan volt még. De hallotta, milyen volt Maria korábban, a pletykákból. Őt kezdte el követni és leteperte. A bedrogozott lány próbált védekezni, de Sam megerőszakolta. Maria megfenyegette, feljelenti. Sam ezért végzett vele. Sophie volt az egyetlen, aki látta kettejüket együtt, és már nem akart hallgatni, hogy veszélyben érezte magát. Vele is végeznie kellett.
Most Louise sorsa pecsételődne meg, de mielőtt Sam végezne vele, megjön a segítség. Sam börtönbe kerül, és Louise végre megszabadulhat. Már nem kell magát hibáztatnia a lány haláláért. És a házassága emlékén is túl tud lépni, amibe már látja, mennyire helytelen volt, ahogy Sam bánt vele. Aki hagyta, hogy magát hibáztassa. Aki az erőszakos szexet szerette, amibe néha nagyon messze is elment. De már vége.