Talpra állós, romantikus, nyaralós, vállalkozást fejlesztős.

Emmy és Nathan kapcsolata ellaposodott, amit a lány érez is, és szeretné rendbe tenni a dolgaik. Elcsalja magával a barátját egy francia nyaralásra. Arra azonban nem számít, hogy amikor vacsora mellett a háziúr szívrohamot kap, Emmy rohan segítségért, egymásba gabalyodva találja a barátját a háziasszonnyal. Mi több, Nathan és Gloria le is lépnek együtt, otthagyva a lányt a beteg Rupert mellett. Emmy, míg szíve törött, igyekszik beszállni a panzió életben tartásába, egyre jobban megszereti a helyet. Rupert nagyon jó barátja lesz, a helyes kertész kapható egy kis flörtre, és van itt egy Alain nevű könyvelő is, akinek nagyon szép arany pöttyös szeme van… lehet, hogy minden kérdésére itt van a válasz, és érdemes lenne gyökeresen megváltoztatni az életét?

Valahol ilyen az a női regény, amit az én gyomrom is bevesz. Van benne szerelem is, érzelmes részek is, de mellette tartalma is akad. Nem a szerelem a fő téma, és nem a szerelem fog megoldást hozni a hősnő minden kínjára – bár szerelmes is lesz. Ha szavaznom kellene a nyálregények, és e között, nem lenne nehéz a választás.

Még úgy is tetszett, és érzelmileg-értelmileg értelmesnek találom a történetet, hogy nem minden cselekményszál tetszett. Ez egy történet arról, hogy egy megcsalt nő hogyan talál újra magára, és a folyamat közben fontos döntésekre is megérik. Teljesen megtörik, dühös, de gyászol is. Mi kell neki? Hogy újra vonzónak érezhesse magát. Hogy értelmes elfoglaltsága legyen. És aztán komolyabb érzelmekre is képes lesz, megváltoztatja az életét is.

Nekem nem tetszett, ahogy a huszonéves kertésszel vigasztalódott, de teljesen érthetőnek találom. Kifejezetten érdekesnek találtam, ahogy a nő maga is ellenszenvezik azzal, amit csinál. De szüksége van arra, hogy valaki szépnek lássa – a kertész ilyen karakter. Emmy hamar véget is vet a románcnak, és meg is beszélik, hogy ez nem érzelmi kapcsolat, csak sebtapasz volt neki. Kellett szerkezeti szempontból is, mert az hiteltelen lenne, hogy egy 5 éves kapcsolat után könnyeden szerelmes lesz másba. Az nyálregényes lenne – itt megvan a gyógyulási folyamat, és nagyon szépen megvan a különbség a Ryan flört és a komolyabb kapcsolat között Alain esetében.

Nagyon jó a hangulata a regénynek, annak ellenére, honnan indul. A csalástól és a tönkrement kapcsolatoktól. Bár megélik a fájdalmuk és dühük is, mégis, valahogy kedves és bájos az egész történet. A humoros elemek sokkal maradandóbbak, meghatározóbbak, mint a keserű részek. A cselekmény helyszínéről nem is beszélve. Aki járt már a Loire völgyben, annak nem kell ragoznom. Francia vidéki báj, de elég közel van Párizs is.

Szimpatikus szereplőket szerepeltet, akikért szoríthat az olvasó. (Jó, a két csaló nem szimpatikus, de ők hamar eltűnnek a színről, és mondhatni, megfizetik tetteik árát.) Jóindulatúak, kedvesek, de esendően emberek is. Lehet velük azonosulni, mert nekik sem happy end az élet, gondjaik vannak, félelmeik. Csak ők túlélnek, megoldást keresnek, így akár erőt meríteni is lehet belőlük. Talpra lehet és kell is állni!

Cseppet felnőtt mese is, mert Emmy végül nagyon a helyére talál, nem kevés szerencsével is.

De egy olyan mese, ami emberi is mellette, és pozitív az életszemlélete. Jó volt olvasni.

A kis francia panzió - Mint női dramedy: 85% cselekmény is van, de lelkizős is. A karakterek mélyülnek. Stílusos.

Szubjektíven: 70% Loire völgy? Jöhet! A cselekmény ugyan túl csajos nekem, de átéreztem.

Festészetes, történelmi helyzetes, művész titkait kutató.

A reneszánsz egyik vitathatatlan géniusza Leonardo da Vinci volt. Már a kortársak is nagyra tartották és értékelték, de profizmusa és gyakran rajta kívül eső ügyek miatt sok munkája befejezetlen maradt, vagy el sem készülhetett. A 40-es éveiben gyötörte is a művészt, hogy mit tud majd a világra hagyni. Amikor megkapta a lehetőséget, hogy egy szerzetesrendnek freskót fessen Milánó mellett. Elsőre vissza akarta utasítani, de végül elfogadta a megbízást. Egy új technikát dolgozott ki a freskó elkészítésére, modelleket és kompozíciót keresett, miközben a francia politika nem kicsit befolyásolta az itáliai mindennapokat is. A háborúk el is űzték a mestert francia földre, idővel. Az idő és a kontár felújítások csak ártottak a képnek, de egy sikerregény újra divatba hozta, és komoly munka folyik a fennmaradásáért.

Melyik a világ leghíresebb festménye? Kedvem lenne rávágni, hogy a Mona Lisa. De van még egy kép, ami ugyan freskó, de szintén Dan Brown közreműködésének hála az egyik legtöbbet elemzett kép lett az utóbbi években. Szintén Leonardo da Vinci munkája. Az utolsó vacsora – és Ross King most elmesélte a történetét.

A szerző nagy abban, hogy a témáját elhelyezi egy szélesebb spektrumon, amit most is megtett. Ha azt hisszük, csak a freskóval foglalkozik, nagyot tévedünk! Megismerjük Leonardo életútját, benne olyan témák taglalásával, mint a kapcsolata a Salai nevű inassal. (A karakterre egy olasz házaspár egész regénysorozatot épített, itt a nyersebb és kevésbé regényszerű valóság kerül tárgyalásra.) A származását, azt, miért olyan sok a befejezetlen munka az életútban. A történelmet, amely közben a kép megszületett.

És természetesen magát az alkotási folyamot, annak minden részletével. A festékektől kezdve a technikán át a modellekig, mindenre odafigyel a szerző.

Most is nagyon tudom díjazni, hogy nagyon hiteles és tényszerű, rengeteg forrásanyagot épít be a szövegbe, de mindeközben szórakoztató és regényszerű tud maradni a szöveg. Jó olvasni, miközben rengeteget tanul belőle az ember, vagy ismer rá már ismerős anyagokra. Meg kell említenem, hogy a képanyag is korrektül van kezelve. Fekete-fehér képi elemként is sokat találunk, de van egy szép színes melléklet is a kötetben.

Mesélős, anekdotákkal teli a cselekmény, így könnyebb kezelni, hogy nem teljesen lineáris a történet íve. Van egy váz, ami jelöli a freskó elkészültét, a megbízáshoz vezető úttól az utóéletéig, de közben a felmerülő kérdéseket kitárgyalja King, folyamatosan elkalandozva. Ilyen betét lesz a Mária Magdolna kitérő többek között – és nekem kifejezetten szimpatikus volt, amire Ross King rámutat. Összeesküvés elmélet helyett Leonardo munkássága. Szerette az androgün figurákat, sokat játszott más munkáin is azzal, hogy ne lehessen eldönteni, férfit vagy nőt látunk. Itt volt egy kép Leonardo Szent Jánosáról – és tényleg! Őt is simán nőnek lehet nézni, ahogy Leonardo egy kortársát beidézte a szerző, már akkor ki is voltak ezen.

Humora, cselekménye, remek történetei vannak a kötetnek, amit az is tud élvezni, aki képben Leonardo munkásságával, de annak is bőven érdekes lehet, aki most akar többet megtudni róla. Lesz itt bőven felszívható tudás…

Én élveztem a kötetet, és megerősítette bennem, hogy lassan ideje lenne Milánót is felkeresni.

Leonardo és az utolsó vacsora - Mint dokumentumregény: 90% mesélős, de tényszerű. Korszakot, a festőt, a képet is mutatja.

Szubjektíven: 85% elfogult vagyok, Leonardo az egyik kedvencem. Szórakozva tanultam.

Birodalom elfoglalós, űrkalandos, idegen lény által fenyegetett.

A szövetség teljesen szerződéses alapon megy: ha mindenki teljesíti a feltételeket, rendben. Ha bárki is törvényt szeg, a szövetség embargót hirdet. Ezzel komplex gyarmatokat is halálra ítélve akár. A Rocinante aktuális útja is egy ilyen küldetés – de Holden kapitány képtelen egy személy hibája miatt egy egész világot halálra ítélni. Más megoldást keres, majd Naomi oldalán felmond, a hajó parancsnokságát Bobbie kezébe adva. De az időzítés rosszabb nem is lehetne: egy elveszett gyarmat most tér vissza a közösségbe, és legyőzhetetlen hódítóként. Azon az állomáson kezdve, ahol Naomi és Holden is tartózkodtak. Egyiküknek sem fűlik a foga az ilyen rendszerhez, és pár ellenállóval partizánmozgalmat indítanak. Közben Bobbie és Drummer elnök is a visszacsapás lehetőségét keresik, nem is sejtve, hogy feltűnt a színen egy sokkal veszélyesebb ellenfél is.

Corey sorozata sok sci-fi rajongó kedvence. A könyvek nem véletlenül tartanak a sokadik kötetnél – és hol van még a vége – és a belőle készült sorozat is szép eredményekkel büszkélkedhet. Nekem ez az egyik mumusom, amit nagyon igyekszem megszeretni, és olvasom rendületlenül, de valahogy nem sikerül egymásra hangolódnunk.

Igaz, ez a kötet már jobban tetszett, mint sok korábbi. Talán kicsit megfoghatóbb volt, és ezzel a megszállós szituációval jobban tudtam azonosulni, mint az űrközi cselekkel és hajós trükkökkel. Ez már szinte csak háborús regény, ami ugyanígy működne a jelenünkben is, űrhajók nélkül. (Tényleg az űrrel lehet a bajom, mert ebben lényegesen kevesebb jelenet szólt a hajókról és azokkal mindenféle cselekről, jobban is éreztem magam a cselekményben.)

Érdekes problémákat vet fel. Két világnézet csap össze, ami igazából három. A megszállók egy jobb világot akarnak felépíteni, csak éppen nincs benne senkinek esélye másnak lenni, vagy ellentmondani a hivatalos rendszernek. Aztán van a szövetség, ami látszólag demokratikusabb, szabályosabb rendszer, de ez messze nem jelent igazságot is. Itt sincs az egyénnek nagy mozgástere, mert szabályokkal gúzsba kötik. Végül, Holden elve, aki mindkettőből merít és mégsem. Nála is vannak szabályok, korábban ő volt hajója parancsnoka, és irányítania kellett. De ő mindig arra törekedett, hogy az emberek elfogadják egymást. Lehetnek mások, csak az a lényeg, hogy tudjanak együtt élni és nem bántva egymást. Nála nem fontos a győzelem és a hatalom, míg a másik két rendszernek az alapja az.

Az ember akaratlanul is azon gondolkozik, a mi társadalmunk milyen, és hogyan lehetne más. Melyik felelne meg jobban az igényeinknek.

De a rendszeres mélyebb tartalom mellett ez egy sci-fi kalandregény is, amiben harcolnak, bombákat dobnak le és robbantanak, trükköznek. Messze nem egy Pierce Brown sci-fi akció, de nem is olyan elvont, mint egy Simmons.

A stílusa a műfajban korrekt. Elég mesélős, máskor kellően tudományos. Hiteles. Komplex világot épít a szerző, amihez megint hozzátesz egy kicsit. Már kezdek érezni benne egy nagyobb, epikus csata kezdetét is, de a kibontás még odébb van.

Továbbra sem lett ez a kedvenc sci-fi sorozatom – messze van attól – de lassanként megbarátkozom vele. Ez a rész még tetszett is valamennyire.

Perszepolisz felemelkedése - Mint sci-fi: 80% önállóan is erős történet, de a sorozatba is jól illik. Tartalmas, komplex.

Szubjektíven: 50% nem tudom miért, de nem tud igazán tetszeni most sem. Nem fogott meg.

A 21. század Kiadó visz egy sorozatot, melyet leginkább kortárs szépirodalomnak mernék nevezni. Kult könyvek a neve. Eddig elég vegyesek a benyomásaim, de az ősszel érkező Drága kis szívem felkeltette a figyelmem.

Mit tudok róla eddig?

• A szerző (Gabriel Tallent) elsőkönyves, egyből felugrott vele a Times bestseller listára.
• Rendkívül sokan ajánlják, ha jól emlékszem, már el vannak adva a filmes jogok is.
• A történet sok-sok izgalmas elemet tartalmaz, már a kevés fülszöveg információ alapján is. A hősnő 14 éves, magányos gyerek, akinek az tölti ki az idejét, hogy iskolába jár, és esténként apjával készül a világvégére. De egy új szereplő az életében – tippre tanár vagy osztálytárs – ráébreszti, hogy ez az élet nem élhető, veszélyes. Menekülésbe kezd a vadonon át, mindazzal a túlélő tudással felvértezve, amire az apja kondicionálta egész eddigi életében.

Mit várok?

• Kalandregény és ifjúsági regény erős kombinációját.
• A szerző túravezető, úgyhogy a vadonbeli részek hitelessége, érdekessége. Majdnem olyan túlélő trükkök, mint amit Bear Grylls nevéhez kötök.
• Teknőc jól kidolgozott figuráját. (Ő a főszereplő lány.)
• Jó szöveget.

Van benne bizodalmam, hogy a jobb Kult regények közé tartozik. De amint erről meggyőződtem, hírt adok majd róla!

Nyomozós, vallásos, rejtélyes, gyilkosságokkal teli.

Egy férfi tér magához, semmire nem emlékszik a múltjáról. Még a nevét sem ismeri. Lassan avatják be, hogy a neve Marcus. Pap, aki a gonoszt kutatja és állítja meg a világban. És szükség van a szolgálatára: egy sorozatgyilkos visszatért, csak Marcus állíthatja meg, akinek mintha lenne egy hatodik érzéke a bűnre. Akcióba lendül. Sandra helyszínelő, aki még mindig gyászolja fotós férje halálát. Ám most rá kell döbbennie, a férfinak volt egy titkos élete. Nyomokat hagyott neki, melyeket felfedve a nő rájön, a férje nem balesetben veszett oda, meggyilkolták, mert túl sokat tudott egy titkos rendről. Sandra is utánuk indul, csak egy Interpol nyomozó segítségére számíthatva. A bűn ezernyi formája, ármányok akadályozzák a nyomozókat, nem is sejtve, milyen titok rejlik igazán minden mögött.

Érdekes, a legtöbb ország nevét, ha hallom, és meg kell neveznem egy írót onnan, hajlamos vagyok kortársat rávágni. USA: King, Baldacci, Brown. Francia: Sardue. Svéd: Nesbo. Most találtam egy kivételt: az olaszok. Mi ugrik be? Dante. Boccaccio. Ha nagyon erőltetem az agyam, akkor jön Italo Calvino és Umberto Eco. Pedig van kortárs szórakoztató irodalmuk is, amire remek példa Donato Carrisi munkássága.

Magyarul most jelent meg a második kötete, a Lelkek ítélőszéke. Korábban a Démoni suttogás jelent meg tőle, ami elég mély nyomokat hagyott bennem. Remek krimi volt, olyan nyugtalanító véggel, hogy napokig rágódtam rajta. Ezt tudja a Marcus sorozat nyitánya is.

Nehezemre is esik nem a vége ismeretében merengenem, mert eléggé átértelmezi azokat, amiket korábban olvastam. Hatalmas is a kényszer, hogy újraolvassam azonnal, csak éppen egyetlen szempontot figyelembe véve: a Marcus utalásokat kielemezni és idővonalat rajzolni. Lenne még annyi kérdésem, és agyalgatnék még rajta. Erősen bízom is benne, hogy a General Press beveszi a rendszeresen megjelenő remekírók közé akkor lesz még erre alkalmam.

Mert egy roppant csavaros történettel állunk szemben, mely milliónyi szálat fog össze, és észre sem vesszük, hány rejtélyes eset kapott benne helyet. Több nyomozás, több sötét gyilkos, és minden mögött nem is egy, de két vagy három olyan összeesküvés, hogy még mindig emésztem őket. Ez egy nagyon okos kis regény!

Nagyon mozgalmas is, a cselekmény elejétől a végéig pörög. A függő végek technikáját alkalmazva a végsőkig fokozza a feszültséget. Több szereplőt és cselekményszálat tart állandó mozgásban, még idősíkokkal is eljátszik kicsit, így egy pillanatra sem hagy pihenőt az olvasóknak. Egy házasság anatómiáján túl lesz itt nyomelemzés, pszichés értékelés, hajsza elméleti úton és gyakorlatban is, halálig tartó küzdelem, összeesküvés elmélet. Kalandos, izgalmas, és nagyon bírtam, ahogy a végére összeállnak a szálak.

Plusz, erre rájön a gonoszság tematikája. Olyan kérdéseket vet fel, és olyan cselekményszálakkal demonstrálja őket, hogy még mindig pörög ezeken az agyam. A jó embert is megronthatja, ha sokáig a legsötétebb gonoszra kell vadásznia? Lehet a legnagyobb rablóból a legjobb pandúr? Mi a bán, ki adhat feloldozást? Milyen sötét titkokat rejt a lélek?

A bűn profilozói a gyónásokból tanulva… ez meg akkora ötlet, nagyon tetszett!

És még nem is mondtam, milyen jól épít Carrisi karaktereket… pedig de. Jó könyv volt!

A lelkek ítélőszéke - Mint krimi: 100% több szálon vezetett, izgalmas, rejtélyes, végére összeálló és gondolkodtat.

Szubjektíven: 90% nehéz letenni, okosan az összefüggések, emlékezetesek a karakterei.

Démonvilágos, nagyúrrá válós, barátos.

I. Raenef démonnagyúr meghalt, és nem jelölte ki az utódját. Az istenek egy erős démon, Eclipse szolgálatát kérik: keresse meg az embert, aki ugyanezt a nevet viseli. Ő lesz az utód. Eclipse rá is bukkan, de a kölyök egy 15 éves, jószívű siheder – nagyon nem olyan, mint egy démonnagyúr. De az erő benne van, ő a kiválasztott. Eclipse igyekszik tanítgatni, de lassan megszereti a fiút ilyennek. Még akkor is, ha a démonokra vadászó lovag lányt életben hagyja, és a cselédségébe fogadja. Ha a főpapok rájuk is sóznak egy fiút, akiben egy isten ereje lobog, és gyűlöl minden démont. Raenef igyekszik megfelelni a kihívásoknak, nem is sejtve, hogy elődje egy olyan varázst hagyott hátra, mely nem csak az ő életére és múltja titkára, de az egész birodalomra hatással lesz.

Nem tudom azt mondani, hogy nagy tapasztalatom lenne képregényekkel vagy mangákkal. Egyetemistaként anime sorozatokat néztem, de azért a kettő nem ugyanaz. Így nagyon nincs mihez mérnem a Démonnapló köteteket sem, inkább szubjektíven tudom elmesélni, mi tetszett bennük és mi nem.

Ami tényszerű adat: a sorozat 7 kötetből áll. Látszólag mindegyik egy külön történet, amiben Eclipse és Raenef megbirkózik valamely kihívással. Csatlakoznak hozzájuk a társaik. Igazából van mindegyikben egy közös szál, ami a végére át is veszi a cselekmény vezérszálát. Van egy titok, egy összeesküvés, egy varázs, ami mindennek a középpontja, de végig kell olvasni a köteteket, hogy ezt fel lehessen ismerni és megérteni. Nekem ez különben tetszett, főleg, mert az elején nagyon összevisszának éreztem a történetet. Mintha minimálisan összefüggő kis epizódok lennének, nagyon komolytalanok is ráadásul. De a végére nő a drámai súly, és a mögöttes cselekmény jó történet is.

A karaktereket kétféleképpen néztem. Egyrészt, a tetteik és tulajdonságaik alapján. Karakteres meseszereplők, nincs is negatív szereplő benne, mindenki egyfajta nézőpontból jó és nemes. Ugyan démonok a főszereplők, de ez az ázsiai démon motívum, nem amit a kereszténység nyomott ránk, és ördögűző filmekben látunk. Mágikus lények, akik a saját bevallásuk szerint kegyetlenek és hatalmasak, de még a tipikus démonnagyurak sem ilyennek tűnnek, nem hogy Eclipse és Raenef.

De, mivel ez egy manga – ázsiai képregény – a szereplőket nézhetem abból a szempontból is, hogy néznek ki. És inkább ez az, amit nehezen emésztettem meg. Eclipse tipikusan olyan, amilyet az anime előismereteim alapján el tudok fogadni. De Raenef? Elsőre simán lánynak néztem. És nagyon lányos sok férfi karakter is a történetben. Volt, hogy a cselekményből kellett kiderülnie, hogy milyen nemű a szereplő, mert a rajzból nem lehetett tudni. Ettől csak még bosszantóbb, hogy a kevés női karakter közül a legfontosabb, a lovag – Erutis – simán elmenne fiúnak. Sokkal jobban, mint Raenef, vagy akár Chris. Annyi manga azért már volt a kezemben, hogy tudjam, trend a fiúk ennyire androgün megjelenítése, de ez nekem sok.

Sajnos a történet humora sem jött be. Azt éreztem, mikor van poén, és mikor kellene nevetni, de ezeket nagyon gyerekesnek találtam.

Lehetett volna rosszabb is, de sokkal jobb is. Az anime sorozatokról szebb emlékeim vannak.

Démonnapló - Mint manga: 70% történet a végére összeáll, érdekes, de a szereplők lányosak, kivéve a lányt.

Szubjektíven: 50% a humora nem jött be, a mitológiája jobban. De miért ilyen lányosak?

A Kossuth Kiadó egy ideje csúsztatta az új Jesper Stein regény megjelenését, de most itt van végre!

A héten megérkezett a Szép álmokat, Feketerigó!

Ez az Axel Steen nyomozó eseteinek újabb része. Melyben:

- Axel egy nemi erőszak ügyben nyomoz, egy lezárt aktáéban, melyhez most új nyom érkezett, összekötötték egy friss esettel.

- Ugyan a füles rossznak bizonyul, de Axel észrevesz valamit, amivel tovább tud lépni az ügyekben.

Tipikus skandináv krimi, egy zűrös és nyomorult nyomozóval a főszerepben, olyan üggyel, aminek megvannak a maga társadalmi kérdései.

Az első rész nem volt a kedvencem, de ha nem lesz kéznél Nesbo (megjegyzem, van még bőven Harry Hole sztori, amit nem olvastam), lehet, hogy ráfanyalodom.

Aki esetleg olvasta/olvassa: hogy tetszett?

És ha már nem várt kiadás, és skandináv krimi, a héten volt egy másik is:

Heine Bakkeid: Holnap hiányozni fogsz.

Csak éppen ezt a Scolar adta ki.

Itt is megvan a komor sztori, a rejtélyes bűnügy, meg a nyomozó, akinek nyomor a létezés.

Thorkild kihallgató tiszt volt, amíg nem lett maga is bűnös. Leülte az idejét, és szabadulva gyógyszerfüggőséggel is küzd. A szociális munkása szerez neki állást: eltűnt egy világító torony őre, búvárbalesetnek könyvelték el. Míg Thorkild szaglászik, küzd a betegségével, előkerül egy holttest is: csak éppen ez nem a zárszó, hanem valami másnak a kezdete lesz...

Kövezzetek meg érte, de most nagyon nem akarok ilyen szenvedő nyomozókról olvasni! Történetre különben Bakkeid regénye tetszik jobban, de a skandináv krimik világfájdalma most nem hiányzik a lelkemnek.

Párbajos, történelmen átívelős, kalandos.

Mylod az Újvilágba indul, hajóorvosként. Hiába volt sikeres praxisa, a neje halála óta nem találja a helyét. De hajótörést szenvednek, és egy titokzatos hajóskapitány veszi fel, aki nem engedi le a raktérbe. Kiderül, súlyos kórok hordozóit rejtegeti, akikkel járványt akar indítani az Újvilágban. Latour kiugrott szerzetes, aki tolvajlásból szerzett javakkal segíti a szegényeket. De Sade márki szolgálatába áll, hogy a kapott pénzen kiválthassa az egyik lányt a börtönből. Sade igazi játszmája a férfi megrontása. Abberline felügyelő London utcáin igyekszik rendet tartani, amikor egy sorozatgyilkos prostituáltakra vadászik, és Hasfelmetsző Jack néven hírhedtté válik. Mindig ugyanaz a két lélek, egy háborút vívva rend és káosz között, egészen az utolsó emberig, az űr csendjéig.

Hagytam magamnak időt, hogy kipróbáljam ezt a regényt. Rá kellett hangolódnom. Nem nagyon tudtam elképzelni, mégis, milyen lesz. Valami olyasmit vártam, mint a Hegylakó – halhatatlanok egymás ellen a történelem korain át. De sokkal jobb lett – nagyon díjaztam, hogy szó sincsen halhatatlanokról.

Sokkal inkább felidézte bennem Madách klasszikusát, az Ember tragédiáját. Itt is van három lélek, akik bejárják a történelmet egymás mellett, mindig más alakban. A két férfi valamiféle egyszerre egymás mellett és ellen harcban, aminek a nő statisztája. Ahogy Éva esetében is, ő mindig a szerelem és ártatlanság, méz és méreg egyszerre, aki nem érzékeli az időket, más életeket, mint a férfiak.

Az egész az élet értelmét kutatja, szimbolizálja a jó és rossz harcát. Bár inkább Gotham két ősellenségének szembenállása találóbb: rend és káosz. Egyik sincs a másik nélkül, és a végére ezt ők is felismerik, bár előtte évszázadokig csatáztak egymással.

Jók a történelmi színek, kalandosak, és nagyon bejött, ahogy a megrontás egyre nagyobb méreteket ölt. Az első nagy részek egy-egy zsánert mutatnak be remekül. Van klasszikus kalandregényes hajótöröttes, majd jön a kosztümös ármányos románc, a történelmi krimi, mindig átitatva a nagyobb játszma feszültségével.

Ezt szórakoztató olvasni, van humora és feszültsége, miközben akar az agyunkra is hatni. Ugyan a modern történelem jelenetei nem mindig tetszettek (Kennedy, tényleg?), de a múlt nagyon, és a végső csavarok is működtek. Kifejezetten Madách jutott eszembe a végéről, csak itt pont fordított a helyzet – remény helyett a cím valósul meg.

A karakterek jól összerakottak, és a két férfi alakja folyamatosan fejlődik és alakul. Megvan a logikus és pszichésen is korrekt ív, ahogy a kezdeti lelkes, optimista azzá válik, aminek a végén látjuk. Ahogy a pusztulást áhító lélek változása is logikus a maga módján.

Nekem még az is tetszett, hogy folyamatosan eszembe juttatott más műveket, jó értelemben. Nem éreztem lopásnak. Madách tragédiáját már emlegettem, de a modernebbet olvasóknak megidézte bennem a Felhőatlaszt. A Ripper Street. A tenger szíve. A pokolból. Terror. De még hosszan sorolhatnám. A nagy szó mégis az, hogy mindezek jöttek elő sorra, de nem zavaróan. Jól van összerakva nagyon ismerős panelekből.

Jobban tetszett, mint az előzetes várakozás volt. Pozitív csalódás!

Az utolsó emberig - Mint fantasy: 85% ötletes, a történelmi részek mesélősek, miközben elgondolkoztat az életről.

Szubjektíven: 95% pont az tetszett benne, hogy sok minden benne van, miközben önmaga is.

Századfordulós, színházas, szerelmes.

Miklósy Dénes 22 éves fiatalember, harmadéves a jogi karon, de a szíve mélyén írói babérokra áhítozik. Nénje jóságából Pesten folytathatja a tanulmányait, és itt megpróbálhat íróként is elhelyezkedni. Ahogy leszáll a vonatról, megpillantja az Operettszínház primadonnáját, Berényi Piroskát. A szépség szerelmet ébreszt a lelkében, ha azonnal ezt nem is ismeri fel a fiú. Ahogy kezd egy kis nevet szerezni magának, Piroska is felfigyel rá, és a fiú neki írja meg az első darabját, ami hatalmas siker lesz. Boldogok lehetnének egymással, de Dénes tart a pletykáktól: lehet bennük igazság? Valóban szeretője lenne a színésznőnek, könnyű nő volt valaha is? Szívek törnek, míg odahaza a szép és kedves unokahúg várja a szeretett fiatalembert haza, és levelekben tartja benne a lelket, bármi is jöjjön.

Egy esélyt már adtam a Női remekírók sorozatnak, és a Vörös Pimpernel még tetszett is. Romantikus, de legalább volt egy történelmi kalandregény jellege is. Azzal elvoltam.

Így megszavaztam egy esélyt Dánielné történetének is, de ebben csalódtam. Hiába volt ott a fülszövegben, hogy Dánielné hogyan volt sikeres író a XX. század hajnalán, a regényt elolvasva elkönyveltem nyálregény írónak, csak éppen saját korszakába szóló történetekkel. Ami ma már rátesz egy kosztümös, történelmi patina réteget – de ettől még nem érzem többnek, mint a fent említett nyálregénynek.

Tulajdonképpen arról szól, hogy Dénes szenved a szerelem miatt. Először ott van Piroska, majd a Lenke szerelem. Ami különben nagyon kiakasztott. Nem a karakterek miatt – Lenke alakjában egy ideált rajzolt meg az írónő, ahogy ki is mondják a történetben, ő a tökéletes nő. Dénes is szimpatikus fiatalember, akinek rossz tulajdonsága sincsen – a naivitás akkoriban még nem volt olyan negatív, mint aminek ma érzem. Össze is illenek, szépen meg is lesznek egymással. Az ő történetük egy nyálas rózsaszín happy end.

Akkor mi a baj? Miklósy Dénes. A lány Miklósy Lenke. És nem csak névrokonok ők ketten. Olyan fokú unokatestvérek, hogy az már majdnem testvéri fok. Lenke és Dénes apái fiútestvérek. Ha ez nem lenne elég, anyáik nővér és húg. Dupla ágon első fokú unokatestvérek! Még ki is van hangsúlyozva a történetben, hogy testvérekként nőttek fel, hiszen Dénes fiatalon megárvult, és özvegy nénje nevelte a saját kislányával. Jó, a korban nem volt az ilyen frigy szokatlan – a császár is saját elsőfokú unokahúgát vette feleségül – de az agyam akaratlanul is pörög tovább. Ők most még jól meglesznek, de mi lesz a gyerekeikkel? Valahogy nem tudom példaként elfogadni az ilyen frigyet, az én normáimat már sérti.

Az sem segít, hogy a szerző stílusa töményen szentimentális és nyálas, épp csak nyál nem folyik a lapokon. Édes, merengős, karakterközpontú, nagyon szerelmes. Komolyan, a végére minden szereplő vagy házasodik, vagy szerez egy szeretőt.

Az talán inkább a kiadás és szedés hibája, de nem tudok elmenni amellett, mennyi tördelési és helyesírási hiba van a kötetben. És nem a nyelv fejlődése miatt keletkezett hibák, hanem keményen szembántó helyesírási hibák.

Nekem nagy csalódás volt, legközelebb kétszer meggondolom, ebből a sorozatból olvasok-e.

A boldogság útja - Mint romantikus: 50% kiszámítható, körülményes, túl szentimentális, nyomtatás is hibás.

Szubjektíven: 20% az egészbe nagyon bele tudtam kötni. Korszellem, ponyva, nem tetszett.

Apám kiképzőőrmester volt a Tengerészgyalogságnál, amíg híre nem ment, hogy milyen egy rohadt agresszív szemétláda is valójában. A hadsereg elég nehezen talált újoncokat, akiket hozzá oszthatott volna be, mert senki nem akart az a srác lenni, aki elsírja magát, miközben apám az arcába üvölt. (Sivec: Nyűgök és nyalánkságok)

(…) amink van, az sosem kárpótolhat azért, amit elvesztettünk. (Picoult: Ítélet)

Nem tartottak tükröt az orra alá, hogy lélegzik-e. Részben, mert elég nyilvánvaló volt, hogy nem lélegzik, részben, mert nem volt orra. (Child: Elveszett holnap)

• Egyszer jártam egy sráccal, aki allergiás volt a sörre. Négy pohár után mindig rosszul lett.
• Sissy, az nem allergia volt, hanem egyszerűen berúgott tőle.
• Ugyan! A világos söröktől? Pedig csak rövidekkel keverte. (Baggot: Egy karácsony Párizsban)

• Még egy esélyt kapunk, hogy a közelébe férkőzzünk. Ideje megmutatnunk ennek a köcsögnek, Camorrban mi a divat.
• At hittem, hazug fondorlatoskodásban utaztatok.
• Mellette elég gyakran kést tartottunk emberek torkához, és kiabáltunk velük – mondta Locke. (Lynch: A karmazsin lobogó)

• Mindenkinek befagy a segge – zihálta. – Ez van.
• Magának nem ártana, ha lefagyna belőle egy darab – válaszolta Sampson. – Méretesse ki a hentesnél. (Patterson: És jött a pók)

• Rá akarom kényszeríteni ezeket a dögöket, hogy bevallják. Méghozzá Soma előtt.
• És mégis mit vársz tőlem? Raboljam el őket, kötözzem meg, és kínvallatás lesz? Oké, benne vagyok, de akkor az én módszeremmel…
• Ne ess már túlzásokba! Amúgy valami ilyesmi… (Erdős: Még sincs vége!)

A menny alatta vagy fölötte van annak, ahol a hó esik? (Picoult: Ítélet)

• Senki sem törte fel a pecsétet, és a papírokat, majdnem száz éve, senki sem nézte meg közelebbről. Ilyen sokáig szunnyadt ez a kincs, és várta, hogy felfedezzék.
• Pontosan, mint Csipkerózsika. És nagy problémaid voltak a rózsákkal? (Winges: A negyedik király)