Összeesküvéses, történelmen átívelős, jóslatos.

Egy megfejthetetlennek tartott kézirat rejtélye felderült: nagy esemény a leleplezés, a fiatal tudósok izgatottan készülnek az előadásra. De egy túszdrámába csöppennek hirtelen, melynek gyökerei évszázadokra nyúlnak vissza. Az 1500-as évekbe, amikor egy fiatal francia a leendő apósával és menyasszonyával tagja lesz a majákat leigázó hódítóknak, és az erőszak válaszául egy ősi varázs véres elszenvedőivé válnak. Az 1980-as évekbe, amikor a fiatal Adam vallási fanatikus anyja és erőszakos mostohaapja elől egy szekta karmaiba csöppen. Akik fontos szerepet szánnak neki, hiszen a vérvonala választ adhat minden kérdésükre. Idővel a fiú rádöbben, milyen szerepet szánnak neki, és harcolni kezd magáért. Nem sejti, hogy 27 évvel később a gyermekeiért kell újra harcolnia, akikkel a világvégét irányítanák a fanatikusok.

Simon Bright ezzel a regényével egy sorozat kezdeteit alapozta meg, nagyon tudatosan és okosan szerkesztetten. Bízhatunk abban is, hogy magyarul is megkapjuk a folytatást, hiszen a kötet hátulján már ott a következő rész reklámja is – az Életek éneke lesz majd a címe. De ennyire ne ugorjunk előre!

A Próféták vére nem forradalmasítja a műfajt, és nincs meg benne az a meglepetés, nagy ötlet, ami a da Vinci kódot akkora sikerré tette. De a zsáner elemeit jól használja, és korrekt iparos munka lett, amit könnyen élvezhetnek a műfaj szerelmesei. Meg azok is, akik szeretik a kalandos, a végére összeálló sztorikat.

A nagy trükk, hogy három idősíkot mesél el folyamatosan, hogy a végére minden abban a jelenetben érjen össze, amit elkezd az első fejezetben. Mire újra itt tartunk, nagyon másnak láthatjuk az eseményeket és a szereplőket is benne. Megvilágosít, miközben újraértelmeztet is dolgokat, amiket az elején hittünk.

Ehhez kell az is, hogy minden idősík története – talán a jelen kivételével, mert az csak pár morzsa, mert ezzel fog folytatódni a sorozat következő része – megáll a maga lábán és érdekes. Vannak morzsák, amelyekből össze lehet rakni köztük a kapcsolatot, és jól vannak beletéve az utalások, amellyel tényleg lehet kitalálni az összeesküvést, ami onnan indul, és a jelenre jut a tetőpontja. Ugyan azt sajnálom, hogy a nagy heuréka pillanat nincs meg: amin a végén kellene meglepődnöm, én kitaláltam korábban. De azért nem rossz így sem.

Az 1500-as évek története olyan, mint egy történelmi kalandregény. Van benne szerelmi szál, indián átok, szabadító akció. Sokat ad neki az E/1-es elbeszélés is, könnyen beleéli magát az ember, pedig nagyon messze vagyunk már a hódítóktól, akik nekiestek Dél-Amerikának. A csavarja, amikor kiderül, hogy mi az elbeszélő neve, pedig ül. Ott lehet igazán sejteni, mennyire nagyívű lesz a történet, és mennyire ki van találva, mikor mit fed fel a szerző.

Az 1980-as évek története egészen más. Drámaibb, máshogy kalandos. Könnyen egy ifjúsági regény is lehetne, az általam emlegetett kamaszos fájdalmas, ha máshol lennének a hangsúlyok benne. De itt van karakterfejlődés, összeesküvés, érdekes figurák.

Tetszett, hogy hangjában is mások a részek. Olvasmányos mind, de azért az 1500-as évek embere más stílust kapott, mint az 1900-asé.

Annyira nem jó, hogy a legjobbak közé kerülhessen, de nagyon korrekt. Várom a folytatást!

Próféták vére - Mint kalandregény: 75% jól összefűzött, más hangú idősíkok, érdekes figurák, korrekt kezdet.

Szubjektíven: 70% korrekt, de tucat elemekből áll össze – sajna sok minden kitalálható előre.

Kalandos, más világos, trónért harcolós, varázsos.

A gyerekek és a mágus segítségével a törvényes örökös végre trónra kerülhet: Legrandes herceg szervezi újjá az országot, keresteti az apját, és készül a trónra ülni. Tanácsadói arra kérik, végezzen a gonosz húgával, de a herceg erre képtelen. Amiből meg is lesz a baj: a börtönben Shamala alkut köt egy gonosz lénnyel, elszabadítja a sötétséget, legyőzi a bátyját és királynővé emelkedik, aki egy sötét varázsra készül. Legrandes újra harcolni kényszerül a jobb világért. Közben az emberi világba is látogató érkezik, aki a gyerekeket és Karhan mágust is visszavinné – akiről kiderül, hogy Berria és Baru apja, akinek szerelme és születendő gyermeke van odaát. Egy különös, menekülő kínai kislánnyal belevágnak az újabb kalandba, egy újabb mágikus harcba.

Már emlegettem, hogy mennyire kockázatos egy sorozat kiadása, ami nem olyan sikertörténet, mint Brown Langdon történetei vagy a Harry Potter. Ennek egyik példája lehetne a Five sorozat, aminek a 2. része a Shamala bosszúja. Többszörösen is jó mintapéldának: a Scolar kiadta az első részt, annak zárt a vége – csak egy kis szál van a továbbgördítésre. Jóval később kihozták a második részt is, de annyira nem volt rá kereslet, hogy hiába a nyitott vég és a folytatás, a Five harmadik része már 3 éve nem jött ki. (Ha tippelhetek, már nem is fog.)

Nem is tudom, miért olvastam így is el. Főleg, hogy az első rész nem hagyott bennem szép emlékeket. Kellett megtalálnom akciósan alig pár forintért ezt a részt… mert most bosszant, hogy lezáratlan a történet.

Mert most már ott tartok, hogy a történet felét még szeretni is tudom. A mese rész, a száműzött Legrandes herceggel és a gonosz húgával, varázslatokkal még tetszett is. Olyan, mint egy mese, legfeljebb kicsit több fantasy elemmel. Mivel a gyerekek most a saját világukban vannak a kötet nagy részében, kiélvezhettem a mese részt.

Mert engem a gyerekek, az Ötök idegesítenek. Még most sem értem, mitől olyan különlegesek és miért ők a megmentők. Hősnek mondják őket, de semmit nem csinálnak, amiért ezt a jelzőt adnám nekik. Sztereotípiák szerint kapnak tulajdonságokat: pl. van köztük az okos. Megjegyzem, most ennek semmi jelét nem adták. Csak idegesítő gyerekek.

A cselekmény, a történések szempontjából is érdektelen, ami a gyerekekkel történik. Hétköznapokat, unalmat kaptak a saját világukban, alig vártam, hogy ugorjunk a mesevilágba, ahol sorra jöttek a tündérmesék fordulatai!

Ugyan a világépítés sem tökéletes, túl sok és értelmetlenül használt lény és varázslat van, olyan országokat és népeket vezet be egyik pillanatról a másikra szerző, ami a semmiből jött. De az ismerős mesei fordulatok tetszettek ebben a mesében is annyira, hogy ezt hajlandó voltam elnézni. A mesében a meseszereplők is emészthetőbbek, mint az idegesítő kölykök.

Stílusában is kettős: a fantasy, a mese szerethető. A gyerekes részek reálisabbak akarnak lenni, de ettől szürkébbnek is éreztem őket. De az is simán lehet, hogy annyira utáltam az Ötöket, hogy már mindenbe képes vagyok belekötni.

A vége hiánya fájó – csak annak ajánlható, akit nem zavar, hogy nincs meg a vége!

Shamala bosszúja - Mint fantasy: 55% a mesevilág működik, a szereplők beleillenek, mesélős. A reális idegen.

Szubjektíven: 50% a fele, a mese tetszett. De nagyon lezáratlan, a gyerekek irritáltak.

Elgondolkoztató, politikai, világnézetes, életképes.

Az állathangokat utánzónak nem jut állás, kiment a divatból. Amikor ezt közlik vele, mivel van benne önérzet, hiszti helyett csak kirepül az ablakon. (Szakmai önérzet) Petőfi kap fél órát, amíg telefonálhat egy élőnek. Egy olyan embert választ, aki előadást is tartott róla, a rajongója. Mégse tud a költőnek egyetlen kérdést sem feltenni, éppen nem jut az eszébe semmi. (Hajnali telefon) Egyik ember kérdezi a másikat, hogy van. Válaszol, jól. Majd kiderül, a kötél, amit húz maga után, igazából a belei. (Hogylétemről) Pereszlényi újságot akar venni, de nincs se mai, se tegnapi. Akad viszont egy holnapi. Megnézi benne a moziműsort, elolvassa a saját halálhírét, majd siet a filmre, és pont úgy végzi, ahogy a lapban meg volt írva. (Az autóvezető)

Lenne arra egy tippem, hogy Örkény István olyan része az irodalmi tananyagnak, akit sok diák akár érettségin is szívesen húzna. Van abban valami, hogy minimális szövegekkel is olyan sokat tudott átadni. A lusta diák barátja is: a novelláit akár óra előtt is át lehet futni.

Pedig pont ez a kihívás Örkény egyperceseiben, amitől azért mégse olyan egyszerű befogadni őket! A műfaj különben Örkény saját találmánya. Minimális szöveggel novellák, direkt törekedve az egyszerűségre – mert a nagyrészt az olvasónak kell beletenni. Köré építeni egy történetet, jellemeket, tanulságokat. Így lehet, hogy az emlegetett lusta diákunk pillanatok alatt átfutja egy-egy történetét, de hogy az értelmét is lássa, mozgatnia kell az agyát!

Ugyan én nem voltam ez a kényelmes, óra előtt átfutok a művön henyélő gimnazista, de Örkény művészete az én szívemhez is közel áll. Az egyik kedvenc drámám a Tóték, és sokat mond a szerzőről, hogy ezt még az öcsém is olvasta, és neki is jelent valamit a dobozolás, pedig a testvérem nem éppen a kötelező olvasmányok megismerésének bajnoka volt…

De amiért ezt most ide hozom, a Helikon életmű sorozatba kezd, és az első Örkény darab volt az Egyperces novellák. Felettébb örültem nekik, rég szerettem volna a polcomon tudni, és nem csak válogatásokat. Mert a legismertebbek kerülnek azokba: az élelmes budapesti, aki hozott szalonnával egérirtást vállal, vagy a telefonfülke, aki életre kel pár verssortól. De most mindet megszerezhetjük, és érdemes is! Mert sokkal több és másabb az összkép, mint amit szelektálva megkaptunk belőlük!

Igaz rájuk, hogy a szöveg minimum, az olvasó értelmezése maximális. De sokkal több témában, és sokkal aktuálisabban. Van politikai hang, van közhangulat. És amit a középiskolában nem tanultam, talán a Tótékban érezhettem csak kicsit, hogy bizony a rendszer rossz. És Örkény úgy tud kritikát mondani, hogy ő nem mondja ki, csak az olvasó érzi bele, ha akarja. Én akartam, és a ma magyar emberében szerintem benne van ez a hang.

De tetszett az is, ahogy a modern kor fricskát kap tőle, vagy éppen olyan jelenségekre világít rá, ami ma is zajlik. Van egy, ami a technika rohamos fejlődéséről szól, és az erre rákapó emberről. Ha a számológépet mobilra cserélem, szólhatna a máról is…

De téma a világháború, holocaust is. Gimnáziumban egy ilyet kaptam, itt vannak sokkal durvábbak. Az ember némelyikbe bele se mer gondolni, vagy a szívét tépik.

Az nem tetszik, amikor a hétköznapi szövegekre kellene rádöbbenni. Értem, de nem tetszik.

Egyperces novellák - Mint szépirodalom: 95% ötletes, igényes, sokat mond, ha az olvasó hajlandó befogadni.

Szubjektíven: 80% egy része: mindennapi szövegek, mint művészet, nekem sok. A többi OK.

Szuper képességes, titkos szervezettel harcolós, kamaszos szerelmes.

Dez többszörösen rossz helyzetben van: a beadott szer ugyan megmentette az életét, de csak egy időre. Kezd rosszul lenni, a képessége összezavarodik. A Denazen nyerésre áll a háborúban, egyre kevesebbet tudnak tenni ellenük. Plusz, Kale sorsa is kísérti, aki feladta magát a lány gyógyszeréért. Egy buliban döbbenten szembesül vele, hogy Kale agyát kimosták, helyette most a féltestvérét szereti, miközben őt hiszi a másik, a gonosz lánynak és a Denazen szolgája lett. Dez ezt nem hagyhatja, és igyekszik kapcsolatba kerülni a fiúval, visszaszerezni az elvesztett emlékeit, és ezzel együtt a többieknek is gyógymódot találni. Ahogy Kale hinni kezd neki, kiutat is kezdenek látni, de Cross mindig tartogat egy kellemetlen meglepetést, amivel a maga oldalára billenti a mérleget.

Olvastam már arról, hogy miért kockázatos sorozat kiadásába belekezdeni, főleg egy hosszú, több kötetes munka esetében. Az elsőt még talán többen megveszik, de minden kötettel csökkennek az olvasók (itt most nem az olyan bestseller a téma, mint pl. a Harry Potter). Kevesebb kötet fogy, a kiadás és fordítás pénz, egyszerűen nem térül meg a kiadónak a további részek megjelentetése. Szenvedtem már ettől éppen eleget, most nem megyek bele abba, hány sorozat részeit várom egyre, sajna, úgy tűnik, hiába…

A Denazen sorozat is betehető ebbe a listába. Pár évvel korábban kezdték el kiadni, akkor még tetszett is egy-egy vonulat benne, olvastam. De leálltak, és most, évekkel később igyekeznek újraindítani. Kijött a harmadik kötet, amire rá is vetettem magam.

És meg kellett állapítanom, hogy hiába olvastam nagyon régen az előző részeket, nem hiányoznak a homályos emlékeim. Van annyi emlékeztető a kötetben, hogy az is képbe kerüljön, aki ezzel kezdi a sorozatot. Plusz, mai aggyal már annyira tipikus ez a sztori, hogy előismeret nélkül is ki lehet találni az előzményeit. Nagyon zsánerbe vágó, klisés.

Változott az ízlésem is, mert most már zavar, hogy a cselekmény és világépítés helyett Dez gondolat- és agymenéseit kell fejezeteken át olvasnom. Nagyon karakterközpontú a regény, amivel nem lenne bajom, ha nem lenne ennyire tipikusan YA. Dez megtestesítője annak, amit tipikus YA hősnőnek hívok. Ő már abban a fázisban van, amikor az erejére lelt és magabiztos, küzd a jobb világért és a szerelméért. De ennek ellenére vannak hosszas részek a kétségeiről, és önmaga lelki megerősítéséről.

A háttér történet, a titkos szerevezettel és mindenféle szerekkel – ezzel is van némi bajom. Itt érződött, hogy hiányoznak fontos emlékeim. Sok szer van, sok olyan regénybeli szleng, amit korábbról kellene ismernem. Hatosok, Felsőbbrendűség, Uralom – van, amit kitaláltam, de nem mindent. Egy ponton arra is rádöbbentem, hogy nem csak velem van a baj, túl is van bonyolítva. Egy rendesebb konfliktus helyett inkább a szerek és képességek bonyolódnak.

A hősök természetesen mesebelien tökéletesek. Mondanom se kell, az se nyerte el a tetszésem, hogy a szerelmi szál mennyire erős. A zsáner miatt érthető, de akkor is! Tökéletes lány beleszeret a tökéletes srácba, és együtt megmentik a világot.

Ma már rengeteg ilyen van, amíg olvastam, egy csomó minden beugrott, ami pont ugyanez, csak pepitába: Maximum Ride, Luxen, Sötét angyal és még sorolhatnám.

Remegés - Mint természetfelettis YA: 55% korrekt, olvasható, egy szerethető hősnővel, de tipikus.

Szubjektíven: 40% túl sok szerelem, kevés akció és világépítés. Túlzottan mese fiataloknak.

Kamaszos, sportos, sorsfordulós, gyűlöletes, újrakezdős.

Az előző szezonban Björnstad számára egy korszak véget ért. Kevin, a hoki csapat zsenije elbukott, és távozásával az álmok is eltörtek. Maya egész nyáron egy szigetre menekül a helyiek elől, az öccse elvadul, a Medvék szétesnek. Benji önpusztít, a Hedbe átcsábított hokisok miatt a városka kénytelen azzal szembenézni, lehet, hogy örökre vége a csapatuknak. Peter mindent megtesz, hogy ne így legyen, és egy feltörekvő politikus még egy esélyt ad neki. Benji, Bobo, Amat és a javítóból kijött, zűrös Vidar a felnőtt csapatba kerül, és egy új edző mellett megkezdik a talpra állást. Hed és Björnstad egymásnak feszül a pályán és a mindennapokban is, és amikor egy újabb titok kipattan, elkerülhetetlen az újabb tragédia.

Nem tudom, mi van Fredrik Backman írásaiban, de már harmadszorra töri össze a szívem úgy, hogy nem is bánom. Mert abban a fájdalomban, amit a regényével együtt átéltem, találtam valami felemelőt, tisztát, igazat is. Ezért olvasunk, nem? Hogy megérintsem, adjon, és bizony, fájjon is. Ez a kötet pedig nagyon tud fájni.

A cselekmény egyenes folytatása a Mi vagyunk a medvék történetének, de aki azt nem olvasta, bátran nekivághat így is. Érteni fogja, mert bár a cselekmény magja ott volt, ez egy új történet. Gyógyulásról, gyászról, dühről és erőszakról. Ez így keménynek hangzik, de mellette ott vannak olyan dolgok is, mint egy nagy szerelem, az igaz barátság és a sport.

Mert Björnstad világában mindennek az alfája és omegája a hoki. Backman minden fájdalmas rész mellett írt egy olyan ifjúsági sztorit is, amiben egy csapat a nulláról feljön a legjobbakig, izgalmas meccsek és edzések vannak. Közben a gyerekek felnőnek, szeretnek, balhéznak.

Annyi mindenről tud írni a különféle karakterek kapcsán. Bárkit emelek ki, lesz egy nagy tragédia, amit meg kell oldania. Benji, aki csapatkapitány lesz, túl kell lépnie a legjobb barátja elvesztésén, az önpusztításán, ami a titkából fakad. A titka, aminek a kiderülése megint lángba borít majd mindent. Maya, akit megerőszakoltak, de itt nem az áldozatot látják benne, hanem a hazug kurvát, aki miatt a legjobb játékosuk elvesztették. A 12 éves Leo, aki magát bántja, mert nem tudta megvédeni a nővérét, és elkezd ráérezni a vér ízére, legyen az a sajátja vagy a másé. Vidar, aki a rossz környékről jött rosszfiú, de a csapatért jobbnak kell lennie. Aki látszólag egy reménytelen, durva alak, de elég egy lány, aki a felszín alá lát, és kiderül, hogy akkora szíve van, ami már veszélyes. William, aki csapatot vált, de itt is csak másodhegedűs lehet, és egyre gyűlik benne a harag. Az emberek, akik egy játék miatt egymásnak esnek, és mire észbe kapnak, már temetésre kell menniük. Mondhatják, hogy baleset miatt, senki nem volt felelős. De lehet úgy is nézni, hogy mindegyikük felelős volt.

Annyira igazságtalan, ami sokakkal történik. Iszonyatos terheket kell cipelni a szereplőknek, de mégse depressziós a könyv. Mert Backman mindez mögött arról ír, hogy megyünk tovább, és lesz még boldogság. Összerakják maguk, és ott lesznek az igazi barátok, társak, szerettek, akikkel együtt a pokoli súly is könnyebb.

Plusz, Backman annyira tisztán, bölcsen ír, hogy magával a szöveggel, egy-egy szófordulattal is nagyot tud bökni. Hat, fáj, gondolkoztat, de annyit ad is! (Az utalásos technikája szuper.)

Letehetetlen, pedig nagyon tud fájni. Olyan könyv, ami velünk marad.

Egymás ellen - Mint dráma: 100% jó cselekmény, jó karakterek. Szívfájdító, bölcs, izgalmas és életszerű.

Szubjektíven: 100% a szívem kitépte. Ütős, gondolkoztató, sok zsánert kever, jó a szövege is.

Péntek, akkor megint tekintsünk előre, mi jóra érdemes előre is csorgatni a nyálunkat! Mivel múlt héten ifjúsági sci-fi volt a terítéken, most hadd harangozzak be jó előre egy thrillert!

A Bee Larkham gyilkosság színe az alábbiakkal hívta fel magára a figyelmem:

- nagyon eredeti az alapötlete. A főhős szinesztéziában szenved, így mindent színekkel is érzékel. Most éppen a szomszédja meggyilkolását. (Amit persze nem vesznek komolyan a környezetében, így neki kell nyomoznia.)

- mivel a főhős fiú, különc is, számítok rá, hogy nem egy női thriller lesz, hanem annál valami eredetibb. Igaz, ebben még csalódhatok, de egyelőre még reménykedem, hogy kreatívabb lesz egy családon belüli erőszakos sztorinál.

- tetszett a borító. Tudom, nem ez a lényeg, de szempont ez is.

Azt várom tőle, hogy lesz egy eredeti, különös főszereplője, Jasper és fordulatos legyen a cselekmény, amiben szerepet kap a szinesztézia.

Végül, a megjelenés tényadatai:

- Művelt Nép Könyvkiadó hozza ki

- a karácsony előtti szezonban.

Én listára vettem, idővel majd elmesélem, mennyire teljesültek a reményeim és elvárásaim!

Nyomozós, fekete özvegyes, bérgyilkosos.

Jodie Bentley úgy nőtt fel, hogy mindig ő volt a semmirevaló rondaság csodás nővére árnyékában. Amikor arra is rádöbben a lány, hogy vannak olyanok, akik villákban élnek elképzelhetetlen gazdagságban, ezt akarja magának is. Lop, spórol, és a plasztikai sebészet csodássá teszi – jöhet a kettes lépés. Ha gazdag akar lenni, dúsgazdag és öreg férj kell, akit gyorsan el lehet temetni! Az egyiket síelésen vezeti életveszélyes útra, egy másik gazdag öreg férjnek a felesége méregismerete lesz a veszte. De a célhoz még pénz kell, bár szorulni kezd a hurok Jodie nyaka körül. Egy átvert és kirabolt férfitól olyan pendrive-ot vett el, melyért az orosz maffia bérgyilkost küld a nyakára. És ott van Roy Grace felügyelő is a nyomában, aki lassan, de egyre közelebb jut hozzá és csapdát állít a nőnek.

Vannak meglepetések! Ennek a regénynek a kapcsán is ért egy. Olvastam, tetszett, és tudtam, hogy nem olvastam még ettől a szerzőtől semmit. Mégis, Roy Grace felügyelő neve annyira ismerős volt, hogy megkérdőjeleztem magam. Miért olyan ismerős? Kis kutatás, és rádöbbentem, hogy egy sorozat 12. részét tartom a kezemben. Ráadásul, egy olyan sorozatét, amellyel már szemeztem párszor, e-book olvasómon vár az előző 11 rész… ennyit arról, hogy egy sorozatot az elején kell kezdeni! Minek, ha lehet a végén is?

De a viccet félretéve, nem véletlenül gondoltam már arra, hogy meg kellene ismerkednem Peter James krimijeivel közelebbről is. Ha ilyenek az előző részek is, akkor felveszek egy új sorozatot az olvasottak mellé!

Mert az Amíg a halál el nem választ remek szórakozás volt. A történet jól kitalált, fordulatos, és több zsánert is kever magában, amitől még sokszínű is lesz. Egyrészt: krimi. Grace főfelügyelő gyilkossági ügyben nyomoz, és egyre több szál vezet Jodie felé. Nem ezen van a fő hangsúly, de annyira jelen van, hogy ez a regény krimi lehessen. Mellette egy heist story is, csak éppen az átverés gyilkossággal párosul. Jodie semmitől nem riad vissza az álmaiért, és egyszerre szórakoztató és hátborzongató kalandjai vannak. Majd kapunk akciót is, újabb krimis beütéssel, mert a maffia profi gyilkosa is Jodie után nyomoz, közben nem fél brutális tettek és tervek végrehajtásától sem. Végül, emberi dráma is, hiszen Grace felügyelő egy magánéleti válságot is kezelni kényszerül. Első felesége felbukkan, és mindent felkavar a férfi életében, aki 10 év után pont mostanában lett másnak a férje és született gyermeke.

A nézőpontváltások, az események pörgetése végig feszes, fenntartják a figyelmet.

Sikerül elérnie, hogy olyan szereplők fejezeteit is nagyon várjam, akiknek nem drukkolok. Se a bérgyilkos, se Jodie karaktere sem szimpatikus, de a tetteik nagyon olvastatják maguk. Megvan az a varázsa, hogy belesünk a bűnözés kulisszatitkaiba, van ötlet itt bőven.

Bejött Peter James stílusa is. Elég realista és tényszerű, ha nem is annyira, mint amit közbe Lee Child valósít meg, mert mellette élvezetes mesélő is. De a legjobb a fekete humora, amit közbe megenged csillanni, és én kifejezetten bírtam, amikor elment ilyen irányba. Elsősorban Jodie narrációinál, de akadt amúgy is.

Bár nagyon igyekszem, hogy a sorozatokkal az elejétől haladjak, nem bánom, hogy ez így került a kezembe. Tetszett, minden érthető volt benne, és van még 11 rész, amit olvashatok…

Amíg a halál el nem választ - Mint krimi: 90% fordulatos, érdekes, szórakoztató, jó karakterekkel és önállóan is jó sztori.

Szubjektíven: 95% tetszett a történet, meg az is, ahogy meg van írva. Új sorozatba kezdek?

Kamaszos, lómentős, családos, gyász feldolgozós.

Amy körül megint gyűlnek a viharfelhők: a kezdeti fellendülést követően újra anyagi gondokkal küzd Heartland. Nincsenek új ügyfelek, így a farm nem fenntartható. A lány az iskolában jön rá, hogy a környéken tapasztalatlannak tartják őket az anyja nélkül. A nővére olyan újításokat szeretne, amiket a lány nem. Az anyjuk lova, Pegazus egyre betegebb, és Amy nem tud segíteni rajta. Ráadásul a nővérek az apjuk leveleire is rábukkannak az anyjuk holmija között, ami nem kevés kérdést vet fel. Miközben Amy igyekszik segíteni a lovakon, a nővérét összehozni az állatorvossal, a megoldás egy arab telivér meggyógyítás lehet. Ígéret nem tűri a nyerget, reménytelennek tartják. Ezt a szót Amy azonban nem ismeri.

Ha van sorozat, ami miatt fáj a szívem, az a Heartland. Már 10 évad fölött jár a tévében, és egyszerűen nincs lehetőségem szintre hozni magam belőle. Így a regényekkel vigasztalom magam, melyekből a Könyvmolyképző most adta ki a harmadik kötetet. Szerettem ezt is, mint az eddigieket, és hiszem, hogy ilyen könyveket kellene a gyerekek kezébe adnunk.

1: a terjedelme inkább egy kisregényé, a fejezetek is olvashatóan rövidek. Így az is könnyebben boldogul vele, aki ódzkodik az olvasástól. (Igaz, ennek megvan az a hátránya, hogy aki úgy rákattan, mint én, túl hamar kivégez egy-egy részt, és nem győzi várni a folytatást.)

2: a nyelvezete is a kamaszok szintjén mozog. Igényes, érthető, nincs túlírva. A szerkezete is egyszerű, követhető a cselekmény minden szinten. Egy kezdő olvasó sem tud elveszni benne, de annyira érdekesek a történések ebben az egyszerűbb szerkezetben is, hogy leköti így is a figyelmet és az ember halad fejezetről fejezetre.

3: kamasztörténet. Ennek megfelelően a hősnő egy 15 éves kamaszlány, mindazzal együtt, ami ezzel jár. Karakterközpontú ábrázolás, Amy lelke kinyílik előttünk. A mindentudó elbeszélő gyakran osztja meg velünk az érzéseit, gondolatait, ezzel is megkönnyítve az azonosulást. És bár néha nekem Amy viselkedése nagyon gyerekes, ilyennek is kell lennie! Mert ő csak egy 15 éves, gyászoló kamasz, és úgy is viselkedik! A problémaival a korosztály tud együttérezni, még talán a döntéseivel és érzéseivel is.

4: pozitív értékek tömkelegével van tele. Nagyon állatbarát kötet, aminek az állatokkal való bánásmódját nem csak a lovakra, de minden élőlényre érdemes lenni kiterjeszteni. Emberek között is, sokkal jobban élhetnénk úgy egymás mellett. Központi érték benne a család és a barátság. Ugyan Amy és Lou megvívják a maguk harcait, de így is érezni, hogy egy összetartó testvérpárról van szó, akik valóban családot alkotnak. Számíthatnak egymásra. A szeretet nem csak szavakban, tettekben fejeződik ki igazán. Amy barátai ott vannak a lánynak a rossz napokon is, és nem csak a jókon.

5: nagyon bírom, ahogy a lovak is karaktert kapnak. Aki nem szerette őket eddig, itt határozottan kedvet kap a lovagláshoz és a velük való barátkozáshoz.

6: még a kötelező szerelmi szál is aranyos benne, ha egyelőre még csak jelzés értékű is.

Több szempontból is ideális ifjúsági regény ez a rész is, ahogy fentebb látható. Ha hibát keresek, az a hasonló cselekmény a részekbe, de szeretem annyira, hogy nem zavar.

Szabadulás - Mint ifjúsági: 90% értékekkel teli, állatbarát, és egy szerethető, nagyon kamasz hősnő.

Szubjektíven: 85% jól van megírva, jók az állatos részek, de Amy nekem nagyon kamasz.

A meg nem írt zseniális kéziratok olyanok, mint az el nem mondott szerelmi vallomások: szép emlékek, de nem lesz belőlük szex. (Varga: A siker tintája)

Neked aztán igazán illene tudnod, milyen egy híres apa árnyékában felnőni, Carter Kane! Szüntelenül a legendához igyekszünk felnőni. Nézd csak meg, mi történt veled is, a nagy dr. Julius Kane fiával. Végre nevet szerzel magadnak menő mágusként, erre mit tesz apád? Isten lesz belőle. (Riordan: A kígyó árnyéka)

Erhart tudta, az idegen nyelvekkel az a probléma, hogy ha az ember nem beszéli őket legalább mostohaanyanyelvi szinten, mindig csak azt mondja, amit el tud mondani, sohasem azt, amit el akart mondani. Ez a különbség a világ határai közötti senki földje. (Menasse: A főváros)

Fiam, vagy úgy élsz, hogy bármelyik pillanatban meghalhatsz, vagy úgy, hogy örökké fogsz élni. Voltaképpen mindegy, mit választasz, az eredmény ugyanaz. (Kondor: Az Est regattájának igazi vesztese)

Nem akarnék senkit tudományos magyarázatokkal untatni, csak annyit mondok, hogy csontvelőnk több hemopoetikus – fehérvérsejteket létrehozó – őssejtet termel életünk delén, ugyanakkor fontos tudni, hogy sérülésektől, helytelen táplálkozástól nem óv meg, és nem is tart örökké. Úgyhogy ne hidd, hogy szexi vámpír vagyok, aki örökre megragadt élete delén! (Haig: Ha megáll az idő)

(…) a szeretet ugyanúgy szörnyű alakba torzíthatja a világot, mint a gyűlölet. (Haig: A tűz hajója)

Kosztümös, századfordulós, krimis, pesti.

Gondor a bíróságra van beidézve tanúként. Egy újságírót perel becsületsértésért két gyilkos, mert a róluk írt cikkben a szerző hülyének nevezte őket. Gondor felolvassa a cikket, amiből kiderülnek a gyilkosság részletei, és a bíró rövidre zárja az ügyet. (Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes) Gondor egy segítségért kiáltó férfihoz siet. Lakótársát, az ifjú Jenőt találta elaléltan. A fiatalember meghalt, és otthoni beszélgetésnél az újságíró nagyapja megjegyzi, kár a lányért. Ez felkelti Gondor kíváncsiságát: ki volt ez a férfiként élő lány? Valaki végzett vele, vagy a szíve nem bírta? Nyomozni kezd. (Az Est regattájának igazi vesztese) Gondor egy bankrablás elkövetőit fogja el egy aspergeres fiú segítségével, akinek az újságíró segíteni is szeretne az életben. (Négyen voltak)

A Budapest Noir filmen csalódás volt, pedig a Bűnös Budapest sorozat regényként tetszett nekem, főleg az első 2-3 kötet. Szerencsére Kondor Vilmos sem szakad el teljesen a történettől, és az újrakiadások mellett jelentkezik új Gondor Zsigmond történetekkel is.

A jelen kötet ötvözi magában az újat és a régit – arról nem is beszélve, hogy kiadó váltás is történt. A Magdát még az Agave adta ki, a Haldokló részvényes Libri kiadvány. És mi bennük a közös? Nagyon sok minden. Ez a kötet tartalmazza a Magda összes novelláját, és még párral ki van egészítve. Ha számszerűsíteni akarom, akkor ebben 10 történet kapott helyet, míg a Magdában 6 volt. Ha külalakban nézem, az Agave borítója egy fokkal kreatívabb, a Librié illik a kialakuló brandbe, és nekem ízlésesebbnek is hat. A lényeg az lenne, aki Gondor novellák megvásárlását tervezi, most érdemesebb a Libri kötetét megvennie.

A történetek pontosan azt adják kicsiben, amit a regényekben is szerettem.

A legjelentősebb a korhangulat. Nem véletlenül Bűnös Budapest néven fut a ciklus, ebben a világban komoly bűnök zajlanak, gyakran a láthatár alatt. Virágzik a korrupció, és az igazság gyakran senkit nem érdekel. Van egy olyan rész a kötetben, amikor Gordon azon elmélkedik, hogy Európa mennyire le van maradva az Államokhoz képest, Magyarország meg még annál is jobban. Mondhatom, mai fejjel belegondolva is keserű az igazságától a szájízem.

De ebben a sorozatban még ezt a keserűséget is tudom szeretni. Mert ez van.

Gondor szerethető hős, aki úgy tekinthető hősnek, hogy nagyon is emberi figura, bűnökkel és rossz tulajdonságokkal. De amikor számít, amikor a jó fele dominál. Az igazság harcosa. Neki fontos, hogy az igazság derüljön ki, hogy mindenki valóban azért fizessen meg, amit tett. Érdeklik az emberek, és keresi a motivációkat. Akin tud, segít. Mellette benne vannak a noir nyomozók tulajdonságai is: magányos farkas, sok nő van mellette – bár feltűnik már Krisztina is, aki a Nő lesz Gordon életében.

A mellékszereplők különben szintén jól sikerült alakok, akiket szívesen láttam újra a történetekben. Nem is titkolom, hogy a nagy kedvencem Gordon nagyapja, aki nem csak éles eszű orvos, de a házi befőzés nagy művelője is. Azok a lekvárok és szörpök…

Ki kell még emelni a stílust is. Megelevenedik a múlt század, kifejezésekben és nyelviségben is. Ez egy hiteles, gondosan megírt kötet.

Visszaadta a hitem a sorozatban! Olvasni kell ezeket, és nem azt a pocsék filmet nézni!

A haldokló részvényes - Mint krimi: 75% noir hangulat, pesti bűnök, érdekes karakterek, korszakhű nyelvben is.

Szubjektíven: 85% bár van benne valami keserű is, mellette érdekes és stílusos is. Tetszett.