Időutazós, tolvajos, világmentős, baráti csapatos.

Farway Gaius McCarthy egyetlen vágya, hogy letegye az időugró vizsgát, és elindulhasson a múltba. A családja rég ezzel foglalkozik, az anyja is az időfolyamba veszett oda. A fiú osztályelső, a vizsga is könnyűnek ígérkezik. Mégis, megbukik. Valaki belepiszkált a rendszerbe. De nem hisznek neki, kidobják. Szerencsére megkörnyékezi egy orgazda: biztosít neki hajót, muníciót, és a múltból kell elragadnia olyan tárgyakat, amelyek a saját koruknak elvesztek. Far belevág a kalóz létbe, két feltétellel: maga választja a csapatát és minden megbízás után kap egy saját utat is a múltba. Így a kincsvadászatot követően az anyját is keresheti az időben. Nem is sejti, hogy világok sorsa múlik rajta, és valaki nem véletlenül szabotálta a vizsgáját…

Ilyen is ritkán van, de most valósággal beleszerettem a főszereplő nevébe. Külön-külön is tetszik, de együtt is remekül hat. A Farway különösen tetszik – ilyenkor sajnálom, hogy nekünk magyar környezetben olyan nevek jutnak, mint a Gáspár, Sándor – ami mennyivel jobb Alexander formában…

De nem a nevekről akartam mesélni. De már biztató kezdetnek tűnt nekem, hogy a főszereplő neve bejön. Alapozza a szimpátiám a kezdetektől. Farway különben is, szerethető főhős. Jó a szíve, merész és az egyik legjobb abban, amit csinál. Az meg különösen érdekessé teszi, hogy neki nem lenne szabad léteznie. De ezt a történetet nem mesélem el, olvassátok el!

Nem kell sokáig lapoznotok érte, rögtön az első fejezet elmondja ezt a történetet. Ami különben remek kezdés és alap a történetnek, behúz azonnal a történetbe.

A szerkesztés az egyik erőssége a regénynek. Jól bánik az idősíkokkal, amiket aztán dimenziókkal is színesebbé tesz a kötet végére. Mindezt úgy, hogy nem fájdítja meg az ember fejét fizikával, ha utal is néhány elméletre. Jól elhelyezettek a csavarok, és jól ki vannak számolva a tetőpontok is. Soha rosszabb történetet!

Viszont, hogy ne csak a pozitívumokat meséljem el. Nekem bejön, ahogy a múltba igyekeznek megszerezni a céltárgyat. Csak sajnos ezek a küldetések, egy kivétellel, csak utalásként vannak jelen a cselekményben. Pedig ezek azok, melyeket szívesen olvastam volna. Kihozni egy könyvet a süllyedő Titanicról. Betörni a náci kastélyba egy festményért, amelyet szinte azonnal felrobbantanak… de mint említettem, ezek csak utalások. Az elmesélt történet Far kutatása az anyja és a múltja után.

Különben, abba a kategóriába sorolom magam, aki már unja a tipikus YA hősnőket. Itt fiú a főszereplő, és kellően más jellem is, mint az említett leányok. Csak éppen, a nevével ellentétben Ryan Graudin nem férfi, hanem nő. És a narrációban észrevenni, ahogy az eseményekhez és a szereplőkhöz való hozzáállásában is a nemét. Ezt elmagyarázni nehéz, de ha már olvastatok thrillert nő és férfi szerzőtől is, akkor értitek. Lényegesen több a lelkizés, az önmarcangolás a női szerzők esetében. Ezzel a különben fiús hőst is egészen lányossá tudja tenni Graudin, ami nem való egy ilyen harcos karakternek.

De ezt leszámítva, én szerettem a regényt. Van benne bőven ötlet, és simán el tudom képzelni azt is, hogy az Invictus (ez az időgép/hajó neve) újabb kalandra indul.

Invictus - Mint ifjúsági sci-fi: 80% kalandos, ötletes, kellőképpen a karakterek vannak a középpontban.

Szubjektíven: 65% tetszett, de végig hiányoltam is valamit. A narráció talán nem elég fiús…

Ma egy olyan regényt ajánlok a figyelmetekbe, mely várhatóan már ősszel beszerezhető lesz. De mivel nálunk a Libri adja ki, némi csúszás elképzelhető. Azért abba reménykedem, hogy az őszi szezonba belefér, mert a témáját nézve nem épp ezt tenném a karácsonyfa alá…

Ki a szerző? Erik Axl Sund. Két svéd férfi közös írói álneve, akik így együtt lettek bestseller szerzők, egy közös név alatt. Nálunk is ismert már a nevük, a Victoria Bergman trilógia nálunk is megjelent. Én szerettem is.

Műfaj? Skandináv krimi. Vagyis számíthatunk sok sötétségre, társadalmi problémákra és egy nyomozóra, akinek a saját kínjai is nyomják majd a vállát. A Victoria Bergman regények nagyon jók voltak pszichés vonalon is, remélem, ez a kötet is bír majd ilyen erényekkel.

Miről szól? Svédországban tinik sorozatban lesznek öngyilkosok. A közös pont: ugyannak a zenésznek a különös dalait hallgatták a tett előtt. Ugyanekkor meggyilkolnak egy híres üzletembert. És lesz egy nyomozó, aki összefüggésbe hozza az eseteket.

Miért ajánlom:

• Sund előző kötetei jók voltak. Tud is írni, jó a sztori is.
• kellően borzongatónak tűnik a cselekmény.
• már láttam a magyar borítót. Mondjuk úgy, parás.

Remélem, már nem csak én várom!

Elefántot mentős, túlélős, dzsungelt járós.

Mak visszatért a szüleivel Londonban, de már egészen más ember lett belőle. Rengeteget komolyodott, belevetette magát a túlélés rejtelmeinek megismerésébe. Amikor apja egy díjat készül átvenni Indiába, addig jár a szülei nyakára, amíg őt is magukkal viszik – bár a nővérét is el kell viselnie. Mak és barátja, Diya a dzsungel mellett megfigyelt elefánt csordában felfigyel arra, hogy nincs meg a legkisebb borjú. Ők ráakadnak, orvvadászok kapták el. Mak átveri azzal a nővérét, hogy madárlesre megy, igazából Diya segítségével megszökteti a kis Hathi elefántot, és nekivágnak a dzsungelnek, hogy visszavigyék őt a mamájához a csoda GPS jelét követve. Ám az orvvadászok a nyomukban vannak, a dzsungel is veszélyes, és Anula is rájön, hogy az öccse nem madarakat ment el tanulmányozni.

Ha az ember egymás mellé teszi Bear Grylls olyan könyveit, melyek nem túlélő segédletek, három sorozatot láthatunk. Érezni bennük, ahogy egyre jobbak lesznek a történetek és maguk a szövegek is. Van fejlődés, amit tudok díjazni. Az első Túlélés: teljesítve kötetek még inkább túlélő trükkök köré írt kalandok voltak, majd Grylls a történetet tette az első helyre, amiben történetesen voltak túlélő trükkök is.

A dzsungel könyvés sorozata már szintet lép a jobb Beck kötetekhez képest is. Ez már remek ifjúsági olvasmány, amiből teljesen hiányzik az a darabosság és néhol erőltetettség, amit a többi kötetben éreztem – jó, az új Beck kötetekben már nincs benne, de ott sokkal sematikusabb a cselekmény. Azt hiszem már meséltem is, mindben pl. ott van a kötelező veszélyes állat, amit Beck úgy győz le, hogy nem bántja. Legutóbb a kínai aranysárkányok.

A cselekmény kalandos, és egészen gyerekekre van szabva. Ugyan kicsit ebben is mesés, hogy Mak mit meg nem old magától, de pont ettől lesz izgalmas a kamasz fiúknak. Már szinte példaképet kapnak benne, aki egy számítógép előtt vesztegelő fiúból lesz egy modern Maugli. Most kap maga mellé egy talpraesett lányt is, így a fiúk mellett a lányokat is be lehet vonzani. De különben itt nem a karaktereken van a hangsúly, hanem a kalandokon és veszélyeken. Hogyan lehet kicselezni az orvvadászokat? Mit kezdjünk, ha az óriáskígyó kiszemelt bennünket könnyed vacsorának?

Vannak ugyan ebben is túlélő trükkök, de sokkal kevesebb, mint bármelyik másik sorozatában, beleértve a thriller köteteket is.

Még mindig tetszik, ahogy modernizálja a Kipling klasszikust. Ebben a kötetben talán még jobban éreztem is, mint az elsőben. Bár lehet, hogy azért, mert nekem a kis elefánt hozta vissza nagyon azt a hangulatot, amit az eredeti Dzsungel könyvében találtam.

Nem bírom megállni, így megjegyzem, hogy jót szórakoztam azon is, milyen visszatérő motívuma van a szerzőnek. Vavyan Fable pl. minden álompasit ugyanolyannak ír meg, barna sörénnyel és nemes tartással. Grylls meg minden hősét ellát egy remek zsebkéssel, melyet megörökölt a családban – fogadunk, hogy neki is van egy ilyenje a zsebében?

A kötetet még vonzóbbá teszi a fiatal olvasóknak, hogy korrekt rajzokkal is feldobták. Még én is jót szórakoztam rajtuk, noha nekem már nincs igényem grafikára a regényekben.

Szeretem, jópofa – nekem ugyan Beck marad a kedvenc, de ez egy jó ifjúsági regény.

Vissza a dzsungelbe - Mint ifjúsági: 80% kalandos, jól elmesélt, szép kiadvány rajzokkal és olvasható betűmérettel.

Szubjektíven: 70% Grylls e sorozatában már jobb író. Jó a sztori, csak Beck szimpatikusabb.

A Gabo is piacra dobott egy ifjúsági regényt, ami a leírás alapján kamaszos fájdalmas lesz. Egy művészekből álló, könnyed baráti társaság próbálja túltenni magát az egyikük halálán.

Ashley Woodfolk a szerző.

A címe magyarul: Ami utánad maradt.

Barátnős, karriert építős, családot talpon tartós, kapcsolatos.

Casey menő tévésztár, aki közel 40-esen is dögös és huszonéves srácokkal randizik. Rachel háromgyerekes anya, aki imádja a férjét – aki a középiskolai szerelme is egyben – és aki két szépségessé vált kamaszlány mellett egy kisbabát is pátyolgat. Az érettségi találkozón a két barátnő fáradtan vágja a másik szemébe, hogy neki jobb élete van, mint a sajátja. Megisszák a koktéljuk, majd másnap az ágyukban ébrednek: pontosabban, a barátnő ágyában és a barátnő testében. Casey kénytelen helytállni háromgyerekes anyaként, akinek a férje semmibe nem segít, míg Rachel interjúkat készít, egy fiatal kolléganő áskálódása mellett, aki az állására pályázik. Mindketten megtalálják egymás életében az értéket, ami a sajátjukba nincs meg, de rájönnek arra is, mi az, ami az övék és igazán fontos. Már csak vissza kellene cserélődni…

Komédiaként, de szerettem a testcserés filmeket! Jó, nem éppen a Testcserét Reynolds és Bateman főszereplésével, de a Nem férek a bőrödbe vagy a Lelkes testcsere… regénybe is akadt már hasonló a kezembe, de inkább filmen gyakoribb ez a zsáner.

Ez a regény azonban hamisítatlanul azt hozza, amit az ilyen történetekbe várok és szeretek. Mert ez egy komédia, nagyon vidám könyv, ami ennek keretein belül képes komoly témákat is érinteni. Ok, elsősorban női olvasóknak, valahogy nem tudom elképzelni ezt egy pasi kezében, de ki tudja? Vannak ma már feminin pasik is…

A történet, logikusan két szálon halad. Látjuk mindkét karaktert, aki magának se vallja be, de szenved az életében. Majd a személycserével megtalálják azt, ami hiányzott nekik. Logikusan: a karrierista felfedezi, miért jó egy család. Az anya arra döbben rá, hogy ő nem csak a gyerekeiből áll. Változnak, fejlődnek, és a kapcsolataik is helyrejönnek. Mondhatni, megjavulnak, és képesek lesznek egy élhetőbb életet összerakni majd maguknak.

Mindezt sok komikus helyzettel nyakon öntve. Amiket nagyban segít a két szerző stílusa. Gyakran nem is maga a helyzet az igazán komikus, hanem ahogy azt megírták. Friss, humoros, fiatalos.

Mindkét hősnő karakter, és még az is tökéletesen érthető, hogy két ennyire más karakterű nő hogyan lehet legjobb barátnő. Mindkettőnek vannak hibái, de sok jó tulajdonsága is. És mindkettő fejlődő figura is – uralják is a regényt. Az ő fejlődésük a kiemelt, a szerelmi és családi szálak csak kiegészítik ezt.

De bele tudtak tenni olyan témákat is, mint a randi erőszak. Mert látni fogjuk, miért lettek olyan emberek ezek a nők, amilyenek. Megvoltak a múltbeli traumák, amiket leküzdenek, és a következő generációnak már át tudják adni a tudásuk. Nem lesz szájbarágós sosem, de azért gondolkoztat. A jó kapcsolat, barátság, a munkahelyi harcok, a gyereknevelés…

Talán dramedy is lehetne, csak ebben lényegesen erősebb a komédia elem. Jó is volt így, mert pozitív és boldog a hangulata. Feelgood könyv még akkor is, amikor a szereplők maguk alatt vannak, és egy válságot kell átvészelniük.

Szerintem filmen is jópofa lenne, és a vége is olyan, amit simán be lehet vállalni. Mondjuk, lehet, hogy filmen túl happy end lenne, de regényként működött.

Jókat mosolyogtam rajta, nekem ez most tetszett.

Ha lett egy másik életed - Mint női komédia: 80% jópofa, érzelmes, erőteljes hősnőkkel. Vicces, de tartalmas is.

Szubjektíven: 85% jókat vigyorogtam rajta, és ennek a vége is jól esett a lelkemnek.

Jó egy hónappal előbb kijött, ami azért meglepő, mert a 3. kötet meg heteket csúszott. De örüljünk, hogy megjött!

Mindenkinek, akit kicsit is érdekel az emberi viselkedés és psziché. Érthető, példákkal és képekkel teli, hasznos kis lexikon.

E rész témája a stressz és a pszichés zavarok, a terápia és stratégiák.

A címét azért kiírom nagyba is: Pszichológia mindenkinek 4.

 És még egy jött előbb, ez nagyon várós volt nálam. Luca D'Andrea köteteit a 21. század Kiadó kezdte el kiadni, és a Gonosz maga az egyik kedvenc thrillerem lett. Most itt az új regény, a Lissy.

Iskolai mészárlást feldolgozós, gyermekes, gyászolós.

Zach 6 éves, átlagos nap az iskolában. De a folyosóról különös zajokat hallanak, mintha pukkanások lennének. A tanárnő meg is ijed, és elrejti, majd kiviszi onnan a gyerekeket. Zach nem is érti, mi történik, miért van az a sok vörös a folyosón? Az anyja érkezik érte, majd a kérdés jön, ami felzaklat mindenkit: hol van Andy? A fiú bátyja, aki nincs sehol. Kiderül, az iskolába egy fiú fegyverekkel ment be, és lőni kezdett a diákokra. Az áldozatok között ott van Andy is. A kisfiú próbálja feldolgozni a bátyja elvesztését, és a fájdalmat, amit a szülein lát. Egy mesekönyvbe keresi a boldogság titkát, de az anyját csak a bosszú érdekli, a férjét is elüldözi otthonról. Zach egy ponton nem bírja tovább, és próbálja a kezébe venni az irányítást.

Bár nem szeretem egymással hasonlítgatni a regényeket, most mégis ezen gondolkoztam. Talán, mert a borító Jodi Picoult olvasóinak ajánlja figyelmébe a kötetet. Itt van is alapja, miért. Egyrészt, a szerzőnek is van egy témába vágó regénye, és hasonló a tematika is. Tragédia, ami egy bírósági ügyig is elvezet. És mégsem ezt érzem a leginkább az Egyetlen gyermek mellé teendő címnek és szerzőnek.

Nekem a témánál sokkal jellegzetesebb volt az elbeszélői hang. Elsőre fura is volt, hogy egy 6 éves szemszögébe kellene beleélnem magam. Mert ebben a kötetben tényleg ott van az a gyermeki naivitás és ártatlanság, amit az évek nagyon lekoptatnak. Nem is találtam vissza hozzá könnyen, és időbe tellett, amíg át tudtam érezni Zach szemszögét. De ahogy átbillentem, nem bírtam letenni a könyvet. Nagyon olvastatja magát, ha az ember hagyja, hogy Zach karaktere és látásmódja átmossa. Mintegy emlékeztető, milyen volt gyereknek és romlatlannak lenni. Még akkor is, ha pokoli az a helyzet, amiben léteznie kell.

És mi volt még ilyen élmény? Nekem a Szoba. Tudjátok, amiben a kisfiú egy szobában nőtt fel az anyjával, akiről kiderült, hogy kamaszként elrabolták, és mai napig, az erőszakból fogant gyermekkel a szoba rabja. Nekem ebben a kötetben is ez volt: a gyermeki ártatlanság és tisztaság egy olyan helyzetbe, amit felnőtt fejjel is fáj elképzelni.

A cselekmény ötvözi magában az eseményeket és a lelki oldalt. Nem pörgős, de nem is csak arról szól, hogy mindenki szenved. Úgy is mondhatnám, lassan, de történnek benne dolgok. Ezzel most ki is voltam békülve, főleg, amikor már magaménak éreztem Zach hangját. Valahol szépségesen fájdalmas, ami a gyerek fejében és szívében végbemegy. Ahogy meg akarja javítani az életük, ahogy magányában szenved.

Remek ötlet, ahogy Zach szemszögéből csak beszivárognak az események a történet terébe. Ahogy egy gyerek világába beszivárog, hogy az anyja perli a szülőket, akiknek a fia a mészárlást rendezte. Ahogy az megjelenik, hogy egyáltalán mi történt. Mintha lenne egy balladai homály, amibe direkt burkolják bele a kisgyereket, és vele minket is. Csak éppen a felnőtt olvasó jobban át fogja tudni látni, amit a kis Zach még nem.

De ő szívből tesz bele valami olyasmit, amihez ennyire romlatlannak és gyereknek kell lenni. Aki képes lesz feltenni azt a kérdést, hogy a másik mit érez. És ez nagy üzenet a kötetben, egy pofon az egomán világunkban. Nem lenne jobb Zach világában élni?

Nem könnyű olvasmány, de megéri elolvasni. Okos, tartalmas, szívbe tépő.

Egyetlen gyermek - Mint dráma: 90% egyedi nézőpont, tiszta hang, szívet tépő tartalom. Emlékezetes, fájdalmas.

Szubjektíven: 80% kellett idő, hogy átérezzem, de utána jó értelembe nagyon tudott fájni.

Családos, szerelmes, konyhás.

San Gulio dél-olasz falu, ahol megszabott mederben zajlik az élet. A lányok férjhez mennek, gyerekeket szülnek, majd férjhez adják a lányaik. Maria Dominica eladósorba került, az anyja nagyon össze is akarja hozni a falubeli szépfiúval, Marcóval. Amit egyik fiatal sem akar: Marco inkább a lány húgához vonzódik, és legszívesebben meg sem állna Rómáig. Maria sem akar itt ragadni, és babagyárrá változni. Munkát vállal a helyi kávézóban, gyűjtöget, és ő is a szökést tervezi. A lány meg is valósítja: Rómába szökik. 1 évvel később, nagy hassal jön haza. Hogy a szégyent elkerüljék, az anyja kitalálja, hazudják, hogy Marco az apa, aki szintén Rómában élt. A fiatalok egybekelnek – Maria sokat szenved az őt megcsaló, erőszakra is hajlamos férfi mellett. Újabb szökés, ezúttal Angliába. 30 évvel később pedig egy fiatal nő érkezik a faluba, a gyökereit kutatva…

Tudom, szoktam mondani, pontosabban írni, hogy nagyon nem szeretem, amikor azzal igyekeznek eladni a könyveket, hogy a borítóra kerülnek nagy betűkkel olyan szövegek, mint az új Holtodiglan. Jobb, mint a Lány a vonaton. Thriller szerető olvasóként főleg ezek bökik a csőröm, de most sikerült egy olyanra akadnom, ami romantikus zsánerű. Az olasz Csokoládé. Miután olvastam a könyvet, közölhetem, hogy nem is hasonlít a Csokoládéra! Most komolyan, azon alapul a hasonlítás, hogy abban cukrász volt a nő, itt meg Chiara szakácskönyvet ír? Ezek azok, amik fájnak nekem.

És ki az a Chiara? Jogos, fent nem derül ki. Maria Dominica lánya, aki majd visszatér anyja szülőfalujába a gyökereit kutatni. Ő az egyik főszereplő, ha talán a kisebb is. Nem néztem ki pontosan, de nagyjából feleződik a regény. Az első rész Maria története, aki sokat csalódik és szenved, de épít magának majd egy jobb életet. Nem akarom lelőni a fordulatokat, de ez nem az a történet, amibe jön a herceg fehér lovon és a szerelem majd mindent megold. Itt a hősnő maga lesz a szerencséjének kovácsa. Chiara története már közelebb áll a romantikus mesékhez – az mindenképpen az, akiben majd a szerelmet megleli.

Ha már szerelem – még valami, ami kiakaszt. Chiara hazatérve megismerkedik az anyja húgának fiával, Paolóval. Vonzódik hozzá, de nem mer összejönni vele, mert Paolo apja az a Marco, aki az ő anyjának volt a férje, és a lány nem biztos benne, hogy nem-e testvérek. És mi volt a bajom? Ha más is az apjuk, az anyáik akkor is testvérek. Első fokon unokatestvérek! Könyörgöm, már a 19. században is pápai külön engedély kellett egy ilyen frigyhez! Ha nem is testvérek, de akkor is túl közeli rokonok! (Szerencsére végül nem Paolo a nagy Ő.)

A cselekmény különben érdekes, és vannak benne fordulatok. Van benne szerelmi szál, lelkizés, de egyik sem tolakodik túlzottan előtérbe. Egy olyan kellemes vegyes jön össze, amiben mindenki megtalálhatja a számítását. A hozzám hasonló, aki a cselekmény pörgését szereti, és az is, akinek a szerelem, hangulat, a lélek a fontos.

Jó stílusa van az írónőnek. Szórakoztató, könnyed, és megvan a sajátos humora is. Jó mesélő, akiről elhiszem, hogy szerette a karaktereit és a történetét.

Az olaszos hangulat is a kötetben van, ami szintén jó benne.

Talán nem lesz a kedvenc a könyvem, de a zsánerben ez még tetszett is.

Olaszország, szeretlek! - Mint romantikus: 75% nem tipikus szerelmes regény, összetettebb a cselekmény és jellemek.

Szubjektíven: 60% életszerűbb, van normális cselekménye, és nem is csöpög. Korrekt.

Elképzeltem, ahogy engem, mint az utolsó elvadult magyart, befognak a németek valahol az Alföldön, majd bedugnak a berlini állatkertbe, hogy aztán egy táblát akaszthassanak a ketrecemre: „Carpathus hungaricus – kihalófélben levő faj. Legfőbb ismertetőjegye: egy szerencsétlen marha, aki hisz a csodákban.” (Molnár: Tisztességtelen piaci magatartás, In: Ezerszín)

Egyenként felvette a békákat, és kivitte őket, elbúcsúzott tőlük, mindegyiket homlokon csókolva, mielőtt szabadon eresztette volna őket. Ginny minden csókra összerezzent, de Clay csak annak örült, hogy nem változtak herceggé. Ma estére már elég volt a társasági életből, és egyébként sem maradt több ragu. (Eames: A Wadon királyai)

Furcsa lény az ember. Tart az ismeretlentől, ugyanakkor minden vágya, hogy felfedezze. Aztán ez a vágy az idő múlásával lassan elnyomja a félelmet. Miért? Mert ilyen gyorsan alkalmazkodó faj vagyunk. Szerintem ebben rejlik a túlélésünk kulcsa. (Valyon: És tényleg léteznek; In: Rés a valóság szürke szövetén)

A kék szajkó villámként cikázott be a nappaliba, és egyenesen a szemközti falra akasztott hatalmas, színes pontokat ábrázoló festmény felé tartott. Amikor odaért, kíméletlenül csipkedni kezdte rajta az egyik világossárga pontot.

• Ó. te jó ég! A Damien Hirst kell neki! Végig azok a színes pöttyök izgatták! – kiáltott fel Nick csodálkozva.
• Biztos vagy benne, hogy nem a legkisebb műkritikust látjuk? (Kwan: Kőgazdag ázsiaiak)

Ámítás, hogy az ember megválaszthatja a barátait. Csakis földrajzi közelség kérdése. Az iskolai barátságok csak olyanok között köttetnek, akiknek ugyanaz az irányítószámuk, a munkahelyi barátságok pedig azok között szövődnek, akiknek történetesen egymás mellett áll a szekrényük. (Shortall: Szerelem a huszonhetedik sorban)

A háború új szörnyetegeket szült, de új képességeket nem. (Dick: Jones kezében a világ)

Orvosi, összeesküvéses, babákkal végzős.

Levente nem önszántából vált munkahelyet. Egy fővárosi kórházban dolgozott, és nem állt be a sorba, amikor szembesült az orvosi gyakorlattal. Besározták érte a nevét, és mindent elvesztett. A menyasszonya is elhagyta. Vidékre kellett lemennie, és megpróbálnia beilleszkedni. Ám itt is pontosan azt találja a szülészeten, amit már a fővárosban sem tudott elviselni. Próbál tenni valamit, de hogy lehetne a vezetőséggel és hatalommal szembeszegülni, ahol a pártvezetés az Isten? Ahol hozni kell a kötelező, jó statisztikát. De itt találkozik a makacs, csinos Zsófival is. Ahogy egyre szebben alakul a magánélete, szembe kell néznie azzal, hogy megint mindent elvennének tőle az igazság miatt. Zsófit is. Szerencséjére Zsófi apja nem olyan ártalmatlan öreg, mint amilyennek látszik.

Először is, ebben ki van javítva az, amit az Apácabordély kapcsán legjobban sérelmeztem. Ebben is van egy szerzői szöveg, melyben megismerhetjük a tényanyagot, tulajdonképpen összefoglalja benne röviden azt a szituációt a szerző, ami a regénye alapját adja. Még nyíltabban és érthetőbben is fogalmaz, mint amit a regényben bevállal. Ebben is van egy interjú, ezúttal Czeizel Endre szólalt meg, és bizonyítja a regényben szereplő események valódiságát. És, ami miatt ezt ennyire kiemeltem: ez most az UTÓHANG! Így nem rontotta el az olvasási élményem, még érdekesnek is találtam a történet után.

A történet legnagyobb erőssége egyben az is, amit a legnagyobb hibájának rovok fel. Hiteles, tényszerű, és bár regény, sokban emlékeztetett egy riportkötetre. Nem olvasmányos, hanem tényszerű, részletes, adatszerű. Egy újságcikk, vagy inkább az amerikai filmekben látott leleplező cikkek jutottak róla eszembe, nem egy regény. Vagyis, egyrészt ez nagyon jó. A hitelesség fontos. Másrészt, nekem hiányzott a regényszerűsége.

Ahogy az Apácabordély esetében, a cselekményben ezt a regényszerűséget a szerző megint egy szerelmi szállal igyekezte megteremteni. A mostani páros neve Zsófi és Levente. Csak éppen ezt a szerelmi történetet is olyan újságírós technikával kapjuk meg, hogy azzal szinte önmaga paródiájává válik.

Nekem gondom volt azzal is, hogy nagyon sokáig mesterséges, már szinte balladai homályban tartja az olvasót a szerző. Érzékelteti folyamatosan, hogy mocskos dolgok mennek a szülészeten, de nincs nyíltan kimondva semmi sem. Még amikor bírósági ügy lesz belőle, akkor sem mondják ki nyíltan, mi történt és miért. Ez sokkal átláthatóbb az utóhangból, mint magából a történetből.

Szenvedtem azzal is, hogy a szereplők nem voltak szimpatikusak. Főleg Zsófi, de a végére Levente is leírta magát nálam, ha érthető is, miért úgy dönt a végén, ahogy. A rendszer ellen lehetetlen felvenni a kesztyűt.

Ez viszont jó a könyvbe: vissza tudja adni azt a miliőt, milyen lehetett a kommunista rendszerben élni. Nekem nincs róla se emlékem, se tapasztalatom. De ez közelebb hozta hozzám, és még érthetetlenebb a számomra, hogy voltak képesek akkor élni és megalkudni az emberek. Bár, mindenki nem menekülhetett Nyugatra, ez is igaz…

Javulás tehát van, de még mindig nem tudom azt mondani, hogy tetszett.

Halálgyár - Mint orvosi krimi: 60% történelmi mag, durva csavar, de inkább interjús, mint regényszerű.

Szubjektíven: 50% rossz belegondolni a regény történetébe. Az üt, ha a szöveg gyengébb is.