Testvéres, középiskolás, családi viszályos, irigykedős.

A Fitzgerald házaspár örömmel készült a gyerekvállalásra: az asszony a jogi karrierjét is képes otthagyni, hogy minél jobb anya lehessen. Ikreik születnek, két kislány. És az anya kemény kézzel lát neki a gyerekek nevelésének: meggyőződése, hogy az ikrek egyek és egyformák. Arra neveli őket, hogy mindig egyformák legyenek, mindig egyként cselekedjenek. Még a neveik is szinte egyformák: Haylee és Kaylee. Az apát teljesen kizárja, ami a házasság megromlásához és váláshoz is vezet. A lányok belekényszerülnek az egy létbe, noha szeretnének önmaguk lenni. Kaylee a jó kislány, Haylee a lázadó. Amikor középiskolások lesznek, fiúk tűnnek fel köröttük, egyre erősebbek a különbségek, és egyre nagyobb feszültség gyűlik a felszín alatt. Amikor kitör, szörnyűség jön el.

Virginia C. Andrews könyveit kamaszként faltam. Akkoriban a Magyar Könyvklub jelentette meg őket. Egyszerre éreztem őket ifjúsági irodalomnak, de drámának is. A mai agyammal fájdalmas kamaszosnak nevezném őket. De egy ideje nem olvastam az írónőtől.

Az IPC jelentetett most meg egy olyat, amellyel eddig nem találkoztam. A tükörikrek. A cselekmény rövid kivonata alapján ezt is könnyeden sorolnám be abba a YA típusba, amit fájdalmasnak kamaszosnak nevezek. Ifjúsági, kamasz témákkal, de mellette komoly drámákkal és szerelmi szállal is. Miért nem ez szerepel alul? A vége miatt, és az egyre fokozódó feszültség miatt.

Egy thrillerbe kell a fenyegetettség. Pipa, elejétől a végéig és egyre nő is. Iszonyatos nyomás, ahogy a lányoknak egynek kell, pedig nagyon nem azok. Különböznek, és ahogy ezért elsősorban Haylee harcolni kezd, egyre durvább és rémisztőbb. Vannak utalások is a történetben, hogy ez az egész szörnyűségbe fullad.

Másik kötelező elem: a csavar a végén. Meglesz, a katasztrófa eljön. És a narrátor, aki különben Kaylee, nyitva hagyva az eseményeket és az indoklást is. Nekem naiv Kaylee értelmezése, és sokkal nagyobb összeesküvést és tudatosságot sejtek az események mögött, mint ez az ártatlan és naiv lány. Én vagyok annyira cinikus, hogy szerintem ez volt a terv, és Kaylee a testvére áldozata is. De jobban nem mesélem el, mert tényleg hatalmas a csavar a végén és még fel se fogtam.

Érdekel is, van-e folytatás, mert az a pont, ahol vége… brutális.

De mindezek mellett egy érzékeny kamasz történet is, ami felnagyítva, de olyan témákat boncol, mint a személyiség, a családi kapcsolatok, az első szerelem, az irigység. Könnyű olyat találni benne, ami ismerős lesz az életből – csak, mivel szórakoztató irodalom, itt fel van nagyítva.

Izgalmasak a karakterek. Nem fekete-fehérek, még a tiszta Kaylee se pusztán jó. Az a naivitás, ami benne van, ma már komoly hátrány. Néha annyira megráztam volna! Izgalmas az anya, akit könnyű elítélni, de ő is jót akart.

Nagyon szuggesztív az elbeszélés. Kaylee az elbeszélő, és érzelmileg, cselekményben is nagyon tömény, átérezhető anyagot kaptunk.

Olvasmányos, izgalmas, lelkileg is összetett és a vége… nekem nagyon tetszett.

A tükörikrek - Mint thriller: 80% személyes, érdekes, fordulatos. A történet, a psziché, a stílus is jó.

Szubjektíven: 90% kamasz történet is remek, a végén a fordulat megcsap. Folytatás?

Gyilkosságot kitervelős, világba érkezős.

A kisbaba az anyja hasából mindent hall, de a dolgokat csak elképzelni tudja odabentről. Hallja az anyját, szereti is, még ha innen bentről is érzi, hogy nem jó ember. Trudy elköltöztette otthonról a férjét, mondván, tér kell neki. Igazából így könnyebb csalnia: egy ideje a férje öccse a szeretője. A baba nem is szereti a nagybátyját, aki nincs rá tekintettel, így is az anyjával üzekedik, és őt is el akarja tüntetni, amint megszületett. Amikor az apa elunja a neje viselkedését, neki is lesz egy új párja. Ami annyira felbosszantja Trudyt, hogy Claude oldalán a férfi meggyilkolását tervezi. A baba megmentené az apját, de mit tehet odabentről? Egy eszköze van, és azzal sem megy sokra.

Ian McEwan az egyik legjobban díjazott és egyben világszinten elismert kortárs angol író. A kritikai siker a regényeiből fakad, a bestseller státuszában szerintem nagy szerepet játszik, hogy a legismertebb regénye, a Vágy és vezeklés olyan filmen született életre, mely Oscar jelöléseket gyűjtött, remek szereposztása volt, és jó is lett.

A Dióhéjba zárva alapötlete már magában formabontó. Ugyan volt már olyan regény, amelyben a baba már az anyaméhből gyűjtötte az információkat, és személyisége volt (pl. a Max), de egyik sem volt ilyen… nem is tudom, mi lenne a jó szó. Művelt, egyben koraérett gyermek? Nem is tudom eldönteni, hogy ez tetszett vagy irritált. Talán mindkettő.

Mert nagyon furcsa, hogy ez a kötet tele van Shakespeare idézetekkel – igaz, a drámákból ismerős szituációk is akadnak benne, de azt könnyebben befogadtam. A megegyező alaphelyzet jobban belesimul a történetbe, mint a direkt sorok kiemelése a drámákból. Van abban valami felfoghatatlan, ahogy a magzat Shakespeare idézetekkel bombáz. Főleg, hogy nem is értelmiségi a család – az apa ugyan rengeteg idézetet ismer, de őt az anya eltávolította. Trudy meg nem egy észlény.

Ezzel elértünk ahhoz a fokhoz, amire megint nem tudtam rendesen fellépni. Kit kellett volna kedvelnem ebben a történetben? Trudy abszolút antihős a szememben. Már eleve az, hogy a férjét kidobja, hogy a gazdagabb testvérrel kavarhasson. De amikor a férje továbblép, kiakad – teljesen indokolatlanul – és a halálát akarja, amit megszervez, végrehajt. Még csak anyának se felelősségteljes: alkohol, szex és az ellen sincs kifogása, hogy Claude meg akar szabadulni a kicsitől. Claude ugyanolyan rossz – őket nagyon nem bírtam.

A baba már eleve ezzel a dióhéjba zárt helyzettel fura. Nem igen lehet személyiségként tekinteni, hiszen ő még semmi. Mesének is érzem, hogy ennyire tudatánál van, erkölcse van, a műveltségről nem is beszélve.

Az apja túl keveset szerepel ahhoz, hogy róla véleményem legyen. Eleinte egy nagy balek volt, akinek fel se tűnik, mit művel a neje. De ahogy aztán továbblép, túl hirtelen.

A szöveg sem könnyű. Inkább szépirodalmi, modern köntösben, mint szórakoztató irodalom. Igényes, intelligens, közelebb viszi a történetet a magas irodalomhoz, mint a tömegkultúra termékeihez.

Sok mindent tudok benne értékelni, de nem szerettem. Nem bírtam megbarátkozni a babával és narrációjával, és a krimi is gyengébb, mint ahogy szeretem. Nálam max érdekes.

Dióhéjba zárva - Mint modern krimi: 75% dráma, szociológiai kérdések, sok utalás – igényes, kevéssé krimi.

Szubjektíven: 35% bár értem, hogy modern, nekem túlzottan az. Shakespeare, ebben?

Űrlényes, képességes, titkos szektás, fekete lapos.

Fortunato egy ideje felfigyelt pár különös érmére, melyek mindig különös helyeken bukkanna fel, és valami sötét tapad hozzájuk. Rejtélyesek, múltjuk van, és az ász időnként szakít időt arra, hogy nyomozzon utánuk. Így bukkan egy szekta nyomára, akik démoni urukat akarják visszahozni a földre, és ehhez minden eszközt képesek megragadni. Közben Jube, akit mindenki jokernek hisz, noha igazából egy embereket megfigyelő földönkívüli, szintén veszélyt érez. Mert egyre közeledik a Raj, egy idegen entitás, aki elfoglalná a földet. Az invázió megindul, és az ászoknak össze kell fogni, együtt kell harcolni, hogy győzelmet arathasson az emberiség. De a veszély nem múlik el, a szekta úgy érzi, istenük közeleg, és újabb csaták készülnek a háború után is.

Arról már meséltem, milyen furcsán vannak nálunk kiadva a Wild Cards történetek. Elkezdték az első résszel, majd ugrottunk10 fölé, és most itt a 2. rész. Nagy szerencse, hogy antológia, mert így azért érthető, még ha nagyon össze-vissza ugrálunk is az időben. (Azért azt cseppet sajnálom, hogy sok olyan ásznak, aki itt főszerepel, a későbbi rész miatt sokat tudok a jövőjéről. Így nem lehet értük izgulni…)

Az Égi ászok különben egy kifejezetten erős sci-fi alapokkal rendelkező kötet lett, ha eleinte ez nem is látszik. Mondhatni, ez a rész az űrlényeknek és inváziónak lett szentelve. Ezzel számomra nehezítve is volt a regény élvezete – sokkal jobban élveztem a mi világunkat idéző valóság show részt, vagy, ahogy megismertük a Fekete Lapokat még az első részben.

De aki szereti az ufós sci-fi történeteket, neki nagyon fogára való lesz a cselekmény. Több aspektusból is kapunk űrlényeket, velük kapcsolatos erkölcsi kérdésboncolást, de akciójeleneteket is. Lesznek rosszak, jobbak, de a szerzők figyeltek, hogy valamilyen szinten mindenkit érteni lehessen. Még a Rajt is, amiről különben nekem nagyon a Marvel HIVE rosszfiúja/ vagy inkább identitása jutott eszembe.

A cselekmény pörgetve van, és ha látszólag nem is kapcsolódik bele egy-egy történet a nagy egészbe, a végére minden összeáll egy történetté. Az nagyon ütős is, ahogy egy-egy szerző megírt egy fejezetet, más szereplőket mozgattak – jó, akad pár olyan, aki többeknél is feltűnik – és a végére egy nagy történetet kapunk. Van nehézkesség is a módszerben, de ahogy a mozaikok összeállnak a nagy képpé, megéri ezt elfogadni és kitartani.

A kötet stílusa is meglepően egységes. Minimális különbségeket fel lehet fedezni a más-más szerzők részei között, de ezek annyira jelentéktelenek, hogyha valaki nem kifejezetten erre kihegyezve olvassa az ászokat, nem fog neki feltűnni.

Azt mondanom se kell, hogy az egész univerzum még mindig zseniális. Pillanatok alatt visszarázódtam a világba, a szlengbe, pedig már jó pár könyvet kivégeztem az előző rész óta. Az alternatív, mégis ismerősen csengő történelem, maga a Fekete Lap és következményei nagyon jól kitaláltak, érdekesek.

Helyenként a humora is nagyon bejött. Azon még mindig jókat vigyorgok, ahogy egy utalásban megismerhettük a Fekete Lapok Dallasát (tudjátok, Ewing család).

Folytatása következik, sorozat is készül belőle – maradok Fekete Lapok követő!

Wild Cards 2. - Mint sci-fi: 70% kalandos, meglepő és nagyon építi tovább az univerzumot. Sok kezes.

Szubjektíven: 65% az eleje tetszett, a végére kicsit eluntam. Túlírtnak éreztem, és sok a sci-fi.

Régi titkot felfedős, balesetes, fenyegetős.

2 éve történt egy baleset, ami után a kisváros már soha nem lehetett ugyanaz. David a középiskola legnépszerűbb tagja volt: okos, helyes, sportsztár, énekes és művész, akit mindenki szeretett. Jane a különc volt, aki az apja halála után depressziós és megközelíthetetlen lett. Ők ketten egy autóba ültek, egy fának hajtottak és David belehalt. Jane ugyan túlélte, de elvesztette az utolsó három év emlékeit. Egy búcsúlevelet találtak a romok mellett, mely szerint Jane közös öngyilkosságot tervezett. A lány 2 éve rejtőzve él, de most egy ismeretlen online fenyegetni kezdi. Kénytelen hazamenni, szembenézni a múlttal, és megpróbálni rájönni, mi történt 2 éve. Miért és hogyan történt az a baleset, mi kötötte össze őt és Davidet? Perri, David anyja eddig mindenért a lányt okolta, de ő is felfigyel a fenyegető üzenetekre, valaki őt akarja gyanúba keveredni. Ő is nyomozni kezd.

Tele vagyok rossz érzésekkel. És nem azért, mert rossz a könyv. Korrekt thriller. De annyira utálom, ami a végére kiderül! Annyira utálom, ahogy búcsúzunk a szereplőktől! De maga a helyzet is annyira igazságtalan!

Bár eleve az a helyzet, hogy David halott, még flashback jelenetekben sem tűnik fel, talán 2-3 nagyon rövid emlékben Jane részéről, mégis, ő volt az a szimpatikus szereplő, akivel együtt tudtam érezni. Ő az, akinek leginkább élnie kellett volna, és eleve ő a halott. Van egy rész a könyvben, amikor mindenki ki van készülve David halála miatt és Jane meg meri kérdezni, hogy annak örül-e valaki, hogy ő még él. Csúnya tőlem, de nekem jobban tetszett volna úgy a sztori, ha Jane marad holtan az autóban és David éli túl.

Pedig Jane nem rossz figura. Kicsit esetlen, bizonytalan, és tele van félelmekkel. Ami teljesen érthető, hiszen kiesett neki 3 év és ő lett a bűnbak is, akire rásütik a gyilkos bélyeget, noha nem ítélték el, felelősségre sem vonták. Szépen felépíti magát a történet alatt, és sokkal erősebb, élőbb figura a végére. Én mégse bírtam. Ami szerintem jött onnan, hogy David volt a szimpatikus nekem, akiben a sok lehetőség volt, és már eleve azt szerettem volna, ha ő él.

A cselekmény több szálon fut különben, és egyre vezet minden szál, más-más úton a múlt megértése felé. Több összeesküvésben is van benne, több csavar. Több fontos szereplő, aki igencsak fenyegetett helyzetbe kerül. Lelki kínok, gyötrődés, de akciós jelenetek is vannak.

Abbott ráadásul nagyon tud időzíteni. Ki vannak számolva a pontok, ahova bedob egy új információt, ahonnan új irányba tereli a cselekményt. Odafigyel arra, hogy a jelen és a múlt eseményeit is logikusan építse fel, és közelítse egymáshoz.

Sokat dob a történeten, hogy Perri és Jane szála miként fonódik össze, noha nagyon messziről indulnak. Mindkettőben ügyesen adagolt a feszültség és a fenyegetettség, noha teljesen mások.

Azt kicsit nehezebben emésztettem meg, hogy mindkét kiemelt szereplő nő. Abbott inkább férfi hősöket szerepeltet a könyveiben, és azokat hitelesebbnek érzem. Perri még csak elmenne, ő elsősorban szülő, de Jane nem olyan, mint egy fiatal, 19 éves lány.

A stílusa különben olvasmányos, korrekt. Nem irodalmi anyag, de nem is kell annak lennie.

Nem ez lesz a kedvenc Abbott regényem. Sőt, nem szerettem. Pedig korrekt, de nem bírtam.

Bűnös vagy - Mint thriller: 70% bár ismerős a szituáció, Abbott ügyesen csavar és több szálon mesél.

Szubjektíven: 50% utáltam, ami kiderült, a végére is sok balladai homályt. Jane se tetszett.

Kamaszos, bentlakásos iskolás, zenevarázsos, szerelmes.

Rune egy különleges képesség birtokosa. A hangja csodákra képes, és ami másnak a fotografikus memória, neki a zenével működik. Minden dallam az övé, ha egyszer már hallotta. De az angyali hangnak átka van: amint énekelni kezdett, hegedűművész apja komoly beteg lett, és bele is halt. Átok lenne a hangja? Gazdag nagynénje ajánlásával Rune felvételt nyer a különös, francia RoseBlood intézetbe, amely sok tekintetben megidézi az Operaház fantomját. Rune szereti a darabot, és ide érkezve őt is megtalálja a maga fantomja, hegedűvel kísérve az álmait. Nem is sejti, hogy a Fantom nevelt fiával az árnyékból figyeli őt, egy tervet szőve a hangjával. Etalon felismeri a léleklángját a lányban, és a szerelem erejével kész szembeszállni a mesterével is érte.

Alapvetően nincs bajom a klasszikus történetek feldolgozásával, sőt, sokat szeretek is. Az újraírt meséket kifejezettem kedvelem és gyűjtöm őket. Így kíváncsian vártam azt is, a RoseBlood hogyan próbál új életet lehetni az Operaház fantomjába. Bár én nem vagyok akkora rajongó, mint Rune, olvastam én is az eredet regényt, láttam a musicalt és pár feldolgozáshoz is volt már szerencsém.

Erre mégse számítottam. Természetfelettis YA az Operaház fantomjából?

Ha csak egy-egy részletet nézek, még le is tudtam volna nyelni. Az ötlet, hogy a gróf halála után hogyan talál Eric újra Christine-re és kezdenek együtt közös életet, ami tragédiába süllyed. Az energiavámpírok. A lélektársak – vagy lángok, hogy a könyv nyelvezetét használjam. Az iskola, a szerelmi szál. Külön-külön, legyen. De egyben? Nekem sokkoló élmény volt. Azt még mindig nem emésztettem meg, hogy vámpírok lettek. (Ha nem is vérrel táplálkoznak, de akkor is csak vámpírok…)

A történet meg nagyon YA tipikus. A lányka, aki nem ismeri még a saját erejét, megérkezik. A különleges és gyönyörű fiú felfigyel rá, ráébreszti az erejére és együtt elhozzák a rózsaszín happy end ködét. Annyira… banális.

Egész egyszerűen nem tudtam megbarátkozni azzal, ahogy a történet alakul! Főleg, az energiavámpírokkal. Ki ismeri Anita Blake sorozatát Hamilton tollából? Ahogy Jean-Claude eszik vágyakból, itt az van újrajátszva, csak YA köntösben. A lélektársak történet? Komolyan, még egy ifjúsági sorozat is épül erre, aminek minő véletlen, mi a közös címe? Igen, a Lélektársak. Az iskola, ahol nem azok a dolgok, aminek látszanak? Hatalmas természetfeletti YA klisé. Van új elem, de nagyon nem tetszik ez a forma.

A cselekményt untam. Nagyon lassú, alig történik benne valami, és mi is lesz az uralkodó szál? Ó, igen! A szerelem! Tudom, YA, nem kellene nagyobb elvárásomnak lenni, de ezt közbe fájt olvasnom. Tulajdonképpen Rune és Etalon megérinti egymást, és máris ők a végezetes álompár a végzetes nagy szerelemmel… képtelen voltam komolyan venni.

Mondanom se kell, a szereplők se lopták be magukat a szívembe. Senki, még álompasi Etalon se. Vagy Eric, akiben különben a Fantom óta látom a tragikus hőst. Itt nem.

Ha belegondolok, egy poént bírtam. Annyit súgok, Pinokkió. De ennyi.

Azt mondtam már, hogy piros tintával nyomtatták? Tényleg! Nekem csalódás volt.

A rózsa vére RoseBlood - Mint ifjúsági: 50% érdekes, de egyben fura feldolgozás, túl sok klisével, fura nyomtatásban.

Szubjektíven: 20% nem bírom megemészteni. Energiavámpírok? Piros tinta? Happy end?

Tudtam, hogy van egy sötét sarok bennem, ami élvezné, ha mágiával ölhetne, aztán még több után sóvárogna. A sötét mágiát könnyű használni. Könnyű és mókás. Mint a legózás. (Butcher: Teliholdkór)

Nincs talán ember, aki ne vágyna bosszúra, persze ez megmarad a vágyak szintjén. Nem vagyunk Teréz anya gyermekei, fogjuk már fel! (Nemere: Ítélőmester)

Tudta, hogy az élet néha észrevétlen mellénk lép, és értékes ajándékkal tömi tele a zsebünket, rendszerint olyankor, amikor egyáltalán nem is számítunk rá. (Hunyady: Pepito)

• Úristen! – Letolta a napszemüvegét, és kikandikált fölötte. – Az ott Spielberg?

Jem elmosolyodott.

• Csak azt ne mondd, hogy te elájulsz, ha meglátsz egy hírességet, Nat Chapman.
• Ez Spielberg, kicsim – nevetett a férje. – Ez aduval üti az összes nevet, akiket a divatszakma partijain láthatok. (Perry: Ház medencével)

Nem tudom, miért nem hívott be olyan gyakran Murphy. Megvoltak a magam gyanúi, de még nem akadt lehetőségem szembesíteni őt ezekkel. Talán nem olyasmi volt az oka, amit én tettem. Talán sztrájkolnak a szörnyetegek. Na persze! (Butcher: Teliholdkór)

Várvédős, szerelmes, török ellen kiállós.

1532-ben Szulejmán szultán megindul, hogy bevegye Bécs várát. A katasztrófa elkerülhetetlennek tűnik, de egy magyar úr úgy dönt, ő lesz az új Leónidasz. Van egy jelentéktelen vár Szulejmán útjába, amit senki nem vesz komolyan. Apró, kevesen védik. Kőszeg. Jurisich Nikolica ide veszi be magát, és időt akar adni a császárnak, hogy felkészüljön a háborúra, majd a segítségére siessen. Kislányát kimenti innen, de nagykamasz fia, Ádám a szülei mellett marad, maga is katonának áll. Első rajtaütésén civileket is sikerül megmentenie, köztük két nemes kisasszonyt. Julika nemcsak kedves, gyönyörű is. A halál árnyékában a két fiatal egymásba szeret, de a boldogsághoz túl kell élni a törököt, ármányokat és árulókat. És lehet, hogy még ez is kevésnek bizonyul.

Úgy tűnik, ma sincs szerencsém. Sikerült kikapnom még egy regényt, aminek az elolvasása után úgy érzem, mintha megütöttek volna. Az egy dolog, hogy boldog nem lettem tőle, de egyenesen elszomorodtam! Pedig ez elvileg happy end történet! Kőszeg megállította a törököt, Jurisics utána bárói rangot is kapott.

De Hunyady József, ahogy tőle már megszoktam, megint a romantikus regényirodalom eszköztárából válogatott fordulatokat és cselekményt. Ami mit jelent? Nagy szenvedélyeket, de egyben nagy tragédiákat is. A romantikus regényeknél jobban kevesek képesek az ember szívébe tépni. A nevető ember, egy-egy francia romantikát megidéző Jókai kisregény… szépek, de egyben annyira fájdalmasak is! Ilyenkor nem szeretem a nagy tragédiákat.

Fakad ez abból is, hogy nem tud igazán érdekelni a várostrom. Ahhoz tényleg nagyon a topon kell lennie a szerzőnek, hogy egy csatajelenet engem lekössön. Megy Bernard Cornwellnek, de nem minden regényében. David Gemmell, akinek ment az, hogy egyéni küzdelmeket emelt ki, személyessé tette, miközben a nagyobb képet is átfogta – és nem mellesleg fantasy volt. De kifejezetten történelmi regényben… Cornwell. Hunyady se fogott meg, hiába van jól kitalálva, még változatos is, de nem az én világom.

Engem sokkal jobban megfogtak a romantikus nagyregényekből vett magánéleti szálak. Ádám és Julika, ha nagyon giccsesnek is érzem a történetüket. Azért drukkoltam nekik. Ok, erről még valami beugrott, ami lenyomta a hangulatom. Rákerestem, mi történt Kőszeg után Ádámmal. Mondjuk úgy, az se emelte a kedvem.

A karakterek tipikusan romantikus nagyregénybe illőek. Az ármányos végzet asszonya, a hősies fiatal katona, a példakép és nagy harcos vezér, az angyalian tiszta és szerelmes lány. Nincsenek árnyalatok, de nem is igazán ők voltak a fontosak, hanem a helyszín és az ostrom.

Mert mindezen túl ez a kötet mégiscsak arról szól, hogy a magyar hősök kiálltak, iszonyatosan nagy áldozatokat hoztak és nyertek. Mi lett érte a köszönet? Egy levél a legnagyobb vész idején, hogy bocsánat, de magatokra maradtatok, nem megy a segítség! Komolyan, néha elgondolkozom azon, nem lett volna-e jobb, ha egyszer igazán nekimehet a török Bécsnek. Talán jobban megbecsülte volna Bécs a magyar ütközőzónát.

De ez csak az én szemszögem. Hunyady hősöket mutat be, akik példaként ragyognak előttünk, és nincs olyan kicsinyes rosszallás bennük, mint ami bennem felmerült.

Az égig érő vár - Mint történelmi: 70% várostrom, némi karakterépítés. Hazaszeretet, romantikus elemek.

Szubjektíven: 50% elrontotta nekem, hogy utánaolvastam a szereplőknek. Nem happy.

Nagymamás, közértes, környékbelieken segítős.

Piri néni szokás szerint pörög. Mivel szeret emberek között lenni, és egy kis plusz pénz se jönne rosszul, keres valami munkát a nyugdíj mellé. Egy közértbe talál rá a megfelelő állás, ahol hamar megszereti a többieket is, és mindig akad egy olyan vevő, akit helyre tehet, vagy egy jó lélek, akinek segítő kezet nyújthat. Közben a családban is pörögnek az események: az unokájánál érkezik a harmadik baba, a nagyfia nősülni készül és hozza haza a francia menyasszonyt, neki meg lesz egy szívtipró udvarlója. Maradék idejében befogad egy cicát, vele az öt kölykét, és összehozza a jószívű, de kissé szerencsétlen postást az egyik bódés kisasszonnyal, és lakásfelújításba is belefog.

Piri néni visszatért és örülünk neki! Kellenek az ilyen napfényes sztorik! Szeretem a horror és thriller regényeket, de közbe szükség van arra is, hogy a borzalmak mellett tudjunk örülni az élet minden kis apróságának is. Ez benne van Piri néni sztorijaiban, aki kicsit visszaadja az ember életkedvét és a hitét az emberekben!

Mert sajnos olyan világban élünk, ahol hírértéke a szenzációknak, botrányoknak és bajoknak van. Nem ünneplünk – mi megbotránkozni és sírni szeretünk? Néha úgy érzem. Nem is csoda, hogy annyi depressziós és rosszkedvű ember van. De vannak, akik tudják máshogy élni az életet és érdemes ezt-azt ellesni tőlük!

Piri néni pörög ezerrel, ami példa mindenkinek! Nagyon bírom, ahogy folyton ténykedik, és soha nem unatkozik. Élvezi, amit csinál, és nem sajnálja magát. Ha valami baj van, a megoldást keresi, és nem élvezi, hogy a nyomorát reklámozza. Nem is teszi.

Abszolút pozitív életszemlélete van, és bár sok nehéz alakkal összehozza az életet, igyekszik minden citromból limonádét facsarni. Nem engedi lehúzni magát, meglátja mindennek a humoros oldalát is, és annyira szereti az életet, a többi embert! Pedig ez nehéz. De mi az eredmény? Egy boldogabb élet. De most komolyan, miért vagyunk hajlamosak a bajba dagonyázni? Miért a negatív dolgokat látjuk meg? Sokkal boldogabbak lennénk, ha tudnánk ezen a szemléleten változtatni! Nekem se megy ez így, de most kicsit kaptam egy lökést, hogy igenis, meg kell próbálni kicsit máshogy nézni a dolgokat!

A kötet különben felfogható egy laza novellagyűjteménynek, melyben Piri néni elmeséli a különféle kalandjait. A szervező elv az időbeliség, de ha kell, ettől is eltér egy-egy visszaemlékezés kedvéért az elmúlt időkről. Lazán kötődnek össze az események, az előző kötet nélkül is érthető. Sőt, akár össze-vissza is lehetne olvasni, egy-egy rész megáll a maga lábán. Egy-egy életkép, nagyon gyakran egy poénra kihegyezve.

Mert ebben a kötetben egyensúly van abban, hogy életbölcsességeket fogalmaz meg, de mindig úgy tálalva, hogy ne példázat legyen, hanem kellemes, szórakoztató sztori, ami különben még mond is valamit.

Tetszett, ahogy vannak kis kiutalások a mindennapokra. Ez nem mesekörnyezet, hanem a mi Budapestünk. (Ó, te 3-as metró!) Ahol olyan sztorik elevenednek meg, amelyek meg is történhetnének valóban. Nem mesés, hanem erősen realisztikus.

Akinek kell egy kis pozitív életszemlélet, ismerkedjen meg Piri nénivel!

Piri néni 2. - Mint életképek: 90% jópofa, emberszeretettel teli, vicces, miközben reális is, jó karakterekkel.

Szubjektíven: 95% jót mosolyogtam rajta, ráismerni a mindennapokra, de jobb szemlélettel.

Jó hír! Múlt héten végre megjött több csúszó regény is, így azoknak a felsorolása most elmaradhat! Nézzük, mit várunk a héten!

- Amíg a halál el nem választ (General Press, thriller, ez pont csúszó...)

- Vágod? (Menő, ifjúsági)

- Strand, papucs, szerelem (Menő, ifjúsági)

- Szép álmokat, Feketerigó (skandináv krimi, Kossuth, és ez csúszó)

- A hiányzók (thriller, Libri, és ez is be lett már ígérve korábbra)

- Az elrabolt lányok (A hiányzók folytatása a Libritől, és mivel az első rész csúszott, fogadok, hogy ez se jön ki. Komolyan meglepne, ha egyszerre jönne az első 2 rész)

- Lázadók tavasza (fantasy, Menő)

És kérdőjel kerül az olyan kötetek mellé, mint a Sötét erdő, A távolság relatív, Visszatérő végzet és a Tűz hajója. Van esély, hogy a héten is sok csúszó lesz, vagy éppen meglepődök, és a könyvhét előtt kinyomnak még pár dolgot? Igen, június elején a könyvhét is jön! De a könyvheti újdonságokról később.

Nyaralós, gyilkosság felderítős, gazdagok és szépek életes.

Jem Chapman egy ideje nem találja a helyét: a férje kinevezése miatt egy amerikai laphoz fel kellett számolnia londoni cégét és életét. A sok munka miatt Nat keveset van vele, és a nő nagyon szeretne már gyereket is, Nat nem. Békülési ajándékként Nat társbérlettel egy gyönyörű nyaralóba költözteti magukat nyárra. Még állást is talál a nejének: itt él egy neves író, akinek asszisztensre van szüksége. Michael a tavalyi gyilkossági ügyet veszi át újra: Alice, a szépséges fiatalasszony pont abban a medencében fulladt meg, amely Jem bérelt házának kertjében terül el. A nyomozásba Jem az író társául szegődik, és egyre több mocskot bányásznak elő a gazdagok és szépek életéből, azokról az emberekről, akik most Jem barátjának mondják maguk. Alice áldozat vagy elkövető volt? Vagy mindkettő?

Rég akadt már a kezembe Tasmina Perry kötet. Még az Ulpius Kiadó gondozásában olvastam párat, de nem igazán az én stílusom voltak. Akad bennük ugyan egy kis krimi, vagy izgalom, de sokkal erősebb a szerelmi szál és a bulvár faktor. Mondhatni, olyan regényeket ír, melyek kimerítik a csajos strandkönyv fogalmát.

Nagyon röviden a Ház medencével is egy ilyen strandkönyv. Annak jó is.

A történet pont azt tartalmazza, amit egy ilyen regénytől elvárunk. Van benne egy rejtély: Alice megfulladt. Valaki bántotta, vagy baleset volt, esetleg öngyilkosság? Ennek a nyomába ered a hősnő, akinek van egy magánéleti gondja. A házassága, ami kezd zátonyra futni. Ráadásul egy másik férfi is színre lép, az író Michael, akiben megvan az, amit a férjétől már nem kap meg. A nyomozás során pedig a bulvár világba kapunk betekintést: Alice életén keresztül szerelem, zsarolás, szex kerül terítékre.

Már ebből is látszik, hogy a történetben nem a krimi a leghangsúlyosabb. Nem is úgy nyomoz a páros, mint a nyomozók tennék. Pletykákat hallanak, beszélgetnek, semmi törvényszéki bizonyíték vagy bármi hasonló. Az sem logikus, ahogy rájönnek a dolgokra. Közben valaki elszólja magát, ők meg kombinálnak. Nem voltam oda érte. Ellenben a ki-kit szeret és kivel csalja meg a párját, nagyon pörög benne.

Az viszont sokat tesz hozzá, hogy egy olyan luxusvilágban játszódik, amit legfeljebb a filmeken látunk, de nem az életben. Minden sokkal ragyogóbb attól, milyen a környezet. Működik a bulvár faktor: van abban valami izgalom, hogy megleshetjük, a gazdagok hogyan élnek. A szerelmi téma is csak ehhez tesz hozzá.

A szereplők is illenek ebbe a környezetbe. Jem lóg ki innen, aki dolgozni akar, hasznosnak lenni. Michael érti meg őt, aki szintén elhivatott. A többiek beleolvadnak a luxus világba, ahol a bűnöket is másképpen mérik.

Valahol ez Jem és Nat házasságának is a végítélete. Nat ebbe a világba akar tartozni, míg Jem marad a realitás talaján. Egyszerűen mást akarnak az élettől – de amilyen egyszerűen leírom ezt most, olyan nehezen jönnek rá a könyvben.

Hiányzott nekem egy szereplő, akivel szimpatizálhattam volna. A gazdagokat negatívan ábrázolja. Az pedig nem tetszett, ahogy Nat és Jem kapcsolata vergődött, majd véget ért.

Egyszer el lehetett olvasni, de nem igazán a zsánerem. Strandkönyvnek korrekt.

Ház medencével - Mint strandkönyv: 80% krimi, románc, sok bulvár – szórakoztató stílusban, könnyeden.

Szubjektíven: 50% sok szál alakulását nem szerettem, és több krimivel jobban tetszene.