Szerelmi háromszöges, középiskolás, családi.
Emma kislányként árvult meg, és került a nagynénje családjához. A lány úgy érzi, csak a rokonság miatt gondoskodnak róla, nem szeretik és a családi sörözőben ingyen munkaerőt látnak benne. Szomjazik a szeretetre, és kutatja az anyja családját, akiket nem ismer, és akiknek talán igazán kellene. Ha már nagyon nem bírja otthon, beveszi magát egy lakatlan nyaralóba és igyekszik lélegzethez jutni. Egy alkalommal azonban a kisház mégsem lakatlan: egy fiatal rendőr, Konrád éppen otthon van és számonkéri a lányt. Emma megtetszik Konrád öccsének, Bencének és a két fiatal találkozgatni kezd. A kettejük közti kapcsolat azonban nem tud a barátságon túllépni, Emma szívét a rendőr báty inkább megmozgatja. Miközben nyáron a rendőrségen gyakornok és a családjáról is megtud dolgokat, Emma szembe kell nézzen pár igazsággal magáról és a környezetéről.
Nagyon könnyen rá tudom sütni, hogy valami teljesen mást vártam. Jó naiv voltam, hiszen ismertem a szerző előző sorozatát, ami egy szerelem és iskolai konfliktusok köré írt ifjúsági volt, hogyan is gondolhattam volna, hogy élesen stílust váltana?
De nagyon megzavart, hogy Konrád rendőr és Emma a rendőrségre megy nyári munkára. Sejtettem, hogy nem lesz nagy nyomozás és egy kamaszt nem vonnak be komoly dolgokba, de tényleg azt gondoltam, hogy az iskolában kap valami feladatot, lelepleznek egy drogterjesztő bandát vagy valami. Ehhez képest a rendőrségi hajón ült, egyszer kimentett egy fuldoklót, és inkább éreztem egy unalmas Baywatch epizódban magam, mint egy szappanopera elemeket is használó krimiben.
Ez már hozott egy csalódást. A második az, hogy utálom a szerelmi háromszögeket és a szereplők ingadozását a lehetséges partnereik között. Tavi Kata azért nem megy messze el, nem egyik testvér ágyából mászik a lány a másikéba, de így sem szerettem az elmesélt esetet. A fiúk között is van súrlódás, meg Emma eljárása se az igazi, ahogy járni próbál az egyikkel, miközben igazából a másik kellene neki.
De ebben is látszik, hogy ez kamaszregény. Emma pedig nagyon kamasz, még ha egyes dolgai miatt érettebb is lehetne. Komolyan fogják otthon, amiből annyit ért, hogy nem szeretik. Nem látja meg, hogy igazából védeni akarják és ez a nevelési módszer nem ellene szól. Meg, nagyon igazat tudok adni a lány barátnőjének, aki kimondja, hogy Emma ugyanezt csinálja. Nyavalyog, hogy nem kap elég szeretetet, nem figyelnek rá, de ő is ugyanilyen. Nem mutat ki semmit, aztán nem érti, miért nem tudja a másik, hogy mit érez vagy mit szeretne. Ez a családra, de a szerelmi életére is igaz.
Nincs rosszul megírva, Emma érzéseit és az ő szemén keresztül a történetet át tudja adni, csak eleve nem volt szimpatikus a hősnő. (Mondjuk, a Barabás fivérek sem.)
A cselekményben is vannak olyan elemek, amelyek zavartak. Eleve nem szeretem az olyan regényeket, ahol kommunikációs zavar okoz minden gondot. Emma szenved magában, de egy szót nem szólna, mi baja. Komolyan meg is lepődik a nénje, amikor elmondja neki, mit érez. Mert nem tudták. Néma gyereknek…
Aztán ott van a kötelező happy end erőltetése. Még valami, ami nem tetszik egy történetben. Konrád mással akarja felejteni Emmát, így összejön egy tanárnővel. Aztán varázsütés, és Emmával minden rózsaszín és kerek? Valahogy nem tudom elhinni, hogy mennyire boldogok és még mindig mennyire oda vannak egymásért, ha közben Konrád benne volt egy másik kapcsolatban. Vagy ok, legyen, Emmát szereti – akkor meg azért ellenszenves, mert szexterápiára felszedett egy nőt, aki azt hitte, ez valami igazi.
Kevés nekem a cselekmény is. Nagyon hiányzott valami krimi, bár azt el tudom fogadni, hogy azt tévesen gondoltam és vártam. Nem fogott meg a szöveg, ez sima tini romantikus felnövős.
Nem is ragozom tovább. Aki érzelmes, szerelmes kamaszos könyvet keres, annak megfelel – én valami egészen mást kerestem volna és nem találtam benne.
Tavi: Tagadj mindent! – Mint ifjúsági: 70% érzelmes, a hősnőjét mélyen ábrázolja, és átélhetővé teszi a gondjait.
Szubjektíven: 15% nagyon nem szerettem a hősnőt, a szerelmi háromszöget és a kevés cselekményt. Mást is vártam.