Világokat mentő, isteneket szolgáló, harcossá és bajtárssá váló.

Rosenique túlélt egy árvaházat, most csatornapatkányként küzd a mindennapokban a túlélésért. De már nincs egyedül: pár hónapja megismerte Zettét, a fiatal nemest, aki gazdag családját és az örökségét hagyta hátra az utcai kalandok kedvéért. A lány megtanította a túlélésre, egymásba szerettek, és már együtt küzdötték át magukat az életen. Rosenique különösen érzékeny volt egy alvilági kiskirály ügyeire, aki gyerekként egyszer majdnem fogságba ejtette. Kislányokat árult, máig – amikor Zette rájött, hogyan tehetnék tönkre, a kockázatokat sem mérlegelve belevágtak. Ám a lánynak rá kellett jönnie, hogy az egyetlen is elárulta, akinek eddig vakon hitt. Mire egyáltalán felmérné az árulás súlyát, további titkokat kell feldolgoznia: ki Zette igazán, mi a célja és mit kellene megtennie, hogy visszakaphassa. Rosenique belecsöppen egy világba, ahol az istenek kiválasztottaknak adnak kivételes erőt, akik ezek segítségével küldetéseket hajtanak végre. Nincs erre felkészülve, de belevág. Világokon és kalandokon keresztül keresi a válaszokat, miközben ő maga is fejlődik.

Magyar szerző regénye, ha a név kicsit megtévesztő is lehet. Mondjuk, Kae Westa – nem is látszik igazi névnek, érezni belőle, hogy felvett név. De nem is ez a lényeg. Magyar szerző könyve, van is benne magyar helyszín, ennyit akartam csak ebből kihozni. Egy fantasy, aminek egy része Budapesten játszódik.

De ettől ez nem lesz magyarországi fantasy, mint pl. a Garabonciás Osztag kalandjai. A hősnő egy párhuzamos világ szülötte, és inkább az a kitalált világ dominál. A sok párhuzamos sík közül az egyik a mi világunk, és egyszer oda is el kell látogatni egy isteni ügy rendezése miatt, ennyi.

Valahol még szerettem is az ötletet – hogy több isten létezhet, több világon, és a kiválasztottaknak megvan az esélye az átjárásra, és segítenek egymásnak rendben tartani a dolgokat. Portal fantasy is ettől, hiszen ajtókat nyitnak a világokon keresztül. Van egy köztes tér, a világok között, ahol a táborhelyük van, és innen indulnak egy-egy dimenzióba küldetésre.

Változatos ettől a cselekmény, a kitalált világ képe. Westa több kalandot is megírt, más-más világokat mutat be és hoz nem egy olyan dilemmát, ami alaposan próbára teszi hősnője akaraterejét. Rosenique a származásából adódóan nagyon rosszul viseli, ha védtelen gyerekekkel történik valami rossz. Az egyik világon pl. nagyon sok a démon, és a béke érdekében időnként áldozatot kell nekik adni – ártatlan gyermekeket. Rosenique nem akarja ezt eltűrni, és a többieknek kell ráébreszteni, hogy a démonokat nem lehet legyőzni. Így egy gyerek megmenti több ezer másik életét – jobb megoldás egyszerűen nincs.

Az ilyen kérdések mindig adnak kicsit többet a történethez, mert már nem csak egy fantasy kaland, hanem elgondolkoztat is. Etikából mindig azt tanultam, hogy nem megengedhető, ha több megmentéséért feláldozol egyet. Neked mi a véleményed? A démon bolygó papnőjével értesz egyet, vagy Rosenique álláspontján vagy? Szerettem, hogy ez a regény enged ilyen kérdéseket feltenni.

A szereplők karaktert kaptak, és egymáshoz képest nagyon sokféle személyiség akad közöttük. A közös az istenük iránti elkötelezettség és hogy harcos hősök. Érdekes az is, mennyiféle kapocs köti őket az istenükhöz. Vagy az, hogy mit tesz az emberek hite az istenekkel. Mert ez nem az a világ, ahol az isten tehet akármit, az embereknek meg tűrni kell. Talán nincsenek is vele tisztában, de az emberek hite nagyon meghatározza az isten jellemét, a külsejét, de még az uralma alatt tartott területeket is.

Rosenique erős, cselekvő hősnő. Mégsem kedveltem igazán meg. Azt is tudom, miért. A Zette iránti vegyes érzelmei, majd ahogy egyre inkább képbe kerül mellette Rollace – van benne egy jókora rész, amikor már Rollace és Rosenique is tisztában van az érzelmeivel, mindketten tudják is mit akarnak, de a nő fejezetek hossz során át gyötrődik. Mégis, min? Zette nagyon mélyen megbántotta, esélye sem volt tisztázni vele rendesen a dolgokat, de úgy csinál, mintha minden szép és jó lenne közöttük, miközben a legutolsó találkozásukkor árulóként meg tudta volna gyilkolni. Ha tudja, mit és ki iránt érez, miért csinál úgy, mintha egészen más lenne a helyzet? Közben meg folyamatosan gyötrődik – azt nagyon nem bírom.

A másik problémám a kötettel, hogy túlírtnak érzem. Ha sok a világ, sok kalandot akar, nem csak Rosenique és az istene ügyét rendezi, sorozatnak nekem jobban működött volna. Így nem egy világ kalandját feleslegesnek éreztem, mert közben a lány ügye alig vagy semmit nem haladt előre.

Az is különös, bele is zavart, amikor valami nagyon a mi világunkból származó kap helyet egy nagyon fantasy világban. A régimódi lovag, Zette és Rosenique harcostársa, egy középkori hangulatú fantasy világban, Rollace egy Marvel filmes pólóban? Hát…

Volt benne több jó ötlet, a világképét is szerettem, de igazán nem fogott meg ez a regény. Egynek elment, de nem több.

Westa: Főmarsall kisasszony – Mint fantasy: 65% többféle kaland, változatos kalandok, erős hősnő. A lelki dráma meglepően sok és túlírt benne.

Szubjektíven: 50% különösebben nem fogott meg. Az alapötlet tetszett, némelyik kaland is, de nem az egész történet.

A család minden másnál jobban meghatároz minket: neki tartozunk elsőként és legelőször.

Minden zsarunak jól jönne egy kristálygömb.

Katonai titkokat őrző, traumákat cipelő, emberrablást és gyilkosságot nyomozó.

Sidney már megjárta a poklot, és túl sokat vesztett ott. A fiatal nő katona volt, aki egy másik katonát szeretett. A vőlegénye kutyás osztagban volt, és végül nem maradt más utána, csak a komolyan traumatizált eb. Sidney is túl sok titkot cipelt, túl sokat vesztett. Clyde és a nő hazatérnek, vasúti rendőrként helyezkednek el. Békés állás, sokat lehetnek a szabadban és nem kell megint olyan borzalmakat látniuk. Ám a területükön brutálisan meggyilkolt nő holttestére bukkannak. Hamarosan az is kiderül, hogy Sidney ismeri is a lányt. A pótapjaként szeretett veterán unokahúga. A nyomok a lány vőlegényéhez, a súlyos sérülésekkel hazakerült veterán felé vezetnek, de Sidney szerint ennél sokkal többről van szó. A Megégettként nevezett fiatalember a menyasszonyának elmondta azt a háborús titkot, amit Sidney is kénytelen őrizni. Lehet, hogy ezért kellett meghalnia a lánynak? Vagy, az keverhette bajba, hogy egy eltűnt lány nyomait követte? Sidney egy rendőrrel és Clyde kutyával ered a gyilkosok nyomába, ha sok sebet fel is kell tépnie ehhez.

Fülszöveg alapján olyan történetnek tűnt, ami nekem tetszeni szokott. Egy kegyetlen gyilkosság, katonai titkok, de önmagában Clyde kutya segítő jelenléte is érdekessé tehette volna nekem a történetet.

Ehhez képest azt vettem észre magamon, hogy semmi nem akart tetszeni benne. Már az elején csalódott voltam abban, hogy Sidney egyedül kezdi meg az eset felderítését. Nem a gyászoló vőlegény segít be neki később, hanem egy rendőr. (Az meg, hogy köztük érzelmi szálak is kezdenek szövődni, pláne nem tetszett. De erről majd később.) A nő nem is igazán rendőr, és nem is nagyon fogtam fel, hogy mit jelent ez a vasúti rendőr, mint hivatás. Nálunk hasonló sincs, mert azt mondanom se kell, hogy ahhoz semmi köze a nő munkájának, amit nálunk a vasútőrök csinálnak, ami még a legközelebb áll hozzá.

A nyomozás maga nem lett volna rossz, de nem tetszett az irány. Sorozatgyilkosos thrillert olvastam volna szívesen, itt viszont nagyon hamar abban kezdenek el gondolkodni, hogy katonai titkok és bűnök megőrzéséért vannak, akik képesek gyilkolni is. A regény egy jelentős része olyan traumákról szólt, amit a szereplők Irakból hoztak haza. A később elmélyülő bandatagos vonal sem kötött le jobban.

Innen távolinak érzem mindkét témát. Azt nagyon el tudom képzelni, hogy az Államokban ezek az aktuális és érdekes ötletek, ami sokakat személyesen is érint valamiképpen. Irak kapcsán nagyon sok kritika is bekerült a regénybe, és a sorok között szépen ki is lehet venni, hogy mit sugall az egészről a szerző. A bandák is tipikusan amerikai jelenség, tucatnyi krimi szól a bandák elleni ügyekről vagy harcokról.

Hiába vannak jól adagolva a fordulatok, és korrekten el van mesélve, Sidney hogyan követ egy nyomot, indul el rossz irányba, talál vissza a megoldás felé vezető ösvényre. Közben vannak feszült helyzetek, a végjátékra egy nagy összecsapást is kapunk hozzá. El tudom mondani, hogy a saját zsánerében és amerikai thrillerként rendben van, csak ez most kevés volt, hogy megszeressem a történetet.

Ennek egy más oka, hogy nem voltam kibékülve Sidney karakterével sem. A teljes első fele arról szól, hogy mennyire gyászolja még mindig a vőlegényét, érzelmileg milyen mély szakadékban van. Ahogy folyamatosan bünteti is magát, és már nem meri elhinni sem, hogy képes lenne még normális kapcsolatot kialakítani valakivel. De jön Mike és elkezd azon merengeni, hogy mi lenne, ha. Mike, aki különben gazdag is, elhivatott is, mindent eltűr és mellette van, vár. Egyszerűen nem értem miért. Magamban számolgattam is, hányszor mondhatott le volna a nőről, meg lehetett volna érteni. Nem tudtam mit kezdeni ezzel a szerelmi szállal, nem éreztem se hitelesnek, se érzelmesnek.

Pedig a karakterek sincsenek rosszul megfogva, a háborúval és a sereggel kapcsolatban szépen hozza a különböző típusokat, és egyénileg mélyebbre tud menni egy-egy mellékszereplő lelkületében is.

Nem fekete-fehér alakokkal dolgozik, bár azért kivételeket is tudok mondani. Mike túl jó és türelmes. A náci banda képregény gonoszhoz illően egysíkúan elvetemült és kegyetlen. De a többség ennél mélyebb jellemet kapott.

Hangulatos a borító is, a kutyás jeleneteket is szerettem. Talán, ha inkább érzem nyomozós thrillernek/kriminek az amerikai téma kibontása helyett, jobban tetszett volna.

Nickless: Vér a síneken – Mint krimi: 55% a krimi zsánerének elemei mellett az iraki háborúról, kormányról is van mondandója, ami kifejezetten amerikai történetté tette a krimi ellenében.

Szubjektíven: 45% nem szerettem meg a hősnőt, nem bírtam a kapcsolatait és az iraki téma elhatalmasodását sem.

• Magvető: Valami népi - kortárs magyar
• Central: Új idők - történelmi romantikus
• General Press: A gonosz természete - thriller, krimi
• Álomgyár: A falka - krimi
• Lettero: Meghalt a pápa - történelmi thriller
• Agave: Molly Southbourne feltámadása - horror

– Tudjátok ki az, akit áthat a csordaszellem, aki soha nem hibás semmiért, és kirekeszti mindazokat, akik nem értenek egyet vele?
– Mindenki.
Mindegy hová irányul… A gyűlölet az gyűlölet. És pont a legnagyobb baj…
…hogy mindenki jogosabbnak hiszi a sajátját másokénál.

Petra: Csak a legaljasabbak jutnak fel a csúcsra, mert az oda vezető úton mocskos dolgokat kell tenni. Nincs alantasabb lény egy hatalmat birtokló kockánál, akit egész életében csak basztattak. Amikor a hatalomnak köszönhetően lehetősége lenne példát mutatni, még egykori kínzóinál is rosszabbá válik, hogy szánalmas bosszút állhasson.

Nincs értelme átugrani olyan akadályt, amit egyszerűen el is távolíthatunk.

Erőszakba felnövő, bandázó, iskolát túlélni próbáló.

Saya fogságba esett és talán az iskolánál is veszélyesebb helyen találja magát: otthon. Ahol még mindig elevenen él a történet a jakuza egyik fejének két gyermekéről. A fiúról, aki pénzt akart szerezni, akár mocskosabb eszközökkel is. A húgáról, aki iskolásként is rafináltabb és sikeresebb volt a fivérénél. Gyilkosságról, az apa halálról és a lány meneküléséről. Saya a bátyja átka lett, és amíg él, a fivérét nem fogadja el vezetőnek a jakuza. Saya megölése azonban nem elég a bátyjának, a hírnevét kell tönkretenni. Az iskolai besúgója meg is adja erre a lehetőséget: Saya az éves vizsgát Marcus megölésével teljesítette, de a lány naplójából egy más történet bontakozik ki. Így a kém kap egy feladatot: Marcus és Maria rejtekhelye is a naplóban van, a többiekkel csalják vissza és leplezzék le, mit nem tett meg Saya.

Rendszeresen billeg a libikóka, éppen mennyire tetszik nekem ez a sorozat. Most éppen lefelé – ez a rész nem igazán tetszett.

A legnagyobb oka az, hogy nem éreztem, hogy menne előre a cselekmény. Ok, ez így nem teljesen igaz, de ez inkább egy alapozó kötet. Megkapjuk Saya múltját, ami magyarázza, miért viselkedik, ahogy és több korábbi utalást helyére tesz a bátyjával kapcsolatban. Az iskola szinte nulla a haladás, és a tengerpartra induló elsősök bulizása se tud lekötni. Talán azért sem, mert emlékeztet arra, amikor Marcus és a csapat mentek még korábban, és ez ahhoz képest… nem alakult túl eseménydúsan, eddig.

Ha belegondolok, igazából elő lett csak készítve egy nagy összecsapás a következő részre és lett egy csavar azzal, hogy ki és miért az áruló. Mondjuk, az elsősök nem nőttek a szívemhez, így nagyon ez nem hatott meg. Eddig se volt szimpatikus az a srác, most sem lett az.

A kettes számú problémám, hogy képtelen vagyok összebékülni a képregény rajzaival. Néha jobban rááll az agyam, de most nem ilyen korszakom volt. Ok, nyers a téma, sok az erőszak, el tudom fogadni, hogy nem úgy néz ki, mint egy Disney mese. Csak éppen azt nem bánnám, ha legalább a szereplőket meg tudnám különböztetni. Most pl. felmerült bennem, ha csak felületesen pillantok rá, Marcus és Quan túlzottan egyformák. Pedig vannak benne jó ötletek, ahogy képeket mosnak össze. Mások meg zavarnak: az a visszatérő elem, ami pl. a naplók megoldásánál van. Oldalt van a narráció, a képeken látjuk az eseményt, akár párbeszédekkel is. Ezt nem sikerült megszoknom most sem.

Harmadrészt, a társadalomkritika. Elsőre jobban ül. Most úgy éreztem, hogy ugyanezek a szólamok szinte ugyanígy már voltak a sorozatban korábban. Ahogy többek is felhozzák a rasszizmust kérdését, és megint ugyanazokat az érveket mondják el. Ami elsőre megfogott, most csak azt váltotta ki belőlem, hogy ezt már megtárgyalták egyszer.

A párbeszédek különben nem rosszak. Néha olyan mondatokat kapnak, hogy csak szörnyülködtem. Itt simán tesznek olyan kijelentéseket, hogy ’sokat öltem. Állatot neveltek belőlem’. Van pár erősebb kapocs, vannak páran, akik mélyebben el tudnak beszélgetni, és mellette fiatalok is, akik bulizni akarnak. Annak van egy sajátos hangulata, amikor egyik percben zenéről, a másikban halálról és gyilkosságokról értekeznek.

Annak ellenére, hogy ez a rész kevésbé fogott meg, nyilván nem most hagyom abba a sorozatot. Azért remélem, innen indul a pörgés. A vége azt sugallja.

Remender: Ez nem a vég – Mint képregény: 70% van benne tartam, egyedi a rajzolása is, de egyes témákat már sokadszor és hasonlóan mond el.

Szubjektíven: 55% keveset haladt előre a sztori, és most nagyon bántotta a szemem a grafika is. Volt, akiket alig tudok megkülönböztetni.

Történelmi tanulmányaink egyetlen biztos konklúziója, hogy a helyzet mindig fordulhat még rosszabbra.

– Vakációzni jött, levegőváltozásra vágyott…
– Úgy érti, színházra, szajhákra és játékszalonokra.
– Ha maga mondja.

Viktóriának hívtuk, mert legyőzött minket a csatatéren hétszáz évvel ezelőtt, és Gloriánának, mert dicső volt, és Királynőnek, mert ember ajka nem alkalmas arra, hogy kimondja az igazi nevét.

Egy pillanatig azt hittem, valami ördögi művész gondolt smaragdzöld tanulmányt készíteni a halálról.

Más világos, gyilkossági ügyben nyomozó, viktoriánus, álcás.

Orvos volt és mesterlövész. Az afganisztáni harcokban tüntette ki magát, de egyszer túl mélyre mentek egy barlangban. Túlélte, de már nem volt többé ugyanaz az ember. Alkalmatlan lett a szolgálatra, leszerelték. Londonban aztán újra ki kellett találnia magát. Szüksége volt egy albérletre is, amire tellett neki. Így hozta a sors össze egy különös figurával, akit sokáig nem is tudott hova tenni. Idegenek és különös alakok jártak hozzá, sokféle kísérletet folytatott, időnként még a kandallóra is lövöldözött. Majd egy felügyelő érkezik a lakásba, és a titokra fény derül. Lakótársa a világ egyetlen magánnyomozója, aki megoldhatatlan bűnügyi esetekben nyújt tanácsokat. Most pedig állambiztonsági ügyről van szó: egy királyi személyt gyilkoltak meg, és kézre kell keríteni a tettest. A nyomozó pedig orvos barátját bevonva megkezdi a játszmát.

Neil Gaiman munkásságában előkelő helyet foglalnak el a képregények is. Írt a DC-nek, sok saját karaktere is van. Ezzel a történettel arra is van példa, hogy egy epikai alkotása lett feldolgozva képregényként. (Nem ez az egyetlen már magyarul sem, ha olyan hangulatom lesz, majd mesélek arról is, hogyan váltak rajzolttá a skandináv mítoszok, általa.)

A Smaragdzöld tanulmány. Már a címe is felidézi Sherlock Holmes alakját, nem igaz? Tanulmány vérvörösben, annak idején így indult Doyle halhatatlan őse. Ahogy belemerülünk a történetbe, már nem csak ez lesz a hasonlóság. Ahogy a lakótársat kereső, sérült háborús veterán doktor alakja megismerkedik egy különös figurával – csak éppen itt a háborúban van egy olyan elem, ami Doyle kapcsán fel sem merülne. Doktorunk egy szörny miatt sérült. Mivel a történet legelején jelenik meg ez az alak, nem spoiler, ha ennyit elmesélek. Ez már jelzi, hogy a világ nem az, amit Doyle teremtett meg. Később ebből még többet kapunk, és rá kell ébrednünk, hogy ez már egy Lovecraft ihlette alternatív valóság. Jól ki van találva, érdekes és horror világ. De erről ennyit – érdemes olvasás közben felfedezni a részleteket.

Ez tehát az alap: Sherlock Holmes világa egy Lovecraft ihlette alternatív viktoriánus Londonban. Sok elemben feltűnik még Doyle története, csak ezen a másvilági szűrőn keresztül. A végén meg van egy nagyon találó poén. Tedd csak fel magadnak a kérdést, ha már láttál/olvastál Sherlock Holmes történetet: hol állna a nyomozó egy ilyen világban? Hatásos, megkapó, roppantul bírtam a sztori végét ezzel a kis csavarral.

Azt külön poénosnak találtam, hogy más, klasszikus korszakbéli történeteket is felvillant a fejezetek végén, reklámnak álcázva. Ezekből az látszik, hogy ebben a világban jól megy a szörnyeknek és simán sikeremberek lehetnek belőlük. Dracula, Frankenstein, Jekyll doktor is árulja termékét/szolgáltatását pirula vagy egyéb formában.

A humorérzékemnek nagyon megfelelő volt ennek a sztorinak a világa. Már ezek a szörnyes reklámok is, de Sherlock Holmes ténykedése is a színházban. Valahol az egészben érzek egy nagy poént, miközben horror és jópofa adaptáció is.

Képregény, így felmerül a rajzok minőségének kérdése is. Van benne valami festményszerű, talán kicsit elmosódott vonás is. Hangulatos, kifejező – a nyomozó szemének csillanásai jól sikeredtek benne. Nem az a fajta szépség, annál festettebb hatású, mint a Monstress vagy a Harleen volt. De tetszett ez is, hangulatban illett a megidézett korszakhoz.

Szerettem a világát, a csavart, korrekten meg is lett rajzolva. Talán pár dolog nekem érthetetlen – Viktória férje Albert, csak éppen itt nem értem, mit tud kezdeni Viktória a férfival, mint férjjel. Vagy a meggyilkolt herceg szórakozása – az még ok, hogy a rettegést felkelti a kiszolgáltatott lánnyal. De ilyen fiziológiával hogyan lenne szexuális ragadozó is? Bár, ezt talán tudni sem akarom. De ezzel együtt is jól szórakoztam.

Gaiman: Smaragdzöld tanulmány – Mint képregény: 85% az eredeti sztorit ötletesen ülteti át rajzokba, érdekes és sötét alternatív univerzumot teremtve.

Szubjektíven: 75% humorérzékemnek megfelelő, bírtam a szereplőket és a csavart a végén, csak pár dolog nem áll össze részletkérdésekben.

Az emberi természet mit sem változott az elmúlt évezred során. A történelem eseményeit nem a világ jobbá tételének vágya, hanem személyes érdekek és hatalomvágy hajtja.

Jobban szeretem, amikor nincs racionális magyarázat – morgott Jupi. – Az a legjobb sztorikat is elrontja.

Kincskereső, tolvajt üldöző, elveszett anyát kereső.

Bora kiskamasz iskolás, elvált szülők lánya, aki rendszeresen nehezen tud az édesanyjával beszélni. Az oknyomozó újságíró folyton nyakig van egy ügyben, és a lányával marad egyre kevesebb ideje. Most azonban a szokottnál is nagyobb a mulasztás: nem csak a megbeszélt közös vacsorát kési le az asszony, hanem haza sem megy egész éjjel. Még nem kezelhető eltűnt személyként, de a lány tudja, hogy baj van. Osztálytársaival vág bele az anyja utáni nyomozásba, ami véletlenül még kapcsolódik is az iskolai, történelmi feladathoz. A Mátyás-templomot tanulmányozzák és látogatják. Közben a francia Renard felügyelő közel áll hozzá, hogy nyakon csípje a rég üldözött mestertolvajt, Hiénát. A nyomok Budapestre, a Mátyás-templomba vezetnek és a nyomozó nem is habozik a helyszínre sietni. A gyerekek és a francia útjai idővel keresztezik egymást.

Berg Judit gyerekkönyv szerzőként nagyon ismert, a Rumini nem kis sikert ért el. Ha jól tudom, a könyveken túl társasként, színdarabként is létezik már. A keresők már kicsit nagyobbaknak szól, és olyan kalandos történet igyekszik lenni, amiből tanul is valamit a kis olvasó.

A helyzet az, hogy még én is tanultam belőle. Tele van érdekességekkel és történelmi tényekkel, a Magyar Koronáról vagy éppen a Mátyás-templomról. Az is nagyon tetszett, hogy a gyerekek tanára hogyan igyekszik élővé és megélté tenni a gyerekeknek a magyar történelmet. Tipikusan az a könyv, ami alkalmas lenne arra, hogy a kezünkbe vegyük, bemenjünk a templomba és meg is nézzük, amit éppen megírt a szerző. Én különben is híve vagyok az ilyen túráknak, vittem az Infernót Firenzébe, és jó szórakozás volt bejárni a regény útvonalált. E kötethez még külföldre se kell menni.

A gond azzal van, ahogy mindez el van mondva. Az nehéz dió, amikor a szerző tényeket akar átadni, de hogyan lehet úgy, hogy ne egy hosszas ismeretterjesztő betoldás legyen a könyvében? Berg kényelmesen a tanár és a templom személyzetére hagyja, hogy okosítsák ki a gyerekeket. Így indokolja, miért az előadás a történeten belül. De nem kényelmes, töri a cselekmény ívét, és ha érdekesnek is találtam, amik így kiderültek, stilisztikailag nagyon nem szerettem. Ahogy a hivatkozások is zavartak – ha a lap alján lett volna, el is olvasom. Akkor is törte volna a szöveget, de kézre ált volna. Így viszont el kellett lapozni, és a saját történelmi tudásomból adódóan nem éreztem mindig szükségét: tudom, ki volt Adolf Hitler, Sisi vagy Alan Turing.

A cselekmény sem éppen a fogamra való. Nagyon gyerekkönyv és egyes humorosnak szánt tévedések inkább fárasztottak, mint nevettettek. Pl. amikor a gyerekek elkapják Renard felügyelőt, és őt hiszik a történet rosszának. Mások viszont jópofa ötletek, mint amikor a szellemlesre induló iskolások a tolvajt kapják lencsevégre. Az egész talán kicsit nehézkes, és nem gördülékeny az eseménysor.

A másik, a megoldás. A gyerekkönyvekre is áll, hogy nem szeretem a semmiből jött rosszfiúkat és indítékokat. Itt kapunk egy olyan kretén fő gonosztevőt, hogy nem tudom eldönteni, sírjak vagy nevessek. Az egy dolog, hogy kényszerképzetes. De hogy tudott mellette sikeres üzletember és látszatra sikeres, elismert ember lenni? Túl mélyen volt ahhoz, hogy pszichopata módba kapcsolva megjátssza magát. Pszichopata nem volt, csak beteg.

A gyerekek sem kapnak olyan személyiségjegyeket, hogy megjegyezzem őket. Mindenki egy, legfeljebb kettő olyan vonást kap, ami beteszi egy sémába. Pl. a mindenkinél okosabb, de szociális kapcsolatokban szerencsétlen srác. Azt meg hagyjuk is, amikor a francia top nyomozónak a gyerek adnak életvezetési tippeket…

Nálam az egyszer elment kategória. A tényanyagában volt érdekes is, de a sztori… kevésbé.

Berg: Az őrzők – Mint gyerekkönyv: 65% sok ismeretet is átad, miközben van benne kaland és humor is – bár az ismeret a stílus rovására megy.

Szubjektíven: 50% értékelem, amit igyekszik elérni, de sem a történet, sem a szereplők nem fogtak meg igazán.