Ha a DC és Marvel versenyt nézzük, filmekben a Marvel áll nyerésre.
Animációban a DC műveit szeretem jobban. A klasszikus képregények sorra készülnek, és Alan Moore híres darabja is nagyon korrekt feldolgozást kapott: Gyilkos tréfa.
Batman és Joker kapcsolatát boncolgatja kicsit, kiemelve, mennyire összatartozik Batman és legnagyobb nemezise.
Űrutazós, emberiség megmentését próbáló, új barátságot kötő.
Ryland fájó fejjel, különös körülmények között tér magához. Egy ágyhoz, de nem egy szokványos fajtához van kötözve. A nagyobb baj, hogy semmire nem emlékszik, még a saját nevére sem. Ahhoz, hogy mozoghasson, 
felkelhessen, és megfejthesse a személye és a helyzete rejtélyét, viszont emlékeznie kell. A számítógép jelszavakat, adatokat kér ugyanis tőle. Hamarosan már beugranak neki dolgok: hogy a Nap ereje gyengülni kezdett, és a Föld végveszélybe került. Hogy egykori tudósként, későbbi tanárként hogyan keveredett bele a világ megmentésére irányuló projektbe. Rá kell döbbennie, hogy mennyi minden múlik azon, mit és hogyan tesz most. Szerencse a szerencsétlenségben hogy idővel olyan társra akad, amilyen még embernek nem volt.
Legyek nagyon rövid? Ebben a regényben megvolt minden, amiért érdemes könyvet levennem a polcról és elolvasnom.
De akkor kicsit bővebben.
Nagyon megfogott az egésznek a szerkezete, ahogy hősünk amnéziásan magához tér és lassan jönnek vissza a múlt darabkái. Néha nem is tudtam, melyik rész érdekel jobban. Másként izgalmas a történet két fele: múlt és a jelen. Azért meg nem is tudom, hogy gratuláljak a szerzőnek vagy írjak egy ejnye-bejnyét, hogy Ryland miért és hogyan vesztette el az emlékeit. Az biztos, hogy nagyon meglepődtem, és ez olyan csavar volt, amin csak néztem a betűket idióta fejjel: komolyan? kérdéssel rám írva.
Az elejétől imádtam a narrációt. Aki olvasta A marsit, nem fog meglepődni, van hasonlóság. Ott is imádtam, itt is. Az, hogy a szereplő magába beszél, én mégis imádom a monológjait, ritkán esik meg, Weir már másodszor írt ilyet. Egyedi a humora, ehhez kapcsolódóan a világlátása is. Sokkal gyakorlatiasabb, mint pl. én, miközben nem veszi túl komolyan magát és tényleg meglátja a dolgokban azt, amit lehet csipkedni vagy mosolyogni.
Humoros, frappáns, egyedi. A lényeg: már a stílusa is a kötetben tartott. Jó volt olvasni, attól függetlenül is, hogy mennyire ütős a cselekménye.
Amikor jön az első nagyobb csavar, már a cél csillagrendszerben, ott félni kezdtem, mi lesz így ebből a sztoriból. Egy olyan helyzet keletkezett, ami zavart. Kicsit később nem tudott nem eszembe jutni a nyelvtanulós részeknél az Érkezés. Ez sokkal szórakoztatóbb annál, érthetőbb is – de a nyelvészet szigorlat utáni énem azért nem tudja elhallgatni, hogy azért ez a kevésbé hihető nyelvtanulós folyamat. De amire ki akartam lyukadni, hogy amennyire megijesztett Rocky megjelenése, annyira kedveltem meg őt a történet folyamán és ahogy létrejön a szövetségük a főhőssel. Működött az a szál is, nagyon is.
Weir remek világépítő is, nagyon ki van találva minden, ami Rockyval kapcsolatos. És igen, direkt nem fejtem ki jobban, mert nekem akkora élmény/sokk volt, amikor feltűnt a sztoriban, hogy senki felfedezését nem venném el. Maradjon csak meg mindenkinek a kérdés, kicsoda Rocky és hogyan kapcsolódik a történetbe!
Úgy érzem, hogy tanultam is ebből a regényből. A fizika nem az én világom, de itt szinte kedvet kaptam a tudományhoz. Érthető, elhittem és az nagyon jó, hogy szórakoztatóvá tesz olyan tárgyakat, amiket a kockák szoktak szeretni. Az űrutazásról, gravitációról vagy éppen a fizika törvényeiről, evolúcióról és fejlődéstanból bőven akad benne mondanivaló.
Elsőre talán vastagnak tűnik, de Weir minden értelemben megtöltötte a regényét. Van kaland is, sci-fi is, világvége is és még remény is van benne. Pozitív a hangvétel, jó olvasni ezért is.
Kihagytam valamit? Bírom a stílusát, szerettem a szereplőit, lekötött a történet és még tanulás élményem is volt. Jó könyv!
Weir: A Hail Mary-küldetés – Mint sci-fi: 95% alapos, átgondolt, hiteles – egyszerre szórakoztató és elgondolkoztató is.
Szubjektíven: 95% egy-egy cselekményelem nem lett a kedvencem, de a regény egésze igen.
Attól, hogy meghalok a csatában? Hogy elveszítek valakit, akit szeretek? Még szép, hogy félek. De a félelem nem jelent szart se. Csak az számít, hogy megtedd a következő lépést. (Roberts: A mágia diadala)
Tudja, az iskolában el kellett olvasni egy lány naplóját, aki a második világháborúban, a náci uralom alatt a varsói gettóban élt… Az a lány leírta azt a sok szörnyűséget, hogy a világ tudjon róluk… hogy többé ne történhessenek meg… Akkor még nem volt tévé, sem internet… de most már van… és mégis, az a sok szörnyűség újra és újra megtörténik a világ sok országában… Miért nem akar tudni róla a világ…? Miért…? (Boselli: A boszorkányok szigete)
Mindennek megvan a saját zenéje. A szerelemnek is. Csak kell valaki, aki eljátssza, és hagyja, hogy hallgassuk. (Moccia: Ezer éjszaka nélküled)
Hát nem az őrült dolgok viszik előrébb a világot? (Palotás: Kötéltánc)
Talán olyan világban akarsz élni, ahol ártatlan embereket kell megölnünk a túlélésért? Én nem vagyok erre képes, még miattatok sem. Az még a halálnál is rosszabb lenne. (Crouch: Menekülj)
– Ó, Velence! Nincs hozzád fogható város a világon!
Alec követte, és a korlátra támaszkodott. Tekintete követte a csatornán sikló gondolát, amint eltűnt a sarkon túl.
– Kicsit büdös.
– Az csak az atmoszféra.
Alec elmosolyodott.
– Elég húzós atmoszféra. (Clare & Chu: A mágia vörös tekercsei)
Kissé hihetetlennek tartotta, hogy Kosztolányi, Ady vagy akár Babits nem is olyan régen még Budapest ugyanezen épületei között ugyanezen kövekre ültek le ugyanezekben az utcákban.
Amelyek most a nevüket viselték.
Hátborzongató és varázslatos egyszerre. (N.Nagy: Keselyű)
És hidd el nekem, a függőség börtönéből segítség nélkül nehezebb szabadulni, mint az Alcatrazból. (Palotás: Kötéltánc)
Semmi sem tökéletes. A valóságos világban élünk. Kötelességünk, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle. (Nicholson: A Nagymester foglyai)
Szerelem, gondolta Fallon, ahogy szülei ellovagoltak. Talán ez a legnagyobb csoda. Érezni, adni, tudni. (Roberts: A mágia diadala)
Játék halálossá váló, kamaszos, halál elől menekülő.
McKenna rendes lány, stabil baráti körrel. Éppen velük van egy buliban, amikor az unatkozó lányok az új lány, Violet hatására egy új játékba merülnek bele. Elmondanak egy mondókát, és Violet megjósolja, hogyan fognak meghalni. A hajrá lány Olivia számára egy baleset van kilátásban, miután a plázában megvette a báli ruháját.
Candace egy nyaraláson kell, hogy vízbe fúljon. A lánynak már a játék alatt rossz előérzete van, és nem is engedi, hogy Violet neki is mondjon egy mesét. Hamarosan nagyobb gondjai támadnak: Olivia pontosan úgy hal meg, ahogy Violet előre megmondta. A lányok egyre jobban megijednek, és McKenna tudni akarja, milyen erők lendültek mozgásba, hogyan lehet őket megállítani.
A sorozatot még nem láttam, így viszonyítási alapom sincs, ami talán nem is baj. Ahogy elnéztem pár fotót a szériából, nagyon másnak képzelem a szereplőket. De milyen is ez a regény?
A cím már tetszett, amikor megértettem. (Ehhez kicsit olvasni kellett.) Könnyű, mint a pehely. Elsőre nem tudtam elképzelni, mire utal. Tetszett is később, amikor megjelent a mondóka a történetben, és ez egyfajta sötét ómenként, jóslatként lebegett a lányok felett.
A cselekménynek jó húzása volt, vártam, hogy mi fog történni még. Nem az a körömrágó izgalom, de azzal jól lehet feszültséget tartani, hogy igazán senki se tud semmit, és egy reális világábrázolásba csöppen bele egy kis mágia. Ha varázslat ugyan – lehet más is?
Tetszett az is, ahogy Aarsen eljátszott azzal, ahogy a lányok nem hisznek, félni kezdenek, és különböző fokokon megjelenik a rettegés a regény és az ő világukban. Ugyanakkor nekem kevés volt a para faktor és a beteljesülő látomások közti eseménysor.
Azonban nem mindig éreztem logikusnak a cselekményt és a megírt lányokat. Pl. nem értettem, legalább a második lány miért nem kerüli el azokat a körülményeket, amelyekre meg lett jósolva a halála. Mert az első még mosolyoghatott, hogy micsoda véletlen, de a másik…
Sajnos nem látjuk ezeket az eseteket, csak a megtörténtükről értesülünk. Itt is érzek egy kihagyott lehetőséget: az lehetett a para és félelmetes, amikor a haldokló lányok szembesültek azzal, hogy igen, megtörténik. De így csak elbeszélik mások, nincs meg az a hatás.
Kicsit több magyarázatot is vártam volna. Erőteljesebb gonoszt, nagyobb harcot. A regény elolvasása után sem érzem úgy, hogy érteném, mi és miért kellett, hogy történjen. Pedig nem szeretem, amikor valami így lóg a levegőben, folytatás ide vagy oda.
A szerelmi szál nagyon kamaszregényes. Elment, de különösebben nem hozott lázba. Amikor a szomszéd srác előlép szerelmi lehetőséggé nem éppen új megoldása. De nem is kellett több belőle, ez szerencsére elsősorban nem romantikus regény.
Az tetszett, hogy a főszereplő barátnők más karakterek, így sokszínűbbek is. Ugyan McKenna a legkidolgozottabb, de ő a helyes szomszéd lány típus, a többiek a feltűnőbbek. Mondjuk, a folytatásra el tudom képzelni, hogy a lány tragikus múltja még valamit hozzátesz. Majd kiderül. Azzal mindig jókat lehet játszani, ha van egy halott iker és a regény világában a szellemek is léteznek.
Maga a rejtélyesség tetszett, az hangulatos. Ami kiderül, az kevés. De van folytatás, a további magyarázat lehet, hogy abban van. Itt minden esetre megvan a hiányérzetem.
Rám mélyebb benyomást nem tett, korrekt tini történet, amiben díjaztam, hogy kevesebb szerelem, több rejtély fért bele. Kár, hogy nem ijesztőbb és nem élesebb a nyomozás vagy frappánsabb a megoldás.
Nem tartom valószínűnek, hogy a sorozatnak nekiülök. Ha a regény folytatása kijönne… hát, túl nehezen hagyok abba megkezdett dolgokat. Pedig ez nem hiányozna.
Aarsen: Könnyű, mint a pehely – Mint YA: 65% hangulatos, kamaszdrámákat misztikummal sző át, de befejezetlen és adós is.
Szubjektíven: 50% nem fájt, de különösebben nem is hatott rám. Túl sok a kérdés még benne.
Vannak regények, amelyekről hallani, hogy filmet készítenek belőle. Néha már a rendező, a főszereplő személye 
is nyilvános. A film mégsem készül el, és csak várunk és várunk... Lesz egyáltalán?
Pierce brown sorozata regényként nagy kedvencem. A Vörös lázadás, melyben egy hierarchikus társadalom legalján állók az egyenlőségért küzdenek. Darrow bányászból lesz valami egészen más: a vörös, aki arannyá lesz faragva. Gyilkos iskola, halálos játszma. A film jogok el lettek adva, mégsem készült el. Majd egy sorzat ötlete merült fel, de mivel itt szerepel, sejthetitek, hogy az sem készült el.
Újabb sorozat: Brandon Sandersoné. Az Acélszív története most különben jól eladható is, sok tekintetben hasonlít a sikersorozatra, a The Boys-ra. Ebben is különleges képességet kapott emberek ellen harcolnak okos, talpraesett, de képesség nélküli halandük. Csak itt az Ikonok fel is vállalják, hogy gonoszak és uralkodni akarnak az embereken. 18 éves hősünk apját Acélszív ölte meg, ő pedig bosszút esküdött. 
Rendező, szereposztás - sok minden volt. Film viszont még mindig nincs.
Gregg Hurwitz is sorozatot írt, ami sokadik résznél jár. A hőse egy egykori ügynök, aki elmenekült a cégtől és magánzóként az embereket igyekszik segíteni. Ő volt Orphan X - Az árva - az élete azonban nem lett biztonságos. Ha nem az ügyek miatt kerül bajba, az egykori főnökeivel kellett hadakoznia. Sokáig hallani lehetett, hogy jön a film is, és Evan Bradley Cooper lesz. 
Majd egy sorozatról pletykáltak, és még egyik sincs.
Jo Nesbo norvég sikerszerző, és sok története filmre is került. A fiú jogai is el lettek adva. Bosszútörténet: egy rendőr fia apja öngyilkossága után elhagyja magát, és elvállaló ember lesz. Börtönbe kerül 
ártatlanul, és drogért bármit bevall. A rabok gyóntatónak is hesználják. Csak éppen az egyik pont azt meséli el neki, hogy csalták csapdába az apját és állították be öngyilkosságnak... Jake Gyllenhaal kapta a főszerepet, de film még mindig nincs.
Neil Gaiman Sandman-je azért kilóg a sorból. Ezt forgatják, van premier dátuma, így ez a legvalószínűbb, hogy meg is nézhetjük majd. Sandman, az álmok fejedeleme, egy halhatatlan. Hosszú fogságból szabadul ki, és nekiáll rendbe tenni a birodalmát. James McAvoy lesz Morpheus - már alig várom, hogy lássam.
Ez igaz mind az ötre - érdekel is, melyiket nézhetem majd meg.
Sorozatgyilkosos, régi titkokat felfedő, bosszút álló.
Zalán az otthoni teendők miatt aggódott: édesanyját költözteti közelebb a családhoz, és még kiderül, hogy működik majd a közelség. A pizzériájából hazatartva azonban nem mindennapi látvány tanúja lesz: egy tetemre bukkan. Az ismeretlent különös kegyetlenséggel gyilkolták meg. Így keveredik bele egy több évtizedes történetbe. 
Még a szocializmus alatt egy kegyetlen sorozatgyilkos szedte az áldozatait, de a rendszer ezt eltitkolta. Megvolt a névjegye, és most is minden rá utal. Az egykor az eseten dolgozó nyomozó viszi az ügyet, és próbálják megfejteni, miért lett újra aktív a gyilkos. Miért hagy egy versrészletet minden áldozata mellett? Zalánt sem hagyja nyugodni a kérdés, és megkezdi a maga nyomozását. Ahogy egyre közelebb jutnak a gyilkoshoz, súlyos családi titkok látnak napvilágot – még az sem véletlen, hogy pont Babits Mihály, akinek a sorait a gyilkos használja.
Bekezdés-díjas olvasnivaló. Bár kezdek rájönni, hogy a regényeknél nem számít nekem, melyiknek milyen díja van, de azért jó jel, hogy volt, akiknek tetszett ez a történet.
Hamar be lettem szippantva. Kellően borzongató az ügy és a sorozatgyilkosos történetek különben is a gyengéim. Itt pár dologgal még fel is lett dobva: hogy a szocializmusban hogyan kellett eltitkolni az eseteket. Hogy mi okozhat egy több évtizedes kihagyást.
A történet több szálon van vezetve, és a fő szereplők szemszögeit felváltva olvashatjuk. Azért Zalán a legfontosabb szereplő, és végül a kulcs is ő lesz a megoldáshoz. Bár azt azért furcsának találom, hogy a rendőrség majd annyira bevonja. Gazdasági szakon végzett, pizzériát vezet, akkor mégis miből gondolják, hogy szinte nyomozói szerepkörben is megállja majd a helyét? A civileket, pláne a tanúkat, kétlem, hogy szabályos így bevonni.
Jó húzása van különben a sztorinak. A váltások miatt is, az idősíkok keverése miatt is. Ebben a regényben annyi a titok, hogy az folyamatosan húz előre, hogy ki, mit és miért titkol még. A jelenben megjelenő szereplők, a szocializmus idején, de még a Babits családban is gyűltek és mérgesedtek el a titok.
Az is egy plusz réteg, hogy feszegeti, a szocializmusban nem csak a gyilkossal kapcsolatban ment a titkolózás és a torzítás. A nagy költők, írók élete és személye is kilúgozva került megismerésre. Itt fel van emlegetve pár történet, elsősorban a nyugatosokról. Maradjunk annyiban, valóban, az máig szóba sem kerül, mennyi deviancia és romlottság volt jelen a nemzet nagy alkotóiban is. (Meg is fordult a fejemben, utána kellene olvasni, mennyi a fikció és a tény az itt elmeséltek között.) A sok irodalmi kapcsolat nekem feldobta, és jól ki van találva, hogyan kapcsolódnak össze a gyilkosnál az utalások.
A gyilkos személye, Keselyű különben is izgalmas téma. Nem látványos bűnözőzseni, de ettől csak még elismerésre méltóbb, amire képes volt. Ok, bűn, amit tett. De sok mindent meg tudtam érteni. Onnan elindulni, olyan gyerekkori traumákkal… nem menti fel, de pár dolgot magyaráz. Ahogy Oszkár viselkedésének is a neveltetése a kulcsa. Ravasz, ügyes, megfoghatatlan mindkettő.
Nem szoktam azért panaszkodni, ha egy történet sok és működő csavart hoz be. Itt azonban ez következik. Itt az utolsó utáni csavar után is jut még kettő olyan fordulat, ami szinte mindent átértékel. Az első kettő még tetszett, de amikor már úgy éreztem, hogy csak pakolva vannak egymásra a meglepetések, amin meg kellene lepődni, az sok.
Jó a tempója, olvasmányos is. Kellemesen keveri a borzongató elemeket a krimis sablonokkal – a rendőrségi munka volt monoton az elején, de az is feljavult. Működött.
Kétlem, hogy lehet neki folytatást adni, de annyira tetszett ez a regény, hogy a szerző egy újabb krimijének is biztosan adnék esélyt.
N. Nagy: Keselyű – Mint krimi: 75% fordulatos, jó tempójú és meglepő regény – a fordulatokból lesz sok végül.
Szubjektíven: 70% több szereplőt is megkedveltem, irodalmi szín is tetszett, csak a csavarok.
Augusztus
30. Brown: A káosz évei - sci-fi 4,5
31. Bardugo: Wonder Woman A háborúhozó - YA kaland 4
Szeptember
1. Crouch: Menekülj - thriller 4
2. Nicholson: A Nagymester foglyai - gyerekkönyv 4,5
3. Clare & Chu: A mágia vörös tekercsei - YA fantasy 3,5
4. Boselli: A boszorkányok szigete - képregény 4
Roberts: A mágia diadala - fantasy 3
5. Moccia: Ezer éjszaka nélküled - romantikus 3
Palotás: Kötéltánc - családregény 4
Ősz, könyvhét - remélem, sikerült szuper új könyvekre szert tenni!
Cirkuszos, első szerelmes, fesztiválra készülő.
Simone élete minden tekintetben a cirkuszhoz kötődik. Maga is fellépő volt, majd a Circus Monte-Carlo családi vállalkozás nem hivatalos vezetője lett. A férje és a négy gyermeke is mind itt dolgozik. Matthias állatidomár, a lányaik artisták és trapézművészek. A szocializmus nem kedvez a műfajnak, a rendszer inkább színházba, 
könyvtárba irányítaná a szórakozni vágyókat, és ezt ők is megérzik a bőrükön. Simone kitalálja, hogy a cirkuszok fesztiválján kellene fellépniük, de ehhez engedélyt kell szerezniük a kiutazásra. Egy régi kapcsolatát eleveníti fel a célért, ha ez régi sebeket is tép fel. Mert az idősebb lánya, Izabel származása titkot rejt. Az sem segít, hogy éppen a múltbeli árny nevelt fiának szeme akad meg a lányon, aki annak a bűvésznek a figyelmét is felkelti, akibe Izabel egyik húga szerelmes.
A cirkusz – lehet utálni, lehet rajongani érte, de máig létező szórakoztatási forma. Érdekes, én filmen és olvasva szeretem a cirkuszos történeteket. Az életben viszont nem bírom a cirkuszi előadásokat, már nem is járok rájuk, talán iskolásként voltam utoljára. Azt hiszem, nekem a kulisszák mögötti élet és a résztvevők közti interakciók izgalmasabbak, mint a show.
Palotás Petra egy családi cirkusz sátrának függönyét húzza el, és enged kicsit a kulisszák mögé. Benne van, hogy mennyire komoly munka van az előadások mögött, és mekkora elkötelezettséget kíván ez az élet a benne levőktől. Nem véletlenül, hogy a külsős kevesebb és inkább ebbe nőnek bele az újabb generációk.
Szívesen olvastam volna arról többet, hogy készülnek a számok, miképpen áll össze a műsor. A tényleges háttér. Ebből kevesebbet kaptunk, de a szerző jellegzetes cirkuszos témák behozásával igyekszik dúsítani a cselekményt. Matthias, az idomár egy állatvédő lányba szeret majd bele, és vele jön a kérdés, hogy miképpen bánnak az állatokkal, jó-e nekik a cirkuszi lét. Mivel a szereplők nagy állatbolondok, itt nem az állatok kihasználására látunk majd példákat. Cirkuszpárti a szemszög. Vagy: megéri-e az állandó otthont feladni, és vándorolva felnőni? Izabel egy sérülés miatt mindkettőt megismeri, és egyéni szemszögből tud a kérdésben állást foglalni.
A kötetnek az is ad egy kis pluszt, hogy a szocialista rendszerben van elhelyezve. Ugyan a háborús évekből is kapunk történetet, de döntően a megosztott Németország kora a játéktér. a kor viszonyairól is jöhetett volna több, ez inkább csak egy kis plusz szín a történetben, de azt nem lehet mondani, hogy a szocialista mindennapokat megismertük volna belőle. Vagyis, ez nem történelmi regény.
Az előtérben ugyanis a családi viszonyok és a szerelmi kapcsolatok állnak. Több generáció sorsa fonódik össze, ha van is, aki nem része a cirkusz világának. Minden korszak nőinek megvannak a maguk titkai és fájdalmai, ezek pedig gyakran a szerelmi életükhöz köthetők. A kiemelt szereplő Izabel, aki most szenvedi át az első szerelmet. Bőven van probléma, és ezek egy részéről nem is tud, mert az anyja nem avatta be a családi titkokba, még. De szerelmi sokszögek is képződnek, mert persze sokan nem azt szeretik meg, aki őket szereti…
Nem nyálregényes, van benne más is, de tagadhatatlan, hogy a leginkább előtérben levő és mesélt konfliktusok mind a szerelemmel, rokoni viszonyokkal kapcsolatosak.
Értékeltem, hogy igyekszik egyéniséget adni a szereplőknek, még a kisebb súllyal jelen levőknek is. Az ikrek és a nővérük közti különbség sikerült talán a legjobban, de Simone is életre kel a lapokon. A férfiak egy fokkal halványabbak és tipikusabbak, pl. Valentin az ismerős regénybéli álompasi alapanyag.
Pont annyira nyitott, hogy érdekeljen, hogyan ér véget a történet. Nem véletlenül vártam össze a két részt, ezek összetartoznak.
Palotás: Kötéltánc – Mint családregény: 65% egyedi a környezet, de uralkodnak a romantikus szálak – nyitott is.
Szubjektíven: 70% lekötött, ha sokaltam is a szerelmi drámát és Izabel gyötrődéseit.
Szerelmi háromszöges, párt választó, szenvedő.
Sofia sikeres zongoraművész, aki elmenekült otthonról. A szerelmi életében állt elő olyan helyzet, amit képtelen volt kezelni. Férjnél volt, Andrea azonban egy balesetben lebénult. A gazdag Tancredi állta a helyreállító műtétet és szervezett koncertet a zongorista nőnek. A koncert azonban valami egészen másba fulladt: az álomszigeten a
párosból szeretők lettek. Amikor Sofia szembesült azzal, hogy a férje a műtétért cserébe hogyan egyezett bele hallgatólagosan ebbe, nincs maradása. Egykori tanárához megy el Oroszországba, de egy ponton túl nem halogathatja a visszatérést és a kapcsolatai rendezését. Andrea kap tőle még egy esélyt, noha Tancredi az, akit nem tud elűzni az álmaiból. De mennyire bízhat a férfi szerelmében, akinek játék volt, hogy megszerezze a nőt, aki mindig nemet mondott neki?
Moccia már egy sorozattal felkerült a bestseller listákra több országban is. Az sem ártott ehhez, hogy a regényekből elkészültek sorra a filmek is. Azt még nem hallottam, hogy az Ezer éjszaka vászonra költözne, de miután elolvastam, nem is tudom elképzelni ott.
Ez a történet ugyanis minimális cselekményt tartalmaz. Érzelmekről szól, és Sofia belső vívódásáról. Nagyon aprólékosan le van írva, mikor mit érez és mi fut át a fején, a szívén. Az már más kérdés, hogy nem mindig ugyanúgy értelmeztem a dolgokat kívülállóként, mint a nő belülről. Talán ebből is fakadtak a konfliktusaim, amiért nem szerettem a regényt.
Innen nagyon egyszerű a történet. Két ember egymásba szeret, de mivel a nő házas, az együttlétük becstelen. Viszont, köztük van igazi érzelem, és lépniük kellene, ha meg akarják ezt tartani. Innen egyértelmű, hogy jön a válás és akkor már kezdhet a szerelmespár tervezni. Képtelen vagyok megérteni, Sofia miért megy vissza a férjéhez és próbálja megmenteni a házasságát, noha még lefeküdni sem tud vele, mert úgy érzi, akkor megcsalja Tancredit. Ez nem elég jel, hova húz a szíve és mit kellene csinálnia? A szememben sokkal becstelenebb az, hogy visszamegy és játssza Andrea feleségét, noha szenved ebben a szerepben.
Ha már itt tartunk, van még egy húzása a nőnek, amiért nem volt szimpatikus nekem Sofia. Amikor kiderül, hogy a különélésük alatt a férjének is volt más, a nő teljesen kiborul és akkor adja be a válást. Az ok, hogy egyszer felajánlotta a férfinak, hogy bevallhat mindent, elnézi neki és Andrea nem tette meg. A haragját értem is. De milyen jogon ennyire heves a reakciója, amikor ő ment el először kéjutazásra Tancredi oldalán? Mert, ha ez csak az indok, hogy felrúghassa a házasságát, nagyon olcsó. Már újrakezdeni sem kellett volna.
Sofia a kiemelt karakter, ő nem volt szimpatikus. A férfiak nagyon halványak mellette, és nem ismerhettem meg egyiket sem igazán. Tancredi fejezetei kifejezetten felesleges tölteléknek hatottak, nem is tudtam mit kezdeni velük. Nem viszi előbbre a cselekményt, alig tudok meg a férfiról valamit, csak ragozza a szenvedését. Túl szépnek és nem megérdemeltnek érzem azt is, ahová Sofia eljut Tancredi oldalán a végére. Ez gonosz tőlem, örülhetnék nekik, de ahogy a helyzetet kezelte a nő, azzal maga ellen hangolt előtte a regény nagy részében.
Komolyan zavart az is, hogy olyan ez a regény, mintha egy része már lett volna a sorozatnak. Kész helyzetben vagyunk, a nagy konfliktus már lement, ez már csak a kár elhárítás. Olyan, mintha egy szerelmi háromszöges regény végének regénnyé nyújtott verziója lenne. Ki lehet találni, mi történt, de nem szimpatikus, hogy meg kell fejteni az előzményeket.
A stílusa sem az enyém. Sok az érzelem, sok a szenvedés. A cselekmény alakítása is olyan szinten nem tetszett, hogy sokat morogtam miatta olvasás közben.
A felhők felett 3 méterrel sem volt az én regényem, az Ezer éjszaka nélküled sem lett az. Vagyis, ideje ezt a szerzőt is elengednem, szép borító ide vagy oda.
Moccia: Ezer éjszaka nélküled - Mint romantikus: 65% tele van érzelemmel, a hősnője lelkén minél jobban igyekszik átadni.
Szubjektíven: 25% kevés a zene, túl sok a szenvedés. Sofia nem is kicsit idegesített végig.