Szeptember

6. N. Nagy: Keselyű - krimi 4

7. Aarsen: Könnyű, mint a pehely - YA 3,5

8. Weir: A Hail Mary-küldetés - sci-fi 5

9. Nicholson: Lángoló szél - gyerekkönyv 5

10. Harper: Az elveszett férfi - krimi 3,5

11. Gaiman: Örökkévalók - képregény 3,5

     Palotás: Szemfényvesztés - családregény 4

12. Braswell: Egy új élmény - meseregény 3,5

    Kiss: Kórház az osztályteremben - ifjúsági 4,5

Még szokom a gondolatot, hogy megint ősz van, de azért a jó olvasmányok segítenek.

Múltba utazós, forradalomban részt vevő, kamasz gondokkal szembenéző.

Az iskolában már szárnyra kapott egy pletyka. A büfés néni sokkal több, mint aminek látszik. Képes az iskola fáján keresztül az időben utazni, és az ételeket is onnan hozza magával. Lóri szeretné, ha igaz lenne. A dédapja 56 után menekült el az országból, és így esélye lenne megismerni, visszamenni. Réka, aki imponálni akar a fiúnak, véletlenül rögzíti telefonon a rituálét, amivel átjuthatnak a fán. Persze megy velük a barátnője, a csendes Hanna is, és Sanyi, aki reménytelenül szerelmes Rékába. A forradalomba csöppenő gyerekeknek aztán komoly leckét kell megtanulniuk: miért és hogyan érdemes harcolni, mennyit számítanak az igazi barátok és a család is.

A sorozat 3. kötete, de akár önállóan is olvasható. Azért van némi utalás a korábbiakra, de csak annyiban, hogy volt már két csapat, akik visszakerültek a múltba. Még jó ötletnek is tartom, hogy a pletykákat kezdték el lenyomozni most és nem véletlenül jöttek rá a büfés néni titkára a srácok. Ha lazán is, de összeköti a történeteket.

Szerettem a kötetben, hogy mennyire sikerült élővé tenni a korszakot és a forradalmi napokat Kiss Judit Ágnesnek. Benne van az, hogy miért keltek fel akkor az emberek, hogyan ragadja el a gyerekeket is a hév, és mit jelentett ott és akkor kiállni, azt mondani elég és harcolni. Súlya van, amit mind a négy gyerek megtapasztal és érettebb lesz tőle. Még a hangulatokat is szépen át lehet élni: a forradalom és a változás boldog reményét, ugyanakkor a harccal járó áldozatokat is, majd a tragédiát, amiről a gyerekek végig tudták, hogy el fog jönni.
Ehhez kapcsolódóan tetszett, hogy lesz is, aki felveti a kérdést: mi értelme nekik beleavatkozni? Tudják, mi lesz a vége és nem tehetnek semmit. Nagyon szépen meg van benne fogalmazva, hogy egyes harcokat akkor is meg kell vívni, ha esély sincs a győzelemre. Történelmi magyarázatnak is ok, de nevelő célzatot is éreztem benne az olvasók részére.

Megmarad ifjúsági kötetnek, de van benne dráma. Súlya van az emberek halálának, sérülésének. Van veszélyérzet, noha azért azt lehet sejteni, hogy a gyerekek nem halhatnak meg egy ilyen típusú regényben. Azért komoly sérülést tudnak begyűjteni, és nem lehet olyan biztosra venni, hogy mindenkinek jó lesz a befejezés.

Mellette ifjúsági azzal, ahogy Lóri a dédapját keresi és a családi drámát akarja finomítani. Nem feltétlenül tetszik neki minden kiderülő titok, de ez is életszerű. Nem mesébe megy át, ha azért az mosolygós is, kiben ismer rá az ősére. Kamaszos, ahogy Sanyi Rékának akar tetszeni, aki Lóri miatt van itt. (Igen, úgy szerelmi háromszöges, hogy nem romantikus és nem is nyálas, csak egy plusz kamaszos adalék az érzelmi világba.) Ahogy Hanna a saját erejére is rálel, és már nem csak egy észrevehetetlen, csendes lány Réka árnyékában.
Meg lehetett kedvelni a srácokat, akik eléggé mások, hogy más-más olvasók kedvencei lehessenek. Jó gyerekek, és itt mindenki tanul is valamit.

Izgalmas, vannak fordulatok, tényleg kamaszregény. Az előző kötetekhez képest talán komorabb és nincs úgy humor benne (azért egy-egy beszólás akad), de sokkal többre tudtam értékelni most azt, ahogy súlyt adott az 56-os eseményeknek.

Újfent tetszett benne, ahogy a város megjelenik. Kiválasztja Budapest egy bizonyos részét, és lefesti, ott mi történt 56-ban. Akkor az igazi az élmény, ha valaki ismeri is a helyszínt. Ahogy az egyik gyerek meg is fogalmazza, már másképpen néz rá a mában, mert tudja, milyen története van és mit tettek ott az emberek.

Stílusában is kamaszkönyv: érthető, könnyed, érzelmekre is fókuszáló.

Röviden, tetszett ez a történet is a sorozatban. Érdeklődve várom, lesz-e még időutazós kaland és melyik korszakba vezet majd vissza.

Kiss: Kórház az osztályteremben – Mint ifjúsági: 85% kamasz témakörök mellett egy történelmi korszakot is átélhetővé tesz.

Szubjektíven: 75% kedvelhetők a hősei, de leginkább a történelmi téma és hangulat tetszett.

Mágikus, lázadós, zsarnokot megdöntő.

Aladdin egy jobb életről álmodozik. Agrabah szegény fiai közé tartozik, akit az édesanyja nevelt fel, hiszen az apa a vagyont hajszolva elment és nem tért vissza. A neje hiába várta vissza reményét soha el nem vesztve. Tőle tanulta meg, hogy tolvaj és tolvaj között is különbség van. Aladdin így olyan ifjúvá vált, aki az életben maradásért lopott ugyan, de megőrizte az emberségét és a lelkét. Egy napon az álruhás Jázmin hercegnővel találkozik össze, aminek a vége egy reménytelennek tűnő szerelem megszületése és a börtönbe kerülés lesz. Jafar, a szultán tanácsadója ajánl kiutat: egy barlangból kell egy lámpát kihoznia. Ki is adja, de a férfi átveri és hagyja a barlangban rohadni a fiút. Hazatérve pedig átveszi a hatalmat és feleségül venné a hercegnőt. Jázmin, kicsit Dzsinni tanácsaival is, sikeresen megszökik előle és a barlangból kijutó Aladdinnal egyesítve erőit megszervezi Agrabah ellenállását az egyre inkább megőrülő Jafar ellen.

A Sorsfordító történetek és Aladdin. Nem ez a kedvenc részem, de nem is ez van a listám alján. Kalandos, mesés és modernebb. Itt még arra sem lehet panasz, hogy csak az eredeti mesét mondják el kicsit másképpen. (Igen, ezt még mindig nem tudtam teljesen elnézni a Jégvarázs átírt verziójának.)

Már a borító is elárulja, hol van a csavar. Aladdin kiadja a lámpát, és Jafar megszerzi Dzsinnit. Így Jázmin kap nagyobb szerepet a történetben – ami ezzel azon Disney hercegnők sorába helyezi őt, akik nem a megmentő herceget várják, hanem maguk veszik kézbe a dolgokat. Jázmin harcossá és vezetővé érik és mire Aladdin mellé kerül, már ott van benne a leendő szultána. Modern hősnő lett!

Ifjúsági regényesen kalandos és pörgeti az eseményeket. Szórakoztató, lázadással és kis szerelemmel. Tetszett, hogy Braswell el mert távolodni az eredeti Disney mesétől és vadabb megoldásokat is bevállalt, mint amiket az eddig megjelent kötetekben olvashattunk. Hogy csak pár tételt emeljek ki: a szultán lényegesen tragikusabb véget ér és Jafar végjátéka is egészen más lesz. Ez az, amit még emésztek is kicsit. Ezzel az élőszereplős Aladdin végéhez van közelebb. Nem vagyok biztos benne, hogy ez annyira jó ötlet különben. Ezzel a zárással kicsit a mesét is megöli Jafar legyőzése.

Humor talán több is jöhetett volna, de szórakoztató így is. Dzsinni kevesebb szerephez jut, így az ő beszólásait nélkülözni kell. Cserébe van Abu és Aladdin gyerekkori barátai is érkeznek, akik szintén lopással keresték meg a napi betevőt.

Könnyen olvasható, egyszerű a szöveg, ami igyekszik a mesék nyelvezetét is megidézni. Az elején ez egyszerű volt: másolta az eredeti mesét. A csavartól meg olyanokban köszön vissza, mint a Dzsinni beszéde, amelyben már mai elszólások is akadnak. Szerencsére annyira nincsenek eltúlozva, hogy ne vicces, csak zavaró legyen.

Talán azt kifogásolnám, hogy mennyire egyszerűsített a történet. Vázolja, mit csinálnak és ki hogyan fejlődik, de nem élesek a képek. Mondjuk a Jázmin vezette lázadás és az akcióik. Tudjuk, hogy vannak, de nem vagyunk ott velük a harcmezőn, és túl könnyűnek is érzem a győzelmet. Lehetett volna kalandosabb a regény második fele! Így kicsit olyan, mintha csak felsorolná a szerző, hogy kivel mi történt.

De kaptunk egy modern, erős Jázmint. Uralkodóvá érett itt, erősebb egyéniség. A szerelmi szál így is ül. Még talán igazibb is, Ali herceg nélkül. Kezdettől igazán egymást ismerhetik és szerethetik meg.

Plusz az eredeti, merészebb ötletek eladták. Nem volt ez rossz mese! Még akkor sem, ha az eredeti befejezést jobban szerettem.

Braswell: Egy új élmény – Mint ifjúsági: 65% modernebb a hősnő, mai üzenet is van benne. Merték átdolgozni a Disney-t.

Szubjektíven: 55% sok ötletetét díjaztam, de egy része vázlatos. Végét nem nagyon szerettem.

A történet végére kiderül, hogy Keselyű mindig is aktív volt, csak úgy választotta az áldozatait, hogy ne keltsenek feltűnést. A baj az lett, hogy a fia, akit az utódjának nevelt, megunta, hogy nem ismerik a munkájukat. Csapdába csalta az apját és egyedül folytatta a gyilkosságokat.

Zalán pedig rádöbben, mi közöttük a kapcsolat. Fiatal lányként az anyja Keselyű (aki Babits nevelt lányának a fattya, akit árvaházba adtak, innen a Babits mánia) élettársa volt, szült is neki egy gyereket. A jelenlegi gyilkos a saját bátyja, akiről eddig nem is tudott. Egy napon rajtakapta a férfit, hogy a kisfiukkal az apját kínozzák. Keselyű pedig eltűnt a gyerekkel együtt. A nő szanatóriumba került, onnan kijutott, megismerkedett mással, férjhez ment és megszületett Zalán. A bátyja a társát keresi benne, de rájött, hogy Zalán nem csatlakozik hozzá. Így kilátásba helyezi, hogy Zalán fiából neveli ki majd a maga társát.

A rendőrség is kénytelen szembenézni azzal, hogy az egyik fiatal nyomozójuk egy sorozatgyilkos. Hiába kapják el Zalán segítségével és hal is meg, ez jelenti az osztály vezetőjének bukását.

Ahogy Zalán mindent átgondol, az egyik tanúban felismerni véle az öreg Keselyűt. Elhessegeti a gondolatot, pedig jól érezte. Richárd elmenekült a neki szánt sírból, és már tervezi, hogy új Babits-vers után folytatja a gyilkosságokat. Jónás imája után jöhet a Fekete ország.

Cirkuszos, hibákkal szembenéző, jövőre és szerelemre találó.

A cirkusz leégésével sok álmot kell félretenni. Már a puszta túlélésért kell küzdenie a családnak, és készek lemondani arról, hogy idén kijutnak a fesztiválra. Közben mindenkinek a szíve sebeit is gyógyítania kell. Izabel még próbálja feldolgozni, hogy az első szerelme milyen csúnyán becsapta. Szerencsére mellette van Valentin, akiben a lány már nem csak a csábító régi barátot látja, hanem egyre közelebb kerül a titkaihoz és az igazi, szerethető lényéhez. Ám egy kapcsolathoz őszinteség kell, és Valentin nehezen adja ki magát. Egy kígyóbűvölő érkezése a társulatba az egyik ikret döbbenti rá a saját igazságára, míg a gyermekeit terelgető Simone a saját múltbeli bűneivel kell, hogy együtt éljen. Meg kell tanulnia, hogy ha mindent irányítani akar, abból csak baj lehet.

Palotás Petra sikeresen meglepett ezzel a folytatással. Azt már a Kötéltánc is sejtette, hogy ez nem egy romantikus regény. Van szerelmi szál, de nem az a legfontosabb benne. Most még inkább így éreztem.

Most úgy láttam, más került a történet fókuszába is. Most is fontos szerep Izabel története, van szerelmi bánata, új szerelem az életében és új cél a cirkuszban – felnőtt nővé válik a végére, aki határozottabb, erősebb, mint a kötet elején. De ez már simább út: a nagy pofont megkapta, csalódott és Valentin mellett szépen összerakja a szíve és az élete darabjait.

De, ahova el akartam jutni, hogy most Simone az, akit fontosabbnak éreztem. Ő most szembesül azzal, hogy mennyire uralkodik a családján, milyen titkokat őriz, és akaratlanul is milyen sebeket ejtett a gyerekein. Neki nagyon magába kell nézni, és Simone tud változni, jobbá válni. Elkezdi meglátni a saját hibáit és jobban elengedi a gyerekeket. Ugyan a szerelmi életének konfliktusai annyira nem kötöttek le, de az a folyamat szépen meg volt fogva, ahogy Simone mindenből talpra áll, és nem alkuszik az ördögével, miközben a családját biztosabb alapokra tudja helyezni. Az ő fejlődése, az ő történetének darabkái sokkal nagyobb hatással voltak a teljes történetre, mint Izabel bohócos ötlete vagy, ahogy Valentin egyre közelebb kerül a szívéhez.

Az ikrek, de egy-egy mellékszereplő is új színeket hoz a történetbe. Van tényleges cselekmény is, de ez inkább a szereplők belső útja révén van megfogva. Egy szerelem kibontakozása, egy megbocsátás, a múlttal szembenézés.
Nem csöpögősen romantikus, de a szerelem jelen van. A szereplők életében meghatározó, ki iránt és mit éreznek. Ez szorosan összefügg a titkaikkal: a legtöbben védeni akarnak valakit, és mindig egy-egy csúcspontot kap, ha egy-egy titok kipattan, vagy éppen úgy döntenek, hogy azt meg kell őrizni és nem felfedni.

Még mindig örültem volna több háttérnek és kulisszatitoknak, de az most sem került bele. A cirkusz egyre inkább csak háttér, és nem derülnek ki dolgok arról, hogyan működik igazán. Még a nagy show, az új szenzációk is éppen csak párt sort kapnak benne.

A szocializmus viszont egy új színnel vonul fel benne. Kapunk egy kis ízelítőt abból, ahogy kémkedtek az emberek magánéletében, és még spicliket is elhelyeztek. Ez kárpótolt azért, hogy nem megyünk be mélyebben a cirkuszsátorba. A korhangulat adott pluszt. Meg valahol döbbenetes is, hogy mennyire figyeltek mindenkit és rendes embereket is belekényszerítettek zsarolással olyan szerepekbe, melyek idegenek és fájók voltak nekik.

Gördülékeny, könnyen olvasható családregény. Gyorsan is haladtam vele, vitt előre a történet és a most kiderülő igazságok. Közérthető, szinte az egyszerű jelzőt is merném használni.

Nem ez a kedvenc kötetem az írónőtől, de aki bírja a stílusát és a történeteit, ebben is megtalálja a számításait.

Palotás: Szemfényvesztés – Mint családregény: 70% a cselekményszálak és a titkok összeállnak, jó a korszellem.

Szubjektíven: 60% érdekes, hogy mennyire Simone története lesz. Bírtam, hogy nem nyálas.

Isteni küldetést teljesítő, saját történettel szembenéző, harcos.

Mark leterhelt, de reménykedő orvos, aki most álmai nőjét is megpillantja. Azonban semmi ideje nem jut szerelemre vagy normális életre. Ugyanis a világ veszélyben van, és ez egy különös, szupererővel bíró férfi azt állítja, hogy Mark ugyanilyen örökkévaló, emberfeletti erővel és halhatatlansággal. Emlékeznie kell, hogy még időben megmenthessék a világot. Ahogy a kiszemelt nő is közéjük tartozik, és nem véletlenül van meg a szikra közöttük: évezredekig hol együtt voltak, hol szakítottak egymással. Mark nagyon figyelmen kívül akarja hagyni őt, de egyre furcsábbak az álmai és érzi, hogy valóban valami nagy baj van. De miért nem emlékszik semmire és milyen veszély fenyeget?

Hát, valami mást vártam. Jobban valami istenek köztünk élnek típusú sztorit, még emésztem is, hogy ez miben és hogyan más.

Az tetszett, hogy Mark történetét követve kívülről és lassan haladunk egyre mélyebbre a mitológiába. Megvan az íve, ahogy elveti az örökkévalók gondolatát, majd elkezdenek feléledni a képességek és az emlékek, nem csak benne, hanem a többiekben is. Az tetszett is, ki hogyan reagál erre. Van, aki nem akarja tudomásul venni, más felvállalja és megéli, de van, aki a kettőt ötvözi.

Még azt is érdemes megnézni, hogy nem egyszerűen jók és rosszak vannak, rossz és jó utak. Az egyéni döntéseik sokfélék, és vannak olyanok, akik sokkal kétesebb utakat választanak. Hiszen akad itt olyan, aki modern diktátorként találja meg a helyét – és hagyják is ezt neki. Más meg nagyon nem akar hinni, és képes az egészet el sem hinni.
Természetesen nem csak ennyi a sztori, hogy fel kell fognia a memóriavesztetteknek, hogy kik ők. Van egy világot fenyegető veszély is, és ehhez kapcsolódóan harc. Képregényben szuperhősök csatája nem olyan, mint filmen, de azért a rajzoló igyekezett. A lényeg az, hogy a cselekményt pörgetik a csaták, le meg a szereplők öntudatra ébredése és az egymás közti kapcsolataik alakulása kötött.

Komplett mitológiája van, Gaiman szerzősége mellett ez nem meglepő. Azonban nem tudom azt mondani, hogy teljesen felfogtam az itteni világ felépítését. Pl. nem értem, hogy az örökkévalók itt hagyása és a Föld őriztetésében mi a cél. Mit akarnak még az emberiséggel? (Azt még mindig emésztem, amikor az egyik csoportot megették. Fel is merült bennem, hogy arra megy ki az egész, mint a Mátrixban, csak annál is direktebb módszerrel?)
Fura az is, hogy az egyik szereplőnek lett egy emberi gyermeke. Az hogy jön össze, hogy évezredekig voltak együtt, kavartak össze-vissza egymással, de nincs szaporulat? Egy emberrel meg mégis összejött? Nekem már pörög tovább az agyam, hogy az a gyerek mit örökölt. Teljesen embernek tűnik, de ha az anyja örökkévaló, legalább részben nem kellene képességeinek lennie? Szegény sorsát meg hagyjuk is, az simán szomorú.

Szerettem, hogy jöttek más Marvel karakterek is a történetbe. Beágyazza a Marvel univerzumba vele. Vasember felbukkanása mindig öröm, és ő is megkapta most a maga részét. Azt kifejezetten bírtam, ahogy a regisztrációval zargatta az Örökkévalókat. (Pedig ez nem a humoros képregények közé sorolható, de ezen vigyorogtam.)

Igaz, a nyelvezet helyenként nem magyaros, de a történetet lehetett érteni, így annyira nem vettem magamra. Azért néha elkapott a piros filc utáni vágy.
A képekkel is elvoltam, ha nem is az a képregény, amit szépnek neveznék. A szereplők elég karakteresek, csak éppen az Atlantisz stílusa jutott róla eszembe.

Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy ez mennyire az a közösség, szereplők, akik majd a Marvel moziba jönnek. Talán hamarosan kiderül ez is.

Gaiman: Örökkévalók – Mint képregény: 70% megalapozott mitológia, jól időzített rejtélyek és korrekten rajzolt.

Szubjektíven: 55% túl sok kérdésem maradt és nem feltétlenül tetszett, ahogy zárt a történet.

Sárkányok bűvöletében - de most az a kérdés, melyik regény NEM tartalmaz sárkány szereplőt?

1: Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege

2: Tolkien: A babó

3: R.R. Martin: Éjvadászok

4: Paolini: Eragon

5: Ende: A Végtelen Történet

Megoldás: Tovább!

Családi titkos, depresszióval küzdő, vidéki, rejtélyes halálesetes.

Nathan élete több ponton is kisiklott. Egy erőszakos apa gyermekeként megtanult félrenézni és eltűrni, ami történik vele. Szerelmes lett, és bár a gazdag lány családja ellenezte a kapcsolatot, megnősült. Lenyelte, hogy az apósa olyan földet adott neki, amelyből nem lehet megélni. Lenyelte, hogy az öröksége nagyját erre kellett költenie és nyomorognak csak belőle. Amikor a felesége elhagyta, a közös fiukat is igyekezett kisajátítani. Nathan még annyit sem lehet Xanderrel, amennyit a bíróság neki ítélt. Amikor a magányát egy kedves pincérnő kezdi feloldani, elmenekül előle, és mire észbe kap, a nő már az öccse felesége és neki szül gyerekeket. De most az öccse halott. A pusztában szomjan veszett. Különc öngyilkosság, vagy valaki oda juttatta? Nathan a depresszióval párban keresi a válaszokat és kénytelen szembenézni azzal, mennyi titkot rejt e család és milyen elveszett férfi ő maga is.

A saját zsánerében és vállalásában remek ez a könyv. Annyira, hogy tiszta depressziós is lettem tőle, ezért nem tudtam igazán megszeretni sem. Egyszerűen ártott a közérzetemnek, ami valahol dicséret is, de akkor sem esett jól elolvasni.

A történet egy furcsa krimi féleség. Ausztrál puszta, az egyik testvér kint hal a sivatagban. Valaki miatt nem tudott hazamenni, vagy öngyilkosság volt? A bátyja, akivel egy ideje rossz volt a viszonya, próbál válaszokat találni magában merengve és a rokonokat kérdezgetve. Nincs benne hagyományos krimi elem, Nathan nem nyomoz igazán, csak valami nem hagyja nyugodni, és szép lassan több mindenre rájön és megfejti, mi történt igazából a testvérével. Azonban nem ez a regény igazi rejtélye: a titkok, a családtagok rejtett dolgai, amelyek gyötrőbbek és fontosabbak, mint a testvér gyilkosa/öngyilkossága.

Hiszen ebben a sztoriban nagyon sokan őriznek csúnya és fájdalmas titkokat. Az emberek kegyetlenül bánnak benne egymással. Sokféle bántalmazás van benne, generációk között átívelve. Gyerek elleni, nemi erőszak, verbális és fizikális is. Minél többet tudtam meg arról, ki mit szenvedett el, annál mélyebbre süllyedt a hangulatom. Ahogy most gondolkodom, kétlem, hogy lenne benne olyan szereplő, akinek ne jutott volna ki valami. Még Xander sem úszta meg teljesen, hiszen a nagyapja konkrétan gyűlöli az apját és nem tudom elképzelni, hogy ne próbálta volna az egyetlen unokáját a maga oldalára édesgetni. Nathan meg persze tűr mindent, hogy a fia kevésbé sérüljön.
Ehhez jön hozzá, hogy a főszereplő súlyosan depressziós, és nem egy olyan jelenet van, amikor valaki azért aggódik, nehogy öngyilkos legyen. Át is lehet élni Nathan minden kínját. Nem egy felemelő olvasmány ilyen szemszögből sem. Még akkor sem, ha Nathan nem akarja meglátni, hogy ő maga is milyen mélyen van a gödörben. Az is egy folyamat, amíg felismeri, hogy ő is egy elveszett férfi lett, és ha nem kezd el változtatni, segítséget kérni, akkor neki sem lesz visszaút.

Belülről van megfogva a folyamat, az ügy és a szereplők. Nagyon lassan halad a szerző a cselekménnyel is. Ez egy belemerülő, átérzős könyv, bár kérdés, aki akar ilyen tragédiákat, titkokat és sötétséget átérezni. Azért igaz az is, minél többet tudunk, annál jobban összeáll és az is értelmet nyer a cselekmény, ha sokáig is kell várni egy-egy kirakó darabkára.

Hangulatos, az embereket és a tájat is jól megfogta Harper. Határozottan van egy egyedi, nehéz atmoszférája. Ezt akkor is tudom értékelni, ha nagyon nem esett jól belesüppedni ebbe a vigasztalan világba. Azzal együtt is depresszív, hogy tulajdonképpen igazság szolgáltatik, és egyfajta happy end van a végén.

A végszó talán az lesz, hogy ez egy jó regény, csak éppen nagyon nem szerettem olvasni. Tele van fájdalommal, elfojtással és rejtett bűnökkel.

Harper: Az elveszett férfi – Mint krimi: 65% belülről megfogott, mély érzelmekkel elmondott sötét történet.

Szubjektíven: 55% az agyammal tudtam értékelni, de nem szerettem. Túlzottan fájó történet.

Cím: A hívők

Szerző: Gary Braver – magyarul ezzel kezd, kint sikerszerző. Több thrillert is jegyez, fülszöveg alapján szimpatikusak is. A legutóbbi regényét Tess Gerritsennel jegyzi – a jelen kötet a legutóbbi szóló regénye. Ha sikeres lesz, visszatérő szerző is lehet. Van még mit kiadni tőle.

Műfaj: thriller, orvosi színezettel

Cselekmény: egy kórházban csodás események történnek. A szívinfarktusba meghalt középkorú férfi negyed óra múlva saját lábán távozik. A kómába esett fiatal felébred, és arámiul kezd el beszélni. A média hamarosan rákap a csodára. A közelben pedig van egy labor, ahol a tudósok a halálközeli élményeket vizsgálják…

Fogadunk, hogy a csoda helyett valami tudományos dolog van a háttérben? Bírom az ilyesmit, a kötetet is várom. Állítólag agykutatási újdonságokkal.

Várható megjelenés: a Lettero őszi újdonságai között szerepel, elvileg október eleje

Új otthonba induló, végső áldozatra készülő, mágikus.

Bowman legyőzte a Nagymestert, a mant nép szabad lett. Ira pedig érzi, merre van az új otthonuk. Prófétaként áll az élre, bár a családja és az ő számára is nyilvánvaló, hogy ez felemészti az erejét, és ő maga nem fog megérkezni az új otthonukba. Bowman is búcsúzni készül. Tudja, a dalnok nép ideje előtt. El kell dalolni a szél dalát, ami megtisztítja a világot tűzzel. Ám ennek a dalnokok élete az ára, és az egyiküknek az első próféta örökösének kell lennie. Ez az ő küldetése. Így, miközben együtt vészelik át az út kihívásait, Bowman igyekszik elkerülni, hogy Sisi közel kerüljön a szívéhez. Kestrel mindezt érzi és neki is megvan a maga terve, amibe most az ikrét sem avatja be.

Ennek a sorozatnak sikerült kötetről kötetre jobbnak lennie. Annyira, hogy a végére már azt is rá merném mondani, hogy amennyire egy gyerekeknek/kamaszoknak írt mese fantasy epikus lehet, ez az.

Miközben mindegyik egy külön kaland, és a fő események önmagukban is érthetők, van egy sokkal nagyobb történet, ami mindent indokol és áthat, de ez csak a végére válik tisztává. Minden egyes megtett lépés, minden áldozat azt a célt szolgálta, hogy a végén jöhessen a szél és az a jövő követhesse, ami majd eljön.

Különben is gyengém, amikor a cselekmény kis részei a végére összeállnak, és lehet olvasóként érezni, mennyire ki van találva minden. A Nagymester már a kezdetektől tudja, hogy Bowman sorsa, hogy romboljon, majd uralkodjon. (Az sem véletlen, ki képezi majd a fiút Dalnokká.) Pontosan ez is fog történni – és ezért kell Sisinek annak a lánynak lennie, aki. Pedig nincs benne semmi számítás, véletlenek sora hozza és mégis teljesül a jövendölés. De hozhatnék sok példát – Kestrel jelleme is azt a célt szolgálja, hogy a végén megtehesse, amit meg kell tennie.

Miközben a jóslat minden részlete már feltárul és megértjük a kis összetevőket is, az út folyamatosan hoz kalandokat. Ezek izgalmasak, változatosak, és mindegyikben akad valami plusz is. Pl. a légy, ami beleszáll az elmébe és kihozza a legmélyebb vágyakat, akár erőszakos formában is. Ha nagyon akarnám, még a tudatos és tudat alatti én kérdését is hozzá tudnám magyarázni, és hogy milyen szerepe van a neveltetésnek, erkölcsnek az életben az ösztönökkel szemben. Vagy, a törzs, akik lányokat rabolnak feleségnek. Van egy nagyon érdekes beavatási szertartásuk, és nagyon tetszett, ahogy az sok mindent elárult a jellemről is.

A szereplők most értek hősökké. Még furcsa, hogy 15 évtől számítanak felnőttnek, de komoly út van minden kiemelt szereplő mögött. Bowman, ahogy készül az áldozathozatalra. Sisi, aki levetkőzte a hercegnői gyerekességet, és felnőtt, komoly és erős fiatal nő lett, aki állhatatosan halad a célja felé. (Különösen aranyos a kettőse Bowmannel – nem a YA regények romantikája ez, a mesék majdnem eleve elrendelése, de szerettem.) Most lesz értelme annak, hogy Kestrel olyan jellem, amilyen. Eddig benne találtam valami taszítót, de most ettől lehet igazi hős és kaphat olyan véget a sztori, amit szerettem.

Most a húguk a gyenge láncszem – újfent abból fakadóan, hogy fiatalnak érzem a szereplőket azokhoz a helyzetekhez, érzelmekhez, amikben benne vannak. 7-8 évesen annyira szerelmesnek van megírva, ami egy 16-17 évesnek is heves lenne.

Erre a kötetre is igaz, hogy vannak olyan képek, kis részletek, amelyek belém vágtak. Ahogy az arcát rejtő fiú végigmegy a próbán. Ahogy az egykori Nagymester követi a tekintetével Bowmant a végső búcsú után…

Szerettem ezt a sorozatot, és méltó zárlatot kapott. Még akkor is, ha a ciklikusságra utalva akár vissza is térhetnének a dalnokok, kerek ez így.

Nicholson: Lángoló szél – Mint gyerekkönyv: 100% kalandos, morális kérdéseket érthetően vet fel és játékos is.

Szubjektíven: 95% érzelmileg is megütött, szerettem a mondanivalóját, a karaktereit is.