Tündéres, mesevilágot mentő, átkot törő, szerelmet lelő.

Rég volt már a tündérek országa egész és boldog. Árgyélus – tündérnevén Árnyék – és Ilona fia egy királylányba lett szerelmes, akit az apja nem akart elengedni. Az Ördöggel lépett szövetségre, melynek eredményeképpen a tündérherceg halott, szerelme Csipkerózsika álomban várja a hercege csókját, és a tündérek világa kettészakadt, súlyos átokkal terhesen. 13 évente egy csecsemőt kell az emberek közé lökniük, és tündéreknek kell halnia, hogy esélyt adjanak neki ott élni. Árnyék már nagyon fáradt, és az Ördög elérkezettnek látja az időt a még nagyobb szenvedés kimérésének. Ám két kint rekedt manó útnak indít egy utazó varázskönyvet, ami megtörheti az átkot. A tündérekben hívő, budapesti lánynál, Liliomnál köt ki, aki körül hirtelen három férfi is megjelenik: a vonzó főnöke, egy pimasz ügyvéd és egy zseniális, de zavart festő. Az Ördög mesterkedik, hogy a könyv ne érhessen célba – mások segíteni próbálnak. Liliom pedig a saját helyét és a szerelmet is meglelve hősnővé lép elő.

Tudnék arról merengeni, miért ír remekül Gaura Ágnes. Novellákat és Borbíró Borbála regényeket már olvastam tőle többet is, most pedig ez a tündéres fantasy következett a sorban. Ha valaki Bori kalandjait szerette, ezt is fogja.

Közös, hogy fog egy mítoszt és saját szájíze szerint alakítja. Csak az itt most nem a vámpírok mitológiája, hanem a magyar népmesék világa. Elsősorban Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi története az alap, de más klasszikusok is visszaköszönnek, mint A három nádszál kisasszony vagy A bíró okos lánya. Természetesen olyan motívumok sem maradhattak ki, melyek Perrault világát inkább idézik, mint a magyar népmeséket: a szerelmes férfi itt az üvegcipellő helyett a bakancsot cipeli a lány után, és a csókra váró álmodó lányt is említettem már. Mivel gyerekkorom óta szeretem a meséket, így nagyon élveztem, mi és hogyan kerül elő. A tündéres szál pedig tökéletesen magába szippantott.

Ezt magyarázom! A regény nagyon sokáig két történetszálon halad. Az egyik a tündérek világában játszódik, ahol az Ördög kitalálta, hogyan tudja Árnyékot nagyon megkínozni. Ahol reménytelenül szerelmes páros próbál boldog lenni, és ahol az átok megint áldozatot szed. Jól kidolgozott fantasy világ, ami tovább gondolja a mesét. Színes, izgalmas, érzelmekkel teli és megszerettem a szereplőket is, ha egyeseknek a neve az agyamra is ment. A tündéreknek olyan neveik vannak, amelyek némi túlzással körmondatoknak is elmennének. Rövidítik is őket nagyban, vagy emberi neveket használnak.

Az emberi világ viszont nem tudott annyira lekötni. Itt is az érdekelt, ami a másik világhoz kötődik. Tudjuk, hogy váltott gyermekek vannak az emberi világban. Tudjuk, hogy egy tündér herceg is van ott. De vajon Liliom körül melyik fiú kicsoda? Ezzel elszórakoztattam magam, de sajnos Liliom története nem tudott még ennyire sem érdekelni.

Annyira lassúnak éreztem ezt a lányt… Szilárd is piszkálta ezzel, de én is úgy éreztem, hogy nem jó taktika ennyire mesebeli választ keresni minden helyzetre. Onnantól, hogy aktivizálja magát és beleveti magát Tündérországba, már vele is jobban kijöttem.

De az emberi szál is onnantól kezdett tetszeni, hogy a férfiak is megindulnak a másik birodalomba, és ott küzdenek sárkánnyal, Ördöggel, szerelemre lelnek és átkot törnek.

Gaura Ágnes humora ebben a könyvben is benne van. Akadnak idézhető beszólások és jópofa szövegek benne, de a helyzetpoénokat is nagyon szerettem. Ami Farkassal és Szilárddal történik a tündéreknél… na, abból szinte komédiát is lehetne forgatni.

Sok minden tetszett benne – a szereplőktől kezdve a cselekményen át az írónő stílusáig. Nem is értem, miért volt olyan rossz érzésem a végén. Nem is túl nagy a happy, nem is kicsi – ezen még töröm a fejem. De összességében jó regény volt.

Gaura: Túlontúl - Mint fantasy: 85% ismert mesékből nagyon saját történet, humorral és kalandokkal. Izgalmas.

Szubjektíven: 75% a vége valamiért nem fogott meg, ahogy Liliom sem, de a sztorit bírtam.

Egyetemre járó, útkereső, női.

Két lány kezdi az egyetemet Angliában, bejutva egy írói kurzusra. Abby fiatalon megárvult, viszont a szülei után vagyon maradt rá. A lánynak semmi miatt nem kell aggódnia, tevékenyen, bulizva, könnyeden veheti az életet. Az egyetemnek is így áll neki, de hamar rá kell jönnie, hogy ennél többre lesz itt szüksége, Komolyodnia kell, és megtalálnia magát. Dóra mostohaapja angol, az anyja magyar. Az utóbbi években Magyarországon éltek, a lány az egyetem miatt tér vissza a szigetországba. Alig várja, hogy csiszolgassa a képességeit, a könyvtárba bújjon és a szobájában írogasson. A témavezetője azonban ennél sokkal többet akar tőle. Járjon el, gyűjtsön élményeket, amiket megírhat! Szerezzen barátokat, legyen szerelmes. Dórának is változnia kell, hogy jó író és boldogabb ember lehessen. A két lány története pedig egy ponton találkozik.

Elnézőbb szoktam lenni bizonyos regényekkel, de van, amikor nem tudok az lenni. Ennél a kötetnél folyton azzal szembesültem, ha találtam valamit, ami tetszik, jött két másik olyan dolog, ami viszont nem. Így, bár vannak benne pozitívumok is, nekem nem volt élmény.

Durva, de leginkább a címe fogott meg. A regény cselekményéből konkrétan kiderül, mire utal és jól összefoglalja a szerző üzenetét is. Az életet élni kell, megtenni dolgokat, ha azok kívül is esnek a komfortzónánkon. Úgy lehet fejlődni, és megtölteni élményekkel a világunk. A pillanat bátorság annyi, hogy az első lépés megtételéhez kell. Ha már benne vagy, csinálod, menni fog. Csak bele kell kezdeni. Ez egy jó üzenet, szépen bele van ágyazva a cselekménybe és szinte mantraként működik címként is. De hogy ez legyen a kötetbe a kedvencem…

Nézzük csak a cselekményt! A regényt untam. Bár Abby intenzívebben él és több minden történik vele, összességében mindkét szálat untam. Hiányoztak azok a nagy pillanatok, az olyan események, amelyek a cselekménybe tartottak volna. Most komolyan, a párkapcsolati dilemmában az a legizgalmasabb, hogy vajon a kedves, szerény lányt szeretni fogják-e a szerelme szülei? Mondanom se kell, nem rágtam le egy körmöm sem.

Hiányoztak a szenvedélyek. Dóra alapból egy nyugodtabb karakter, de egyik lány esetében sem éreztem azt, hogy most valami elsodorna. Bár a történet arról szól, hogyan törik meg a rutinjaikat az életben, mégsem volt izgalom és izgatottság.

A karakterek. Nem fogok logikus magyarázatot adni, de egyik lány sem lett szimpatikus. Abby egy modern mesebeli királylány – még az is stimmel, hogy elveszti a szüleit. Hiszen mi a Disney mesék visszatérő eleme? A hercegnők, de még Bambi is megárvulnak, vagy félárvák lesznek. Ehhez képest egyik pillanatról a másikra a New Adult romantikus regényekbe illő lány társadalmilag felelős, érett felnőtté érik, kötelességtudattal. Mégis, mikor, miért és hogyan? Nincs meg a folyamat, így nem is éreztem hitelesnek.

Dóra fejlődése jobban le van írva, csak az meg unalmasabb. A csendes lány összeszedi a bátorságát, hogy kifejezze az udvarlójának, hogy neki is tetszik a fiú. Elmerészkedik egy-egy buliba. Ok, lélektanban stimmelünk, de ez egy csendes, unalmasabb történet.

Az meg különösen irritált, ami a történet vége lett. A csavar nem lepett meg. Kb. a regény félénél már felmerült bennem, hogy valami hasonló lesz itt. Az egyik lány nyer egy komolyabb díjat is, amin meg nevetőgörcsöt kaptam, mert azt is megmutatják, mivel. A futottak még kategóriába se kellene bekerülnie, nemhogy nyernie!

Nem tetszett a stílusa sem. Bár érezni, hogy dolgoztak rajta és finomítottak a szövegen, nem egyszer ütött meg, mennyire iskolai fogalmazás ízű. Leginkább, amikor a lányok iskolai feladatait olvashatjuk. Az kifejezetten fájt.

Ez most nem tetszett, és bár nem az erotika taszít – nincs is benne –, akkor sem fogott meg.

Fodor: Egy pillanat bátorság - Mint női: 45% van mondandója, erősen érzelmi oldalról közelít, és kifejezetten csajos is.

Szubjektíven: 25% a cselekményt untam, a lányok nem lettek szimpatikusak, plusz a szöveg.

Halloween volt, közeledik karácsony. Nekem meg a kezembe akadt egy mesekönyv, amiből az egyik kedvenc mesém készült. Készült hozzá könyvjelző/háttérkép, ki min olvassa.

Vajon melyik mesekönyv ez, és ki a szerző?

(Az idézet a meséből van!)

Megoldás: Tovább!

Sorozatgyilkosos, vallásos, összeesküvést leleplező.

Marcus továbbra is a sötétség vadásza – egy olyan pap, aki észreveszi a bűn nyomait, és képes felderíteni a legszörnyűbb eseteket is. Ám az eltelt három év alatt kezd elege lenni abból, hogy nem ismerheti a feletteseit. Árnyaktól jönnek a feladatok, és valaki közöttük is bemocskolódott. Amikor a Vatikánban brutálisan végeznek egy apácával, nem engedik meg, hogy a gyilkos nyomába eredjen. Belülről védik a tettest. Így, amikor egy római sorozatgyilkos nyomába kell erednie, és egy titkos szervezet nyomára bukkan, szembe kell néznie azzal, kiknek dolgozik és melyik a valós ideák, melyeket követnek. A római rémet azonban meg kell állítani, és a római rendőrségnél elhelyezkedett Sandra segít összeilleszteni a részleteket, és kivonni a forgalomból egy zseniális és egyben sérült elmét.

Donato Carrisi izgalmasan vonalon mozgatja a Marcus regényei szereplőit. Hiszen nem simán egy krimit ér, pszichológiai alapossággal, hanem misztikumot és egy más sík kérdéseit is felveti, miközben egy történelmi összeesküvésnek is a nyomára vezet, ami a maga módján ugyanolyan megkapó, mint amit Dan Brown tárt az olvasók elé.

Melyik vonallal is kezdjem?

Mivel nagyon bírom Marcus karakterét, nézzük a szereplőket! Volt ugyan a sorozatnak egy előző kötete, amit szintén érdemes elolvasni, de ha valakinek nem sikerül beszereznie, attól még fogja tudni élvezni és érteni ezt a sztorit. A lényeges elemek, amit valamiképpen tovább akar vinni Carrisi, ebben is ismertetésre kerülnek. A karakterek eredetét, korábbi történetét is átveszi, így érthető lesz mindenkinek milyen fejlődési ívet járnak be.

Marcus különleges képességgel bír, amit leginkább ahhoz tudnék hasonlítani, ahogy a Hannibal sorozatban Will beleélte magát a gyilkos személyiségébe, és szinte azonosult vele. Van egy kifejezetten olyan jelenet is, ami akár abban a sorozatban is elfért volna. Már ez is érdekessé teszi, de ott van a rejtély, ki is ő igazán. Most sem jutunk közelebb, de itt már nem egy hű katonát látunk, aki kérdések nélkül teszi a dolgát. Kételyei vannak, az igazságot kutatja, miközben ő maga is rejtély.

Sandra kevésbé fogott meg, pedig neki is jut egy elé nagy dilemma. Újjáépíti az életét, párkapcsolatban él, elköltözött. De magának kell ráébrednie, hogy ez mennyire menekülés, mit akar igazán. Ő pedig egy olyan nő, aki cselekszik is, ahogy felismerte a választásai mögötti indokokat és nem fél változtatni.

A kettejük közti dinamika megvan, ha a kapcsolatuk kimértebb és távoli is. A módszereik kiegészítik egymást. Teljesen máshogy közelítenek a gyilkoshoz és az ügyhöz. Marcus mögött a Lelkek ítélőszéke áll, és egy titkos bűnmúzeum, valamint a képessége, és a gyilkos gondolataiba férkőzés. Övé a pszichés oldal. Sandra viszont a tényeket és a bizonyítékokat követi, és klasszikus rendőri módszerekkel halad előre.

Izgalmas és fordulatos a sorozatgyilkos utáni hajsza, de ezen felül még ott van az összeesküvés elméletes rész is, az egyházon belül megbúvó titkos szervezetről. A különleges iskola története különleges és gyilkos gyermekek részére. Miközben egy szórakoztató, jól megkomponált nyomozást követünk, egy sokkal sötétebb és misztikusabb vonalat is visz a szerző, ami szintén nagy tetőpontot kap, és vezet át a harmadik részhez.

Marcus karaktere szépen összefogja a szálakat, ha néhány kitérő szét is húzza a szerkezetet. Átláttam, mozgalmas volt, és szerettem, hogy sem magánéleti, sem a bűnügy vonalán nem hagy unatkozni. Logikus és következetes az eseménysor, egy krimiben ezt el is várom.

Talán csak Marcus személyének rejtélye, aminek még haladnia kellett volna kicsit.

Bizonyos, hogy elolvasom a harmadik részt is, megszerettem ezt a sorozatot.

Carrisi: A sötétség vadásza - Mint krimi: 90% fordulatos eseménysor, misztikum és pszichológia, karakteres hős.

Szubjektíven: 85% izgat Marcus múltjának titka, jó az ellenfél, az összeesküvés, a vége is.

Cím: Varázsolj haza!

Szerző: Kay Bratt angolul már jegyez pár regényt, magyarul ezzel debütál.

Műfaj: kortárs, női, fejlődésregény

Cselekmény: Cara egy hátizsákkal vág neki az országnak, hogy megnézze kedvenc írója (Hemingway) házát. A fiatal lány mögött nehéz évek állnak, alkalmatlan gyámszülők és árvaházi rendszeri gyötrődés. Az út talán egy jobb életbe is visz. Társául egy kóbor kutya, Hemi szegődik, akitől tanul pár dolgot az életről.

Várható megjelenés: most úgy tűnik, tavaszra várható magyarul.

Miért várós?

• Már a borító megfogott.
• Kutyás vagyok – bocs, cicák!
• Valami azt súgja, szívet tépő lesz.
• Olyan sztori, amit filmen is megnéznék.

Egymásra találós, múlttal szembesülő, traumákat feldolgozó.

Cecil magyar származású, de Párizsban felnőtt és festőnek tanult szemrevaló fiatal nő. Valami azonban hiányzik az életéből, ami miatt nem tud boldog lenni az udvarlójával és a párizsi életével. Kísérti egy fiú árnya, aki a dadája szerint soha nem létezett. Hogy tisztázza magában a dolgokat, felnőttként először hazatér Magyarországra. Ott már az első napokban felfigyel rá egy vonzó építész, aki udvarolni kezd neki. Endrét eleinte csak a lány szépsége érdekelte, de aztán rá kell jönnie, hogy a múltjuk is összeköti őket, ha erre a lány nem is emlékszik. Miközben egyre inkább egymásba szeretnek, elkezdi közelebb vinni Cecilt a közös emlékekhez, melyekre a lány nem emlékszik. Közben egy grófné is a múlttal néz szembe, felismerve élete hibáját, amit még szeretne jóvá tenni az életében.

Ez a regénye is az írónő azon történetei sorába illik, melyben egy történelmi korszakot, történelmi hangulatot emel ki és ezt használja egy szerelmi történet háttereként. Ahogy már a Kétszáz éves szerelemben, vagy Az aranyműves fiában is szerkesztett, van a jelennek egy idősíkja és egy történelmibb kor is.

A jelen 56 után, ez a történelmileg kevésbé eladott. Ha nem lenne konkrétan leírva, mikor vagyunk, nem jönnék rá. Nagyon csak félszavakban utalnak a rendszerre, és arra, mi zajlik éppen. Cecilnek, vele Endrének is lenne innen kiútja, és nekem nem fér a fejemben, miért maradnak és próbálkoznak itt. Pláne a lány, aki ismeri a nyugati életet is. De ezen nem is agyalok, itt nem a regény korának az ideje érdekes.

A másik korszak a II. VH ideje. Az sincs éles vonalakkal megrajzolva, itt viszont ez szolgálja a balladai homályt, amiből összerakjuk, mi történt korábban, ki mit és hogyan élt túl. Nem akarom a csavarokat lelőni, de a holokauszt ott van a sorok között, csak ki kell venni belőle. Egy olyan elhallgatásból és utalásokból felépülő korkép jön létre, ami azzal hatásos, hogy nagyon sok minden a fantáziánkra van hagyva. Endre másfél évet töltött a pokolban, de erről nem tudunk meg semmit. Utalnak komoly traumákra, de ránk van bízva, hogyan képzeljük ezeket. Általában túl sok lyukat találnék itt, de ennek jól állt, és jobbnak találtam ezt a múltbeli síkot, mint a regényidő jelenét.

A szerkezet egy-egy karaktert helyez a középpontba. Egy zsidó kislány, a szanatóriumban hosszú évek óta először megszólaló Katalin grófné és Cecil vannak kiemelve. Igazság szerint közülük egyik sem fogott meg. Cecil túl naiv, helyes hősnő, akinek csak a rejtély, a fura emlékképek törik meg a tökélyét. A grófné simán vezekel. A kislány világa pedig gyerekes, ő maga is egyszerű és boldog lélek. Igazából azok a történetek és jellemek tetszettek, amelyeket ezek mellett találtam. Endre, aki túlélt valami szörnyűt, bekerült egy árvaházba, és egy jóbarátjának köszönhetően felszívta magát, kiharcolt magának egy boldogabb jövőt.

Ő mondja ki a regény üzenetét is, ami a múlt feldolgozásáról szól. A gyűlöletet el kell engedni, megbocsátani és menni előre. Katalin ezt tanulja meg most, és ezzel tud tovább lépni maga is. Ahogy Endre eljutott eddig, az lett volna az izgalmasabb, de a jelenben ő már megbékélt, pozitív figura, akinek a viharairól a balladai homály rejti a részleteket.

A múltban, az elhallgatásokban vannak a nagy drámák és az érdekesebb események. Sajnos, ez a kevesebb. A főszereplő fiatalok lágy románca van a középpontban, illetve ahogy Endre ráébreszti a lányt a közös történetükre. Ezt kevésbé éreztem erős történetnek.

A stílusán is van egy megszépítő, néhol már nagyon édes máz, ami nagyon nem volt a fogamra való. Annyira lehetett volna ebbe több drámát és fájdalmat tenni, nagyobb hatásokat. Helyette néhol egészen giccsesnek éreztem, nem csak a történetet is.

Nem fájt olvasni, gyorsan is ki lehet végezni, de sajnálom, hogy nem lett fájóbb, drámaibb.

Bauer: A fényfestő - Mint romantikus: 65% a szerelmi szál tipikus és mesés is, a háttértörténet balladás, erősebb.

Szubjektíven: 55% az elején nehezen álltak össze a síkok, utána viszont túl egyszerűek lettek.

Párkapcsolatos, nehézségekkel szembenéző, zenekaros, útkereső.

Josh és Anna 4 éve vannak együtt, és ez alatt a Midlife Crisis, vele Josh is világsztár lett. Anna a biztos pont az életében, a múzsája és a társa, akit mindennél jobban szeret. A banda is befogadta a nőt, akit a kabalájuknak is tartanak: ő Miss Midlife Crisis. Josh lánykérésre készül, már fél éve várja a tökéletes pillanatot. Anna viszont pokolian szenved, és képtelen a férfinak elmondani, mi minden bántja. Lassan 38 lesz, és mit tud felmutatni? Nincs se állása, se karrierje – csak otthon van, vagy a fiúkkal megy a koncertekre, ő csak Josh barátnője. A fiatalság már kezd elszállni, Josh pedig évekkel fiatalabb – mi lesz, ha egyszer gyereket akar? Mi lesz, ha ráébred, hogy Anna öreg már hozzá? Egy friss trauma is agyonnyomja a nőt, aki teljesen utat vesztett. Egyedüllétre vágyik – ám szerencséjére egy vulkánkitörés miatt nem tud elrepülni, Josh rátalál és magával viszi. Kapnak egy esélyt, hogy a 4 év rossz pillanatait is feldolgozva, szembenézve a kétségekkel és egy ármánykodó menedzserrel megmentsék magukat Európa nagyvárosait járva.

Általában már a fülszövegből és az író korábbi regényeiből elég jól meg tudom határozni, mit várhatok egy regénytől és mennyire fog tetszeni. Itt is voltak előzetes jóslataim. Középmezőnyt vártam – Szaszkó Gabriella nagyon jól ír, élettel tölti meg a szereplőit és sodortat végig az eseményeken, nem kevés lelki mélységet bejárva. Ezt vártam. Viszont, a Kora február, a Midlife Crisis első kötete miatt a cselekményt fenntartásokkal kezeltem. Nagyon irritál, amikor egy csaló, másokat megbántó párnak kell drukkolnom. Anna és Josh pedig ezt csinálták, és komolyan rühelltem a szerelmi szálukat az első kötetben. Vagyis: remek kivitelben egy olyan sztori, ami taszít.

De félretettem az előítéleteim, és elolvastam a regényt. A kiadónak is hála, hogy rászántam magam. Valószínűleg nem bírtam volna megállni, és előbb-utóbb elolvastam volna, de ha lehetőségem van a megjelenés előtt olvasni, az nagy hajtóerő, hogy előre kerüljön az olvasólistámon, így kora novemberben eljött a Késő március.

Ritka, amikor egy könyv ennyire meg tud lepni, és rácáfol minden előzetes várakozásomra. Amit legfontosabbnak tartok leszögezni, hogy ez alig szerelmes regény, szívem szerint egyáltalán nem nevezném annak. Itt egy stabil párkapcsolatot látunk, úgy, ahogy nem szokás írni róla. A párnak már megvolt a „boldogan, amíg meg nem” pillanatuk, itt pedig megnézhetjük, mi lett utána. Szerelmesek, hűségesek, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek nehézségeik vagy problémáik. Szaszkó Gabriella tucatnyi olyan kételyt és kérdést belesző a cselekménybe, amelyek minden párkapcsolatban élő embernek ismerősek lehetnek és nem kell hozzá rocksztárnak lenni. Ha leveszem a Midlife Crisis körüli felhajtást, nagyon is valós dolgok merülnek fel. Az egyik fél nagyon sikeres a munkájában, sokat is dolgozik, és ettől távolodik is, ha nem is ez a célja. Egyszerűen csak a munka egy akkora szelet az életében, ami miatt a kapcsolatára kevés ideje marad – a másik fél pedig egyre magányosabb. Vagy a féltékenység, ami akkor is beköszön, ha a másiknak semmi oka rá. Igen, itt Josh szakmája miatt ez sokkal extrémebb: azért nem mindenkinek kell azért aggódnia, hogy a pasija a Föld egyik legszexibb énekesnőjével forgat erotikus töltetű klipet, ráadásul a hölgyemény ismert is arról, hogy mennyire könnyen kapható.

Ahogy ezek sorra jönnek fel és kénytelenek foglalkozni vele a szereplők, az első részből ismerős szerkezettel oldotta meg a szerző. A jelenben ott a páros, akik küzdenek egymásért, és el kell dönteni, hogyan tovább. Élénk álmokban pedig megelevenedik a múlt – ami duplán érdekes. Egyrészt, az idősíkok keverése feldobja a regényt. Másrészt, jól rávetít arra, hogy a szerelem önmagában nem elég. Josh és Anna imádják egymást, jót is tesznek egymásnak, de ettől még nem jut nekik happy end. Dolgozni kell egy kapcsolaton.

Azért külön hálás vagyok, hogy most a múltidézés nem egy gyógyszer miatt történik. Az első részben nem szerettem azt a fajta terápiát, fura volt. A közel jövőben játszódik ugyan, de nem tudom beleélni magam, hogy ilyet csináljanak orvosi célzattal és gyógyszerekkel.

Kerülgessem még egy kicsit a forró kását? Mi van a megcsalás témával, miért nem taszít most? Egyrészt, a cselekmény adott egy nagy mankót, ami miatt el tudtam fogadni ezt a helyzetet. Patrick is visszatér, és a kötet egyik legszimpatikusabb alakja. Ő sok olyasmit kimond, ami miatt elfogadom, hogy ez másik regény. A múlt már megesett, Josh és Anna együtt vannak, kisebb-nagyobb döccenőkkel stabil páros. Igen, roppant mocskos volt, ahogy viszonyuk volt az első részben, de legalább nem hiába volt minden szenvedés. Mindenki esélyt kapott arra, hogy boldog legyen, önmaga legyen, Patrick is. Itt már megcsalás nincs – a Kora február esetében is azt mondtam, ha Anna az elején borítja az asztalt, és elmondja, válni akar, mást szeret, semmi bajom nem lett volna. Maga a férje háta mögötti viszony, ami irritált. Azért, egyszer megint volt egy olyan sor, ami felhozta ezt az ellenérzésem, amikor Anna azon mereng, milyen vacsorákat főzött a férjének bűntudatból, mert délutánt a szeretőjével töltötte.

De volt még valami. Elhangzik, hogy örökre meg kell bélyegezni egy nőt, mert egyszer csalfa volt és hibázott? Bánja mindkettő, szenvednek tőle néha most is, és így azért könnyebb megbocsátani nekik. Nekem összejött. Fejben egész máshol van a két könyv. Az első egy romantikus regény, taszító szerelmi háromszöggel. A másik párkapcsolati mélyrepülés és egy ütős női regény.

Hiszen a két főszereplő közül Anna vonala az, amit erősebbnek érzek. Josh egy helyes, sikeres fiatalember, akin nagyon nincs mit ragozni. A helyén van a magánéletében és a szakmájában is. Neki nincs olyan belső konfliktusa, mint a nőnek. Neki csak figyelnie kell, kicsit javítani a körülményeiken és ennyi.

Anna viszont mélyponton van. A banda neve Midlife Crisis, de Anna az, aki megéli ezt az életközép válságot. Nagyon női szemmel, nagyon belülről. Olyan lelki mélységekbe megyünk le, hogy a kötet teljes első felét gyomorgörccsel olvastam, annyira féltem attól, mi jön még. Az élet minden területén kérdőjelek és válságok vannak és le is lettünk rántva Anna pokoljárásába.

Egyrészt, nincs előtte jövőkép a munkában. Anna nem olyan nő, aki boldog attól, hogy van egy gazdag pasija és csinálhat, megvehet, amit csak akar. Neki saját cél kellene, valami, amitől hasznosnak és boldognak érzi magát. Ahogy az itt megvan, hogy akarok valamit, de magam se tudom mit, és mi legyen – padlóra küld. Talajvesztés, első szint.

Másodszor, utat vesztett, mint nő. Szembe kell néznie az öregedéssel és mit jelent ez akkor, ha a szerelme 6 évvel fiatalabb. Abszolút ki vannak mondva és megélve azok a gondolatok, amelyeket megfogalmaztam magamban én is a kapcsolatuk miatt. Ehhez kapcsolódik az anyaság tárgyköre is. Szaszkó nagyon precízen nyúl ahhoz, hogy mennyire nehéz elfogadtatni, ha valaki nem akar anya lenni. Milyen nyomások érkeznek kívülről, és milyen lelki kínoknak tesznek ki akár idegenek is a gyerektéma miatt.

Egy női életközép válság, annyira átélhetően és mélységeiben, hogy nekem ez egy chick-lit olvasmány volt, és egyáltalán nem romantikus. Ha nagyon akarnám, a #metoo mozgalomhoz is köthetném, mert van egy olyan cselekményszála, ami a nők kihasználását elemzi és mutatja meg annak a fájdalmas vetületeit. De ez kicsit spoiler, így ezt rátok hagyom, fedezzétek fel magatok a cselekményben!

Ez a könyv is szaszkógabisan sodor el, és megsebez. Adja az öklösöket, ahogy átélteti nem csak a cselekményt, de a szereplői válságait és szenvedéseit. Annyira nem rázott meg, mint a sok tekintetben brutális Pennington fivérek, de vannak érzelmi tető(mély?)pontok itt is.

Belülről éltem meg a sztorit, az érzelmi részek fogtak meg, pedig van rockbandás cselekménye is, turnékkal és egyéb szálakkal, ami ad a regénynek, de nem ez hatott rám.

Ez a regény nem fog szórakoztatni. Alaposan gyomron vág, megráz, de megköszönöd neki.

Szaszkó: Késő március - Mint női: 90% fel mer hozni szinte tabutémákat, mélyen érzelmes és sodor a cselekmény is.

Szubjektíven: 80% a kezdeti ellenszenvem gyorsan legyőzte a próza és a mély embersége.

Aki nem kockáztat, nem is él. (Lackberg: Ezüstszárnyak)

az igazán bölcsek alkalmazkodnak a változásokhoz, és nem ragaszkodnak foggal-körömmel a múlthoz. (Johnston: A Megtörtek Istene)

Olyan nincs, hogy biztonság. Csak a kockázatnak vannak fokozatai. (Paolini: Álmok a csillagok közt)

Perszeusznak ott volt a csodalova, Aladinnak a lámpája, az Ószövetségben Dávid megkapta Jehova áldását. Egy isten elleni harcban nm árt, ha melletted is áll egy halhatatlan. (Sanderson: Vész)

– Télapónak öltözött – folytatta Peabody a döbbent csodálkozást. – Ez undorító. Ez egyszerűen… nem helyes.
– Micsoda? Talán ha sátánnak maszkírozta volna magát, az illendőbb lenne? (Robb: Halálos ünnep)

– Vagyis, ha a Tartarosz elkapna…
– Akkor magába olvasztana, így pedig belekerülnél a testébe, az alvilági szakadékba, az örök kínok otthonába.
– Pont ezt terveztem hétvégére… (Bessenyei: A háború lelke)

A te életed. A te döntésed – néz fel hirtelen Gergő. – Ne engedd, hogy más határozzon helyetted! (Rácz-Stefán: Pokolba a jópasikkal!)

Egy nőt ok nélkül sosem furdal a kíváncsiság. (Wul: A Perdide árvája)

Nagyon egyszerű a működése. Kikapsz a zsebedből egy ilyen szépséget és hozzávágod az ellenfeledhez. Ha fejen vagy mellkason találod, akkor biztos, hogy ki is nyírtad, de ez talán még mindig humánusabb, mint lábon dobni. Ha a lábát találod el, a bomba leszakítja, ami egyrészt baromira fáj, másrészt szépen lassan… vagy gyorsan, elvérzik az áldozat. Akkor már inkább robbanjon le a feje szerintem. Az legalább gyors. (Wesley: Egy űrállomás-takarító naplója)

– Szerintem jobb, ha a pilóta most a repülésre koncentrál, és nem a vécében dug valakivel.
Kerstin idegesnek látszott, mire Faye elnevette magát.
– Nyugi, Kerstin, az Úristen ezért teremtette a robotpilótát…
– Hogy a pilóták szexelhessenek az utasokkal? Kétlem. (Lackberg: Ezüstszárnyak)

Gyereket mentő, világűrt átszelő, idegen bolygókat látogató.

Apa és fia menekülnek a darazsak elől, melyek még a fémen is átrágják magukat és az emberi testtel hamar végeznek. A férfi elesik, tudja, nem képes tovább menni. A kommunikátorával felszereli a kisfiát, és beküldi a biztonságot nyújtó erdőbe. Egy régi barátnak üzen utolsó erejével, hogy mentse meg a gyermeket. Max, a kalóz a délutáni pihenéséből ébred arra, hogy segítenie kell a 4 éves Claude-on, aki árván maradt egy lakatlan és gyilkos bolygón. A rakományát azonnal kidobva, utasaival közölve a változást a Perdide felé veszi az irányt, egy barátot vonva még be, aki annak idején azon a bolygón élt. Miközben az emberek megosztottak a cél miatt – nem mindenki rohanna megmenteni mindent hátrahagyva egy idegen gyereket – idegen fenyegetésekkel is szembe kell nézniük, és csak a kommunikátor áll rendelkezésükre, melyen át igyekeznek tanácsokat adni a kisfiúnak, és életben tartani, amíg megérkeznek a megmentésére.

Nem számítottam eleve egy komoly történetre, de így is csalódottnak érzem magam. Nem találok olyan szempontot, amelyből ne azt hoznám ki, hogy ez a regény kevés és átvitt értelemben vékony. (Igaz, fizikailag is az, nincs 150 oldal sem a terjedelme, de ettől még lehetne jó, más 100 alatt is írt letehetetlen kötetet.)

Kezdjük a cselekménnyel! A kezdet igencsak ígéretes. Az apa elesik, a gyerek egyedül marad egy ellenséges bolygón, és segítséget csak szóban kaphat egy olyan szerkezeten át, amit fel sem tud fogni. Duplán játszódnak az események: hiszen a gyerekkel kapcsolatba lépő Max és társai az űrön át kalandoznak egyre közelebb a Perdide felé, míg a gyerek a bolygón igyekszik életben maradni, igazán meg sem értve, mennyire reménytelen a helyzete.

Csak aztán mindkét szálon unalomba fulladunk. Az űrhajón az jelenti a legnagyobb konfliktust, hogy a menekülő Martin a saját úti céljára akar eljutni, és igyekszik szabotálni a küldetést. Ha jól csinálná… de nyomorultam annyira béna, hogy már az első alkalommal lebukik és marad nekünk annyi, hogy még a neje is alaposan kiábrándul belőle, és a puszta személye jelent már konfliktust a hajón.

A gyerek vonalán meg olyan izgalmakat olvashatunk, hogy sikerül-e lebeszélni arról, hogy sárga gyümölcsöt egyen, maradjon a pirosoknál akkor is, ha már nagyon unja az ízüket és a küllemüket is? Márpedig egy óvodásnak ez lesz a fontos, nem lehet érvekkel hatni rá, vagy ráébreszteni arra, hogy mekkora életveszélyben van.

Nem sok minden történik, az sem izgalmas.

A karakterekből eleve kevés van, de ez kisregénynél nem meglepő. Adott Claude, akit a kezdet után leginkább csak szóban hallunk, a bolygón. Az űrhajón meg Max, a házaspár és a régi barát. Ha csak 5 fontosabb szereplő van, miért olyan nagy elvárás, hogy ők érdekesebbek legyenek? Simán annyi alapján jók vagy rosszak, hogy segíteni akarnak-e a gyereken, aki még olyan semmilyen. Kisgyerek. Érzelmileg sincsenek közel hozva, a mindentudó narrátor közbe tesz egy megjegyzést arról, hogy mit éreznek, vagy direkt ki is mondják, de érzésben egyik sincs átadva.

Sci-fi is, még talán ez a vonal, ahol a legkevesebb a problémám. A Perdide maga még jól ki is van találva. Ahogy egy hely, amely az Éden is lehetne, az élővilága miatt mégis maga a pokol. Egy más regényben, ahol a telepesek túlélésért folytatott harcot látnánk, mondjuk egy John Scalzi tollából, még le is tudott volna kötni. Helyette olcsó űrkalandok voltak Maxszel és társaival, meg a gyerekkel, aki vajon belemegy a tóba és megfullad?

Tudom, megint gonosz vagyok. De nem tudok szabadulni attól, mennyire kevés volt ez a regényke. Azt tudom csak elképzelni, hogy egy sci-fire fogékony gyerek elolvasgatja.

Wul: A Perdide árvája - Mint sci-fi: 40% kevés kaland, kevés és alig jellemzett karakter, a csavar is furcsa a végén.

Szubjektíven: 20% röviden: untam. Gyerekkönyvnek könnyebb lenne eladni, mint felnőttnek.