Világmentős, világok közt utazós, küldetéses.

Évek teltek el, és az emberek békében élnek. Joshua éppen egy kirándulást szervez már felnőtt fiával, akitől elszakították az évek. Lobszang is új terveket, sokkal személyesebbeket és egyszerűbbeket kezd megvalósítani: örökbe fogad egy fiút, és az emberiség sorsának alakítása után apaként próbálná ki magát. Valami azonban lassan mozgásba lendül. Az egyik Földön feléled egy életforma, mellyel eddig nem kellett szembenézniük. Olyanok, mint a bogarak, és módszeresen hódítani kezdenek. Ahova beférkőznek, az embereknek esélye sincs. Meg kell állítani őket, egy bolygót feláldozva, de megmentve a Hosszú Földet. Ehhez azonban a különböző embereknek és lényeknek össze kell dolgozni, és többeknek komoly áldozatot meghozni.

Bogarak, emberiség megmentése. E hívószavak kinek milyen emlékeket hoznak be? Nekem eszembe jut a Csillagközi invázió, bár az a film nem tartozott a kedvenceim közé. De izgalmas akció volt. A Vének háborúja, amit viszont faltam, amíg Scalzi hozta ki az újabb és újabb részeket. Bogarak és a világ megmentése ebben a regényben is van, de most oldalak gyors fogyasztása helyett lassú szenvedésről tudok beszámolni.

Stephen King a mestere annak, hogy altasson, és a látszólagos nyugalom alatt megteremtse a feszültséget, melyre majd jönnek a horror rétegei. Ha kedves akarok lenni, mondhatnám, hogy itt is valami erre hasonlító elképzelésnek a megvalósulása zajlik. A szereplők élik a hétköznapi életüket, a címbeli utópiát, de a felszín mögött valami zajlik. Csak nem veszik észre, nagyon sokáig. Elrejtve van egy-egy jelenet, amikor ott vannak a bogarak. Hogyan fedezik fel őket első alkalommal, és temetik vissza őket. Hogyan szabadulnak majd mégis el, évekkel később. Annyira működik az altatás, hogy egy darabig le sem akart esni, hogy majd ezek a lények lesznek a regénybeli nagy ellenfelek.

Nincs akció, tulajdonképpen a nagy leszámolás is annyira szimpla, hogy azt is képes lennék unalmasnak minősíteni. Ok, a regény első felénél izgalmasabb, de mivel az annyira semmilyen, ezzel nem mondtam sokat. Gyorsan lezajlik, egyszerű, és legfeljebb az érzelmi oldala van jobban megírva. Hogy az egyes egyének, akiknek fel kell áldozni magukat, hogyan viszonyulnak ahhoz, amit és amiért teszik. De még csak igazán tragikus sem lesz, mert pl. a gyerek, aki a már fejlettebb/intelligensebb emberekhez tartozik, ezt is intellektuálisan méri fel és éli meg, nincsenek nagy érzelmi kitörések.

De ez igaz az egész regényre. Steril. Vannak visszatérő szereplők, és a szerzők jók is abban, hogy az egyes részekkel behozott világ bővítést mozgásban, egyben tartsák, de az emberek érzései, valami emóció, nagyon hiányzik belőle. Hogy lehet, hogy fontos szereplők vesznek oda, de nem érzek semmit? Úgy, hogy nincsenek a szövegben és a történetben érzelmi tetőpontok. Feladatok és kötelességek vannak, amit a szereplők kipipálnak.

Eddig legalább volt olyan szereplő, akiben éreztem a lehetőséget, hogy kalandosabb regényben lehetne a hős, akit kedvelek. Most simán azt érzem, hogy senki nem fejlődik és nem haladunk semerre. Joshua, aki a kiemelt karakter, nem változik semmit. Talán fáradtabb és idősebb, de még mindig az a férfi, aki felszállt a léghajóra, amellyel feltérképezték a Hosszú Földet. Mondanom se kell, a családjával megint ugyanolyan cudarul bánnak a szerzők. Nekem annyira fura, hogy egy ennyire empatikus, és mindenkinek jót akaró karakter engedi, hogy mindig a családja kerüljön háttérbe, és hagyta ennyire elveszni a fiát is.

A stílus, a világépítés és az egésznek a hangulata a megszokott. Csak már annyira egysíkúnak érzem, hogy nem a világépítés jóságait látom, hanem az unalmat. Minden ugyanaz.

Még egy rész van vissza, de már nagyon szenvedek ezzel. Nincs cselekmény, vagy csak alig!

Pratchett & Baxter: A Hosszú Utópia - Mint sci-fi: 40% életképeket fest, míg egy konfliktus meg nem bontja a rendet. Lassú, alapos.

Szubjektíven: 20% nagyon kezdem unni. Most a regény első felében konkrétan semmi nincs.

• Baldacci: Kiút

A Párizsban élő lányt szerencsejáték adósságokba kergették, akit megfenyegetettek, ha nem fizet, végeznek a családjával. Sokkal több pénzt kértek az apjától, mint amennyi a lány tartozása volt. Ezt csak úgy tudta előteremteni, ha a munkájával szerzett államtitkokat ad el. Majd ezzel zsarolni akarták az apát, további ügyletekbe is bevonni. Ő viszont kilőtte az összekötőt, jelképes helyszínen. Ezzel elmondta, hol terveznek merényletet.

Amos a végére arra is rájön, miért ez a család volt a célpont, és miért áldozta így fel magát a férfi. A felesége orosz kém volt, és amikor szerelmes lett a férjébe, otthagyta a szervezetet. A bosszú az lett volna, hogy a becsületes, hazafi férjét vonják be helyette.

• O’Leary: Otthoncsere

Leena szakít a csaló barátjával, felmond a cégnél és elindítja a barátnőjével a saját vállalkozását. Összejön a nagymama falujában élő tanárral és boldog lesz. A nagyi pedig rájön, hogy a morgós szomszéd igazából milyen rendes ember, és egy régi félreértés miatt voltak egymással eddig ellenségesek. Vele kap még egy esélyt a boldogságra.

• Coben: Szökevények

A gyilkos a lány anyja volt. Tudta, hogy amíg a férfi él, a lánya nem jön haza és nem lesz tiszta. A férje rájön, de ő még valamit összerak. A lányuk nem azért ment el vele, mert szeretők lettek. Testvérek voltak. A lányt az egyetemen megerőszakolták, de a vezetőség nem tett semmit. Ekkor találkozott a bátyjával, akiről addig nem is tudott. Neki is komoly mentális sebei voltak, és testvérként éltek együtt, menekültek a drogba. Régen, még kamaszként a felesége egy szektába keveredett, ahol a vezér teherbe ejtette. Fiút szült, de azt mondták neki, a fiú meghalt. Helyette megszabadultak tőle. A lányával megegyeznek, a nőnek soha nem mondják el, hogy a saját fiát ölte meg.

Kincskereső, misztikus, szerelembe esős, tengeri.

Alosa fogságba esik, és számítani lehet rá, hogy magas lesz érte a váltságdíj. A lány ugyanis a kalózkirály lánya, akit az apja egyedüliként ismert el a gyerekei közül, és maga tanított ki. Nem sejtik a rabul ejtői, a lánnyal együtt milyen veszély érkezett a fedélzetükre. Hiszen az egész csak egy nagy csapda része, hogy míg azt hiszik, vallatják és fogságban tartják, ő esténként kijárhasson és megkereshesse egy kincses térkép elveszett darabját. Azzal azonban Alosa sem számol, hogy a vallatója, Riden nem csak eszes, de jóképű, erkölcsös fiatalember is – a rivális kapitány öccse nem mellesleg –, aki megdobogtatja a lány szívét. Ám nem csak a térkép, egymás kölcsönös átverése áll az útjukban. Alosa rejteget egy másik titkot is, a származásáról, mely nem csak veszélyessé, hanem egyenesen halálos fegyverré teszi őt. Riden vajon így is tervezne vele?

Odakint nagyobb siker lett ez a regény, mint nálunk. Van több folytatása is, arról viszont már kezdek letenni, hogy magyarul is olvashatjuk majd tovább. Majd kiderül…

Ezzel a résszel minden esetre úgy vagyok, hogy van ami tetszik benne, de minden mellé tudok tenni valami olyat is, ami nem tetszik.

Vegyük csak a világát! Kosztümös, egy múltbeli fantasy világ, ahol mitikus lények élnek és létező dolog a mágia. A főszereplők kalózok, akik egy kincses térkép nyomában járnak. A sellők igaziak. Van egy szigetvilág, amiről semmit nem tudunk meg. Milyen lények élnek itt, hogyan viszonyulnak a kalózokhoz? De még a kalózok társadalmáról is nagyon semmilyen, ami kiderül. Alosa apja a király, van, aki lázad ellene. És ennyi. Milyen király? Miért lázadnak? Még csak az sem tiszta teljesen, hogy Riden és a bátyja hogy állnak Alosa családjával. Vagyis, lehetőség rengeteg van benne. Sok irányba bővíthető, és akár komolyabb kérdéseket is bele lehetne vinni, de mindezekből csak a lehetőség van még meg.

A karakterek – a főhősök tipikusan YA hősök. Alosa nagyon emlékeztet Meridára, a Disney hercegnőre, egy lényeges különbséggel. A Disney mesében nem jött még el a férfi, aki olyan reakciót váltana ki a lányból, mint Alosa esetében Riden. Kemény, ravasz, egyszerre van benne valami veszélyesen nőies és sok számítás is. Riden pedig túl szép, hogy igaz legyen. Ahogy kemény kalózként olyan álma van, hogy otthona legyen és szeressék… Ő az, akibe nem lehet belekötni. Erkölcsös, jóképű, okos, harcosnak se utolsó… Alosa egy fokkal árnyaltabb és összetettebb, Riden csak szimplán egy YA álompasi, ami kicsit unalmas is.

A kettősüket azzal kezdte el Levenseller feldobni, hogy ellenfelek, akik átverik egymást, ás trükköznek. Ez sokkal jobban is működött, mint amikor az egymás iránti vonzalmukkal küzdöttek. Ott mintha esett volna az értelmi szintjük is. Stílusban, a kettejük kapcsolatában szórakoztatóbb a regény első fele.

Ám ott a cselekmény kevesebb, szinte semmilyen. Alosa és Riden párbeszédei és játszmái töltik meg az oldalakat, amelyek szinte sehova nem vezetnek, csak azért kell, hogy ne legyenek egyből végzetesen szerelmesek. Később, ahogy kiderül, ki mire játszik igazából, és más tényezők, harcok is képbe kerülnek, a cselekmény jobb lesz, minden más viszont kevesebb. Valahogy a kettőt ötvözni kellett volna, ami nem jött össze. Ahogy Alosa mágiáját megismerjük, ahogy jobbak a kalandok, úgy lesz egyre inkább szerelmes kamasz is. Jó, azért nem viszi annyira túlzásba, hogy nyálregénnyé változzon a történet.

Úgy tusom értékelni ezt a kötetet, mint egy felvezetést. Adott egy kis kóstolót a világból, Riden és Alosa kapcsolatából, a mesés sziget utáni hajszából. Most kellene jönnie a jobb részeknek, van is folytatása, de azt nem tudom, mennyire tud szintet lépni Levenseller.

Ha magyarul megjelenne a folytatás, majd elmesélem, élt-e a lehetőséggel a kötet.

Levenseller: A kalózkirály lánya - Mint YA fantasy: 55% humoros, érzelmes, egy olyan fantasy közegben, ami még írható.

Szubjektíven: 50% lehetőség van benne, az elején a stílusát is bírtam, később a cselekményt.

Szerelmes, rajongói hétvégés, könyvbarát.

Jane Austen regényei még mindig sokakat megmozgatnak. Így van ezzel az irodalom professzor Katherine is, akinek az életben nincs szerencséje a szerelemben. Most éppen elhatározta, hogy egy ideig nem is keresi az Igazit. Ápolja levélbeli barátságát a bestseller-szerző Lornával, és előad az egyik kedvenc éves rendezvényén, az Austen hétvégén. Abban bízik, ott végre Lornát is megismerheti személyesen. Lorna is nagyon kíváncsi a nőre, csak éppen van egy titka. Írói álneve van, a női álarc mögött egy vonzó férfi lapul. Élőben tetszenek is egymásnak, de írónk hogy vallja be az igazat? Robyn is nagy Austen rajongó, és a hétvége menekülés lenne számára a hátköznapokból. Ahol a gimis szerelmével van együtt, mert nem tudja hogyan mondja meg neki, hogy már nem szereti. A hétvégén azonban van egy helyes lovász, meg a barátja is felbukkan, hogy megkérje a kezét…

Jane Austen – az egyik legismertebb angol írónő, akit máig rengetegen olvasnak és a történeteit újra és újra feldolgozzák, akár regényekben, akár filmen. Jennifer Connelly egy egész sorozatot szentelt annak, hogy olyan emberekről írjon, akik az írónő rajongói. Egyben olyan regények is születtek, melyek Austen reklámoknak is elmennének.

A Hétvége Mr. Darcyval címe azért egy cseppet megtévesztő magyarban. Konkrétan Mr. Darcy nincs benne, csupán az egyike azoknak a regényhősöknek, akikről beszélgetnek. Ok, ő az egyik legismertebb és legszeretettebb a karakterek közül, de a témát nézve a Hétvége Jane-nel jobban visszaadná a regény cselekményét, csak annyira nem lenne figyelemfelkeltő.

Mivel Austen rajongók közös programjáról van szó, tele van a könyv Austen utalásokkal. Rengeteget beszélgetnek arról, kik a kedvenc karaktereik, és milyen hatással voltak az életükre ezek a történetek. Bár elég gyakran visszatérnek a Büszkeség és balítélethez, azért sok más is előkerül benne. Katherine kedvence nem is az a regény, hanem az Emma. De a Meggyőző érvek is többször felbukkan.

Tetszett, milyen programok vannak megszervezve nekik. Lenne egy olyan tippem, hogy sokaknak a Darcy vetkőztetés vagy a bál lenne a kedvencük. Nekem nem. A bálról az Austenland ugrik be, a némileg sztriptízt idéző ruhabemutató meg nekem nem nagyon fér össze fejben egy Austen rendezvénnyel. Az jobban átjönne, ha ők maguk öltözhetnének be teljes korabeli ruhatárba, minden kiegészítővel együtt. Viszont, a nagy kvíz a szép nyereményekkel tetszett. Esélyem se lenne rajta, de jó ötlet.

Ez azonba csak a körítés, ez két szerelmi történet meséje felváltva. Két pár jön benne össze – romantikus regényhez illően már az elején lehet tudni, a végén kik sétálnak el együtt boldogan a naplementébe. Ok, romantikus zsánerben nem tud lenni nagy meglepetés, itt legalább volt érdekesebb rész is a rendezvény miatt, és a két pár közti jelenet váltásokkal. Azt is tudtam értékelni, hogy se nem nyálas, se nem erotikus irányba nem leng ki a cselekmény.

Van benne humor, de csak finoman, a romantikus komédiák hagyományait követve. Eleve, Katherine történetének alaphelyzete is humoros: a nőnek gondolt férfi. Robyn számára pedig ott van a barátja, aki szolgáltatja a kínosabbnál kínosabb helyzeteket. Még nem is a sör iránti szenvedélye, de amikor megérkezik lóháton… azért voltak ötletei, ha a lány hobbijában nem is tudott osztozni.

Tele van szerethető és jellegzetes karakterekkel. Egyik se túl mély, de romantikus komédiában ez nem is feltétel. Mindenkinek lehet drukkolni, főleg a kialakulóban levő pároknak. (Akik túl jók is, hogy igaziak legyenek. Szépek, sikeresek, és nagyon szerelmesek.)

Mondanivalója nem nagyon akad, de ez csak szórakoztatni akar. Jó esetben pedig kedvet tud csinálni egy-egy Austen klasszikushoz.

Connelly: Hétvége Mr. Darcyval - Mint romantikus: 75% sok irodalmi utalása van, és cselekmény mellett felépített románca.

Szubjektíven: 58% bírtam, hogy rajongókról szól, de nagyon kiszámíthatóak a szerelmek.

Ha már Austen rajongók jönnek délután, most nézzük meg, hány hősnő neve elég, hogy melléjük tegyük a regény címét is?

1: Elizabeth

2: Emma

3: Elinor, Marianne

4: Anne

5: Catherine

6: Fanny

Megoldás: Tovább!

Családi titkos, szektás, gyermeket kereső és mentő.

Simon élete idillbe illően alakult. Élete szerelme lett a felesége, aki három remek gyereket szült neki. A karrierjük is megfelelően alakult, jó körülmények között élhetnek. Ám a legnagyobb gyermekkel, a lányukkal történt valami, amikor egyetemre járt. Kimaradt, összejött egy idősebb és zűrös alakkal. Próbáltak segíteni, de a lány nem hagyta. Ellökte, kirabolta, becsapta őket. Amikor a barátját holtan találják, Simon és a neje válnak gyanúsítottá. Nem ők tették, de meglátják az esélyt, hogy visszaszerezzék a lányukat most, hogy a visszahúzó férfi már nincs mellette. A nyomába erednek, miközben egy gyilkosságsorozatba is belekeverednek. Mert a háttérben van egy olyan sötét történet, amit Simon eddig elképzelni sem tudott volna szektával és az örökségért folyó harccal.

Harlan Coben kötetei reneszánszukat élik, és ebben nagy szerepe van a médiának is.  Sorra veszik meg a kötetek megfilmesítési jogát, a Netflix most különösen belelendült a krimik és thrillerek sorozattá alakításába. A Szökevények jogainak eladásáról még ugyan nem olvastam, de annyira jól illeszkedik az eddig sorozattá és filmmé alakított történetek sorába, hogy nem lepne meg, ha egyszer csak ott várna a Netflix kínálatban is.

Pont az a regény gyengéje különben, ami az erőssége. Tipikus Coben, stílusában, karaktereiben, cselekményben is csavarban is. Szét tudnám szedni részekre, hogy ilyen karakter, az itt megjelent csavarok és történetfarabkák melyik másik regényben voltak még meg. Itt pedig fel kell tenni a kérdést, hogy milyen olvasó vagy.

Az, akinek kell a változatosság? Aki azt szereti, ha a regények eltérnek egymástól, a cselekmények és karakterek megújulnak? Vagy, a másik típus. Akinek megvan a kedvenc zsánere, amit szívesen olvas. Aki ilyen típusú könyveket keres, és mivel bennük van az, amit szeret, nem gond, ha ez-az ismerős lesz máshonnan. Összességében úgy is más történet, más szereplőkkel.

Bennem mindkét attitűdből akad. Így most egyszerre érzem azt, hogy igen, ezt akarom egy Coben történettől. Van csavar, van szimpatikus hős, és még a végére is oda van dobva egy olyan fordulat, hogy csak nézem a lapot, hogy ezt most komoly? Ugyanakkor azt is érzem, hogy Simon pont olyan, mint tucatnyi másik apa Coben regényeiben, akik mindent kockára tesznek, hogy a családjuk megvédjék. Szimpatikus, erkölcsös, de emberi. Nem először olvasunk nála szektáról, eltűnt személy utáni hajszáról. De, ami leginkább zavar: hogy ez már a sokadik olyan történet, amikor a nő múltjáról derül ki egy ilyen szál.

Az tetszett benne, ahogy Simon egyre közelebb kerül a megoldáshoz. Egyszerre sodorják az események, a nyomok, de alakítja maga is a történéseket. Van veszélyhelyzet is benne, ha azt nem is sikerült izgalmasra írni, hogy a rendőrségnek ő a gyanúsítottja. Az olvasónak nyilvánvaló, hogy nem Simon a gyilkos. A családjának is. Egy percre sem aggódnak azért, hogy letartóztatják vagy valami baja lesz. Van más feszültség is benne, de azért ezt egy kihagyott lehetőségnek éreztem.

Meglepően szimpatikusra sikerültek a karakterek. Még akkor is, ha ez inkább cselekmény, és nem karakterközpontú regény. Simon az egyetlen, akinek mélyebben belelátunk az érzelmi életébe is, de így is lejön, mennyire pozitív karakterek vannak a kötetben. Az különösen megfogott, ahogy pl. a család egyetlen fia próbált falazni a nővérének, pedig a lány nem is kicsit használta ki. De ez egy összetartó család, és nem adják fel egymást.

Érdekes volt, ahogy a szekta és annak mesterkedései képbe kerültek. Bár sokáig nem érteni, amikor hirtelen más nézőpontjába kerülünk, de a végére szépen összeállt minden szál.

Korrekt, jól sikerült Coben-krimi, jó sorozat alapanyag is lenne.

Coben: Szökevények - Mint krimi: 70% jól összeállnak a darabok, végig van benne meglepetés, és szimpatikus hős.

Szubjektíven: 60% kicsit már sémának érzem. A cselekmény, a hős is tipikusan szerzőre vall.

Családi, eljegyzős, viszonyos, társadalmi feltörős.

Rhys Winterborne nagyon mélyről küzdötte fel addig magát, hogy már kevesebb nála gazdagabb ember van Angliában. A származása miatt azonban folyamatosan azzal szembesítik, hogy soha nem lehet született nemes. Így fontos neki, hogy lady Helen Ravenel a menyasszonya, egy igazi kékvérű. Amikor a lány sógornője felbontja az eljegyzést, Rhys duplán is sértett. A lány is tetszett neki, a rangja is. Helen azonban a férfié akar lenni, és hölgyhöz nagyon nem méltóan felkeresi a férfit, és kéri, jegyezze el újra. Rhys nem akar megint csalódni, így feltételt szab: Helen ártatlanságát, már most. Ő is meglepődik, amikor a nő beleegyezik. Ám az együtt töltött délután után már nem képes elengedni a nőt, minél gyorsabban el akarja venni. Egymásba szeretnek, de egy családi titok még az útjukba állhat.

Elsőnek, a kapcsolódási pont. Helen annak a grófnak az unokahúga, aki az első részben megörökölte a Ravenel birtokot és címet. Az első rész női főszereplője volt a sógornője, akit nővéreként szeretett is. Az eljegyzés, a pár (Helen és Rhys) megismerkedése is az előző részben volt benne.

Így ez a rész azzal lesz érdekes, hogy már egy nagyon kész helyzetbe csöppenünk bele. Helen vissza akarja csinálni a szakítást, és ezért messze hajlandó elmenni. Én pedig tudtam díjazni, hogy nem a megismerkedéstől kell egy tipikus romantikus regényt végigolvasnom. Itt van egy ötlet, amitől ez más.

Az viszont már kevésbé nyerte el a tetszésem, hogy merre halad ez a kapcsolat. Még egyik sem biztos abban, hogy mit jelent neki a másik, szereti-e, de lefekszenek, és hirtelen ez a nagy szerelem mindkettőnek az életében. Megint az, amitől agyvérzést kapok az ilyen könyvekben. Miért kell ennyire összemosni a szerelmet és a vágyat? Itt konkrétan ki van téve az egyenlőség jel közéjük.

A szex később is visszatérő téma lesz, és kosztümös romantikához képest nagyon erotikus a regény. Néhol már fogtam a fejem, hogy ezek mást se csinálnak, csak alkalmat keressenek, hogy egymásnak eshessenek és esnek is. A mélypont azonban az volt, hogy még a mellékszereplők is megkapják a maguk ágyban töltött idejét. Azért az már… durva.

A cselekmény nem sok, de annyit tudtam díjazni, hogy nem a szokásos, semmiségen összevesző tematika van. Azon már túl vannak, hiszen ez a kötet azzal indít, hogy Helen békül a nagy gesztussal. Helyette egy családi titokra derül fény, ami tiszta szappanopera. Abszolút nem tudtam komolyan venni, és sajnáltam is, hogy itt ez a nagy dilemma.

Helen talán azért nem is tudott szimpatikus lenni, mert kiakasztónak találtam, hogy már előre gyártja magában az elméletet és feszültséget, mi lesz, ha Rhys megtudja a származásáról az igazat. Szegényem nem ismerte fel, hogy már ebben a korban mennyire a látszat a lényeg. A társaságot eddig se foglalkoztatta, ki a biológiai apja. Ravenel nevelte fel, az ő nevét viseli, és még nincsenek bulvár újságírók, akik a családi szennyesben szeretnének turkálni.

Rhys pedig tipikus Kleypas-hős. A Wallflowers sorozatban is volt egy pont ugyanilyen férfi hős, csak Rhys szebb küllemet kapott, mint az ottani üzletember. Férfias, magabiztos, és hősszerelmes. Hiteltelen is, milyen könnyen elfogadja, amikor kiderül, ki Helen apja.

A történelemnek szokás szerint nyoma sincs, így marad az a téma, hogy milyen volt egy korabeli áruház. Kb., mint a Hölgyek öröme, csak nem a Zola, hanem a belőle készített tévésorozat, amit azért romantikusabbra faragtak a regénynél.

Mi is a konklúzió? Nem bírtam a nőt, túl sok a szex és még történelem se akad benne.

Még bőven van az írónőnek könyve, amit nem olvastam, de az is biztos, kell szünet köztük. Nagyon nem az én zsánerem – legalább lenne erősebb a történelem vonal.

Kleypas: Winterborne választottja - Mint történelmi romantikus: 55% kevés történet, a szerelem minden, hol a történelem benne?

Szubjektíven: 45% annyira nem utáltam, mint az első rész után vártam, de ez így kevés.

Cím: Szerelmek tavasza

Szerző: Bokor Pál – többkötetes szerző, aki rengeteget írt Hollywoodról. Akad azért más munkája is, mint majd ez a kötet is lesz.

Műfaj: történelmi romantikus

Cselekmény: a Brunszvik nemesi család útra indul a 19. század hajnalán. Bécsben a csinos Jozefin több kérőt is begyűjt. Az egyik egy nemes úr. A másik a zongora tanára, Beethoven. De ki a harmadik, aki talán a lány szívét is elnyeri? A Für Elise titka feltárul.

Várható megjelenés: novemberre van tervben

Miért várós?

• Beethoven miatt, naná.
• Bízom benne, hogy egy értelmes történelmi romantikus lesz. Inkább olvasnék a zenéről, mint egy szerelmi sokszög alakulásáról.
• Azért érdekel, ki a harmadik. Addig nem olvasok utána.

Barátnős, szabadságot megélő, női, színházas.

Vivian gazdag lány, aki nem találja a helyét az életében. Az egyetemről kidobják, pedig nem buta, csak nem érdekli az oktatás. Varrni szeret, tehetsége is van hozzá, meg alakja, hogy hordja a műveit. A szülei jobb ötlet híján New Yorkba küldik a nénikéjéhez, aki egy sikeres író felesége és saját kis színházát vezeti. A lányt hamar beszippantja a város, a színház és a lehetőségek sokasága. Jelmeztervező lesz, és a társulat dívájával beleveti magát az éjszakába is. Viszonyok sorai következnek, míg egy botrány szele miatt haza kell menekülnie éppen akkor, amikor a társulat egyik sikerdarabja az élre tör. Másként próbál élni, de be kell látnia, hogy már nem tud más lenni, és letérni a maga választotta útról. New York visszavárja, és újabb lehetőséget kínál.

Ez a borító nagyon megfogott. New York is tetszik, a stílusa is, az a kalap is. Lelkesen is vetettem bele magam a regénybe, de a végső konklúzió nem ennyire pozitív. Volt, ami tetszett benne, de akadnak kifogásaim is.

Az első, Vivian karaktere. Értem, hogy egy korát meghaladó, független és önálló nő portréja az övé, és pár évvel később már semmi botrányos nem lenne abban, amit megcsinált. Csak éppen ő a II. VH előtti korszakban engedett meg magának olyanokat, mint az egyéjszakás kalandok sora és egy botrányt kirobbantó édeshármas. Az szexbotrány lenne ma is, egy híres színésznőt szarvaztak fel, és fotók is voltak. Ok, legyen független és erős nő, de nem kellene a másik végletbe elmenni. Szabad, de nem szabados, ami még értékeltem volna. A fiatalság hevével együtt is túl messze megy el a lány.

A színház egyszerre szerepel mindkét listán. Sokkal többet olvastam volna róla – hogyan készülnek a darabok, áll össze a szereposztás és a próbák, de Vivian munkája, a kosztümök készítése is érdekelt volna. Egy bennfentes nézőpont, a színfalak mögé repítve az olvasót. Kapunk ezekből, de csak nagyon keveset. Inkább az van megírva, hogy Vivian hogyan megy bulizni a lányokkal, és melyik színésznő/táncosnő mennyire szabatos. Itt is volt egy, amin felhúztam a szemem. Egyes lányok pénzért mentek el férfiakkal, mégsem tekintették magukat prostituáltnak. Akkor mégis, mik voltak? Az a fajta önáltatás nagyon nem jött be. Az nem viszony, ha ára van a szexnek.

Ami viszont tetszett, az a keret. Ahogy a már idős Vivian egy lánynak elmeséli a történetét. Más szemmel nézi akkor, és tudja minősíteni a dolgokat. Ettől érdekesebb, és jó a keret is. Igaz, az önmentegetőzés nem jön be, de szerencsére ilyen nagyon kevés van benne.

Tetszett a miliő. A szerzőnek sikerült megragadnia, milyen központ volt New York, hogy áramlott ott az élet. Egyes részei a kötetnek szerelmes levél a városhoz, úgy, hogy nem leírások sorával ismerjük meg a hangulatát és életét, hanem a cselekmény sodrával.

Még az is tetszett, hogy Vivian karaktere fejlődik és alakul. Nagy pofon neki a botrány miatti száműzetés, és újra keresni kezdi magát. Az pedig nagy szó, hogy képes lesz az önáltatáson átlépni, és belátni, ki ő és hogyan akar, kell élnie. Azt lehet benne szeretni, hogy ő meg tudja hozni ezt a döntést és hű lesz magához. Ha ez egy bujább, és szertelenebb élet is, mint ami egy átlagos regényhősnőnek lenni szokott.

Durva, de pont a szerelmi szála nem tetszett. Mintha Gilbert nagyon kikötött volna a középkorú vagy idősebb emberek szerelmeinél – A lélek botanikájában is volt egy ilyen rész, ha Vivian nyíltabban meg is éli a szexualitását.

Azért azt díjaztam, hogy nem erotikus regény, bár a szexualitás fontos.

Simán el tudom képzelni, hogy feminista regényként adják el. Témájában, a hősnőjében is illik hozzá a jelző. Egyszer mindenképpen olvasható.

Gilbert: New York lányai - Mint női: 80% abszolút női olvasnivaló, szerelemmel és hivatással, egy színes korszakban.

Szubjektíven: 55% a történet érdekes, a színház főleg, de Vivian nem volt szimpatikus.

Politikai, életképet festő, helyi viszonyos.

Megfogják a híres betyárt, de ő nem hajlandó beszélni, nem tudnak mit rábizonyítani. Már feladnák, amikor fiatal és szép felesége érkezik látogatóba. A rendőrnek támad egy ötlete, hogyan lehet megtörni a zsivány hallgatását, és tudni meg mindent. (Egy rendőr genie) Egy kishangú, szerény fiatalember olyan lányt akar elvenni, aki a beleegyezést feltételhez köti: neki csak olyan férj kell, aki már párbajozott! A férfi ki is provokál egy párbajt, de retteg, mi fog történni és mi lesz vele. Az ellenfele nem különben. Amint besülnek a fegyverek, már más viselkedést enged meg magának mindkettő. (A legmodernebb párbaj) Új darabot készülnek bemutatni, melyben lesz egy kutyaugatás is. Hamar jelentkezik is egy férfi, aki abból él, hogy ugat a darabokban – a szerzőt szórakoztatja az ötlet, és még a darabon is alakít a kedvéért. (A kik ugatnak)

Van egy erős tippem, az átlag magyarnak mi ugrik be, ha Mikszáth neve kerül elő. A néhai bárány, amit nem győztek olvastatni velünk középiskolában. A tót atyafiak meg A jó palócok. Némi esély talán a Beszterce ostromára is van, de az már halványabb emlékkép lehet. Pedig Mikszáth nem semmi figura volt, akinek az életéről is jó könyvet lehetett írni. Kétszer vette el ugyanazt a nőt, a nagyon mély szegénységből lett a nemzet írója. Az írói hagyatékát pedig még nem is említettem.

Nagy regények szerzője, mint A fekete város, vagy A Noszty fiú esete Tóth Marival. Novellista, közéleti személyiség. De ezen kívül még sok más is.

Ez a novellás gyűjtemény azért volt érdekes, mert olyan arcát is megmutatja a szerzőnek, amelyet a közismert kánon nem tartalmaz. Miközben megvillan az is, miért egyedi az irodalmunkban Mikszáth stílusa.

Az anekdota ezekben a rövidebb történetekben nem tud olyan jól érvényesülni. Mivel eleve csak pár oldal, vagy annyi sem a terjedelem, nincs idő kitérőkre és a verbális mesélés hagyományait őrizni. Egy-egy hosszabb történetben azonban ez is működik, és megvan a mikszáthi érzés is. Amikor mesélés, szórakoztatás a történetmesélés, és a mesélő néha elkalandozik, mert valami eszébe jut a történetről…

A többség azonban sűrített, lényegre törő írás, lényegesen rövidebb terjedelemben. Mivel nem egyben előkerül a politika is, a felsőbb rétegek kritikája, ezt annyira nem is bántam ezeknek az esetében. Mikszáth a fejemben nem politikus, pedig itt a bizonyíték, hogy volt egy ilyen arca is. Felelős emberként látta, milyen folyamatokat zajlanak a vezetésben, és le is írta a benyomásait és a kritikáit. Az már más kérdés, hogy ezeket nem olyan szívesen olvasom.

A novellákban megvalósul a történeti változatosság is. Már említettem, hogy van benne nem kevés politika és társadalomkritika. Az a szemlélet és mondanivaló, ami A sipsirica, az Új Zrínyiász világában is ott volt. Van olyan, ami a vidéki élet oldalait mutatja meg, ahogy a nagyon ismert palóc és tót novellákból ismerős lehet. Akadnak romantikus színezetű történetek is, melyekben még Jókai öröksége is fellelhető. Azt pedig tudom szeretni, amikor nem tudom, mi vár rám egy novellás kötet újabb és újabb darabjában. Nem lehet elunni.

Mivel ennyire változatos a cselekmény, a tanulságok is sokfélék. Van, ami nem akar semmit mondani nekünk, mások azonban komoly üzenetet hordoznak. Amire a legfogékonyabb voltam, talán mert ma is érezni ezt, hogy a vezetés nem a népért dolgozik. Kiváltságosok, korruptok, a saját érdekeik nézik. Meg lehet nézni, amíg lépni alig mernek az épületben, mert a miniszter ebédel, a nép egyes rétegei éheznek.

Érdekes volt a kötet, de azt hiszem, nekem a Mikszáth-élmény továbbra is a nagy regényeiből lesznek. A Noszty fiú vagy Görgey György története.

Mikszáth: Az apró gentry és a nép - Mint szépirodalom: 70% sokszínű, más arcot megmutató válogatás, mint a kánon. Tömör.

Szubjektíven: 45% ez nem az a Mikszáth, akit kedvelek. A politika meg nagyon nem jött be.