Más világokkal szembenézős, küzdős, kapcsolatos.

Derry közismerten más, mint a többi város. Ralph számára azonban ez csak az otthona, ahol már az élete nagyját leélte, ahol megözvegyült. Eleinte nem vesz észre semmit, bár feltűnik neki, hogy egyre kevesebbet tud aludni. A korának, a gyásznak tudja be, de egyre kórosabb a betegség, és egyre kevesebbet alszik. Már olyan dolgokat is felfedez, mely a legtöbbek szeme elől rejtve marad. Más lények is járnak közöttük, egy más dimenzió szülöttei, akik hatással vannak az emberek életére. Ralph már látja őket, és küldetést kap: van itt valaki, aki rosszat művel az emberekkel. Meg kell állítani! Ha célba ér, a mindenség fog szenvedni. Szerencsére a férfi segítőket is talál maga mellé, és lehetősége nyílik az utolsó döntésével egy számára fontos életet is megmenteni.

Stephen King már az előtt is helyezett el kapcsokat a regényeiben, hogy szeretett volna a komolyabb irodalomban is nyomot hagyni. Derry az egyik olyan helyszíne, ami ismerős lesz minden King olvasónak. Az egyik legismertebb története, Az itt játszódik, de sokat emlegetik más műveiben is.

A Nem jön szememre álom is Derry városába vezet el minket. Ám most nem éreztem olyan szürreálisnak, olyan félelmetes helynek, mint a helyszín ígérte. A regény első felében nem is nagyon értettem, hogy fog ebből egy nagyobb történet kibontakozni. Derry normális kisvárosnak tűnt, bár aztán elkezdődtek a furcsa események.

King most azzal játszik el, hogy több dimenziót helyez el egymás mellé, amelyek hatással vannak egymásra. A legerősebb kapocs a Setét Torony világához köti, de talán pont ezért voltam ennyire elégedetlen a kötettel. Egy karaktert kell itt megmenteni, aki abban a sorozatban kell, hogy szerepet játsszon. Szerintem olyan szerepet, ami nem is különösebben emlékezetes. Így eléggé becsapva éreztem magam: nem részei vagyunk most annak a történetnek, csak gondoskodni kell arról, hogy majd az a történet eljuthasson a végkifejletthez. Így ez az egész csak egy nagy előkészület ahhoz, amit már olvastam.

Nem volt benne olyan esemény, amire könnyeden rásütném, hogy horror. Messzebb megyek: ezen a köteten nemhogy nem féltem, még csak nem is izgultan. Valahogy egy percre sem tudtam elhinni, hogy baj történhet. Eléggé untam, ami egy King-történet esetében katasztrófával ér fel.

Olyan szereplőre sem bukkantam, aki mögé egyértelműen fel tudtam volna sorakozni. Ralph, oké, a történet hőse, de nem tett rám mély benyomást. Egy idősödő ember, aki belekeveredik egy nálánál nagyobb történetbe és helytáll. Megvan a maga tragédiája, de ez teszi hőssé. Ő lesz az, aki áldozatot hoz másért. Szimpatikus, de nem éreztem jellegzetes figurának, akit megjegyzek, és akit az emlékeimbe vések. Feledhető.

Sajnos, ez számomra a regény legfőbb jellemzője: feledhető. Az egész cselekmény, a szereplők és a különféle lények és dimenziók is. Máskor díjazom a más regényekhez kapcsolást, de most ezt sem szerettem.

Ez most sajnos nem volt az én regényem, bízom benne, hogy a polcomon várakozó King-kötet sokkal jobb szórakozás lesz majd.

King: Nem jön szememre álom - Mint horror: 35% több szálon vezetett történet utalással más King sztorikra, de túlírva.

Szubjektíven: 10% untam, nem volt ijesztő. Az utalásai is csak fárasztottak, nem adott pluszt.

Alice lassan rájön, hogy Gabriel folyamatosan hazudik neki. Nem zenész, nem is nyomozó, aki ugyanannak a sorozatgyilkosnak a nyomában jár, mint ő. Már nem tud bízni benne, ráadásul a saját emlékei is jönnek vissza.

Már tudja, hogyan vesztette el a gyermekét és a férjét. Terhes volt, már szülési szabadságon, amikor rádöbbent, hogyan kaphatja el a sorozatgyilkost. Egyedül ment oda, a férfi hasba szúrta. Őt meg tudták menteni, de a gyermekét nem. A férje autóval sietett a kórházba, és halálos balesetet szenvedett. Alice mindenkit elvesztett – az apja maradt mellette, akinek volt egy terve. Ő levadászta a gyilkost, és végzett vele. Ezért nem lehet a férfi most a nyomában, és hazugság, hogy Gabriel őt keresi. Mert az a férfi rég halott.

Gabriel erre elmeséli az igazat: nem nyomozó, orvos. Alice súlyos betegségben szenved, folyamatosan veszti el az emlékeit. New Yorkban egy kísérleti kezelésen vesz részt, de elege lett és megszökött. Fel akarja adni. Őt egy barátja kérte meg, hogy segítsen a nőnek. Megszervezték ezt a nyomozást, amin a nő emlékei visszatérhetnek. Alice csak halni akar, de Gabriel még egy vallomást tesz: szerelmes lett belé. Kettejükért harcoljon!

Az utóhangban erősen utalnak rá, hogy Alice megküzdött a betegséggel. Vannak még rossz napjai, de Gabriellel párt alkotnak és közös gyermekük is lett.

Nyomozós, háborús, időt átszelős, felnövős.

Thor a vikingekkel kalandozik, amikor egy holttestet mos ki a tenger. Látszik, kegyetlen halál jutott neki. Thor szeme még valamit meglát: ez egy isten teteme, és valaki meggyilkolta. Egy újabb kalandon újabb halott isteneket talál – már véget akar vetni annak, hogy valaki az életükre tör. Ahogy nyomozni kezd, rá kell jönnie, valaki nagyon rég és eredményesen írtja a halhatatlanokat. Az Istenölő nyomába ered korokon és életeken át, hogy egy mindennél fontosabb harcot megvívhasson. Ám lehet, hogy most olyan ellenfélre akadt, akinek a mennydörgés istene sem igazi ellenfél. Az Istenölő is érzi, számára Thor a nagy ellenfél. Ő az, akit utoljára akar hagyni, akinek a vére bevégezné az istenek korát. Ám az utolsó csatába Thor nem egyedül érkezik: az ifjú, az érett férfi és a vén bölcs együtt vívja a végső csatáját.

Kinek melyik a kedvenc Bosszúállója? Lassan már ott tartunk, bármelyik is legyen, fogunk olyan kiadványra bukkanni, amelyben ő a főszereplő, magyarul is. A Marvel nem véletlenül birodalom, van mögötte a filmeken túl képregények, figurák, mindenféle játékok és nagyon sok rajongó.

A Thor rajongók már örülhettek a kedvencüknek a Loki című képregény lapjain, de most a villámisten előlép főszereplővé az egyik frissebb Fumax képregényben. Nem akarok minden poént lelőni, de az isten múltja, jelene és jövője is a lapokon, így többszörösen is megismerkedhetünk a karakterrel és fejlődéstörténetével.

Thor itt ugyanis nem az a figura, akinek a filmekben láttuk. A fiatal Thor még forrófejű, nagyon bizonyítani akar és megfelelni az apjának. Egy ifjonc, kemény ököllel és harci kedvvel. A bosszúállók közé tartozó felnőtt énje komolyabb és most küszködik az élet nagy kérdéseivel. Ahogy az Istenölő, az én kedvencem is talán ő. Mert erős, igazi hősies isten, de ugyanakkor van egy sebezhető oldala is, valami mélyen emberi. Végül, az istenatya Thor. Neki már megvannak a válaszai, mögötte van nagyon sok harc és szenvedés. Bölcsebb, fáradtabb, de benne van az a szikra, ami a korábbi életszakaszaiban is. Ők hárman együtt egyszerre képesek megmutatni, hogyan fejlődik egy karakter. A lényege marad ugyanaz, de a környezet és a tapasztalat sokat finomít a tulajdonságokon.

Thor mellett az Istenölő is komoly karakterépítést kap. Nem egy céltalan gonoszról beszélünk, hanem egy olyan alakról, akit a szenvedés egy sötét útra terelt. (Neki is látjuk a múltját, jelenét és a céljait.) Sok mindenben együtt is tudtam érteni vele, ugyanakkor a bukása is elrendelt egy ilyen univerzumban. Hogy harcolhatna valami ellen, amivé saját maga is válik? Szerettem ebben a képregényben, hogy képregény volta ellenére valóban építi a karaktereket, fejleszti őket.

A történet cselekménye is változatos és több síkon vezetett. Korszakokon vezet át, több szálon. Akadnak benne nagy harcok, de csendesebb és elmélkedős részek is. Beleférnek nagy tragédiák, de humor is.

A képregény grafikai része is figyelemre méltó. Festményszerűek a képek, sokat kifejeznek önmagukban is, jó volt őket nézni és lapozni a kötetben.

Szerettem ezt a kiadványt. Fogom még lapozgatni és olvasgatni.

Aaron: Thor – A mennydörgés istene - Mint képregény: 90% a grafikája festményszerű, a cselekmény összetett, a karakterek erősek.

Szubjektíven: 85% bejött a humora, szerettem a kötet kivitelezését is. Drámai is tudott lenni.

Házasságos, naplóírós, hagyományokkal szakítós, keleti.

A férfi egyetemi tanár, már idősödő japán úriember. Naplót ír, mellyel át akarja hidalni a kommunikációs szakadékot a felesége és maga között. Mert vannak dolgok közöttük, elsősorban a szexuális életükben, melyeket nem tudnak megbeszélni az asszonyba nevelt hagyományos elvek miatt. De amelyeket meg kellene oldaniuk. Hiszi, ha a nő elolvassa a sorait, megoldást találnak a gondjaikra. Rájön, a felesége is naplót vezet, ennek elolvasását azonban ő maga kerüli. A nő viselkedéséből igyekszik olvasni, élvezi, hogy a felszított féltékenység és a megfelelő gyógyszerek újra potenssé teszik. A rejtett gyanakvását pedig igyekszik elnyomni. Közben a felesége is folytatja a maga játszmáit, a hagyományok és tisztesség látszata mögött boldog és kielégített akar lenni, bármi áron.

Már aludtam rá kicsit, így árnyaltabban látom, mi is akar ez a regény lenni. Egy párkapcsolat problematikáján keresztül bemutatja, hogy változott meg a kultúra a felgyorsuló világban, és ennek milyen következményei vannak az egyes emberekre és az erkölcseikre.

Japán hagyományos kultúrájában a férfiak domináltak, szigorú társadalmi és viselkedési szabályok szerint éltek az emberek. A regény hősnőjét ennek a szellemében nevelték fel, de egy teljesen megváltozott világban kellene ezek az elvek szerint élnie. Folyamatosan érkezik a nyomás, hogy hasonuljon a környezetéhez. Még az olyan látszólag apró dolgokban is sok a mélyebb pszichés hatás, mint a ruházata. A nevelése szerint hagyományos, japán kimonót kellene viselnie. A jelenben viszont ott vannak az európai ruhák és ékszerek, parfümök. Az, hogy a külsőt megváltoztassa, hozza magával, hogy belül is változzon. Hogy a nyugati kultúra hirdette önmegvalósítás és boldogságkeresés legyen a fontosabb.

A regényben érdekes a szereplők közti dinamika. A felszínen mintaházasság, hagyományos értékek szerint. A felszín alatt azonban kimondatlan problémák vannak, sokféle és szexuális feszültség is. Elsőre a férfi tűnik a negatívnak, aki változtatni akar, és erre kényszeríti a nejét is. Ám ahogy kibomlik a cselekmény, a nő az, aki igazából a drasztikus változások megtestesítője. Ő az, aki mozgatja a szálakat és sokkal több titka van, mint amit az olvasó sejthet az események közepette.

Amiért utáltam, amiért a regény felhúzott, hogy ez a nő végtelenül álszent és manipulatív. Neki fontos, hogy őrizze a jó, hagyománytisztelő asszony álcáját, közben meg olyanokat csinál, hogy a hajam égnek áll. Önző, aki simán tönkreteszi a körötte levők életét, legyen az a lánya, vagy a férje. De mindenkinek játssza az áldozatot. Azzal nem lenne bajom, ha felvállalná magát és a tetteit. Akkor azt mondanám, modern nő, aki a boldogságáért kész változtatni az életvitelén, harcos. De így, hogy alakoskodik, megjátszós, csak a megvetésem jut neki. Hogy lehetne mindkét világban nyertes? Ez, hogy mindent akar, semmit nem ad fel, csak hazudik és kavar, miközben romlásba dönt mindenkit…

Az értékválsággal együtt jár az erkölcsi romlás. Ez is benne van ebben a történetben. De a nő esetében mélyebb a probléma.

Bár van erotika is a cselekményben, messze nem úgy, mint a nyugati erotikus regényekben. A szex is tünete annak a társadalmi, szociális helyzetnek, ami a cselekmény mögött megbújik.

Tanizaki: A kulcs - Mint kortárs: 85% eltalált karakterek, érdekesen bonyolított kapcsolatok, mai válsággal.

Szubjektíven: 30% annyira utáltam a feleséget, hogy az megrontotta az egész élményt.

A következőkben lesz itt egy névsor, szakmákkal. Egy szerző találta mindüket. De ki a szerző?

• Ethan Burke, különleges ügynök (ő a legismertebb történetének hőse, sorozat is készült belőle)
• Jason Dessen, tanár - egy más világban a világ legnagyobb tudósa
• Abigail Foster, az apjával egy veszélyes expedícióra indul (Tudom, nem szakma, de így többet segít...)
• Barry Sutton, rendőr

Megoldás: Tovább!

Szerelmi háromszöges, megszállottas, viszonyos.

A férfi a harmincas évei második felében jár, és a nagy érzelmek eddig kimaradtak az életéből. Egy csalódás bőven elég volt, hogy kerülje őket. Ám egy tanfolyamon megismerkedik egy fiatalabb, házas nővel. Túl hamar engednek a kísértésnek, és viszonyba bonyolódnak. Az érzelmek mélyülésével azonban a férfinak már nem elég a szerető szerepe, mégsem tud kitörni belőle. A nő ragaszkodik hozzá is, de a férjét sem képes elhagyni. Megoldást keresnek, de csak szenvedést találnak, miközben képtelenek megszakítani az ördögi kört. A szenvedély rabigába köti őket, bármennyire is szaggatják egymást vagy a kapcsolatukat, nincs menekvés a méltatlan helyzetből.

Az erotikus és a romantikus regények nem tartoznak a kedvenc zsánereim közé. Népszerűek, így olvasok belőlük én is, de gyakran nem értem, egy-egy történet mitől lesz népszerű, sőt világsiker (legjobb példa a szürke 50). Akkor tudok egy ilyen regényt értékelni, ha fel tudok benne fedezni mást is, nem csak egy nyálas szerelmet és túlzott erotikát. Jellemek, értelmes cselekmény, nekem kell valami ilyesmi is a műfaj darabjaiba.

A Méltatlanság egy szerelmi háromszög története, belső elbeszélővel. Pontosabban a szerető az, aki megkapja a szót, és akinek a szemén keresztül átélhetünk egy ilyen kapcsolatot. Igen, annak minden vetületével. Megkapjuk az érzelmi részeket, kimondott és titkolt, elnyomott érzelmeket, a kapcsolat alakulásának fázisait és az ágybeli események is itt vannak a maguk nyers és pőre valóságában.

Ez a történet nem egy rózsaszín love story, amiben mindenki boldogan él, amíg meg nem hal. Szerettem benne, hogy ez egy szeletke valóságlöket a mesék édessége nélkül. Ahol az emberek ocsmányul bánnak egymással, reménykednek és csalódnak – igazinak éreztem, hitelesnek, nem egy olyan nyálas női mesének, amit rühellek.

A szereplők is ilyenek: elhittem őket. A férjet szinte szántam, bár ő az árnyékban marad. A feleséget nagyon rühelltem, a történet fejlődésével egyre jobban. Döntésképtelen, egoista, napjaink gyermeke. Neki minden kellene: férj és jólét, szerető és szórakozás is. Nem érdekli, hogy mindenki szenved ebben a helyzetben, fenntartja, amíg csak tudja. A főszereplőt nem tudom ilyen egyszerűen skatulyázni. Nem szerettem meg, nem sajnáltam, de nem is utáltam. Át tudtam érezni a szenvedéseit. Értékeltem, hogy egy hiteles emberi lény, aki hibázik, próbálkozik, és simán elhinném, hogy szembe jön velem az utcán. Igazi – ami egy ilyen típusú regényben tőlem komoly dicséret.

A regényben nem a cselekmény a hangsúly, a karakterábrázolás és a lelki út. Ahogy ezt a méltatlan helyzetet megszenvedi a szerető, és szabadulna is, nem is. Nem izgalmas, de lekötött. Ahogy a karakterek, az érzelmi állapotok is átélhetőek, realisták.

A regény stílusa, nyelvezete is kiemeli a nyálregények tömkelegéből. Eleve, hogy férfi írta, férfi az elbeszélő. Más a logikája, hangulata, mint a nők érzelmesebb és mesésebb történeteinek. Nyersebb, erőteljesebb a stílusa és szóhasználata. Ugyan a trágárság bántja a fülem, de itt volt funkciója. Ahogy a nyelvi logikájára ráhangolódtam, szerettem a szövegét is.

Több egy romantikus-erotikus tucat regénynél. Azoknak, akik a mesénél többre vágynak.

Kodor: Méltatlanság - Mint kortárs: 85% mindennapi emberek mai élethelyzetben, kortárs dráma és lélekrajz.

Szubjektíven: 75% néha a nyelvezetét emésztenem kellett, de ez értelmes romantikus sztori.

Cím: A dilemma

Szerző: B. A. Paris – már több kötete is megjelent magyarul, csavaros és lélektanilag erős thrillerek szerzője.

Műfaj: femi-thriller

Cselekmény: Livia a negyvenedik születésnapjára hatalmas partit szervez, kárpótlásul magának az évek alatt elhagyott nagy álmokért (pl. a nagy lakodalom). Az egyik szeme sír, a másik nevet, hogy felnőtt lánya nem lesz jelen. Mert van egy titok a lányról, amit meg akar osztani a férjével még az este. Adam mindenre kész, hogy a felesége estélye tökéletes legyen. Még a lányukat is hazahozatja titkon. Ám szörnyű hír jut a fülébe – elmondhatja a feleségének, vagy hagyja, hogy az este folytatódjon?

Várható megjelenés: 2020 nyara

Miért várós?

• Amit eddig olvastam a szerzőtől, tetszett.
• Ez az egyik kedvenc zsánerem.
• A fülszöveg felkeltette a kíváncsiságom: ki mit titkol?
• A kiadó jó thrillereket szokott kiadni – magyarul a Művelt Nép hozza ki.

Túszejtős, összeesküvést megfejtős, igazságot tevős, álcás.

Jack Reacher Virginia felé halad töretlenül: van ott egy nő, akivel találkozni akar, bármi is kerüljön az útjába. Stoppolni próbál, de a barátságtalan kinézete, összevert arca miatt nem akad senki, aki szívesen az autójába venné maga mellé. Egy különös trió mégis bizalmat szavaz neki. Egyen-ingben két férfi és egy nő a hátsó ülésen. Látszólag egy csapatépítő tréningről tartanak hazafelé, de Reacher felfigyel rá: itt valami nagyon nem stimmel. Útzárak is vannak, a rendőrség nagyon keres valakit vagy többeket. Ahogy titkon sikerül kommunikálnia a nővel, rádöbben, egy túszdráma és gyilkossági ügy közepébe csöppent. Reacher segíteni akar, még ha életveszélybe is kerül. Már csak azt kell kitalálnia, mi folyik még itt, és hogy vegye fel a kapcsolatot az FBI-jal úgy, hogy ne gondolják gyilkosnak.

Úgy tűnik, közel 15 kötetet kellett várni, hogy legyen a Reacher regényekben egy olyan átívelés, ami több köteten át kitart. Igaz, nagyon halvány ez a szál, de már van bennük valami, ami összekapcsolja a köteteket annak ellenére, hogy Reacher minden részben más ügyet old meg. Megismert telefonon egy nőt, szimpatikus neki, így elindul felé. Csak ennyi az átívelés, halad Virginia felé, miközben újabb kalandokat él át. De ez már egy váz, ami a regényeket egymás után fűzi.

Nem tűnik soknak, de mivel egy olyan sorozatról van szó, amiben a változás nem jellemző, ezt is nagy haladásnak éltem meg. Ugyanis a főszereplő semmit nem fejlődik. Láttuk már, az előző kötetben, hogyan alakultak ki a szokásai és szilárdult meg a világlátása. Jack Reacher az utolsó katonai nyomozói ügye óta pontosan ugyanazt az életet éli, ugyanazon elvek alapján. Annyira fix jellem, hogy Child már árnyalni sem próbálja a karaktert. Ebben a történetben Jack pont olyan, mint volt akármelyik korábbi történetben. Ez egyszerre stabil pont: aki megszerette a karaktert, soha nem csalódik. Ugyanakkor nincs mozgás sem, nincs irodalmi és karakterfejlődés sem. Amit azért már kezdek hiányolni.

Pozitív élmény volt ebben a kötetben, hogy Child egy állandó elemet kivett a cselekményszálak közül. Mivel most Reacher egy nő felé tart, nem kezd viszonyt egy erős és önállónővel sem, akivel a jelen eset során találkozik. Pedig jelölt kettő is akadna, de most nem kell egy alkalmi viszony semmibe tartó szálait követnünk, ahogy korábban sokszor.

Az ügyben kellemesen keverednek az akció és krimi szálak. Reacher szokás szerint jobb mindenkinél, és most olyan megfigyelőkészséget mutat fel, amit Sherlock Holmes is megirigyelne. Simán kikövetkezteti azt, amit két állami szerv is nagyban ködösít hosszú évek óta és tart titokban. Nem is kell komolyabban nyomoznia, ő a kis részletekből meglátja a nagy összefüggéseket. Ez talán máskor idegesített volna, de Child annyira pörgő és akciódús cselekménysorral támogatja meg, hogy nem volt időm ezen merengeni.

Nem is annyira a krimi a lényeg, hanem ahogy Reacher igazságot oszt, embereket ment és megoldja a helyzeteket. Verekedés, üldözés, szökés, lövöldözős párbaj, komoly összeesküvések, akad itt minden a palettán.

Stílusban a szokott lényegre törő – ugyan Reacher elbeszélését jobban kedvelem, de ok.

Kellemesen elszórakoztatott: amit szeretek a sorozatban, megkaptam most is.

Child: Összeesküvés – Mint krimi: 85% változatos cselekmény, karakán hős, fordulatok, de megújulás nélkül.

Szubjektíven: 90% ismerős felállásból lett izgalmas, változatos történet a szokott elemekkel.

Időutazós, kapcsolati problémás, összeesküvést leleplezős.

A St. Mary most sem békésen működik. Mindig van egy váratlan gikszer, ami felforgatja Max és az intézet életét. Legyen ez egy utolsó út, ahol Hasfelmetsző Jack meglesése lenne a cél, de helyette a két időutazó a gyilkos célkeresztjébe kerül, és egy időn átívelő botrány veszi kezdetét, mely újraértelmezi, miért maradtak abba a gyilkosságok Angliában. Ám egy másik csoport is mesterkedik, hogy megváltoztassa az idő folyamát, a St. Mary létére törjenek, amit a csapat természetesen nem hagyhat. Miközben szeretnének megmenteni pár dodót, megnézik Ninive függőkertjeit, eligazgatják a jövőbeli intézetet és még Thomas Beckett meggyilkolását is szemrevételezik. Max közben a saját démonaival is küzd: átengedheti a szívét a szerelemnek, vagy ideje lenne szakítania a műszakiak fejével?

Jodi Taylor már több kötetes szerző magyarul is. Ugyan az önálló regényeit személy szerint jobban kedvelem, a St. Mary – krónikák is folyamatosan jelenik meg. Az elsőért nem rajongtam, de most rászántam magam a második kötetre. (Azt még magam sem tudom, a következőbe bele fogok-e vágni. Ha szeretném, könnyen fog menni, már az is megjelent magyarul és olvasható.)

A cselekmény az elejétől a végéig pörög, ezt szerettem benne. Azt is, hogy változatos eseményeket és korszakokat kapunk. A kedvencem egyértelműen Hasfelmetsző Jack szála volt – kedvet is kaptam A pokolból újrázásához – még akkor is, ha nem egészen értem, itt akkor mi is volt Jack. (Igen, direkt írom, hogy „mi”, nem pedig „ki”.) De az ókorba is visszamennek, máskor a jövőbe és még középkori utat is kapunk. Mindig valami bonyodalom is akad, így izgalmat csempész bármelyik korszakba a szerző. Most sikerült érdekes korszakokat választania a szerzőnek a cselekménybe, izgalmas bonyodalmakkal fűszerezve.

Amit viszont nem szerettem: Max magánéleti dolgai. Eleve ebből van kevesebb a cselekményben, de leírhatatlanul fárasztott, amikor arról kellett olvasnom, hogy a Leon iránti érzelmein és kapcsolatán gyötrődik. Úgy éreztem, hogy Max magának csinálja a konfliktust. Amin egyszerűen tovább kellett volna lépni, abból olyan katasztrófát kerekít, mintha Leon minimum a fél intézettel csalta volna a szeme előtt. (Semmi ilyesmit nem csinált, ez a bolhából elefánt tipikus esete.)

Max eleve nem szimpatikus nekem, ami fokozza a bajaim. Szakmailag tökéletes, minden korszakban feltalálja magát. De mint magánember… minden magabiztosság, ami a szakmai életét jellemzi, a személyes életében nincs meg. Bizonytalan, és ahogy fentebb is írtam, magának okozza a problémákat. Utána meg mindent elfojt, és még csak megbeszélni sem lehet vele a dolgokat. Hiszen struccot játszik, aki homokba dugja a fejét.

Még eszembe jutott valami, amit a szerző talán humornak szánt, de komolyan az agyamra ment vele. Szeretem a teát, de itt folyton teáznak, vagy arról beszélnek, hogy innának egy teát. Annyira el volt túlozva az angolok és a tea kapcsolata, hogy egy ponton már azon kattogott az agyam, hogy nem is vér, teavíz folyik a szereplők ereiben.

Belejöttem az idegesítő részek kigyűjtésébe. Pedig ötletes, szórakoztató regény, amit inkább kedveltem, mint sem. Csak ami bosszantott, az nagyon idegesített.

Taylor: Visszhangok szimfóniája – Mint sci-fi: 70% angol humorral, pörgő cselekménnyel, csajosan megírt időbeli kalandok.

Szubjektíven: 75% a múltbeli részeket kifejezetten szerettem, ha Max nem is szimpatikus.