Igazságért küzdős, maffiakapcsolatos, zsarnok ellen lázadós.

Reacher túlélte a robbanást, de a teste valósággal szenved. Megerőltette magát, de töretlenül halad a célja felé. Találkozni akar a nővel, akinek a hangja beette magát a fülébe. Menet közben egy kisvárosi étterembe ül be, ahol a füle hallatára a kissé ittas orvos telefonon elutasítja, hogy ellásson egy megvert nőt. Ráveszi, hogy az orvosi esküjének tegyen eleget, még el is kíséri a férfit. Közben meghallja a történetet, hogy ezt a várost a Duncanek uralják. Mindenki tőlük függ, és a kérdéses asszony az egyik Duncan felesége, akinek nem lenne szabad segíteni. Reacher belekeveredik az eseményekbe, és megsajnálja a kihasznált, megfélemlített helyieket. Amikor azt is megtudja, hogy egy eltűnt kislány halála valószínűleg az ő lelkükön szárad, addig nem megy el, míg minden titkot le nem leplez. Akkor is, ha a maffia is rászáll és bérgyilkost küldenek a fejéért.

Ahhoz képest, a 14. kötetnek miképpen lett vége, elég gyenge ez a feloldás. Vártam valami nagy jelenetet, magyarázatot, erre Jack Reacher szokása szerint rója az utakat, és egyetlen jelentben derül ki, alig részletezve, hogyan élte túl az előző rész végét. De igyekszem annak betudni, hogy Child sorozata nem összefüggő eseményeket beszél el.

Ahogy megszokhattuk, Reacher megint belesétál egy ügybe, megoldja, majd egy vadnyugati pisztolyhős szokását követve fogja a motyóját és ló híján elsétál a naplementébe. Nem is értem, miért vártam több átfedést, ez más a 15. rész, és még mindig áll: össze-vissza is olvashatóak lennének, annyira külön kaland minden rész.

Ám most küzdök azzal, ez a rész nagyon emlékeztetett egy korábbi kötetre. Volt már olyan, hogy egy bajba jutott nő miatt Reacher belekeveredik a helyi kiskirályok mocskos ügyeibe, és fel kell számolnia az egészet, hogy a nő megmeneküljön és a környék is fellélegezhessen. Ilyen volt a Lángoló sivatag alaphelyzete is. Még az is stimmel, hogy a bérgyilkosok is feltűnnek a cselekmény második felében. Azért nyugalom, a cselekmény alakítása, az akciók nem egyeznek, csak az alapszituáció volt számomra ismerős.

De így is szórakoztató, pörgős regény, amit gyorsan végig lehet pörgetni. Alapvetően két részre lehetne osztani az eseményeket: egyrészt, Reacher segít a helyieknek kiállni a Duncan család ellen. A jelenben méri fel, kikkel állnak kapcsolatban, melyek a sebezhető pontjaik, és rendszeresen oda is csap nekik. Child humora se veszett el: azon mindig jókat mosolyogtam, amikor érkezett az újabb ex-footbalista verőember, és Jack kedélyesen elintézte. A srácok meg elkezdték félteni a térdük és a kezük a férfitól…

Másrészt, ez a kötet kisebbik része, a múltba is leás. Az eltűnt, valószínűleg halott lány ügyében. Tetszett is, ahogy a két szál összeér. A múlt bűnei elvezetnek oda, ami a mában sem megbocsátható. Reacher meg is fizetteti az árat a családdal.

Karakterfejlődés továbbra sincs, Reacher az a modern vadnyugati pisztolyhős, aki eddig is volt. Igazságosztó, jó megfigyelő, szilárd értékrenddel és kemény öklökkel.

A stílus is a szokott. Tárgyilagos, lényegre törő és gyors. Child eme regénye is cselekményközpontú, amiben az események pörgése viszi előre a sztorit.

Korrekt, a szokott Reacher világot hozó akcióregény.

Child: Megérte meghalni – Mint akcióregény: 95% szórakoztató, könnyed, pörgő eseményekkel. Jellegzetes Child sztori.

Szubjektíven: 90% az alapmotívum ismerős a sorozatból, de lekötött és kikapcsolt.

5: Esposito: Őrület - Alvie irigy az ikrére, akinek minden megvan, amit ő akar a magáénak. Szexi, gazdag olasz férj, akivel egy luxusvillában él. Egy tündéri kisbaba. Nagyon sok ékszer, menő ruhák. Ő bezzeg csak hazudhat arról, milyen jó neki is. Amikor a testvére meghívja magához, és felajánl egy kis helycserét, Alvie eleinte csak elszeretni akarja a férjet, de aztán az események őrült fordulatot vesznek...

4: Kinsella: Egy boltkóros naplója - Becky helyes csaj, nagy szájjal és kifinomult ízléssel. Plusz, egy betegséggel. A hölgyemény ugyanis boltban nem tud nemet mondani. Ő mindent megvesz, legyen az bármilyen felesleges. Amikor azonban besétál az életébe a gazdag és jóképű herceg fehér lovon, meg kellene komolyodnia, hogy esélye legyen egy komoly üzletember szívére. Vagy lehet, hogy éppen a bolondsága lesz a vonzereje?

3: Perry: A család barátja - Amy élete idilli. Övé a jó állás, a jóképű és jómódú férj, a helyes kisgyerek. Szívesen veszi maga mellé egykori jó barátnője lányát is, akiről azonban kiderül, hogy nem csak szép. Irigy is. Kellene a férj is, az állás is - Amy vajon meg tudja tartani az életét?

2: Williams: A nyári feleségek - Amanda anyja beházasodott a környék leggazdagabb családjába. A felszínen mindenki boldog volt, de alatta forrtak a titkok. Régi viszonyok, melyek a jelent is megmérgezik. Tiltott szerelmek. Nyár végére pedig valaki meghal. Amanda hosszú évekkel később tér vissza, és néz szembe a múlttal.

1: Moore: Második feleségek klubja - gazdagok, szépek és van bennük még egy közös vonás. A férjük már volt másnak is a férje. Így a nyakukba szakadnak olyan gondok is, mint az ex-szel való vetélkedés vagy a mostohaanyaság. Ők azonban összefognak, és nem csak pletykálnak egymással, de akcióterveket is készítenek életük gondjaira. Szerelmes, humoros, könnyed, igazi csajos, nyári olvasmánnyal gazdagokkal és botrányokkal.

Történelmi, korszakot bemutatós, háborús, nagy vezéres.

A törökök birodalmat akartak létrehozni, és a szultánok nagy erőkkel bele is vágtak a feladatba. Egyszerre akartak személyes vagyont, hatalmat, és vallási célt is betölteni. Hitték, hogy a világ urának kell lenniük és terjeszteni kell a hitüket. Európa felé az első, a jelképes kapu Konstantinápoly volt. A város, melynek gazdaságáról mondák szóltak, mely a Római Birodalom örökösének tekintette magát. A jelek rég gyűltek, hogy pusztulásra vannak ítélve: kifosztották korábban, Európa nem segítette. Hiába volt egy erős uralkodója, a törökök szultánjának sem kellett a szomszédba mennie furfangért és ambícióért. Mehmed a hadi zsenialitáson át túlerőt és új eszközöket is bevetett. A városnak már csak azt kellett eldöntenie, milyen lesz a hattyúdala: hősiességről vagy gyávaságról szól majd.

Már meséltem a Kalmárköztársaság című történelmi kötetről. Abban volt szó arról, hogyan alapozta meg a keresztes hadjárat, és vele Konstantinápoly kifosztása Velence gazdagságát. Ám annak a történetnek lett egy más következménye is – Kelet kapuja, az arany és ragyogó Konstantinápoly soha nem lett már a régi. Se erejében, se fényében. Ez a kötet ennek a következményeit mutatja meg nekünk.

(Különben nem függ össze szervesen a két Crowley-kötet, nem sorozat, de aki olvasta egyiket, kap belőle adalékot a másikhoz. Hiszen a történészeknek megvan a maguk vizsgált területe, így természetes hogy Crowley munkái is kiegészítik egymást.)

A könyv nagy erőssége, hogy félúton tud elhelyezkedni szórakoztató és tényirodalom között. Történelmi munka, határozottan nem regény. Crowley sok forrással dolgozik, és a szövegben sokszor találkozunk idézetekkel, forrásmunkákkal is.

Ám sikerül a szerzőnek mindezt regényszerű keretbe tenni. Logikusan, szórakoztatóan végigvezet az eseményeken, amelyekbe beépíti ezeket az anyagokat úgy, hogy azok szervesen a szöveg részei lesznek, nem törik meg az olvasás lendületét. Mesélős a stílusa – ha tanítana is, szerintem élvezetes órákat tarthatna, mert kifejezetten olvasmányos a kötete.

Tetszik az egyszerre széleskörű és leszűkített perspektívája. Minden, ami elvezet Konstantinápoly 1453-as bukásához, ebben megtalálható. A politika, az európai államok stratégiája, a gazdaság és a felemelkedő török birodalom portréja. A korszak meghatározó személyiségeinek bemutatása, kiemelve azt, a jellemük hogy vezetett el 1453-ig. A hadi technikákban, hajózásban történt változások. Történelem és segédtudományok. Minden, 1453 és Konstantinápoly kapcsán.

Ugyanakkor itt zárulnak az ablakok, ami nem érinti ezt a témát, de a korszakban történt, itt nem lesz tényező. A magyar kiadásban olvashatunk még Nándorfehérvár ostromáról, és felfedezhetjük a hasonlóságokat, de az már csak a Park Könyvkiadótól kapott plusz.

A kötet tartalmaz minimális képanyagot is, aminek kifejezetten tudtam örülni. A fejezetekben elszórtan egy-egy fekete-fehér rajz, középen egy színes összeállítás található. Azt esetleg nem bántam volna, ha ezekre a képekre utalnak a szöveg közben is, akkor olvasás közben odalapozok és megnézem őket.

De ez sem változtat azon, hogy a kötet tetszett, és jól kiegészítette a korábban olvasottakat.

Crowley: 1453 - Mint dokumentumregény: 90% alapos, tele forrásanyaggal, de végig nagyon olvasmányos.

Szubjektíven: 75% tetszik Crowley stílusa, alapos a témájában, de maga az ostrom nem köt le.

• Veled, mindörökké - thriller a 21. Század Kiadótól. Olsen előző könyve nagyon tetszett, ez is várós.
• Stranger Things: Túloldalon - itt a sorozat 3. évada, így most el leszünk árasztva Stranger Things cucokkal. A regény már kijött, A Szukits képregényt hoz a héten.
• Gyülevész préda - thriller a Művelt Néptől. Múlt héten tényleg jött több kötetük, talán érkezik ez is.
• Kim Dzsongun visszavár - Művelt Nép krimije Észak-Koreával dúsítva.
• A lánc - a 21. Század thrillere, leírás alapján nálam nagyon várós.

Július

1. Marly: Coco Chanel és a szerelem illata - női 5/5

2. Berry: Hiába futsz - thriller 5/1,5

3. Dujardin: A lány a táncoló lovon - dokumentumregény 5/2

4. Higgins Clark: A szemem mindig rajtad tartom - krimi 5/4

5. Róbert: Hat hét a világ - New Adult 5/4

6. Tolkien: Gondolin bukása - fantasy 5/3,5

     Weisberger: A feleségek - strandkönyv 5/4,5

7. West: Szerelembe zárva - ifjúsági 5/2

    Johannsen: A pontlövész - történelmi kaland 5/5

A heti lista ez lett volna.

Családot egyesítős, háborús, romantikus, ígéretet betartós, kosztümös.

A kisfiú hároméves, az ifjú Lescure gróf viszi haza a testvéréhez és barátokhoz. Kimentette a vérgőzös Párizsból, elrejti a saját neve alatt. Guillaume itt lel otthonra, és nem is sejti, hogy más a neve, származásának bizonyítéka is a birtokon lett elrejtve. Még kisfiú, amikor elveszti nevelőapját és a vidéken elkeveredett gyermek keresztülmegy a háború borzalmain. Egy ígéret köti már ekkor is a lelkét: meg kell bosszulnia a királyt. Ám a nehézségek mellé mindig érkezik egy-egy segítő, jó barát, akivel összekapaszkodva túl lehet élni, akivel tud küzdeni. Nem is sejti, hogy az igazi apja milyen erőkkel kutat utána. Hogy vár rá az igazi neve, öröksége és egy nagy szerelem, amely szebbé teszi majd az életét. Hogy a gyerekkori ígéret egy olyan ember mellé sodorja, aki Európa történelmét írja: Napóleon.

Végre megérkezett Izolde Johannsen duológiájának második kötete! Az első részt nagyon szerettem, és egy olyan ponton lett vége, hogy nagyon akartam a folytatást. Itt van, tetszett ez is, így most szélesen mosolygok, miközben ezeket a sorokat írom nektek.

Amit azonban hamar tisztázni kell: ugyan ez a La Fayette duológia második kötete, nagyon más, mint az első rész volt. Elsőnek bizonyára az fog feltűnni, hogy már nem a francia márki van az események középpontjában. A cselekmény mellékszereplőjévé vált, amit magyaráz a történelem alakulása. Az ő életének nagy eseményei, amiért emlékszik rá az utókor, azt már megcselekedte az első kötetben. Már idősebb, a történet elején ráadásul fogságban is tartják. Ahhoz, hogy a kor megelevenedhessen köröttünk, másik főszereplő kellett. Azért velünk marad ő is, mellékszereplőként. Megtudhatjuk, mi történt még vele és a családjával.

Felmerülhet az a kérdés is, ha nem ő a főhős, miért nem az első kötet másik főszereplője, Szalma Jason veszi át a helyét? Részben megtörténik. Jason, vagy lord Edward, kiemeltebb helyre kerül, mint a márki. Ő az, akinek most nagy megoldatlan ügye van. A fiát kell megtalálnia. Ő az, aki segítő angyalként Gilbert és családja mellett áll a nehéz időkben. Ám az is ő, aki belerokkant a korábban történtekbe. Ha nem is lett nyomorék, félig lebénult, és az egészségéért is küzdenie kell. Elvesztette az élete nagy szerelmét is. Ő már nem az a karakter, aki egy romantikus kalandregény hőse lehet.

Így eljutottunk az új generációhoz, új lehetőségekhez. Olvasóként mi végig tudjuk, hogy Guillaume igazából az elveszett Jacques. Az ő személye így egyben jelenti a kapcsolatot az új világgal és az első kötet szereplőivel. Szimpatikus karakter, sok tekintetben kifejezetten hősies és vannak jó tulajdonságai is bőven. Mivel gyerekként sokat szenvedett, a szimpátia is hamar kialakul felé. Ő az a romantikus hős, aki köré a cselekmény épülhet. Bírtam, drukkoltam neki végig, de egy-egy ponton azért elgondolkoztam a karakter kapcsán. Az jó, hogy nem csak jó tulajdonságai vannak, mert így hitelesebb. Messze nem olyan csibész, mint az apja volt, de egyes dolgait még emésztem. Aki olyan lángolóan szerelmes tud lenni egy nőbe, ahogy ő a későbbi feleségébe, akit szexuálisan molesztáltak gyerekként, az hogy képes férfiakat is elcsábítani a bosszúja érdekében? Nekem abszolút nem tűnt biszexuális figurának, amikor fiatal katonaként is hódításai voltak, nőkkel került intim viszonyba, nem férfiakkal. Ha csupán érdekből megy bele egy ilyen viszonyba, az engem taszít. Nem is értem, ő hogy nem undorodott ettől sokkal jobban. Azt sokkal könnyebben megemésztettem, ahogy gyilkolni is kész volt a céljáért, vagy semmi részvétet nem mutatott egy kihasznált ember bukásakor. A kegyetlenség pszichikailag nekem belefért a profiljába, a férfi szerető – viszony nem. (Igaz, van ott egy olyan információ, aminek később jelentősége lesz, de azért nem érte meg ezzel lehúzni a szememben Guillaume jellemét.)

A regény női alakjai a romantikus kalandregényekből ismerősek lehetnek. Hősiesek, önfeláldozóak, nagy küzdők a családjukért. Lafayette – a más írásmód története is a kötetben – felesége, Adrienne, és Octavie, a férfiaknál egyszerűbb karakterek. Egy-egy ponton megvillannak a cselekményben, de aztán csak a biztos révet jelentik, ahova a férfiak megtérhetnek. Ezt is sajnálom kicsit, mert pl. Octavie vadócsága a megismerésekor valami pluszt is előrevetített a kapcsán, de aztán megmaradt az alakja olyan feleségnek, akihez haza akar térni a férje. Azért nem fáj a szívem, hogy a szerelmi szál nem jobban kibontott – szerintem kaptunk pont annyit, amennyi kellett egy hasonló felépítésű regényben. De azt sajnálom, hogy a női oldal ennyire elhal. Igyekszem ezt annak betudni, hogy a nő feladata akkoriban a család volt, amit ezek a nők meg is teremtenek.

A mellékalakok között vannak történelmi személyiségek is. A számomra legizgalmasabb Napóleon alakja volt. Nem fénykorában, hanem Szent Ilonán. Ahogy az emberi esendőség ellenére is egy nagy ember rajza marad, tetszett. Azon még gondolkozom, a megítélésével mennyire tudok egyetérteni. Nemzeti hős vagy az a gyilkos sárkány, akinek a rojalisták látták? A katonai zsenijét nem vitatja itt sem senki. A császárságot annál jobban. Az pozitív, hogy a szereplők állást foglalnak, de a szerző nem. Van terünk kialakítani a saját véleményünk. Én semmivel nem látom rosszabbnak az ő rendszerét, mint a királyi ház örökletes uralmát. Napóleon legalább a zsenijével szerezte a címét, míg a Bourbon-ház kitermelt nem egy alkalmatlan uralkodót, akiknek a vérük jelentette a trónigényük. Az, hogy a nagy katonai zsenik, a történelem nagy hódítói, jók vagy rosszak (Napóleon, Nagy Sándor, Julius Caesar)? Egyesek szemében hősök, másokéban az emberiség zsarnokai.

De kiemelném még Latouche-Treville alakját is, és vele a császári flottát. Ki tudja, hogy alakult volna a történelem, ha Napóleon olyan hű, szakértő vezetőket tud maga mellett a tengeren, mint amit ő képviselt a szárazföldön…

Ez a kötet másként áll a történelemhez is, mint a duológia első fele. Guillaume köré épült cselekményt inkább éreztem történelmi kalandregénynek. (Jókai, Hugo öröksége, hősies jellemek, kalandos fordulatok, pörgő cselekmény.) A fiú útja a kiemelten fontos, az ő bosszúja és története, aminek a történelem adja a hátteret. Tele van izgalmas adalékokkal a kötet, pl. a flotta, de ezek be vannak építve Guillaume életútjába. Adalékok. Ezzel nem is volt bajom, szeretem, ha a cselekmény pörög. Azt viszont utáltam, amikor nem vagyunk ott az eseményeknél, de a történethez nem árt ismerni tényeket, és ezért az olvasóknak valahogy át kell adni az ismereteket – és az írónő ilyenkor beszéltet két szereplőt. Erőltetettek az ilyen társalgások, mert abszolút kiéreztem belőlük, hogy a cselekményt és a karaktereket nem szolgálják, mindössze engem, mint olvasót akarnak informálni vele.

Amit még kiemelnék, hogy most vannak roppant megrázó jelenetek. A háború szörnyűségeit ennyire testközelbe hozni, és átéreztetni… érzelmileg nagyon eltalált vele, megrázó lett.

Az 1. részben a király halála, most az érte való bosszú a küldetés. Mások, de összetartoznak. Lehet olvasni az első rész ismerete nélkül is, de úgy az igazi, ha mindkettőt elolvassátok!

Johannsen: A pontlövész – Mint történelmi kaland: 85% olvasmányos, kalandos, hiteles történelmi háttérben elhelyezve.

Szubjektíven: 90% szerettem az új fő karaktert, adott pluszt történelemből, és izgalmas is.

Kamaszos, szerelmes, öntudatban megerősödős.

Autumn várta ezt a hétvégét: rég tetszett neki Jeff, úgy érezte, ő is a fiúnak. Most a baráti társasággal együtt mennek nyaralni, és meglesz az esélyük, hogy bevallják az érzéseiket. Ám a lánynak ki kell még szaladnia mosdóba, a könyvtárnál állnak meg a kedvéért. A lány döbbenetére azonban az ajtók záródnak, ott ragad egész hétvégére egyedül. Miért nem jön senki megmenteni? Ugye, ez csak egy vicc? Majd kiderül az is, nincs is egyedül. Itt van Dax is, az iskola legrosszabb hírű tanulója. Mindenki arról pletykál, hogy intézetben volt egy komoly verekedés miatt. Az összezártság miatt azonban beszélgetni kezdenek, és a lány rádöbben, mennyire más a fiú, mint akinek mindenki hiszi. Képes a barátságuk, remélhető szerelmük kiállni, ha visszatérnek a mindennapokba?

Ezt is meséltem már, de vegyük át! A regények alapvetően három típusba sorolhatóak: vannak a cselekményközpontúak, amelyben az a lényeg, kivel mi történik. Ilyenek a kaland- és akcióregények. A világközpontúakban az a lényeg, hol és mikor játszódik a cselekmény. Egy világot mutatnak be, amelyben másodlagosabb, ki és mit csinál. A sci-fi regényekben találkoztam többet ilyesmivel. Végül, a karakterközpontúak. Amelyben a szereplők lelki világa, az érzéseik és fejlődésük a lényegesek. Ezekben nem az a fontos, mit tesznek, vagy velük mi történik, hanem, hogyan élik ezt meg.

Mivel leginkább a cselekményközpontú regényeket szeretem, legkönnyebben ezeket olvasom. Ha jó a sztori, akkor lehet világ- vagy karakterközpontú, tetszeni fog.

De van az olyan is, mint a Szerelembe zárva. Ami karakterközpontú, ifjúsági regény, és kínomban a falat lettem volna képes kaparni tőle. Főleg a kötet első felében, ott a szenvedéseim nagyra nőttek. Konkrétan semmi nem történik, a cselekmény kimerül annyiban, hogy Dax és Autumn beszélgetnek. Leginkább számomra érdektelen dolgokról. Mikor kijutnak innen, akkor is az lesz a fontos, mit éreznek és gondolnak, de legalább minimális esemény is van mellette. De csak egy minimális.

Nem éreztem elég komolynak a regény konfliktusát, hogy erről ennyit kelljen beszélni. A kiemelt szereplő Autumn. Akinek két nagy konfliktusa van: az egyik klisés szerelmi, amit szerintem a fülszövegből mindenki kitalál. Szerintetek ki lesz a barátja a végére: Jeff vagy Dax? Meglepődnék, ha bárki is rosszul tippelne. Szerelmi téren abszolút klisé a történet.

A másik, hogy Autumn pánikbeteg, de ezt nagyon titkolja. Amit fel nem tudok fogni, miért éli meg a lány ennyire tragikusan. Kellemetlen, de nem is ciki, gyógyszerrel kezelhető, és ha beavatta volna a barátait, még segíthették is volna. Így az olyan dolgai miatt tartják különcnek, amit a pánikbetegség titkolása miatt csinál. Saját magának generált egy rosszabb helyzetet, aztán sajnálja magát érte. Ez pont olyan magatartás, ami engem kiakaszt.

KOMMUNIKÁLNI KELL! Nem feltétlenül ez a regény üzenete, de ez rendszeresen olyan problémakör, ami köré ifjúsági regényt írnak. Ha a szereplő elkezdene beszélni, itt Autumn, sokkal egyszerűbb lenne az élete. (Kamaszkönyv, ok, kell a lelkizés, de akkor is…)

A stílusa se az én világom. Lányos, nyálas, kamaszos, nekem túlmagyarázónak érződött.

Elég is volt ebből a könyvből ennyi, keressünk valami jobbat!

West: Szerelembe zárva - Mint ifjúsági: 45% sok tekintetben tipikus történet, lelkizős, és a szerelem a hangsúlyos.

Szubjektíven: 20% főleg az elejét, de eléggé untam végig. Abszolút nem kötött le.

Jamie tudja, hogy amíg tart a buli, nem mehet át Kerry medencéjébe úszni. Látja, ahogy egy férfi beszél a lánnyal, megüti, a lány a medencébe esik és a férfi elsétál. Jamie nem fogja fel, mit látott. Megy úszni, és szólongatja a  lányt. De Kerry nem reagál - a fiú azt hiszi, csak alszik.

Másnap az anyja döbbenten hallja a híreket, hogy a szomszéd lányt megölték. Majd megtalálja Jamie vizes holmiját. Tudja, hogy a fia képtelen lenne ölni, a szülésnél fellépett oxigénhiány miatt egy kisgyerek értelmi képességeivel rendelkezik. De Jamie nem tudja normálisan elmondani, mit látott. Ahogy előadja, még ő is érzi, hogy magát keverné csak gyanúba. Így megesketi, hogy senkinek nem beszél arról, mit látott.

Közben a rendőrség nyomoz, és a gyanú a lány barátjára terelődik. Gimis szerelem volt, de Kerry szakított, mert nagyon távol mennek egyetemre. A srác nehezen viselte. Alan nem elég, hogy mindenki szemében kitaszítottá válik, a Princeton is felfüggeszti a hallgatói státuszát. A rendőrsg letartóztatja, így az egyetem helyett a börtönbe kell bevonulnia.

Marge, Jamie anyja egyre rosszabbul érzi magát. Azt kiszedte a fiából, nem Alan volt, aki bántotta Kerryt. De ha szól, a saját fiát keveri gyanúba. Gyötrődik, a paptól próbál tanácsot kérni. Végül nem tud cselekedni: a sok stressz és aggodalom kórházba juttatja.

Aline, Kerry nővére hazaköltözik és ő is nyomozni kezd. Mindig ő volt a kevésbé feltűnő testvér: rendes, helyes lány, tanári diplomával, csak a húga feltűnő szépsége mellett megszokta, hogy ő a szürke egér. De szerették egymást, és Aline nem hiszi, hogy Alan bántotta a testvérét. Az ügyön dolgozó egyik rendőr, Mike segít neki és a két fiatal között egyre gyengédebb szálak szövődnek. Aline ki is mondja, ha megvan a húga gyilkosa, elmegy vele randira is.

Aline Kerry egy öngyilkosságra készülő barátnőjével beszélget el mélyebben. Ő kiszedi belőle, az edzője, Kimball szexuálisan zaklatja. Kerry rájött, és tenni akart ellene. Az edző most Aline után veti magát, Jamie felismeri. Mielőtt tragédia történne, Mike megmenti a fiút és a szerelmét. Jamie tanúsítja, hogy az edző ölte meg Kerryt. Valerie vallomást tesz a zaklatásról. A férfi örökre rács mögé kerül.

Mindenki sorsa elrendeződik: Valerie segítséget kap, Marge felgyógyul és örül a fiának, Alan mehet egyetemre, Aline és Mike eljegyzik egymást.

Házassági problémákat leküzdő, válásos, botrányt kezelős.

Emily már nem Miranda vezető asszisztense, saját problémamegoldó és médiakezelő vállalatát vezeti. Azonban azzal kell szembesülnie, hogy egy feltörekvő, fiatalabb nő sorra elveszi az ügyfeleit. Szerencsére, legalább a férje, Miles olyan csodás, mint mindig. A szakmai buktatók elől, míg Miles üzleti úton van, meglátogatja jó barátnőjét, az egykori sztárügyvédet, most háromgyerekes kertvárosi anyukát, Miriamet. Az asszonynak megvan a maga baja: elhagyta magát, mióta otthon van. Egy másik barátnője, Karolina is szenved. Az egykori szupermodellt ittas vezetésért letartóztatták, meghurcolták, pedig nem is tett semmit. A férje válni akar, az asszony kétségbe van esve. Emily persze nem bírja ki, hogy ne avatkozzon közbe…

Női regény, ráadásul strandkönyv is. Ugyan bukkannak fel benne férfiak is: hiszen a nőknek kell egy szerelmi partner is, de ez alapvetően csajos könyv. Mindegyik hősnőjének megvan a maga konfliktusa, amely köré a cselekményt építi Weisberger.

Az fog kicsit csalódni, aki Az ördög Pradát visel folytatását várja. Ahogy korábban Andrea, most Emily saját történetét kapjuk, és Miranda, a cég is csak nagyon mellékvonalon van benne. Annyira kevéssé, hogy szinte nincs is. De ezért olvashatóvá válik bárkinek: ugyan ott az a 3. rész felirat, de igazából önálló regényként működik.

A vezéralak Emily, de a másik két nő is ugyanolyan fontos. Mindegyikük nagyon más karakter, így sokféle olvasó találhat benne olyan nőt, akivel tud azonosulni. A karrierista, akinek a munkája a mindene. Az egykori karrierista, aki a családért képes volt mindent feladni és új kihívásokkal szembenézni. A mesebeli Hamupipőke, aki nem a jó herceggel távozott a bálról. Erőszakos, törtető és naiva is van köztük. Talán úgy tudnám jellemezni egyszerre mindegyiküket, hogy Emily és Lina a két véglet. Emily egy harcias, tüzes, kemény nő. Lina gyengéd, érzelmes, egy tipikus áldozati bárány. Miriam pedig a híd közöttük.

Egy elit, gazdag világban mozognak, ahol minden téren a látszatok fontosak, és mindenki bevet egy tucat trükköt. Mert ebben a világban már nem az igazság a lényeg, hanem ami annak tűnik. Miriam totális ledöbbenése, amikor a környékbeli anyák kiokosítják, ki hogyan csal az alakjával, műtteti magát – kész. Nem csak görbe tükör a mai világnak, de szembenézés is. Igen, ilyenekké váltunk.

De ez még poénos is. Az, ahogy komoly szinten is ez megy, már tragikus. Emily remekül elmagyarázza többször is Linának, hogy működnek itt a dolgok. Senkit nem érdekel, tényleg részeg volt-e. Bánja meg, ha nincs is mit, és minden rendben lesz.

Emlékeztek, amikor még a Scandal kevesebb politikát, több napi ügyet tartalmazott? Ennek a könyvnek egy jó része arra emlékeztet. Emily karakterében sok rokon vonást visel is Olivia Pope-pal. (Azért Emily szimpatikusabb, főleg Olivia fejlődési ívének ismeretében.)

Szórakoztató, pörgős regény lett a végeredmény, amelyben csajosan vannak érzelmek is. Ezért vannak lassabb fejezetek is, amikor a lelki oldal kerül előtérbe. De a szerzőnek van olyan humora és tempója, hogy ezek a részek is helyén vannak a regényben.

Mivel nekem az első részben is Emily volt a kedvencem, ez a kedvenc részem a trilógiából.

Weisberger: A feleségek – Mint strandkönyv: 75% Egy gazdag, bűnös világ rajza, szórakoztató epizódokkal és hősökkel.

Szubjektíven: 85% bírtam a szereplőket, a nagy kavarásokat. Mélysége nincs, de lekötött.

Vándorlós, elbukós, fennmaradásért küzdős.

Tuor isteni parancsra kezdett vándorútba, de saját vágyaival is egybe vágott az utazás. Lenyűgözte, hogy új tájakat fedezhet fel. Nagyon megszerette a tengert is, de az útja még másfelé vezetett. Létezett egy tünde város, elrejtőzve, a sötétség szívében. Gondolin, elfeledve és elvágva a világtól. Tuor ide kellett, hogy eljusson. Figyelmeztetnie kellett a népet, hogy Melkó, a Sötét Úr harcba indul ellenük. Ám a város csodái, a király lányának szerelme lassan feledtette a figyelmeztetést, és Tuor boldog házas lett, nem készülve a háborúra. A Sötét Úr eljött, és képtelenek voltak megállítani. A kevés túlélő kénytelen volt elmenekülni, és új otthont találni magának.

Tolkien fő műve, és már klasszikus, a Gyűrűk ura. Előzménye, a még sokkal inkább gyerekeknek írt, és lényegesen könnyedebb A hobbit is sikeres lett. De az univerzum nem merül ki ennyiben. Tolkien valóban kitalált egy egész világot, ennek minden vetületével.

Írt neki történelmet, elkészítette évezredek történetét. Népeket teremtett, adott nekik saját nyelvet is. Vannak, akik képesek voltak tanulni az általa megalkotott tünde nyelven, és elvakult rajongók képesek ezen beszélgetni egymással. Sok-sok mellékkötet is kezdi kinőni magát, mindig van valami, ami pluszban megjelenhet a nagy gyűjteményeken túl is.

Gondolin története igazából nem hosszú, kötetben is volt már benne pár oldal hosszúságban. Amiért ez a kötet megszületett, hogy bemutassa a teljes kánonját Gondolin meséjének. Hiszen Tolkien folyamatosan alakított rajta, így fennmaradt több változatban is. A szerző fia sorra veszi ezeket, mesél róluk, és így a kötet nem csak Gondolin története miatt lesz érdekes, hanem az alkotás folyamata miatt is.

Kérdés, van-e erre igény. A magam részéről többre értékeltem volna több és más történeteket, nem ugyanazt olvasni mindig kicsit másképpen. Persze, érdekes és szembesít azzal, hogy az írók megszenvednek az alkotással, kísérleteznek, keresik a tökéletes formátumot. De egy film kapcsán már fejtegettem, a tökéletes megalkotása lehetetlenség. Most ennek látjuk irodalmi példáját. A szerző soha nem nyugszik, mindig kész javítani a munkáján.

Az olvasást nehezítheti, hogy a történet nyelvezete nem az, amit a GYU-ban vagy A hobbitban megszokhattunk. Sokkal archaikusabb annál, egy-egy ponton kifejezetten archaikusnak hat. Ennek is megvan a maga célja. A GYU univerzumban a nagy esemény, amit a jelen pontjának tekinthetünk, a Gyűrű szövetségének kora, Frodó és a Gyűrű útjának időszaka a Végzet hegye felé. Ehhez képest Gondolin története és tragédiája nagyon régen lezajlott. Része annak, amit a GYU film elején is elmondtak. A történelem elhalványul, történetté, legendává, mesévé alakul. Régi, így archaikus. Legenda, így más a stílusa.

Ki kell emelni a kötetből a rajzokat. Amennyire nem találtam szórakoztatónak, hogy újra és újra átrágjam magam Gondolin bukásának változatain, annál szívesebben nézegettem a grafikákat. Röviden szépek, és jól illeszkednek a cselekményhez is.

Mindenkinek nem ajánlható a kötet, hiszen ahhoz speciális érdeklődés kell, hogy a szövegváltozatok közti különbségek szórakoztatóak legyenek. Bennem se volt ez meg. A kiadás szép, a kiadásának jogosultsága már nehezebb kérdés.

Tolkien: Gondolin bukása - Mint fantasy: 70% maga a történet érdekes, illően archaikusan. Alkotás szempontból érdekes.

Szubjektíven: 50% maga a cselekmény ok, de sokszor ugyanazt olvasni kicsit másként, nem.