Nagyvállalatos, nyerészkedős, mássággal szembenézős, jövőbeli.

Az emberiség eljutott a Marsra, amit gyorsan kolonizáltak is. Könnyen ment, mert ugyan volt helyi élet itt, a sívók emberszerűek és haldoklóban is voltak. Nagyon kezdetleges életformájukat a többség mai napig őrzi: vándorolnak, gyűjtögetnek, és csak vegetálnak. Az emberek megtűrik őket, ha egyesek kifejezetten gyűlölik és elpusztítanák őket. Az emberek bolygója lett, de szembe kellett nézniük a gyermekeiket megtámadó betegséggel. Szinte minden családban született egy autista gyermek, akiket táborokba helyeztek el és ott nevelik őket. A Földön most arról szavaznak, hogy megszüntetik ezeket a táborokat, és a gyerekeket is likvidálják. Egy üzletembernek azonban merész gondolata támad: ezek a gyerekek máshogy érzékelik az időt. Ha sikerülne velük kommunikálni, megtudhatná tőlük a jövőt és ennek szellemében szervezhetné az üzleti döntéseit.

Újabb kísérlet, hogy megbarátkozzam Philip K. Dick regényeivel. Már kezd frusztrálni, hogy folyamatosan elbukom vele. Ha intellektuálisan tudom is értékelni a regényben szereplő eseményeket és mögöttes tartalmakat, szórakozást nem találok benne. Valósággal szenvedek a történetekkel.

Pedig ez még csak hosszú sem volt… Több rövid fejezetből áll össze egy vékony regény, mégis tovább tartott végigrágnom magam rajta, mint a kétszer, háromszor ilyen vastag kötetek sokaságán. Mi lehet ennek az oka?

Biztosan az is, hogy nem tudott érdekelni a cselekmény. A felszín alatt forrnak benne az indulatok, nincsenek igazából cselekvő hősei. Sokakat aggaszt, amit a beteg gyerekekkel tenni akarnak, de tesznek ellene? Nem. Csak beszélgetnek, és maguk közt élik meg a véleményüket. Van, aki mentené őket, más egyet ért azzal, hogy jobban járnak, ha kigyomlálják a közösségekből a hibás DNS-sel születetteket.

Indokok csapnak össze, emocionális és racionális érvelések között kellene dönteni. Ha a retorikai hátteret nézem, pazar a könyv. Hogyan is lehetne a gazdasági érdekeket szembeállítani egy szülő érzelmeivel, akinek az egyetlen gyereke beteg ugyan, de akkor is a húsa és a vére, szereti?

A gazdasági érdekek érvényesülése ebben a környezetben is gyilkosak. Már eleve ez, hogy képesek gyerekkel kísérletezni, és mondhatni, kínozni őket, hogy versenyelőnyhöz jussanak. A rendszer kritikája ez, amit nem nehéz a mára is értelmezni. A mi világunk is olyan, ahol a pénz parancsol, mindenki más ugrik.

A mások, betegek és egyéb emberi lények elpusztításának gondolata is nagyon ismerős. Nem csak a II. VH, hanem sajnos, korunk világa is ilyen kegyetlen. Ha már annyit elért Dick a regény olvasóival, hogy szociálisan érzékenyebbek lettek, az már sok.

Vagyis, azzal a helyzettel állunk elő, hogy a regényben rejlő dolgok értékesek, értékelem is őket. De magát a regényt utáltam olvasni. Középiskolában Az ember tragédiája volt ilyen élmény a számomra – rengeteget lehet róla beszélni, mélyen, tele van tartalommal. De amíg konkrétan olvasni kell, kicsit bele akartam halni.

Egyelőre még nem adom fel a Dick olvasásával kapcsolatos kísérleteim. Talán egyszer…

Dick: Időugrás a Marson - Mint sci-fi: 75% érdekes kérdéseket boncolgat, és a jövőbeli cselekmény ellenére is mai.

Szubjektíven: 40% annyira szeretném, ha tetszene, de nem akar sikerülni. Pedig agyalós…

Családos, hétköznapos, gazdálkodós, helyezkedős.

Jamie a saját földjén gazdálkodik, és szépen nő körötte a település is. Claire mindenben odaadó társa, akinek történelmi ismeretei segíthetnek abban is, hogy az otthonuk fennmaradjon és átvészeljék az elkövetkező időket. Mert már komoly jelei vannak, hogy pár év, és kitör a függetlenségi háború. Családként is egyre erősebbek: lányuk, Bree és férje, Roger is itt élnek, és erős páros tudnak lenni annak ellenére, hogy még mindig nem tudják, a fiuk vajon biológiailag is Roger fia-e. Újabb kihívást jelent nekik, amikor a helyi harcok közepette Rogert elfogják és megkínozzák. Majdnem felakasztották, nem sokon múlt az élete, és a hangja örökre eltorzult. Míg a közösség épül, a kis családnak el kell döntenie, hogy Roger és Bree megpróbálnak-e hazajutni a saját korukba, vagy maradnak a XVIII. században.

Egy történelmi regényben azt szeretem, ha történnek az események. Legyen kalandos, érdekes, színes, kösse le a figyelmem! Természetesen úgy, hogy az események legyenek minél hitelesebbek. Kis csúsztatások nem akadok fenn, de azért átírni nem kell az olyan eseményeket, amelyek közismertek.

Az Outlander sorozat népszerűsége töretlen, és ez is történelmi széria. Ugyan erős benne a romantikus vonal is, de nem nyálregényes stílusban. A szereplők egymásba szeretése és összejövése soha nem volt egy egész regényre kiterjedő rész, a szerzőt sokkal jobban érdekli, amikor már együtt élnek, és a mindennapok küzdelmei között megmutathatja, hogyan lehet együtt és egymásért dolgozva értékes életet élni.

Ha egymás mellé teszem a két bekezdést, észre lehet venni, miért nem tartozik a kedvenceim közé az Outlander, és ez a kötet sem. A hétköznapok a hangsúlyos, a csendes élet. Szívesebben olvasnék kalandokat, de az nem jellemző erre a részre sem.

Jó, pontosítok. Az elején harcok vannak, jobban pörögnek az események. Le is kötött, de elég hamar visszaváltott a megszokott tempóba és eseményekbe. A történelem lassan változik, míg hőseink vetnek, vadásznak és önvédelmet tanulnak.

Valahol érdekesek ezek a mindennapok is, és Gabaldon jó a hangulatteremtésben is. De könyörgöm, ez már az ötödik kötet, és még mindig ugyanolyan lassan haladnak az események! Arról nem is beszélve, milyen hosszú egy-egy rész.

Fel tudom fogni stíluselemként, tény. Gabaldon minden részletre odafigyel, alaposan bemutat helyszíneket, embereket, élethelyzeteket és döntéseket. Aki bele tud merülni, széles panorámát kap. Sajnos, én nem ilyen olvasó vagyok.

Arról nem is beszélve, hogy már az agyamra megy az is, hogy ugyanazt a konfliktust ragozza a sok századik oldalon is. Vagyis, a kisfiú apja vajon Roger? Mintha szadista mód élvezné az írónő, hogy megírja oldalak százait, de egyenes választ sosem ad.

Nekem sok az idilli szerelemből is. Jamie és Claire még mindig olyan émelyítően szerelmes, hogy az már szinte beteges. A fiatalokról szívesebben olvasnék többet, nem róluk. De attól tartok, ez ellen már nincs mit tenni. Ők maradnak Gabaldon első számú szereplői, ha nekem nem is hiteles, hogy 50 fölött is úgy pörögnek, mint huszonévesen, minden téren.

A tévésorozatnak esélytelen, hogy nekiállok. Elég átrágnom magam a könyveken is.

Gabaldon: A lángoló kereszt 2. – Mint történelmi romantikus: 70% a karakterek és a mindennapok életszerűek, hangulatosak.

Szubjektíven: 55% a karakterek sorsa érdekel, de szeretném, ha eseménydúsabb lenne!

- Második kísértés

Leila és Vlad kibékülnek, miután a férfi szerelmet vall és a lány kezét is megkéri. Az esküvővel nem is várnak sokáig, összecsődítik a családot és emberi jog szerint összekötik az életüket. Vlad felveti azt is, hogy vámpírrá tenné a lányt. Leila ezen még gondolkozik kicsit, de beleegyezik - így örökre együtt maradhatnak.

Ám a rájuk törő nőről kiderül, hogy féltékenységében nem csak önállóan ügyködött. Szilágyival dolgozott együtt, akinek olyan varázst is készített, amivel túlélhette a tüzet. Így Vlad és Leila biztosak lehetnek benne, hogy legnagyobb ellenfelük még él, és készül rájuk lecsapni.

- Randikatasztrófák

Emma végre talált egy fiút, aki kedves, helyes és szót ért vele. Már éppen járni kezdene vele, amikor Leon szakít a barátnőjével, és megint az ő társaságát keresi. Emma boldog, inkább Leonnal akar lenni. Már elfelejtette neki, hogy koptatta le pár hónappal korábban - úgy tett, mintha a lány nem is létezne. Most Emma játssza ezt az új barátjával, nagyon nehezen mondja ki, hogy sajnálja, de nem lehet köztük semmi.

De a magán bejegyzései közül egy nyilvánossá válik, és az iskolában mindenki el is olvassa. Amit dühében írt, amelyben nagyon lealázza Leont. A fiú ki is készül, meg sem hallgatja a lány magyarázatát. Megint ignorálja a jelenlétét és kibékül a barátnőjével.

Közben Emma rájön, hogy az egyik barátnője tette ezt vele. Mert a lány úgy érezte, mindenki hanyagolja, Emma is. Akinek a bejegyzéseit olvasva rájött, hogy Emma milyen csúnyákat írt róla. Hát keresett olyat, amivel fájdalmat okozhat. A lányok kibékülnek és megbocsátanak egymásnak, Emma pedig úgy dönt, jó neki fiúk nélkül is.

Csalódást kiheverős, blogos, kamaszos, szerelmes.

Emma szerelmes volt, és végre úgy érezhette, hogy a szerelmét viszonozzák is. Leon neki szinte a kezdettől több volt jó barátnál, és megvoltak már a nagy pillanataik is. Így nem is kicsit éri sokként, hogy a fiú teljesen megszakította vele a kapcsolatot, mi több, egy másik lánnyal jár. Úgy tesz, mintha nem is lett volna közöttük semmi. Emma majd belepusztul a helyzetbe, de aztán belátja, élnie kell tovább. Online kezd el párt keresni magának, és pár béka után jön valaki, aki még akár herceg is lehet. Csak éppen Leon az, akit Emma képtelen kiverni a fejéből. Elég egyetlen kis gesztus tőle, hogy Emma minden önálló lépését visszacsinálja. De mi történik, ha a lány naplójának kínos részei nyilvánosságra kerülnek?

Újabb jele annak, mennyire belefáradtam már a tipikus ifjúsági, lányos regényekbe. Seager könyve nem rossz, sok jó dolgot is tudok mondani róla. Ok, a zsánernek újat nem ad, de korrekt mű a maga műfajában. De ami nem tetszik benne, annyira idegesít, hogy elvitte az olvasás élvezetét is magával.

Kezdjük azzal, hogy a cselekmény már szinte gyerekes. Emma szerelmes, de Leon nem akar a barátja lenni. Nézzük meg, ki akar az lenni! Persze erre már Leon is észbe kap – Emma pedig kidob az ablakon minden fejlődést a fiú és a szerelem kedvéért. Ez az, ami legjobban zavart ebben a kötetben. Emma levonja a tanulságot, nagyot csalódott – Leon nagyon a lelkébe gázolt. Akkor miért nem képes továbblépni, miért ad olyan könnyen egy másik esélyt neki, amikor saját bőrén tapasztalta, milyen a fiú?

Annyira végzetesen éli meg a lány ezt a Leon szerelmet, amit nem hiszek el. Mindent felülír, már szinte beteges. Ha azt nézem, mit képes feladni érte – magát is – akkor nálam beteges is. Ok, a kamaszok érzelmei hevesebbek és szélsőségesebbek, de ez már sok a jóból. Aki ilyen vakon szeret, mint Emma, ha nem a megfelelő fiú mellett kit ki tökéletese alapanyaga a családon belüli erőszaknak. Mert meggyőzi magát, hogy a férfi majd megjavul. Hogy el kell viselnie mindent, mert szerelmes. Ez pedig nem példa senkinek, nemhogy a célközönségnek!

De messzire mentem. Itt szó sincs erőszakról, csak egy nagyon szerelmes kamaszlányról. Aki különben egy újabb szerelmi pofon után levon fontos tanulságokat, és kimond olyanokat, amikkel Seager a tinikhez szól. Olyanokat, hogy nem kell fiú a boldogsághoz, saját erőből, önálló személyként is teljesen jó lehet az élete. Az már csak az én tippem, hogy a folytatásban Leon megbocsátja a naplót, és Emma hirtelen visszavált hűséges kiskutyába.

Van humora a kötetnek, Seager stílusa is olvastatja magát. Azzal a jelenhez közelíti, hogy Emma napló helyett privát blogot ír. De nem is fontos, mibe ír. Annyira egyetemes a téma, hogy működne tollal és papirossal is a 19. századi környezetben.

Rengeteg benne az érzelem, és valahol ez is a bajom. Emma viselkedése abszolút emocionális, nekem hiányzott a ráció. Arról nem is beszélve, hogy Emma hajlamos nyavalyogni, amitől én meg hajlamos vagyok kiakadni.

Elég ez ahhoz is, hogy ne legyen szimpatikus a lány. Ha pedig nem szeretem a főszereplőt, nagy valószínűséggel a regényt sem fogom.

Kamaszként rendben van, de mai fejjel nem nekem való ez.

Seager: Randikatasztrófák - Mint ifjúsági: 70% lelkizős, szerelmes és nagyon modern női a megoldása is. Seager stílusos.

Szubjektíven: 35% jó a stílusa, de a története klisés, és nem bírtam Emma döntései nagyját.

Egyetemi életes, szerelembe esős, megváltozós.

Hardin Scott élvezi az életét és a lányokat. Könnyen meghódítja őket, lefekszik velük, jól érzik magukat, de Hardin ennyire képes. Érzelmeket senki nem várhat tőle, igazán közel senkit sem enged magához. De aztán az életébe lép a végtelenül ártatlan Tessa, aki valami olyat érint meg a fiú lelkében, amit másnak még nem sikerült. Hardin nem akar engedni az érzéseinek, így képes a lányra fogadást kötni, de lassan már maga előtt sem tudja titkolni, hogy ebben a játszmában ő veszít és nyer egyszerre: a szívét. De a boldogságig hosszú út vezet el, amit más emberek között kell megtennie. Tessa másnak is tetszett. Neki is van múltja, és lányok körötte. A szerelem legyőzhet mindent?

Úgy tűnik, ma olyan napom van, amikor arra vagyok kárhoztatva, hogy olyan könyvekről meséljek nektek, melyek nem tetszettek. Sőt! Az agyamra mentek. Fel is lehetne tenni a kérdést, minek is olvasok olyat, ami ennyire nem tetszik nekem. Nos, ebben az esetben arról lenne szó, hogy olvasatlan/látatlanban semmit nem illik leszólni. A szürke 50-et rengeteget emlegetem, mint a modern női irodalom egyik tönkretevőjét, és olyan divat megteremtőjét, amit ki nem állhatok. De hogy szidhatnám anélkül, hogy ismerném? Az nem jogos. Akkor mondhatsz ítéletet bármiről is, ha vetted a fáradtságot, hogy megismerd!

Ennek szellemében átrágtam magam Hardin és Tessa történetének egy újabb fejezetén, még a film előtt – amit megvárok dvd-n, mert erre tuti nem áldozok egy forintot sem a moziban. Lássuk is csak, miért nem!

Először is, ez a történet azoknak van szánva, akik pár évvel idősebbként a szürke 50 olvasótábora lesznek. Ugyan a szereplők fiatalabbak, de az alapséma teljesen egyezik. Van a kiélt, szexuálisan is hiperaktív fiú, akinek a lelke mélyén értékek is lapulnak. Csak éppen túl mélyen, hogy bárki is eljusson addig. Meg van a lány, aki szexuálisan és más értelemben is ártatlan, naiv. Tiszta Ana, csak ő Christian helyett Hardin csapdájába esik.

De most komolyan, mennyire közvetít ez jó üzenetet? Kitartani a srác mellett, aki egyik esetben verni szeret, itt meg fogadást köt a szüzességedre, és még képes a véres lepedőt is bemutatni bizonyítékként? Tudjátok, mit üzen ez? Csajok, ha a pasitok jóképű, meg pénze is van, nézzetek el neki pár különcséget! Ha szeretitek, majd megjavul értetek! Na, persze. Maximum a lányregények és női nedves álmokban, a valóságban nem.

Haragszom az ilyen regényekre, a szürkére is, és erre a sorozatra is. Nem értékeket közvetít, vágyálmokat testesít meg. Ez a kötet teljesen annak lett szentelve, hogy Hardin milyen romlott volt Tessa előtt, és mennyire más lett miatta. Szerintem ez egy, romantikus kamu.

De, hogy valami jót is mondjak róla, a váltott nézőpont legalább érdekes volt. Legalább ilyenkor kicsit elszakad a két főszereplő bűvköréből a szerző – akikért érezhetően rajong, és Hardin az ő álmainak megtestesülése – és másként néz az eseményekre és a karaktereire.

Nagyon igyekszem még valami kedveset is kicsikarni magamból, mert sok rajongója van ennek az egésznek, és szeretném hinni, hogy ha valamit ilyen sokan szeretnek, akkor abban kell lennie valami jónak is.

De nem. Nem megy. Olvassatok inkább Leiner Laurát, Kalapos Évát és Mészöly Ágnest!

Todd: Mielőtt - Mint New Adult: 20% más szemszögéből ismétli a sztorit, rajongóknak jó, másnak nem.

Szubjektíven: 10% felesleges plusz kötet, aminek értelme se sok van, csak a róka nyúzása.

Van egy regény, amiről hamarosan részletesebben is írok nektek. Kitaláljátok az alábbi, saját fabrikálású detektívfalamról, melyik regény lehet ez?

Adok pár segítséget:

• A szerző második megjelenése lesz, az első is thriller volt, egy nőről, aki beleszeretett egy férfiba, aki séma szerint választotta a szerelmeit és tette tönkre az életüket.
• A Maxim adta ki.
• A borító idéz egy sakktáblát.
• Az angol címe szójáték - a trükkje a beLIEve - bizalom és hazugság egyben.

Most kivételesen nem adom meg a megoldást, két héten belül jön a bejegyzés a könyvről, vajon ki ismer rá?

Szerelmes, természetfelettis, egymással szembenézős.

Leila igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Mélyen szerelmes és elkötelezett Vlad felé, mindent megtenne, hogy ember létére olyan legyen, amit a vámpír társadalom is elfogad. Ám azt szeretné, ha a férfi legalább kimutatná, hogy az érzelem nem csak az ő részéről igazi. Szerelmet ad, de azt is kér cserébe. Amikor Vlad felajánlja, hogy vámpírrá teszi, a lány csalódott. Eljegyzési gyűrűt várt, nem vámpírét. El kell mennie, hogy ezt egész szívvel kibírja. Próbál visszailleszkedni a régi életébe, de rá kell jönnie, hogy ez már nem lehetséges. Vlad miatt mindig is vadászni fognak rá, ő a vámpír gyenge pontja. Amikor újra összekerülnek, és szembenéznek az ellenfeleikkel, talán végre Vlad is képes lesz kimondani azt, amit érez, és amiért Leila hajlandó lenne mellette maradni.

Van pár kedvenc szerzőm, ha urban fantasy, amit olvasni szeretnék. Anne Bishop, például. De mindig nagyon tudok örülni, amikor jön az új Frost-történet is. Még az Ulpius kezdte el őket kiadni, de átvette a Könyvmolyképző, és megint, szerencsére, rendszeresen érkeznek az újabb és újabb kötetek.

Frost a Cat és Bones regényekkel indított, de szép lassan egész univerzummá nőtte ki magát a vámpíros világa. Saját történetet, sőt: sorozatokat, kapnak az eredeti páros barátai is. Vlad Bones egyik harcostársa volt, és ez már a második kötet, melyből megtudjuk, hogyan száll szembe mindenkori ősellenségével – magyaroknak tiszta poén, ki az (Mátyás királyunk nagybátyja) – és szerzi meg élete szerelmét örök párjának.

Ez a kötet egy átvezetés a nagy leszámolás felé. Bevallom, kissé csalódott is vagyok, mert ennél ötletesebb és eseményekben dúsabb cselekményű történeteket szoktam meg a szerzőtől. Nem is a természetfeletti konfliktus, nyomozás vagy éppen leszámolás van a középpontban, hanem Leila és Vlad csatározása azért, hogy a férfi is kezdje el kimondani az érzéseit. Van közben ugyan menekülés, merénylet, a végére egy leszámolást is kapunk, de soha nem az a szál a fő. Majd a következőben: ennek a végére kiderül, ki a következő rész ellenfele és milyen formában, a magánéleti szálak elrendeződtek, így majd jöhet a harc.

A humora és a stílusa viszont a szokott, amiért meg tudom bocsátani azt is, hogy az elbeszélt eseményekkel nem kötött le annyira, mint az előző kötetekkel. Van benne kis fekete humor is, kis helyzetkomikum is. Ugyan most Leila olyan helyzetbe kerül, hogy kissé nyavalyog is, ez a rész nem foglal el annyi helyet, hogy komolyabban az agyamra tudjon menni.

A szereplők igazság szerint fejlődni nem fejlődnek. Leila a regény legelejéhez képest lett más: a szerelemmel együtt a saját értékeit is felismerte, tudatosabb és magabiztosabb. De ez egy olyan folyamat része, ami az első kötetben zajlott. Itt legfeljebb annyi a haladás, hogy már Vlad ellen is képes kiállni magáért. Vlad pedig ugyanolyan – nála annyi a fejlődés, hogy Leila kedvéért hajlandó lesz kimondani, hogy szerelmes. Azért ez nem akkora nagy lelki út, hogy igazán fejlődésnek merjem nevezni.

Nem örülök neki, de tény, hogy a romantikus regények klasszikus elemei szerint alakult itt a cselekmény: boldogság – veszekedés – békülés nagy gesztussal – nagyobb happy.

De a következő részt kifejezetten várom, jöhet végre a harc és ármány regénye is!

Frost: Második kísértés – Mint urban fantasy: 80% szenvedélyes, jól kitalált világgal, de érezni, hogy csak előkészít.

Szubjektíven: 75% bírom a humorát, jó a szerző stílusa, a kevesebb cselekmény ellenére.

A Könyvhét helyszíne hagyományosan a Vörösmarty tér, de idén felújítás van. Új helyszín kellett, és igazán szépet sikerült találni. A Dunakorzón került megrendezésre, és ahogy ezt írom, ott most is nagy forgatag van. A fasor alatt sorakoznak a könyves bódék, középen asztalok és napernyő, hogy a dedikálások is kényelmesen zajlani tudjanak. Ha valaki pedig megfáradt a sok könyvben és néznivalóban, csak 3 lépés és csodás kilátása van a Dunára. A vár, a Lánchíd, a másik irányban pedig a Citadella vonzza a tekinteteket. Amilyen gyönyörű, napos idő van, a víz visszaveri az ég kékjét és egyszerűen csak szép a látvány.

Letudva a nemzetközi minősítő vizsgámat, a tegnapi nap - a nyitónap - én is kisiettem ide, hogy elvegyüljek és ünnepeljek. Én vagyok az a beteg elme, aki a Könyvhetet és a Könyvfesztivált várja legalább annyira, mint más a karácsonyt... Tegnap remekül is sikerült a napom, sokkal jobb lett a rendezvény, mint a tavalyi! Nem csak a szebb helyszín miatt.

Ugyan nyitónap dedikálásokra nem tudtam menni - szombaton és vasárnap érdemes kilátogatni a könyveik dedikáltatni akaróknak - de volt más, amivel kárpótolhattam magam. Izgalmas volt látni, hogy kel életre a rendezvény. Egyes kiadók már kipakolva, harcra készen várták az olvasni szeretőket, mások most rendezgették a portékáikat, és így akárhányszor tettem egy kört, mindig volt valami új felfedeznivaló. Egy új könyv, egy új akció, egy új plakát...

Idén is vannak nagyon jópofa ötletek. A kedvencem az F mint megjelenése kapcsán, egy fotós keresős játék. A kötetet reklámozó pólóban, egy rejtélyes csuklyás alak járja a standokat fényképezőgéppel. Ha sikerül lekapnod, és bemutatod az F mint saját példányodat - az új Kalapos Éva könyv, nekem várólistás volt - a standnál, ajándékot kapsz.

Könnyen előfordulhat, hogy ahogy sétálsz és nézelődsz, megszólít egy szerző és mesél neked a munkájáról, a köteteiről. Nekem tegnap így sikerült megismerkednem az országjáró meseíróval, Böde Péterrel. Kisiskolásoknak készít mesekönyveket, színezőket és tart felolvasásokat, előadásokat országszerte. Nagyon közvetlen, vidám embert ismertem meg benne, akinek a lelkesedése ragadós. Nem csak az olvasás, a mesék is örökek!

De érdemes odafigyelni a bódék mögötti eseményekre is. Nem csak mi, vásárlók és könyvbarátok fáradunk el időnként, hanem a szervezők és a kiadók munkatársai is. El lehet csípni, ahogy visszavonulnak ide pihenni, leülni kicsit és csevegnek egymással. Olyan infókat lehet elcsípni, amit neked különben nem mesélnek el. Milyen kötetek és hogyan fogynak, mi a helyzet a kiadónál.

De, ha a standoknál álló munkatársakhoz fordulsz, akkor is nagyon jó dolgokat tudhatsz meg, és nagyon feltölt, engem legalábbis nagyon, hogy olyan emberekkel beszélgethetek, akik hozzám hasonlóan rajonganak a könyvekért, ismerik őket és tele vannak olyan infókkal, amiket jó megtudni. Kedvesek, barátságosak, segítőkészek mindenfele, és nem éreztem egy percre sem azt, hogy csak azért, hogy eladjanak valamit. Volt, akinél előre szóltam, hogy csak nézelődök, mégis hosszú percekig és nagyon kedvesen foglalkozott velem, és bemutatta az újdonságaikat. Mosollyal fogadtak, végig kedvesek és udvariasak, és búcsúzóul is mosollyal indultam, amit már én is fültől fülig, boldog vigyorral viszonoztam.

Sok-sok kedves és lelkes emberrel találkoztam, nem is tudom, kiket emeljek ki nektek. A Twister standjánál észrevették, mennyire sóváran nézegetem a Vörös betűkkelt, és elmesélték, már nem kell sokáig várnom a sorozat következő részére, már fordítónál van a 3. kötet, amit nagyon várnak sokan, nem csak nekem tévedt arrafelé sokat a szemem. A Maximnál még az online rendelésem adatait is szívesen egyeztették velem, és nagyon kedvesen fogadták minden variálásom, még a rendelésem is kiegészíthettem egy tétellel, hogy ne kelljen pluszba rendelnem és postaköltséget fizetnem rá. A Fumax - azok között voltam, akik ott kezdtek és Sandman díszkiadásra pályáztak. Akkor még nem érkezett meg, de akadt bőven néznivaló addig is. Ahogy egyre szépült a stand, és kerültek ki az újabb és újabb kötetek, még azt is engedték, hogy fotózzak nektek a blogra. Thor kalapácsa, menő mi? Átrendezhettem a standot is kicsit, hogy kedvemre fotózhassak. És igen, jól látjátok, közben megérkezett az Álmok Ura is, ez már az én példányom! A Loki nem, azt már tavaly megvettem, de ez illik Thor kalapácsához, nem igaz? A háttérben pedig Holló-Vaskó Pétert láthatjátok, aki újabb kötetek kicsomagolásán dolgozik éppen. Nagyon tündéri figura - ő maga is ír, az új kötete éppen a Könyvhétre jött ki. Meg is jegyeztem neki, hogy most sajnálom, hogy én előrendeltem, mert az előrendelések csak rendezvény után jönnek, így nem tudom dedikáltatni vele a könyvet. Tudjátok, milyen választ kaptam? Benéz az irodába, és ha még nincs becsomagolva a rendelés, lehet, hogy vár majd egy meglepetés, amikor megjött a könyvem és kinyitom...

Mondanom se kell, idén is sokan készültek ajándékokkal a vásárlóknak. Kaptam ajándék könyvjelzőket, de a kedvencem a 21. Század Kiadótól kapott vászontáska. A képen láthatjátok új szerzeményem is, az új Kordos-kötetet. Különben ez az a kötet, amit szombaton lehet dedikáltatni a szerzővel, és amiért legjobban fáj a szívem, hogy nem tudok ott lenni. De a könyv megvan, és a táska hozzá, szuper! Még meglepetés is ért, amikor kivettem a könyvet a táskából és fotózni kezdtem nektek - kaptam egy kitűzőt is a könyv mellé.

Boldogan indulhattam haza, sok szép új könyvvel és még több élménnyel. Utolsó pillantás a standokra, a Dunára és a világirodalom eme nagysága mellett elsétálva indultam a Deák térre, hogy a metró vihessen a vonatomra.

Cím: A gyilkos ház

Szerző: James Patterson neve szerintem sok zsáner rajongójának ismerős. Van sikeres ifjúsági, thriller és krimi sorozata is. Jó érzéke van ahhoz, hogy szerzőtársakkal alkosson, ezt éppen David Ellis-szel jegyzi közösen.

Műfaj: krimi, thriller

Cselekmény: a Gyilkos Ház. A pletykák szerint sötét hely. Jenna rég nem járt ott, nem is sejti, milyen hírnévre tett szert gyerekkori otthona. Ám amikor megölnek ott egy ügynököt és szeretőjét, a nőnek vissza kell térnie és olyan titkokra fényt derítenie, amit korábban elképzelni sem tudott volna. Mielőtt a Gyilkos Ház újabb áldozatot szedne...

Várható megjelenés: a Könyvmolyképző előkészületes könyvei között fent van, talán idén.

Miért várós?

• Bírom Patterson regényeit, tényleg jó orra van a sikerkönyvekhez.
• Amennyit tudok a történetről, felkeltette az érdeklődésem.
• Előre várom, hogy emberi ármány és gonoszság, vagy természetfeletti elem van az események mögött.
• Bejött az angol borító.

Tündéres, háborús, mágikus, harcos, szerelmes.

Feyre titkolni kényszerül, ki ő igazán, mire képes és ki lakik a szívében. A Tavasz udvarában lakik, óvatosan hárítja Tamlin közeledését, miközben kémkedik az igazi udvarának. Mert ő már az Éjszaka Úrnője, Rhys párja – de a tündérek világát újabb háborúba akarják belerángatni, és életbevágó lehet, amit itt Feyre megtudhat. Ráadásul lassan Lucien átállítása is sikerrel járhat, akit nagyon csábít, hogy Feyre átváltozott nővére a párja. Ha őt akarja, ahhoz Feyre a kulcs. A szökésük után még nagyobb tétekkel kell játszaniuk: Rhys az egész tündérvilágot igyekszik összefogni, hogy szembe tudjanak szállni az üst erejével, és megakadályozzák az emberek és tündérek közti határ lebontását. Ősi isteneket kell megnyerniük, miközben Feyre két nővérének is el kell fogadni, hogy örökre megváltoztak.

Sarah J. Maas egész jól bebetonozta magát a romantikus fantasy szerzők közé. Nálunk két sorozata megy, ez a kötet az egyik trilógia vége. (Igaz, neten már láttam, hogy a világtól nem búcsúzunk, tér még ide vissza Maas.) A kettő közül ezt szerettem jobban, bár itt is ugyanazt megfigyeltem, amit a másik sorozatban is.

A kezdet egy mese volt. Ezé a Szépség és a Szörnyeteg. Csak éppen annyira más környezetbe helyezve, feldobva egy egész tündérverzummal, hogy csak az alapmotívumot lehetett felismerni. Aztán minden kötettel egyre messzebb ment az eredeti történettől. Maas nem a kiszámítható történetszövők közé tartozik: a szereplői ritkán végzik annak a párjaként, aki az első nagy szerelmük. Ha arra gondolok, hogy Feyre és Tamlin milyen szerelmesnek tűntek az egész első kötetben…

A harmadik részre Feyre már az igazi mellett van, így ő szerelmi bonyodalmakat nem kapott erre a kötetre. A két testvére annál inkább okoz ilyen szinten is bonyodalmakat. Bár azt mondhatnám, hogy ez volt olyan szórakoztató és romantikus is egyben, mint a Tamlin – Feyre – Rhys háromszög…

Csakhogy Elain és Nesta a regény nagy felében idegesítő libaként viselkednek. Tündérek lettek: vagyis örökké szépek, szinte halhatatlanok, varázserőt kaptak. Mindketten nyavalyognak ezen, amit nem vett be a gyomrom. Most komolyan, mit sírnak vissza? Rendben, Elain elvesztette a vőlegényét, de amikor látjuk, kiderül milyen semmirevaló alak, és már áll sorban a helyes, megnyerő tündérherceg, hogy elnyerje a lány szívét.

A háborús részekkel is az volt a bajom, mint a két nővér szerelmi életével. Egyszerűen túl van írva. Van a regénynek cselekménye, történnek is az események, de mindent annyira elnyújtva kapunk meg, hogy az már fájdalmas. Ha közel 800 oldal helyett csak 600 lenne, sokkal jobban élveztem volna.

Mert Maas jó mesélő, és amikor sűríti az eseményeket, letehetetlen a kötet. Ennek a vége lett ilyen – a csata után van egy érzelmi csúcspont, ami remekül rárímel a regény első kötetének végére. Azért megérte végigszenvednem a hosszadalmas részeket is.

Változatosak a karakterek, valahol még a nővérek is, bár ők a nyavalygásukkal nem kicsit mentek az agyamra.

Az első két rész jobb, de a végére ez is jó lesz. A világában még sok a lehetőség is…

Maas: Szárnyak és pusztulás udvara – Mint fantasy: 70% tündérmese motívumok szerelmi szálakkal és háborúval, de túlírva.

Szubjektíven: 65% sok a mellékág, de a szereplőket még szeretem. Az eleje jobb volt…