Emberrablós, csapdát állítós, traumából felépülős.

Sarah Baker egy pap lánya volt, jó házasságban élt, férjével az első babát tervezte. De egy idegen elragadta, foglyul ejtette, hónapokig kínozta és erőszakolta. Volt ereje megszökni, túlélni, a születendő gyermekéért. Ám amikor a babáról kiderült, hogy az elkapott és halálra ítélt gyilkos gyermeke, Sarah még többet vesztett. Örökbe adta a kislányt, de a férje és a szülei így is eltaszították. 12 évvel később Olivia erős nő, aki egy ranch ügyeit intézi. Foglalásokat, túravezetéseket. Semmiben sem akar hasonlítani egykori énjére, az igazi személyazonosságát sem ismeri senki. Mikor a birtok örököse, Cole, hazatér haldokló apjához, a férfi rég feledett érzelmeket kelt fel a nőben. Ahogy Tory is, akit rendőr apja hozott el ide nyaralni. Nem sejti, hogy a kislánynál van egy kisregény, ami felforgatja majd az életét. Nem sejti, hogy a rendőr apa csalinak használja – mert szerinte az igazi gyilkos még szabadlábon van, és itt van, amit igazán akar.

Thriller – kinek mi jut róla eszébe? Sokaknak bizonyára a Lány a vonaton. Ami mintapéldája a női thrillereknek. Egy férfi, aki tönkreteszi a körötte levő nőket. Egy, aki tönkre is ment ebbe, de most összeszedheti magát egy bűnügy kapcsán. Másoknak, remélem, azért beugranak azok a sztorik is, amelyekben egy zseniális gyilkos és egy hasonló formátumú nyomozó közti játszmáknak lehetünk a részesei. Nekem ezek tetszenek jobban, de kinek-kinek ízlése szerint, találni lehet mindkettőt bőven a könyvpiacon.

Ahogy gyakori téma az emberrablás is. Említhetném a Szobát a legnagyobb sikerének, de akad bőven ilyen regény is.

A csali ezeknek akar a kombinációja lenni, csak sajnos nem a nekem tetsző arányokban keverednek a darabkák. Plusz, hozzá kell még írnom a romantikus ágat is, mert e kötetben ez is erőteljesen jelen van. Annyira, hogy szemezek is alul a thriller megnevezéssel, mert női regény thriller és romantikus elemekkel jobban lefedné, mi ez.

Olivia története, abszolút az ő lelkén keresztül az események. Hogyan élte túl, milyen traumái vannak, hogyan épített fel egy új személyazonosságot magának. Egyiket sem tetteiben ismerjük meg, hanem lelkiekben. Minden, Tory és Cole is sokkal fontosabbak, hogy az érzésvilágára hogyan hatnak, mint amit konkrétan együtt tesznek.

Amikor már szereplő szemszögét kapjuk, pl. Cole és Tory, de akár a gyilkos is, akkor is a lelki oldal dominál. Hogy szenved az anyja halálától Tory. Hogy szenved a párja és nevelt fia távozása miatt Cole. A gyilkos meg a szükségtől szenved, csak nála ez párosul a vadászat izgalmával. Szenved itt mindenki, hogy aztán gyógyulni kezdhessenek.

Végig vártam, mikor történik valami. Mikor csap már le a gyilkos? A rendőr csak vár, nem is lesz semmi akció? Csak a regény utolsó pár fejezete mozgalmasabb, addig a fentebb fejtegetett lelki vonal dominál.

Talán jobban tolerálom, ha megszerettem volna a szereplőket. De nem. Sokat nyavalyognak ahhoz. Ha élesebb a rendőr – gyilkos párbaj, de szinte nincs is. Ha inkább thriller – de közelebb áll a romantikus drámához.

Egyszer el lehetett olvasni, de annyival többet vártam, hogy ez most csalódás.

White: A csali - Mint thriller: 50% egy-egy ponton hangulatos, de összességében inkább romantikus, lelkizős.

Szubjektíven: 35% nem szerettem meg a szereplőit, hamar rájöttem a csavarra, elejét untam.

Világ végére készülős, jóslatos, gyermeket összekeverős.

A világ hamarosan véget ér. Már úton van az Antikrisztus, aki majd elhozza a Végítéletet. Az angyal Azirafael és a démon Crowley is azt a feladatot kapja, hogy befolyásolja a gyereket a megfelelő irányba. A teremtés óta eltelt évezredekben a két lény viszonylag barátságot kötött, és egyiknek sincs nagy kedve a végelszámoláshoz. Így alkut kötnek egymással: mindketten részt vesznek a gyerek életében, igyekeznek befolyásolni, de nem nyúlnak durva eszközökhöz. Már a Sátán elküldte a kutyáját neki, meg kellene mutatkoznia a képességeinek is, de a kölyök meglepően normális. A kutya se érkezett meg. A két természetfeletti kénytelen rájönni, hogy a sátánisták elcseréltek két babát, és az Antikrisztus normális kisfiúként nőhetett fel Adam néven. Felbukkan a Négy Lovas, színre lép az utolsó két boszorkányvadász, és egy régi jóskönyv is. A világ vége pedig egyre közelebb.

Mindkét szerző híres a saját nevén is. Így könnyen lehet, hogy egyikükért, másikért veszi kézbe a kötetet egy-egy olvasó. Nekem Neil Gaiman neve volt a vonzóbb, ami magyarul kijött tőle, nagy valószínűséggel olvastam – beleértve a képregényeit is.

Az Elveszett próféciák most azért is jó választás lehet, mert sorozat készül belőle, ha jól tudom, hamarosan itt a premier is. Amilyen kesze-kusza, őrült ez a sztori, könnyen lehet, hogy segíteni fog a szálak követésében, ha a megnézése előtt a könyvet is kézbe vesszük.

Sok szereplőt mozgat, és mindenkinek megvannak a maga őrült kalandjai. A szereplők kavarognak, és nagyjából mindenkinek megvan az a szereplőtársa, akivel többet kerül kapcsolatba, mint a többiekkel.

A kedvenc párosom egyértelműen Azirafael és Crowley – azt már plusz poénnak érzem, hogy a Supernatural egykori pokol királyát, alkukötő démonát is így hívják. A két karakter azonban nem azonos egymással! Ez a Crowley soha nem is volt ember, mint az Odaát karaktere. Az Édenkert óta jelen van az emberek életében, egykor ő volt az Évát bűnbe csábító kígyó.

Kész, ahogy ezek ketten ódzkodnak attól, hogy rendesen végezzék a munkájukat. Egyik sem akar világvégét, és még barátoknak is lehetne őket nevezni. Crowley szívesen szekálja az emberi civilizációval lépést nem tartó angyalt. Persze, Azirafael se marad adós a válaszokkal. Humoros ez a kettős!

Tele van a kötet nyelvi és szituációs poénokkal. Ha majd a keddi Idézzünk! sorai között kikeresitek az e könyvből vett idézeteket, érteni fogjátok. Mintha a két szerzőnek jó értelemben elgurult volna a gyógyszere.

Igazából nem akarok a cselekményéről vagy a karaktereiről sem hosszan mesélni. Sokkal fontosabb ezeknél a regény humora és hangulata. Könnyed, szórakoztató, olvastatja magát. Meg se kell próbálni érteni, vagy megfejteni és követni az eseményeket. Egyszerűen csak sodródni kell a sorokkal, és a poénokkal. (A Queen dalai és Crowley kocsija, kész.)

Cselekmény szinten zsúfolt a könyv. Félreértések, pokoli lovasok, szerelembe esések, lesz itt minden, néha logikusan, máskor nélküle. Az biztos, hogy unatkozni nem fog senki.

Mivel ez az egyetlen általam olvasott Pratchett, nem tudom szétszedni, melyik szerzőtől mit kapott a kötet. De az biztos, hogy a közös gyermekük elnyerte a tetszésem.

Gaiman & Pratchett: Elveszett próféciák - Mint humoros: 90% a történet maga egyszerű, de a szereplők és a humora nagyon olvastatja.

Szubjektíven: 85% a démon – angyal párbeszédek és ügyködések nagyon bejöttek, vicces!

Szerintetek ezek mely regények első mondatai?

Van benne nehéz is, ezért segítségképpen a zárójel kijelölésével a szerzőt felfedem.

1: Amos Decker örökké emlékezni fog mindhárom erőszakos halálra, mégpedig a kék legbénítóbb árnyalatában. (Baldacci)

2: A hírhedt kikötői kocsma és bordélyház a Vén Mary kiemelten nagy forgalmat bonyolított aznap. (Johannsen)

3: A P-38-as náci lőfegyver egész viccesen hat a zabkásás tál mellett a reggelizőasztalon. (Quick)

4: Véresre kaparta a körmét a sima falon, öklével csapkodta a vastag ablaküveget, míg szét nem verte a kezét. (Adler-Olsen)

5: Angelót egy időre elnyomhatta az álom az út mellett, a nyirkos fűben. (Harmon)

Megoldás: Tovább!

Bírósági tárgyalásos, ügyvédes, nyomozós.

Taylor Lockwood igazi aranygyermek: híres és sikeres ügyvéd édesapja nyomására jogi tanulmányokat folytatott, megszerette, jó benne, belőle is ügyvéd lesz. Közben egy menő cégnél jogi asszisztens, és sikeres zenész életmódját sem kellett feladnia. A főnöke, a megnyerő és a tárgyalóteremben is klasszis Mitchell kéri meg, hogy nyomozza le, az irodai széfjéből eltűnt fontos dokumentumot ki vihette el. Miközben Taylor lassan kirakja az eset darabkáit, utána jár a kollégáinak, főnökéhez is egyre közelebb kerül. Ezzel együtt veszélybe is: mert itt nem csak pénzről van szó. Eltitkolt bűnökről is, amiért van, aki gyilkolni is hajlandó – Taylor sincs többé biztonságban.

Írók, akiknek minden új könyvére ugrassz – van ilyened? Nekem akad pár. Pierce Brown, Dan Brown, David Baldacci, Rick Riordan, Dean Koontz, Leiner Laura és még sorolhatnám. Szeretek olvasni, de ha ezt olvasod, akkor gyanítom, Te is.

Ezen íróim listáján ott van Jeffery Deaver is, akiről sokáig azt hittem, nem tud olyat írni, ami ne tetszene nekem. A Csontember kinek rémlik? Deaver találta ki. Regényben sokkal több része van, egyik jobb, mint a másik.

De térjünk vissza ide! Az igazak törvénye nem tetszett igazán – mondhatni, ez az a Deaver-kötet, aminél csak jobb akad. Ok, tudok olyan szerzőt, aki egy ilyen regénnyel is nagyon boldog lenne a művei listáján, de Deaver ennél sokkal-sokkal jobbat és többet tud.

Már eleve furcsa a történet zsánere és cselekménye. A hősnő, Taylor egy jogi asszisztens. Köze nincs magánnyomozáshoz, már felvették a jogi egyetemre, és teljes jogú ügyvéd lesz belőle. Akkor miért neki kell nyomozni? A mai jogi sorozatokban ezzel az ügyvédek nem a jogi asszisztenst, hanem a nyomozót bízzák meg. (Chicago Justice, The Good Fight, pl. így csinálják bennük.) Itt viszont Taylor kapja a főnöktől a feladatot, hogy nyomozzon. Közben megy a bírósági tárgyalás is, amire helyenként bepillanthatunk.

Így a regény a jogi és a krimi között ragad, és sajnos a krimi az erőteljesebb. Sokkal szívesebben olvastam a bírósági részeket, de azokból volt a kevesebb. Mitchell tényleg jó a bíróságon, tetszettek a vád és védelem beszédei. Itt éreztem azt az olvasmányosságot, gördülékenységet, amit Deaver stílusában nagyon szeretek.

Taylor nyomozása sokkal merevebb, nehézkesebb – kevésbé is érdekelt.

Talán az is a bajom, hogy nem tetszett a regény végi nagy csavar. A Deaver-regények végén mindig van egy nagy meglepetés, de most nem örültem neki. Olvasás közben is éreztem, hogy nem azt kellene a kedvenc szereplőmnek választanom, akit kiszúrtam magamnak. Igazam lett – miért kell mindig a zseniális bűnözők, igazságosztók felé hajlanom? Amikor pórul járnak, fáj értük a szívem. Itt is.

Jó, ne legyek olyan szigorú. Ez a szerző egy korai kötetei, az első Rhyme és Sachs regény – a már emlegetett Csontember – 5 évvel ez után jelent meg. Már látszik, hogy Deaver erős nőket, zseniális figurákat képes teremteni. Jó a meglepő csavarokban. Mozgalmas, izgalmas történetet tud összerakni.

Csak éppen a későbbi munkái ismeretében ez kevés magához képest. Talán ez lesz a végszó.

Deaver: Az igazak törvénye - Mint krimi: 70% karakteres főhős, meglepetések a cselekményben, olvasmányos.

Szubjektíven: 60% több jogot szerettem volna, és a kötet végét sem szeretem. Van ennél jobb!

Cím: Stone Tables – Kőtáblák

Szerző: Orson Scott Card – sokoldalú szerző, aki több zsánerben is maradandót alkotott. Az egyik legismertebb munkája a Végjáték, melynek hősei köré több sorozatot is megírt. Némelyik ifjúsági regény, más komoly, filozófiai mélységű sci-fi. De írt újragondolt meseregényt is, mint a Bűvölet. A mormonok, a kereszténység is visszatérő témája. Nálunk elsősorban a sci-fi történetei jelentek meg.

Műfaj: történelmi regény.

Cselekmény: Mózes története. A fiúé, akit az anyja kosárba rejtett és a Nílusra bízott, amikor a zsidó, fiú csecsemőket halálra ítélték. Aki a fáraó udvarában nő fel, hercegi rangban, majd szembesül a származásával, és menekülni kényszerül. Aki a pusztában felfedezi a hitét és Istent, és feladatot kap: szabadítsa fel a zsidókat! Aki szembeszáll a fáraóval, aki előidézi a 10 csapást. Aki a pusztában vándorol a néppel, és elhozza a tíz parancsolatot, de szembesülnie kell azzal, mennyire állhatatlan a tömeg.

Várható megjelenés: 1997-ben publikálta a szerző, nálunk nem jelent meg. Tudtommal tervben sincs.

Miért várós?

• Ebből a zsánerből még nem olvastam a szerzőtől, érdekel, mire képes benne.
• Mózes története epikus, mindig lehet egy új szemszöget vagy hatást találni benne. Vajon mit emelt ki Card?
• Szeretem a történelmi regényeket.
• Card stílusa jó, a mesélőt történetei kivétel nélkül tetszettek.

Lázadós, rendszert megdöntős, harcolós, újrakezdős.

Ervin és Szilvi friss házasok, külön engedély is kellett, hogy összeköthessék az életüket. Ugyanis nem egy kasztba tartoznak: Ervin egy munkás, aki a szemétfeldolgozóban robotol, míg Szilvi bürokraták leszármazottja, és a Főpap mellett dolgozik. Mindketten érzik, hogy valami nem stimmel a rendszerrel, és amikor erre bizonyítékot is szereznek, minden megváltozik. Ervin a szemétben véletlenül kidobott, titkos iratokra bukkan, mely bizonyítja, hogy a népnek rég hazudnak a vezetőik. Szinte nyomorogva élnek, míg valaki lefölözi a munkájuk. Ervin lázadó elemekkel ismerkedik meg, és hamarosan már a rendszer ellen lázad. A döbbenetes igazságra azonban nem lehet felkészülni: a Hold urai gyilkos játszmáira, a Föld igaz történetére, amiben az ő életük csak porszem.

A történet két kötetből áll, és bár tényleg összetartoznak, elég sok különbséget is felfedeztem köztük. Azt még nem tudtam eldönteni, hogy ez tetszik nekem vagy sem.

Az első rész annyira felidézte bennem Pierce Brown sorozatát, ami már nagyon nem tetszett. Itt is látunk egy munkásosztályt, akik majd megszakadnak, és alaposan átverik őket a vezetőik. Itt is a felesége és a meg nem született gyermeke elvesztése lesz az, ami végérvényesen a lázadók oldalára állítja a férfit. Csak éppen Ervin nem egy Darrow, ezt hamar le is szögezem. Ha meg kellene neveznem, mivel járul hozzá a végső győzelemhez, nem sok mindent tudnék mondani. Jelen van, tesz is ezt-azt, de nem egyértelműen ő a történet hőse. (Plusz, ott a Mars tematika is.)

Ebben a két regényben meglepően sok szereplő mozog, és mindenki megkapja a maga történetszálát. Mindenki másféle kalandokon megy keresztül: lesz, akinek túl kell élnie, hogy a húga puccsot hajt végre az anyjuk és ellene. Lesz, akit rafinált módon vallatnak. Lesznek, akiknek az életük kell adniuk, hogy mindenki mást megmentsenek.

Amivel el is értünk egy fájó ponthoz. Mindkét kötetben volt egy kedvenc szereplőm. Akartok tippelni, mindkét részben kinek kellett meghalnia, hogy az önfeláldozásával mindenki mást megmentsenek? Már az elsőnek se örültem, de amikor megint az én kedvencem lett az áldozati bárány, azt már sokalltam.

De vissza a szereplőkhöz. Mivel sokan vannak, és cselekményközpontú a regény, nagy karakterábrázolások és mélyítések nincsenek. A szereplők 2-3 tulajdonsággal rendelkeznek, eléggé fekete-fehérek. Ezt némileg ellensúlyozza a cselekmény tempója. Azért nem bántam volna, ha legalább a főhősök színesebb egyéniségek.

Az első kötet különben az alulnézet, ahol ráébrednek, mit tesz a rendszer az emberek ellen, és lázadnak. A második kötet a felül, ahol a hatalmasok játszmáznak, és a lázadók is képbe kerülnek. Nekem különben jobban tetszettek a vezető osztály halálos játékai.

A második rész az, amely mondanivalóban értékesebb. Tetszett, ahogy a Föld védelmére felhívja a figyelmet. Vannak nagyon jó gondolatok benne, ha én nem tudnék annyira lemondani a technikáról, ahogy azt a szerző itt sugallja. Plusz, a virtuális valóságos rész is nagyon lekötött. Nem ellenezném ezt a megoldást se, nekem kompromisszum ok lenne.

A borítók szépek, a történetnek van érdekes része is, de azért nem volt az igazi.

Juhász: Menekülés a Földről 1-2. - Mint disztópia: 55% cselekményközpontú, jó meglátásokkal a Földről, környezetvédelemről.

Szubjektíven: 40% rendszeresen a kedvenc szereplőim lettek mártírok. Túlzottan ismerős.

Lóversenyes, első szerelmes, felnövős.

Casey lassan 16 éves lesz, az élet rossz lapokat osztott neki. Az anyját fiatalon elvesztette, az apja rendes ember lenne, de amióta egy ballépésért börtönbe került, minden ajtó bezárult előtte. A lány ráadásul egy nagy álommal él: lóversenyző akar lenni. Szegényen, egy lepukkadt lovarda önkénteseként, lassan kiöregedve elérhetetlen vágynak tűnik mindez. Ám egyszer hazafelé tartva rémes hangot hall: egy lovat vonszolnak a vágóhídra. Casey apja egyetlen dollárért megszerzi az állatot, akit Casey elhelyezhet a lovardában, és öreg barátnője segítségével gondozásba vesz. A Közelgő Vihar névre átkeresztelt állatról hamar kiderül, hogy megfelelő gondoskodással bajnok lehet. Casey megkezdi az edzéseket, hippi barátnője oktatásával, és egy napbarnított, szimpatikus patkolókovács tanuló segítségével az álom megvalósulása egyre közelebb kerül.

Az egyik, hamar előkerülő kérdés az ismerkedéseknél, kinek melyik a kedvenc állata. Sokak nagy kedvencét a lovak jelentik, nem is véletlenül. Nemes, gyönyörű teremtények, melyek már rég az ember társai is. Ráadásul, sok zsánerben jelen vannak. Sport – lóversenyek. Ifjúsági. Bulvárregény. Dokumentumregény. De beugrik a Keresztapa egyik leghíresebb jelenete is, amiben szintén szerepet kap egy ló.

Az egydolláros ló ifjúsági regény sorozat, a Móra kiadásában érkezett meg hozzánk. Ez két zsánert ötvöz magában, az egyiket már el is árultam. Ifjúsági. Van egy szimpatikus hősnő, Casey, aki a történet során válik felnőtté, küzd az álmáért és lehet neki végig drukkolni. Olyan, kamaszokat érintő problémaköröket dolgoz fel a regény vele kapcsolatban, mint az iskolai kiközösítés. A konfliktusok a szülőkkel – itt tulajdonképpen az apával, hiszen Casey félárva. A szegénység. A pályaválasztás. Meg, természetesen az első szerelem.

Itt kicsit meg is állok, mert kifejezetten szerettem, ahogy St. John a kötet szerelmi szálát kezelte. Peter nincs jelen a történet kezdetétől, és nincs szerelem első látásra sem. A fiú részéről vonzalom van a kezdetektől, de ők előbb nagyon jó barátok lesznek. Tetszett, ahogy Casey fokozatosan jön rá, igazából évek alatt, hogy a legjobb barátja több neki, mint barát. Aranyos, ahogy végül egymásra találnak. Nincs túlírva, simán aranyos a kettős szála.

A szereplők talán mesésre faragottak – Peter igazi álompasi, Casey tele van jó tulajdonságokkal. A mellékszereplők sem árnyaltak, nagyon könnyű jókra és rosszakra kategorizálni. De legalább mindenki kap valami más tulajdonságot is a jók mellé, azért nem teljesen mesei jó és rossz szereplők, ha közel is állnak ehhez.

A másik zsáner a sport. Itt konkrétan lóverseny van, amit a szerző nagyon jól megragadott. Izgalmas, de nem túlírt. Megvan a folyamat, ahogy Vihar és Casey egyre jobbak lesznek. Van egy nagy vetélytárs, vannak ármányok.

Közelgő Vihar is karakter lett, ló létére ő az egyik főszereplő. St. John vele át tudja adni az üzenetet, hogyan kellene bánni az állatokkal. Állatszeretetre, tiszteletre nevel, Casey és Vihar esetén keresztül, nem szájbarágósan.

A könyv olvasmányos is, és nincs túlnyújtva sem.

Már a köteten is reklámozzák a folytatást, én várom is, ezt a könyvet szerettem!

St. John: Közelgő Vihar – Mint ifjúsági: 85% van fejlődési íve a szereplőknek, állatszeretettel teli, izgalmas is.

Szubjektíven: 90% tetszett, hogy kiemeli a lényeget. Szerettem a szereplőit, és Vihart is.

Bűnügyes, korrupciós, szépségszalonos, kihasznált nőkkel teli.

Karen vidékről érkezett a fővárosba, a jobb élet reményében. Egy szépségszalonban, a Szépség Házában kap állást, ahol a különleges szépségű nő lassan az egyik legkeresettebb szolgáltató lesz. Miközben szőrteleníti, masszírozza a hozzá érkező asszonyokat, meghallgatja a történeteiket is. A fiatal lányét, aki az első szerelmes együttlétre készül. A feleségét, akinek teljes irodalmi munkássága a férje nevén lett kiadva. A cicababákét, a feleségeket, akiket mind a férfiak uralnak. Mire észbe kap, már egy bűntény részesévé vált – az egyik vendégét megölték, és sokan kapcsolódnak az esethez. Karen csak boldogulni akar, magához venni az egyetemi évei alatt fogant fiát, de ő is a rendszer áldozatává válik. Kihasználják, megerőszakolják, eladják és bűnbakká teszik.

Kinek mi jut eszébe Kolumbiáról? Mivel az összes évadát láttam, és szerettem is a Narcos című sorozatot, nekem a drog ugrik be és a korrupció. Egy olyan ország, ahova nem akarnék elköltözni, de még csak turistaként se tudom elképzelni magam.

Azt hittem, ez a kötet guilty pleasure élmény lesz. Nem vártam, hogy oldja az előítéletem. Éppen ellenkezőleg, pontosan azt vártam, hogy megerősít. Hogy Kolumbia romlott hely, ahol virágzik a bűn, a korrupció, és a nők olyan életet élnek, ami röviden szólva fájdalmas. De azt hittem, mindezt szórakoztatóan tárgyalja a szerző, szépségszalonbeli pletykákon és vallomásokon keresztül.

A kötet azonban teljesen más felépítésű. A szalon jelen van, zajlanak itt is események, de nem azokon van a hangsúly. Nincsenek pletykák. Egy gyilkosság, mögötte sok korrupció van, aminek a szereplők valamiképpen mind részesei. Van elszenvedő, van ártatlan szemtanú. Sokan tudnak egy keveset, de az egész kép nem áll nekik össze. Nem is akarják összerakni. Élik a maguk elnyomott életét, és az olvasó a náluk levő részletekből maga rakja ki a történteteket. Ezért ez kifejezetten különös krimi volt. Mert nincs jelen nyomozó, nincs olyan szereplő, akivel azonosulni lehetne ilyen szempontból. Az olvasó maga a rejtélyt kutató személy, a szereplők csak elszenvedik az életük. Érdekes volt így olvasni, de azért jobban tetszenek a hagyományos krimik.

A benne megrajzolt történetek és sorsok lehangolóak. Ha kiemelek egy női szereplőt, nagyon valószínű, hogy szenved és elnyomott, mindenféle baja van. Akkor is, ha ezt ő maga még nem vette észre. Úgy éreztem, ez annak is a története, ahogy a nőket megtöri ez a világ. Az a szokás, hogy a férfi a domináns fél, aki szó szerint uralja a női családtagjait. Ha a kamaszlányt nézem, őt szabályosan arra nevelte az anyja, hogy a nők élete a szenvedés. Így a megerőszakolását is jobb szó híján szükséges rosszként könyveli el. Amikor Karen kerül a háziúr áldozatainak listájára, ő is csak felveszi az áldozat szerepét, és nem is próbál meg igazságot szerezni magának. Van olyan nő is benne, aki még hálás is volt azért, hogy a sikerkönyveit a férje nevén adják ki. Borzalmas volt ezt olvasni, fejezetről fejezetre egyre rosszabbul éreztem magam.

Escobar stílusa korrekt, nem emelkedik ki az átlagból, de nem is rosszabb annál.

Vannak jó dolgok benne, de nagyon lehangoló olvasmány. Életkedv gyilkos.

Escobar: A szépség háza - Mint krimi: 55% a sok szál szépen összeáll, erős a kötet az asszonyok bemutatásában.

Szubjektíven: 40% mást vártam, nincs guilty pleasure faktor. Simán csak lehangoló.

Egyesek képtelenek elengedni magukat. A régi iskolaigazgatóm is egy ünneprontó alak volt. Minek kellett kirúgnia, csak mert felgyújtottam a kocsiját? (Esposito: Őrület)

De igazából nem a halálukat bánom. Mindnyájan megszületünk, és hiába futunk, úgyis meghalunk, minden versenyt a halál fog megnyerni. Az elpazarolt időt bánom. (McDonald: Éjszárny)

Nem adhatunk fel mindent, amiben hiszünk. Főleg azt nem, hogy mit tartunk helyesnek, és mit helytelennek - mondta Maxie. - Pusztán a túlélés nem lehet indok. (Higson: Felnőttek nélkül) 

Kedvemre való lenne, ha néhanapján hihetnék a saját szavaimnak. Hazugság hazugság hátán, melyekből összeáll egy nagy áltatás. A Kárhozat talán igyekszik becsapni az embert, de a fajtánk magától is az önámítás mestere. (McDonald: Éjszárny)

Életed két legfontosabb napja az, amelyiken megszületsz, és az, amelyiken rájössz, miért. (Esposito: Őrület)

A felnőtté válás néha olyan gyorsan történik, hogy mindenkit meglep. (Cowell: Így lopd el egy sárkány kardját)

Az emberiség legnagyobb kudarca, hogy elhiszi, a fajtársai képesek lesznek felnőni az eléjük állított példaképekhez. (McDonald: Éjszárny)

Az őrült, boldog szabadság azonban hamar véget ért, amikor rájött, hogy nem minden felnőtt halt meg. És ha elkapnak, a túlélők sokkal rosszabbul bánnak veled, mint bármelyik szülő, tanár vagy rendőr. Egy szülő legfeljebb megbüntet, egy tanár bent tart a suliban tanítás után, egy rendőr pedig letartóztat, de egyikük sem próbálna megenni téged, mint azok a felnőttek, akik manapság az utcákat róják. (Higson: Felnőttek nélkül)

Megnyugtató ez az illat, mint egy gyermekkori emlék, ami körülölel, bepólyál, és az eljövendő boldogság ígéretével kecsegtet. Mindez persze ámítás. Mert a megnyugtató illat fátyla alatt legyek donganak, csótányok surrannak, éhes macskák kísérik rút tekintetükkel minden mozdulatodat. (Mangan: Tanger titkai)

- Figyelj! Mondd meg az igazat! Valamiképpen a stréberek alcsoportjában kötöttem ki, ahol ti vagytok az alfa stréberek. Igazam van?

Visszafojtottam a nevetésemet, nehogy újra horkantás legyen a vége. Kis félmosollyal feleltem:

- Miből jöttél rá? Hogy megszállottan rajongunk a közép-angolért? (Goo: Hogyan fogj pasit 24 lépésben)

Ma már tudjuk, hogy a Sixtus-kápolna mennyezetfreskója nem egyetlen ember alkotása. A látogatók milliói számára azonban, akik átverekszik magukat a Vatikán termeinek és folyosóinak labirintusán, hogy beléphessenek a kápolnába, leülhessenek valahol a padsorokban, és tudtukon-akaratukon kívül Jónás prófétát utánozva felfelé bámuljanak, a fölébük boruló látvány ettől még nem kevésbé csodálatos. (King: Michelangelo és a Sixtus-kápolna)