Mentőakciós, politikai, tengeralattjárós.

Gyakorlatot tartott az orosz haditengerészet. Részt vett benne az egyik legnagyobb atommeghajtású tengeralattjárójuk is, a Kurszk. A szombati napon két rezgéshullám rázta meg a vizet. A Kurszk egy torpedója, majd a többi is berobbant. De ezt fent nem sejtették – senki nem akarta a hírt feljebb jelenteni. Így csak órákkal később jöttek rá, hogy valami baj van. Míg a megmaradt túlélők összezsúfolódtak a 9-es rekeszben, és vártak a mentésre, fent megindult a hajsza. Az oroszok kiküldték a mentőcsapataik, de a rendszeresen elhanyagolt fejlesztések miatt nem jártak sikerrel. Nemzetközi segítséget nem akartak kérni, a felajánlásokat elutasították, míg kénytelenek voltak belátni, hogy maguk nem boldogulnak. A tengeralattjáróban rekedtek családtagjai is egyre nagyobb nyomást fejtettek ki. De az orosz hadititkok őrzése végig fontosabb volt a politikának, mint emberéleteket menteni.

Korunk történelme nem tartozik az erősségeim közé. A Kurszk nevét hallottam korábban, de nem tudtam volna elmesélni a történetét. Most sem a történelmi érdeklődés vezetett, bevallom. Ebből a regényből készítettek egy filmet, aminek a megnézése előtt el akartam olvasni a sztorit. De most puffantam egy nagyot.

Egyrészt, rá kellett jönnöm, elég hamar, hogy a regény teljesen más szemszöget követ, mint amit én olvasni akartam. A hősies túlélő sztorikra bukom, amelyben megvan a katasztrófa, de jönnek a talpraesett emberek, akik küzdenek az életben maradásért. Itt viszont nem azt látjuk, a tengerészek hogyan igyekeztek életben maradni. Moore elmeséli a hajó katasztrófáját, megismertet pár túlélővel és halottal, de ennyi. Elveszi a fókuszt attól, ami a hajóban történt. Ami dokumentumregénybe ok, mert nem tudhatjuk, mi történt velük.

ÉS itt van a másik puff, csak ezt kifehérezem, mert spoiler jön. (Nem maradt senki életben, így nem volt, aki elmesélhette volna, mi történt ott. Én meg kis naivan azt hittem, hogy aki a filmen Matthias Schoenaerts, az majd pár túlélővel kijön a roncsból. De nem, megfullad mindenki. Amit nem tudtam, így teljesen kiakadtam. Ok, tudom, történelem ismeretből 1, de az irodalmár vénám akarna legalább egy túlélőt. Az még a 300 spártaiból is futotta, akit hazaküldtek a hírrel.)

Azt meséli el Moore, hogyan próbálkoztak a mentéssel. Pontosabban rávilágít arra, hogy a hadi titkok mennyivel fontosabbak voltak az oroszoknak, mint az emberéletek. Politikai játszmák, megtévesztések zajlottak végig, míg az a 23 tengerész igyekezett életben maradni. Kicsit láthatjuk a családtagok küzdelmét, de alapvetően a politika mentén haladunk.

Ami miatt nekem elveszett az érzelmi oldal. Nincs egy olyan szereplő sem, akinek drukkolnék, akivel azonosulnék. Az érzelmi csúcspontokat és megöli a tárgyilagosság. Amikor felidézi a családtagok felháborodását, a küzdelmük, legalább akkor fájnia kellene ennek a történetnek. De ez nem történt meg.

Számomra ennek az egész történetnek két üzenete volt: hogy bizonyos fejlesztéseken, amin életek múlnak, nem szabad spórolni. Másodrészt, az emberiségnek nincs sok jövője, ha még a jó szándékban is folyton a hátsó szándékot keressük.

Összességében, korrekt könyv ez, kemény a történet is, de a filmtől most elment a kedvem.

Moore: Kurszk - Mint dokumentumregény: 70% tárgyilagos, magyarázatokkal teli, de némileg regényes is.

Szubjektíven: 60% az üzenete brutális, de nem éreztem a regényben ugyanezt az erőt.

- Kegyes hazugságok - női thriller az Álomgyártól.

- Minden velünk kezdődött - ifjúsági a Menő könyvektől.

- Az új munkatárs - 21. századtól, thriller.

- Te én minden - a Művelt Nép thrillere megint feltűnt.

- Drága kis szívem - 21. század, kicsit kaland, kicsit dráma, majd a könyvből kiderül.

- Én a gyilkos - Művelt Nép csúszott thrillere.

- A tetoválás tolvaj - másoljam ide az előző sort? Ez is csúszott thriller a Művelt Néptől.

Ha valami jóféle jön hétköznap, jelzem!

Február

4. Söderberg: A jó farkas - krimi 5/4

5. Oren: Gertruda esküje - dokumentumregény 5/5

6. Bliss: Gyógyító szerelem - női 5/2

7. Kulcsár: Gyilkosság a Magyar Rádióban - krimi 5/3

8. Montcassen (Cselenyák): A fény leánya - történelmi 5/4

9. Steel: Tündérmese - újraírt mese 5/3,5

    Gaál: Második honfoglalás - szatíra 5/5

10. Cooper: Bábok tánca - strandkönyv 5/2,5

      Green: Az abszolút tökéletes izé - sci-fi 5/4

Ezzel vége a 6. hétnek.

Rejtélyes, celebbé válós, rejtvényfejtős.

April May átlagos New York-i lány, aki 23 évesen megszerzett egy állást, amit nem különösebben szeret, de keres annyit, hogy a városban élhessen. Mayával, aki elvileg a lakótársa, a gyakorlatban az élettársa. Egy nap hazafelé tart, amikor felfigyel egy szoborra. Van benne valami varázsos, így vlogger barátját is a szoborhoz csalja. Közösen csinálnak róla videót, April nevezi el a szobrot Carlnak. Kiderül, a világon több ilyen szobor feltűnt, egy nagy rejtély az egész. És April videója lesz felkapva. A lány pillanatok alatt híres lesz, már ennek feltartásáért is a Carl rejtély nyomába ered. Hamarosan a szobor adta rejtvényeket fejteget, és sejteni kezdi, ez egy földönkívüli. A lány élete pedig végérvényesen felfordul.

Prekoncepció – aminek hála néha nagyokat puffanunk. Hank Green története hozott nekem egy ilyen élményt. A borító, a címe, a kiadója nekem vizionálta John Green könyveit. Ahogy ezt leírtam, még a szerző neve is: Green. Szóval, azt hittem olvasni fogok valami YA regényt. Ez pedig nagyon nem az. Ha most kellene valamihez hasonlítanom, az a Themisz-akták lenne.

De legalább jó értelemben ért meglepetés. Ez egy okos, rafinált könyv, aminek sokkal több rétege van, mint amit az elején feltételezünk róla. Egy csajos, szórakoztató regénynek indul, amibe jön egy kis da Vinci kódba ültetett sci-fi. Mi lenne, ha nem egy halott kurátor, hanem egyenesen egy földönkívüli létforma hagyna az emberiségnek egy rejtvényt?

A cselekmény végig kétoldalú. Egyrészt, itt van nekünk April, aki 23 éves és sok tekintetben még nagyon fiatal. Első állás, nem eldöntött nemi identitás, fiatalos. Egy modern Carrie Bradshaw, csak neki a szex helyett Carl körül fog forogni a világ és az írásai. A magánélete végig jelen van a cselekményben, szerelemmel és szakítással, vonzódásokkal és munkával.

De mellette ott van a Carl rejtély. Nem akarom lelőni a poénokat, de a világban történnek események, melyekben April majd meglátja a rendszert. Egy játékot, melynek a szabályait is meg kell fejteniük, és felelni kell a kihívásra. Jó ötletek vannak a kötetben, és működik az a rejtvényfejtős varázslat, amire Brown is építi a regényeit.

Majd jön egy újabb réteg. Az emberiség hozzáállása, az emberi természet. Ha beköszön egy új életforma, hogy reagálunk kollektívan? Üdvözöljük, barátságosak leszünk, vagy képébe robbantjuk az atomot köszönés helyett, nehogy már fenyegesse a dominanciánk? April szerepet kell vállaljon ebben a kérdésben, az egyik oldal harcosa lesz. ÉS az olvasó is felteheti magának a kérdést: ő milyen ember lenne? A kezét nyújtaná, vagy ököllel odacsapna?

Jó Green stílusa is, és elképesztő, hogy férfi létére mennyire megfogta hősnőjét. April meséli el nekünk az egész történetet, és talán csak annyiban érhető nyomon, hogy férfi a szerző, hogy nincsen a nőies mélylélektan a szerelemben. Amennyire a női szerzők szeretnek ilyesmiket boncolgatni, most annyira van rövidre vágva.

De vissza a formátumhoz! Ami olyan, mint egy utólagos napló, egy visszaemlékezés, amelyben dokumentálják a nagy eseményeket. Ezért is a Themisz ugrott be róla. Abban is idegen létforma szobra miatt bolydul fej a világ, rejtvényfejtés jön, és hasonló naplós megoldással van elbeszélve is. Csak ez fiatalosabb, populárisabb. A Themisz mélyebb.

Még sok ilyen meglepetést magamnak, ez más, de jobb is volt, mint amit vártam.

Green: Az abszolút tökéletes izé - Mint sci-fi: 80% fiatalos, megszólítja az olvasót, az emberi természetről mond okosakat.

Szubjektíven: 75% a stílus, a keret bejött, a cselekmény is OK, csak April nem tetszett.

Szerelmes, játszmás, manipulálós, beépített emberes.

Lili össze van zavarodva. Nikosz azt súgta neki: szereti? De akkor miért menekült el valósággal előle? Még mindig pokolian szenved attól, hogy látnia kell, a férfi milyen könnyen néz át rajta, és fekszik össze másokkal. Laconte viszont figyelmes vele, és nem is titkolja, hogy ágyba akarja vinni a lányt, akit Ritaként ismer. Lili néha legszívesebben már elmenekülne a villából, de nem teheti meg. Segítenie kell, hogy Miát kimenekítsék innen, és ehhez Gerard nem láthat át a játszmájukon. Szembe kell néznie minden kétségével, és játszania. Nem is sejti, hogy ebben a játékban Gerard a legnagyobb bábmester, aki mindent kész bevetni, hogy Lili az ő elképzelései szerint cselekedjen. Vajon Nikosznak sikerül megmentenie magukat és a kapcsolatuk, vagy Lili is egy lesz a bábok közül?

Már kategóriázgatom egy ideje Carrie Cooper Lili Green könyveit. Az elején még thriller, krimi irányba gondolkodtam, aztán már inkább a szerelmes krimi, akció vonal jött. Most viszont már ott tartok, hogy leginkább strandkönyv ez a sorozat.

Miért is?

Egyrészt, nagyon fontos benne a szerelmi szál. Ebben a kötetben, de az előzőben is Lili legnagyobb mozgatórugója a szerelme Nikosz felé. Azért vág bele az újabb kalandba, és miatta tesz mindent. Miközben egy másik karakterbe bújik, akkor is az a fő gondolata, hogy Nikosz cselekedeteit elemezze, és a kapcsolatukon pattogjon.

Másodszor, a környezet egy abszolút elérhetetlen világ a mindennapokban. A páros egy milliárdos vendégszeretetét élvezi, ahol mindennaposak az egyedi tervezésű ruhák és méregdrága ékszerek, ha gondolnak egyet, simán repkednek egyet egy magángéppel. Olyan luxus jelenik itt meg, amit az átlagember csak elképzelhet.

Harmadrészt, van egy minimális krimi vonal is. Gerard Laconte egy nagy játékos, aki emberek életével szórakozik. Ok, nem gyilkol meg senkit, de megvannak a maga módszerei, hogy aki belekeveredik a hálójába, alaposan ki legyen használva. A szerelemmel, önbecsléssel, drogokkal szórakozik. Büntetőjogilag nem tesz semmi olyat, amiért felelősségre lehetne vonni, de erkölcsileg bűnös ez a világ, és ezért is kell kimenteni innen egy lányt.

Vagyis, itt a strandkönyvek három fő összetevője: az egzotikus környezetben a szerelmes, kicsit krimis sztori.

De sajnos, megint azt éreztem túlsúlyban, ami engem kifejezetten irritál. Lili merész, tevékeny csaj, akiért döglenek a pasik. Itt is mindenki az ő bugyijába akar bemászni. Mégis, olyan kisebbségi komplexusai vannak, mintha ő lenne Hamupipőke egyik mostohatestvére a királyi bált követően. Roppant sokat nyavalyog, és magában kesereg Nikosz miatt. Ami engem oly nagyon irritált…

A szerelmi szál eluralkodása vette el a thrilleres élt is, amit korábban élveztem. Már Laconte játszmái arra irányulnak, hogy megfektesse Lilit. Ami feleannyira nem szórakoztató, mint amikor a többiek életével szórakozott.

A karakterek nem fejlődnek, és ez a szerelmi harc nem olyan feszült, hogy lekössön.

Remélem, már tényleg ez Lili utolsó kalandja, mert már kezd nagyon az agyamra menni.

Cooper: Bábok tánca – Mint strandkönyv: 55% érzéki, van benne játszma, de a szereplők egysíkúak, kis feszültség.

Szubjektíven: 30% még mindig utálom Lili nyavalygását, és nem éreztem igazi téteket sem.

- A jó farkas

Sophie és a kis csapata ki tudja szabadítani Lothart és Hector elrabolt emberét.

A korrupt Tommy is lebukik, lebuktatják a korrupt rendőröket.

Hector a németekkel szövetkezik, hogy bosszút álljon a kolumbiai drogkirályon. A németet is ugyanúgy a fiával zsarolják, mint ahogy Hectorral is tették. De a német nagyobbat akar harapni: a fogságába kerül Albert, Sophie fia, aki egyben Lothar jó barátja is.

Hector és Lothar évek óta először találkoznak. A fiú az apja szemébe meri mondani, hogy nem jó ember, és őt tartja a hibásnak Albert sorsa miatt. Akit megmenthetne, ha akarná. De ha a férfinak fontosabb a drog biznisz, akkor nem tesz semmit. A rossz farkast eteti.

Hector megszívleli a fia szavait. Saját magát ajánlja fel Albertékért cserébe. Ők hazatérhetnek, Hectort megölik. Sophie neveli tovább a fiukat, Hector volt bizalmi emberének segítségével, a bűn világától messze, amibe a nőnek is vissza kell még szoknia.

- Gyógyító szerelem

Callie felgyógyul a rákból, és együtt maradnak Brunóval. Aki egy év múlva a kezét is megkéri, és a szakmáját is bevallja. Nem bűnöző, hanem CIA ügynök.

4-5 évvel később, amikor a nő még mindig tünetmentes, az orvosa rábólinthat, próbálkozhatnak babával. Másfél évvel később egy kisfiú szülei lesznek.

- Tündérmese

Camille elmegy a szüreti bálba, Maxine egy régi báli ruháját szerezte meg neki az asszony anyja, aki sokkal jobban rokonszenvezik Camille-lal, mint saját gonosz lányával és unokáival. A bálon Camille Phillip mellett köt ki, aki egészen ledöbben azon, hogy milyen szép a lány, és miért nem vette eddig észre, hogy már felnőtt nő, nem az a kislány, akit gyerekkorukban ugratott.

Camille arra megy haza, hogy lángol az istálló - ahova a mostohája száműzte - és veszélyben a szőlészet. Hamar kiderül, Maxine fiai akarták a lányt eleve megégetni, nem tudták, hogy elment a bálba. Ők mindent az anyjukra kennének. A rendőrség mindhármukat lecsukja.

Másnap átjön Phillip is, és a két fiatal szerelmet vall egymásnak.

Mostohás, vállalkozós, modern mesés.

Christophe és Joy az egyetemen lettek pár, és a közös álmaikat megvalósítva a Napa-völgybe telepedtek le. Létrehozták a saját birodalmukat, összeházasodtak, és miközben a borászatukat jövedelmező tették, egy szép, és dolgos lányt is felneveltek. Camille mindig is a családi üzletben képzelte el a jövőjét, rajongott a szüleiért. Ám az anyja vesztett a rákkal szemben. Christophe körül pedig felbukkant a szépséges francia özvegy, Maxine. Az egykori grófné behálózza a férfit, és gyorsan meg is házasodnak. Camille igyekszik figyelmeztetni az apját Maxine természetére, akit láthatóan a pénz motivál, de mire Christophe is rájöhetett volna erre, lezuhan a gépe és meghal. A végrendelete szerint Camille az örököse, de a lány 25 éves koráig Maxine a kastélyban maradhat, és az üzletbe is belefolyhat. Az asszony és fiai megkeserítik a lány életét, aki csak a szomszéd birtok örökösére és Maxine anyjára számíthat.

Írtam már, hogy Danielle Steel könyvei közül azokat tudom értékelni, amik nem csak szerelmes regények, hanem van bennük egy erős mesei vonal is. Amiben a szép és remek hősnő ugyan szenved pár nehézség miatt, de a végére minden az övé: szerelem, gazdagság, happy end (néha egy-egy veszteséggel, de akkor legalább kevésbé érzem mesének). A legújabb kötete is ebbe az irányba megy el, már a címe is erre utal. Nem akar többet, csak mesélni és szórakoztatni a romantikára váró hölgyeket.

A Tündérmese a fülszöveg alapján nekem a Hófehérke modernizált változatának tűnt, és ahogy olvastam a könyvet, sokáig azt is gondoltam, hogy valóban a Hófehérkét meséli újra. Ahogy Christophe és Joy megteremtik a borászatuk, szó szerint francia kövekből építenek maguknak benne kastélyt, még a királyság illúziója is megvan. A királyné halála, az árván maradt hercegnő, az új feleség érkezése, aki mellől kihal a király. Ezek a motívumok itt is szépen megvannak.

De akkor váltunk egy másik mesére. A Hamupipőkére. Camille megszállottan dolgozik, hogy a családi céget egybe tartsa, míg Maxine és fiai dorbézolnak, vagy egyenesen a lányt fenyegetik. (Lesz itt nemi erőszak és gyilkossági kísérlet is.) De feltűnik a gyerekkori barát, aki már elkezdi a nőt is meglátni a lányban. Lesz bál, álruha, még az elhagyott cipő is.

Az alapötlet, a sztori semmivel se rosszabb, mint bármelyik újraírt mese a YA piacon. De van egy nagy különbség!

Ahogy Steel mesél. Annyira szenvtelen, hogy az már zavaró. Mintha csak felmondaná a leckét. Mintha direkt száraz lenne. A szerelem szárba szökkenése, a részeg és erőszakoskodó férfi elől az ablakon át menekülés, a mindent megsemmisítő tűz – annyi érzelmet, szenvedélyt lehetett volna ebbe belevinni! De nem. Ez simán száraz. Nekem a mesélős könyvek tetszenek elsősorban, és most nem volt meg ez a varázslat.

A mese csak a cselekményben, a szereplőkben jelenik meg. Már az elején könnyen beazonosíthatóak a mesebeli megfelelések és ennek megfelelően egysíkúak a jellemek. Simone egy pénzvadász dög, a fiai elvetemültek, Camille maga a tökély. Phillip az egyetlen, aki fejlődésen megy át a sztoriba, amivel eléri Steel, hogy jó pasiból álompasi lesz.

Elsősorban romantikus lelkületűeknek ajánlható, a sztori nem rossz.

Steel: Tündérmese - Mint újraírt mese: 65% a történet ötletes, a szereplői szerethetőek, de a stílusa szenvtelen.

Szubjektíven: 50% el voltam vele, de nem igazán tetszett. Van ötlet benne, de nem mesélős.

Új rendszert kezdős, kapcsolatos, romlós.

Nagyvár álmos városka, ahova már betették a lábuk a multik, de különben alig történik valami. Amíg meg nem jelenik a Greenpeace munkatársa, a tüntetést szervező Kincső. A polgármester életunt fia, András régebbről ismeri a lányt, és a jelenléte cselekvésre sarkallja a fiatalembert. Mindketten tudják, a jelenlegi rendszer rossz, lehetne-e valami jobbat kitalálni? Így megkezdődik a pláza forradalom. Beköltöznek, meghirdetik a maguk köztársaságát, és a rendőrség képtelen kiverni onnan a bandát. Ám a szép elvek helyét gyorsan átveszik az érdekek: Ákos szeret vezető lenni, és zseniális, de szociálisan alulfejlett ismerőse, Laci, kidolgozza a papíron tökéletes társadalmat. Kommunizmus nyakon öntve Orwell tanaival. A rendőrség akcióban, András bujdosásba, Ákos hatalmon. Mi sül ki mindebből?

Nektek mennyire jön be, ha egy regény a cselekménye félénél, esetleg kicsit később nekiáll zsánert váltani? Ha jól van megírva, nekem nem jelent gondot. Még díjazni is tudom, hogy a szerzőnek sikerült meglepnie és meglépnie. Gaál Második honfoglalása ilyen élmény volt.

Komédiának kezdtem el olvasni, egy percre sem szándékoztam komolyan venni, vagy elgondolkozni rajta. A sok komolytalannak tűnő, humoros elemekkel is átszőtt karakter mérgezett egérként ténykedett, és az egésznek volt egy kicsit baljós, de feelgood hangulata. Ha nagyon akartam volna, esetleg paródiára utaló elemeket vadászhattam volna. De aztán a történet fejlődik, és hamarosan már egy szatíra közepén vagyunk. Mélyebb értelemmel töltődnek az események, a karakterek is mélyülnek, fejlődnek. Szórakozásból agymunkába ment át a történet.

Mert a mélyére nézve nagyon is sok mondanivaló van ebben a könyvben, amit azonosítani tudok az Értetek teszek világával is. Mindkettőben kísérletet tesznek a rendszer megváltására, valamilyen szinten mindkettőben egy forradalom tör ki. Mert sok a baj, valamit tenni kell ellene! Idealizmus, jóindulat, és a tett. Valami elindul. Benne az üzenet, hogy nem tűrni kell, hanem megpróbálni javítani a rendszert. De az emberi természet örök, és jön valami nagyon durva. Az Ákos – Laci szervezte társadalmi rend nagyon behozza a kommunizmus rémképeit, és megidézi Orwell világát is. Az olvasó agya meg pörög, hiszen ezzel a sztorival elgondolkoztat a rendszerekről, a történelmi múltról, politikáról. Kell az agytevékenység!

Ha már Orwellt emlegetem, meg kell jegyeznem, hogy a kötet tele van más kulturális utalásokkal is. Van magasabb, de tömegkultúra is bőven. Némelyik cselekményszinten, mások a nyelvi utalásokban. A kedvencem különben a Macbeth felfedezhető elemei a cselekményben, de jót mosolyogtam a klasszikusokat megidéző fejezetcímeken is.

Igényes nyelvileg is a kötet. Úgy van megírva, mintha az események utáni riportkötet lenne, amiben a résztvevők visszaidézik, szerintük mi történt. És ahogy beszélnek, az egyedi és elkülöníthető. Mintha mindenki valóban a maga elbeszélője lenne, amit a szerkesztő fog majd össze egyetlen kötetté.

Szatíra, van tehát humor is benne, de ez éles humor. Megvág. Szórakoztat, de elmejáték is.

Végül, Gaál karaktereket mélyít. A sablonokból, pl. plázacica hiteles embereket tud formálni.

Határozottan figyelemre méltó kötet, nekem kifejezetten tetszett.

Gaál: Második honfoglalás - Mint szatíra: 85% humoros, nyelvileg is erős, elgondolkoztató üzenettel. Sok utalással, színes.

Szubjektíven: 90% komédiának indult, annak se rossz. De ahogy többé válik, érdekesebb.

Az alábbi montázson 8 képet találtok. 4-4 utal egy-egy nagy sikerű fantasy regényre. Felismeritek, melyik ez a kettő és ki a szerző? A képeket is szét tudnátok válogatni?

Megoldás: Tovább!