Nyomozós, összeesküvéses, hajszás.

Jane Hawk 4 hónapja még boldog nő volt: élete szerelme volt a férje, akivel erős és szerető házasságban élt. Szerette a munkáját, mint FBI ügynök. Csinos, erős, tehetséges volt. Aztán 32 éves, ezredes és mindig életvidám férje bement a fürdőszobába, és amikor már gyanúsnak lett a nőnek, hol van Nick, a kádban talált rá kivérezve. Jane nem tudta elfogadni, hogy a férje egyedül hagyta őt és imádott, 5 éves kisfiuk. Nyomozni kezdett, és rájött, hogy nagyon megnőtt az öngyilkosságok száma. Olyan emberek, akik se okuk, se hajlamuk nem volt rá, végeztek magukkal. Mikor a nyomozása következményeképpen a kis Travis megerőszakolásával és meggyilkolásával fenyegetik meg, elrejti a gyerekét és illegalitásba vonultan keresi a felelősöket. Amire bukkan, egy eleven rémálom – neki pedig küzdenie kell ellene, még ha belepusztul is.

Először egy kis mese. Dean Koontz az a szerző, akinek könyveit hosszú évekig Dean R. Koontz néven tettünk a polcra. De most kiszámolta, autogram osztáskor mennyi időt veszít az R miatt, és úgy döntött, elhagyja. Tudom, nem a regénybe vág, de szerintem jópofa.

Egy ilyen figura kellett, hogy kitalálja ezt a sötét sztorit. A Jane Hawk regények rég a legnagyobb sikerét jelentik a szerzőnek, az Államokban nagyon megy, és végre mi is olvashatjuk. Szerintem is jó lett, csak idő lesz, amíg magyarul is kijön az 5 része…

A történet elsőre inkább sci-fi vonalúnak tűnik, de ahogy olvassuk, sajnos, arra is rá kell döbbennünk, hogy sokkal közelebb van egy ilyen világ, mint gondoljuk. A technika ugrásszerűen fejlődik, és nem egy Star Trek részbe, hanem sajnos a valóságban várható olyan technikai eszköz, amelyet itt bemutatnak. Koontz végig hiteles és egyre hihetőbb. Annyira a mában játszódik a könyve, hogy komolyan elgondolkodtam egy ilyen technikai lehetséges voltán. És mit szólok hozzá? Nem akarom megélni a létrejöttét.

Mert sajnos azt is elhiszem, hogy ez az emberiség így használná, ahogy Koontz megírta. A korrupció, a hatalom és mások kihasználása, ezt a világot éljük. Fájóan ismerős, ha nem is ilyen hatalmas összeesküvés szinten, mint a történetben.

Ami kalandos, fordulatos, akciókkal teli. Jane egyszerre menekül és támad. Thriller és akcióregény egyszerre, amibe belefér a kisfiát féltő anya minden fájdalma és egy erőd lerohanásának izgalma.

Okos könyv is, amiben egyre többet kapunk egy nagy képből, és még mindig nincs vége. Minden összefügg, és Koontz a következőekben még mélyebbre fog rántani. Komplex, de egyre jobban bővíthető világot írt le a kötetben.

Erős karakterek vannak a történetben. Talán kicsit fekete-fehérebbek, mint a reális, de a regénybe pont így illenek. Érdekesnek találtam azt is, mennyire tudtam sajnálni egy karaktert, aki nem is szereplő, hiszen a nyitójelenetben is már 4 hónapja halott. Nick Hawk csak Jane egy-egy emlékében jelenik meg, de abszolút átjött, miért szerette annyira Jane és miért kell ennyire igazságot szolgáltatnia neki.

Izgalmas, néhol van benne humor is, könnyen olvasható és észre se veszed, hogy vége lett.

Azt mondtam már, hogy sorozat is készül belőle? De azért mi olvassuk is, ne azt várjuk!

Sötét zóna - Mint thriller: 100% fordulatos, elgondolkoztató, drámai. Emlékezetes karakterek, stílus.

Szubjektíven: 95% sok szereplőt megszerettem, jól van szerkesztve, már alig várom a 2. részt!

Kamaszos, szerelmes, iskolás, barátos, családos.

Amy életében történt pár változás, aminek a többségének örül is, meg nem is. Mivel anyja férjhez ment Marchoz, a lány az apjához költözött, így nem kellett iskolát váltania. Lesz egy kistestvére, ami miatt még jobban félti az apját: ha az anyjának új gyereke lesz az új párjától, az apja nem lesz egyedül, nem lesz bánatos? Ezt megelőzendő beregisztrálja egy társkeresőre, és még találkát is szervez neki. Végre van egy szerelme, Avi, aki minden szempontból tökéletes, csak éppen most 3 évig kötelező katonai szolgálaton van Izraelben. Szereti, de hiányzik. Így még bosszantóbb az új szomszédja, a korabeli Nathan, aki nem elég, hogy kockának néz ki, előszeretettel bosszantja is a lányt, de jól csókol. Ott vannak továbbá a barátnője, Jess szerelmi életében a megoldandó gondok és Vakarcs is, aki korcs létére képes volt összejönni egy másik szomszéd díjnyertes uszkárjával. Mi lesz ebből?

Simone Elkeles nem tartozik a kedvenc ifjúsági szerzőim közé, így lehet, hogy tudat alatt még abban is a hibákat keresem, ami különben tetszik. A sorozat első része is ilyen volt, ez a második pedig jobb is annál nem egy fokkal.

Talán azért, mert ez még kevésbé szerelmes regény, mint az előző volt. A regény nagy részében Avi Izraelben van, és nincs az a feszültség és szeretlek – nem szeretlek gyötrődés, ami az ilyen regényekben kiakaszt. Igaz, Avi megjön, és Nathan is generálja a feszültséget, de a sok szál között ez a szerelmi kellően el tud veszni, nem csak erről szól. Így ezzel ki voltam békülve. Éljen, amiben a főszereplőnőnek nem az élete kérdése, hogy a tökéletes pasijának valóban kell-e és mennyire szeretik egymást!

Ha már így rátértem erre a témára, igen, ez nálam egy mínusz. Bár szeretjük a regénybeli álomfiúkat, azért nem bánnám, ha lenne bennük valami emberi is, nem csak jó tulajdonságok gyűjtőzsákjai lennének. Avi milyen? Tökéletesen néz ki, helyes, okos, van egy csomó hű barátja, már a katonaságban is kiválasztották különleges kommandós képzésre, annyira tökéletes. Nathan, mint karakter, nekem már csak azért is jobban tetszik, mert neki minden álomfiú jellege mellett titkai vannak, rejtélyes, és nem csak egy jófiú.

Elkeles ugyan próbál némi drámát betenni, pl. Nathan múltjával, de ebben a regényben abszolút nem ez dominál. Humoros, vidám, könnyed, és a fiúk drámái ennek csak egy-egy színpöttyöt képesek adni.

A szerkezet minden témában hasonló: Amy jót akar, ügyködik valamit, amiből hatalmas zűr lesz, aztán némi szerencsével és bűnbánattal minden sokkal jobb lesz, mint korábban volt. Kiszámítható? Igen. De elnéztem neki, mert annyi humorral tálalja, hogy az elég kárpótlás.

Vicces helyzetek, beszólások akadnak bőven. Tetszettek is.

Így még nagyobb rejtély, miért viszolygok még mindig Amy karakterértől. Jószívű, helyes, nagyszájú, abszolút jó példakép a tini olvasóknak, és nekem még mindig az ötlik fel a fejemben, hogy én nem bírom. Biztos az a tudatalatti késztetés csap vissza, hogy nem szeretem az Elkeles regényeket.

Vicces lenne most azzal zárni, hogy mégis, ezt a regényt szerettem. És tényleg, hiába az ösztönös ellenérzésem, a Tönkretett tinikor nekem bejött.

Tönkretett tinikor - Mint ifjúsági: 90% humoros, saját utat keresős, cselekményben és érzelmekben is gazdag.

Szubjektíven: 75% elszórakoztatott, de még mindig van Amy karakterében, ami kiakaszt.

Heti játékunkban pár regényhős apróhirdetésszerűen bemutatkozik. Ki találja ki, kik ők és miben szerepeltek? A megoldások a tovább mögött.

1: magas, szőke, keményöklő ex-katonai nyomozó állást keres. Emberrablások, merényletek, pénzmosás felderítését vállalom. Jelige: Szabadnak születtem.

2: Bányásznak születtem, azt hittem, egy jobb világért dolgozom. Elárultak, a szerelmem megölték, én egy teljes testátépítés után beépültem az elnyomóink közé. További jelentkezőket keresek az elnyomó rendszer megdöntésére! Jelige: Vörös és arany.

3: A zene a mindenem - dalszerzés, gitározás a kisujjamban, de a szerelmi életem bonyolult. Kit válasszak: a tehetségkutató majdnem nyertesét, a felbukkanó exem, vagy ballagjak csendben Tomival? Jelige: a popsztárnak se egyszerű.

4: Bár még középiskolába se járok, bejártam már a világot. Túléltem hajótörést, cápát, krokodilt, orrszarvút, lelepleztem a szüleim meggyilkolásárt felelős nagyvállalatot. Új úti célt keresek! Jelszó: örök társ a svájci bicskám.

5: Nemesi származású, otthon nevelt lány szökne anyja védőőrizete alól. Pártfogóul idősebb, apafigurának is illő politikust vagy fess, kötelességtudó német herceget keresek. Örökségem királyi. Jelszó: Kicsi vagyok, naggyá leszek!

Megoldások:

Összeesküvéses, mai, digitális, életveszélyes, újságírós.

A világot felrázza, amikor egy addig jelentéktelen aktivista csoport drónokkal leköveti az Államok elnökét, és megmutatja a világnak, hogy igazából senki nincs biztonságban. Hajtóvadászat indul a Zero tagjai ellen, akik a digitális világ, a mindent megosztás veszélyeire igyekeznek felhívni a figyelmet. Cynthia 40-es újságíró, akinek szintén ebbe a témába kell beleásnia magát, noha idegenkedik a technikai vívmányoktól. Új, digitális szemüvegét is a lányának adja kölcsön, ami nem várt katasztrófa okozója lesz: Adam, a lány egyik barátja ebben lát meg egy bűnözőt, üldözni kezdi és belehal. A figyelem a Freemee felé fordul, akik appok segítségével életmód tanácsokat adnak. Mire Cyn feleszmél, már halálos veszély fenyegeti, hiszen a Freemee valamit nagyon el akar titkolni, a Zero pedig felfedné.

Marc Elsberg német szerző, nálunk ez a második megjelenő regénye. És megint nagyon betalált, alig bírtam letenni, egyszerre szórakoztatott és borzongatott.

Mert olyan thrillert írt, ami egyrészt nagyon szórakoztató és izgalmas, ugyanakkor nagyon mozgatja az ember agyát arról, milyen világban élünk. Nem ez az első regény, ami a digitálissá váló világ veszélyeire hívja fel a figyelmet (nem is lenne rossz téma az 5 könyvbe, fel is írom magamnak), de nagyon hatásos. Nem kell ecsetelnem, mennyire igaz, hogy a számítógépek határoznak meg bennünket. Kártyáink vannak, gépeken dolgozunk, azon szórakozunk, a fél életünk online éljük. Igen, vannak még kieső emberek a rendszerből, de egyre kevesebb. Ha a saját apámból indulok ki, aki anno a vezetékes telefont se akarta bevezettetni, most meg sehova nem tud menni a mobilja nélkül… Okos eszközök vesznek körbe, és ha tudomásul vesszük, ha nem, megy rólunk az adatgyűjtés. Kiismerhetővé, lekövethetővé tesszük magunk. Elsberg rengeteg mindenre rányitotta most a szemem, amire eddig nem is gondoltam. Borzongató tényleg, mennyire egyszerű képletekké teszi az embereket a digitális világuk.

Ugyanakkor thrillernek is remek a kötet. Folyamatos az életveszély a kötetben, lehet drukkolni a szereplőknek, hogy éljék túl a támadásokat, mindenféle támadásokat. Nem mindenkinek sikerül, van, akit nagyon sajnáltam is.

Okos könyv is, az összeesküvés és befolyásolás mértéke hatalmas, és a kirakós darabok folyamatosan érkeznek be. Vannak nagy csavarok, meglepetések, és a végéig senki sincs biztonságban. Ha belegondolunk abba, amiről a regény szól, még akár arra is juthatunk, hogy senki sincs biztonságban, mi sem, a könyvet olvasva a jelenünkben.

Elsberg olyan szerző, aki képes úgy tudományosnak lenni, hogy mellette nagyon szórakoztató is. Egy percre nem éreztem sci-fi környezetben magam, hiteles a cselekmény és a benne megmutatott technika is, amit végig értettem és követni tudtam, annak ellenére, hogy messze nem vagyok egy technikai zseni.

Jó a karakterábrázolásban is. Emberi figurái vannak, akik jó és rossz tulajdonságaik összességei, nem makulátlan hősök vagy elvetemült gonosztevők. Mivel több szálon, több kiemelt szereplővel megy a történet, mindenki a kedvencére lelhet.

Jól van megírva, izgalmas és elgondolkoztató is a cselekmény, nekem kifejezetten tetszett.

Zero - Mint thriller: 95% elgondolkoztató, akciódús, emlékezetes szereplőkkel és hiteles háttérrel.

Szubjektíven: 90% szörnyű belegondolni, hogy ez a jövő már kopogtat. A regény izgalmas.

Börtönös, bűnözős, ügyeskedős, erőszakos.

Dodi a börtönök világában közismert személyiség. Megfordult már mindenfele, névről ismerik az őrök is. Bűnözői karrierje egy pontján a média első számú közellenségnek is nevezte. A fiú Jehova tanúk gyermekeként a közösségből kirekesztve nőtt fel, aki már gyerekként felfedezte, hogy nagy testi ereje és merészsége könnyű megélhetést tesz lehetővé neki. 14 évesen már 23 éves barátnője volt, és rendszeresen lopkodott, jól élt. Lebukása után a nevelőintézetben is megtalálta a helyét, és újabb bűnözői ismeretekkel jött ki. Dolgozott, családot alapított, de mellette a fekete munkák is maradtak, melyek újra a börtönbe vezették. Ügyeskedett ott is tovább, és rendszeresen ki-bejárt a fegyintézetbe, miközben a felesége elhagyta. De nem vette tragikusan: nők, könnyű pénz, börtön hármasban élte az életét.

Havas Henrik médiaszemélyiség, név Magyarországon. Ha nem is tudunk róla semmit, a nevét és arcát ismerjük – én mindenesetre így vagyok vele. Egy ideje már láttam a boltokban a könyveit is, de eddig valahogy kimaradt, hogy bármelyikbe is beleolvassak. Ha magyar, és tényirodalom, interjúk, sokkal előbb nyúlok egy Kordos Szabolcs kötet után.

Most azonban az Orange is the new black új évadára készülve kiszúrtam a börtönkötetét. És igen, tudom, hogy interjúkötet, de azért soroltam be a dokumentumregények közé, mert most ez a kategóriát használom összefoglalóan az interjúkötetek, memoárok, a tényleges dokumentumregények egységének. Műfaj így inkább, mint a tényirodalom, ami igazából a pontos kategória lenne.

Kezdem máris azzal, hogy nem szerettem a formátumát. Regényszerűen van megírva, mint egy memoár. Mintha Dodi szabadon mesélné el az életét. Ezzel nem is lenne bajom, ha nem éreztem volna folyamatosan az irányítottságot. Olyan volt, mintha egy interjú fele ki lett volna vágva, mintha az interjúztató jelenlétét érezném a szövegből, de ő maga nem jelenik meg. És leplezni akarná a jelenlétét. Nekem tisztább lett volna, ha ott vannak a kérdések és megjegyzések, melyek terelték a beszélgetést, nem ez a művi elmesélt életrajz formátum.

Folytatom azzal, hogy a cselekmény ciklikussága unalmassá válik egy ponton. Mert az elején még érdekes, miket és hogyan csinált, milyen büntetés járt érte, hogyan találta fel magát a börtönbe. Szinte azt mondom, antihőssel kalandregény. Csak aztán minden ismétlődik, rutinná válik, és az unalmas. Még akkor is, ha tudom, hogy ezzel fejeződik az ki, hogy aki egy börtönéletre szocializálódik, mennyire rabja marad örökre és nincs kitörés. A rutin része lesz a leülés, szabadulás, újabb rossz húzás, börtön örök köre.

Nekem gond volt az is, hogy egyre ellenszenvesebb lett Dodi. Egyszerűen nem találtam benne szimpatikus vonást, az életrevalóságát is a börtön és bűnöző lét deformálta.

Arról nem is beszélve, hogy az egész rendszert mennyire rossznak találtam. Az, hogy egy 13-14 éves gyereket se képes rehabilitálni, hanem bűnözői továbbképzést ad neki… borzalmas. Igaz, egy átlag 13-14 éves nem olyan fiatal felnőttként él, mint Dodi tette. De akkor is. Nekem ez a börtönből ki-be is betette a kaput. Nem is titkolom, hogy egy vitán én a halálbüntetés mellett tenném le a voksom, és sokat szigorítanék a büntetéseken.

Egyszer érdekes volt, főleg az eleje, de nem kaptam kedvet további Havas kötetek olvasására.

Az első számú közellenség - Mint dokumentumregény: 60% érdekes, de cselekményben ismétlődő és túlmoralizált a vége.

Szubjektíven: 55% még az eleje tetszett, de aztán egyre jobban megutáltam a főszereplőt.

Úgy tűnik, a King család ereiben vér helyett tinta folyik. Joe Hill az apja neve nélkül is sikeres horror- és thrillerszerző, és most színre lép Owen King is.

Szerzők: Stephen és Owen King, ahogy fentebb már elárultam, apa és fia páros. Az öreget nem kell bemutatni senkinek, a fiúnak meg ez a bemutatkozása. Olvastam tőle egy idézetet, amivel nem nyerte el a szimpátiám. A Csipkerózsikák kapcsán nyilatkozta, hogy szerinte ez inkább fantasy, mint horror. Mert ugyan vannak benne gyilkosságok, emberek tépik szét egymást benne, de nincsenek benne se bohócok, se baltás szállodások. Talán csak humorizálni akart, de nekem ez nem jött be, Owen.

Cím: Csipkerózsikák

A történet: bolygónk minden nője álomba merül egy gubószerű képződménybe. Ha megpróbálják őket kiszedni, kivágni és felébreszteni, magukhoz térve megvadulnak és átmennek ön- és közveszélyes gyilkológépbe. Egy nő a kivétel, az egykori fegyenc Eve, aki nem aludt el. Mihez kezdenek most a férfiak? Milyen egy csak férfiakból álló társadalom?

Megjelenés: 2018 ősz vége, valószínűleg november.

Miért várós?

• Ez az új Stephen King könyv. Van akkora név, hogy a gyengébb regények ellenére is esemény legyen egy-egy új regénye. Most különben a nevével fémjelzett Castle Rock nagyon megy, ami jó előjel, van még ötlete és tehetsége bőven.
• A Hatalom nő uralta társadalmi képe után kíváncsi leszek erre, mint alternatívára. Vajon mennyire a női mozgalmak kiszolgálója vagy éppen ellenpontja?
• Kevés horror van a piacon, így mindig örülök egy újabb kötetnek.

Poén lenne, ha ezt mesélném el nektek karácsonyra? Jó, lehet, hogy az ünnepekre még se időzítem, de biztosan elolvasom majd, és nektek is elmesélem, hogy tetszett.

Pszichológiai, átverős, pszichopatás, élet tönkretevős.

Dr. Eric Parrish élete mintha minden területén egyszerre omlana össze: a felesége elhagyta, a békés megoldást kereső Ericet sok tekintetben nagyon megvezette, és a férfi kénytelen pert indítani a lányuk felügyeletéért. Az egyik medika, a külsejét is bevető Kristine, aki már bepróbálkozott nála is, feljelentette erőszakért, noha Eric folyamatosan hárította a lány minden közeledését. Kamasz betege, Max pedig a nagyanyja halálát követően bekattant, és Eric a fiú plátói szerelmét féltve igyekezett követni és biztonságban tartani a lányt. De Renée-t megölték, és Eric hirtelen a gyanúsítottak között találja magát. A szakmai hitele, a családja, de még a szabadsága is egy hajszálon múlik, mintha valaki vadászna rá. Eric keresi a megoldást, és a minden mögött álló szociopatát, aki most ellene játszik. Meggyőződése, hogy nem Max az ellenfele, bármennyi nyom is mutasson rá. De akkor ki akarja tönkretenni?

Talán a cím magyarázatával kellene kezdenem. Két dologra is utal, amelyeket csak a cselekmény kezd el megvilágítani: az orvosok a pszichiátriai betegekre az éjjeli műszakban negyedóránként néznek rá. Valamint Max kényszeres tevékenysége, kis rituáléi is negyedóránként ismétlődnek, óránként négyszer. Mélyebb magyarázatot nem kerestem még benne, de jól hangzik és van köze a cselekményhez is.

A történet pedig egy korrekt thriller. A cselekmény folyamatosan pörög, egyre gyorsítva az eseményeket. Nekem kicsit túlzottan fel is pörög, a kezdeti lassabb tempó után kapkodásnak hat, ahogy a végén minden sűrűsödik, és rohamtempóban lezajlik. Ok, izgalmas, olvassa az ember, de mire megemésztünk egy fordulatot, már nyakig vagyunk valami egészen másban.

Az tetszett, hogy a különböző cselekményszálakat a helyén tudja kezelni. Úgy alkot belőlük rendszert, melyben a tagok hatással vannak egymásra, hogy elvileg nincs is köztük kapcsolat. Mi köze lenne egy kórházi pletykának Eric feleségéhez vagy a magánpraxisához? De Scottoline mindent rutinosan, okosan összefűz, amit jó volt olvasni. Ha nem is teljesen az, amit okos könyvnek szoktam becézni, de közel áll hozzá.

Minden szálon van annyi történés és feszültség, hogy olvastassa magát. Teljesen át tudtam érezni Eric szenvedéseit, ahogy Caitlin folyamatosan kiszúrt vele. Pl. egy jelképes összeg ellenében a teljes családi házat átengedte a volt feleségének, hogy a lányuk otthona ne változzon. Erre mit csinál Caitlin? Még alá sincs írva a válás, már eladta a házat és összeköltözik az új pasijával. És le is vontam a következtetést: ebben a világban nem éri meg jóindulatúnak és naivnak lenni, mint Eric, mert még a szeretteid is kihasználnak majd. Nehezen is képzelem el, hogy volt kor, amikor a naivitás pozitív tulajdonság volt. Ma nem az.

De izgalmas volt a pszichopata vadászat is. Nekem legkevésbé a kórházi zaklatási ügy tetszett, de a nagy képben annak is megvolt a szerepe.

A csavar is ül, nem az lesz a szociopata, akire számítani lehet. Ezzel kapcsolatba van is bennem egy kis kétely, de arról majd talán a SpoilerZónában mesélek.

Scottoline olvasmányosan ír, és sikerült egy olyan főhőst alkotnia, akinek a személyisége illett az a lelkizés, ami inkább a női karakterek sajátja.

Összességében nekem tetszett, már nézegetem is, milyen korábbi Scottoline szerezhető be.

Minden órában négyszer - Mint thriller: 85% fordulatos, a terápia jól felépített, cselekmény és lélekrajz összhangban.

Szubjektíven: 80% az eleje jobban tetszett, ahogy felpörgött a cselekmény, kapkodóssá vált.

Kamaszos, sorozatgyilkosos, nyomozós, szociopatás.

Jazz 17 éves kamasz, akinek a kisvárosában női holttestet találnak. A srác a tetthely közelébe lopódzik, kilesi a rendőrök munkáját. Meggyőződése, hogy egy sorozatgyilkos ténykedett itt. Ő első kézből ismeri a jeleket: az apja volt koruk leghírhedtebbje, és a fiát kiskorától erre nevelte. Jazz a gyilkos fejével gondolkozik. A seriff azonban nem hallgat rá, sőt, kifejezetten távol akarja tartani a nyomozástól. Jazz azonban képtelen így tenni: küzd a neveltetése ellen, nem akar az apja sorsára jutni. De ehhez az kell, hogy a másik oldalon találja fel magát. Ne öljön, hanem a gyilkos nyomába járjon. Egyetlen barátja, Howie lesz a nyomozótársa, míg barátnője, Connie igyekszik észnél tartani. Ahogy a gyilkos újra lecsap, és Jazz egyre közelebb jut hozzá, kénytelen a legnagyobb félelmével is szembenézni: az apjával.

A thriller kedvenc műfajaim egyike, ahogy a szociopata – sorozatgyilkos témakörbe is szívesen olvasok. Ifjúsági zsánerbe is előbukkan néha valami ilyesmi, de azért nem ez a jellemző. A divathullám inkább a fantasy, disztópia, romantikus vonalnak kedvez, és nem a krimi – thriller – horror hármasnak.

Talán ezért is szerette a kritika annyira a Jasper Dent sorozat nyitányát, mert frissít a kínálaton. Mellesleg tényleg jól tudja ötvözni magában a thriller és az ifjúsági elemeket. Nézzük is meg, hogyan!

A thriller vonalat mutatom fel könnyebben, hiszen egy sorozatgyilkos nyomában jár a történet. Lesi az áldozatait, gyilkol, ügyködik, míg Jazz (még így se láttam a Jasper nevet becézni, de legyen) igyekszik csapdát állítani, megelőzni, elkapni. A maga módszereivel méri fel, amiben benne van a helyszínelői alapok, és a megérzései. Minden jel reflektál arra, amit az apja a fiúba nevelt. Így az idősíkokkal lett feldobva az egész: a jelenben látjuk a nyomozást, amitől felrémlik a fiúban a kiskori élete, amikor az apja átadta neki, hogyan legyen sikeres sorozatgyilkos. Továbbá az is színesíti a szerkezetet, hogy bár Jazz a fókusz, egy-egy fejezetre más szereplő fejébe leshetünk be. A leggyakrabban az Impresszionista, a sorozatgyilkos kapja meg a szót Jazz mellett.

Kamaszregénynek meg attól jó, ahogy Jazz érzelmi élete a fókuszba kerül. Az ifjúsági regények erősen én-központúak, és útkeresősek, érzelmekre épülnek, személyesek. Itt ez tökéletesen megvalósul, és a kamasz regények hőseinek nyomain haladva Jazz is keresi a maga identitását. Ki vagyok én? A kamaszkor nagy kérdése. Csak Jazz esetében regényesebb a válasz, hiszen neki a saját szociopata késztetéseivel kell birkóznia mellette. Így, ami a kamaszkorban mindenkinél megvan, pl. az első szexuális együttlét iránti vágy és félelem kettőse, itt kap egy extra hatást azzal, hogy Jazz attól is tart, az lenne a kanóc, ami begyújtja a sorozatgyilkos ösztönöket.

Kevés karaktert mozgat, de azok emlékezetesek. Főleg Jazz, aki tényleg árnyékokból és fényből van összerakva, és ebben a részben küldetést talál magának.

Sorozatnyitánynak kiváló, cselekménydús, jól megalapozza a karaktereket és a világukat, miközben már a folytatás irányát is sejteti. Olvasmányos, szórakoztató. Korrekt.

Még az se zavart, hogy nagyon emlékeztetett Dan Wells hasonló sorozatára.

Gyilkosokra vadászom - Mint ifjúsági thriller: 90% fordulatos, izgalmas, hatványozottan kiemelve kamaszkérdéseket.

Szubjektíven: 80% van benne potenciál, ha nagyon emlékeztet is a John Cleaver sorozatra.

Ügyeskedős, túlélésért küzdős, politikai, ármányos, kalandos.

Jazz Bashara még gyerekként lett a Hold lakosa. Bár kiváló képességei vannak, nem állt be a robotok közé, hanem más módon igyekszik boldogulni és meggazdagodni. Futárként dolgozik, és a Földről csempész be egy barátja segítségével illegális anyagokat. Például a milliárdos Trondnak szivarokat. Trond ismeri a lány mérnöki és szerelői kvalitásait, így egy kisebb vagyonért egyéb munkával is megbízza: szabotálja a Sanchez Kohó begyűjtő robotjait, így Trond felvásárolhatja a céget. Jazz belemegy, kieszel egy tervet és belevág a megvalósításba. Nem is sejti, hogy egy halálos játszmába csöppent, melynek tétje a Hold további jövője és gazdasága. Jazz így nem elégedhet meg a puszta túlélése biztosításával, az otthona jobb jövőjéért is küzdenie kell.

Andy Weir hatalmasat ment a Marsival, amit a többség Mentőexpedíció címen jobban ismer, hiszen a belőle készült film ezt a magyar címet kapta, majd ehhez igazodva a filmes borítós kiadásra az Agave is ezt a címet nyomta. Azért nekem marad Marsi…

De nem is ez a lényeg. Hanem, az Agave kihozta a szerző újabb regényét is, ami szintén sci-fi, kalandregényes elemekkel, tudományos alapossággal. Merték is ajánlani mindazoknak, akiknek a Marson ragadt űrhajós története bejött. Beszereztem én is. És most azonnal le is írom, hogy a Marsi tetszett jobban. Nem rossz az Artemis se, csak a másiknak jobban bejött a története és a humora.

Amit bővebben kifejtve, a Marsi kaland- és túlélő regény zsánerrel mixelt sci-fi volt, jópofa naplós formátumban. Ezzel szemben az Artemis politikai és gazdasági thrillert kever a sci-fi zsánerrel – napló helyett klasszikus elbeszélés levelekkel feldobva. Akinek ez jön be jobban, az Artemis fog neki jobban tetszeni. A hozzám hasonlóaknak meg a Marsi.

A cselekmény lassabban indul, de ez indokolt is. Egy holdi várost kell bemutatnia a szerzőnek, és a tőle megszokott alapossággal mindenféle szempontból megismerjük az Artemis életét. A puszta felépítésétől kezdve a technikai részleteken át a gazdaságát, társadalmát, a lakóit. Ez lassítja a cselekményt, és a sok technikát nehezebb is befogadni, bármennyire is szórakoztatóan tudja Weir átadni a szakismereteket is. Ezt követően a cselekmény felpörög, és igazán izgalmas tud lenni a mindenféle machinációval, akcióval és személyes szállal. A múlt a levelekből elevenedik meg, bár ez nem annyira a cselekményt dúsítja, hanem a magyarázatokat adja meg a jelen eseményeihez. Mindenesetre okos könyv, gondosan megszerkesztve.

A humora – miért tetszett kevésbé? Mert maradt a férfias humor, amivel nem volt bajom, amíg a főszereplő is pasi volt. Most viszont egy Jazz van, vagyis Jasmine. (Azért poénosnak tartom, hogy a holnap sorra kerülő Jasper Dent regény hőse, Jasper is a Jazz becenévre hallgat.) Egy lánytól furának tartom ugyanezt a stílust. De mivel Jazz alapból is nagyon fiús, a végére megbarátkoztam vele és a szerintem túl férfias stílussal is.

Jó karaktereket is kaptunk, ha nekem nem is a főszereplő lett a kedvencem. Valamiért a szociálisan béna mérnök, Svoboda lett a szimpatikus figura. Jókat mosolyogtam rajta…

Nem is mondtam, már ennek is elkeltek a filmjogai. Vajon ennek is lecserélik a címét majd?

Artemis - Mint sci-fi: 90% humoros, de mellette okos, átgondolt is. Világépítés és cselekményközpontú.

Szubjektíven: 75% idő kellett, amíg beindult. Nekem Jazz túl fiús hős, de a végére bírtam őt.