Kamaszos, rémálmos, túlélős, orvosi.

7 fiatal egy kísérleti klinikán gyűlt össze, mindannyian kóros álmatlanságban szenvednek. Nem ismerik egymást, és ez az utolsó reményük, hogy alhatnak még normálisan. A gépekre kötik őket, de egy vihar végzetes következményekkel jár. A gépek meghibásodnak, és a fiatalok kómába zuhannak. Miközben egy orvostanhallgató kívülről igyekszik segíteni, a 7 kamasz egy álombeli űrben találkozik, nem emlékezve a közelmúltban történtekre, majd egy rémálomba csöppennek. Hamar rájönnek, hogy egymás rémálmait kell túlélniük, és lassan az emlékeik is kezdenek visszatérni. Semmi sem biztos, de érzik, az álmokban sem szabad meghalniuk, és lehetnek egymás előtt is titkaik, ha az álmaik árulkodóak is.

Szeretem a zsánermixeket! Ez a regény is ilyen, amely alapvetően három alapot kever össze: ifjúsági, orvosi és horror is. Az arányokon már jókat lehetne vitatkozni. Nagyon erős az ifjúsági vonala, az orvosi adja a keretet és a horror is végig jelen van, csak éppen nem az elemi szinten, mint egy Stephen King regényben, hanem a fiatalabb olvasók befogadóképességéhez mérten. Erre legjobb példa a bohócos jelenet: King egyik legijesztőbb és ikonikusabb horror figurája is a bohóc, de itt egy kevésbé rémisztő fajtával találkozunk. Hozzátéve, hogy Kinget ismerő szemmel, akinek ez az első találkozása a bohócok eme rettentő fajával, neki meglesz a kellő ijedelem adagja is.

A történet alapvetően cselekményközpontú, aminek hála egy pörgős, szó szerint egyik rémálomból a másikba esős hajszába csöppenünk. Ügyesen vannak adagolva a szünetek, amelyekbe Plum az orvosi részeket is beilleszti. Nekem kifejezetten tetszett, ahogy az álomból megismert karakterek aztán a valóságból megkapják a magyarázó keretet. Ahogy a rémálmok is változatosak, bár félelmek tekintetében egyelőre a zsánereknél marad. Úgy, mint a halálos bohóc, vagy az élve eltemetés. Egy-egy esetben azért akad speciális is, pl. az afrikai fiúé (Remi), aki egy népirtás túlélője. A csavarok is bele vannak építve, némelyik ütős, más azért kiszámítható.

Amivel áttérünk a karakterek témájára. Nem rajtuk van a hangsúly, sorozat nyitókötet is, így az alapozás történt meg eddig. Zsánerekkel dolgozik Plum, amelyeket a rémálmokkal variál kicsit. Már most látszik, hogy van zseni karakter, a vagány sportoló, menő lány. De aki igazán érdekes, és sajnos nagyon kiszámítható egyben, akad köztük egy pszichopata is, aki a múltjában többek haláláért felelős. Itt még nem kezdte meg a manipulációs játékait, de ebben nagy potenciált látok, és ha Plum elmegy erre a folytatásban, nekem fog tetszeni.

Olvasmányosan van megírva is, pörög a cselekmény és könnyű befogadni. Mélysége a szövegnek, egyszerű szórakoztatás a cél, de ezt teljesíti is. Érthető, világos, a rémálmos jelenetekben kifejező.

Abból adódóan, hogy szórakoztat, talán nem is érdemes tanulságokat keresni benne. A nagyon jókba akad az is, ebbe egyelőre annyi akad, hogy az összetartás kifizetődik, és kétszer meg kell gondolni, mielőtt orvosi kísérletben vállaljuk a fehér egér szerepét.

Tetszett, annak ellenére, hogy ez a rémálmos, egymás álmaiban túlélni próbálós alapötlet nekem nagyon azt a pár éves Jennifer Lopez filmet juttatja eszembe.

Álomcsapda - Mint YA sci-fi: 80% ötlet nem, de kidolgozás eredeti, jó zsánermix, pörgősen megírva.

Szubjektíven: 85% sok szereplővel még barátkozom, de az alapkoncepció nagyon bejött.

9 kép, amiből írj egy sztorit! Játékra fel!

A kockákon az alábbiak láthatóak segítségként: szerzetes – korsó sör – palack alján folyadékkal – táska – dühös arc – korona – rák – amőba – szemüveg – holló – halálfej – tömött zacskó.

Én mesét írtam belőlük, íme: A Béla álma

Nyomozós, emberkereskedelmes, háborús bűnös, családi vészhelyzetes.

4 hónap telt el, hogy a pedofil pap elrabolta Sean-t, és végzett Katie barátjával. Lottie igyekszik összetartani a családot, a gyerekeit, de még ő maga is törött a férje elvesztése miatt, és nem veszi észre, mekkora a baj. A mindig erősnek tűnő Chloe lassan teljesen összeomlik, az önbántalmazásba kezd. Ebbe sétál bele egy külföldi nő a kisfiával. Segítséget kér, majd felszívódik. Lottie beleveti magát az ügybe, és az új gyilkossági ügye is, mintha ide csatlakozna. Egy külföldi, terhes nőt gyilkoltak és csonkítottak meg, majd dobtak ki. A rejtélyes Mimosa eltűnt barátnője lenne? Hova tűnt a nő a fiával? A szálak a balkáni háborúba vezetnek, és szerv- és emberkereskedők nyomára, mely sokkal jobban érinti az asszonyt, mint elképzelhette volna. A férje nevét is ide rángatják, a lánya is az ügybe keveredett, sokkal jobban, mint bárki sejthette volna.

A folytatásoknak megvan a maga szabályzata. Hogy benne kell lennie mindennek, ami sikeressé tette az előző részt. Csak éppen minden fokozottabb legyen: látványosabb akció, nagyobb dráma, filmen azt mondanám, magasabb költségvetés. Gibney jól belehúzott, és szépen kipipált minden tételt.

Annyira, hogy annyira skandináv krimit idéz a regénye, amennyire egy angolszász krimi skandináv lehet. Mert mi is kell a skandináv krimibe:

1: nyomorult, de munkában megszállott és jó nyomozó – Lottie abszolválja, könnyeden. A munkába menekül a magánélete gondjai elől, a gyerekeinek is előbbre veszi az ügyeit, amiket meg is old. A magánélete meg katasztrófa: gyászolja a férjét, miközben valami van közte és a társa között. Az egyik gyereke titokban vagdossa magát, a másik poszttraumás stresszben szenved, a harmadik meg titkolja a terhességét. És Lottie semmit nem vesz észre, folyton csak úgy érzi, majd később foglalkozik a problémákkal.

2: brutális tettek. Az emberrablás és prostitúcióra kényszerítés alapból elég kemény, de itt még bejön egy szervkereskedős vonal is. Hogy a regény szóhasználatát kölcsönözzem, olyan helyre jutunk, ami egy vágóhídra emlékeztet. Csak itt nem marhákat szednek szét… megrázó. Horror és sötét thriller szintre nem megy el a történet, de egy-egy ponton közel áll hozzá.

3: társadalmi mondandó – ez talán kicsit erőltetett, de előszedi a háborús bűnök témáját. És nem olyan régi esetekben, mint a VH.

Amiért mégis más, ennek nincs olyan sötét hangulata. Nincsenek hosszas, depresszióba süllyedő leírásai. Sokkal jobban pörög a cselekmény, több a párbeszéd, lényegesen könnyebb haladni a cselekménnyel.

Javul Gibney elbeszélői technikája is. Sokkal gördülékenyebb ez a történet, mint az előző volt. Olvasmányos, jól szerkesztett.

Már látszódik, hogy fog összeállni a trilógia. A magánéleti szálak, a részek traumái kötik össze a regényeket, mert a krimi teljesen önálló és érthető. Akár megcserélve is lehetne olvasni a magyarul eddig megjelent két részt, nem sérülne a cselekmény.

Összességében korrekt krimi, ami tetszett, minden skandináv beütéssel együtt. Már várom a záró kötetet is, mi lesz a nagy finálé?

Az elrabolt lányok - Mint krimi: 80% okos szerkezet, skandináv krimis családi gondok, gondolatébresztő.

Szubjektíven: 85% Lottie-val még mindig barátkozom, de a sztori jó és sok a dráma is.

Kamaszos, új iskolás, kísértett, világot megmentős és megváltós.

Mac megmentette az Archívumot, Owen elveszett a semmiben, de a lánynak nincs nyugta. Rémálmok kísértik, melyek lassan átszivárognak a mindennapokba is. Ami különben sem egyszerű: új iskolát kell kezdenie, a Hyde Gimnáziumot, amit előre is utál. Egyetlen vigasza Wes, aki minden téren tartja benne a lelket. De vele is akad egy gond: szerelmes a lányba, Mac is belé, de szigorúan csak barátok lehetnek. Mac nem meri kockáztatni, hogy valakit megszeret és elveszti. Így az iskolában sokként éri, hogy míg ő a 11. osztályt kezdi, Wes itt végzős. És van egy normális élete, aminek Mac is a része lehetne. A rémálmok egyre gyötrőbbek, már az Archívum is felfigyelt rá, nyomában az Alakulat. Wes segíteni akar, a jelenléte segít is az álmok ellen, de a visszatérő Owen és őrült tervei ellen Mac maga áll ki.

Már az első részben is éreztem nyomokban azt a mesélőt, aki majd az egyik kedvenc sorozatom is jegyzi a fantasy regények között. Ugyan abban több volt még a hiányérzetem, de már ott volt benne a szikra, amiből valami nagyon jó kisülhet.

A második részben még inkább ezt éreztem. Sokkal ütősebb, mint az első kötet. Cselekményben, karakterekben, ötletekben. Még nem az a szint, mint a Fekete – Fehér – Vörös és Szürke London, de már határozottan jó szórakozás volt.

A cselekmény olyan, hogy akár magában is működik, de folytatásnak is remekül megfelel. Én azért a folytatásra szavazok, mert elég nehéz úgy felfogni ezt a világot, ha valaki minden alap nélkül beleugrik az Archívumba, plusz az Owen szál is úgy az igazi, ha ismerjük az előzményeket. De akinek nincs módja az első részre, csak a másodikra, nem tragédia.

Két szinten zajlanak az események, szerettem mindkettőt. Általában nekem a kalandos fantasy vonal jön be jobban az ilyen regényekben, és itt is ez volt az alapbeállításom. Miben mesterkedik Owen? Mennyire lehet bízni az Archívumban? Még azt is bírtam, ahogy Mac és Wes a szökött esetek nyomában jár. Nagyon elmebeteg ötlet ez a folyosós halott vadászat…

A durva az, hogy most mégis a magánéleti szálak kötöttek le jobban. Mac úgy szenvedett és keresi a megoldást, hogy nem éreztem nyavalygósnak. Érző, fájdalmas, kamaszos, de nem fárasztó és felesleges. Plusz, ezen a vonalon van Wesley is.

És most leírom azt, ami ifjúsági zsánerbe is ritka nálam, felnőtt történetekbe még ennél is nagyobb fehér holló lenne. Nekem nagyon bejött a szerelmi szál! Olyan helyes kis jeleneteket kaptak, olyan jól vannak megírva a ki nem mondott érzések és elnyelt szavak, hogy egészen rákattantam. Az abszolút kedvencem különben Mac álmatlansága, és ahogy abban segít neki Wes. Már az Éhezők viadalában is az volt a pont, amiért tudtam, hogy Katniss a végén úgy is Peeta mellett köt ki, hogy mellette tudott aludni, és elmenekülni a rémálmoktól. Ugyanez megvan Wes és Mac között is.

Mac karaktere többsíkú – miközben erős és példakép alkat, vannak gyengéi, fájdalmai, kétségei. Attól olyan jó, hogy magával is küzd. Wes talán álomfiú NO1 az Archívumban, de most nem bánom ezt sem, őt bírtam.

Schwab bővítette a története világát is, többet megtudtunk az Archívumról és működéséről is.

Akár folytatni is lehetne még, én el is olvasnám. Jobban tetszett, mint az első része.

Felszabadulás - Mint ifjúsági: 80% okosan vezetett cselekmény, feszültséggel teli, zsánerbe illő szereplők.

Szubjektíven: 75% jobban tetszett az elsőnél, okosabb a cselekmény és cuki a szerelmi szál.

Szerző: CJ Tudor

Cím: A krétaember

Műfaj: misztikus thrillernek tűnik.

Miről szól? 1986-ban Eddie tinédzser volt. Segített megmenteni egy lány életét, de azon a nyáron különös krétaemberek tűntek fel az aszfalton. Megjósoltak dolgokat, tudtak dolgokat, és a járdán bárki láthatta őket. 2016-ben Eddie tanár egykori középiskolájában, békés élete van. De megint feltűnnek a krétaemberek.

Kiadó: nálunk a Művelt Nép fogja kiadni.

Várható megjelenés: várhatóan 2018 decemberének elején.

Miért várjuk?

• világszinten sikeres regény, már 38 országban elkeltek a kiadási jogok.
• a kritika Stephen Kinghez hasonlítgatja a szerzőt és a művét, nem rossz előjel.
• a fülszöveg alapján érdekesnek tűnik.
• tetszik a PR. Láttátok már a krétaemberes videót? Nekem felfokozta a kíváncsiságom.

Ha már olvastam, beszélünk még róla!

Házasságos, sorozatgyilkosos, egymást megismerős.

Samantha egy fájdalmas szakításon van túl, amikor egy újságban felfigyel egy történetre. Egy fiatalemberé, aki 18 évesen került a halálsorra egy kamaszlány meggyilkolásáért. Vonzó fiú volt, jóképű férfi lett belőle, és Sam hinni akar benne. Levelet ír neki, és maga is meglepődik, amikor Dennis válaszol neki. Sam beleszeret a férfiba, elutazik hozzá, és mivel Dennis viszonozza az érzéseit, egybe is kelnek. Mikor egy fegyenc a halála előtt bevallja, hogy ő volt a kis Holly gyilkosa, Dennis szabadul és számíthat egy milliós kártérítési összegre is. Sam reménykedik, hogy igazán boldogok lehetnek egymással, de mintha Dennis már nem ugyanaz az ember lenne. Tartja tőle a távolságot, megváltozott a viselkedése, és amikor hazaviszi a szülővárosába, ahol a gyilkosságok történtek, a nő sejteni kezdi, hogy szörnyű titka van.

Vannak olyan sztorik, amelyekben valaki ártatlanul börtönbe kerül, szabadul és meg kell küzdenie a stigmákkal. Az utóbbi időszakban a Hófehérkének meg kell halnia volt ilyen, ami nagyon tetszett. Amy Lloyd valami hasonlóval játszik el itt is, csak más zsánerben haladva.

Az ártatlanság börtönében női thriller. A fő nézőpont a nőé, aki hinni akar a férfinak, de egyre nehezebben emelkedik felül a kétségein. Igaz, alapból különös alapszituációt talált ki a szerző, ami megadja a regények azt a pluszt, ami kiemeli az átlag női thriller világból.

Mert izgalmas kérdés, hogy mégis milyen az a nő, aki képes beleszeretni egy börtönben – itt ráadásul a halálsoron ülő – senyvedő elítéltbe? Egyáltalán, minek akarna egy ilyen emberrel levelezni? Ahhoz kell eleve valami defektus.

És Sam karaktere van annyira érdekes, hogy érdemes legyen végigkísérni az útját. A sebzett nő, minimális önértékeléssel, aki kapcsolatot keres. Aki úgy érzi, őt mindenki csak eldobhatja, és ronda. Logikus, és jól megírt, ahogy Dennis figyelme bearanyozza az életét. Ilyen szempontból a szerelem és házasság is logikusan következik. Külön érdekesnek találtam, ahogy a szabaduló Dennis milyen érzelmeket vált ki belőle. Ahogy szorong, mert a férje jól néz ki, ő meg nem. Ahogy szenved, mert nincs intimitás a kapcsolatban. Ahogy felbukkan a gyanú – ahogy veszélybe kezdi érezni magát. Egyedül a vége nem logikus nekem. Addig egy pszichésen érthető női alak volt Sam, de a legvégső döntése ezt aláássa. Azt minek kellett?

Tudom, hogy még üssön egy csavart a zárófejezetbe is a szerző. De nekem pszichésen az nem lett logikus. Éppen ellenkezőleg.

A történet különben karakterközpontú, aminek Sam van a középpontjában. Hozzá képest a többiek kevésbé jól ábrázoltak, de akad köztük érdekes figura is. Változó, mennyire vagyok oda érte, amikor párregények születnek, és ugyanazt a történetet olvashatom el egy más figura szemszögéből, de ebben a történetben érdekelne egy Dennis központú sztori is.

Szórakoztató regény, így a mélységét kár keresni. Igaz, ha a végét nem számoljuk, akkor még akár találnék is benne, a báránybőrbe bújt farkastól kezdve a naivitás veszélyfaktorain át az egészséges énkép fontosságáig. De akár még a halálbüntetésről is lehetne beszélni a kapcsán. Csak a vége, az szépen áthúz minden ilyesmit korábban.

Lloyd korrekt mesélő is, jól el tudja mondani a sztorit. Tényleg kár a végéért!

Sok jó ötlet van benne, érdekes is, a vége se szokványos – ha nekem nem is tetszett.

Az ártatlanság börtönében - Mint thriller: 85% eredeti ötlet, feszültséggel teli történetvezetés, és frappáns zárlat.

Szubjektíven: 80% érzelmileg jól összerakott, tetszett a sztori, de Sam végső döntése nem.

Szerelmes, saját utat keresős, mesés, végzetes.

Catherine, a barátainak Cath egyszerű álmokat dédelget: mivel ő a Szív királyság legjobb cukrásza, saját pékséget szeretne nyitni a barátnőjével, és szeretne szerelembe esni. Esélye azonban nem sok van: egy márki lányaként azt várják tőle, hogy a király felesége legyen, és sütés helyett táncoljon meg zenéljen. Cath a menekülés útját keresi, és hamarosan a szerelem is rátalál az úton: a királynak új Udvari Bolondja van, egy helyes fiatalember, Jest, aki sok mindenben kiemelkedő. Mire észbe kapnak, már szerelembe estek, noha a végzet ellenük van: Cath sorsa, hogy királynő legyen, és Jest kém a Sakk királyságból, akinek egy királynő szívét kell ellopnia. Kijátszhatják a végzetük? Elég bátrak, hogy megpróbálják.

Az újramesélt történetek a gyengéim, ahogy szoktam fejtegetni. Különösen élvezem, ha valami újba botlok, vagy egy nagyon ötletes újrázásba. Marissa Meyer szeret meséket újramesélni, nálunk sem ismeretlen az írónő munkássága, a Sailor Moon világát a klasszikus mesékkel vegyítő Holdbéli Krónikák Hamupipőke és Piroska és a farkas története is megjelent magyarul – még két rész van vissza, talán, egyszer, az is lesz?

De egyelőre itt van nekünk egy másik mesevilág, Csodaország. Alice még nagyon messze van innen, épp kialakul az a rend, amibe majd a kislány belesétál. És Meyer azt a trükköt játssza meg, amit 7 évadnyi Once upon a time vitt tökélyre. Fogtak egy klasszikus gonoszt, itt a Szívkirálynőt, akinek megismerjük a múltját és az útját az ismert gonosz felé. Nem véletlenül emlegetem azt a Disney sorozatot – sok hasonlóságot látok a Gonosz királynő, vagyis Regina és Catherine, vagyis a Szív királynő jelen történetében.

A durva az, nem rejtély, mi lesz a történet vége. Már a borító ellövi. Mégis, Meyer képes úgy elmesélni a történet, hogy végig lehessen reménykedni. Az utolsó pontig úgy tűnik, képesek lesznek megmenekülni a sorstól. A hangneme játékos, kellemes, nyoma sincs benne a végzet árnyának. Hozzáteszem, egy pontig.

Mert a jóslat egy pontja elég, hogy mindenki kényszerpályára kerüljön. Négy barát: Jest – Holló – Cath – Cilindrián. Az egyikük hóhér, a másik mártír, a harmadik királyi vér, a negyedik bolonddá kell, hogy legyen. És amint egyikük sorsa beteljesül, a többiek ettől lesznek mássá. Szomorú, és sajnos, elkerülhetetlen. És amint elkezd valóra válni, változik a regény stílusa is. A játékosság helyett sötétség érkezik. És a szereplők megszületnek, akiket majd Alice megismer.

Tetszett, ahogy mer kicsit mást is belekeverni Meyer. Holló kap egy kis támogatást Poe munkásságából, szinte előrevetítve a karakter köré gyűlő árnyakat.

Tetszett az is, hogy nem igazán szerelmes a regény. Ugyan Kath és Jest egymásba szeretnek, de nem YA regényes a történetük. Sokkal visszafogottabb, illik abba a viktoriánus korszakba, ami a Szív királyság sajátja.

Imádtam a Sakk királyság analógiáját. A soha véget nem érő háború, melyet lehetetlennek tűnik lezárni – és tényleg, a Sakk lényege az örök háború.

Bár nem boldog a vége, jól ki van ez találva. Attól ütős, hogy így van vége. Nem is ezt sajnálom. Hanem a mártírt. A gyűlöletet, amit ez elindít. De nem bánom, hogy olvastam.

Szívtelen - Mint meseregény: 75% ötletes, ifjúsági zsánerbe is illő. Mer nem szokványos véggel zárni.

Szubjektíven: 70% tetszettek az utalások, Csodaország világa, még a szereplők is. Csak a vég.

Nyomozós, baráti társaságos, régi titkokat felszínre hozó.

28 éve 5 jó barát az érettségit megünnepelve kiment a bányatóhoz. A többségük elvágyódott innen: egyetemre, bárhova, csak szabaduljanak már! Csatlakozott hozzájuk egy testvérpár, fiú és lány, akik cicáztak kicsit velük. Mire kiderült, hogy a lúzernek tartott művészpalánta, a gitáros Simon, akinek megvalósul az álma: bevették egy menő zenekarba, holnap már indul ázsiai és európai turnéra. Másnap reggelre a fiú holtan lebeg a bányatóban. Anna kamasz lányával költözik ide, hogy átvegye a rendőrség vezetését. Súlyos terhet cipelnek, egy súlyos betegségben elvesztett férjről és apáról. Simon anyja fokozatosan közelít hozzá, és elülteti benne a kételyt, hogy igazából nem baleset történt. Elisabet az igazat szeretné, és Anna is így van vele. Újranyitja a nyomozást, nem sejtve, ezzel mennyi titkot és fájdalmat szabadít ki.

Bár a regény a skandináv közegből érkezett, sok tekintetben nem tenném bele a skandináv krimik zsánerébe. Már mindenki tudja, de azért átvesszük újra, ahhoz milyen jellemzőknek kellene megfelelni:

• sok tekintetben szerencsétlen, de a munkában zseniális nyomozó.
• iszonytató bűnök, sötétség és reménytelenség a mindennapokban, a hangulatban.
• társadalmi üzenet.

Akkor nézzük őket sorra!

Anna annyiban megfelel a zsánernek, hogy van egy titok a múltjában, és a gyász, amit fel kell dolgoznia. De egyik sem olyan szintű, hogy olyan elveszett és reménytelen legyen, mint a zsáner nyomozói. Ha megvan a gyászfolyamat, újra egész ember lehet. Plusz, Anna nem olyan zseni, mint amit a zsánerben várunk. Nekem nagyon átlagosnak tűnik, nem egy skandináv Sherlocknak. Talán ezért kap a múltbeli traumája, a lányával való kapcsolata nagyobb hangsúlyt, mert inkább magánszemélyként, mint nyomozóként látjuk.

A múltbeli eset, ami igazán történet a fiúval, tragikus. Természetesen nem mesélem el pontosabban, de nem az iszonytató kategóriába esik, messze nem. A sötétség és reménytelenség nincsen mindenre rányomva. Itt sem egy Disney mese kulisszái között mozgunk, de nem kapott el az érmetszés hangulatisága a történettől és annak stílusától.

Végül, ami miatt leginkább nem tenném a zsánerbe, nincs meg benne a társadalmi mondandó. Itt olyan bűnöket követnek el, melyeknek nincsen a közösségre kapcsolódási pontjuk. Irigy gyerekek, túl büszke férfiak, érző szívű asszonyok, nyereségvágy dominálnak, melyek egy krimibe jók, de nem olyan társadalmi kérdéseket feszegetnek, mint a háborús bűnök vagy a prostitúció, amit a skandináv krimik vesézgetnek.

De kriminek korrekt, nem is kell, hogy feltétlenül skandináv krimi legyen.

Anders de le Motte korrekt mesélő, aki erős hangulatot teremt. Emberekről mesél, és olyan bűnökről, melyet a mindennapok emberei követnek el és élnek együtt a következményekkel. Nekem sokkal jobban tetszett a regény azon része, mely a múltban játszódott. Ott remekül megvan a közelgő balsors feszültsége, míg a jelenben egy lassú nyomozás halad egyre előbbre, lényegesen kevesebb feszültséggel, bár Motte helyenként pörgeti a cselekményt.

Depresszióra nem írnám fel, de krimi olvasóknak elfér a polcán.

Halálos ősz - Mint krimi: 75% hangulatokkal, érzelmekkel játszik, a szerkezete olvastatja, nem a nyomozás.

Szubjektíven: 65% a múlt és jelen összemosása tetszett, de a krimi nagyon semmilyen nekem.

Festményes, családi titkos, eredetet nyomozós.

A 31 éves Annie ajándékot keres, és megakad a szeme egy festményen egy ócskásnál. Kicsit alkuszik rá, és 75 fontért végül hazaviszi. Otthon alaposabban megnézi, és egészen elbűvölőnek találja. Ki festhette, mi a története? Fél évvel később a festmény a művészeti világ nagy szenzációja, az árverésén valószínűleg rekord összegért fog elkelni. Milliárdosok fenik rá a foguk, míg Annie börtönbe került gyilkosság és rablás vádjával. A lányba szerelmes Jesse, festő és idegenvezető, az igazság nyomába ered. A kép története kalandos, egy lángoló plátói első szerelem ihlette, és sorra szerelmet keltett a történelmi nagyságok szívében. XV. Lajos, Nagy Katalin tulajdonában is volt. De a legtragikusabb története egy kis zsidó családé, akiket elhurcoltak a haláltáborba, és csak ez a kép maradt hátra – bűnjel és művészet egyben. És valaki most Annie-t használná a bűn elfedésére, de Jesse nem hagyja.

Már a regény elején pozitívan csalódtam. Nem egy nyálas, romantikus szerelmes regény ez, hanem sok tekintetben inkább egy strandkönyv. Amiben vannak nagyon gazdagok, olyan hóbortokkal és környezetben, hogy elképzelni is nehéz azt a luxust. Amiben vannak mocskos húzások, de tiszta szerelmek is. Plusz, itt a művészet is.

Ami a regényben nekem mindenképpen a legjobban tetszett. Hannah Rothschild egy nagyon eredeti húzással megszemélyesíti a címszereplő festményt. Aki narrálja az eseményeket, elmeséli a történetét, és messze neki van a legjobb stílusa és humora az egész regényben. Lehet, nekem sokkal jobban tetszett volna a kötet, ha végig a festmény mondja el az eseményeket. Bár az elég posztmodern lett volna, a szerző nem is vállalta be, így csak pár fejezetenként üde színfolt lett, amikor a Valószínűtlen szerelemé a szó.

A cselekményben is minden a festmény körül forog. Egyesek nyomoznak utána, mások meg akarják szerezni, nagyon sokféle okból. Rothschild váltogatja is a szereplőket, akiket mindig valahogy a kép közelében tart, hogy aztán az árverésen minden fontosabb szereplőt egy központi helyen hozzon össze, és elvarrja a szálakat.

Mindezt bolondítják a festmény fejezetei, aki a saját történetével Európa jó 300 évét meséli el, mindig különleges szemszögből. Van az a mondás, hogy mi mindent tudnánk, ha a falak beszélni tudnának. Itt a kép tud, és valóban jó kis titkokat őriz.

Ez alapján úgy tűnhet, nagyon ötletes és jópofa a szerkezet is. De ez csalóka, mert van egy, amit nagyon nem vett be az agyam. Rothschild nem csak imád ugrálni az események között, de rengetegszer azzal növeli a drámai feszültséget, hogy a legizgalmasabb ponton abbahagyja az események leírását, majd előreugrik a megoldás után jelenethez, ahonnan utólag kell kitalálni, mi is történt korábban. Egy kicsavart balladai homály ez, ami annyira idegesített, hogy az elmondhatatlan. Nekem nagyban rontotta az olvasási élményem.

A karakterek többsége érdekes, a főszereplő összejövő szerelmespár meg kifejezetten szimpatikus két fiatal. És mégis, valami nekem hiányzott. Igazán erős érzelmeket se a pozitív, se a negatív karakterek nem váltottak ki belőlem. Még az egykori náci szereplő se volt olyan bűnös szerintem, mint ahogy később kezelték. Sokat mond, hogy a kép a kedvenc szereplőm.

Van benne ötlet, egyszer érdemes elolvasni, de lenne benne mit javítani is.

Valószínűtlen szerelem - Mint strandkönyv: 60% egyedi hang, érdekes cselekmény, de a szerkesztés gyenge.

Szubjektíven: 50% a balladai homály és ugrások nagyon nem jöttek be, a kép annál jobban.