Rejtélyes, családi titkos, hazaérkezős, gyerekrablós.

Sarah élete egyszer már összeomlott. Fiatalon esett teherbe, hozzáment a gyerek apjához, és szült egy kislányt, akit imádott. Ám a 6 éves kislányát elrabolták a kertjükből, sosem tudta meg, mi történt vele. Ráment a házassága is. A kamaszkori szerelmével kezdett új életet. Most egy kávézót vezet, és szült egy újabb gyereket, most kisfia lett. Ám egy napon besétál egy lány a kávézóba. A szeme, amit Sarah soha nem feledett el. Olivia, 12 év után, végre hazatalált. Elmeséli, cigányok vitték el és nevelték maguk között, de megszökött, amikor férjhez akarták adni. Csak szeretné megismerni a családját. Sarah azonnal befogadja, de férje és sógora gyanakodva tekintenek a lányra. Akinek valóban van egy titka, melyet mindennél jobban igyekszik rejteni, és itt új életet kezdeni. Nem is sejti, milyen veszély les itt rá.

A női thrillerek kapcsán az utóbbi napokban/hetekben, sokat panaszkodtam azért, hogy olyan, mintha kezdenének kifogyni a szerzők az eredeti ötletekből, és mindig ugyanazokat a sémákat írnák meg, csak kicsit csavarva rajtuk. Sajnos, a Lány, aki visszatért sem éppen eredeti ötlet. Egy régen elveszett gyerek tér haza, és felmerül a kérdés, valóban az-e, akinek mondja magát? Mi történt vele? Milyen veszély fenyegeti? Tucatnyi ilyen van már forgalomban, most mégse húzott fel annyira.

Talán azért, mert ebben van egy kis másság. Most nem az anya és családja nézőpontja van a fókuszban. Ezt a zsánert úgy szokás írni, hogy az anya fejébe kezdünk el belelátni, aki annyira szeretne hinni, de mindig jön valami gond, és nő a fenyegetettség. Wilkinson ezt megtörve a lányt teszi a középpontba, aki hazajött.

Remek húzás az is, ahogy vele kapcsolatban növeli a feszültséget. Tudjuk és érezzük, hogy van egy komoly titka, de egészen a végéig kell várni, míg mindenre fény derül. Van, 2-3 erősebb csavar is a végén, és ezek ülnek is. Elő vannak készítve, logikusak, mégis meglepőek. Pont az a fajta, amit favorizálok.

A zsánerbe illően a múlt flashback elemekkel elevenedik meg, de a szerző ezekbe is megenged egy kis rejtélyességet. Ha van is tippünk, kinek a múltjába nézhetünk így bele, mégis, meglepő és ügyes, ahogy kiderül, mi köze mindennek a jelen eseményeihez és szereplőihez. Talán az egész történetből ez az ötlet tetszett legjobban, és ebben megvolt az eredetiség is, amit annyira hiányolok újabban.

Mindezek ellenére mégsem tudom azt írni, hogy egyértelműen szerettem a regényt. Azt is meg tudom mondani, mit hiányoltam a legnagyobb részében. Nekem kell egy karakter, aki szimpatikus. Akinek szoríthatok. Elég vegyes az ízlésem, egy horrorban képes vagyok akár a sorozatgyilkossal is szimpatizálni, de most egyszerűen nem volt olyan, aki szimpatikus lett volna! De annyira meg nem is utáltam egy szereplőt sem, hogy az ellentétes érzelem kiváltsa a hős iránti vágyam.

A stílusa tipikusan olyan, amit el lehet olvasni, de semmi extra nincs benne. Átlagos.

A humor pedig hiánycikk a regényben – bár ez hiányzott kevésbé, hiszen ebben a témában fura lenne, ha teret engedne a humornak. De drámai vonala se lett ütős.

Egyszer elolvastam, bőven elég is volt belőle ennyi.

A lány, aki visszatért - Mint thriller: 75% női és korrekt, de nem a legeredetibb. Az ismert sablonokból áll össze.

Szubjektíven: 65% annyira akartam egy karaktert, akit kedvelhetek! De nem találtam.

Világ és szülő mentős, szörnyes, kalandos, gyerekes.

Finn számára megváltozott a világ: ugyan sikerült megmenteni a szülővárosát, de nagy árat kellett érte fizetni. Az apja a Legendák világában ragadt, és a legendavadászok már lemondtak róla. Finn képtelen erre, és a félvadász Emmie oldalán megoldást keres, hogy hozza haza az apját. Nyomokat követnek, miközben a legendák világában is megindul a mozgolódás. Feketenyelvű Niall, aki egyben Hugo apja és Finn nagyapja, a legendák oldalára állt és kidolgozott egy tervet, mely elhozná Darkmouth és a családja vesztét. Mert létezik egy jóslat, mely szerint egy fiú mindkét világ vesztét elhozza majd, melyet Niall a jövőben látott is. És balszerencséjére az a fiú az unokája, akinek nem lesz kegyelem, ha az apja után merészkedik.

Kevés olyan gyerekkönyv van, amely abszolút unisex lenne. Észrevenni, hogy egyiket-másikat kifejezetten lányoknak, míg másokat fiúknak szántak. A lányokéban a 12-13 évesek is ármánykodnak, és végzetesen szerelmesek lesznek, miközben a menő ruhák és sminkek is témák. (Pl. a Klikk sorozat.) A fiúknak szánt történetek tele vannak kalandokkal, halálos küzdelmekkel, melyben a 12-13 éves megmenti a világot, amire a felnőttek képtelenek voltak. (Alex Rider sorozat, például.) Csoda, hogy megszállottan keresem az olyan meséket, mint a Harry Potter vagy a Percy Jackson sorozat, amely szórakoztat nemtől függetlenül is?

A Darkmouth első része emlékeim szerint fiús volt, de nem olyan markánsan, mint ez a második kötet lett. Ugyan van egyetlen, árva lány Finn oldalán, de lényegesen kisebb szerepkörrel és cselekményben is csak kaland követ akciót, kevés a mélyebb rész.

Vagy talán nincs is? A család fontossága benne van, de igazából akkor, ha bele akar látni. Ez leginkább csak egy kalandregény srácoknak, amelyekben a kalandok kapcsán vannak kreatív ötletek, sokféle lény és akció, de tanulni nem fogunk belőle semmit.

A gyerekkönyv jelleget erősíti a kötet képekkel teli megjelenése is. Elég változó a rajzok minősége: nem művészi szintű, érdekesek, csak sima skiccek, bár szemre sokkal elviselhetőbb, mint amilyennek nem is olyan régen a Hajdan varázslóit találtam.

A cselekményre visszatérve lehet érteni az első rész nélkül is, főleg, hogy az első fejezet összefoglalja a korábban történteket. Gyerekkönyvben ez egy kifejezetten tetszetős gesztus, néha a felnőtteknek szánt sorozatba se ártana egy korábban történt fejezet, főleg, ha a megjelenő részek között több idő is eltelt. Azért élvezetesebb, ha az első rész is el lett olvasva, de mint említettem, ez sem feltétel.

A karakterek nem hagytak mély nyomokat bennem. Nagyon éreztem, hogy ők is gyerekekre vannak szabva. Nagyon egyszerű a jellemük, a motivációik pedig annyira… gyerekesek? Finn személyisége például annyiban domborodik ebben a részben ki, hogy meg kell mentenie az apját, bármi is legyen ennek az ára.

A szerző próbálkozik humoros jelenetekkel is, de ezekkel is addig jutottam, mint a kalandokkal. Vannak, gyerek fejjel bizonyára viccesek is, én már nem éreztem annak őket, inkább fárasztónak.

Az első részt valamivel jobban szerettem. Kiskamasz fiúknak bizonyára remek szórakozás lehet, ám rám egyik jelző sem illik. Nem is szórakoztam jól.

Pusztuló világok - Mint gyerekkönyv: 75% van benne ötlet, kalandok, átérezhető hős – kamasz fiúknak remek.

Szubjektíven: 50% az ötleteit értékeltem, de nekem nagyon mese is, és kinőttem már ebből.

A héten alig tudok miről beszámolni:

- Gyilkosokra vadászom, krimis ifjúsági kalandregénynek tűnik, az Alexandra adja ki.

Ha lesz más is, hét közbe beszámolok!

- 

Titkos szervezetes, nyomozós, kapcsolatos, droghálózatos.

Jana nagyon szeretné lezárni a múltját, de képtelen elengedni a megtudott tényeket. Folyton kísérti Danilo közelsége, aki ismeri gyerekkorából, aki tönkretehetné a jelenét. Újra tesz egy próbát a továbblépéssel, de a legújabb ügye nem segít ebben. Valaki gyereklányokat használ arra, hogy nagy mennyiségű drogot csempésszen az országba. A lányok kapszulákat nyelnek le, melyekben ott az anyag. Az egyik ilyen nyelő belehalt a szivárgó kapszula miatt a túladagolásba. Volt egy társa is, egy lány, aki még a drogüzlet markában van. És minden mögött a titokzatos Öreg áll, aki túl közel van Janához is. Így újra kettős játékot játszik: míg a rendőrség végzi a dolgát, Jana egyre tünteti el a maga nyomait.

A nyomozós, bűnesetek között kettő zsáner van, ami az utóbbi időben nagyon megy: a női thrillerek és a skandináv krimik. Sorra jönnek nálunk is a külföldi sikerregények és sorozatok. A Jana Berzelius sorozat egy svéd krimi, amiben bőven akad skandináv krimis hangulat és jellemző, de talán kicsit populárisabb, mint az igazi, keményvonalas skandináv gyilkosos világfájdalom. Komolyan, még nyomasztóbbak, mint az orosz krimik!

A Narcotica annyira nem, bár halmozódik ebben is a nyomor. A bűnözős szálon egy olyan bűnözési iparággal foglalkozik, mely az egyik legkomolyabb a világon. A drogoké. A szervezet nagyon hasonlít arra, melyet az előző kötetben ismertünk meg a gyerekek elrablása és illegális viadalai kapcsán. Olyannyira hasonlít a két rendszer, hogy gondolom, senkit nem lepek meg vele, ha annyit elárulok, hogy lesznek közös szálak.

Amiket Jana lát meg, aki ennek a rendszernek a túlélője, de ezt mindennél jobban titkolja. Ez hozza a regény kettős feszültségét: egyrészt, az olvasó drukkol a rendőröknek, oldják meg az esetet és tegyenek rendet! De ott van Jana, akinek védenie kell magát és a múltját. Ezért egyszerre segít a nyomozásban, és hátráltat is, hiszen mindig előttük kell maradnia, hogy a saját történetét kihúzza mindebből.

Ezért Jana megítélése sem egyszerű. Már kezdem érteni, Schepp rászánja az időt most is, hogy hősnője gondolkodását megértesse, minden torz és önvédelmi vonásával egyetemben. De akkor sem egy szimpatikus nő, egyszerűen nem veszi be a gyomrom, amikor átvált alakoskodóba. Áldozat is, de már nem csak az. Nem egyszerű figura, de ez valahol jó is, lehet agyalni, mit kellene tennie és mit tud tenni.

Mellette csupa olyan szereplő, akik tele vannak gondokkal. Nincs ezen a rendőrségen egy figura sem, akinek ne lenne valami komoly problémája. Gunnar és Anneli éppen kapcsolati válságban vannak a nő életébe visszatérő egykori szerelem miatt, aki a főkapitányi posztra is esélyes, és láthatóan vonzódik még az asszonyhoz. Henrik a felesége nem tervezett, harmadik terhessége miatt van sokkban. Mia pedig megint felszed egy alakot, aki nagyon nem jó neki, és pont vele próbál kapcsolatot érinteni, miközben anyagilag is a padlón van. Komolyan, itt mindenki, akit kedvelhetnék, folyton emészti magát és lelkileg rosszul van?

De a történet jó, tetszettek az elhelyezett csavarok, és a kettősség, ahogy Jana és a rendőrség is a saját eszközeivel jut előre. Talán Jana lelkizése helyett lehetett volna több krimi…

Jobban tetszett az első részénél – de nem lehet kihagyni, az átívelések miatt kell az is!

Narcotica - Mint skandináv krimi: 80% olvasmányos, jól szerkesztett, összetett karakterekkel.

Szubjektíven: 80% bár a krimit kevesellettem, az átívelés egyre jobb. Janát is elviselem.

Erőszak ábrázolós, túszejtős, tévés.

Bruce Delamitri jelölése, majd győzelme az Oscaron, mint legjobb rendező, nem is kicsit zaklatja fel a közvéleményt. Zseniálisnak tartják, de megosztó a filmjeiben az erőszak ábrázolása. A díjat egy csinos modellel ünnepelné a rendező, amikor váratlan vendégek törnek rájuk. A környéket egy gyilkos rabló páros tartja rettegésben, egy fiatal szerelmespár, Wayne és Scout. Ők jöttek ide, egy eszement tervvel: Bruce vállalja az ő tetteikért a felelősséget, nem akarnak börtönbe kerülni! A férfi volt neje és lánya is a túszok közé kerül, de Bruce így sem játszana a hírnevével. Ráveszi a párost, hogy tévés vitában döntsék el, kinek van igaza: ki a felelős azért, hogy a pár fegyvert ragadott és gyilkolni kezdett? A filmek hatása számít, vagy övék minden felelősség?

Ben Elton olyan regényeket tesz le sorba az asztalra, melyeket szívesen hasonlítgatok a Black mirror sorozathoz. Ez is görbe tükröt tart elénk, csak annyiban más, hogy nem megy előre az időben, nem jövőbeli társadalmakba nagyít rá a most induló problémákra, hanem a jelen eseményei között ragadja meg a kulturális, társadalmi problémaköröket.

A Pattogatott vérfürdő is ilyen. A témája az erőszak ábrázolása a szórakoztató iparban.

Nem mai a regény, így azt megfigyelhetjük, hogy ma már sokkal durvábbak a filmek, mint amit itt ábrázolnak, és amin itt kiakadnak. A mai filmekhez képest nem kemény, amit itt Bruce filmjeiből megtudunk. Róla különben Tarantino jutott eszembe – nem személyében, munkásságában. Ahogy itt arról mesélnek, hogy milyen menőnek tűnik a gyilkolás Bruce munkáiban, nekem ilyen élmény volt a Kill Bill.

Ennek ellenére a téma aktuális és elgondolkoztató. Hogy hat a pszichénkre ez az ábrázolt, ránk ömlő világ? Én konkrétan nem hiszek abban, hogy egy film tenne erőszakossá vagy gyilkossá, de azt elhiszem, hogy akiben megvan a hajlam, meríthet ötletet. De akiben megvan a késztetés önbántalmazásra vagy éppen szadizmusra, filmek nélkül is elkezdi majd valahogy. De Elton okosan nyúl a témához, a különböző szereplők más-más szempontrendszert képviselnek, így közöttük mi is kialakíthatjuk a magunk véleményét.

Okosan alakul a kötet szerkezete is: az elején párhuzamosan futnak az események, váltakozva ismerjük meg Bruce és a gyilkos páros estéjét, karakterét és gondolkozását. Majd, a két szál összeér, és egyre élesedik az intellektuális párbaj, amit tettek is követnek.

Ugyan a későbbi Elton regényekhez képest direktnek érzem a cselekményen túli elgondolkoztatást, így is tetszett a könyv, mert ez egy olyan téma, amivel érdemes foglalkozni. Itt konkrétan egymásra ereszti az érveket, és a helyenként pattogatott vérfürdő eseménysor mellett intellektuálisan csatázik. Később ezt már úgy műveli, hogy a szórakoztató cselekménysorba beleszövi ezeket, nem különíti el, nem ilyen direkt, ezért talán hatásosabb is.

A karakterek egyszerűbbek. A véleményük jellemzi őket – aki nem foglal állást a vitában, csak külsőségeiben jelzett, ilyen Bruce volt felesége és lánya, akikről annyit tudunk meg, hogy az egyik egy kiöregedett Barbie baba, a kisebb meg egy kamasz Barbie.

A végét összecsapottnak éreztem, de maga Wayne ötlete zseniális. Kapcsoljátok ki a tévét, és minden erőszakmentesen megoldódik! Szerintetek kikapcsolták a tévét?

Pattogatott vérfürdő - Mint akciós szatíra: 80% görbe tükröt tart a társadalom elé, pörgősen, gondolkoztatva.

Szubjektíven: 70% a szerkesztése tetszett, a kérdésfeltevés is jogos, de a zárlata nem jött be.

Jane Correy a jobb női thrillerszerzők között van, így kicsit jobban kivesézzük a legutóbb megjelent regényét!

Következzen a Vértestvérek tartalma:

Az időrend ebben is keveredik, melyet lineárisan fogok elmesélni.

Alison és Kitty féltestvérek. Alison apja soha nem volt képben, kiskorában az anyja új párra talált, és 6 évesen lett egy kishúga. Alison volt a komoly, a jó tanuló, az átlagos külsejű. Kitty élénk volt, szép és nagyszájú.

Kitty 12 volt, amikor egy új srác jött az iskolába, Crispin. A kislánynak nagyon tetszett, de Crispin nem vette észre a gyereket. Annál jobban a nővérét, akinek a legjobb barátja az iskola legokosabb tanulója, Robin volt. Crispin őt akarta bántani, így egy buliban magával csábította Alisont, akit aztán meg is erőszakolt, majd megfenyegetett. Alison csak annak tudott örülni, hogy nem esett teherbe. Eltitkolta mindenki elől a történteket.

A húga és barátnője, Vanessa azonban az ablakon át látták, hogy Crispin és Alison együtt vannak. Kitty féltékeny lett, és egy alkalommal zsarolta a nővérét, hogy elmondja, mit látott. Alison bepánikolt – az úttest mellett voltak, pont jött egy autó. Alison kilökte elé a húgát, esett Vanessa is. Vanessa belehalt, Kitty súlyosan megsérült. Az autót Crispin anyja vezette, aki szintén belehalt az ütközésbe. Az anyósülésen Crispin ült, aki mindent magára vállalt, hogy az anyja neve ne sérüljön, és Alison hagyta ezt.

Közel 15 évvel később Alison művészeti órákat ad az egyetemen. Mivel bűntudata van, egy börtön programra is jelentkezik oktatónak. Azonnal jó viszonyba kerül egy Martin nevű fegyenccel, míg egy idős férfit aggódva szemlél. Az egyetemen egyre közelebb kerül egy korabeli diákjához, akit magában Gránitembernek becéz. Clive udvarolgat neki, összejönnek, és neki mond el a nő pár titkot. Valaki a múltja titkával rá akar ijeszteni.

Kitty agysérüléssel került otthonba. Tolószékbe került, nem tud értelmesen beszélni, csak érthetetlenül dünnyög. De az elméje ép, ha gyermeki is maradt. Időnként ketten látogatják. Az idős férfi halálra ijeszti, ha nem is érti, nem emlékszik, miért. A helyes, de nagy nőcsábász Johnny elkezd körötte dongani, amit hagy is, hátha akkor Johnny megvédi az öregtől. Sokként éri, amikor kiderül a terhessége. Johnny az anyja nyomására feleségül veszi, és hozzájuk költözik az otthonból.

Alison most veszi fel velük a kapcsolatot, szívesen segítene a babával.

De a börtönben tragédiába torkolnak az események: Martin a nőre támad, hiszen ő valójában Crispin, aki az anyja helyett ül. De a börtönélet nehéz, kislány gyilkosaként a többu fegyenc megkeserítette az életét. Alisont okolja mindenért, akinek ülnie kellene. Aki kilökte a lányokat, aki hagyta, hogy mindenért ő fizessen. Kényszeríti, hogy írja le az igazat.

Egy üvegdarab is előkerül, és az idős férfi, akit a nő nem tudott eddig hova tenni, közéjük ugrik. Az életét adja, hogy Alison sérülés nélkül kijusson onnan.

De a nőnek így is bíróság elé kell állnia azért, amit a húgával és Vanessával tett. Sokként éri, amikor szerelme, a Gránitember is a tanúk padjára ül. Az igazi neve James, és Crispin bérelte fel, hogy szedje ki belőle az igazat, akár azzal is, hogy a közelébe férkőzik. Újabb sok, hogy az idős férfi az apja volt, akit az anyja végig letagadott neki. Mivel börtönbe ült, nem akarta, hogy a lányának bármilyen kapcsolata legyen az apjával. Alisont elítélik, börtönbe kerül.

Itt indul meg Kitty szülése, akinek valami eszébe jut arról a napról. De mire megvan a baba, elfelejti. Johnny válni akar, Kitty anyja igyekszik gondoskodni a babáról és a lányáról. Johnny családja gazdag, ők intéznek egy kísérleti programot, mellyel számítógép közvetítené Kitty gondolatait. A teszt sikeres, és Kitty emlékeiből ez-az visszatér. Emlékszik, hogy az apja elmondta neki, hogy Alison apja nem halott, hanem börtönben van. Ő elmondta a legjobb barátnőjének, Vanessának. Aki féltékeny volt Alisonra, mert ő volt Kitty testvére, pedig Vanessa akart az lenni. A baleset napján Vanessa el akarta mondani az igazat Alisonnak, amit Kitty nem hagyhatott. Ő lökte ki a lányt az autó elé.

Ez elég lesz ahhoz, hogy Alison kiszabaduljon a börtönből. Gránitember békülne, bocsánatot kér, de Alison nem képes bízni benne. Az életébe visszatér Robin, akinek a nemi erőszak miatt szintén bűntudata van. Ő vette rá Crispint, hogy hívja meg a lányt. Mindig tetszett neki, ott akarta randira hívni. Crispin tudta, bántani akarta, a lányt használta ki. Robin és Alison közt fellobban a szikra.

7 évvel később Robin és Alison együttvannak, a kislányuk, Florence most kezdi majd az iskolát. Alison aggódik, hogy a két lánya között milyen a viszony. Mert ők nevelik Kitty lányát is, mivel Kitty hangulatingadozásai miatt nem maradhatott kint, egyszer a kislányát is bántotta. Alison nyugtatja magát, hogy köztük nem olyan a viszony, mint közte és a húga között volt.

Zárásként elmereng, miért nem megy feleségül Robinhoz, aki rendszeresen feleségül is kéri. Egy titka még van, amit nem akar a házasságba vinni, és el sem akar mondani. Tudta, hogy Crispin abban a börtönben ül. Mindig is tudta, hogy ő Martin. Direkt vitt aznap üveget magával. Azt akarta, hogy Crispin rátámadjon, és jogosan leszúrhassa, megölhesse. Csak nem számított az apjára, aki meg akarta menteni a lányát és közbeavatkozott.

Korrekt thriller, jól is van megírva. Ha valamit kritikázni akarok benne, az a záró csavar. Hogy Alison akart Crispin gyilkosa lenni. Az egyik divatos vége az ilyen regényeknek, hogy aki látszólag áldozat, kiderül róla, hogy igazából ő keverte a lapokat és nem olyan ártatlan, mint ahogy addig láttuk.

Máskor még talán tetszett is volna a fordulat, de itt túl sok mindent nyomott be az írónő a kötet végére. Nekem már túl sok volt.

De különben jól leírtam a benyomásaim hét közbe. Aki szereti a műfajt, annak kellemes kis olvasmány lesz.

Gyermekekkel visszaélős, nyomozós, bosszúállós.

Lottie Parker a munkájába menekült az otthoni helyzet elől. 2 éve elvesztette a férjét a rák elleni küzdelemben, és nélküle valami elveszett belőle. Otthonosabban érzi magát a rendőrségen, mint otthon szembesülve Adam hiányával. Most is inkább a meggyilkolt Susan és James ügyével foglalkozik – akiken azonos tetoválást találtak. Akik mindketten érintettek voltak a Szent Angéla egykori egyházi nevelőintézet eladásában. Mindketten a múltjukkal is ide kötődnek, és Lottie egyre több sötét titkot talál visszaélésekről, bántalmazásokról. Vajon ezért ölték meg őket, vagy a jelenben az eladás borzolta a gyilkos kedélyeit? A válaszkeresés közben egy saját családi titkot is felderít, míg szembesül azzal, hogy ő nem csak rendőr, hanem anya is, és a gyerekeinek szükségük van rá.

Patricia Gibney elsőkönyvesként aratott sikert Lottie történetével, amit hamar trilógiává is bővített. Már az első rész alapján látni lehet, melyek a fő összetevői:

• egy társadalmilag is vitatott, sőt botrányos témakör, amihez kapcsolódik a gyilkossági ügy.
• egy magánéleti tragédia, ami olyan nyomorulttá teszi a nyomozónőt civilben, hogy nevezhetne egy skandináv krimi szerepre is.

Nézzük konkrétan erre a regényre értve!

A témaválasztás brutális. A katolikus egyház rejtegette bűnök és visszaélések. Nem is olyan régen Oscar-díjat nyert filmet is láthattunk a témában, és most újabb fájdalmas eseményeket mutatnak nekünk. Gibney két szinten borzolja olvasói idegeit: egyszer, a jelenben Lottie nyomoz ki dolgokat, és szembesül a tagadással, félrenézéssel, amit az egyházi kötelékben tesznek. Nagyon durva, hogy olyan papok, akik bizonyítottan gyermeket molesztáltak sorozatban, semmi büntetést nem kaptak, hanem csendben áthelyezték őket más közösségbe, ahol megint elvoltak egy darabig, amíg újabb ügyek miatt nem kellett megint költözni. Nehéz felfogni, miért védték az ilyen beteg állatokat.

Másrészt, a flashback jelenetekben konkrétan megelevenedik a borzalom, amit a gyerekek átéltek. Gibney a nemi erőszakot nem ábrázolja plasztikusan, de eléggé ráutal, hogy elborzadjunk. A nevelőotthonba egyéb téren is olyan brutalitás volt, hogy el se akarja hinni az ember. Amikor a kukacoktól félő gyereknek lenyomják a kukacos almát a torkon, mert a félelme miatt nem akart almát szedni…

Annyira sok fájdalom van ebben a kötetben, hogy a végére szánt fájdalmas csavarra már kicsit eltompultam. Van egy erős ráutalás is, észrevettem, így meg se lepett igazán. De attól még ül, a helyén van, csak kicsit elveszik a sok másik mellett.

A karakterek emberiek, hitelesek. Emberi arcot ad mindenkinek, legyen az gyilkos, nyomozó, gyermek. Bár végig Lottie a fókusz, engedi, hogy mások helyzetét is megértsük és átérezzük. Lottie összetett figura, aki démonokkal küzd a fejében is. Szereti a gyerekeit, de hanyagolja őket, mert a férjére emlékeztetik őt. Iszik, magányos, miközben lelkiismeretes és pontos.

A cselekmény klasszikusan krimis, nyomgyűjtős és kihallgatós, kényelmes tempójú.

Nem lesz a kedvenc krimim, de tetszett annyira, hogy várjam a folytatást.

A hiányzók - Mint krimi: 85% fordulatos, pörgő párbeszédekkel, hiteles karakterekkel. Elgondolkoztat.

Szubjektíven: 75% lekötött, érdekes, de a csavar lehetett volna ütősebb. Sok a tragédia!

Véres, más világos, rémképes, sötét.

A démon léte mindig is a fiúéval volt összekötve, akinek végzete volt. Neki kellett volna az élők ellen vezetni a holtak seregét. De a démon akárhogy kísértette, mindig nemet mondott. A démon imádta őt, de eljött az a pont, amikor be kellett látnia vereségét, és gondoskodnia kell az utódlásról. (Varjakkal teli ég, aztán semmi) Katasztrófák sora jött el, míg Józsi malac megszületett. Rendes disznóként nőtt fel, majd lett feldolgozva a toron. Ám a padláson a kisgömböc megkezdi a világ elnyelését, kezdve a falubeliekkel. (Kisgömböc) Egy férfi meséli el utazása történetét egy más dimenzióba, démoni istenek uralma alá, ahol szörnyű halál és örök szolgaság vár csak az emberekre. (Szorozva nullával)

Bevallom, a műfaj kiválasztása fogósnak bizonyult. Tudom, túlgondolkoztam. Vér van benne, gyilkosságok, rengeteg halál és világvége – egyértelműnek kellett volna találnom, hogy horror kötetnek nevezzem a novellásgyűjteményt. De többnek is éreztem annál, ha nem is tudnám megmondani, milyen zsánert éreztem még benne. A más dimenziók miatt talán sci-fi… de ezeket a dimenziókat nem tudomány hívta életre. Nem is varázs, hogy fantasy lehetne. Ez sokkal sötétebb, és így maradt a horror.

A fentiekben meg is határoztam, milyen témák kerülnek elő a történetekben: más, démoni dimenziók, melyek rémálmokba illenek. Különféle világvége víziók. De sok szól más létsíkokkal való találkozásokról, legyen az a szörnyek világa vagy a halálon túli. Ebből sejthetitek, hogy már most leszögezem, senki ne ezzel akarjon felvidulni egy depressziós napon! Ehhez hangulat kell, kissé merengős, de semmiképpen sem érfelvágós fájdalom!

Az utóhangban a szerző mesél az ihletőkről is, és nekem bejött, hogy egyes esetekben rájuk ismertem. De pozitív, hogy mégsem az eredeti hangok utánzása, a történetek is eredetiek, csak tiszteleg olyan szerzők előtt, mint Lovecraft. Igaz, az én kedvencem a kis gömböc népmeséjének horror változata. Íme: egy példa arra, hogyan lehet újraalkotni a magyar népmese kincset! (Bár szeretem Virág Emília fantasy – mese világát is, ez egy más szín. Vérvörös és végtelen fekete.)

Tetszett a gondos szerkesztés is. A novellák ugyan különállóak, de ha figyelmesen olvasunk, találunk vonásokat, melyek egy dimenzióba helyezik őket. Eszter, akit a Ködvárosban ismerünk meg, felbukkan a Borostyán komplex világában is, de bőven lehet találni más megfeleléseket is. Ezeket én szívesen keresgetem.

Vannak csavarok, amelyek között akadnak majd nagyon brutálisak és horrorosak, de lesznek fekete humorral átszőtt, vagy éppen tragikusak is. Hangulatilag nem egy vidám kötet, én közbe tartottam is szünetet a novellák között, de nem is lettem tőlük depressziós. Nekem jól esett, ahogy a halált feldolgozza egyes történetekben. Ugyan még mindig Gaiman Halálával akarok majd átsétálni a Nap nélküli világba, de ki lennék egyezve az Éjféli iskolával is.

Rengeteg jó dolog van bennük, nem is tudom, mit hangsúlyozzak ki. Nagyon kreatív, vagy igényesen tiszteleg más előtt. A hangja ránt magával, a szövegezés is forgatta az agyam. És a cselekmények – horror, de okosan az. Szórakoztat, néha borzasztva, és agyaltam vele.

Én biztos előszedem majd közbe-közbe, akinek bejön a horror, tudom ajánlani!

Éjféli iskolák - Mint horror: 85% változatos, jól megírt, és sötéten szórakoztató. Néhol egészen brutális.

Szubjektíven: 95% közbe kellett egy szünet, de megfogott. Kis kirándulás rémálmok között.

Felsorolok pár címet, karaktert, jellegzetes témát, biztos lesz, ami és aki ismerős. De emlékeztek-e, ki a szerző?

1: A víz mélyén, Rachel, családon belüli erőszak, alkoholizmus

2: John Puller, Teve Klub, hadsereg, Szabadíts meg a gonosztól, Amos Decker

3: Hajnalcsillag, Arató, ókori Róma és világűr, vörösek és aranyak

4: félistenek, Annabeth, Az utolsó olimposzi, Kane család

5: katonai nyomozó, Csak egy lövés, Jack, Esti iskola

Megoldások – szokás szerint fehérrel, kiemeléssel feltűnik:

1: Paula Hawkins

2: David Baldacci

3: Pierce Brown

4: Rick Riordan

5: Lee Child

Sorozatgyilkosra vadászó, biológiai, nyomkövetős.

Doktor Theo Cray különc figura, tudja is magáról. Rendkívül intelligens, nem szociopata, de sokkal nehezebben reagál a társas ingerekre, mint embertársai. Napi ügyeit intézné, amikor rá tör a rendőrség. Minden magyarázat nélkül beviszik kihallgatásra, majd csalódottan engednék szabadon. Rákérdez, mégis, mi volt ez? Kiderült, egy volt diákját meggyilkolták az erdőben. Theo ideális gyanúsított lett volna, ha nem állat az elkövető. Theo megnézi a képeket, újra és valami kattan a fejében. Ő ismeri az állatok viselkedését, rendszerekbe gondolkozik, és látja, hogy valami nem stimmel. Saját szakállára nyomozni kezd, és mire észbe kap, már lemodellezte egy eddig árnyékban maradt sorozatgyilkos mintáját, újabb testekre bukkan, és ezzel felírta magát a gyilkos halállistájára.

Időnként jön egy krimi, amiben van egy annyira jó ötlet, hogy teljesen rá tudok kattanni. A legutóbbi időszakban ilyennek találtam Andrew Mayne regényét, aki egy biomatematikust tett meg főszereplőnek. Amivel máris okosítania kell bennünket, mert kezeket fel, ki tudja súgás nélkül, mivel dolgozik és foglalkozik egy ilyen ember! Én se tudtam eddig.

Nagyon tetszett, ahogy Theo a fejemben egy modern miss Marple figura tudott lenni. Nem karakterében, természetesen, hanem a módszerében. Ahogy Marple abból oldott meg eseteket, hogy kis közösségében megfigyelte az embereket, kiismerte a viselkedésük, és ezeket a mintákat ismerte fel a gyilkossági ügyekben is, Theo a természetről és a viselkedésről tud ilyen felismeréseket tenni. Bírtam, ahogy rendszerelméletet használ, és logikusan, tudományosan, de mégsem szárazan végzi a munkáját.

Folyamatosan jöttek az érdekes tények, amelyek jól beépültek a krimi cselekményébe. Egyet elmesélek, mert ezen most is jót mosolygok: amikor már Theo lemodellezte a gyilkos útvonalát, rájött, hogy a természetben is van egy tökéletes gyilkos, aki ilyen pályán mozog. A nagy fehér cápa. Az ilyeneket nagyon bírtam.

A szerzőnek van humora is, és néhol engedi felszínre törni. Alapvetően ennél komolyabb a hangneme, gyakran a tudományos is jó jelző lenne, de ilyenkor kifejezetten erős mesélő, aki nagy betűsen szórakoztatni tud.

Egyedi karakter a főhőse is, akiben benne van az a zseni faktor, amiért az ilyen karaktereket szeretem. Abban is van valami érdekes, ahogy szociális gondjai vannak – de ezt nehéz lenne elmagyarázni, el kell olvasni, hogy bánik az emberekkel és az igazsággal. Valahol jó lenne, ha több ilyen ember lenne. Mert vannak érzelmei, ha nehezen is mutatja ki őket, miközben végtelenül egyenes jellem.

A cselekmény nem az a kifejezetten pörgős, de okosan épül fel, van benne csavar és feszültség. A végére kifejezetten felpörög, és akkorra minden egybe van benne: a karakterek, a cselekmény, a rejtély és a biomatematika is.

Ha a mélyebb tartalmat keresem benne, lenne ötletem. Szerintem alapvetően szórakoztató regény, de az emberi természetről és ösztönökről kifejezetten tanulságos. Azért nem 100 százalékban értek azzal egyet, hogy belül mind állatok vagyunk, de valahol igaz is.

Aki a megszokottól eltérő krimit keres, ezt érdemes kipróbálnia!

A naturalista - Mint krimi: 95% egyedi megközelítés, emlékezetes szereplők, izgalmas cselekmény.

Szubjektíven: 90% nagyon bírtam a biomatematikai megközelítést, egyedi volt! Tanulságos.