Jövőbeli, érzelmekre lelős, kultúrahatásos.

A 25. században Spofforth különleges egyed. Egy robot, az utolsó a saját nemében. Egy mérnökről mintázták az agyát is, így nagyon emberi a viselkedése, még érzései is vannak. Egy gondja van: egyedül neki a típusából tilos megölnie magát, így évszázadok óta szenvedi el a létezést. Feldobja, amikor hírt kap egy emberről, aki képes olvasni. Bentley a központba kerül, ahol Spofforth kérésére némafilmeket kezd el szövegezni. Az állatkertben belebotlik egy Mary Lou nevű lányba, akinek elkezdi továbbadni a tudását. Együtt kezdenek el könyveket falni, és beleszerelmesedni abba a másik, jobbnak tűnő letűnt világba és egymásba. Spofforth azonban szétválasztja őket: Bentley börtönbe kerül, míg a világ utolsó gyermekét váró Mary Lou az ő fogságába kerül. De ők már nem azok az emberek, akik mindent lenyelnek és némán szenvednek.

Izgalmas vállalkozás Walter Tevis kötete – már abba bele lehet gabalyodni, mi is a kötet műfaja. Könnyen rá lehet fogni, hogy sci-fi. Jövőben játszódik, egyértelműen disztópia és az egyik főszereplő egy robot. Olyan témákat boncolgat, mint a létezés értelme és a mindennapi élet, az emberség. Ugyanakkor szerelmes történet is, szépen felépítve. Kilométerekre van az olyan nyálfolyamoktól, mint egy Romana kötet. És szépirodalmi vonala is van – a szöveg formáltsága, a témái mélysége.

Miért is kellene választani a populáris és a komoly irodalom között? Lehetnek átmenetek, így egyszerre olvashatunk valami szórakoztatót és mélyet is. Úgy éreztem, ez most meg is valósult. Volt egy könnyedebb, befogadóbarát része a történetnek, miközben felépített valami többet is.

A cselekmény ennek megfelelően kétarcú. Néhol pörög, és izgalmas. Még abban is volt valami kalandos, ahogy Bentley és Mary Lou titokban olvasni tanulnak. De még fokozottabban olyan esetekben, mint amikor Bentley szökik a börtönből. Máskor viszont a filozófia tör előre, és a létkérdések csendesebb vizére evez a szerző.

Nagy erőssége, hogy ilyenkor is olvasmányos tud maradni. A karaktereken keresztül nagyon át tud éreztetni komplex érzelmeket és folyamatokat is, melyeket aztán intellektuálisan is feldolgoz. Karaktere válogatja, melyik élethelyzet és érzés fogja meg az olvasót legjobban. Ahogy Mary Lou társa és emberi kapcsolatokra vágyik, miután Bentley mellett megtapasztalta, milyen, ha van valaki mellette, ha nem egyedül van. Vagy Spofforth, azzal a teljes magánnyal és kiüresedéssel, ami egy komplex halálvágyban testesül meg. A magány regénye ez a kötet, amiben más-más szinten vannak egyedül a szereplők. Spofforth intellektusa, robot lénye és halhatatlansága miatt van örök egyedüllétre kárhoztatva. Amire aztán ő ítéli majd az emberiséget: nagyon durva, milyen szabályok között kell élniük.

Disztópia, amelyben semmilyen érzelemnek nincs helye. Nincsenek családok, kapcsolatok, minden érdemi munkát robotok végeznek. Ki látta a Pixar meséjét, a Wall-e címűt? Mintha annak látnánk egy ridegebb és hidegebb változatát, melyben a robot nem menteni akarja az emberiséget, hanem beverni az utolsó szöget is a koporsóba.

Erős karakterek, elgondolkoztató sztori, ha személy szerint a pörgés jobban be is jön.

Sokszavú poszáta - Mint disztópia: 95% igényes szöveg és történet. Szórakoztat, de az agyat is használtatja.

Szubjektíven: 75% tetszett, de helyenként lehetett volna pörgőbb. Világépítésben erős.

Újabb vasárnap, és újabb esély, hogy elmeséljem egy regény végét. Ráadásul olyanét, aminek van csavarja, így meg illene lepődni a végén.

A héten ez: Jenny Blackhurst: Így veszítettelek el című regénye lesz.

Susan közel 4 évet töltött börtönben, szülés utáni depresszióban szenvedett, és megfujtotta a csecsemő fiát. Most képes elfogadni, hogy a szép emlékek, a szeretet emléke hazugság, ami mögött megbújt a gyűlölet és fáradtság. Kikerülve csak felejteni akar, nevet változtat. Nincs, ami visszatartsa. A férje eleinte ugyan kitartott mellette, de aztán eltűnt az életéből, majd a válást is beadta.

Mégis, egy levele érkezik, az igazi nevére. Egy fotó van benne, egy kisfiúról. A felirat szerint ez az ő fia. Aki a kép szerint mégsem halott.

A börtönben egy igaz barátja lett, Cassie. Ő arra gyanakszik, a volt férje akar ezzel ártani neki. Susan rászánja magát, számon kéri Markon a képet. Még az is megfordul a fejében, hogy Mark a bűnös valamiképpen. Mark még mindig pokolian szenved a fia elvesztésétől, látszik rajta, Susan le is húzza a gyanúsítottak listájáról.

Az életébe lépő újságíró, Nick is Mark felé terelgetné, de Susan rossz tréfának minősíti az egészet és el akarja felejteni az esetet. De újabb csomag jön, benne Dylan takarója, amit Susan a gyerekruhákkal az apjára bízott. Kiderül, az a takaró nem volt meg, amikor a férfi összeszedte az unokája holmiját, a takarót sehol sem találta.

Susan reménykedni kezd, igaz lehet. Dylan még él? Nick egy olyan bűntényt is képbe hoz, ami Markot teszi gyanússá. Egyetemistaként volt egy menyasszonya, Beth, akiről Susan nem is tudott. Beth gyilkosság áldozata lett, és ugyan egy csövest lecsuktak a nemi erőszakért és gyilkosságért, Nick inkább Markra gyanakszik. De milyen összefüggés van a két eset között?

Újabb csomag, és a kapott haj alapján Susan DNS tesztet csináltat. Megerősítik, a haj a fiáé. Dylan tehát él. Rohan Markhoz, akiről a szülei se tudnak semmit. Elrohant azzal, hogy meg kell találnia a fiát, azóta nyoma veszett.

Ahogy Susan végiggondolja mindazt, amit a levelek alapján, a férje múltjából megtudott, ő is rádöbben, hova kell rohannia. Ott is van Mark és egy nő, Jennifer. Végre minden kocka a helyére kerül. Minden szenvedésük oka egy gyerekkori barátság és viszonzatlan szerelem.

Mark szülei elszegényedtek, a fiút sokat bántották az iskolában. Két gazdag fiú, az egyik Jack, a szárnyai alá vette. Ő mutatta be az unokahúgának is, aki Jessica volt. Mark köztük nőtt fel, legjobb barátok lettek. Kikupálták, segítettek neki anyagilag is, befogadták. Amikor az apja visszaszerezte a vagyonuk, Mark előtt bármelyik egyetem kapuja megnyílt. Messze ő volt a legokosabb a csapatban, még Cambridge is felvette volna. De baráti nyomásra veszni hagyta azt a lehetőséget, a többiekkel tartott egy kevésbé jó egyetemre. Titkos társaságuk volt, melybe lányokat itattak le és szertartásosan végigmentek rajtuk. Mark folyamatosan szökött volna, de Jack nem engedte. A lelkiismeretére apellált, ahogy az egyetemválasztáskor is. Csak mi voltunk neked, most eldobsz minket? Így Mark maradt. Amikor komoly barátnője lett, Jack azt a kapcsolatot is szétszedte. Míg Mark a könyvtárba járt tanulni, a lánynak beadta, hogy ilyenkor csajozik a fiú. A lány bosszúból Jackkel feküdt le, amit Mark úgy hallott vissza, hogy a barátnője nyomult jó ideje és valósággal a fiúra erőszakolta magát. De jött Beth, és a nagy szerelem. Mark valóban menni akart, hiába itatták le és keverték egyéjszakás kalandba Jessicával. Amikor Jessica kapcsolatot akart, és a részeg estén megfogant babát, Mark abortuszra vitte. Majd eljegyezte Beth-t.

A társaságból azonban nem egyszerű kilépni. Még egy utolsó szertartáson részt kellett vennie, ahol egy kámzsás lány került a fiúk elé. Mark valahogy rávette magát, ő is lefeküdt vele, majd a többiek sorra. De most Jack nem elégedett meg ennyivel. Azt akarta, hogy a bűn örökre összekösse őket, így kést nyomott Mark kezébe és felszólította, végezzen a lánnyal. Nem akarta, megzsarolta. A lánynak mindenképpen vége, csak az a kérdés, mindenkit bemártson Jack csoportos erőszakkal és gyilkossággal, vagy Mark bevállalja a gyilkosságot, és mindenki megússza. Mark leszúrta a lányt. De az arcát még látni akarta, bűntudata volt. Jack képes volt megtalálni a legfájóbb utolsó áldozatot. Beth volt az.

A gyilkosságért Mark is gyanúsított volt, de a gazdag apja tett róla, hogy a fiának ne essen baja. Mark minden régi szálat elvágott, messze költözött. Majd évekkel később megismerte Susant, szerelmes lett, megnősült. Jól ment a cége, és lombikkal a baba is összejött, akit kezdetektől imádott a férfi.

Jennifer azonban még mindig nem bírta megemészteni a történteket. Mark nyomára akadt, és mindent elmesélt Susannak, aki egy szavát se hitte. Ki akarta dobni a házból, dulakodtak, és Jennifer elintézte a nőt, a gyerekkel meg elrohant. Az unokatestvére segítségét kérte, és Jack tudta, ebből mekkora baj lehet. Jennifer akarta a babát, mintha kárpótolna magát az abortuszért, de Mark sose adta volna a fiát. Ő rendezte meg, hogy egy másik csecsemő ott legyen holtan és Jennifer elmehessen Mark fiával. De Susan túlélte a drog túladagolást, a feje beverését, csak elvesztette az emlékeit. Jack intézte az orvost, aki bebeszélte neki a terhesség utáni depressziót és gyerekgyilkosságot. Mark semmit nem tudott, eddig.

Most összefognak a nejével, vissza akarják kapni a kisfiút. Jennifer rájuk gyújtja a házat és az életükre tör. Mark szereli le, és súlyos sérülten ő megy vissza Susan megmentésére, de mindketten az égő pokolban ragadnak.

Nick húzta ki onnan a nőt, de Mark arra már meghalt. Susan túléli, és az is kiderül, Nick igazából Josh, aki a húgának kereste az igazságot. Ő Beth bátyja, aki meg volt győződve arról, hogy Mark áll igazából a húga halála mögött. Susan volt az esélye, hogy hozzáférjen, csak éppen nagyon megszerette az asszonyt.

Susan végül megtalálja a fiút. Jennifer a szüleinél hagyta, mintha az unokájuk lenne. Kiderül, Jennifer anyja Susan szabadulásakor jött rá, hogy igazából Simon nem a lánya fia, hanem Dylan, Susan és Mark fia. Ő küldte a holmikat, ha direkt nem is merte elmondani az igazat. Susan visszakapja a fiát, de engedi a két öregnek, hogy az életébe maradjanak, ha fáj is, ha az asszony valamivel előbb lép, még Jennifer és Mark is élhetne. De próbál előre lépni: ott a gyönyörű fia, és valami alakul közte és Josh között.

Igazából a regény nekem tetszett, jól van megírva. De annyira emlékeztet két másik regényre, hogy szinte azok kópiájának érzem. Ugyanaz a csavar, ugyanolyan motívumok, alig van valami eltérés a regényekben. Ezek:

• Kathryn Croft: A lány, akit elvesztettél
• Sophie McKenzie: Mióta meghaltál.

Megemlítem még Amy Gentry: Ki ez a lány? kötetét, ami szintén sok mindenbe hasonlít, ha ez azért már jobban eltér. De Croft, McKenzie és Blackhurst annyira hasonlóak, hogy csodálom, még nem megy a plágium per.

Bár, akit nem zavar a hasonlóság, mert mondjuk, annyira nem jegyzi meg a cselekményt, csak a benyomás marad meg neki, hogy a kötet tetszett, ha nekik bejöttek a fent említett thrillerek, akkor bátran belevághatnak ebbe is.

Logikai, érzelmileg közelített oldalról azért akadnak benne olyan kérdések, amibe azért bele tudnék kötni. Leginkább az, hogy se Susan, se Mark nem ismerte meg, hogy a halott baba nem az övék? Könyörgöm, azért 3 hónapig nevelték. Ugyan szerintem minden baba hasonlít, de a szülők nem ismerik meg a sajátjuk 3 hónap után? Azért arra már látszik valami egyedi karakter is az arcukon.

Vagy, amit Mark a barátai nyomására végigcsinált. Nehéz kérdés, nyomásra mire nem képes az ember, de azért ez már beteges szint. Hogy lett normális ember belőle azok után, amit az egyetemi évek alatt műveltek?

A végén se tudtam eldönteni, hogy Mark sajnálatot érdemel-e. Tudtam sajnálni, nem ő volt a legbűnösebb, de az erőszak és gyilkosság akkor is súlyos bűn, ha kényszerítés alatt követte el. És jogilag nagyon támadható, ez mennyire kényszerítés volt.

Vannak tehát nagyon nehéz kérdések benne, ez nem baj. Legalább gondolkoztam is rajta.

Tudom is ajánlani, főleg azoknak, akik még nem olvasták a fent említett másik két thrillert.

Sorozatgyilkosos, nyomozós, hivatali játszmás.

Az idős asszony a konferencián levő fiához készült, hogy megetesse annak macskáját. Bűz fogadta a lakásban, megromlott a hűtőben az étel, és fogadott volna, hogy a macska piszkított a hálóba. Mikor bemegy, egy halottal szembesül. A fia megfujtott, kikötözött teteme hever az ágyon. Az esetet Erika Foster kapja, aki több nyomon is szeretne elindulni. Ki volt Gregory, ki haragudott ennyire rá? Egy homoszexuális, titkos viszony? Az erőszakos sógora? A vezetőség nagyon meleg gyilkosságot akar faragni az ügyből. A második áldozat egy ismert tévés személyiség, ugyanaz a módszer és elkövető. Erika megtarthatja az ügyeket, de a fentről jövő nyomás egyre erőszakosabb. A nő azonban nem hagyja, hogy a politika az igazság útjába álljon, még ha ezért neki is kell megfizetnie az árat.

Megérkezett Robert Bryndza legújabb kötete, ami ezúttal is elnyerte a tetszésem. Ez a rész talán jobban is bejött, mint Erika Foster első nyomozása. De miért is?

1: érdekes a bűnügy. Vannak benne fordulatok, némelyik egészen meglepő, és mégis logikus. A krimikben különösen tudom fájlalni, amikor van ugyan csavar, de az annyira a semmiből jön, hogy becsapottnak érzem magam. Ez azonban olyan meglepetéseket kínál, melyek következnek a történetből, vannak is nyomok, csak a szerző ügyesen eltereli róluk a figyelmet. Sok kis részlet, amelyek a végére összeállnak. Vagyis, mindaz, amiért egy kötetet okosnak nevezek. Kriminek az pedig kifejezetten jó jelző… a nyomozás is több területről jön. Hallgatnak ki embereket, bizonyítékokat keresnek, kutatnak.

2: Bryndza adagolja a meglepetéseket, több oldalról. Mindig ad valamit, ha a gyilkos szemszögét nyitja meg – ezzel adva hozzá a krimi élményhez még egy lépést. Más, ha más szereplőt követ nyomon. Működik ez a fajta elbeszélésmód. A fő nézőpont Erikáé, de sok más kap egy-egy fejezetre figyelmet.

3: mélyülnek a karakterek. Ugyan sokan beleillenek egy típusba, de a szerző elkezdi őket egyedi jellemzőkkel és történetekkel ellátni. Vannak, akik a cselekményen belül változnak meg, alakulnak. Nem hibátlan hősei vannak, hanem érző emberek, akik pont a sebezhető pontjaikkal válnak szerethetővé. Tetszett, hogy Erika jelleme már nem csak a férje miatti gyásszal árnyalódik, hanem megkapjuk a nagy száját, elkezdi a feldolgozását a múltjának. Úgy is mondhatnám, a számomra irritáló nyavalygás megszűnik, és épül a szereplő. A gyilkos is jól van kitalálva, meg lehet érteni őt is, ami szintén ér egy piros pontot.

4: jó a szöveg, könnyen olvasható. Megvan az egyensúly a hitelesség, a dráma és a szórakoztató részek között. Ahol kell, érthetően elmagyarázza a tudományos eredményeket, máshol ügyesen adja át szereplője érzésvilágát. Nem magyarázza, nem elemzi túlzottan, de érthetőek a motivációk. Itt látszik különben, hogy férfi a szerző: ha nő lenne, biztosan sokkal több lelkizés és elemzés lenne. Így viszont pont fogyasztható a mennyisége.

5: a kelet-európai íz. Nem sok ugyan, de tetszett, ahogy a szerző be tudja csempészni Erika karakterén keresztül. Nagyon lazán, de behozza azt a sötétséget, ami skandináv krimis.

Tanulságokat nem lehet belőle levonni, de nem is kell. Ez egy jó, szórakoztató krimi, ami talán a sorozat 2. része, de annyira önálló, hogy ezzel kezdve is tökéletesen működik.

Az Éjjeli Vadász - Mint krimi: 85% okos, meglepő és csavaros, erős karakterekkel, és agyat is mozgósítja.

Szubjektíven: 90% tetszett az ügy is, és kezdem megszeretni a főhőst – skandinávos kínokkal.

Interjús, szex munkás, életutas.

Lulu egykor revütáncos volt, majd a férjével vállalkozásba kezdtek. Végzettséget, nyelvtudást szerzett, és milliomosok életét élték. De a cég tönkrement, a férj meghalt – a család éhezett, rühes lett, és Lulu a kora miatt nem tudott vendéglátásban elhelyezkedni. Hát azt adta el, ami maradt. Csili webkamerán át kínál szórakozást és társaságot. Egy díva, aki folyton szerepet játszik, és se nőnek, se férfinak nem találja magát. Mari cigánylány, aki az utcán próbál boldogulni, és eltartani a családját, de sok atrocitás éri. Angelika lakásból dolgozik, felvállaltan kurtizán szerepkörben látja magát. Dávid 16 évesen a megélhetés miatt vállalta be a szexmunkát, és megjárta az angliai rabszolgaságot is, de képtelen kikeveredni ebből a világból. Kitti az egyetemre valót keresi meg hivatásos barátnőként. Ez az ő történetük.

A szex, talán, mert még mindig tabutéma, eladatja a könyveket, és időnként felbukkan egy-egy riportkötet, valami tényfeltárás, amely a szexből élőkkel foglalkozik. Akad köztük botránykötet, de tudományosabb munka is. Más a cél is: megbotránkoztatni akar, guilty pleasure címkére vár, de vannak olyanok is, amelyeket társadalmi szerepvállalás hív életre.

Ez utóbbiba sorolnám Papp Réka Kinga kötetét is, aki egy elég vegyes, több témakört is magába ölelő kötetet tett le az asztalra.

Az alap, a szexmunkát végzők történetei. Érezni, hogy az interjúk volt az alap, de regényszerűen adja őket vissza a szerző. Ívet rajzol velük, hogyan kerültek bele, mi történt velük, és mi a jövőképük. Vannak sztorik, de egy nagyobb kép feltérképezése a cél.

Arra is odafigyelt a szerző, hogy a lehető legtöbb területet lefeddje. Minden rangú és válfajú munkást igyekezett megszólítani és az ő történetén keresztül az adott munkát is bemutatni. Mert vannak különbségek, nem is kicsik abban, hogy valaki az utcára áll ki, vagy saját vállalkozást visz lakásból, esetleg külföldi gazdagokat szórakoztat egy-egy este.

Mindennek árnyoldala is van, de nem titkolja el azt sem, aki megtalálta magát hivatásában. Mert van, akit nem a szükség vitt erre az útra, hanem rendes szakmaként építi magát, mint a testéből élő szakmunkás.

Ezzel eljutunk oda, mit nyújt még ez a kötet. Tabukat, tévképeket akar rombolni, és érzékenyíteni. Mert a szexmunka az egyik legnagyobb stigma napjainkban, és azért nem lehet megoldást sem találni a helyzetre, mert nem nézünk azzal szembe, ami tényleg folyik. Ennek megvilágítja a szerző a társadalmi gyökereit, vázolja, hogyan alakult az emberek szemlélete, akár évszázadokra visszamenően is.

Ez különben remek szemnyitó, mert elgondolkoztat azon, milyen nézeteket nevelnek belénk, illetve, mennyire hagyjuk, hogy a véleményünk, látásmódunk idomuljon a közvéleményhez. Nem direkt, de finoman sugallja, hogy a problémákat nem szem elől kell eltüntetni, hanem szemléletváltással valami jobbat kellene kidolgozni. A stigmát le kell venni, és ennek a kezdete, ha a saját gondolkodásunkban felismerjük az előítéleteket.

A történetek különben sokfélék – lesz keserves történet is, nagyon céltudatos emberek is. De mindegyik ember, akiket nem lenézni kell, hanem megérteni.

Érdekes, színes, nekem megvolt a magam felismerése olvasás közben.

Aki kurvának áll - Mint riportkötet: 85% regényszerű, de bő forrásból dolgozva. Interjúk, szociológia, politika.

Szubjektíven: 75% tetszett, hogy igyekezett minél bővebb merítést mutatni, és érzékenyíteni.

Gyermeket elvesztős, életet tönkretevős, nyomozós, titkos társaságos.

Susan a kisfia meggyilkolásáért került börtönbe. Szülés utáni depresszió, állítólag megfujtotta a pár hónapos kicsit. A nő nem emlékszik erre, szerette a fiát, szép emlékei vannak, évek kellettek, amíg a pszichiáter magyarázatát el tudta fogadni. Feltételesen szabadlábra helyezik, mindent el akar felejteni. A férje rég elhagyta, így nevet vált és új helyre költözik. Ám egy nap különös levelet kap, benne egy 3-4 éves tündéri fiú képe. Dylan, idén. A fia, aki állítólag halott. Az életében felbukkan egy Nick nevű újságíró is, aki szintén biztatja, hogy nyomozzon a múlt után. Mert valami nagyon más, mint amit mindenki hisz. Susan megszállottan a fia nyomába ered, nyomoz a férje után is, és a fájdalmas igazság, egy 20 éves történet felszínre bukkan és sebeket tép fel.

Korrekt, női thriller. Akinek ezek bejönnek, ez is tetszeni fog neki. Hiszen benne van mindaz, ami a zsáner sajátja:

• egy asszony, akit meghurcolnak igazságtalanul. Még vele is elhitetik, hogy szörnyűséget tett. Állandó feszültségben, félelemben és önvádban kell élnie.
• fordulat: az egész egy nagy átverés?
• a fordulatból folyamatos feszültség – mi az igazság? Blackhurst a regény nagyjában képes bizonytalanságban tartani. Nem lehet tudni, mi az igazság, csak feltételezhetünk.
• csavar a végén. Kötelező elem! Aki nem olvasott még nagyon hasonló női thrillert, garantáltan meglepődik majd.

Nekem is tetszett a kötet, csak azzal szenvedtem, hogy én olvastam már nem is egy, nagyon hasonló női thrillert. A regény felére összeraktam a kirakós darabjait, és majdnem 100%-ban eltaláltam, hogyan végződik a történet.

De, a szerkesztés profi. A jelenben a folyamatos nyomozás egyre közelebb visz az igazsághoz. Cselekménye van, feszült kutatás, miközben Susan lelki gyötrelmeit is folyamatosan átélteti velünk a szerző. Senkinek nem kívánok semmi hasonlót átélni. Rossz is belegondolni, milyen lehet azzal a tudattal élni, hogy megölted a számodra legfontosabbat. Hogy mindenki elhagy, akit szerettél. Hallani, hogy te szeretted azt a csöppséget, de mindenki azt mondja, gyűlölted. (A thriller egyik jellemzője, a női lélektan, pipa.) Annak a kínja, hogy talán mégsem, de nem tudhatod biztosan. Kegyetlen.

Közben a múltból felvillan egy másik történet, ami gyerekkori barátságból vezet el nagyon messze. Remek, ahogy a kettő összeér. De ezt nem fejtem ki, majd vasárnap SpoilerZónában.

A legerősebb Susan karaktere, de mellékszereplőkként is sikerül érdekes alakokat teremtenie a szerzőnek. A múltbeli Jack, ő megint egy izgalmas karakter, ha vele nem is lehet együttérezni. (Ha neked mégis sikerült, javaslom a szociopata tesztet.)

Szórakoztató, de borzongató módon. Nem könnyed olvasmány, de engem sikerült nagyon lekötnie. Jól megírt, ügyes munka. Csak éppen, ahogy fentebb említettem, máshonnan nagyon ismerős volt nekem a történet. Kathryn Croft és Sophie McKenzie írt annyira hasonló regényt, hogy nekem meglepődni se sikerült a végén.

Így veszítettelek el - Mint thriller: 80% ismerős panelekből, korrektül összerakva. Van feszültség, jók a karakterek.

Szubjektíven: 70% tetszett, de nagyon eszembe juttatott hasonlókat, már szinte plágium.

Időutazós, tolvajos, világmentős, baráti csapatos.

Farway Gaius McCarthy egyetlen vágya, hogy letegye az időugró vizsgát, és elindulhasson a múltba. A családja rég ezzel foglalkozik, az anyja is az időfolyamba veszett oda. A fiú osztályelső, a vizsga is könnyűnek ígérkezik. Mégis, megbukik. Valaki belepiszkált a rendszerbe. De nem hisznek neki, kidobják. Szerencsére megkörnyékezi egy orgazda: biztosít neki hajót, muníciót, és a múltból kell elragadnia olyan tárgyakat, amelyek a saját koruknak elvesztek. Far belevág a kalóz létbe, két feltétellel: maga választja a csapatát és minden megbízás után kap egy saját utat is a múltba. Így a kincsvadászatot követően az anyját is keresheti az időben. Nem is sejti, hogy világok sorsa múlik rajta, és valaki nem véletlenül szabotálta a vizsgáját…

Ilyen is ritkán van, de most valósággal beleszerettem a főszereplő nevébe. Külön-külön is tetszik, de együtt is remekül hat. A Farway különösen tetszik – ilyenkor sajnálom, hogy nekünk magyar környezetben olyan nevek jutnak, mint a Gáspár, Sándor – ami mennyivel jobb Alexander formában…

De nem a nevekről akartam mesélni. De már biztató kezdetnek tűnt nekem, hogy a főszereplő neve bejön. Alapozza a szimpátiám a kezdetektől. Farway különben is, szerethető főhős. Jó a szíve, merész és az egyik legjobb abban, amit csinál. Az meg különösen érdekessé teszi, hogy neki nem lenne szabad léteznie. De ezt a történetet nem mesélem el, olvassátok el!

Nem kell sokáig lapoznotok érte, rögtön az első fejezet elmondja ezt a történetet. Ami különben remek kezdés és alap a történetnek, behúz azonnal a történetbe.

A szerkesztés az egyik erőssége a regénynek. Jól bánik az idősíkokkal, amiket aztán dimenziókkal is színesebbé tesz a kötet végére. Mindezt úgy, hogy nem fájdítja meg az ember fejét fizikával, ha utal is néhány elméletre. Jól elhelyezettek a csavarok, és jól ki vannak számolva a tetőpontok is. Soha rosszabb történetet!

Viszont, hogy ne csak a pozitívumokat meséljem el. Nekem bejön, ahogy a múltba igyekeznek megszerezni a céltárgyat. Csak sajnos ezek a küldetések, egy kivétellel, csak utalásként vannak jelen a cselekményben. Pedig ezek azok, melyeket szívesen olvastam volna. Kihozni egy könyvet a süllyedő Titanicról. Betörni a náci kastélyba egy festményért, amelyet szinte azonnal felrobbantanak… de mint említettem, ezek csak utalások. Az elmesélt történet Far kutatása az anyja és a múltja után.

Különben, abba a kategóriába sorolom magam, aki már unja a tipikus YA hősnőket. Itt fiú a főszereplő, és kellően más jellem is, mint az említett leányok. Csak éppen, a nevével ellentétben Ryan Graudin nem férfi, hanem nő. És a narrációban észrevenni, ahogy az eseményekhez és a szereplőkhöz való hozzáállásában is a nemét. Ezt elmagyarázni nehéz, de ha már olvastatok thrillert nő és férfi szerzőtől is, akkor értitek. Lényegesen több a lelkizés, az önmarcangolás a női szerzők esetében. Ezzel a különben fiús hőst is egészen lányossá tudja tenni Graudin, ami nem való egy ilyen harcos karakternek.

De ezt leszámítva, én szerettem a regényt. Van benne bőven ötlet, és simán el tudom képzelni azt is, hogy az Invictus (ez az időgép/hajó neve) újabb kalandra indul.

Invictus - Mint ifjúsági sci-fi: 80% kalandos, ötletes, kellőképpen a karakterek vannak a középpontban.

Szubjektíven: 65% tetszett, de végig hiányoltam is valamit. A narráció talán nem elég fiús…

Ma egy olyan regényt ajánlok a figyelmetekbe, mely várhatóan már ősszel beszerezhető lesz. De mivel nálunk a Libri adja ki, némi csúszás elképzelhető. Azért abba reménykedem, hogy az őszi szezonba belefér, mert a témáját nézve nem épp ezt tenném a karácsonyfa alá…

Ki a szerző? Erik Axl Sund. Két svéd férfi közös írói álneve, akik így együtt lettek bestseller szerzők, egy közös név alatt. Nálunk is ismert már a nevük, a Victoria Bergman trilógia nálunk is megjelent. Én szerettem is.

Műfaj? Skandináv krimi. Vagyis számíthatunk sok sötétségre, társadalmi problémákra és egy nyomozóra, akinek a saját kínjai is nyomják majd a vállát. A Victoria Bergman regények nagyon jók voltak pszichés vonalon is, remélem, ez a kötet is bír majd ilyen erényekkel.

Miről szól? Svédországban tinik sorozatban lesznek öngyilkosok. A közös pont: ugyannak a zenésznek a különös dalait hallgatták a tett előtt. Ugyanekkor meggyilkolnak egy híres üzletembert. És lesz egy nyomozó, aki összefüggésbe hozza az eseteket.

Miért ajánlom:

• Sund előző kötetei jók voltak. Tud is írni, jó a sztori is.
• kellően borzongatónak tűnik a cselekmény.
• már láttam a magyar borítót. Mondjuk úgy, parás.

Remélem, már nem csak én várom!

Elefántot mentős, túlélős, dzsungelt járós.

Mak visszatért a szüleivel Londonban, de már egészen más ember lett belőle. Rengeteget komolyodott, belevetette magát a túlélés rejtelmeinek megismerésébe. Amikor apja egy díjat készül átvenni Indiába, addig jár a szülei nyakára, amíg őt is magukkal viszik – bár a nővérét is el kell viselnie. Mak és barátja, Diya a dzsungel mellett megfigyelt elefánt csordában felfigyel arra, hogy nincs meg a legkisebb borjú. Ők ráakadnak, orvvadászok kapták el. Mak átveri azzal a nővérét, hogy madárlesre megy, igazából Diya segítségével megszökteti a kis Hathi elefántot, és nekivágnak a dzsungelnek, hogy visszavigyék őt a mamájához a csoda GPS jelét követve. Ám az orvvadászok a nyomukban vannak, a dzsungel is veszélyes, és Anula is rájön, hogy az öccse nem madarakat ment el tanulmányozni.

Ha az ember egymás mellé teszi Bear Grylls olyan könyveit, melyek nem túlélő segédletek, három sorozatot láthatunk. Érezni bennük, ahogy egyre jobbak lesznek a történetek és maguk a szövegek is. Van fejlődés, amit tudok díjazni. Az első Túlélés: teljesítve kötetek még inkább túlélő trükkök köré írt kalandok voltak, majd Grylls a történetet tette az első helyre, amiben történetesen voltak túlélő trükkök is.

A dzsungel könyvés sorozata már szintet lép a jobb Beck kötetekhez képest is. Ez már remek ifjúsági olvasmány, amiből teljesen hiányzik az a darabosság és néhol erőltetettség, amit a többi kötetben éreztem – jó, az új Beck kötetekben már nincs benne, de ott sokkal sematikusabb a cselekmény. Azt hiszem már meséltem is, mindben pl. ott van a kötelező veszélyes állat, amit Beck úgy győz le, hogy nem bántja. Legutóbb a kínai aranysárkányok.

A cselekmény kalandos, és egészen gyerekekre van szabva. Ugyan kicsit ebben is mesés, hogy Mak mit meg nem old magától, de pont ettől lesz izgalmas a kamasz fiúknak. Már szinte példaképet kapnak benne, aki egy számítógép előtt vesztegelő fiúból lesz egy modern Maugli. Most kap maga mellé egy talpraesett lányt is, így a fiúk mellett a lányokat is be lehet vonzani. De különben itt nem a karaktereken van a hangsúly, hanem a kalandokon és veszélyeken. Hogyan lehet kicselezni az orvvadászokat? Mit kezdjünk, ha az óriáskígyó kiszemelt bennünket könnyed vacsorának?

Vannak ugyan ebben is túlélő trükkök, de sokkal kevesebb, mint bármelyik másik sorozatában, beleértve a thriller köteteket is.

Még mindig tetszik, ahogy modernizálja a Kipling klasszikust. Ebben a kötetben talán még jobban éreztem is, mint az elsőben. Bár lehet, hogy azért, mert nekem a kis elefánt hozta vissza nagyon azt a hangulatot, amit az eredeti Dzsungel könyvében találtam.

Nem bírom megállni, így megjegyzem, hogy jót szórakoztam azon is, milyen visszatérő motívuma van a szerzőnek. Vavyan Fable pl. minden álompasit ugyanolyannak ír meg, barna sörénnyel és nemes tartással. Grylls meg minden hősét ellát egy remek zsebkéssel, melyet megörökölt a családban – fogadunk, hogy neki is van egy ilyenje a zsebében?

A kötetet még vonzóbbá teszi a fiatal olvasóknak, hogy korrekt rajzokkal is feldobták. Még én is jót szórakoztam rajtuk, noha nekem már nincs igényem grafikára a regényekben.

Szeretem, jópofa – nekem ugyan Beck marad a kedvenc, de ez egy jó ifjúsági regény.

Vissza a dzsungelbe - Mint ifjúsági: 80% kalandos, jól elmesélt, szép kiadvány rajzokkal és olvasható betűmérettel.

Szubjektíven: 70% Grylls e sorozatában már jobb író. Jó a sztori, csak Beck szimpatikusabb.

A Gabo is piacra dobott egy ifjúsági regényt, ami a leírás alapján kamaszos fájdalmas lesz. Egy művészekből álló, könnyed baráti társaság próbálja túltenni magát az egyikük halálán.

Ashley Woodfolk a szerző.

A címe magyarul: Ami utánad maradt.

Barátnős, karriert építős, családot talpon tartós, kapcsolatos.

Casey menő tévésztár, aki közel 40-esen is dögös és huszonéves srácokkal randizik. Rachel háromgyerekes anya, aki imádja a férjét – aki a középiskolai szerelme is egyben – és aki két szépségessé vált kamaszlány mellett egy kisbabát is pátyolgat. Az érettségi találkozón a két barátnő fáradtan vágja a másik szemébe, hogy neki jobb élete van, mint a sajátja. Megisszák a koktéljuk, majd másnap az ágyukban ébrednek: pontosabban, a barátnő ágyában és a barátnő testében. Casey kénytelen helytállni háromgyerekes anyaként, akinek a férje semmibe nem segít, míg Rachel interjúkat készít, egy fiatal kolléganő áskálódása mellett, aki az állására pályázik. Mindketten megtalálják egymás életében az értéket, ami a sajátjukba nincs meg, de rájönnek arra is, mi az, ami az övék és igazán fontos. Már csak vissza kellene cserélődni…

Komédiaként, de szerettem a testcserés filmeket! Jó, nem éppen a Testcserét Reynolds és Bateman főszereplésével, de a Nem férek a bőrödbe vagy a Lelkes testcsere… regénybe is akadt már hasonló a kezembe, de inkább filmen gyakoribb ez a zsáner.

Ez a regény azonban hamisítatlanul azt hozza, amit az ilyen történetekbe várok és szeretek. Mert ez egy komédia, nagyon vidám könyv, ami ennek keretein belül képes komoly témákat is érinteni. Ok, elsősorban női olvasóknak, valahogy nem tudom elképzelni ezt egy pasi kezében, de ki tudja? Vannak ma már feminin pasik is…

A történet, logikusan két szálon halad. Látjuk mindkét karaktert, aki magának se vallja be, de szenved az életében. Majd a személycserével megtalálják azt, ami hiányzott nekik. Logikusan: a karrierista felfedezi, miért jó egy család. Az anya arra döbben rá, hogy ő nem csak a gyerekeiből áll. Változnak, fejlődnek, és a kapcsolataik is helyrejönnek. Mondhatni, megjavulnak, és képesek lesznek egy élhetőbb életet összerakni majd maguknak.

Mindezt sok komikus helyzettel nyakon öntve. Amiket nagyban segít a két szerző stílusa. Gyakran nem is maga a helyzet az igazán komikus, hanem ahogy azt megírták. Friss, humoros, fiatalos.

Mindkét hősnő karakter, és még az is tökéletesen érthető, hogy két ennyire más karakterű nő hogyan lehet legjobb barátnő. Mindkettőnek vannak hibái, de sok jó tulajdonsága is. És mindkettő fejlődő figura is – uralják is a regényt. Az ő fejlődésük a kiemelt, a szerelmi és családi szálak csak kiegészítik ezt.

De bele tudtak tenni olyan témákat is, mint a randi erőszak. Mert látni fogjuk, miért lettek olyan emberek ezek a nők, amilyenek. Megvoltak a múltbeli traumák, amiket leküzdenek, és a következő generációnak már át tudják adni a tudásuk. Nem lesz szájbarágós sosem, de azért gondolkoztat. A jó kapcsolat, barátság, a munkahelyi harcok, a gyereknevelés…

Talán dramedy is lehetne, csak ebben lényegesen erősebb a komédia elem. Jó is volt így, mert pozitív és boldog a hangulata. Feelgood könyv még akkor is, amikor a szereplők maguk alatt vannak, és egy válságot kell átvészelniük.

Szerintem filmen is jópofa lenne, és a vége is olyan, amit simán be lehet vállalni. Mondjuk, lehet, hogy filmen túl happy end lenne, de regényként működött.

Jókat mosolyogtam rajta, nekem ez most tetszett.

Ha lett egy másik életed - Mint női komédia: 80% jópofa, érzelmes, erőteljes hősnőkkel. Vicces, de tartalmas is.

Szubjektíven: 85% jókat vigyorogtam rajta, és ennek a vége is jól esett a lelkemnek.