A Gabo is piacra dobott egy ifjúsági regényt, ami a leírás alapján kamaszos fájdalmas lesz. Egy művészekből álló, könnyed baráti társaság próbálja túltenni magát az egyikük halálán.

Ashley Woodfolk a szerző.

A címe magyarul: Ami utánad maradt.

Barátnős, karriert építős, családot talpon tartós, kapcsolatos.

Casey menő tévésztár, aki közel 40-esen is dögös és huszonéves srácokkal randizik. Rachel háromgyerekes anya, aki imádja a férjét – aki a középiskolai szerelme is egyben – és aki két szépségessé vált kamaszlány mellett egy kisbabát is pátyolgat. Az érettségi találkozón a két barátnő fáradtan vágja a másik szemébe, hogy neki jobb élete van, mint a sajátja. Megisszák a koktéljuk, majd másnap az ágyukban ébrednek: pontosabban, a barátnő ágyában és a barátnő testében. Casey kénytelen helytállni háromgyerekes anyaként, akinek a férje semmibe nem segít, míg Rachel interjúkat készít, egy fiatal kolléganő áskálódása mellett, aki az állására pályázik. Mindketten megtalálják egymás életében az értéket, ami a sajátjukba nincs meg, de rájönnek arra is, mi az, ami az övék és igazán fontos. Már csak vissza kellene cserélődni…

Komédiaként, de szerettem a testcserés filmeket! Jó, nem éppen a Testcserét Reynolds és Bateman főszereplésével, de a Nem férek a bőrödbe vagy a Lelkes testcsere… regénybe is akadt már hasonló a kezembe, de inkább filmen gyakoribb ez a zsáner.

Ez a regény azonban hamisítatlanul azt hozza, amit az ilyen történetekbe várok és szeretek. Mert ez egy komédia, nagyon vidám könyv, ami ennek keretein belül képes komoly témákat is érinteni. Ok, elsősorban női olvasóknak, valahogy nem tudom elképzelni ezt egy pasi kezében, de ki tudja? Vannak ma már feminin pasik is…

A történet, logikusan két szálon halad. Látjuk mindkét karaktert, aki magának se vallja be, de szenved az életében. Majd a személycserével megtalálják azt, ami hiányzott nekik. Logikusan: a karrierista felfedezi, miért jó egy család. Az anya arra döbben rá, hogy ő nem csak a gyerekeiből áll. Változnak, fejlődnek, és a kapcsolataik is helyrejönnek. Mondhatni, megjavulnak, és képesek lesznek egy élhetőbb életet összerakni majd maguknak.

Mindezt sok komikus helyzettel nyakon öntve. Amiket nagyban segít a két szerző stílusa. Gyakran nem is maga a helyzet az igazán komikus, hanem ahogy azt megírták. Friss, humoros, fiatalos.

Mindkét hősnő karakter, és még az is tökéletesen érthető, hogy két ennyire más karakterű nő hogyan lehet legjobb barátnő. Mindkettőnek vannak hibái, de sok jó tulajdonsága is. És mindkettő fejlődő figura is – uralják is a regényt. Az ő fejlődésük a kiemelt, a szerelmi és családi szálak csak kiegészítik ezt.

De bele tudtak tenni olyan témákat is, mint a randi erőszak. Mert látni fogjuk, miért lettek olyan emberek ezek a nők, amilyenek. Megvoltak a múltbeli traumák, amiket leküzdenek, és a következő generációnak már át tudják adni a tudásuk. Nem lesz szájbarágós sosem, de azért gondolkoztat. A jó kapcsolat, barátság, a munkahelyi harcok, a gyereknevelés…

Talán dramedy is lehetne, csak ebben lényegesen erősebb a komédia elem. Jó is volt így, mert pozitív és boldog a hangulata. Feelgood könyv még akkor is, amikor a szereplők maguk alatt vannak, és egy válságot kell átvészelniük.

Szerintem filmen is jópofa lenne, és a vége is olyan, amit simán be lehet vállalni. Mondjuk, lehet, hogy filmen túl happy end lenne, de regényként működött.

Jókat mosolyogtam rajta, nekem ez most tetszett.

Ha lett egy másik életed - Mint női komédia: 80% jópofa, érzelmes, erőteljes hősnőkkel. Vicces, de tartalmas is.

Szubjektíven: 85% jókat vigyorogtam rajta, és ennek a vége is jól esett a lelkemnek.

Jó egy hónappal előbb kijött, ami azért meglepő, mert a 3. kötet meg heteket csúszott. De örüljünk, hogy megjött!

Mindenkinek, akit kicsit is érdekel az emberi viselkedés és psziché. Érthető, példákkal és képekkel teli, hasznos kis lexikon.

E rész témája a stressz és a pszichés zavarok, a terápia és stratégiák.

A címét azért kiírom nagyba is: Pszichológia mindenkinek 4.

 És még egy jött előbb, ez nagyon várós volt nálam. Luca D'Andrea köteteit a 21. század Kiadó kezdte el kiadni, és a Gonosz maga az egyik kedvenc thrillerem lett. Most itt az új regény, a Lissy.

Iskolai mészárlást feldolgozós, gyermekes, gyászolós.

Zach 6 éves, átlagos nap az iskolában. De a folyosóról különös zajokat hallanak, mintha pukkanások lennének. A tanárnő meg is ijed, és elrejti, majd kiviszi onnan a gyerekeket. Zach nem is érti, mi történik, miért van az a sok vörös a folyosón? Az anyja érkezik érte, majd a kérdés jön, ami felzaklat mindenkit: hol van Andy? A fiú bátyja, aki nincs sehol. Kiderül, az iskolába egy fiú fegyverekkel ment be, és lőni kezdett a diákokra. Az áldozatok között ott van Andy is. A kisfiú próbálja feldolgozni a bátyja elvesztését, és a fájdalmat, amit a szülein lát. Egy mesekönyvbe keresi a boldogság titkát, de az anyját csak a bosszú érdekli, a férjét is elüldözi otthonról. Zach egy ponton nem bírja tovább, és próbálja a kezébe venni az irányítást.

Bár nem szeretem egymással hasonlítgatni a regényeket, most mégis ezen gondolkoztam. Talán, mert a borító Jodi Picoult olvasóinak ajánlja figyelmébe a kötetet. Itt van is alapja, miért. Egyrészt, a szerzőnek is van egy témába vágó regénye, és hasonló a tematika is. Tragédia, ami egy bírósági ügyig is elvezet. És mégsem ezt érzem a leginkább az Egyetlen gyermek mellé teendő címnek és szerzőnek.

Nekem a témánál sokkal jellegzetesebb volt az elbeszélői hang. Elsőre fura is volt, hogy egy 6 éves szemszögébe kellene beleélnem magam. Mert ebben a kötetben tényleg ott van az a gyermeki naivitás és ártatlanság, amit az évek nagyon lekoptatnak. Nem is találtam vissza hozzá könnyen, és időbe tellett, amíg át tudtam érezni Zach szemszögét. De ahogy átbillentem, nem bírtam letenni a könyvet. Nagyon olvastatja magát, ha az ember hagyja, hogy Zach karaktere és látásmódja átmossa. Mintegy emlékeztető, milyen volt gyereknek és romlatlannak lenni. Még akkor is, ha pokoli az a helyzet, amiben léteznie kell.

És mi volt még ilyen élmény? Nekem a Szoba. Tudjátok, amiben a kisfiú egy szobában nőtt fel az anyjával, akiről kiderült, hogy kamaszként elrabolták, és mai napig, az erőszakból fogant gyermekkel a szoba rabja. Nekem ebben a kötetben is ez volt: a gyermeki ártatlanság és tisztaság egy olyan helyzetbe, amit felnőtt fejjel is fáj elképzelni.

A cselekmény ötvözi magában az eseményeket és a lelki oldalt. Nem pörgős, de nem is csak arról szól, hogy mindenki szenved. Úgy is mondhatnám, lassan, de történnek benne dolgok. Ezzel most ki is voltam békülve, főleg, amikor már magaménak éreztem Zach hangját. Valahol szépségesen fájdalmas, ami a gyerek fejében és szívében végbemegy. Ahogy meg akarja javítani az életük, ahogy magányában szenved.

Remek ötlet, ahogy Zach szemszögéből csak beszivárognak az események a történet terébe. Ahogy egy gyerek világába beszivárog, hogy az anyja perli a szülőket, akiknek a fia a mészárlást rendezte. Ahogy az megjelenik, hogy egyáltalán mi történt. Mintha lenne egy balladai homály, amibe direkt burkolják bele a kisgyereket, és vele minket is. Csak éppen a felnőtt olvasó jobban át fogja tudni látni, amit a kis Zach még nem.

De ő szívből tesz bele valami olyasmit, amihez ennyire romlatlannak és gyereknek kell lenni. Aki képes lesz feltenni azt a kérdést, hogy a másik mit érez. És ez nagy üzenet a kötetben, egy pofon az egomán világunkban. Nem lenne jobb Zach világában élni?

Nem könnyű olvasmány, de megéri elolvasni. Okos, tartalmas, szívbe tépő.

Egyetlen gyermek - Mint dráma: 90% egyedi nézőpont, tiszta hang, szívet tépő tartalom. Emlékezetes, fájdalmas.

Szubjektíven: 80% kellett idő, hogy átérezzem, de utána jó értelembe nagyon tudott fájni.

Családos, szerelmes, konyhás.

San Gulio dél-olasz falu, ahol megszabott mederben zajlik az élet. A lányok férjhez mennek, gyerekeket szülnek, majd férjhez adják a lányaik. Maria Dominica eladósorba került, az anyja nagyon össze is akarja hozni a falubeli szépfiúval, Marcóval. Amit egyik fiatal sem akar: Marco inkább a lány húgához vonzódik, és legszívesebben meg sem állna Rómáig. Maria sem akar itt ragadni, és babagyárrá változni. Munkát vállal a helyi kávézóban, gyűjtöget, és ő is a szökést tervezi. A lány meg is valósítja: Rómába szökik. 1 évvel később, nagy hassal jön haza. Hogy a szégyent elkerüljék, az anyja kitalálja, hazudják, hogy Marco az apa, aki szintén Rómában élt. A fiatalok egybekelnek – Maria sokat szenved az őt megcsaló, erőszakra is hajlamos férfi mellett. Újabb szökés, ezúttal Angliába. 30 évvel később pedig egy fiatal nő érkezik a faluba, a gyökereit kutatva…

Tudom, szoktam mondani, pontosabban írni, hogy nagyon nem szeretem, amikor azzal igyekeznek eladni a könyveket, hogy a borítóra kerülnek nagy betűkkel olyan szövegek, mint az új Holtodiglan. Jobb, mint a Lány a vonaton. Thriller szerető olvasóként főleg ezek bökik a csőröm, de most sikerült egy olyanra akadnom, ami romantikus zsánerű. Az olasz Csokoládé. Miután olvastam a könyvet, közölhetem, hogy nem is hasonlít a Csokoládéra! Most komolyan, azon alapul a hasonlítás, hogy abban cukrász volt a nő, itt meg Chiara szakácskönyvet ír? Ezek azok, amik fájnak nekem.

És ki az a Chiara? Jogos, fent nem derül ki. Maria Dominica lánya, aki majd visszatér anyja szülőfalujába a gyökereit kutatni. Ő az egyik főszereplő, ha talán a kisebb is. Nem néztem ki pontosan, de nagyjából feleződik a regény. Az első rész Maria története, aki sokat csalódik és szenved, de épít magának majd egy jobb életet. Nem akarom lelőni a fordulatokat, de ez nem az a történet, amibe jön a herceg fehér lovon és a szerelem majd mindent megold. Itt a hősnő maga lesz a szerencséjének kovácsa. Chiara története már közelebb áll a romantikus mesékhez – az mindenképpen az, akiben majd a szerelmet megleli.

Ha már szerelem – még valami, ami kiakaszt. Chiara hazatérve megismerkedik az anyja húgának fiával, Paolóval. Vonzódik hozzá, de nem mer összejönni vele, mert Paolo apja az a Marco, aki az ő anyjának volt a férje, és a lány nem biztos benne, hogy nem-e testvérek. És mi volt a bajom? Ha más is az apjuk, az anyáik akkor is testvérek. Első fokon unokatestvérek! Könyörgöm, már a 19. században is pápai külön engedély kellett egy ilyen frigyhez! Ha nem is testvérek, de akkor is túl közeli rokonok! (Szerencsére végül nem Paolo a nagy Ő.)

A cselekmény különben érdekes, és vannak benne fordulatok. Van benne szerelmi szál, lelkizés, de egyik sem tolakodik túlzottan előtérbe. Egy olyan kellemes vegyes jön össze, amiben mindenki megtalálhatja a számítását. A hozzám hasonló, aki a cselekmény pörgését szereti, és az is, akinek a szerelem, hangulat, a lélek a fontos.

Jó stílusa van az írónőnek. Szórakoztató, könnyed, és megvan a sajátos humora is. Jó mesélő, akiről elhiszem, hogy szerette a karaktereit és a történetét.

Az olaszos hangulat is a kötetben van, ami szintén jó benne.

Talán nem lesz a kedvenc a könyvem, de a zsánerben ez még tetszett is.

Olaszország, szeretlek! - Mint romantikus: 75% nem tipikus szerelmes regény, összetettebb a cselekmény és jellemek.

Szubjektíven: 60% életszerűbb, van normális cselekménye, és nem is csöpög. Korrekt.

Elképzeltem, ahogy engem, mint az utolsó elvadult magyart, befognak a németek valahol az Alföldön, majd bedugnak a berlini állatkertbe, hogy aztán egy táblát akaszthassanak a ketrecemre: „Carpathus hungaricus – kihalófélben levő faj. Legfőbb ismertetőjegye: egy szerencsétlen marha, aki hisz a csodákban.” (Molnár: Tisztességtelen piaci magatartás, In: Ezerszín)

Egyenként felvette a békákat, és kivitte őket, elbúcsúzott tőlük, mindegyiket homlokon csókolva, mielőtt szabadon eresztette volna őket. Ginny minden csókra összerezzent, de Clay csak annak örült, hogy nem változtak herceggé. Ma estére már elég volt a társasági életből, és egyébként sem maradt több ragu. (Eames: A Wadon királyai)

Furcsa lény az ember. Tart az ismeretlentől, ugyanakkor minden vágya, hogy felfedezze. Aztán ez a vágy az idő múlásával lassan elnyomja a félelmet. Miért? Mert ilyen gyorsan alkalmazkodó faj vagyunk. Szerintem ebben rejlik a túlélésünk kulcsa. (Valyon: És tényleg léteznek; In: Rés a valóság szürke szövetén)

A kék szajkó villámként cikázott be a nappaliba, és egyenesen a szemközti falra akasztott hatalmas, színes pontokat ábrázoló festmény felé tartott. Amikor odaért, kíméletlenül csipkedni kezdte rajta az egyik világossárga pontot.

• Ó. te jó ég! A Damien Hirst kell neki! Végig azok a színes pöttyök izgatták! – kiáltott fel Nick csodálkozva.
• Biztos vagy benne, hogy nem a legkisebb műkritikust látjuk? (Kwan: Kőgazdag ázsiaiak)

Ámítás, hogy az ember megválaszthatja a barátait. Csakis földrajzi közelség kérdése. Az iskolai barátságok csak olyanok között köttetnek, akiknek ugyanaz az irányítószámuk, a munkahelyi barátságok pedig azok között szövődnek, akiknek történetesen egymás mellett áll a szekrényük. (Shortall: Szerelem a huszonhetedik sorban)

A háború új szörnyetegeket szült, de új képességeket nem. (Dick: Jones kezében a világ)

Orvosi, összeesküvéses, babákkal végzős.

Levente nem önszántából vált munkahelyet. Egy fővárosi kórházban dolgozott, és nem állt be a sorba, amikor szembesült az orvosi gyakorlattal. Besározták érte a nevét, és mindent elvesztett. A menyasszonya is elhagyta. Vidékre kellett lemennie, és megpróbálnia beilleszkedni. Ám itt is pontosan azt találja a szülészeten, amit már a fővárosban sem tudott elviselni. Próbál tenni valamit, de hogy lehetne a vezetőséggel és hatalommal szembeszegülni, ahol a pártvezetés az Isten? Ahol hozni kell a kötelező, jó statisztikát. De itt találkozik a makacs, csinos Zsófival is. Ahogy egyre szebben alakul a magánélete, szembe kell néznie azzal, hogy megint mindent elvennének tőle az igazság miatt. Zsófit is. Szerencséjére Zsófi apja nem olyan ártalmatlan öreg, mint amilyennek látszik.

Először is, ebben ki van javítva az, amit az Apácabordély kapcsán legjobban sérelmeztem. Ebben is van egy szerzői szöveg, melyben megismerhetjük a tényanyagot, tulajdonképpen összefoglalja benne röviden azt a szituációt a szerző, ami a regénye alapját adja. Még nyíltabban és érthetőbben is fogalmaz, mint amit a regényben bevállal. Ebben is van egy interjú, ezúttal Czeizel Endre szólalt meg, és bizonyítja a regényben szereplő események valódiságát. És, ami miatt ezt ennyire kiemeltem: ez most az UTÓHANG! Így nem rontotta el az olvasási élményem, még érdekesnek is találtam a történet után.

A történet legnagyobb erőssége egyben az is, amit a legnagyobb hibájának rovok fel. Hiteles, tényszerű, és bár regény, sokban emlékeztetett egy riportkötetre. Nem olvasmányos, hanem tényszerű, részletes, adatszerű. Egy újságcikk, vagy inkább az amerikai filmekben látott leleplező cikkek jutottak róla eszembe, nem egy regény. Vagyis, egyrészt ez nagyon jó. A hitelesség fontos. Másrészt, nekem hiányzott a regényszerűsége.

Ahogy az Apácabordély esetében, a cselekményben ezt a regényszerűséget a szerző megint egy szerelmi szállal igyekezte megteremteni. A mostani páros neve Zsófi és Levente. Csak éppen ezt a szerelmi történetet is olyan újságírós technikával kapjuk meg, hogy azzal szinte önmaga paródiájává válik.

Nekem gondom volt azzal is, hogy nagyon sokáig mesterséges, már szinte balladai homályban tartja az olvasót a szerző. Érzékelteti folyamatosan, hogy mocskos dolgok mennek a szülészeten, de nincs nyíltan kimondva semmi sem. Még amikor bírósági ügy lesz belőle, akkor sem mondják ki nyíltan, mi történt és miért. Ez sokkal átláthatóbb az utóhangból, mint magából a történetből.

Szenvedtem azzal is, hogy a szereplők nem voltak szimpatikusak. Főleg Zsófi, de a végére Levente is leírta magát nálam, ha érthető is, miért úgy dönt a végén, ahogy. A rendszer ellen lehetetlen felvenni a kesztyűt.

Ez viszont jó a könyvbe: vissza tudja adni azt a miliőt, milyen lehetett a kommunista rendszerben élni. Nekem nincs róla se emlékem, se tapasztalatom. De ez közelebb hozta hozzám, és még érthetetlenebb a számomra, hogy voltak képesek akkor élni és megalkudni az emberek. Bár, mindenki nem menekülhetett Nyugatra, ez is igaz…

Javulás tehát van, de még mindig nem tudom azt mondani, hogy tetszett.

Halálgyár - Mint orvosi krimi: 60% történelmi mag, durva csavar, de inkább interjús, mint regényszerű.

Szubjektíven: 50% rossz belegondolni a regény történetébe. Az üt, ha a szöveg gyengébb is.

Kamaszos, szerelmet hajszolós, önismeretes.

Sunny egyedül marad otthon, az anyja elutazott és a lányé a ház. Megvannak a maga tervei: egy jó londoni kirándulás a legjobb barátnőjével. Egy közös éjszaka a helyes barátjával, amikor mindketten elvesztenék a szüzességük. De a londoni kirándulás alatt Sunny meglát a telefonon egy képet: a barátja egy másik lánnyal csókolózik! Kiborul, szakítana, de Mark megnyugtatja, félreértés történt. Sunny azért le akarja ellenőrizni a dolgokat. Két, akkor megismert francia sráccal mopedre pattan, és elindul Mark után. Megismeri a fiú egy olyan oldalát, amit addig elképzelni sem tudott, és az éjjel alatt hoz pár döntést a saját sorsáról is.

Alapvetően két típusa van az ifjúsági, szerelmes regényeknek. Az egyik, ami alig több egy mesénél. Van a tökéletes lány, meg a még tökéletesebb srác, akik nagyon hamar és nagyon végzetesen szerelmesek lesznek. Ez maximum annyiban variálható, hogy a lány a helyes szomszéd lány típus, nem a legszebb a környéken. A másikban a lány rádöbben, hogy a barátja mégsem olyan remek, és a girl power nevében önállósodik. Bocs, eszembe jutott egy harmadik is. A kamaszos fájdalmas, amiben van szerelem, dráma, sok feldolgozásra váró probléma. (Általában ezt az utóbbit szeretem legjobban.)

Manning regénye a második típusba sorolható. És nekem nagyon nem tetszett. Ennek volt pár oka:

1: Sunny. Rettentően utáltam a főszereplő lányt. A szerző egyszerre akar belőle érzékeny, érzelmes lányt faragni és egy menő kamaszt, aki most belevág a nagy kalandba és az erejére talál.  A két fele nekem nem illett össze, és különben sem tetszett, ahogy belefog a Mark vadászatba. A felmosót meg most sem értem.

2: a cselekmény. Olyan, mintha lenne, de igazából nincs neki. Sunny követi a fiúja nyomait, és minden állomásnál megtud valamit. A végére meg teljesen erejére talál, és leszámol mindennel, ami már nem kell neki. De konkrétan, miket csinál? Ül a mopeden, megy egyik helyről a másikra és ennyi. Untam is.

3: a stílusa. Bár a várost leíró betétek még szinte tetszettek is, de különben nem fogott meg. A szöveg is azt adja vissza, amilyen Sunny személyisége. És mivel Sunny stílusa nem tetszett, nem szerettem őt viszontlátni a szövegben sem.

4: humor. Ami olyan, mint a cselekmény. Mintha lenne, de igazából nincsen benne. Se a helyzetekbe, se a szövegben nem találtam vicces dolgokat.

5: tanulság. Ahogy mostanában több regényben is megtaláltam, nagyon megy a női erő kérdése. Nem kell pasi! Mindent meg tudunk oldani magunk is. A szerelem is, erősen másod, ha nem harmadlagos. Ha nincs benne őszinteség, ha nincs teljes elfogadás, akkor nem ér semmit az egész. Elég fura ez egy olyan regénybe, aminek a szerelem a fő témája. Egy este alatt eljut a lány az első szex tervezésétől a nagy szakításig.

Nekem nagyon nem jött be, nem is jut eszembe, mit szerettem volna benne. Max London.

Nem is tudom, kinek lehetne a kezébe adni úgy ezt a könyvet, hogy élvezze is a történetet. Valószínűleg annak, aki éppen ki akar lépni egy kapcsolatból, és most keresi hozzá az erőt. Másnak nem nagyon tudom elképzelni.

Londonban bármi megtörténhet - Mint ifjúsági: 30% érzelmekre összpontosító, karakterközpontú, nagyon lányos kötet.

Szubjektíven: 10% mondhatni, utáltam az egészet. A történetet, a szereplőket, a stílusát.

Házasságos, múlt titkai után eredős, családi zűrös.

Mia 5 év után végre kezdi összeszedni magát. Van egy remek barátja, Will, aki komolyabbra akarja fűzni a kapcsolatukat. A kislánya, Freya gyönyörű és cserfes, az élete öröme. Jól megy a terapeuta vállalkozása. De egy nap besétál egy lány, és valami olyat mond, ami felforgatja az asszony életét. „A férje nem lett öngyilkos.” 5 éve Zach öngyilkos lett, amikor az egyik diákja eltűnt. Máig, mindenki azt mondta, Zach azért lett öngyilkos, mert előtte megölte a szeretőjét, azt a lányt. Mia összezavarodik, és próbálja kinyomozni maga az igazat az eltűnő Alison szavai után. Aki annak a lánynak volt a szobatársa, aki eltűnt. Aki egy új lehetséges elkövetőt nevez meg, Zach egyik munkatársát. De az igazság mindennél rettenetesebb, és Mia többé nem menekülhet előle.

A női thriller most nagyon megy. Vannak ugyan nagy sikerszerzők, mint Paula Hawkins, de egyre több az olyan női szerző, aki korrekten hoz egy magasabb szintet. Ebbe a kategóriába tenném bele Kathryn Croft írónőt is, akinek ez rövid időn belül a negyedik nálunk megjelent könyve, és ebben már reklámozzák az ötödiket is.

A kötet kifejezetten azokat a témákat tartalmazza, melyek a női thrillerek sajátjai. Szerepel benne egy nő, aki a férje piszkos múltja után veti magát. Van benne egy lány, aki a családon belüli erőszak elől menekül. Nem direkt, de van benne utalás szexuális zaklatásra. És az is megvan, ahogy a gyenge nők erejükre találnak.

Croft feldobja az ismerős paneleket azzal, hogy egy történeten belül többet mesél el. Alapvetően két idősíkon vezeti az eseményeket. Egyszer, a fő vonalon Mia próbálja kideríteni, mi történt a férjével és még most is a feldolgozással küzd. Hiába van ott mellette egy tökéletes új pár, nem mer igazán belebonyolódni a kapcsolatba. Gyászol, zaklatott és még mindig hiányzik neki a férje. Másrészt, Josie 5 évvel korábban egyetemista volt. Menekült az anyja elől, miközben az öccsét meg akarta menteni a családtól. A kedvenc tanára Zach volt, akibe kezdett beleszeretni is. De Zach a családját szerette, a lánynak csak baráti segítséget tudott felajánlani. A végére a két történet összeér.

Az egyik legjobb benne, ahogy az igazság mindkét idősíkot átértékeli. Logikus, érthető a szerzőnő megoldása, miközben meglepő is. De hogy milyen érzéseket keltett bennem… nem jókat. Én úgy éreztem, nincs igazság és sajnáltam a történet vesztesét. (De azt nem mesélem el, ki is az.)

Ezzel eljutunk a másik ponthoz, ami nekem negatív érzés volt. A karakterek: egyszerűen nem tudtam megszeretni őket. Mia rengeteget szenved és nyavalyog, ami engem ki szokott borítani. Most is így volt. Alison instabil, megbízhatatlan. Will túl jó, hogy igazi legyen. Josie megszállottsága is zavart, ha ő szerethetőbb is azok után, amiket túlélt. Zach… róla nem mesélek, az spoileres lenne.

Stílusában Croft hozza azt a szintet, amit a korábbi regényeiben is. Olvasmányos, érzelmes, de nem túlzottan. Feszültséget, érzelmeket is át tud adni. Más stílusú az a rész, aminek Mia a középpontja, és más, amelyben Josie van a középpontba. Ez is egy piros pont.

Nem ez a kedvenc könyvem a szerzőtől, de korrekt. A zsánerben kifejezetten jó.

Csendes hazugságok - Mint thriller: 80% női, a családon belüli témákkal, sok lelkizéssel. Csavaros, jól elmesélt.

Szubjektíven: 70% a vége ütős. Átértékel mindent. De a karaktereket nem szerettem.

Háborús, misztikus, szerelmes, hétköznapi, másvilági.

Az idősek otthonában két kisöreg összejön, és belevetik maguk az élet élvezésébe. Miranda azt szeretné, ha egyszer felolvasnák neki a Miranda jogokat, de ehhez valahogy le kellene csukatni magukat. (Miranda joga) Kovács Lajos megszállott BKV ellenőr, aki szívvel-lélekkel a munkájának él, de egy kilépett kolléga visszaélése mélyen megrázza. (A szolgálat) Egy 40-es pszichiáter vidéken lesz a problémás gyerekek segítője. Nagy kihívást jelent neki a kis Lacika, akit elvettek csavargó szüleitől. Amikor Lacika befogadó családját brutálisan lemészárolják, a férfi kénytelen ráébredni egy rejtett világ létére, szörnyekkel telve. (A járási démonológus emlékiratai) Egy nő és egy férfi is hazaír, a családnak. Az egyik Dachau foglya, a másik a frontot igyekszik túlélni. (Levelek a pokolból)

Már meséltem a Magyar Irodalmi Ház tavaly indult novellás sorozatáról, amit még mindig örömmel üdvözlök. Most a 2018-as köteten száguldottam át – sokkal gyorsabban, mint a 2017-esen. Történhetett azért így, mert sokkal erősebb a válogatás.

Ebben nagyon kevés olyan novella van, ami ne tetszett volna. Rövidek, frappánsak, ügyesen vannak csavarra kihegyezve. Van, amelyik szinte egyperces novella, és így tud nagyon ütni. Nagy a színesség zsánerben, témában, szinte minden van ebben – talán sci-fi nem, de a fantasy irányába vannak kirándulások. Nagyon bírtam a magyar Supernatural történetet egy vidéki gyereksegítő főszereplésével, simán olvasnám az ő naplóit tovább is. De háborús történetből is került bele ütős, de szép és szomorú szerelmes történet is akad. De sorolhatnám hosszan a zsánereket, a címbeli Ezerszín ilyen tekintetben megvalósul.

Mégis, pont a cím kelt bennem egy kis hiányérzetet. A tavalyi kötet, a Születés minden darabja valamiképpen születésről szólt. De mit takar az Ezerszín? Nagyon szerettem volna egy koncepciót lelni minden mögött, de egyszerűen nem leltem. És mivel nagyon szeretem a struktúrákat, meg a logikus felépítést, ennek hiányában bennem maradt a tüske.

Karakterábrázolásról bármelyik kiemelt történet kapcsán beszélhetnénk. Széles a skála: van, ahol szinte arctalanok a szereplők, nem is tudunk meg róluk semmit, csak annyit, hogy meghaltak végül. Nem is kell több, mert a példázat így is ül – a halál, mint menekülés és jövőkép. Szívfacsaró, és nekem elgondolkoztató is volt. A halál, mint menedék – ez a gondolat egyelőre távoli tőlem, így ezen a történeten elmélkedhettem. Máshol viszont erőteljes figurák születtek, akiknek a további sorsát is szívesen elolvasnám.

Az egyik novella filozofikus, a másik karakterközpontú, de vannak pörgősek, cselekményben dúsak is közöttük. A változatosság e téren is gyönyörködtetett. Többön észrevettem idén, hogy erősen emlékekből táplálkoznak. Így még az is érdekes vizsgálati szempont lehet, hogy a fikciós vagy a valós alapú történet jön be jobban. Most tudott tetszeni mindkettő.

Ami nekem nehezen megy le, de mivel korunk irodalmi témája, rendszeresen felbukkan, ebben a kötetben is, az írásról való írás. Ezt nem is akarom túlragozni. Engem egyszerűen nem köt le, hogy szenved, vagy éppen örül a sorainak a szerző, én a történetet akarom, amit világra hozott.

Összességében szerettem ezt a kötetet, remélem lesz 2019-es kötet is!

Ezerszín - Mint novellás kötet: 80% változatos, van szórakoztató és gondolkoztató, de a koncepció?

Szubjektíven: 90% jobban tetszett, mint a 2017-es. Színesebb, populárisabb, szórakoztató.