Földet mozgatós, családi konfliktusos, világvége ellen küzdős.

Tízgyűrűs Alabástrom az életét adta az álmáért, melyet az erejével továbbörökített – most Essun felelőssége, hogy a Hold visszatérjen a helyére, a Föld megbékéljen és véget érjenek az Évszakok. A nő kevés megmaradt társával az Obszidiánkapu felé tart, hogy bevégezze a tervet. Ám a szíve mélyén még mindig lánya, Nassun megmentése a legfontosabb neki. Nem is sejti, hogy a lánya már nem az a gyermek, akit 2 éve elragadtak tőle. Schaffa megtanította az orogén erők használatára, és a kislány hozzá kötődik már, apja és anyja helyett, akik csak kemények voltak vele, és cserbenhagyták többször is. Ők is a kapu felé tartanak, Nassun ösztönösen érzi, hogyan használja. De a Földatya befolyása, a lány által átéltek az anyjától eltérő meggyőződést adtak a lánynak, aki a világ legrosszabb arcát ismerte meg. Talán itt az ideje, hogy valóban eljöjjön a világ vége.

Többszörösen díjnyertes sorozat, ez a kötet is begyűjtötte a maga díjait. Sokan szeretik is. Az agyammal értem is, mi a népszerűsége is sikere oda, de szeretni nem tudom. Lelkiismeretesen végigolvastam, de egyszerűen nem vagyok képes szeretni.

Talán azért, mert azokat kedveltem meg, akiket elvesztettünk a cselekmény folyamán. Már eleve az, hogy a szimpatikusabb gyerekét ölte meg Essun férje. (Ez még az első részben volt.) Ahogy a múltban Essun végzett az elsőszülött fiával, Alabástrom fiával, aki a három gyereke közül a legszimpatikusabb volt, és akit meg is menthetett volna a megölése helyett. (Szintén a sorozat nyitányában.) Majd Alabástrom adja az életét, akit messze jobban szerettem, mint az életben maradó nőt. (Ez már a kettes.) Ebben a részben sincs másképp, ha van is egy kis csavar. Bár itt olyan hal meg, akinek nem fáj az elvesztése, de őt visszahozzák az életbe. Csak tudnám, minek…

Ahogy ezt összeírtam, leesett, hogy nem maradt olyan szereplő, akit bírtam korábban. Abszolút Essun és Nessun kerülnek a fókuszba, akiket az elejétől kezdve nem bírok.

Sok oka van ennek. Nem szerettem a döntéseik, és nagyon nem bírtam, ahogy mindkettő nyavalyog. Igen, rég ez a halálom a regényekben. És itt mindkettő húzza a maga fájdalom gombócát, amit időnként az olvasóra borítanak.

Pedig, a világ jól ki van találva. Maga az orogénia, a különféle mágikusnak tűnő lényeknek a sora. De az is, ahogy a Földet élőlénnyé teszi. Most múltat épít a világnak, és megkezdődik a jövő építése is – vagy eljön a teljes pusztulás?

Közel jutunk egy disztópia világához, melyben van egy csoport, akiket nagyon durván elnyomnak. Itt már ki is mondják, amit csak sejthettünk a korábbi kötetekből: a világ baja sokkal előbb megoldható lett volna, ha hagyják, hogy az orogének tegyék a dolguk. Ha nem félnének és eltipornák őket, hanem emberi megoldásokat keresnek. És ezt mindenki nagyon jól tudta, de a társadalom egyszerűen nem engedte meg, hogy felemeljék e réteget. Maradt nekik az elnyomás és szenvedés. Tiszta X-Men…

De annak is van mondanivalója, ahogy az ember és a Földatya hadba állnak. Ide jutunk. Csak itt egy fokkal nagyobb a fantasy fok a megszemélyesítéssel, de mi is gyilkoljuk a Földet.

Vannak benne jó dolgok, érthető a sikeres. De akkor se szerettem!

A megkövült égbolt - Mint fantasy: 70% több sci-fi elemmel, példázat a környezettudatosságról. Kalandos, érdekes.

Szubjektíven: 40% nem fogott meg. A világa nagyon komplex, de a szereplők nem tetszenek.

A heti várólistára az új David Baldacci regényt tettem fel, akinek nagyon bejönnek a könyvei. Legyen az szóló, vagy visszatérő karakterekről szóló. Ezúttal egy sorozat következő darabját ajánlom figyelmetekbe.

David Baldacci: Végső fázis

A szerző: David Baldacci. Az akciókrimik egyik legismertebb szerzője, akinek több kötetét is filmesítették. Sikeres nálunk is, kint is. Most éppen a General Press adja ki, korábban az Európa gondozta az életművét.

A történet: Amos Decker újra nyomoz. Magas politikai körök befolyása, egy családja meggyilkosáért elítélt fiatalember a halálsoron. Egyelőre többet nem tudok, de az előző Decker történet nagyon bejött, ebben is van bizodalmam.

Műfaj: akciós krimi.

Ahogy említettem, a General Press hozza ki, ha minden igaz, még az ősszel.

Kamaszos, középiskolás, saját útra lelős.

Norbi kénytelen a középiskola utolsó évét új iskolában megkezdeni. Az apja bekönyörögte az elit gimnáziumba, ahol annyit vár el, hogy legyen meg az érettségije. Mert Norbi elsőre furcsa: tele van tetoválásokkal, hosszú a haja is, sört hord magával. Itt is, elsőre sokkhatást vált ki a megjelenése. Nem érdekli az iskola, se az érettségi, esze ágában sincs továbbtanulni. Maga akar dolgokat megtapasztalni, megtanulni – szabad idejében egy sörfőzdébe segít be. A mintatanuló Míra kezdi el vallatni, és kezd el a külső mögé látni. Hogyan lett Norbi a mai korban a vikingek követője? Lassan Norbi is kötődni kezd a lányhoz, és egyre többet elárul magáról. Hibázik, megfizet érte. Hatalmas a szíve, és aki hajlandó a látszat mögé nézni, örök és jó barátra lelhet benne. És van egy története, aminek ideje felszínre kerülnie.

Időnként előveszem azt a témát, hogy nem szeretem a kötelező olvasmányok rendszerét nálunk. Ugyan egy-egy iskolában van elmozdulás jó irányba, de összességében még mindig fuldokolnak a diákok az olyan művek olvasásakor/kerülésekor, melyeknek túl nehéz a nyelvezete, a cselekménye tele van olyan elemekkel, melyekkel nem tudnak mit kezdeni.

A nyugati módszer nekem jobban tetszik, ahol nem a nemzeti tudatot akarják a klasszikus irodalommal a gyerekbe plántálni. A cél az olvasási készség fejlesztése, nem elérhetetlen az olvasás megszerettetése sem.

Ehhez kortárs, friss, aktuális regényeket kapnak, melyek tényleg nekik szólnak.

Ha ezt a rendszert honosítanám, ez a Bolyongó nálam simán benne lenne a 10. osztályosok anyagában, még a fakultációválasztások előtt. Sajnálom is, hogy annak idején, amikor a továbbtanulás volt életem fő kérdése, nem volt egy ilyen könyv.

Ami olyat mer mondani, amit nem szoktunk olvasni ifjúsági irodalomba se. Mi van általában célként megjelölve? Bejutni egy jó egyetemre, szerezni egy komoly és dögös társat. Szó sincs azokról, akiknek nem ez a boldogság. Jó, Leiner Laura a SZJG továbbtanulós részében belenyúlt a témába, szintén intelligensen, de ez a regény még messzebb megy.

És kellene, hogy akár ne csak a gyerek, de mi is nézzünk szembe azzal, hogy a követendő divattrend nem feltétlenül a mi utunk. Ahogy Norbi itt szembe mer menni mindennel és mindenkivel, hogy önmaga lehessen, az nem simán példa értékű, de inspiráló is. Ilyen hősöket kellene a gyerekek elé állítani!

Aki különben olyan kamasz, mint ők. Nem hibátlan, de sokat lehet tanulni tőle. Ahhoz képest, hogy Papp Dóra lány, szerintem nagyon hitelesen megragadott egy fiúlelket is. Azért meg le a kalappal, ahogy Míra naplójának egy-egy sorával elénk tárta a lány lelkét is.

A cselekmény is változatos, és eseménydús is. Elfér benne a rejtély – miért kellett Norbinak iskolát váltani? Elfér benne egy szerelmi történet. Elfér benne olyan iskolai életkép, mint a történelem tanár, aki kifinomultan a fiú ellen hangolja az osztályt és iskolát.

Egy része az, amit kamaszos fájdalmasnak nevezek. De már a jelen fázisa túl van a nagy traumán, és a jövő felé haladásról szól. Spoiler nélkül ebbe nem mehetek bele, de a végére kiderül, mennyire összetett ez a történet, sok van a látszat mögött.

Nyelvileg szoknom kellett, de az utalásait imádtam. Ahogy a könyv is nagyon betalált nálam.

Bolyongó - Mint ifjúsági: 100% friss, eredeti, hiteles és elgondolkoztató. Fontos témák, jó karakterek.

Szubjektíven: 100% bár a nyelvezetét szokni kellett, bár lett volna a kezembe érettségi előtt!

Háborús, összetartós, közösséges, romantikus, kosztümös.

Juliet Ashton a háború alatt humoros kis cikkeket írt, melyekkel tartotta a lelket a hátországban. Már nyertek, rendeződik a világ, és Juliet komolyabb, igazi témával szeretne foglalkozni. Egy szigetről különös levelet kap, egy férfitól, akinél kikötött az ő egyik kötete. Levelezni kezdenek, és Juliet értesül a Guernsey sziget háború alatti mindennapjairól, a német megszállásról, és az illegális disznóvágáson alakult Krumplihéjpite Irodalmi Társaság tevékenységéről. Egyre jobban beleszeret a témába, és Dawsey lassan az összes tagot Juliet levelezőtársává teszi. Sokat mesélnek neki egy Elizabeth nevű ápolónőről, aki egy rendes, német orvost szeretett, és akiknek most bújtatják a lányát. Juliet a szigetre akar utazni, de párja, Mark más terveket dédelget. Juliet lesz elég bátor nélküle is belevágni a kalandba?

Vannak formátumok, melyek egyszerűen nem mennek napjainkban. Nem divatosak, nehézkesek, és van bennük valami elidegenítő. Míg a naplóregények nagyon mennek ma is, a levélregények korszaka a romantika és szentimentalizmus volt, ma valahogy elavultnak hatnak. Ezért még akár bátornak is mondanám, aki most vág ilyen történet megírásába.

A Krumplihéjpite különben nem mai csirke. A szerzője a betegágyban fejezte be, szintén író unokahúga segítségével – innen a kettős szerző. A dátum különben 2008, vagyis pont 10 éves. Korábban meg is jelent már nálunk is, de most újra kiadták.

Az oka? Egy elkészült Netflix sorozat. Amit mindig mondok: azért is szeretem a film adaptációkat, mert akkor a regények is kapnak még egy esélyt a kiadóktól.

Ez a kötet simán belefér a romantikus történelmi zsánerbe, de akár az alternatív háborús regények között is el tudom képzelni. Nem a fronton levőket mutatja be, hanem az otthon maradottak mindennapjait.

És szeretettel van a témához nyúlva, az emberi közösségek és barátságok ereje kapja a nagy hangsúlyt. Érdekes, esetleg borzongató is, mit kellett a szereplőknek túlélni, de egy pillanatra sem ezen van a hangsúly. A haláltábor leírás is az egyik legszelídebb, amit olvastam. Mert mindig az a fontos, hogy az emberek összefogtak és segítettek egymásnak.

Bár levélregény, és a különböző történetek sorát úgy kell nekünk összerakni, az idősíkok kezelése példás. Haladnak az események a jelenben és a múltban is – ha egyik sem pörög, megvan az angol kosztümös filmek csendes bája benne. Egy olyan életérzés, ami pozitív még akkor is, ha a háború és túlélés a téma.

A karakterek mélyülnek, de alapvetően gonosz nincs. Jó emberek, akik néha irigyek, de a főszereplőkre ez se jellemző. Ők jók. A regény még a németekkel is nagyon kegyes: azok vannak kiemelve, akik ugyan a német sereghez tartoztak, de jó emberek maradtak, és segítettek, ahol tudtak. Nincs is igazi, klasszikus, gonosz náci karakter benne.

Sok jó dolgot tudok találni benne. Nehéz is megfogalmazni, mi nem tetszett benne. A szereplők kedvesek, bájosak, szerethetőek. Talán túlzottan egyszerűek? Vagy nekem nem tetszik az a falusi, egyszerű idill, amit a szereplők megvalósítanak a szigeten? Talán az is közrejátszik, hogy nem eléggé pörög a cselekmény az ízlésemhez képest.

Akinek a finoman romantikus, csendes angol történetek bejönnek, ez az ő könyvük!

Krumplihéjpite Irodalmi Társaság - Mint történelmi: 70% romantikus is, de érdekes szempontból háborús is. Eredeti formátum.

Szubjektíven: 50% a levélregény annyira nekem nem tetszik. A szerelmi szál se tetszett.

Családot alapítós, barátos, gyermeket vállalós, régi baleset titkait felfedős.

Kat minden vágya, hogy végre anya lehessen. Megvan a remek férj, az anyagi biztonság, de valami nem stimmel. Kat nem képes gyermeket szülni. Kínából próbálnak örökbe fogadni, de már a második babát vesztik el, amikor felbukkan Kat gyerekkori legjobb barátnője. Lisa és Kat sokáig elválaszthatatlanok voltak, de egy múltbeli trauma elválasztotta őket. Lisa barátkozik, és az is kiderül, vállal béranyaságot. Kat meggyőzi Nicket, hogy ez az ő esélyük a boldogságra. De Lisa jelenléte a mindennapokba, a születendő baba túl sok mindent felkavar a nő lelkében. Az első, tragikusan véget ért szerelmet, amely Lisa ikerbátyjához, Jake-hez fűzte. A bűntudat erősödik benne, és lassan már abban is biztos, hogy Lisa nem segíteni jött neki, hanem bosszút állni a jó 10 éve történtek miatt.

Bajba vagyok, mivel kezdjek. Mert zsánerben, mint női thriller, korrekt ez a dara. Jól illik az írónő már megjelent munkái mellé, és nyújtja a zsáner kötelezőit. A fenyegetettséget, a női lélekrajzot, a csavart és már ide sorolnám a múltbeli titkot is, mely a jelenre is gyilkos hatást fejt ki. Csak éppen mégse tetszett igazán. Tegyem egymás mellé a miérteket?

1: a cselekmény. Pörög, ha nem is teljesen eseményben gazdagon, de nem csak Kat lelki kínjairól szól, hanem valóban zajlanak az események. Amelyeket átszínez a bűntudat, egyre nagyobb paranoia, mely eluralkodik a nőn. És hiába vannak az események, hiába írja meg Jensen Kat bajait és kínjait, én nem éreztem igazi veszélyt, vagy igazi fenyegetést belőle. Végig olyan érzésem volt, hogy csak a nő fejében van valami, nem is kis baj.

2: a szerkezet. Korrekt, zsánerbe illő. A jelenben zajlanak az események, Kat megint fenyegetett helyzetben van, miközben a flashback jelenetek érzelmileg és karakterben alátámasztják a cselekményt. A végére ott a dupla csavar is: ahogy minden szál összeér, és a titkok kiderülnek. Majd arra egy utalás, mégis mi van Kat fejében. Ami nem éppen babazsúr. A bajom meg az, hogy annyira ismerős a cselekmény más női thrillerből, hogy ugyanazt a csavart kaptam meg, amit már olvastam másba. Nem elég, hogy nem lepett meg, inkább felbosszantott ez az ismétlődés.

3: a karakterek. Főleg Kat alaposan fel van építve. De a mellékszereplők is megkapják a maguk színeit. Én meg utáltam majdnem mindenkit. Hogy még durvább legyen a helyzet, mindkét idősíkban. Hol sajnálni kellett volna őket, hol meg ledöbbenni, de egyik se jött össze. Annyira nem lettek szimpatikusak, hogy aki meghal, még őt se sajnáltam a történet végén.

Talán a stílusa az egyetlen, amire nem jön a módosítószó. Korrekt, ahogy az írónőtől megszoktam. Nőies, érzelmekkel teli, benne a pánik különböző fajtáival. Nincs benne művészi szépség, de a célját, a szórakoztatást tökéletesen abszolválja.

Ahogy belegondolok, milyen női thrillereket olvastam mostanában, és mennyire nem tudom szeretni vagy beleélni magam, lassan levonom a következtetést, hogy kezdek nagyon beleunni a zsánerbe. Persze, vannak kivételek, van is az olvasólistámon még, de valami mással ideje lesz átmosni a szervezetem.

Szóval, akinek bejön a zsáner, és még nem unja, ez jó választás lehet. Főleg, aki nem olvasta Sue Fortin nagyon hasonló munkáját. Annál azért ez jobb, hozzáteszem. Csak én már unom.

A béranya - Mint thriller: 75% nagyon női, sok lelki résszel, és olyan csavarral, ami másból is ismerős.

Szubjektíven: 45% nem szerettem a szereplőket, a kötet végét, és a poént is kitaláltam előre.

Túlélős, egyedül maradós, életbe kapaszkodó.

A két lányát felnevelte, most már magával is többet foglalkozó negyvenes asszony a barátaival tölti a hétvégét. Hugo nagyon gazdag, a vadászat a hobbija, és van egy vidéki kúrája, ahol több évre elegendő felszerelést is összegyűjtött. Egyedül marad otthon, a többiek bemennek a városba. Csak Hiúz, Hugo vadászkutyája keveredik haza még aznap. Aludni tér, másnap azonban még mindig egyedül van. Gyalog indul neki a városnak. Nem jut messze, valami az útját állja. Egy láthatatlan fal, amin túl mindenki halottnak látszik, semmi mozgás. Egyedül maradt, nincs menekvés. Nem engedi meg magának, hogy engedjen a bánatnak. Itt van Hiúz, akiről gondoskodnia kell. Lesz egy macskája, és egy tehenet is talál. Ők lesznek az új családja, és igyekszik életben tartani maguk, bármi áron.

Walter Tevis kapcsán már emlegettem, hogy akár könnyedebb regénybe is lehet mély tartalmakat beletenni. Tevis megtette ezt a sci-fivel, és Haushofer is valami hasonlót produkált, ha az ő történetét inkább tenném a horror, kalandregény, robinzonád tárgykörébe. De a komolyabb mondanivaló ott van, bármelyikkel is párosítsam össze.

Nekem különben fekszik a zsáner. Igaz, nem a Robinson volt, ami miatt megszerettem. Kamaszként Jules Verne könyveit faltam, és az egyik első kedvencem a Kétévi vakáció volt. Ahogy nagyobb lettem, meg felfedeztem a Legyek Urát. Ha ezek mellé teszem Haushofer könyvét, lehet érezni, hogy arra fogok kilyukadni, hogy tetszett nekem ez a könyv.

Hogy mit hámoztam ki belőle magamnak? Hogy az emberi civilizáció saját magában hordozza a bukását is. Az emberi viselkedés alapeleme az erőszak és a pusztítás, csak idő kérdése, mikor csattan vissza valami az egész emberiségre. Arról mesélt nekem ez a könyv, hogy bármit létrehozni, mások bántása nélkül létezni komoly munka, amire az emberek többsége képtelen. Mert mennyivel könnyebb ölni is, mint szülni…

De az is benne volt nekem, hogy társas lények vagyunk. Hogy a hit lök előre, és bármibe bele lehet kapaszkodni. Bűnös faj a mienk, de kitartó és makacs is.

Mindezt úgy, hogy a történet egyaránt tartalmaz már szinte filozófiai, gondolkodós betéteket és egy túlélő mesét is. Az asszonynak életben kell maradnia, és reálisan, hitelesen lebontja a szerző, hogyan és miképpen tud életben maradni, az állatait is életben tartva. Nincsenek nagy események, ha mai szemmel nézem. Etetés. Étel keresése. De ha kivesszük a modern kor vívmányait a képből, és belegondolunk egy begyulladt fog kínjaiba, máris sokkal izgalmasabb az egész, nem igaz?

Tetszett, ahogy az állatoknak is karaktert adott a szerző. Mivel a hősnő meséli a történteket, az ő szemszögéből látjuk a többi élőlényt körötte, és ő ruházza fel őket emberi tulajdonságokkal, de működik. Ugyanúgy lehet majd sajnálni egy elpusztuló cicát, talán még jobban is, mint a kint halt embereket. Van valami tisztább, egyszerűbb az állatok létezésében, mint amit az emberek képviselnek itt.

Mert mit hoz magával az emberi túlélő? Baltát és halált. Nem is csoda, hogy a végére már a hősnő örül annak is, hogy nem a barátaival ragadt ebben a helyzetbe, hanem egyedül lehet.

Érdekes, izgalmas is, és sokat is tud mondani. Nekem tetszett, jó volt.

A fal - Mint kortárs: 85% tartalmas, kalandregényes, filozófiai elemekkel. Személyes, pozitív üzenet.

Szubjektíven: 80% ilyennek jobban tetszett volna a Búra alatt is. Emberi, érdekes, jól megírt.

No hát, alig mentem le, aztán nem megharapott máris az a rohadék cápolip? Komolyan mondom, az a nyavalyás pont úgy nézett ki, mint egy kínai vacsora meg az anyósom keresztezése. (Adams: Sherlock Holmes – Dr. Moreau serege)

Sok történet tudója volt ez a víz. Ott sodort a hátán bánatot, örömöt, féltékeny szerelmet, bűnt, ábrándot, titkot és néhány sörösüveget. Száz hangon mesélt annak száz történetet, aki odahallgatott rá a hold derengő fényében. (Jeli: Pesti Erzsi, in: Budapest off)

Disney azt tanítja a kislányoknak, hogy nyugodtan bemehetnek idegenek házaiba, amennyiben kitakarítják azokat (Hófehérke), valamint ha fogságba ejti és fenyegeti őket egy szupermacsó, akkor érdemes egy jó nagyot LSD-zni és a teáscsészékkel kvaterkázni, ahelyett hogy elmenekülnének, mert kitartó szerénységük majd csak megszelídíti a definíció szerint bántalmazó fickót (Szépség és a Szörnyeteg). (Papp: Aki kurvának áll)

A múlt az a súly, amelyet az emberiségnek hordoznia kell, a gyökérzet, amelyet nem mi választottunk, hanem az választott minket. (Graudin: Invictus)

• Csak a nincstelenek élnek emeleti lakásban – fújtatott. – Légy oly kedves, és vegyél magadnak egy átkozott házat! Tudom, hogy megengedheted magadnak.
• És akkor mi lenne a rendszeres, félévenkénti testedzéseddel?
• Edzés? Én már felülemelkedtem az ilyen hiábavalóságokon. Akinek van egy csepp sütnivalója, nem gyötri feleslegesen a testét. Ez csupán egy edény, semmi több. (Adams: Sherlock Holmes – Dr. Moreau serege)

Törley-ház volt, de tüdőszanatórium lett. Törley-udvar volt, de államosították. Hogy lehet egy kastélynegyedet államosítani? Hogy lehet egy álmot leönteni szürke cementtel, majd betonoszlopokat építeni elé lakótelep álnéven? (Gévai: Buddha-fok, in: Budapest off)

• Fel kellene tenned pár képet a falra – hunyorgott Lenka. – Olyan az a lakás, mint egy börtöncella.
• Így hagyom, míg meg nem látogattok Marekkel. Hogy otthon érezze magát. (Bryndza: Az éjjeli vadász)

Jack és Annie találkozik a táncoló pingvinekkel. Van egy árva kis pingvin, akit Jack elnevez Pennynek, aztán Annie-vel elviszi Camelotba, ahol Merlin lakik. Elmondják a boldogság első három titkát Merlinnek, és átadják neki Pennyt. Merlin gondját viseli Pennynek, aztán megint boldog lesz.

Jack és Annie rájön, hogy a boldogság negyedik titka gondoskodni valakiről, aki rászorul. És Jack úgy gondolja, hogy ez talán fordítva is igaz: Azt hiszem, az ember olykor boldoggá tehet másokat azzal, ha hagyja, hogy gondoskodjanak róla. (Navin: Egyetlen gyermek)

Ha Makot megtanította valamire a bűvészkedés, akkor arra, hogy a legjobb figyelemelterelés mindig az emberek orra előtt zajlik. (Grylls: Vissza a dzsungelbe)

Rejtélyes, gyilkosságos, családi kapcsolatos, csábítós.

Harry a diplomáját készül átvenni, amikor egy szörnyű hír szétrombolja a terveit: az apja leesett egy szikláról, meghalt. Hazasiet, ahol már várja a mostohaanyja, Alice. Alice, aki 15 évvel volt fiatalabb a férjénél, és ennyivel idősebb a mostohafiánál. Alice, aki a 18 éves fiú előtt egy nyáron át bikiniben illegette magát, aki olyan vágyakat kavart, hogy Harry az egyetemre menekült, és nem is járt haza. Aki most is kétértelmű jeleket küld. Harry most sem nagyon tud mit kezdeni vele, és a rendőrség, akik szerint gyanús az apja halála, még jobban felkavarja. A temetésen ráadásul felbukkan egy fiatal, sötét hajú lány, aki szintén azt sugallja, hogy az apját megölték, és talán Alice volt az. Harry nyomozni kezd, de minél több titokra fény derül, annál nagyobb veszélybe kerül az ő és csinos segítőjének élete.

A Világsikerek sorozatban sok izgalmas krimit lehet találni. Itt jelennek meg Peter Swanson könyvei is, akinek tetszenek annyira a munkái, hogy minden megjelenésnek előre örülök. Még akkor is, ha általában a regényei vége keserédes, több keserűséggel, mint boldog érzettel. A Gyönyörű hazugságok nálunk a harmadik megjelent munkája, és eddig ennek a vége tetszett legjobban, ha nem is ez tőle a kedvenc regényem.

A címe annál találóbb, minél előrébb tartunk a cselekményben. Mert bizony mindenkinek megvannak a maga hazugságai, melyek előtt a gyönyörű jelző egyre ironikusabbnak hat. Hazugságok, melyek segítenek, hogy éljék tovább az életük. Hazugságok, melyek egyre sötétebb tettekhez vezetnek. Így a hazudónak válik gyönyörűvé a hazugság, feloldozássá. Leginkább Alice történetében érzem ezt, de másokra is ráhúzható.

A történet alapvetően két módszerrel épült: erős a karakterisztika, és cselekményközpontú is a regény. Változatos, fordulatos, zajlanak benne az események. Egyre több szereplő kerül veszélyhelyzetbe, és egyre nagyobb a feszültség több szálon is. Mindezt megbolondítja a szerző azzal, hogy Alice múltbeli történetét is fokozatosan bontja ki. Az elejétől érezhető, hogy össze fognak érni az események, és valóban, a végére minden tökéletesen összeillik. Okos könyv, ahogy az ilyesmit becézem. (Szeretem is érte, és Swanson jó benne.)

A karakterek közül többeket is sikerül mélyebben bemutatnia. Harry, Alice, Jake figurája nyílik meg legjobban, és kap több árnyalatot. Leginkább Alice, aki egyszerre tűnik jó és rossz embernek – bár, ha lehetek ennyire sugalmazó, nekem az elejétől gyanús volt, ha egy pontig a múltban nagyon áldozat is volt. Swanson olyan karaktereket teremt, akik emberiek: még a jók sem hibátlanok, ezért is jár a piros pont.

Tetszett a szerkezete. Ahogy a múlt szépen indokolja a jelen eseményeit, ahogy minden a tetőponton éri el a feszültség csúcspontját. Most még a regény végét is kielégítőnek érzem. Mondhatni, mindenki megkapja a neki járó véget, ha nem is feltétlenül úgy, ahogy elsőre elképzeltem. (Swanson szereti az ártatlanokat is bántani a története végén, de most szerencsére nem a legnagyobb tragédia éri őket a végére. Bőven marad remény és jövő.)

A szerző stílusát is szeretem. Mesélős, aki ügyesen kezeli a leírásokat, pörgeti a cselekményt, és még a lelki részeket is helyén kezeli. Átélhető, de nem túlírt, mint sok női thrillerben.

Példa arra, miért szeretem jobban a férfi írta thrillert. Izgalmas, okos, érzelmek jól kezelve.

Gyönyörű hazugságok - Mint thriller: 85% okos, feszültséggel teli, jól használja az osztott idősíkot. Erős karakterek.

Szubjektíven: 90% végre! Egy korrekt Swanson regény, aminek a vége is tetszett! Bejött.

Királynés, szerelmes, politikai, Angliára pályázós.

A kijevi nagyfejedelem már tudja, hogyan szerezzen egyre nagyobb hatalmat. Előszeretettel fogad be menekülő nemeseket, mert tudja, elég egy politikai változás, és a száműzött herceg máris királyi trónon találja magát. Sok gyereke van, így közöttük ígéretes nászi szövetségeket is köthet. Francia, magyar királyné is így lesz a lányaiból. A legidősebb lánya, Jelizaveta azonban más, mint a húgai. Benne egy harcos lelke él, aki titokban a férfiak evezős versenyébe is belevág. Nem véletlenül a norvég herceg, Harald szeme akad meg a lányon. Szenvedélyes szerelem lobban fel, mely túléli a várakozást Harald hatalomra jutásáig, majd a politikai nyomást, hogy Harald egy pogány feleséget is tartson. Míg Tora fiúkat szül, Jelizaveta a férje uralkodó társa lesz, Oslo egyik alapítója és az angliai álomban is királynéja.

Már meséltem korábban Joanna Courtney trilógiájáról, melynek az alapkoncepciója kifejezetten ígéretes. 1066-ban három uralkodó pályázott Anglia trónjára. Ennek a három férfinak az életét ismerhetjük meg, a döntő csatáig vezető útját, a feleségük szemszögéből. Így politikailag – történelmileg is érdekes a kötet, miközben romantikus is tud lenni.

E második rész a norvég király és királynéjának kötete.

Amivel választ kaptam arra, hogyan illeszkednek össze a sorozat darabjai. Meglepően jól. Van, de nagyon minimális az átfedés a kötetek között, és nagyon jól megvalósul minden kötetben a saját nézőpont és felfogás érvényesítése. Előzőleg a szigeti angol politika, most a norvég udvari és politikai élet mutatkozik be. És a maga szemszögéből mindegyik logikus és érthető is. Vannak olyan részei is, melyek remekül kiegészítik egymást. Az előzőben utalgattak egy magyar hercegre, akit királynak szántak Angliába – nem is értettem, ki ő és mit keresett Angliába abba a pár hónapba, amíg egy betegség nem végzett vele. Ebben megvannak a válaszok, még a magyar utalásra is. (A sógora volt magyar király, különben.)

Tetszett, ahogy van szerelmi szál, de nem az vezeti a cselekményt, miközben szervesen része is a történetnek. Átjön Harald és Lili – így becézték a kijevi hercegnőt – szerelmének erőssége, ami sok próbát kiált, anélkül, hogy nyálas monológok vagy túlfűtött jelenetek lennének a kötetbe rejtve.

Érdekes volt, ahogy itt működött Harald két házassága. A római és a pogány. Nagyon emberi és eltalált, ahogy a két nő eleinte gyűlöli egymást, majd kialakul évtizedek alatt köztük egy közösség, amiben már szinte barátnőként tudnak egymás mellett élni. Már a walesi királyné történetében is tetszett, ahogy meg tudja fogni Courtney a kor gondolkozását és társadalmi szokásait, most ebbe megy bele még jobban.

Vannak cselekménybeli fordulatok is benne, de alapvetően a karakterek vannak a középpontban. Kiemelten Lili és Harald. Ha annyira nem is fejlődő, de árnyalt karakterek.

Talán nem annyira a kötetet jellemzi, de már nagyon kíváncsi lettem a harmadik trónért harcolóra, normann Vilmosra. Ha valamiben egyezett a walesi és a norvég udvar véleménye, hogy őt nagyon utálták. Gonoszként, kegyetlenként emlegetik, bár eddig nem szerepelt maga a karakter – vajon milyen lesz a saját részében? Ki fog derülni.

Az első részt jobban élveztem, de jó ez is. Várom már az utolsó kötetet is!

A kijevi hercegnő - Mint történelmi: 75% karakterközpontú, de van benne történelmi távlat, és jó sorozatdarab is.

Szubjektíven: 65% újdonság varázst vesztett? Pedig mindaz benne, amit az elsőben szerettem.