A Kossuth Kiadó egy ideje csúsztatta az új Jesper Stein regény megjelenését, de most itt van végre!

A héten megérkezett a Szép álmokat, Feketerigó!

Ez az Axel Steen nyomozó eseteinek újabb része. Melyben:

- Axel egy nemi erőszak ügyben nyomoz, egy lezárt aktáéban, melyhez most új nyom érkezett, összekötötték egy friss esettel.

- Ugyan a füles rossznak bizonyul, de Axel észrevesz valamit, amivel tovább tud lépni az ügyekben.

Tipikus skandináv krimi, egy zűrös és nyomorult nyomozóval a főszerepben, olyan üggyel, aminek megvannak a maga társadalmi kérdései.

Az első rész nem volt a kedvencem, de ha nem lesz kéznél Nesbo (megjegyzem, van még bőven Harry Hole sztori, amit nem olvastam), lehet, hogy ráfanyalodom.

Aki esetleg olvasta/olvassa: hogy tetszett?

És ha már nem várt kiadás, és skandináv krimi, a héten volt egy másik is:

Heine Bakkeid: Holnap hiányozni fogsz.

Csak éppen ezt a Scolar adta ki.

Itt is megvan a komor sztori, a rejtélyes bűnügy, meg a nyomozó, akinek nyomor a létezés.

Thorkild kihallgató tiszt volt, amíg nem lett maga is bűnös. Leülte az idejét, és szabadulva gyógyszerfüggőséggel is küzd. A szociális munkása szerez neki állást: eltűnt egy világító torony őre, búvárbalesetnek könyvelték el. Míg Thorkild szaglászik, küzd a betegségével, előkerül egy holttest is: csak éppen ez nem a zárszó, hanem valami másnak a kezdete lesz...

Kövezzetek meg érte, de most nagyon nem akarok ilyen szenvedő nyomozókról olvasni! Történetre különben Bakkeid regénye tetszik jobban, de a skandináv krimik világfájdalma most nem hiányzik a lelkemnek.

Párbajos, történelmen átívelős, kalandos.

Mylod az Újvilágba indul, hajóorvosként. Hiába volt sikeres praxisa, a neje halála óta nem találja a helyét. De hajótörést szenvednek, és egy titokzatos hajóskapitány veszi fel, aki nem engedi le a raktérbe. Kiderül, súlyos kórok hordozóit rejtegeti, akikkel járványt akar indítani az Újvilágban. Latour kiugrott szerzetes, aki tolvajlásból szerzett javakkal segíti a szegényeket. De Sade márki szolgálatába áll, hogy a kapott pénzen kiválthassa az egyik lányt a börtönből. Sade igazi játszmája a férfi megrontása. Abberline felügyelő London utcáin igyekszik rendet tartani, amikor egy sorozatgyilkos prostituáltakra vadászik, és Hasfelmetsző Jack néven hírhedtté válik. Mindig ugyanaz a két lélek, egy háborút vívva rend és káosz között, egészen az utolsó emberig, az űr csendjéig.

Hagytam magamnak időt, hogy kipróbáljam ezt a regényt. Rá kellett hangolódnom. Nem nagyon tudtam elképzelni, mégis, milyen lesz. Valami olyasmit vártam, mint a Hegylakó – halhatatlanok egymás ellen a történelem korain át. De sokkal jobb lett – nagyon díjaztam, hogy szó sincsen halhatatlanokról.

Sokkal inkább felidézte bennem Madách klasszikusát, az Ember tragédiáját. Itt is van három lélek, akik bejárják a történelmet egymás mellett, mindig más alakban. A két férfi valamiféle egyszerre egymás mellett és ellen harcban, aminek a nő statisztája. Ahogy Éva esetében is, ő mindig a szerelem és ártatlanság, méz és méreg egyszerre, aki nem érzékeli az időket, más életeket, mint a férfiak.

Az egész az élet értelmét kutatja, szimbolizálja a jó és rossz harcát. Bár inkább Gotham két ősellenségének szembenállása találóbb: rend és káosz. Egyik sincs a másik nélkül, és a végére ezt ők is felismerik, bár előtte évszázadokig csatáztak egymással.

Jók a történelmi színek, kalandosak, és nagyon bejött, ahogy a megrontás egyre nagyobb méreteket ölt. Az első nagy részek egy-egy zsánert mutatnak be remekül. Van klasszikus kalandregényes hajótöröttes, majd jön a kosztümös ármányos románc, a történelmi krimi, mindig átitatva a nagyobb játszma feszültségével.

Ezt szórakoztató olvasni, van humora és feszültsége, miközben akar az agyunkra is hatni. Ugyan a modern történelem jelenetei nem mindig tetszettek (Kennedy, tényleg?), de a múlt nagyon, és a végső csavarok is működtek. Kifejezetten Madách jutott eszembe a végéről, csak itt pont fordított a helyzet – remény helyett a cím valósul meg.

A karakterek jól összerakottak, és a két férfi alakja folyamatosan fejlődik és alakul. Megvan a logikus és pszichésen is korrekt ív, ahogy a kezdeti lelkes, optimista azzá válik, aminek a végén látjuk. Ahogy a pusztulást áhító lélek változása is logikus a maga módján.

Nekem még az is tetszett, hogy folyamatosan eszembe juttatott más műveket, jó értelemben. Nem éreztem lopásnak. Madách tragédiáját már emlegettem, de a modernebbet olvasóknak megidézte bennem a Felhőatlaszt. A Ripper Street. A tenger szíve. A pokolból. Terror. De még hosszan sorolhatnám. A nagy szó mégis az, hogy mindezek jöttek elő sorra, de nem zavaróan. Jól van összerakva nagyon ismerős panelekből.

Jobban tetszett, mint az előzetes várakozás volt. Pozitív csalódás!

Az utolsó emberig - Mint fantasy: 85% ötletes, a történelmi részek mesélősek, miközben elgondolkoztat az életről.

Szubjektíven: 95% pont az tetszett benne, hogy sok minden benne van, miközben önmaga is.

Századfordulós, színházas, szerelmes.

Miklósy Dénes 22 éves fiatalember, harmadéves a jogi karon, de a szíve mélyén írói babérokra áhítozik. Nénje jóságából Pesten folytathatja a tanulmányait, és itt megpróbálhat íróként is elhelyezkedni. Ahogy leszáll a vonatról, megpillantja az Operettszínház primadonnáját, Berényi Piroskát. A szépség szerelmet ébreszt a lelkében, ha azonnal ezt nem is ismeri fel a fiú. Ahogy kezd egy kis nevet szerezni magának, Piroska is felfigyel rá, és a fiú neki írja meg az első darabját, ami hatalmas siker lesz. Boldogok lehetnének egymással, de Dénes tart a pletykáktól: lehet bennük igazság? Valóban szeretője lenne a színésznőnek, könnyű nő volt valaha is? Szívek törnek, míg odahaza a szép és kedves unokahúg várja a szeretett fiatalembert haza, és levelekben tartja benne a lelket, bármi is jöjjön.

Egy esélyt már adtam a Női remekírók sorozatnak, és a Vörös Pimpernel még tetszett is. Romantikus, de legalább volt egy történelmi kalandregény jellege is. Azzal elvoltam.

Így megszavaztam egy esélyt Dánielné történetének is, de ebben csalódtam. Hiába volt ott a fülszövegben, hogy Dánielné hogyan volt sikeres író a XX. század hajnalán, a regényt elolvasva elkönyveltem nyálregény írónak, csak éppen saját korszakába szóló történetekkel. Ami ma már rátesz egy kosztümös, történelmi patina réteget – de ettől még nem érzem többnek, mint a fent említett nyálregénynek.

Tulajdonképpen arról szól, hogy Dénes szenved a szerelem miatt. Először ott van Piroska, majd a Lenke szerelem. Ami különben nagyon kiakasztott. Nem a karakterek miatt – Lenke alakjában egy ideált rajzolt meg az írónő, ahogy ki is mondják a történetben, ő a tökéletes nő. Dénes is szimpatikus fiatalember, akinek rossz tulajdonsága sincsen – a naivitás akkoriban még nem volt olyan negatív, mint aminek ma érzem. Össze is illenek, szépen meg is lesznek egymással. Az ő történetük egy nyálas rózsaszín happy end.

Akkor mi a baj? Miklósy Dénes. A lány Miklósy Lenke. És nem csak névrokonok ők ketten. Olyan fokú unokatestvérek, hogy az már majdnem testvéri fok. Lenke és Dénes apái fiútestvérek. Ha ez nem lenne elég, anyáik nővér és húg. Dupla ágon első fokú unokatestvérek! Még ki is van hangsúlyozva a történetben, hogy testvérekként nőttek fel, hiszen Dénes fiatalon megárvult, és özvegy nénje nevelte a saját kislányával. Jó, a korban nem volt az ilyen frigy szokatlan – a császár is saját elsőfokú unokahúgát vette feleségül – de az agyam akaratlanul is pörög tovább. Ők most még jól meglesznek, de mi lesz a gyerekeikkel? Valahogy nem tudom példaként elfogadni az ilyen frigyet, az én normáimat már sérti.

Az sem segít, hogy a szerző stílusa töményen szentimentális és nyálas, épp csak nyál nem folyik a lapokon. Édes, merengős, karakterközpontú, nagyon szerelmes. Komolyan, a végére minden szereplő vagy házasodik, vagy szerez egy szeretőt.

Az talán inkább a kiadás és szedés hibája, de nem tudok elmenni amellett, mennyi tördelési és helyesírási hiba van a kötetben. És nem a nyelv fejlődése miatt keletkezett hibák, hanem keményen szembántó helyesírási hibák.

Nekem nagy csalódás volt, legközelebb kétszer meggondolom, ebből a sorozatból olvasok-e.

A boldogság útja - Mint romantikus: 50% kiszámítható, körülményes, túl szentimentális, nyomtatás is hibás.

Szubjektíven: 20% az egészbe nagyon bele tudtam kötni. Korszellem, ponyva, nem tetszett.

Apám kiképzőőrmester volt a Tengerészgyalogságnál, amíg híre nem ment, hogy milyen egy rohadt agresszív szemétláda is valójában. A hadsereg elég nehezen talált újoncokat, akiket hozzá oszthatott volna be, mert senki nem akart az a srác lenni, aki elsírja magát, miközben apám az arcába üvölt. (Sivec: Nyűgök és nyalánkságok)

(…) amink van, az sosem kárpótolhat azért, amit elvesztettünk. (Picoult: Ítélet)

Nem tartottak tükröt az orra alá, hogy lélegzik-e. Részben, mert elég nyilvánvaló volt, hogy nem lélegzik, részben, mert nem volt orra. (Child: Elveszett holnap)

• Egyszer jártam egy sráccal, aki allergiás volt a sörre. Négy pohár után mindig rosszul lett.
• Sissy, az nem allergia volt, hanem egyszerűen berúgott tőle.
• Ugyan! A világos söröktől? Pedig csak rövidekkel keverte. (Baggot: Egy karácsony Párizsban)

• Még egy esélyt kapunk, hogy a közelébe férkőzzünk. Ideje megmutatnunk ennek a köcsögnek, Camorrban mi a divat.
• At hittem, hazug fondorlatoskodásban utaztatok.
• Mellette elég gyakran kést tartottunk emberek torkához, és kiabáltunk velük – mondta Locke. (Lynch: A karmazsin lobogó)

• Mindenkinek befagy a segge – zihálta. – Ez van.
• Magának nem ártana, ha lefagyna belőle egy darab – válaszolta Sampson. – Méretesse ki a hentesnél. (Patterson: És jött a pók)

• Rá akarom kényszeríteni ezeket a dögöket, hogy bevallják. Méghozzá Soma előtt.
• És mégis mit vársz tőlem? Raboljam el őket, kötözzem meg, és kínvallatás lesz? Oké, benne vagyok, de akkor az én módszeremmel…
• Ne ess már túlzásokba! Amúgy valami ilyesmi… (Erdős: Még sincs vége!)

A menny alatta vagy fölötte van annak, ahol a hó esik? (Picoult: Ítélet)

• Senki sem törte fel a pecsétet, és a papírokat, majdnem száz éve, senki sem nézte meg közelebbről. Ilyen sokáig szunnyadt ez a kincs, és várta, hogy felfedezzék.
• Pontosan, mint Csipkerózsika. És nagy problémaid voltak a rózsákkal? (Winges: A negyedik király)

Nyomozós, politikai ármányos, merénylős, akciós.

Jack Reacher a metrón utazva figyel fel egy nőre. Minden stimmel, amit még a seregben tanítottak neki az öngyilkos merénylőkről. Szóba elegyedik vele, és kiderül, a nőnél nem bomba, pisztoly van. Nem másokat készül bántani, a saját fejét lövi szét. A rendőrség kijön, és mire észbe kap, Reacher már kemény kormányügynökségek kihallgatottja. Mert a nő a Pentagon alkalmazottja volt. Mindenki tudni akarja, adott át információt neki? Reacher azt akarja tudni, a nő rendőr öccsével együtt, miért tette. Nyomozni kezdenek, és két történetbe botlanak, amelyek talán összeérnek: egy szenátornak induló háborús hős, és egy ukrán anya-lánya páros kutatása, melyet a halott nő elrabolt fiának szála bonyolít. A megoldás a múltban rejtőzik, és bizony sokan nem azok, akinek látszanak, és Reacher az életéért küzd már.

Valahol szeretem azt Lee Child sorozatában, hogy nagyjából előre tudom, mit fogok kapni, amikor belevágok egy újabb Reacher történetbe. Mindegyik akciódús és pörgős, mindegyik tartogat legalább egy nagy fordulatot és igyekszik más-más cselekményt kitalálni mindbe, mindig egy újabb zsánert idézve meg.

Igaz, azt viszont nem szeretem, hogy a szerelmi szálak mindig másolják egymást, már amennyire ezeket szerelmi szálaknak lehet nevezni. Már ott tartok, hogy a szereplők bemutatása közben ki tudom szúrni, kivel lesz a volt katonai nyomozónak pár éjszakás kalandja, hogy a végén a várossal együtt a nőt is maga mögött hagyja. Itt sem volt kérdés, amikor megjelent a csinos, határozott, és korban a karakterhez illő nyomozónő. Ez Reacher esete, és hajszálpontosan mindig is kap egy ilyen kalandot a szerzőtől.

A krimi rész sokkal változatosabb, és ha az eredeti megjelenést nézzük, sokkal aktuálisabb is, mint ezek az ismétlődő szerelmi szálak. Most katonai, terrorista szálat kapunk, ami nem egyszer a 24 jó pillanatait juttatta eszembe. Titkok vannak, folyamatos játszmák, és a machinációk mellett mindenféle akciók is.

Mert Reacher az a karakter, aki nem csak okos, és rájön a dolgokra, de utána rendet is tesz. Most éppen egy késsel egy halálos bújócskát követően. De emberrablás, kínzás és belezés, beépülős, verekedéses részek is felfedezhetőek a kötetben, miközben hagyományos nyomozati eszközökkel is elkezd összeállni egy történet a történet mögött.

Ezért is bírtam ezt a könyvet: megadja a kellő adrenalin löketet, de mellette okosan bonyolítja a cselekményt is, a csavarok ülnek és értelmesen vannak kitalálva.

Reacher az a figura, akinek eddig megszokhattuk. Már egészen tolerálom azt a semmit nem birtokló hozzáállást, ami az övé. Olyan ő, mint a régimódi western filmekben a pisztolyhős, aki belesétál a gondba, megoldja, aztán a naplemente nyomában ellovagol. A mentalitása is a western hősöké – ő most sem mélyül el jobban, a mellé tett nő is tipikusan Reacher oldalborda. De a rosszfiúk/lányok alakja működik, és a szenátor jelölt is kapott pár színt.

Lee Child stílusa továbbra is ötvözete a pontos akciók realitásának és a jó mesélésnek. Mivel most E/1 az elbeszélő, sokkal erősebben dominál a mesélős jelleg, ezt most kifejezetten szerettem is. Megvan a sajátos Child – Reacher humormorzsa csomag is.

Nekem tetszett, az ilyen kalandok tartanak 13 rész után is az olvasótáborban.

Elveszett holnap - Mint akció krimi: 90% a cselekmény változatos, gyors, akciókkal teli, csavaros. Izgalmas.

Szubjektíven: 90% már az elején beránt, és a fordulatokkal végig bent tart. Okos, akciódús is.

Szakítást kiheverős, önkeresés, szerelembe esős Párizsban.

Ava számára összeomlott a világ: a barátja megcsalta, az anyja megint nyaggatja, hogy modell munkát vállaljon. Egyre erősödik benne az érzés, hogy ő kevés, nem elég jó. Barátnője, Debs karácsonyra Párizsba készül – és a mostoháját ellenőrizni – és magával hívja a lányt. Ava vele tart, de már első nap összeveszik egy fotóssal. Hogy gondolta, hogy lefényképezi őt? A fotós barátja azonban szimpatikus a barátnőjének, így mégis egy bárban találják maguk. Kiderül, Julien nagyon is rendes, érzékeny férfi, aki a lány kalauzának ajánlkozik a következő napokra. Míg a várost járják, segítenek egymás gondjait megoldani, és kezdenek egymásba szeretni. De lehet ez több egy karácsonyi románcnál a szerelem városában? Még maguk sem tudják.

Ha nagyon szigorú akarok lenni, akkor azt mondom, Baggot ez a regénye sem tud többet, mint a görög nyaras. Egy mesebeli szerelmi történet, amiben a szereplőket némi drámai múlttal színesített az írónő, de ugyanúgy súlytalan és könnyed a történet.

Ami miatt mégsem a kisördögre hallgatok a vállamon, az a helyszín. Közhely, de Párizs nekem is az egyik kedvencem – így hogy eshetnék durván neki egy olyan regénynek, amiben a szereplők a történet nagyjában a várost járják, és rengeteg olyan helyre mennek, ahol jártam, és visszahozzák az emlékeim? Igen, nálam ez menti a kötetet. Nem a történet, nem a szereplők, egyáltalán nem Baggot stílusa. Hanem a fények városa.

Megvannak a nagy látványosságok is, mint az Eiffel torony és a Louvre, de igyekszik a szerző olyan helyszíneket is bemutatni, vagy legalább kicsit járatni ott a szereplőit, amelyek nem részei minden turista útvonalának. Ezt a részét tudtam élvezni is.

A cselekmény már bajosabb. Egyszerűen alig történik az egészben valami! Nem keveredik a főszereplő páros semmi zűrbe, de különösebben jó élmények sem érik őket. Csak szépen elsétálgatnak és nagyokat beszélgetnek.

Le is vonhatjuk a következtetést: ez bizony karakter- és nem cselekményközpontú regény! Sokkal fontosabb az, hogyan éreznek a szereplők, mit gondolnak, mint, ami történik velük. Így nem is kell meglepődni azon, hogy Debs és Didier szála annyira csökevényes, hogy csak a kötet végén derül ki, hogy egyáltalán összejöttek.

Még valami, ami zavaró lehet: hiába van pár mellékszereplő is a történetben, nem kapnak szerepet az eseményekben. Ez a történet konkrétan arról szól, hogy Julien feldolgozza a húga elvesztését, Ava elfogadja és elfogadtatja magát, miközben egymásba is szeretnek. Ha pozitívumot keresek, hogy legalább nem csöpög a regény, amíg nem fekszenek le. Utána már a nyál is folyik a lapokon, de szerencsére az csak a regény utolsó ötöde.

Érdekes, hogy sokkal aktívabb az a szereplő, aki már nem él (Lauren), mint a főszereplők melletti élők. Ez is csak azt mutatja, hogy itt bizony a lélek az első, mert a halott testvérrel van mit feldolgozni, a jó barát Didier meg csak egy lógó kellék a főszereplőn. Azért ne legyek igazságtalan, Rhoda, Ava anyja elég erőteljesen jelen van. Feldolgozandó konfliktus forrásként, és szereplőként is.

Nem lep meg, nem sok minden történik benne – de az legalább Párizsban. Egyszer kibírtam.

Egy karácsony Párizsban - Mint romantikus: 65% tipikus, bár aranyos történet, közhelyszerű tanulságokkal a végén.

Szubjektíven: 55% Párizs olvastatta nálam, de a cselekmény és szereplők nem fogtak meg.

Kalandos, tolvajos, ármányos, hatalmi harcos.

A Camorr Tövise súlyos csapást szenvedett: a tervet véghezvitték, de csak ketten élték túl. Locke legszívesebben belepusztulna a gyászba, Jean tartja benne a lelket és hozza vissza barátját az életbe. Locke olyan tervet eszel ki, amire évek kellenek, de a zsákmány nagyon kecsegtető. Egyenesen a Bűntorony kirablása a cél, ahol a csalásért is halál jár, és nincs senki, aki rablással merne próbálkozni. Locke és Jean beépülnek, minden a tervek szerint alakul, amikor a mágusok keresztülhúzzák a számításaik. Kiadják őket az arkhónnak, aki a saját céljaira használná a képességeik egy háború szításában, és ehhez megmérgezni sem rest a barátokat. Locke és Jean így egy háború közepén találják maguk, miközben próbálnak életben maradni és a rablást is összehozni.

Az Úri csirkefogó is egy olyan sorozat, aminek nagyon szerettem az első részét, de a folytatás csak nem akart megérkezni. De végre kihozta a Delta Vision, előkészületben van náluk a harmadik kötet is, így reménykedhetem, hogy nem most mesélek nektek utoljára Locke Lamora kalandjairól.

Hamar meg is nyugtatok mindenkit, ha a kettes kötet akadt először a kezetekbe: semmi gond! Nyugodtan olvashatjátok így is. A két főszereplő egyezik, de a történet teljesen a saját lábain áll. Ráértek e rész után beszerezni az elsőt, ha ahhoz van kedvetek!

Ez pedig egy kalandos, már szinte epikus fantasy, csak éppen a hősei nem olyan nemes célokért küzdenek, mint Frodo és a gyűrű szövetsége. Locke és Jean a saját boldogulását szeretné szolgálni, csak éppen mindig olyan helyzetbe keverednek, aminek majd lesznek politikai felhangjai is, és vannak annyira egyenesek (jók) a szakmájuk ellenére is, hogy a jó ügy mellett fognak kiállni, ha ennek meg is kell fizetni az árát.

Remek a világépítése. Egy egészen más világot vonultat fel Lynch, olyan városokkal és szokásokkal, hogy csak ezekkel meg lehetne tölteni egy kötetet. Minden közösségnek, városnak megvannak a maga hagyományai és szabályai, és Lynch nagyon színes, kalandos történetek sző köréjük. Az is tetszett, hogy akár a mi világunk pusztulása utáni korkánt is értelmezhető a világa: az üvegtornyok nekem nagyon a mai toronyházakat juttatják eszembe.

A karakterek is kidolgozottak és árnyaltak. Ugyan csirkefogókról, szélhámosokról mesél a szerző, de úgy teszi ezt meg, hogy egyben szimpatikusak is ezek a figurák. A saját elveik szerint élnek, és a hűség az elsődleges az életükben. Példát lehet arról venni, ahogy Locke és Jean kiállnak egymásért, áldozatokat hoznak. De az ellenfeleik, a szövetségeseik is színes figurák. Ebben a részben kifejezetten élveztem a Bűntorony urának alakját, aki elmondhatja magáról azt is, hogy kicselezte Camorr tövisét. Ami pedig nem sokaknak sikerül…

A cselekmény fordulatos, és kifejezetten szórakoztató, kalandos. A szereplők mindenféle kalandokba keverednek. Lesz itt hajócsata, szerencsejáték csalás, merénylet, szerelembe esés, véres bosszú… meg politika is. Az a rész nekem kevésbé tetszett, de teljesen érthető és logikus, miért kell a történetbe.

Az idősíkokkal is játszik kicsit a szerző, még jobban fenntartva a figyelmet.

Bejött ez a része is a sorozatnak, remélem, hamarosan mesélhetek a folytatásáról is!

A karmazsin lobogó - Mint fantasy: 85% alapos világépítés, összetett karakterek, minden fejezetre új kaland.

Szubjektíven: 70% a heist movie részek tetszettek, a politikai ármány kevésbé. Korrekt.

Szerelembe esős, eltűnt párt keresős, múltat feldolgozós.

Sarah egy hétre visszatért a szülőföldjére, és ott belebotlott Eddie-be. Azonnal vonzódnak egymáshoz, azt a hetet együtt töltik, érezve az életre szóló nagy szerelmet. Meg is egyeznek, hogy keresik egymást. De Eddie nem jelentkezik, és a nő egyre jobban fél. Mi történhetett vele? Nyomozni kezd, nem akarja elhinni, hogy Eddie direkt nem keresi. A címére leveleket ír neki, melyekben elmeséli az eddigi életét, széteső házasságát, és bevallja, mit jelent neki a férfi. Különös üzenetek jönnek vissza: felszólítják, ne keresse többé a férfit. Hogy nem az, akinek gondolja, jobb, ha elengedi. De Sarah erre képtelen. Közben elválik, és még mindig szenved attól, ami 17 éves korában történt, és örökre megváltoztatta az életét. Nem is sejti, hogy a szálak hogy kapcsolódnak össze.

A stílusváltás veszélyes szokott lenni. Az olvasó belemerül egy történetbe, ami irányt vált. Becsapva érezheti magát, és ezzel lőttek is az élményének. Szerencsére én nem így gondolkodom, kifejezetten élvezni tudom, amikor meglep a szerző és elviszi a regényt egy más irányba. (Azért nem durva váltásra kell gondolni: azért azon meglepődnék, ha pl. egy horror hirtelen szerelmes regénnyé változna.

A Hét nap szerelem is valami hasonlóval próbálkozik, ha a romantikus alaphangot meg is hagyja végig. Az eleje hamisítatlan nyálregény, nehezen is vette be a gyomrom. Miért nem jelentkezel, Eddie? Csak hét napot voltak együtt, de Sarah számára ő a nagybetűs IGAZI. Annyira mesének hangzik, annyira csöpög, hogy komoly szenvedést jelentett számomra az olvasás – nehezen viselem ezt a zsánert.

Aztán, Walsh váltani kezd. Új szálakat hoz be, és a csöpögés helyét dráma és rejtély veszi át. Már szinte egy thriller hangulatát idézi, ahogy Eddie eltűnik, Sarah meg kutat utána, egyre több feszültséggel magában. Dráma, ahogy feltárul a nő igazi múltja, ahogy egyetlen tett mindent átírt az életében.

Alapvetően karakterközpontú, és a romantikus regények szabályainak megfelelően a szerelem lesz a megoldás mindenre, de az a kis rejtély, ahogy minden összefügg a végére, azért elolvastatta velem.

Szerettem az időkezelését, a szerkesztettségét. Több idősíkkal bűvészkedik: egyszer, van a jelen, melyben Sarah nyomoz Eddie után. Van a 7 nap, amit együtt töltöttek. (Ez a legnehezebben olvasható rész nekem, itt van a vagy románc és csöpögés.) Van a közelebbi múlt, Sarah felnőtt élete. És van a 20 éve történtek szakasza. Ezeket variálja a szerző, egymásba húzza őket, így megteremti azt a mozaik érzetet, amit szeretek képpé összerakni. Itt is működött, és a végére rá lehet csodálkozni, hogy áll össze minden.

Ugyan a vége nekem túlságosan happy end, mert szerintem ennyire komoly dolgokat simán a szerelem nem tud megoldani, de azért egy tragédiánál jobb. Ahogy már említettem, a vége tipikusan a romantikus regényeké.

Ügyesek különben a terelések is – vannak levelek, melyeket az egyik szereplő ír valakinek, aki már nem él. Ügyesen elhiteti a szerző, hogy tudjuk, ki írta kinek. De lesz meglepetés!

Még én is elvoltam vele, egy ilyen románc szerintem inkább jó, mint egy sima nyálregény.

Hét nap szerelem - Mint romantikus: 80% megvan a kötelező szerelmi szál, rejtéllyel és jó szerkesztéssel javítva.

Szubjektíven: 55% az elején, a románcon nagyon szenvedtem, de a dráma és az idősíkok jók.

Múlt héten végre kijött a Schwab regény, amit nagyon vártam, így én most boldog vagyok. De nézzük, leszek-e boldogabb a héten! MIt tartogatnak nekünk a kiadók a hétre?

A Gabo romantikus dömpinget indít:

- Kleypas: Érzéketlen aranyifjú

- Lindsey: Gyönyörű vihar

Mindkettő kosztümös romantikus.

A Lettero is a kosztümös romantika terére ígér újdonságot:

-  Christie: A király kurtizánjai (ennek elég pikáns sztorija van különben. Egy francia király, aki ráunt a feleségére. ÉS négy nemesi kisasszony, testvérek, akik sorra a király szeretői lesznek. Ezek a franciák...)

A Libri viszont sci-fi kaland vonalon halad, az újabb Wild Cards kötettel készül. (Itt azért megjegyzem, ezt nem lehet biztosra venni, eddig mindig csúsztak pár hetet a beígért Wild Cards résszel, de ne legyen igazam.)

Mondanom se kell, múlt hétről is vannak csúszó megjelenések. Természetesen, ha onnan jönne valami, vagy lenne valami jó meglepetés megjelenés, hét közben jelzem, ha nem, akkor találkozunk egy hét múlva!

A héten már beígértem, hogy az Ítéletről lesz részletes és spoileres mesélés vasárnap, íme! Minden, amit tudni akarsz a legutóbb kijött Jodi Picoult könyvről anélkül, hogy el kellene olvasnod a regényt!

Megjegyzés, nem ez a legutóbb írt regénye a szerzőnek. A farkasos sokkal frissebb. Csak elég sok olyan Picoult sztori volt, amit nálunk még nem adtak ki. Ilyen az Ítélet is, ami igazából jó pár éves regénye az írónőnek, de nálunk most jelent meg.

Picoult különben a legismertebb szerzője annak a zsánernek, amit nevezhetnénk jogi és családi drámának. Minden könyvében van bírósági ügy, ami valamilyen kortárs problémakör körül forog, és családi vonatkozása is van. Vagyis, van társadalmi üzenete, aktuális, és mélyen emberi is. Már vannak epigonjai is, de egy sem olyan sikeres, mint Jodi Picoult.

Az Ítélet a nemi erőszak regénye többek között. Több szereplő életében nagyon durván jelen van a kérdéskör:

- Jack azért megy börtönbe, mert nemi erőszakkal vádolta az egyik diáklány az iskolából, ahol tanított. A börtönben ő maga van erőszak fenyegetettségnek kitéve. Kikerülve, Salem Falls lakosaként megint megvádolják. Ráadásul nem is csak egy személy. Ebből lesz a tárgyalás.

- Addie 16 volt, amikor csoportosan megerőszakolták saját iskolatársai. Ebből az erőszakból gyereke is született. Mikor Jack az életébe lép, szerelmes lesz, de mintha a nagy félelme újra lecsapna: csak nem egy erőszakolónak adta a szívét?

- Catherine, Gillian, Meg erőszakkal vádolnak.

- Gillian valóban áldozat, csak nem úgy, ahogy el akarja hitetni.

Ehhez jön hozzá az a kérdéskör, hogy az ember hajlamos ítélkezni, alap nélkül. Jack úgy lesz kiközösítve, majdnem mindenki elítéli anélkül, hogy őt is meghallgatnák, vagy tényeket keresnének.

De akkor nézzük részletesen a cselekményt!

Jack népszerű tanár egy elit középiskolában. Ráadásul gazdag is, jóképű is. Minden diáklány bele van kicsit bolondulva. Catherine is. Amikor a barátjával komolyodik a kapcsolata, a férfit kéri meg, hogy menjen el vele fogamzásgátlóért. Az apja lelkész, hozzá nem fordulhat. Jack megteszi. Amikor a lánnyal szakít a barátja, Catherine arról képzeleg, hogy Jack szereti és együtt vannak. Álmodozásait naplózza. Az apja megtalálja a tablettákkal, és feljelenti a férfit. Catherine fél tőle, nem állítja le, nem mondja el az igazat. Még az ügy tárgyalási szakaszba se ért, az iskola meneszti a férfit. Jack anyja megtagadja a fiát. Catherine a tárgyaláson kap észbe, már elmondaná az igazat, de senki nem hisz neki. Biztos szerelmes Jackbe, ezért tagad most. De annyit elér, hogy az ügyész nem akar tárgyalást. Vádalkut ajánl: ha Jack beismeri, csökkentik a vádakat visszaélésre, csak 8 hónap börtön és 10 év múlva a priuszát is törlik. Az ügyvéd rábeszéli a férfit.

A börtönben egy nagydarab erőszakoló ki is szemeli magának azonnal, de Jack tud kötni vele egy alkut: amíg a Jeopardy (USA-ban nagyon népszerű kvízshow) minden kérdésére jól válaszol, nem lesz megerőszakolva. Egy ideig megy is, de egyszer hibázik. Közli a férfival, odament hozzá, de másra nem hajlandó. Meg kell erőszakolnia, nem egyezik bele, de nem fut el. Ahol igazán számít, belül, nem tudja megtörni. A rab nem bántja végül.

Kikerülve Jack nem tudja, hová mehetne. Beül egy taxiba, csak viteti magát, amíg nem érnek Salem Fallsba. Kis lerobbant városka, itt eltűnhetne. Kiszáll itt.

Egy bisztróba sétál be, ahol kisegítőt keresnek. A tulaj, egy korabeli csinos nő fel is veszi. Ő Addie. Akinek van egy furcsasága: úgy csinál, mintha egy 10 év körüli gyerek lenne körötte. Tesz ki neki ételt, meg kerülgeti. Elmesélik, Addie kislánya 10 évesen meghalt, a nő azóta játssza, mintha még itt lenne Chloe. Jack beilleszkedik, sokat segít a bisztróban, és Addie részeges apjának is támasz tud lenni, aki végre elkezd jobban lenni. Ahogy Jack és Addie egyre közelebb kerülnek egymáshoz, szerelmesek és szeretők lesznek, Addie a teljes történetet képes lesz elmesélni a férfinak. 16 évesen osztályelső volt, újságírónak készült. Egy nap hazafelé sétált, amikor pár felsőbb éves magukhoz a focipályára hívta segíteni. Hárman leteperték, megerőszakolták. Addie nem tett feljelentést, csak az apja tudta meg, mi történt. Viszont, lett egy lánya, Chloe. Akinek nem tudta, melyik erőszakoló az apja, de nem is akarta tudni. Az övé volt, imádta. De a kislány 10 évesen rosszul lett. Mire rájöttek, mennyire komoly a helyzet, már késő volt. A kicsi meghalt, és azóta játssza, mintha még itt lenne. Tudja, hogy igazából halott, de így könnyebb. Jack is bevallaná a múltját, de mire megtehetné, az ügy kipattan, és Addie nem tudja, kinek higgyen. Jack elmegy. részegre issza magát Addie apjával.

Addie a férfinek hisz, másnak kibékülnek, de akkor Jacket letartóztatják Gillian megerőszakolásáért. Gillian egy környékbeli etyke, egy gazdag 17 éves lány. Aki állítja, éjjel az erdőben Jack részegen letámadta és megerőszakolta. Mivel már egyszer vádolták nemi erőszakkal, mindenki a lánynak hisz. Még Addie is meginog. Jack kirendelt védőt kap, Jordant. (Aki visszatérő karakter Picoult regényében, a Sorsfordítókban is ő volt az ügyvéd.) A tárgyalás megindul, és lassan kiderül az igazság, hiába mondja Gillian barátnője, Meg is, hogy vele is erőszakoskodott Jack.

Gillian és három barátnője, köztük Meg, boszorkánykört alapítottak. Aznap éjjel az erdőben boszorkányünnepet tartottak, amibe besétált a részeg Jack. Gillian, félmeztelenül el akarta csábítani, de a férfi részegen se hagyta magát. Gillian ettől dühös lett, bosszút akart állni. Mikor elmenőben egy rendőrbe futottak bele, hogy a boszorkánykör titkát megtartsák, az iskolában tanult salemi boszorkányperekből merít. Erőszakkal vádolta a férfit, akiről tudta, hogy a múltja miatt senki nem hinné el, hogy ártatlan. Meg pedig a Gillian által italukba kevert drogtól hallucinált, de miután kitisztult, az apjának bevallotta az igazat. (Igaz, a per után.)

Catherine is eljött, miután Addie felkereste. Elmesélte az igazat, hogy Jack soha nem bántotta, de a hazugsága túl nagyra nőtt, félt az apjától, nem tudta leállítani, aminek Jack itta meg a levét. De most talán segíthet.

Jacket felmentik a vádak alól.

De belátja, nem maradhat itt. Hiába ártatlan, minden ellene hozott vádban, itt már megbélyegezték. Magával hívja a szerelmét, menjenek együtt el. Elsőként az anyjához New Yorkba, ideje azt a kapcsolatot is rendbe hozni. Addie igent mond.

Mielőtt elmennek, Charlie (Meg rendőr apja) felkeresi a nőt és bocsánatot kér tőle. Ő volt az egyik, aki kamaszként megerőszakolta a nőt. Addie megbocsát.

Záró csavarként kiderül, hogy Gillian valóban erőszak áldozata. Csak nem Jack volt az elkövető. A saját apja mászott be az ágyába, miután Gillian anyja meghalt. Évek óta, most is, a lánya megrontója. Tőle származott a testnedv, amit a lányon találtak, és nem tudta a bíróság Jackhez kötni. Zárt ajtók mögött, mély titokban, tovább folyik a fertő.

Mielőtt bármi mást is véleményeznék, nekem tetszett a regény. Jól van megírva, elgondolkoztató, nem nyálasan érzelmes.

De hogy engem mennyire idegesít, amikor nem stimmelnek a számok! Ez a heppem, én mindig a szereplők korát számolom, meg idővonalat rajzolok fejben. És itt nem jönnek ki az idők! Addie 32-33 éves, mint Jack. De ha összeadjuk a számokat, nem ez jön ki! 16 volt, amikor megerőszakolták. 10 éves a lánya, amikor meghal. Ez 7 éve volt. Eddig ok, megvan a 33. De kimennek a gyerek sírjához, azon is vannak dátumok, ahogy minden fejezet elején ott van a dátum évszámmal. Aszerint Chloe, ha még élne, 20-21 éves lenne, vagyis Addie most 36-37. Tudom, nem ezeken kellene pörögnie az agyamnak, de miért nem lehet erre figyelni? Csak a síros részen kellenének pontos dátumok, és ok lenne. De nem. El van írva.

És még van kettő döntés, amit nagyon nem bírok megemészteni:

- Addie miért hagyta, hogy a tömeges megerőszakolása elsikkadjon? Miért  nem jelentette fel a fiúkat? Az apja, aki tudta, mi történt, miért nem tett valamit? Mert az még ok, hogy a kislányát tudta szeretni. Chloe nem tehetett arról, hogyan lett. De miért kellett a titok?

- Gillian, aki talpraesett, nagyszájú, menő lány, miért Jacket vádolja erőszakkal, amikor az apja zaklatja évek óta? Mert azt nem hiszem el, hogy ezt a lány önként titokban tartja és elfogadja.

Nekem az is fájt, hogy Jack nem kap semmi jóvátételt. Ártatlanul meghurcolták, és még akkor sem lesz más a helyzet, amikor Catherine mindent bevall eskü alatt.

De mint említett, bár ennyi fenntartásom van a cselekménnyel, nekem tetszett ez a regény.