Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Moskát: A hazugság tézisei

2023. december 11. - BBerni86

a_hazugsag_tezisei.jpgFülszöveg: 

Mi történik, ha belenézel a fekete monitorba? Hogyan őrzik meg a hátországban maradó családtagjaikat a háborúba vonuló katonák? Milyen, ha a halott apa tudata az okosház rendszerébe költözik? Hazugságokból felépülő életek és világok jelennek meg ebben a novelláskötetben: fizikai törvényeket szerződésekkel manipuláló jogászok, fénylő istengyereket váró leányanyák, áldozatot követelő tavak és hazugságokból városokat emelő építészek.

Szerintem: 

Moskát Anita már sokadszorra ismételte meg a bravúrt. Fantasztikus sztorikat ír, sci-fi és fantasy határain mozog, és közben

Tovább

Szemrevaló

Tündérkert

A regény után el is kezdtem a sorozatot, és már látok némi árnyalást.

Csak egy példa: a regényben nem mentünk Csejtére, de a sorozatban igen.

Viszont, azt ebben sem értem, mi az a nagy imádat Báthory körül. Ugyanolyan szerencsétlen, önimádó figura, mint a regényben. De majd kiderül, még jó pár részt meg kell néznem.

Móricz: Tündérkert

Erdély-trilógia 1.

Fülszöveg: tunderkert.jpg

A ​Tündérkert 1921-ben jelent meg először, s a harmadik kötet 1934-ben. Százszámra olvasta hozzá a forrásmunkákat, s könyvtárnyi kötetet gyűjtött belőlük. Hiteles történelmi regény is lett, amelynek egyes mozzanatait a történészek „ tényanyagként” használják. Pedig a „feltámasztott” történelmi személyek, akiknek még „tüdeje, mája” is hitelesnek hatott, ugyanakkor önmagára és barátaira, ismerőseire is emlékeztettek:
A tündérkert Báthory Gáborában, a „halálba farsangoló” fejedelemben kritikusai Adyt vélték felismerni, a forradalmi gondolkodót, a váteszt, s a mellette megjelenő Bethlen Gábor figurájában önvallomást láttak, „akinek Báthory az eszményképe, de aki a kisemberek, parasztok, kereskedők számára csinál egy boldog zümmögésű kaptárt Erdélyből” – olvashatjuk Németh Lászlótól.
Harc, szerelmi tobzódás, kiszámíthatatlan indulatok, okos, messzire világító tervek s az élvezeteken kibicsaklott törekvések, az élettől kicsikart örömök és bűnhődések, meghunyászkodó, alamuszi megalázkodások és kegyetlen-keménye vívódások, árulások regénye a Tündérkert, amelyben a XVII. század elejének (1608-1613) erdélyi élete elevenedik meg.

Szerintem: 

Mivel készült belőle sorozat, rászánta magam, hogy filmnézés előtt elolvasom az eredetit. A történelem miatt pár dologgal tisztában voltam különben, de így is kissé

Tovább

Walden: A Végtelen Város

a_vegtelen_varos.jpgFülszöveg: 

Egy táncos, egy révész és egy lovag elindul a tiltott városba. Céljuk, hogy rázárják a tízezer kaput a hódítóra, aki elsőként intézett sikeres támadást a Városlánc központja ellen. Egy titokzatos lény, az Árnyak Királynője üldözi őket, akihez talán több szálon kötődnek, mint ahogy sejtik. Útjuk a sötétség mélyére vezet, ahol a legyőzhetetlen kauzalitás az úr, és minden döntés a legnagyobb árat követeli.

Szerintem: 

Kalandregényesen indult, némi ifjúsági beütéssel. Aztán valami más lett belőle. Még

Tovább

Breene: A rózsák trónja

Démonkirály átka 2.

Fülszöveg: a_rozsak_tronja.jpg

Ő az egyetlen, aki megóvhat.
A Sárkányherceg megpróbált szabaddá tenni, de ebben a királyságban senki nem lehet szabad. A démonok rám találtak, és csapdába akarnak ejteni, hogy felhasználhassanak a herceg ellen. Csak idő kérdése, hogy mikor idézik meg a Démonkirályt.
Nyfain úgy gondolja, először magamat kellene megmentenem. Viszont ehhez egyezségre kellene lépnem a Démonkirállyal.
De hogyan adhatnám oda magamat annak a teremtménynek, aki mindazok szenvedéséért felelős, akiket szeretek? Mégis, ha meg akarom menteni őket, lehet, hogy nincs más választásom…

Szerintem: 

Nem is tudom kifejezni, mennyire

Tovább

Stevenson: A családomban mindenki gyilkos

Ernest_Cunningham 1.

a_csaladomban.jpgFülszöveg: 

A ​családomban mindenki gyilkos. Néhányan – az eszelősebbek – többször is öltek már. Tudom, hogy ez így elég drámaian hangzik és előítéleteket szülhet, de hidd el, nem vagyunk rossz emberek. Vagy legalábbis nem mindannyian.

Engem Ernest Cunninghamnak hívnak, de nyugodtan szólíts Ernnek vagy Ernie-nek. És igen, bárcsak végezhettem volna azzal a nyomorulttal, aki kitalálta, hogy a nagy családi összejövetelünk egy síparadicsomban legyen, mert akkor most nem ragadtunk volna itt egy haláleset miatt, amihez esküszöm, semmi közöm nincs.

De ennél ez egy hosszabb történet. Remélem, van időd meghallgatni.

Szerintem: 

Annyira nagy sláger most ez a könyv, hogy

Tovább

Sherba: Az Óratorony

Óramágusok 3.

Fülszöveg: oramagusok3.jpg

A kulcshordozókra minden korábbinál nagyobb feladat vár: meg kell találniuk Eflarus legendás várát az Időszakadásban. Az ifjú mágusok megpróbáltatásokkal teli útra indulnak, melyen még Astragor cselszövéseivel is szembe kell nézniük.
Vasilisának eközben be kell bizonyítania, hogy van helye az óramágus-iskola tanulói között, sőt egy lehetetlen küldetés is áll előtte: meg kell mentenie Diana tündért a halál torkából. De képes lesz-e élni a váratlan segítséggel, miközben a legerősebb óramágusok esküdtek össze ellene? Vajon megbízhat-e újra az apjában, és hihet-e Fesh ígéretének?

Szerintem: 

Az előző résznél jobban tetszett, de

Tovább

Castle: Hőhullám

Nikki Heat 1.

hohullam.jpgFülszöveg: 

Egy ​New York-i ingatlanmágnás a magasból lezuhanva halálra zúzódik a járdán.
Felesége, az irigyelt asszony csak kis híján él túl egy támadást. A pénzemberek és maffiózók, akiknek bőven lehetett okuk megölni a mágnást, bombabiztos alibit tudnak igazolni. Ekkor – a fojtogatóan perzselő hőhullám alatt – újabb megdöbbentő gyilkosság történik, és a gazdagok rejtélyes világában még több mocskos titok tárul fel a nyomozás során.
Olyan titkok kerülnek napvilágra, melyek halálosak lehetnek. Olyan titkok, melyek mélyen el voltak temetve a sötétség leple alatt, míg csak egy New York-i nyomozó fényt nem derített rájuk.
A szenzációs regényíró, Richard Castle, a minden eladási rekordot megdöntött, népszerű Derrick Storm-regények szerzője ebben a könyvében mutatja be új hősét, a New York-i rendőrség gyilkossági nyomozóját, Nikki Heat-et.
Az egyik legjobb gyilkossági nyomozócsoportot vezető kemény, szexi és vérprofi Heat szenvedélyesen keresi az igazságot. Szinte megoldhatatlan nehézségek elé állítják, amikor főnöke a nyakára ülteti a bulvármagazinok sztár-újságíróját, Jameson Rook-ot, aki a New York elitjéről írandó cikkéhez gyűjt anyagot. A Pulitzer-díjas Rook belevaló, és jóképű fickó, de Heat-nek nem csupán a férfi kotnyeleskedése és okoskodása okoz gondot.
Miközben közösen igyekeznek felgöngyölíteni az ingatlanmágnás meggyilkolásának rejtélyes ügyét, a nyomozónő rájön, hogy szembe kell néznie a kettejük között kipattant szikrával is… és ez süt csak igazán!

Szerintem: 

Nem mostanában ment a Castle című sorozat, igaz, a könyv sem idén jött ki. De most akadt a kezembe, és

Tovább

Banks: Cicavarázs

Fülszöveg: cicavarazs.jpg

Te mit kívánnál?

Hannának különleges, cicás kívánsága van, és a két legjobb barátnő, Mia és Lotti
feladata, hogy segítsenek valóra váltani. Vajon sikerül majd a lányoknak megállítani a gonosz Méreg hercegnőt, és tökéletes új otthont találni Hanna imádnivaló cicáinak?

Szerintem: 

A kis unokahúgom kapta ajándékba, aki cicamániás. Vele olvastuk el, és meg is lepett, hogy milyen jó a sorozat alapja.

Egyrészt, bár

Tovább

Howard Phillips Lovecraft összes művei 1.

lovecraft1.jpgFülszöveg: 

Howard ​Phillips Lovecraft életműve, pályatársai zömétől eltérően, nem merült feledésbe: újra és újra kiadják, nem csupán hazájában, hanem külföldön – így Magyarországon – is. Lovecraft öröksége a mai napig eleven: világképének hátterére számtalan új írásmű születik az általa teremtett stílusban. Követői értelmezik és átértelmezik Lovecraftot, s nem mellékes körülmény, hogy soraikat a kortárs irodalom talán legnagyobb alakja, Jorge Luis Borges nyitotta meg. Lovecraft önmagát mindig Poe és Bierce követőjének tekintette. Sajátos világképének kialakításán – mely összetéveszthetetlen ízt kölcsönöz írásainak – roppant tudatosan dolgozott az irodalmi előképek kutatását is beleértve, melyről egy terjedelmes esszében is számot ad. Felfogásának lényege dióhéjban annyi, hogy megfosztotta a rémtörténetet a késő középkorból örökölt misztikus sallangoktól, s helyükre egy jellegzetesen modern életérzést állított: azt a fajta hideg iszonyatot, ami az embert a gigantikus, személytelen világegyetemmel szembesülve tölti el. A gondviselés illúziójától megfosztott egyén pánikreakciója ez, aki rádöbben, hogy magára hagyottan áll ebben a világban, amelynek szempontjából teljesen mindegy, hogy él-e, hal-e. A szörnyek – a hideg kozmosz megszemélyesítései az írói síkon – valójában abszolút közönyösek; az egyes ember – sőt, az egész emberi faj – semmiféle jelentőséggel nem bír számukra. És persze éppen ez bennük az iszonyatos; sokkalta iszonyatosabb, mint bármiféle szimpla gonosz lélek a keresztény kultúrkör naivan kétosztatú hiedelemvilágából.
Szándékunk az volt, hogy sorozatunkkal Lovecraft irodalmi munkásságáról nyújtsunk hiteles és átfogó képet. Jelen összeállításunk az első darabja annak a háromkötetes gyűjteménynek, mellyel a színvonalas és áttekinthető Lovecraft-összkiadás hiányát kívánjuk pótolni, remélhetőleg az olvasóközönség megelégedésére.

Szerintem: 

Olvastam már a novelláiból készült képregényt. Láttam már

Tovább
süti beállítások módosítása