Fülszöveg: 

Santa ​Cruz, 1953. Jean-Luc a múltja elől menekül. Az arcát elcsúfító sebhely csekély ár azért, hogy túlélte Franciaország náci megszállásának borzalmait. Azóta új életet kezdett Kaliforniában, ahol családja van. Váratlanul éri, amikor kopogtat ajtaján a múlt.
Párizs, 1944. Egy fiatal zsidó nő egész addigi élete egy szívdobbanásnyi idő alatt romba dől. Amikor felterelik az Auschwitzba induló vonatra, végső kétségbeesésében egy idegen férfira bízza legdrágább kincsét. Nem marad más számára, csak a remény, hogy a kisbabája túléli.
Ott, a sötétbe borult peronon egymásba fonódik két ember sorsa, akik akkor még el sem tudják képzelni, mekkora hatással lesznek hirtelen meghozott döntéseik a jövőjük alakulására.

Szerintem: 

Ez az a könyv, amikor az értékítéletem és a személyes véleményem nem fér össze. Jó könyvnek tartom ugyanis, nehéznek, de pont ettől is értékesnek. Ugyanakkor annyira zavar benne pár dolog, hogy mégsem szerettem.

A történet több idősíkon és több szereplő

Fülszöveg: 

Everly Dalton egy két lábon járó, beszélő, Martinit vedelő randicsődtömeg. Felejtsd el, hogy a békát meg kell csókolni! Everly még az első randin sem képes túljutni. De a munkahelyén igazi nagymenő: a milliárdos Shepherd Calloway mellett még egyetlen asszisztens sem bírta olyan hosszú ideig, mint ő. A munkatársai csodálják, amiért képes kezelni a csúnya, gonosz farkast, és az sosem harapja meg.

Shepherd Calloway nem akar senki cukros bácsija lenni. Elege van azokból a nőkből, akik csak a pénzére hajtanak, ezért felhagy a randizással, és csakis üzleti birodalma irányításának szenteli az idejét. Egészen addig, amíg pénzéhes exbarátnője oda nem üt,
ahol a legjobban fáj, és nehéz helyzetbe hozza.

A megoldása – hogy Everly költözzön hozzá, és játssza el a barátnője szerepét – nyilvánvalóan őrültség. De az időzítése bámulatos: Everly történetesen szívességet szeretne kérni a főnökétől – nagy és kellemetlen szívességet –, és így mindenki megkaphatja azt, amire vágyik.

Mellesleg, Everly simán kibír pár hónapnyi kamurománcot.

Csakhogy van egy bökkenő. Shepherd állítólag megszállott, érzéketlen robot, nem pedig érző emberi lény, szívvel és reggeli merevedéssel. A kínos együtt alvások és a bizsergető álrandik közepette elmosódnak a határok. Ahogy Everly egyre inkább megismeri a valódi Shepherdet, rájön, hogy a férfi jóval több, mint a bankszámlája.

És a színlelés nagyon is valóságossá válik.

Szerintem: 

Könnyed, nyári és tipikus. Kifejezetten rosszat se tudok mondani rá, de különösebben jót sem. Ebben a zsánerben ez

Fülszöveg: 

Iskra ​Orlova elit bérgyilkosnő, aki különleges módon tekint a világra és a benne működő igazságosztásra. Valódi kilétét homály fedi. Ő a Cápa. Önkényesen végzi munkáját. Az agresszív, erőszakos férjektől és apáktól szabadítja meg a bántalmazott, elnyomott nőket és a gyerekeket. Módszere nem kifejezetten a gyilkolásra épül. Iskra Orlova büntet és kínoz. Noha attól sem riad vissza, ha végül meg kell húzni a ravaszt. Hiszi, hogy segítségével az ártatlanok szabadságot nyernek.

Maxim Vorobjov orosz üzletember, a Bestiák nevű bárlánc tulajdonosa. A munkában precíz, maximalista, az életben pedig alázatos és tiszteletteljes férfi. Látszólag jóravaló ember, aki türelemmel és empátiával viseltet nemrég lebénult felesége iránt. Egy napon azonban megtudja, hogy ő maga valójában nem más, mint a Cápa következő célpontja.

Vajon mi történik akkor, ha a gyilkos és a leendő áldozata véletlen, még idő előtt találkozik egymással? Ha az élet egy különös fordulatának köszönhetően lehetőségük adódik megismerni a másikat? Mi van akkor, ha szerelem bontakozik ki köztük? Előfordulhat, hogy egy vadász esélyt ad a prédájának a menekülésre? Létezhet egyáltalán szabadulás egy olyan kötelékből, amelyre a halál kötötte a csomót?

Szerintem: 

Mivel állandóan felhozom, hogy nem mernek a szerzők meglepő véget írni, most nem lehet egy szavam sem. Ez a könyv húzott egy olyan befejezést, hogy még emésztem is. Nem mindennapos, hogy

Fülszöveg: 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Volt neki apja, hercege, baráti társasága. Akik aztán elárulták őt, ő pedig elpusztította őket.

A családja és a barátai is összetörték Adelina Amouteru szívét, s az megtelt bosszúvággyal. Fehér Farkas néven ismerik és rettegik őt,mióta a húgával elmenekült Kenettrából, hogy más ifjú kiválasztottakkal szövetségre lépve saját hadsereget gyűjtsön, és legyőzze az Inkvizíciót, a fehér köpenyes katonákat, akik kis híján megölték.

Adelina nem egy tiszta szívű hős. Rettegésből és gyűlöletből táplálkozó ereje kezd kicsúszni az irányítása alól. Nem bízik az újonnan megismert kiválasztottakban. Teren Santoro, az Inkvizíció vezetője a halálát akarja. Egykori barátai, Raffaele és a Tőrök Társasága útját akarja állni bosszúszomjának. Adelina kétségbeesetten kapaszkodik a benne élő jóság maradékába. De hogy lehetne jó, akinek a léte, az egész élete a legmélyebb sötétségtől függ?

Szerintem: 

Tudok azért panaszkodni, mert egy történet túl klisésen alakul. Én szeretem, ha egy szerző meg tud lepni. Marie Lu A Rózsa Társaságával rálépett erre az útra. Ezt még akkor is tudom értékelni, ha

Fülszöveg: 

Éjfélfekete egy kevés holdfénnyel; az érett, vékony héjú szőlő színe; alkonyati narancssárga, amilyen este hatkor szokott lenni az ég… Mio a világ összes színét ismeri, és meg is tudja nevezni őket. A lányt már egész kis korában, a családja kimonókészítő műhelyében magával ragadták a részletek, az árnyalatok: a színek titkos élete, amit csak ő lát. Csakhogy ebben a történetben nem csak a színeknek van titkos élete…
Aoi temetkezési vállalkozó, már az édesapja is az volt. A férfi különleges érzékenységgel rendelkezik, egyetlen pillantással fel tudja mérni az előtte állók érzelmi állapotát, és tudja, mire van szükségük a gyászolóknak életük egyik legsötétebb napján.
Mio és Aoi tökéletesen összeillenek, mint a kiegészítő színek, amelyek egymás társaságában ragyognak a legjobban. Ám a találkozásuk nem olyan sorsszerű, mint amilyennek tűnik. Vajon sikerül legyőzniük a szüleik által rájuk hagyott traumákat? Képesek lesznek felülemelkedni a félelmeiken, és beengedni a másikat a lelkükbe? El tudják fogadni a választottjuk világát, amely annyira különbözik a sajátjuktól?

Szerintem: 

Azt máig nem értem, miért került a tabu szerelmek közé, ha mostohatestvérek szeretnek egymásba. Legfeljebb akkor értem, ha együtt nőttek fel testvérként – de a legtöbb ilyen regényben már felnőttek vagy 17-18 évesek, mire a szüleik összejönnek. Viszont, van olyasmi, ami lehetne tabu, és mégsem az.

Az élet rejtett színei különben nem erről kelljen szóljon, de az egyik engem gyötrő dolog ez volt. Aoi és Mio tulajdonképpen 

Fülszöveg: 

A könyvet jól elrejtették. Lapjai magának a Boszorkánykirálynak a hatalmát ígérik. És most, hogy rábukkantak, még az sem állítja meg az érte küzdőket, hogy a könyv megöl mindenkit, aki elég botor ahhoz, hogy felüsse. Artemis Entreri, az orgyilkos, és sötételf társa, Jarlaxle, sárkány patrónusaik kérésére érkeztek a fagyos észak szörnyektől hemzsegő pusztaságába. Nem telik sok időbe, hogy hatalmas erők küzdelmének közepébe csöppenjenek, ahol mindkettejüket holtan akarják látni… vagy még ennél is rosszabbra készülnek ellenük. Ám Entreri és Jarlaxle nem akármilyen kóbor zsoldos, így a Vérkőföldekért harcoló elkeseredett riválisok és ősi gonoszok végül méltó ellenfélre lelnek.

Szerintem: 

Teljesen külön kalandot kapott a két főszereplő. Fel is merült bennem, mi rendezi őket sorozatba, mert

Fülszöveg: 

Ása ​Smáradóttir, korábbi izlandi párosműkorcsolya-bajnok, olimpikon mára Ása Emerald álnéven publikáló nemzetközi bestsellerírónő. Gyönyörű és láthatóan gondtalan, ám a valóság szinte sosem az, aminek látszik.
Ása népszerű, olvasói fanatikusan rajonganak érte és sikerlistás, egyedi stílusban íródott könyveiért. Könyvbemutatókra jár, táborokat szervez, társadalmi életet él és megállás nélkül posztol a közösségi oldalain. Más, mint a többi szerző. Pezsgőbb, élőbb és közvetlenebb. Kívülről úgy tűnik, mindig jókedvű, mosolygós és beszédes. Ám ahogy kihunynak a fények, megjelenik a nő, aki éppolyan szomorú, elkeseredett és magányos, mint bárki, aki nehéz napokat él át.
Évek óta naplót ír azokról a pillanatokról, amelyek nem a reflektorfényben zajlanak. Papírra vetette már, milyen volt a gyermekkora, amikor még nem volt más, mint egy kislány a sok közül. Őszintén vallott benne azokról a gondolatokról is, amelyek műkorcsolyázóként uralták az elméjét, de tollat ragadott akkor is, amikor élete legnehezebb csatáit vívta. Ez idő tájra pedig kertelés nélkül véste tintával a lapokra azokat a nézeteit másokról és önmagáról, amelyeket mindenki más letagadna.
Ása Emerald regényei szórakoztatóak ugyan, de nyers humorral átszőttek, többnyire erotikusak és korhatárosak. Sok esetben felháborítóak. Talán ez a sikerük titka is. A menedzsere, a szakma és az olvasók is várják tollából a következő botrányszagú könyvet, mígnem az írónő úgy dönt, kiadja a saját naplóját, annak minden titkával és valóságával együtt.

Szerintem: 

Azt se gondoltam volna, hogy egy ilyen regény fog ennyire lekötni. De úgy tűnik, most Belle eltalált pár panelt, ami kifejezetten izgalmasnak bizonyult a számomra.

Az első, az

Fülszöveg: 

ARTHUR ​csak a nyarat tölti New Yorkban, de ha valamit megtanult a Broadwayen, az az, hogy az univerzum akkor is képes elsöprő románcot produkálni, amikor a legkevésbé számítunk rá.

BEN úgy gondolja, hogy az univerzum inkább törődjön magával. Ha az univerzum az ő pártját fogná, akkor most nem egy dobozt kellene cipelnie a postára tele a volt barátja holmijaival.

De amikor Arthur és Ben csomagfeladás közben egymásba botlanak, akkor vajon pontosan mit is tartogat számukra az univerzum…?

Talán semmit. Végtére is, szakítanak.
Talán mindent. Végtére is, újra összejönnek.

De mi van akkor, ha háromszori újrakezdés után sem sikerül összehozniuk az első randit?
Mi van, ha Arthur túlságosan igyekszik, hogy működjön, Ben pedig nem eléggé?
Mi van, ha az élet tényleg nem olyan, mint egy Broadway-darab?

De mi van, ha mégis?
Mi van, ha nekünk sikerül?

Szerintem: 

Ok, nem maga a regény nyert meg. Az nem sokkal több, mint

Fülszöveg: 

2030, ​Hakodate, Hokkaido prefektúra.

A Donna Donna kávézó különös hely a Hakodate-hegy oldalában. A legenda szerint itt is, akárcsak a tokiói Funiculi Funicula kávézóban, van egy szék, amelyre ráülve átkerülhetsz az általad megjelölt időbe, ha a megfelelő személy egy különleges kannából szertartásosa kitölti az ehhez szükséges kávét.

Ugyanakkor fárasztó, sőt bosszantó szabályok sora vár, ha rászánod magad az időutazásra:
1. Kizárólag azokkal találkozhatsz, akik megfordultak már a kávézóban.
2. Bármit teszel a múltban, az nem változtathatja meg a jelent.
3. Előtted mindig ül valaki a székes. Te csak azután telepedhetsz oda, ha ő feláll.
4. Az időutazásod során nem mozdulhatsz el erről a székről.
5. Csupán addig maradhatsz a múltban vagy a jövőben, amit a kitöltött kávéd ki nem hűl.

A kötetben négy szívmelengető találkozás elevenedik meg, amelyek meggyőznek: akkor is van értelme visszamenni az időben, ha a jelen nem változtatható meg. Te kivel találkoznál, ha lehetőséget kapnál az időutazásra?

Ezúttal a szerző maga is időutazásra vállalkozott, de nemcsak a történések idejét helyezte 2030-ra, hanem a helyszín is új: az északi Haodate kikötőváros forgalmas kávézója, melyet főleg turisták és szerelmes fiatalok látogatnak.

Szerintem: 

Harmadszor vághatunk vele az időutazós kávézásba, és újfent

Fülszöveg: 

Brecht 1939-ben írt darabja a harmincéves háború idején játszódik ugyan, a kor kispolgárainak történetét írja meg: azét a kispolgárét, aki megélhetése érdekében újabb és újabb engedményeket tesz, míg végül túllép azon a ponton, amelyről még visszatérhetne.

Szerintem: 

Ugyan a harminc éves háború adja a keretet, de igazából mindegy is, melyik háborúban járunk. A történet lényege ugyanaz marad.

Hősnőnk, a címszereplő