Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Hazelwood: A szerelem képlete

2023. július 30. - BBerni86

Fülszöveg: a_szerelem_keplete.jpg

Harmadéves ​doktorandusz hallgatóként Olive Smith nem hisz a tartós romantikus kapcsolatokban, de a legjobb barátnője igen, és emiatt kerül ebbe a helyzetbe. Ahhoz, hogy Anh-t meggyőzze, hogy randizik és jó úton halad a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” felé, többre van szüksége néhány kézlegyintéses Jedi-trükknél. A tudósoknak bizonyítékok kellenek. Úgyhogy, mint bármelyik magára valamit is adó biológus, Olive pánikba esik és megcsókolja az első férfit, akit meglát.
Ez a férfi nem más, mint Adam Carlsen, a fiatal, menő egyetemi tanár, aki közismert seggfej. Ezért Olive teljesen padlót fog, amikor a Stanford ügyeletes labor-zsarnoka beleegyezik, hogy titokban tartja a színjátékot, és a kamupasija lesz. De amikor egy nagy tudományos konferencia félresikerül, és Olive karrierje Bunsen égőre kerül, Adam újra meglepi határozott támogatásával és még határozottabban… kockás hasával.
Hirtelen a kis kísérletük veszélyesen közel kerül ahhoz, hogy lángra kapjon. Olive pedig rájön, hogy egy szerelemmel kapcsolatos hipotézisnél csak az bonyolultabb, ha a saját szíve kerül a mikroszkóp alá.

Szerintem: 

Van egy-egy szerző, akit nagyon felkapnak és mindenhol szembe jön velem egy-egy könyvének a reklámanyaga. A Maxim most így nyomja

Tovább

Smythe: Olümposzi história 3.

Lore Olympus 3.

lore3.jpgFülszöveg: 

„Természetes, ​hogy a király kíváncsi a leendő királynéra…”
Egész Olümposz – és az Alvilág is – a halál istenéről és Démétér tündéri lányáról beszél. A románcról szóló pletykák ellenére azonban Hádésznek és Perszephonénak egyaránt megvan a maga gondja.
Perszephoné azóta, hogy Olümposzba érkezett, tökéletes hajadon istennőként próbál viselkedni, de a vele szemben támasztott elvárások nem férnek össze a Hádész iránti vonzalmával. Apollón támadása után a lány attól fél, nem lesz többé képes elrejteni sem a fájdalmát, sem a szeretetét.
Míg Perszephoné a jövője miatt aggódik, Hádészt a múltja kísérti, és visszasüllyed Minthe mérgező ölelésébe. Hádészt és Perszephonét családjuk, barátaik és ellenségeik is afelé hajtják, hogy tagadják meg vágyaikat, de a vonzás közöttük túl erős. Sőt, sorsszerű.

Szerintem: 

Minél előbbre tartok a sorozatban, annál jobban

Tovább

Smythe: Olümposzi história 2.

Lore Olympus 2.

Fülszöveg: lore2.jpg

Tekints ​bele az istenek éjszakai életébe Rachel Smythe stílusos képregényében, mely kortárs környezetben gondolja újra a görög mitológia legismertebb történeteit!
Amikor Perszephoné elhagyta a halandók síkját az Olümposzért, új életet akart kezdeni. Csillogó, új otthonának azonban sötét oldala is van – jó hírét kikezdi a pletyka, a beképzelt Apollón pedig alapjaiban rázza meg a biztonságba vetett hitét –, és a lány nehezen találja a helyét az istenek sebesen pörgő világában. Hádész is kizökkent egyensúlyából: próbál küzdeni a tavasz ifjú istennője iránti érzések ellen, miközben igyekszik megtartani magányos uralmát az Alvilág felett. Perszephoné és Hádész egyre közelebb kerülnek egymáshoz, de szembe kell nézniük a múltjukkal és a jelenükkel, hogy reményük lehessen egy jobb jövőre.

Szerintem: 

Nem gondoltam volna, de jobban rákaptam, mint az

Tovább

Heyer: A híres Sophy

a_hires_sophy.jpgFülszöveg: 

Amikor a rettenthetetlen Sir Horace Stanton-Lacyt üzleti ügyei Dél-Amerikába szólítják, leányát, Sophiát testvérére, a Berkeley Square-en élő Elizabeth Rivenhallra bízza. Sophy a kontinensen tett körutazás után mindjárt meginvitáltatja magát rokonai körébe. Lady Ombersley beleegyezik, hogy befogadja Sophyt, de senki sem számít arra, hogy a leány viharként csap le a városra és foglalja el azt.

A gyönyörű, vidám, impulzív, megdöbbentően szókimondó Sophy berobban az elegáns londoni társaságba, szétzilálja a konvenciókat és a hagyományokat, akár a szélvész egy marék szalmát. Talpraesett, kalandvágyó és teljességgel fáradhatatlan – aligha az a szelíd leány, akire Rivenhallék számítottak. A jószívű Lizzy néni megbotránkozik, Sophy arrogáns és zord unokabátyja, Charles Rivenhall, az Ombersley-vagyon örököse pedig megfogadja, hogy megszabadítja a családját a minden lében kanál rokontól: kiházasítja.

Azonban az élettel teli és el nem nyomható Sophy máskor is került már kényes helyzetbe. Végtére is évek óta távol tartja az opportunista nőszemélyeket özvegy édesapjától. Ennek ellenére a rokonainál töltött idő akár élete legnagyobb kihívása is lehet. A leányban utánozhatatlan módon elegyedik a bőbeszédűség és a kecsesség. Eltökéli, hogy rá jellemző, szabados módszereivel mindnyájuk problémáit megoldja.

Szerintem: 

Egy történelmi romantikus, amiben üdítően hat, hogy

Tovább

Lakatos: Bárcsak tudtam volna rólad

Fülszöveg: barcsak_tudtam_volna_rolad.jpg

Miki egy napi tévésorozat szépfiú sztárjaként falja a nőket. Pontosabban falta, mert mostanában a totális kiégés veszélye fenyegeti. Egy elhajlós estén, a kedvenc szórakozóhelyén aztán szembetalálkozik a végzetével.Petra az a típusú nő, aki pillanatok alatt képes a férfiakat az ujja köré csavarni. Miki sem tud neki ellenállni, sőt, tőle szokatlan módon küzdeni is hajlandó az öntörvényű, életigenlő nőért, a vonzalom pedig kölcsönösnek látszik. Mindez idillien hangzik, nem igaz? Nos, az is volna, ha nem feszülne kettejük között egy súlyos, elhallgatott titok… És ha egy történetben felüti a fejét egy titok, az bizony előbb-utóbb hatalmas robbanást okoz…

Szerintem: 

Tipikusan az a történet, amit

Tovább

Hart: A zabolátlan

A korona lovagjai 3.

a_zabolatlan_3.jpgFülszöveg:

Edward Craven különleges megbízatással tér vissza a napóleoni háborúkból, amelyet közvetlenül a miniszterelnöktől kapott. Rövid úton annak az embernek az alkalmazásában találja magát, aki eget-földet megmozgatott azért, hogy előkerítse őt. Csakhogy Redcliff grófjának zabolátlan öccse nem szokott megfutamodni a kihívások elől.
Sophie Valentine, Ashford grófjának rejtegetett lánya egyedül éli az életét vidéki birtokukon, és közben fényűző bálokról álmodozik. Egy nap egy titokzatos idegen jelenik meg az otthonában, akiről azonnal tudja, hogy nem az, akinek mondja magát. Mégis, ahelyett, hogy felfedné a férfit apja előtt, egymaga szeretné kideríteni, ki ő valójában.
Vajon Edward le tudja leplezni Ashford ténykedését, mielőtt kiderülne a titka? És Sophie képes lesz szembeszállni az édesapjával egy olyan férfiért, akinek a kiléte is hazugság?

Szerintem: 

A helyzet az, hogy nem tudok mit

Tovább

Albright: Miután elmentél

Búcsúszimfónia 1.

Fülszöveg: miutan_elmentel.jpg

Harmony képtelen elengedni a múltat. Kislányként mindene megvolt: jó fej, menő szülők, akik rajongásig szerették. Azt hitte, ő a legszerencsésebb gyerek a világon, mígnem egy hideg, téli reggelen mindent örökre elveszített.
Édesanyja meghalt, és imádott rockzenész édesapja is magára hagyta. Tíz éve csak sodródik. Fél újból szeretni, ezért senkit sem enged közel magához. Egyedül a zenében talál vigaszt, és úgy tűnik, különleges tehetsége szélesre tárhatja előtte a világ kapuit. Azonban a találkozás a távolságtartó, vonzó brit sportolóval, Hayden Pryce-szal megváltoztat benne mindent. Örökre.
Vajon a szerelem begyógyíthatja két megtört lélek sebeit? Képesek lesznek megtanítani egymást újra szeretni? És még nem is tudják, hogy egy különös ismerős visszatérte a múltból mindkettőjük világát fenekestől felforgatja majd.

Szerintem: 

Nem kellene az egész regényre haragudnom, mert

Tovább

Paj Csa: A macskám tényleg utál engem

Macska és Kutya 2.

a_macskam2.jpgFülszöveg: 

Amikor azt hiszed, hogy már betéve ismered Őfelsége és alattvalói összes kalandját, érkezik a meglepetés!

A népszerű képregénysorozat második része felér Paj Csa első művének minden komikus és még annál is komikusabb pillanatához. A kötet ismét a művész sajátos illusztrációs stílusában készült. A bővülő szereplőgárda, a még hajmeresztőbb balhék és a macska egyre távolságtartóbb magatartása láttán a Kölyöknek el kell gondolkodnia azon, miért viselkednek a háziállatai úgy (olyan rosszul), ahogy. A Kölyök logikus következtetése: A macskám tényleg utál engem!

Szerintem: 

Az újdonság varázsa talán

Tovább

Paj Csa: A macskám utál engem

Macska és Kutya 1.

Fülszöveg: a_macskam1.jpg

Vannak kis kedvencek, akik imádják a gazdájukat – és aztán ott van Őfelsége

Ez a pökhendi házi macska elvárja a királyi bánásmódot, és örömmel mutatja meg a „Kölyöknek”, hogy ki a főnök. A szóban forgó Kölyök mindent elkövet, hogy eleget tegyen macskája szeszélyeinek, de erőfeszítéseiért cserébe csak a „Kakilapátolás tábornokává” léptetik elő. Még Bubu Baba, a mopsz érkezése sem képes átrendezni a hierarchiát Őfelsége birodalmában.

Szerintem: 

Kevés olyan cuki képregénybe futottam bele, mint

Tovább

Kennedy & Bowen: Jófiú

PNC 1.

jofiu.jpgFülszöveg: 

Jess Canning életének legnagyobb kihívása, hogy megszervezze az öccse, Jamie és hokisztár párja, Wes esküvőjét, ahol a legmenőbb hokijátékosok is ott vannak a vendéglistán. Mivel eleve ő a család fekete báránya, nem vallhat kudarcot. És senki – de tényleg senki! – nem szerezhet tudomást az óriási hibáról, amit tavasszal, egy gyenge pillanatában követett el a vőlegény tanújával. Helytelen dolog volt, aminek nem lesz ismétlése. Kizárt. Még akkor sem, ha a világ legszexibb pasijáról van szó.

Blake Riley a sors személyes ajándékának érzi az esküvőt. Jess és ő is tanúk? Kezdődjön a játék! És akkor mi van, ha némi (na jó, nagy) ellenállásba ütközik? Csak meg kell győznie a makacs szőkét, hogy igazából jófiú, rossz hírnévvel. Szerencsére minden profi hokijátékos tudja, hogy erőfeszítést kell tennie, ha gólt akar lőni.

Jessnek viszont égetőbb problémája is akad annál, mintsem hogy pásztorórákra gondoljon egy nagyra nőtt kisfiúval. Vajon időben elkezdődik a szertartás – még akkor is, ha valaki leitatta a nagymamát? Való egyáltalán csillám egy esküvőre? És mennyire helyénvaló kinyírni a vőlegény tanúját?

Szerintem: 

Újabb univerzumépítés kezdete. Az alapsorozatban

Tovább
süti beállítások módosítása