5: Lockhart: A hazudósok - ismerd meg Cadyt! Egy nagy vagyon tulajának kedvenc unokáját, aki szép is, gazdag is és az a legnagyobb baja az életében, hogy annyi mindenük van, hogy az apróságokon veszekednek! Hősnőnk szerelmes lesz, és nem tetszik neki, ahogy a nagyapja a kiszemelt fiúra néz. Uszítja az unokatestvéreket is, tervez egy nagy őrültséget, aminek aztán meg kell fizetni az árát. De nem neki. Ő sajnálja csak magát.

4: Campbell: Mindig a férj a tettes - három lány, akik a főiskolán lettek nagy barátnők. Aztán történt egy tragédia, és elszakadtak egymástól. 20 évvel később az egyikük halott, és kérdéses, megölték-e, ki tette és miért. A gond csak az, hogy mindhárom lány elég ellenszenves. Titkolóznak, önzőek és nagyon tudják keverni a lapokat. Az utolsó poén nagyon ült le, de most komolyan az elején meghalt srác a legszimpatikusabb szereplő? Komolyan.

3: Kolev: A potyautas - Christopher igazi sikerember. Megdolgozott a pénzéért, a kinézetéért, amit nagyon ki is tud élvezni. Közben mások életére és problémáira érzéketlenné vált, de most leckét kap az élettől. Csak pár dolgot venni ugrott be, de mire elhajtana, egy hajléktalan bevette magát a sportkocsi hátuljába. Az autót nem lehet otthagyni, ki tudna mit tenne vele. De mit akar a férfi, veszélyben van mellette? A patthelyzet adott és Christopher nem az az ember, aki megérdemli, hogy mindent megússzon. Nem mintha a csöves szimpatikusabb lenne...

2: Wrobel: Bocsáss meg, Rose Gold - Rose Gold úgy nőtt fel, hogy komolyan betegnek hitte magát. Az anyjának köszönhette, aki megbetegítette a gyereket és eljátszotta a mártír anyát. A lány börtönbe küldte, felfedezte az eltitkolt történetét és amikor az anyja kikerül, mindenkinek kész megfizetni, aki ártott neki. Áldozat ő, ugyanakkor a leckét is megtanulta, és szociopata lett belőle. Egy történet, ahol csak a kisbaba ártatlan és mindenki megérdemli a szenvedést, ami jut neki.

1: Esposito: Bűn - Alvie meggyőződése, hogy ő mindent megérdemel az élettől. Jó pasit, vagyont, jó állást és luxust, szórakozást. Mit tesz érte? Semmit! Ő úgy akar mindent, hogy hulljon egyenesen az ölébe. Ha valami nem sikerül, az természetesen mindig másnak a hibája. Egyik pasit követi a másik, és hősnőnknek az sem okoz gondot, ha valakit le kell lőnie. Erkölcse nincs, de elvárása annál több. Ő bizony olyan nő, aki elől egy kemény bérgyilkos is menekülőre kell fogja, mert az őrült nő félreértésből és szerelemből simán agyonlövi.

Más időbe kerülő, túlélő, szerelmet találó.

Almássy Anna fiatal jogász, aki a szülei házassági évfordulóját ünnepli a Balatonnál. A lányt azonban egy különös örvény megragadja, és a mocsárban tér magához. Még nagyobb döbbenet éri, amikor egy másik emberrel találkozik, és kiderül, visszakerült 1763-ba. Szerencséjére a javasasszony Katica befogadja, és segít neki alkalmazkodni a korhoz. Füred akkori ura, a gazdag és jóképű Oroszy Mihály felfigyel a lányra, aki nagyon más, mint a korabeli nők. Meg akarja tudni Anna titkát, aki tartaná a távolságot a nemestől, aki egyre jobban belopja magát a szívébe. De pontosan tudja azt is, mennyi minden szól ellenük: a kor szokásai szerint ő nagyon Mihály rangja alatt van, és nem akarna csak szerető lenni. Másrészt, még nem adta fel a reményt, hogy az örvény újra megnyílik és hazajut a XXI. századba.

Ha időutazós romantika, akkor az Outlander a nagyon népszerű darab jelenleg. A sorozat sikere miatt a könyvek megint népszerűek, magyarul is szépen sorra jönnek ki. Miért emlegetem? Mert az alapja ugyanaz, mint Karády Anna regényének.

Itt is van egy modern korból érkezett nő, aki belekeveredik egy időalagútba, és a múltba köt ki. Még az is egyezik, hogy szerelemre lelnek ott, és végül a múltbeli életet választják a szeretett férfi mellett, mint a visszatérést a saját korukba.

Azonban Karády Anna kötete nagyon a mienk. Egyrészt, a Balaton mellett játszódik. Másrészt, a magyar történelem elevenedik meg az időutazás következményeképpen. Anna fel is fedez nem egy dolgot a múltban, ami az emberi és a magyar virtusban változatlan. Rengeteg mindent felhasznál Balatonfüred történetéből, a magyarok helyzetéről Mária Terézia uralkodása alatt.

A történelmi romantikus regényekben irritálni szokott, amikor a történelem csak buta díszlet. Karády Anna viszont olyan ügyesen teremt történelmi környezetet, hogy anélkül érzem történelminek a regényét, hogy pl. a kor nagyjait szereplőként bevonná, vagy zajlana valamilyen jelentős történelmi esemény. Abszolút el tudtam képzelni, milyen lehetett a XVIII. században élni. A mindennapok, a társadalmi rendszer, az emberek kulturális környezete vagy éppen a mindennapok tudása. Nem csak a nemesi udvarba nyújt betekintést, de az egész lent élők életére is rálátunk. Nagyon berántott a könyv ezekkel, élvezet volt olvasni.

Mellette pedig a szórakoztatási igényem is kielégítette. Anna alkalmazkodik a korhoz, túlél, majd szerelmes is lesz, de a happy endért küzdeni kell. Nem csak neki, a férfinak is. Romantikus regényhez képest bőven van cselekménye, izgalmas is, a fejezetek szinte olvastatják magukat.

Bár egy ponton romantikusabb a színezete, mint ami jól esett – amikor Anna Mihály szeretője lesz és viszonyuk lesz –, de itt nem kell arra panaszkodnom, hogy nem hiteles a szerelmi szál. Ez a két ember megismeri egymást, és bár a kapcsolatukban ott a fizikai vonzalom is, nem keveri össze Karády a szexuális szenvedélyt a szerelemmel. Elhittem, hogy a hősei egymásba szerettek, és romantikus regénynél ez nálam nagy dicséret.

Jár a pont azért is, mert nem kétszereplős a regény. A másik halálom, amikor a romantikus regényben minden a két főszereplő körül forog, más szinte meg se jelenik. Itt viszont emlékezetes mellékszereplők is vannak – miközben a hősöket nagyon tudtam kedvelni.

Még a nyelvezete is tetszett. Pl. ahogy a nyelvi különbségeket megfogja.

Őszre ígérve van a folytatás, már most nagyon várom. Elsőkönyves Karády, jó kötettel.

Karády: A füredi lány – Mint történelmi romantikus: 95% hihető a kor ábrázolása, érdekes is, a romantika is működik.

Szubjektíven: 85% egy ponton nekem kicsit sok volt a romantika, különben faltam végig.

• Alexandra: Beszüremlő fény - történelmi, háborús
• General Press: Nő a peronon - thriller
  • A nyaralás - thriller
• 21. Század: Anyja lánya - thriller
  • Szép álmokat - skandináv krimi
• Kossuth: A Birodalom lánya - történelmi, háborús, romantikus
  • Náci műkincsrablók - történelmi, kaland
• Animus: Dal a sötétben - skandináv krimi
• Delta Vision: Zeusz fia - fantasy, kaland
  • Végtelen világok - sci-fi antológia
  • Zombifarm - humoros, sci-fi, posztapokaliptikus
  • A róka vére - akció, fantasy

• Vinton: Színlelt jegyesség - történelmi romantikus
• Cartaphilus: Szép új világ - disztópia
  • Visszatérés a szép új világhoz - disztópia
• Helikon: Szentivánéji krimik - krimi, novellák
• Könyvmolyképző: A sötét prófécia - gyerekkönyv, kaland, fantasy
  • Megtört büszkeség - kaland, gyerekkönyv
• Gabo: Légszomj - horror antológia
• Álomgyár: Recepciós kisasszonyok - női
  • Likvidált szerelem - thriller, akció

Június

7. Jackson: Ezüstút - skandináv krimi 4,5

8. Moreno: Ne randizz Rosa Santosszal! - ifjúsági 4

9. Backman: Amit a fiamnak tudnia kell a világról - humoros 4,5

10. Picoult: Második látásra - női krimi 3,5

11. Taylor: Végzetes játék - thriller 4

12. Kleypas: Botrány tavasszal - történelmi romantikus 3

     Henry: Második otthonunk - családregény 4

13. Millar & Vaughn: Kingsman - képregény 4

    Szántó: Egy pap vallomása - krimi 4

A héten virtuális könyvhét volt, remélem, mindenki talált kedvére való újdonságot! :) Nagy örömömre már az e-bookokat is akciózták. 

Hitet tesztelő, emberrablós, gyilkos játszmás, vallásos.

Budai Viktor többszörösen különleges alak a budapesti rendőrség kötelékében. Fekete anya és magyar apa gyermekeként a sötétebb bőrszíne miatt többet kellett küzdenie, mint a társainak. A tehetsége azonban vitathatatlan: máig ő az egyetlen magyar rendőr, akinek sikerült elvégeznie az FBI profilozó képzését. Miután elkapott egy sorozatgyilkost, osztályvezető is lett belőle. Ám egy családi tragédia, imádott felesége halála után valami elveszett belőle. Már csak az érdekes ügyek tartják életben és a nevelt fia, Olivér támogatása. Egy alkalommal egy pap megy be az osztályára, és őt akarja látni. Vallomást kíván tenni: elmondja, hogy egy kamaszlány és egy pap élve lett eltemetve. Pár napja van, hogy megtalálja őket, vagy mindketten megfulladnak. Bizonyíték, nyom nincs, de a pap tesz róla, hogy higgyenek neki – bevonja Viktor riválisát, a törtető Barbarát is. Megindul a versenyfutás.

Szántó Dániel kötete ránézésre ijesztő. Akkora, mint egy tégla és van súlya. 500 oldal felett van – egy kriminél az húzós, vajon lesz annyira érdekes az ügy, hogy végig lekössön a könyv? A másik, a borító. Ki hogy van bele, de az a kereszt bennem nem kelt pozitív benyomást, inkább nyomasztónak találom.

Ahogy azonban olvasni kezdtem, gyorsan tűntek el a kétségeim. Először is, a borító a cselekmény ismeretében teljesen jó. A kereszt a vallásra utal, hiszen egy hitevesztett pap akar Isten létéről bizonyítékot szerezni egy gyilkos kísérletet megrendezve. A sírok meg az élve eltemetés miatt kellettek.

Másodszor, annyi szálat és karaktert mozgat a szerző, hogy valóban értelmesen és érdekesen ki tudja tölteni a cselekményt. Nem csak ez az emberrablásos történet zajlik. Budapest három maffiafőnök uralma alatt áll, és hogy a papot komolyan vegyék, Barbarának ezekről adott tippeket és megindul egy másik hadművelet is. Így van bűnszervezetes történet benne.

A rendőrségi munka sem csak a nyomozásból áll. A különböző csoportok és tehetséges emberek vetélkednek, nagy a versengés. Barbara kifejezetten versengő alkat, és elég komoly játszmázás folyik a színfalak mögött. Közben a politikai érdekek is beköszönnek, és kifejezetten elkeserítő képet kapunk arról, hogy milyen is a rendőrök élete. Nem a bűnözők elkapása kerül a prioritási lista élére, hanem a helyezkedés és csúnyán szólva egy bizonyos testrész kinyalása. Aki pedig nem megy ezekbe bele, könnyen pária lehet, ahogy Viktor is megtapasztalja majd a történet során.

Mindezek mellett a kötet még emberi történetekkel és drámákkal is tele van. Viktor a skandináv krimik hőseire hajaz: nagyon profi nyomozó, olyan megérzései és megfigyelései vannak, hogy fényévekkel jár a többiek előtt. De magánemberként szenved és elveszett. De a magánéleti nyomor sokakban megvan: Barbara, Olivér, Botond, Zsófia. A fél szereplőgárdát felsorolhatom. Nincsenek boldog karakterek, mindenkinek terhei és dilemmái vannak.

A fentiekből talán érezni, hogy Szántó nem egyszereplős regényt írt. Viktor a főszereplő, de mellette sokan mások is fontos szerepet kapnak, és élővé teszi őket a szerző.

A cselekmény fordulatos, vannak meglepetések. Ezzel kapcsolatos az egyik, ami nem igazán tetszett a könyvben. A vége ismeretében nekem nem akar összeállni Olivér története. De a folytatás jön, talán majd akkor a helyére kerül az is.

A másik a vallási dilemma. Azt értem, mi lökte az atyát válságba. Azt nem, ezzel hogyan akarja visszaszerezni a hitét. De ez a sztori minőségén nem változtat, korrekt krimi.

Szántó: Egy pap vallomása – Mint krimi: 85% változatos és izgalmas cselekmény, összetett és szenvedő szereplők.

Szubjektíven: 70% egy befejezetlen szál és a pap elmélete irritál, különben bírtam, lekötött.

Kém életbe csöppenő, új életet kezdő, őrült tervet megakadályozó.

Jack régen maga mögött hagyta a múltját. Szegény, rossz környékről származó fiúból küzdötte fel magát a kémvilág csúcsára. Ha valamiért visszanéz, az a testvére és annak fia. A nő egyik rossz férfi után köt ki egy még rosszabbnál, Gary pedig lassanként teljesen elzüllik mellettük. Amikor egy kocsilopás miatt kell az unokaöccsét kihúznia a bajból, Jack meglát benne valamit az egykori önmagából. Elhatározza, ad egy komoly esélyt a fiúnak. Beszervezi a kémiskolába, kitörhet, ha elég ereje lesz hozzá. Közben egy különös ügyön dolgozik: világsztárokat rabolnak el ok nélkül, nem kérnek váltságdíjat sem értük. Ki teszi miért, és milyen ördögi tervet forgat a fejében? London ügynök hamarosan a világ megmentésén dolgozik, oldalán az unokaöccsével.

Kingsman. Kezdjük talán rögtön azzal, hogy a Kingsman a kedvenc kémfilmem. Nekem nem James Bond, Ethan Hunt vagy Jason Bourne a Kém, hanem a Kingsman emberei. Így eleve olyan magas lécet kellett volna megugrani ennek a képregénynek, hogy igazán elégedett legyek, ami szinte az égben van. Nem is lepett meg, hogy folyamatosan azt találtam meg, amiért a filmet jobban szeretem.

Kezdjük talán azzal, hogy a film alaptörténetét sokkal jobban szerettem. Itt nem is igazán van külön kémszerv, simán olyanok, mintha pl. az MI6 különleges osztaga lennének. Nincs itt semmi abból a stílusból vagy rejtélyből, ami nekem a Kingsman. Nincs szabóság, nincs álca. Sokkal unalmasabb, hogy számítástechnikusnak állítják be magukat.

A karakterek és a háttértörténeteik is egyszerűbbek. Jack rászánja magát, hogy aktívan segítsen a családján. Gary rájön, hogy van más alternatíva is a számára, mint az utca és a züllés. Nem szerettem, hogy milyen könnyeden veszi a srác az akadályokat, általában buta indokokkal. Igaz, nem ebben látom először, hogy valaki videójátékból tanult meg lőni, de nehogy ezzel már beelőzze azokat is, akik tényleg tanultak lőni…

Talán eljutottunk oda, ami a fő bajom. Nekem a képregényben nem lett szimpatikus Gary. Határozottan suttyó kölyök volt, nem láttam meg benne azt, amit a bácsikája igen. A filmben nem volt annyira üres a feje – nem véletlenül nevetgéltek a többiek azon, hogy a tudása a tévéműsorokból meg az utcából áll. Ok, találékony és túlélő alkat, de miért kellett mellette ennyire white trash alakot csinálni belőle fejben? Nem is tudtam elhinni, amikor a végére nem csak stílust vált, de pillanatok lesz belőle kiművelt fő. Mégis, mikor és hogyan? Jack meg James Bond képregényes verziója – hol van az a plusz, amit Colin Firth beletett a szerepbe?

Folytathatom hosszan, ezen nagyon tudok panaszkodni. Pedig a maga módján ez egy korrekt képregény, sok jó dolog is van benne.

A történet pörgős, izgalmas, kalandos és van benne humor is. Gary kiképzésének elemei, de a gonosz terve is, amiben van egy nagyon debil elem. A készítők meg rá is tesznek egy lapáttal: már a nyitás, az elrabolt Mark Hamill-lal… Sok a popkulturális utalás, fiatalos, van húzása.

Még egy kis szívet is sikerült beletenni, hiszen Gary kiszakad innen, és ezt arra használja, hogy az anyját és a kistestvérét is kimentse. Tud adni, pozitív értékei vannak – azért a kémes, világmegmentős történet mögött van egy komoly családi összetartás, és annak a reménye is, hogy nincs vesztett ügy. Ha az emberek összefognak: a család összefog mindenki menthető. Gonosz tőlem, ha én nem sajnáltam az anyát, és szerintem magát okolhatta a bajaiért?

Lehet, hogy én egy filmkönyvvel boldogabb lennék, de képregénynek korrekt.

Millar & Vaughn: Kingsman – Titkos szolgálat – Mint képregény: 75% pörgős történet, sok humor és utalás, menő karakterek. Egyedi rajzok.

Szubjektíven: 70% annyira a film függője vagyok, hogy fájnak az eltérések. Ez szimplább.

Phoebe nem szeretett anya lenni. Nem tudott kötődni a fiához, és menekülési útvonalakon törte a fejét. Ivott is, és régi szerelméhez készült volna elmenekülni. De az alig kétéves Tommyt elrabolták. Egyszer csak eltűnt a vízi játszótérről. A bűntudat átír mindent: ha jobb anya lett volna, ha nem azzal a férfival telefonál éppen, akihez szökni akart volna. Iszik, gyógyszereket szed, kiüti magát.

A férje még kitart, neki mindig is Phoebe volt az álomnő. Együtt nőttek fel, és bár a jóképű fiúnak sorra megvoltak a környékbeli lányok, Phoebe volt, akit istenített. Amikor a színésznőnek álló lányt elhagyta az aktuális barátja, Luke lecsapott, összejöttek, és mire a lány észbe kapott, már feleségül is ment Luke-hoz, hazaköltöztek Ausztráliába és gyereket várt. De már Luke sem tudja sokáig tagadni, mennyire szétesett a felesége és a házassága.

Majd egy üzenetet talál Phoebe a postaládában. Egy vers, ami a fiára utal. Megszállott lesz, meg akarja fejteni a sorokat. A versek jönnek, és a rendőrség arra jut, hogy a gyógyszeres kómában Phoebe írja őket, aki talán bántotta a gyerekét és ez a bűntudata kivetülése. Phoebe viszont egy környékbeli nőre gyanakszik, aki gyerekként a barátjuk volt, de a vad dolgai miatt eltaszították maguktól.

A kiakadt Luke egy régi barátnőnél lel vigaszt, aki a kislányával hajóútra megy a férfival. Elsőnek a lány jön rá, hogy nem is kutyájuk volt, hanem az anyja tartja fogja Tommy-t hónapok óta. Amikor Luke is megvilágosodik, mentené innen a gyerekeket. Őket még sikerül csónakba tennie.

Phoebe, aki közben összerakja a történetet, rájuk talál. A parti őrség még Luke-ot is ki tudja menteni. Phoebe neveli tovább a két gyereket, mindenkit mániásan ellenőríz – megvan az új megszállottsága. Luke dolgozik azon, hogy hazamehessen hozzájuk.

Vidéki, családegyesítő, jövőt építő, titkokat megismerő.

Két szomszéd egy alkalommal kártyázott, elég ittasan. Az eredmény: a gazdagabb eljátszotta a családi birtok egy részét, és a majorság átkerült a másik tulajdonába. Ezzel indult a Culbone és a Melchior család viszálya. A következő 100 évben szerették el egymás szerelmét, ármánykodtak és legendás ellenségek lettek a környéken. Amikor a birtok ura meghal, a férfi két unokahúgára és egy Culbone fiatalemberre hagyja a területet, amit senki nem ért. A lányok ki akarják nyomozni a mögötte levő történetet, miközben Gabriel barátkozik a vidéki élet gondolatával és a családja költözésével. A két családban pedig bőven akad titok, amit feltárhatnak: gyűlölet, szerelem, viszonyok töltötték meg az előző generációk életét. Most is akad egy Culbone, aki Melchior lányra vet szemet…

Veronica Henry regényére két jelzőt találok nagyon illőnek: a családtörténet és a románc. Mindez olyan hangulatosan, hogy bár sok az ismétlődő elem és bizony a klisék sem maradtak ki, kellemes olvasmány lett a végeredmény.

A kettő közül inkább családregénynek érzem. Négy generáció története van benne a kötetben, és minden szereplőnek nagyon fontos a család. Erősek is a családi kapcsok: az unokahúgok imádják a bácsikájuk, jól kijönnek a szüleikkel és a köztük levő kapcsolat is testvéri inkább, nem csak baráti. Az ő családfájuk, a Melchior van részletesebben megírva a kötetben. Ahogy a múltjuk nyomozzák, olyan történetekre bukkannak, ahol a Melchior felmenők útjai keresztezték a Culbone családét. De minden történetben inkább a Melchior szemszöget éreztem erősebbnek.

A jelen más egy kicsit, mert a két Melchior lány mellett Gabriel Culbone lép elő főszereplőnek. Ő azonban nem a múlt felé kötődik erősen, hanem az élettársához és a kislányukhoz, és a családbővítési tervekhez. De rá is igaz, hogy nagyon családcentrikus és az határozza meg a döntéseit, hogy mi a legjobb a családjának.

Szerettem is ebben a könyvben, hogy megvan benne az a vidéki, családias hangulat, ami már szinte nosztalgikus. Lassabb, mint a modern élet. Szorosan kötődnek a szereplők.

Csak ezek után érzem romantikus regénynek, és hozzátéve, hogy a szerelem is családi kapcsokra van levetítve. A múltbeli történetekből az a végső lényeg, hogyan gabalyodtak össze a vérvonalak, leginkább titokban. Mert bizony van Melchior, aki igazából Culbone gyerek, ahogy Culbone nevet is kapott, aki Melchior igazából. Ezeket a történeteket eleveníti fel majd a szerző, és színesíti velük a történetet. Ezekben van több csajos elem, szappanoperás fordulat. Ehhez képest a jelen egyszerűbb, hétköznapibb, csendesebb. Mondjuk, nekem pont az tetszett benne, hogy nincsenek mesebeli konfliktusok.

Gabriel szereti Lolát és a lányuk. Mindössze nehezen jön össze a második baba. Georgia tudja, mi az állomállása, de beragadt valami másba. Tabitha haragudni akar a hazaköltöző Dashre, de a fiatalember rendes és figyelmes, láthatóan hidegen hagyja, hogy elvileg ellenséges családok sarjai. Neki az ember számít, nem a neve. Csupa olyan konfliktus, ami nem felfújt, nem popcorn szappanopera, de átélhető. Nekem igazibb volt így ez a történet – a bulvár igényt meg kielégíti, hogy a felmenőik hogyan kavartak egymással.

Tele van jó emberekkel a könyv, sokakat idealizáltnak is éreztem. Csak éppen annyira szerettem a történet családias hangulatát, hogy ez nem zavart különösebben. Az már jobban, hogy felszínesek is az alakok. Mivel sok a karakter, mindenki csak egy-egy tulajdonság, egy-egy történet és konfliktus. Nincs mélyebb hős benne, bár így is szerethetők lettek.

Máskor talán több mindenbe belekötnék, pl. a sok szappanoperás fordulatba, de annyira jól esett ez a családi erő és összefogás most a lelkemnek, hogy csak szerettem olvasni.

Henry: Második otthonunk – Mint családregény: 75% generációk története, egyik bulváros, másik mindennapi. Hangulatos.

Szubjektíven: 80% bár bennem van a kisördög, hogy a szereplőkkel, szappannal viaskodjam, de csak jól esett a történet atmoszférája.

Kosztümös, házasságra kényszerülő, szerelembe eső.

Daisy az utolsó a lányok között, aki még nem ment férjhez. Már a saját nővére is a szülés előtt áll, a többieknek már kislányai vannak. Az apja megelégeli, hogy a lányának senki nem elég jó. Ha a nővéréhez hasonlóan nem fogott magának eddig egy angol nemest – noha sokan pályáznának arra, hogy rokonságba kerüljenek általuk Marcusszal –, akkor a maga módján akarja kiválasztani a vejét. A saját fiai nem alkalmasak átvenni a családi céget, viszont a jó nevű családból származó, de szegény Matthew az ő szárnyai alatt igazi üzletemberré érett, akire hagyhatná a gyárat, és akit szívesen látna az unokái apjának. Daisy eleinte nagyon tiltakozik, de akkor újra találkozik a férfival, aki már nem egy esetlen kamasz többé.

Ezt a sorozatot is sikerült össze-vissza olvasnom, még egy rész vissza is van, de ez cseppet sem zavart. Annyira egyforma mind, és annyira tudom, mi lesz a vége, hogy teljesen mindegy, melyik lány szerelmi történetét olvasom előbb vagy utóbb. Ez jó hír annak, aki úgy veszi közbe, hogy nem tudta, egy sorozat sokadik részét választotta.

Sajnos, azt is el lehet mondani, hogy ez is ugyanazt a kaptafát használja, amit ezen sorozat többi része. Ahogy a pár egymásra kattan, ahogy egy utolsó akadály legyőzése után jön a nagy happy end. Az egész regényben egy csavar volt, ami meg tudott lepni. Voltak tippjeim, mi lehet Matthew titka, amiért annyira nehezen szánja rá magát a nősülésre – noha szerelmes Daisybe, akit meg is hódít. Pont az ellenkezőjére gondoltam: valami nagy örökösnek tippeltem, erre kiderül, hogy a semmiből tört fel és self-made man. Azt még kicsit sajnáltam is, hogy az ezzel együtt behozott bűnügyi szál milyen könnyen meg lesz oldva, az legalább hozott egy kis izgalmat.

Mert különben egyértelmű, hogy mi lesz itt. Bár Daisy eleinte fogadkozik, hogy nem kell neki az apja választotta vőlegény, elég az első találkozás, hogy a szikra belobbanjon. Újfent bele lehet kötni abba, hogy mennyire vágy és mennyire mélyebb ez a szerelem. Matthew részéről hihetőbbnek tartom: ő már az Államokban is szerette a lányt, bár kétlem, hogy megismerni meg tudta volna ott. Látta az apjával, ilyesmik. Daisy viszont egy akkora pálforduláson megy át, ami sok. A kezdeti ellenszenvből vak bizalom lesz. Miután le is fekszik a férfival, az elvakult szerelmes mintapéldáját hozza. (Én meg soknak tartom a szexjeleneteket.)

Tipikusak a szereplők abból a szemszögből is, hogy ebben a sorozatban egy nő és egy férfi kivételével – akik nem egymásban lelik meg az igazit, jegyzem meg – nem a szépségekről olvashatunk. Külsőre karakteresek inkább. Nincs ezzel gond, az viszont már zavar, hogy ez mennyire ki van emelve. Ahhoz képest, hogy mennyire öntudatos, és a saját sorsuk kézbe venni próbáló nők ők elvileg, Daisy is, túl sokat foglalkoznak a külsejükkel. Nem mintha a vagyon nem pótolná, hogy nem ők a bálok szépei…

A férfiak is egy kaptafára készültek, Matthew is illik a sorba. Itt olyan férfiak vannak, akik nagyon jók a saját területükön, és ha nemesnek is születtek – nem csak Matthew, aki nem –, jó üzletemberek. Van a jellemükben szikárság is. A legnagyobb titkot Matthew kapta köztük, és tulajdonképpen ez az egy, ami kicsit jellemmé teszi.

Igaz, Daisy és Matthew sem voltak számomra emlékezetesek, ahhoz túl üresnek érzem mindkét karaktert. Pláne, amikor minden a szerelem körül kezd forogni.

A szokásos problémám az is, hogy mennyire jelentéktelen a történelmi színezet. Még csak az sem derül ki egyértelműen, mikor is járunk az időben. A kosztümös környezet, bálok, nemesi rangok és vagyonok jelentik csak a történelmet. Díszlet, nem igazán történelmi így.

Talán az is volt a baj, hogy ennél sokkal többet vártam, így fejezetről fejezetre csalódtam, hogy mennyire ismerős, s így unalmas az egész történet és násztánc.

Kleypas: Botrány tavasszal – Mint történelmi romantikus: 60% a történelmet díszletként használva szórakoztató románc.

Szubjektíven: 40% hiába kerestem benne bármi pluszt, az írónő ugyanazt a sablont hozta újra.

MI a közös az alábbi regényekben?

• Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
• Robert Bloch: Pszicho
• Winston Graham: Marnie
• John Steinbeck: Lifeboat (Mentőcsónak)
• Daphne du Maurier: A fogadó titka

Megoldás: Tovább!