Gyerekrablós, paranoiás, küszködő.

Luke kamaszkora óta odavolt Phoebe-ért. Amikor a lány szíve összetört egy csalfa barát miatt, Luke vigasztalta meg, ejtette teherbe és vette feleségül. Hazaköltöztek Ausztráliába, Luke egyre fejlesztette a cégét, míg Phoebe családanya lett. Látszólag élik a kertvárosi idillt a kisfiukkal, míg a gyereknek nyoma nem veszik egy vidámparkban töltött napon. Fél év telik el, és Tommyról semmi hír nincs. Luke a munkába, Phoebe az altatókhoz menekül. Ám akkor érkezik egy levél, benne egy versike. Végre jelentkezik az emberrabló? Phoebe hajszába kezd a fia után, míg mindenki, a rendőrség és a férje is egyre inkább őrültnek tartja. A nő azonban nem tudja feladni a reményt, még ha szembe is kell néznie a saját bűneivel is az úton.

Az a könyv, amelynél nem tudom eldönteni, mennyire tetszett nekem ez a történet. Van, ami jó volt benne, más meg egészen irritált. De nézzük sorba!

A történet több elbeszélőt kapott, váltott nézőpontban íródott. Ez olvasóként jó nekünk, hiszen több nézőpontból ismerhetjük meg a szereplőket és a történteket. Tisztább, kevésbé elfogult véleményt alakíthatunk ki. Többet is tudunk így – a cselekmény hozta rejtélyekre így jobban tudunk választ találni. Felmerül egy ponton, mennyire megbízhatóak ezek az elbeszélők. Újabban a megbízhatatlan elbeszélős történeteket is szeretem, így nekem jó móka volt, hogy kiszűrtem, ki mit szépít vagy hazudik még nekünk – a történetben magának – is. Volt, amire egész jól ráéreztem. (Ennek mindig örülök is.)

Ahogy jönnek a versek, és nő a feszültség, megindul Phoebe hajszája/őrülete. Taylor két klasszikus thriller helyzetet hoz játékba: a Gázláng és Oidipusz esetét. Vagyis, el kell döntenünk, kinek hiszünk, és Phoebe áldozat vagy elkövető. Ő a Gázláng hősnője, akiről valaki el akarja hitetni, még saját magával is, hogy megőrült? Vagy Phoebe olyan, mint Oidipusz, aki tudtán kívül saját maga után nyomoz? Azt szerettem benne, hogy nagyon sokáig hihető maradt mindkét verzió, és nem tudhatjuk, Phoebe bűnös vagy sem.

Azzal viszont már bajban vagyok, hogy Taylor elkezdi a szereplőket egyszerre le- és felépíteni. Nem hősei vannak, hanem gyarló szereplői, akik mocskos dolgokat tesznek. Minél jobban megismerjük annál, annál esendőbbek és egyes dolgaik undoríthatnak. Luke, a látszólag mintaférj. Aki kamaszként végigment az egész baráti társaságon? Nagyon nem bírtam, hogy itt abszolút természetesnek vette mindenki, hogy Luke kamaszodni kezdett, aztán a kamaszodó lányokká váló gyerekkori barátokat sorra fektette le. Mert az olyan kamaszos tipikus, hogy barátokból dugópajtik lesznek többekkel is…

Phoebe, aki most szinte bele akar halni abba, mennyire hiányzik neki a fia. Aztán látjuk, hogy milyen anya volt abba a másfél évben, amíg mellette volt a kisfia. Ha röviden akarok fogalmazni, nagyon nem mintaanya volt. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy az a nő, aki annyira gyűlölt anya lenni, hogy csak részegen bírta ki a fiával együtt töltött időt, a gyerek elvesztése után beleroppan a gyászba.

Mindenkinek jó mocskos titkai vannak, és nem tudnák egyiket sem gúny nélkül jó embernek nevezni. Akkor mégis, kivel érezzek itt együtt? A végére a gyerekeken kívül sikeresen meg lett utáltatva velem mindenki. Nem szeretem, amikor egy szereplőt se kedvelhetek. Noha azt tudom értékelni, hogy nem tipikus hősies karaktereket kapunk, ez a ritkább verzió.

Van húzása a történetnek, a szöveg meg a thriller szórakoztató tipikus. Helyenként egyes szóismétlések zavartak – ugyanaz a kifejezés 2-3 sorban négyszer is már sok. De vannak érzelmek, van feszültség, az események pörögnek, könnyen olvastam.

A Kristály Pöttyös könyvek közül nem ez lesz a kedvencem, de nem is a leggyengébb, amit már olvastam belőlük. Ki vagyok békülve vele.

Taylor: Végzetes játék – Mint thriller: 75% sok érzelmet megragad, pörög a cselekmény, árnyalja a szereplőit is.

Szubjektíven: 65% a feszültség és a sztori ok, de a szereplők etikai leépítése nekem sok volt.

Cím: Átkozottak

Szerző: R. Kelényi Angelika – az Álomgyár sikerszerzője. Csajos, mai regényeket és történelmi romantikusokat is jegyez általában némi bűnüggyel feldobva.

Műfaj: történelmi romantikus, krimi

Cselekmény: Krisztina történész, aki a Habsburgok történetét kutatja. Vetsera Mária grófnő tetemét elrabolják, majd egy különös helyen bukkannak fel a maradványok. Krisztina Bécsbe utazik válaszokért, miközben a 13 halálállal átkozott Ferenc József története is felsejlik.

Várható megjelenés: őszi kiadás van meghirdetve

Miért várós?

• A szerző történelmi színezetű regényeit falom.
• Sisi és a Habsburg-átok? Rudolf tragikus története? Kamaszkoromban nagyon rá voltam kattanva, és bár az őrület már csökkent, azért a vonzalom még megvan.
• Érdekel, mit hoz ki belőle a szerző.

Szellemes, családi, gyászoló, indiános, családi titkos.

Ross nem tud meghalni, pedig már próbálta. Többek között túlélte egy karcolás nélkül a közúti balesetet, melyben a menyasszonya életét vesztette. Aimee nélkül Ross elveszett, és nem látja, miért érdemes élnie. A szellemvilágot kutatta, remélve, hogy bizonyítékot talál arra, a halál nem a vég. Akkor nyugodtan mehetne Aimee után. A nővére, Shelby kedvéért tart ki, aki egyedül neveli a beteg fiát. Most felkérik, vizsgáljon meg egy birtokot, ahol állítólag szellemek járnak és a múltban egy szép fiatalasszonyt megöltek. Ross elmélete szerint indián temetkezési hely lehetett. Ahogy vizsgálódik, megismerkedik a szépséges és boldogtalan nővel, Liával. Ross megint olyasmit szeretne, ami nem lehet az övé. Lia titka a birtoké, és sokak életét összefűzi, amíg megfejtik, milyen drámák zajlottak ott korábban.

Ez a könyv más élmény volt, mint amit eddig olvastam a szerzőtől, miközben mégsem annyira más. Sok mindenért hamisítatlan Picoult-történet, és az nem baj, ha egy szerző nem mindig ugyanazokat az elemeket használja a történeteiben.

Ami megvan: most is egy családi történetbe csöppenünk. 4 családi dráma kapcsolódik össze: Ross gyásza, Ethan betegsége, Lia boldogtalansága és az anyjának a szerelmi drámája. Picoult külön kezdi elmesélni, és fokozatosan érteti össze a szálakat. Mert ez is egy olyan történet, ahol minden összefügg mindennel. A szereplők sorsa nagyon szorosan összegabalyodott, és együtt kell kibontani, ha boldogok akarnak lenni.

Olyan már megírt témái kerülnek megint elő, mint pl. az abortusz. (Van egy szereplő, aki komolyan gondolkodott rajta, el is megy egy klinikára.) A gyermek betegsége, ami a szülőt is felemészti. Bár a Törékenyben más volt a gyerek baja, az alap ismerős. Hogy nevelsz egy gyereket, aki a halálos ítéletével született? Most nem ezek a központi témák, de érezni, hogy foglalkoztatja az írónőt, nem véletlenül írt ezek köré is már regényt.

Új témaként kapjuk a rasszizmust. Lia és az anyja történetében egy olyan társadalom képe bontakozik ki, amelyben az indiánok nem is voltak emberszámba véve. Ahogy jogilag is kevésbé emberek lettek – mint a sterilizálás a csökkentett letöltendőért cserébe, noha koholt vádakkal került börtönbe. Bele lehet iszonyodni, mit tettek az emberek egymással. Picoult különben pozitív hangú író, a múltba teszi ezeket a mozgalmakat és a borzalmakat, a jelent sokkal elfogadóbbnak és igazságosabbnak rajzolja. Van benne megbocsátás is, hiszen a rosszat tevőknek sem poklot adott meg. Még csak nem is ítélkezik, elfogad és tovább lép.

Ami viszont hiányzott: most nincs bírósági ügy. Helyette egy mini krimit kapunk, amelyben múltbeli bűnöket, gyilkosságot, öngyilkosságot nyomoznak ki. Picoult ezt is egyedi módon hozza. A történet kezdetén megismerjük a rejtélyt, a szereplőket – majd egy nagy fejezetben a múlt elevenedik meg. (Több idősíkú a regény.) A jelen síkjába visszatérve aztán a szereplők azt a történetet derítik fel, amit mi már pontosan ismerünk. Mivel tudjuk a válaszokat, nem is igazán a nyomozás a lényeg, nem is hagyományosan krimi a történet. Itt az a lényeg, hogy az emberekben mit indítanak el a változások, és a jelenükre milyen hatást gyakorol a múlt.

Az valahol tetszett is, ahogy az emberekkel együtt él a múltjuk, és formálja őket. A tapasztalataik teszik őket önmagukká, és a családi sebek, titkok is részei ennek. Ahhoz, hogy a jobb felé tudjanak haladni, meg kell ismerni a történeteket, feldolgozni és akkor tudnak valami több felé haladni.

Nálam az is pozitívum, hogy a szerelmi szálak nincsenek túlírva. A mitikus szál miatt van, amin felszaladt a szemöldököm (Ross vonzalma Lia felé), de ez nem nyálas romantika.

Női regény, sok érzelemmel, nagyon is emberi drámákkal, egy csipetnyi bűnüggyel és szellemes ízesítéssel. Azért a tárgyalótermi sztorik jobban tetszettek…

Picoult: Második látásra – Mint női krimi: 55% a nyomozás és az ügy egyszerű, az emberi vetületek fontosak. Abban jó.

Szubjektíven: 65% a misztikus szerelmi szálra nem voltam vevő, de hangulatos, emberi kötet.

Életmódtanácsos, szülői félelmes, emlékező.

Fredrik Backman imádja a családját. A felesége a rajongott nő az életében, a közös gyermek pedig a legnagyobb kincs. Nem is lehet könnyen szavakba önteni, mit jelent számára apának lenni. Sok mindent át akar adni, vele akar lenni, és jó akarja csinálni a dolgokat. Így mereng a céljairól és a világ dolgairól, amelyeket majd a fiának is meg kell ismernie. Számot vet azzal, milyen volt a saját szüleinek generációja, ő miket kapott az apjától. Miben más ember ő, mit tud megtanítani a gyermekének. Amikor látszólag arról beszél, hogy szereti a pankrációt vagy a fontos napok hogyan érnek az IKEÁ-ban véget, ezeken keresztül megfogalmazza, hogy kellenek a közös élmények, és milyen tanulságok voltak ezekben a saját számára. Mókás pillanatképek, életrajzi elemek és eszmefuttatások egyetlen céllal: felmérni, milyen ember is az apa, mit adhat át a fiának és kifejezze, mennyire szereti.

Ezzel a kötettel nem is kicsit vagyok bajban. Már ott megakadok, hogy miként tekintsek rá. Egyértelműen nem regény, nincs összefüggő cselekménye. Nem életrajz, bár sok életrajzi elem és történet is van benne. Esszének hosszú és személyes is. Nem novellák fűzére, de nem is egy önsegítő könyv. Kicsit van benne ebből is, abból is, de igazán egyik sem.

Ez azonban nem befolyásolja azt, hogy Backman ebben a kötetében is olyan nagy humánum van, hogy az lefegyverző. Süt a szövegből a gyermek iránti szeretet, és egy olyan világlátás, amit komolyan tudok irigyelni. Mert ez nem a rózsaszín napszemüveg esete, Backman nem reménytelen optimista. Látja, milyen ez a világ, de ennél jobbat szeretne és az egyén viselkedésében látja a megoldást. Itt megfogalmazza, milyen embernek szeretné nevelni a fiát, és ezzel megmutatja, milyen egy jó ember a mai világban is. Egy mondat volt, ami nagyon beragadt a fülembe. Arról, hogy a kedvességet ne tekintse gyengeségnek. Irodai környezetbe helyezi, és máris a lelki szemeim előtt van, hogy én is úgy érzem, ma már a naiv és kedves emberek halálra vannak ítélve. Magam sem szeretem, de már középiskolában is azon vitatkoztam a tanárral, hogy szerintem Tímea naivitása Az arany emberben nem erénye a nőnek. Ez gyengeség, áldozattá tesz. De elkalandoztam: ami jó hír, mely ez a kötet elgondolkoztatott, találtam benne a magam részére mondanivalót. Én is ezt szeretném, hogy a kedvesség ne legyen gyengeség. Pedig azt tapasztalom, hogy az.

A kötet sok-sok téma között látszólag csapong. Még az egyes részekben is volt egy felépítés, amire nagyon nem akart ráállni az agyam, és a végére komolyan zavart is. Felhoz valamit, pl. a focit. Van egy konkrét üzenet, amit ki akar hozni belőle. De nem azzal kezd, hanem hatalmas a körítés. Miért fontos, általánosságok és még saját magát is győzködi. Nem baj, ha te majd nem szereted. Annyira várom azt a ’de’ szócskát, jött is. Így tulajdonképpen addig, hogy tényleg elmondja, mit akar a foci kapcsán elmondani, volt vagy egy oldal öngyőzködés, 2-3 anekdota és egy sor általánosság, hogy a végén lecsapja a labdát és megfogalmazza a saját igazságát, a lényeget.

Az anekdoták különben is szerves részei a szövegnek. Sok-sok emlék és életrajzi elem van benne, így nem csak üzenet ez a kötet a fiúnak, de egy személyes monológ is, amiből azt is látjuk, milyen ember Fredrik Backman és miért lett ilyen ember.

Mélységei, komoly üzenetei vannak, de ezt humorosan adja át. Néha az a fentebb említett nyakatekertség is az, de jobban szerettem a történetei vagy beékelt beszélgetések humorát.

Magam idézem korábbról: Backman könyveiben, ebben is, érezni szeretek és tudok is.

Backman: Amit a fiamnak tudnia kell a világról – Mint humoros: 90% a szerzőtől megszokott emberséggel van tele, sajátos humorral vegyítve.

Szubjektíven: 75% nem mindig szerettem humorát/stílusát. Ahogy valamit körbemagyaráz…

A világ sajnos nem játszótér. (Jackson: Ezüstút)

Az öngyilkosság a gyávák menedéke. Ahhoz kell csak igazi bátorság, hogy az ember tovább éljen. (Garwood: Ha eljó a tavasz)

– Tényleg olyan ostoba, hogy azt hiszi, van választása?
De a 163291-es Haftling nem visszakozott.
– Az embernek mindig van választása, Herr Hauptsturmführer, ha felkészült rá, hogy elfogadja a következményeket. (Donoghue: A Halálfej Sakk-klub)

Nem hozhatod helyre mindenki hibáit, Marcus. Csak annyit tehetsz, hogy a tőled telhető legjobbat nyújtod, egyik napról a másikra. (Rose: Egyedül a sötétben)

– Mi lesz Grace-szel?
Daniel megcsóválta a fejét.
– Fogalmam sincs, mit kezdjek vele. Egyfajta meglepetésként ért…
– Én is tudom, milyen az – ismerte be Cole.
– Jessica miatt, ugye?
– Ennyire átlátszó lennék?
– Te nem, de Jessica igen. Mindig úgy néz rád, mintha azon töprengene, lelőjön-e.
– Ez tényleg a szerelem jele – vigyorodott el Cole.
– Honnan tudod olyan biztosan? Akárkivel találkozol, az mind le akar lőni.
– Összeházasodunk.
– Jessica beleegyezett?
– Nem.
Daniel felkacagott, s maga is meglepődött, milyen jólesett elengedni magát néhány percre.
– És hogy akarod rávenni, hogy hozzád menjen?
– Hallottál már valaha kényszerházasságról?
– Még nem, de van egy olyan érzésem, hogy nem szívesen maradnék le róla.
– Remek, mert a jelenléted úgyis nélkülözhetetlen.
– Miért?
– Mit gondolsz, ki fogja tartani a puskát? – kérdezte Cole, s mindketten felkacagtak. (Garwood: Ha eljó a tavasz)

Figyel arra, hogy ne legyen adóssága. „Ha tartozol valakinek, akkor nem mondhatsz nemet” – magyarázta. (Edwards: Tom Hanks szerint a világ)

– Úgy mozogsz, mint egy átkozott szellem. Én elég jól megérzem, ha valaki hátulról közelít, de te már kétszer a frászt hoztad rám. Tehát vagy kaptál kiképzést, vagy te vagy titokban Batman.
A férfi nevetve felhorkant.
– Na, jól van. Lebuktam!
– Úgy érted, tényleg te vagy Batman? – incselkedett vele a nő. (Rose: Egyedül a sötétben)

Néha hátrálnod kell ahhoz, hogy előreléphess. (Moreno: Ne randizz Rosa Santosszal!)

Számít egyáltalán, mennyi ideig tart egy élet: egy évig, kettőig vagy valamivel tovább? (Hamilton: A vég hősnője)

Családi, gyászoló, gyökereket kereső, felnövő.

Rosa nem kérdés, hogy egyetemista lesz. Azért azonban meg kell harcolnia, hogy melyik egyetemre mehessen. A lány ugyan amerikai már, de a gyökerei Kubába kötik. A nagyszülei onnan menekültek el, és az anyja is egy Port Coral kubai közösségéből származó fiatalemberbe lett szerelmes, és szült neki gyereket. A nagymamája máig álmodik az otthonról, a közösség őrzi az ízeket, a hagyományokat. Kuba szövi át a mindennapokat. Ám az, hogy keresztképzéssel Rosa Havannában tanulhasson, a nagyanyának elképzelhetetlen, hiába vágyik erre a lány. Ennél csak az ijesztőbb, amikor Texasból hazatér Alejandro, vagyis Alex, aki a vitorlázás szerelmese, és akibe Rosa kezd beleszeretni. Hiszen a Santos nők átkozottak: a tenger elveszi a szerelmeiket. Rosa nagyapja, apja is a tengerbe fulladt.

Ahogy a mondás tartja, arról írj, amit ismersz. Elég megnézni Nina Moreno fotóját, és meghallani a nevét, hogy egyértelmű legyen, neki mi a kötődése ehhez a világhoz. YA szerző, aki olyan latin lányokról ír, akik igyekeznek boldogulni az életben és a szerelemben.

De ennek a könyvnek pont az egyik előnye, hogy valóban mennyire jelen van benne Kuba akkor is, ha a szereplők az Államokban élnek. Egy olyan közösséget mutat be, ahol az emberek bevándorlók és megőrizték a hazai kultúrát. Egy mikroközösség, szokásokkal és összetartással. Sajnáltam is, hogy kicsit nem nagyobb a látószög, mert így csak ezt a viszonylag zárt közösséget ismerjük meg a boltjaival, a tengerrel és a szomszédokkal. Az, hogy miképpen lehet ennyire kubainak maradni amerikaiként, nincs itt. Pedig érdekelt volna az is, hogy éli ezt meg Rosa.

A szöveg is igyekszik hozni a latinos hatásokat. Kifejezések a spanyol nyelvből, jellegzetes ételek és szokások, a cselekményben a kubaiak hitvilága és a mágia. Az nem is tetszett igazán, hogy rá voltam szorulva a magyarázó jegyzetekre. Legjobban az ételekkel tudnám példázni: ha nincs ott egy magyarázó sor alul, hogy mégis mi az a fogás, fogalmam se lett volna róla. Így nem bevezet egy olyan kultúrába, ami nem a sajátom, hanem a szerző úgy kezeli, hogy nekem is megvan mindez a háttértudásom. Pedig nincs.

Izgalmas, bár nem fő téma, ahogy a nagymama karaktere viszonyul a hazájához. Az, ahogy egyszerre imádja és retteg tőle, érdekes kettősség. Nem tudtam beleélni magam, Rosa természetes kíváncsisága jobban a sajátom, de ez a generációs különbség is adott a regénynek.

Szerettem a könyvben, hogy mennyire nem a szerelem az egyetlen témája. A „Santos lányok szerelmei vízbe fulladnak, és Rosa pont egy hajóbolondba lesz szerelmes” téma nem hozott lázba. Nincs is túlírva az a szál: fiatalok, megtetszenek egymásnak, egymásra találnak. Az a lebegtetett félelem, hogy a múlt ismételi magát… hála égnek nem ez lett Moreno fő konfliktusa, csak színezésre használja.

Van viszont egy összetett családi dráma, három generáció feszül egymásnak. Szeretik egymást, de sebeket is okoznak egymásnak. Mindenki gyászol, mindenki szenved, és Rosa próbálja megtörni a kört. Ahogy szeret, ahogy érdekli Kuba, az mind valami újnak a kezdete, ami az idősebbeknek el kell fogadni. Az is olyan valódi benne, hogy attól, hogy szeretik egymást, még bántják egymást és vannak bajok. Komolyak is.

Komolyabb ez a regény, mint egy szimpla YA romantikus. Talán csak a szereplők a nagyon ifjúsági regény tipikusak. A szerelmi szál szerencsére nem súlyozott, cserébe Alex is halvány karakter lett. Keveset tudunk meg róla, és ő már túl van azokon a viharokon, az útkeresésén, amit Rosa most kezd el. Rosa meg átlagos YA hősnő, kétségekkel és jó tulajdonságokkal.

Kellemes csalódás volt – a borító után valami lányos nyálas borzalomra számítottam, de ez több volt azoknál.

Moreno: Ne randizz Rosa Santosszal! – Mint ifjúsági: 75% több témát és konfliktust érint, hangulatos és nem csak szerelmes sztori.

Szubjektíven: 65% több minden érdekelt volna, mint ami belekerült, de pozitív élmény volt.

5: Applegate: Kívánságfa – az öreg tölgy sok mindent látott már az utcában, ahol áll. Most egy új család költözik ide, és meglepve látja, hogy mennyire kitaszítják őket. A kislány, akit gúnyolnak és piszkálnak, tőle kér egy barátot. A tölgy a rajta lévő állatokkal összefogva segíteni akar, ha ez is lesz az utolsó tette.

4: Wéber: Az osztály vesztese – iskolások, gyerekek. Egy napon az oldalukra feltöltenek egy képet: egy diák megalázott egy másikat. A tanárok próbálnak rájönni, ki bántott és kit. Ahogy a gyerekek visszagondolnak arra a napra, kiderül, hogy mindenkinek megvannak a maga titkai és fájdalmai. A szépek, magabiztosak is sebeket rejtenek.

3: Hodge: Érinthetetlen? – Maya szerelmes, már lánykérést vár. Ám Jamie öngyilkos lesz. Maya képtelen beletörődni, nyomozni kezd. Jamie gyilkosság áldozata lett és egy titkot őriznek ezzel. Olyan emberek, akik a hatalmuk miatt érinthetetlenek, és akik gyerekek életét tették pokollá bántalmazások sorával. Maya a nyomukba ered.

2: Dessen: Kulcsra zárt szív – Ruby egy olyan anya mellett nőtt fel, aki magára sem tudott vigyázni, nem hogy a lányára. Amikor Ruby végleg egyedül marad, a nővére talál rá és veszi magához. A lány falait sorra dönti le a testvére, és a szomszéd fiú. Ám Nate is őrzi a maga titkait, és a zárt ajtók mögött az ő pokla rejtőzik.

1: Morris: Cilka utazása – Cilka 16 éves, zsidó származású és ezért táborba zárják. Auschwitz, ahol a lány szépsége egyszerre lesz áldás ás átok. Életben marad érte, felfigyelnek rá – viszont a teste lesz az ára. Majd a szovjetek kollaboránsnak minősítik a túlélése miatt és a GULAG poklába küldik. Cilka igyekszik segíteni a körötte levőknek, miközben újfent a szépsége lesz az élete ára. Hosszú éveken át a csendes erőszak elszenvedője, miközben még több erőszak és fájdalom veszi körül.

Eltűnt gyermeket kereső, otthonról menekülő, vidéki.

Lelle középiskolai matematika tanár, aki szerette az életét. A feleségét és a lányt, Linát. Másfél éve ő vitte ki a lányt a buszhoz, de Lina nem szállt fel rá. Eltűnt. A férfi házasága szétesett, a neje elhagyta a pszichológusáért. Lelle pedig nem lel nyugalmat. Éjszakánként az utakat járja, a lányát keresi. Módszeresen kutatja át a környéket és a lánya képzeletbeli alakjával beszélget. Erre a vidékre költözik a 17 éves Meja az édesanyjával. Az asszony itt szerzett magának egy férfit, akitől azt várja, eltartja majd a lányával együtt. Meja sehol nem lehet otthon, és folyton aggódik többféleképpen beteg anyjáért. Egy helyi fiú, Carl-Johan kezd el udvarolni neki, Meja menedéknek érzi a fiút és a családját, ha nekik is megvannak a maguk különcségei. A Brandt család a világvégére készül, összeesküvés-elmélet hívők. Lelle és Meja története pedig összeér, ha ezt ők még nem is sejtik.

A borító jól visszaadja, milyen ennek a regénynek a világa. Sötét, szürke, vigasztalan és lehangoló. Skandináv krimi, így nem meglepő, hogy ilyen. Ez az a zsáner, amitől ezt várjuk. Sötétséget, cselekményben és emberi lelkekben. Jackson pont azt tálalja az olvasóinak.

Van annyira depresszív, hogy az már az olvasást is nehezíti. Nem egyszerű belemerülni egyik szereplő helyzetében sem, mindkettőnek elég nagy és megoldhatatlannak tűnő problémái vannak. A szenvedő szereplő példája lehetne Lelle és Meja is. Mindkettőnek zűrös a családi háttere, és nem tudnak megoldást találni. Mindketten menekülnek egy olyan helyzetbe, ami igazi boldogságot nem hoz. Hiszen Lelle a kereséssel nem jut előbbre. A felesége egyszeri visszatérése is csak újabb sebeket tép. (Sajnálom is, hogy nem derül ki egyértelműen, hogy kié a baba – így csak még fájdalmasabb a helyzet.) Meja pedig nagyon igyekszik alkalmazkodni, de nem azt akarja, amit a Brandt család vár tőle. Olvasóként hamarabb fel lehet ismerni, hogy csak kalitkát cserélt, és nem szabad lett.

Mégis, mindketten szimpatikusak és drukkol nekik az ember. Összetörtek, bajuk van, de még mindketten kitartanak és harcolnak. Erkölcsileg jók, csak az élet osztott nekik ritka rossz lapokat. Jackson leginkább a szenvedésük mélységeit tárja fel, de főleg Meja esetében ott van is, hogy a felszín alatt egy harcos rejtőzik.

Tetszett a szerkezet is. A regény nagyja olyan, mintha két külön regényt olvasnánk, két külön tragédiát egy-egy szétesett családról. A fájdalom közös, de más tempójú és más cselekményű Meja és Lelle története. A végére azonban Jackson behozza a közös szálakat, és összefogja a két külön utat. Nem látványos, nem popcorn mozis, hanem hétköznapi és szürke megoldással, hihetően, ahogy a skandináv krimik a nyakunkba öntik a mindennapi borzalmakat.

Lekötött annak a leírása is, hogyan lesz egy egész család agymosott. Itt van viszonylag részletesen, milyenek a bunkert építő, senkiben nem bízó paranoiások. Ahogy a híreket szűrik, hogy a saját igazuk hallják belőle. Ahogy átörökítik a szokásokat és a tévhiteket. Azt nem tudom megítélni, ez mennyire valós probléma a svédeknél, de nem először látom korunk tüneteként megjelenni olyan embereket, akik várják a véget és készülnek rá. Az pedig adja a helyzet borzalmát, hogy az egyik családtag szociopata.

Jackson története sodort előre, noha nem egy klasszikus értelemben mozgalmas regény. Lassan és kevés dolog történik, de azoknak súlya van. Plusz, az egész könyvnek van egy olvasóra telepedő atmoszférája. Nem esik jól, mert tele van fájdalommal és igazságtalansággal, de beszippant és nem ereszt. Az ember már tudni akarja, kisüt-e a nap a végén, van-e bárkinek remény, vagy a bukás elkerülhetetlen.

Emberi, átérezhető, és mellette minden skandináv krimis jellemzőt hoz. Lehangoló, szenvedő szereplőkkel, társadalmi kérdéssel és sötét, de hihető bűnesettel.

Jackson: Ezüstút – Mint skandináv krimi: 90% minden jellegzetesség benne, miközben nagyon emberi történet.

Szubjektíven: 75% beszippantott, érdekelt, de nagyon nem esett jól. A vége is felemás érzetű.

• Central: Hátizsákomban a glóbuszom - memoár, útleírás
• General Press: Nő a peronon - krimi
• Kossuth: A Birodalom lánya - háborús, történelmi romantikus
• Könyvmolyképző: Megveszekedett - YA fantasy
  • Fogy az idő - romantikus, dráma
  • A csókod ára - erotikus, romantikus
  • A végzet ellen - romantikus, YA
  • Utolsó lélegzetig - YA fantasy
• Menő: Cseréljünk! - ifjúsági
• Holnap: Jackie, Janet és Lee - ismeretterjesztő, történelmi
• Gabo: A dűne istencsászára - sci-fi
  • Légszomj - horror
• Pioneer: Illatok őrzője - női, romantikus
• Alexandra: Escobar fia - memoár, dokumentumregény
• 21. Század: Hosszú, fényes folyó - thriller
  • Szép álmokat - skandináv krimi
• Kolibri: Kámforkór - gyerekkönyv, fantasy
• Álomgyár: Az auschwitzi hegedűs - történelmi romantikus, háborús
  • Démonok ivadéka - horror
• Agave: Övön alul - erotikus, urban fantasy
  • Ready Player Two - kaland, disztópia, ifjúsági
  • A szomszéd lány - thriller, horror
  • Lélekmadár - fantasy
  • Afázia - sci-fi