Május

31. Baldacci: Bukottak - krimi 4

Június

1. Swift: Gulliver utazásai - szatíra 3,5

2. Donoghue: A Halálfej Sakk-klub - történelmi 4

3. Rose: Egyedül a sötétben - romantikus krimi 4

4. Sandemo: Az elfeledett királynő - történelmi 2

5. Garwood: Ha eljő a tavasz - történelmi romantikus 3,5

    Edwards: Tom Hanks szerint a világ - életrajz 4

6. Struck: A fiúk hülyék. A lányok is... - ifjúsági 1,5

    Hamilton: A vég hősnője - YA fantasy 4

Tényleg el van átkozva, amikor a heti összefoglalót írom... Tegnap csodás, napos idő, ma meg elborult és fázom. Még olvasni sincs kedvem. Ok, ez nem igaz.

Háborús, mágikus, keleti, trónért küzdő.

A látszat csalóka – a lázadók ügye veszettnek tűnik. A herceg halott, sokakat kivégeztek és fogságba ejtettek. A szabadon levőket pedig egy égő városba zártak, ahonnan nincs menekvés. Amani és a társai azonban tudják, hogy nem Ahmed vesztette el a fejét a kivégzésen, az alakváltójuk átvette a helyét, és a herceg most a foglyokkal van. Ki kell szabadítaniuk, majd meg kell szerezniük a trónt. Első lépésben maguknak kell kiutat találni, és a hercegnő foglyul ejtésével válaszokhoz is jutnak. Miközben mágikus csapdából szabadulnak, misztikus erőkkel és evilági hatalmakkal szövetkeznek, Amani szembenéz a végzetével. A dzsinnekkel alkudni soha nem olcsó, és neki sok a vesztenivalója. Jin a szerelme, Ahmed a hercege, a vére révén egy hatalmas dzsinn lánya – legenda kezdődhet velük, ha megélik.

Egy trilógia záródarabja, és ez olyan történet, amikor kell ismerni az előzményeket. Hamilton ugyan úgy írta meg, főleg az első fejezeteket, hogy tele van utalásokkal a korábbiakra – ez azonban csak annak lesz mankó, akinek megvannak az emlékei, amit ezekkel elő lehet hívni ezekkel a kis emlékeztetőkkel. Vagyis, ne ezzel a kötettel kezd, inkább zárd a sorozatot!

A cselekmény különben ötletesen alakul, nem csak a nagy leszámolás és más semmi. A történet folytatólagos, értelmes kalandokba keverednek még bele a szereplők. Van veszély, dráma és a magánéleti szálakat is el lehet rendezni a végső nagy csata előtt.

Kár, hogy a világát már nem bővíti. Némi kaland, némi hősi halál és a végjáték.

Azon látszik, hogy ez elsősorban ifjúsági regény, hogy nem a mágián vagy a kalandokon van a hangsúly, hanem a főszereplő döntésein. Olyan szempontból tipikus YA hősnő, hogy nem kérte a nagy felelősséget, sem a különleges erejét, mégis rajta dől el, hogyan folytatódik a világuk sorsa. Sokat gyötrődik is, mert felismeri magában, hogy bár változott a kezdetek óta, már sokkal inkább másokért él, mint korábban, de még mindig önző döntésekre hajlik. Már tudja, kiket szeret, és őket akkor sem tudja feláldozni, ha ezzel a nagy célhoz jutna közelebb. De ezért lehet vele azonosulni – színesebb így a karakter. Ahmed, aki mindig másokért küzd, sokkal egyszínűbb, kiszámíthatóbb és unalmasabb azért, mert ő a jó herceg megtestesítője, aki a népéért és a céljukért él-hal.

Ifjúsági, kellenek az érzelmek és a nagy lelki körkép, meg is kapjuk. Azért azt sajnálom, hogy Hamilton a csata jelenetekkel nem boldogul. Noha ez a nagy háborús kötet, legfeljebb egy-egy mágikus húzás bemutatása megy neki. Se a csaták, se a harcok nem jelennek meg a kötetben. A döntő csatából se látunk szinte semmit – a főszereplő pár el van küldve egy dzsinnes kitérőre. El is vagyok keseredve, hogy Kuang vagy Lyons milyen jeleneteket komponál, itt meg az Alkonyat stílusában nem látjuk a lényeget.

Amit azonban szerettem: a játékos szerkezetet. Alapvetően fogja a legendákat, amelyek majd róluk születnek, és azoknak tárja fel az eredeti történetét. Megmutatja, hogy mi az igaz, és milyen mese született ebből. Az ilyen technika mindig is tetszett nekem, itt is élvezettel olvastam, hogy mesében milyenek lettek ezek a sztorik. Még ha az vesz is el az értékükből, hogy már tudni, ki a narrátor és így nem kell aggódni, ő túléli-e.

Könnyen is olvasható, nagyon olvasóbarát és követhető a szöveg. Irodalmi értéket ugyan nem képvisel, de az nem is cél. Érzékletes, érzelmeket átadó, és nem trágár.
Összességében kellemes véget kapott a történet, szépen zár és nem lett se túlírt, se nyálas.

Hamilton: A vég hősnője – Mint YA fantasy: 75% korrekt zárás, értelmesen továbbvitt történettel és sok érzelemmel.

Szubjektíven: 70% nagy háborúhoz képest inkább személyes történet, nem lett epikus.

Kamaszos, első szerelmes, iskolás.

Lara egyike az elsősöknek. Finn már másodéves a középiskolában, és az életét nem könnyíti meg, hogy az anyja is itt tanít. Véletlenül futnak össze, amikor a fiú büntetésből a folyosón ül és segít a lánynak eligazodni az iskolában. Megtetszenek egymásnak, de mindkettőnek ez az első alkalom, hogy az ellenkező nem egy képviselőjével többet szeretne, mint barátságot. Az első randira elhívni, elmenni is nagy lépés nekik, miközben a barátok próbálnak segíteni a maguk módján: tippek egy videóból, baráti csevej. Ám pont a barátok lehetnek azok, akik miatt kisiklik a pár ismerkedése. Mert mi van, ha a legjobb barátnő azért búslakodik, mert a

legjobb barát csúnyán bánt vele?

A borítóból és a fülszövegből próbáltam rájönni, hogy miből kellett volna rájönnöm, hogy ez mennyire kiskamasz regény. Hát… a fülszöveg sejteti, hogy eléggé fiatalok a szereplők, de azért nem annyira, mint ahogy meg van írva a történet.

A gondom többek között, hogy igencsak gyerekek még ezek a szereplők. Mondjuk, 14-15 évesen nem is kell, hogy felnőttként viselkedjenek, de tényleg ennyire naiv az elején mindenki? Nem egyszer az jutott eszembe, hogy éppen csak nem azon a szinten vannak, hogy Finn meghúzza Lara haját, hogy így jelezze neki, hogy tetszik neki a lány. Túl sok minden miatt illene ez a történet még kisebbekre is.

Az egyik, amilyen gyerekesen viselkednek a szereplők. Hatalmas ügyet jelent nekik, hogy egyáltalán szóba álljanak egymással, és egy fagyizás is olyan előkészületeket igényel, mint egy romantikus komédiában, amikor a nő kiforgatja az egész szekrényt és millió meg egy ruhát felpróbál, mire elindul a találkára. Önellentmondás is, hogy valahol rendben van, hogy kiskamaszként az első szerelemmel még ennyire esetlenek, de akkor is utáltam olvasni. Ebből már annyira kinőttem, és itt annyira gyerekesen van tálalva, hogy az már taszított.

Az külön rátett egy lapáttal, hogy néha meg nagyon olyan témát dobnak be, amihez tényleg fiatalok. Az nekem visszás, hogy kezet fogni alig mernek, de már megvan az oktatás, hogy hol van az óvszer? Mintha egyszerre lennének még gyerekek, meg nem is.

Hiányoltam, hogy nincs igazi konfliktus. Megtetszenek egymásnak, összejönnek. A nagy veszekedés egy annyira ostobaság, hogy a szemem forgattam már akkor, amikor olvastam. Most meg pláne. Már itt is leképezi a szerző a nyálregény tipikus szerkezetét, csak a cselekményben gyerekekre lebontva. A nagy veszekedés a barátaik miatt lesz, és a nagy gesztussal békülés egy nyilvánosan előadott dal. Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy Struck ezzel ráneveli a kis olvasókat a tipikus romantikus regényekre.

A szereplők is olyan semmilyenek. Rendesek, helyesek és pont. Nincs is mit elmondani róluk. Gyerekesnek érzem a konfliktusaikat. A kamaszlány lerázná magáról az érdeklődő apját. A kamaszfiú próbálja megemészteni, hogy az anyjának lett egy kapcsolata és kivel. Megint csak az, hogy ez a saját fejemmel nagyon gyerekes. Hány évesnek kell lenni, hogy ez lekössön? Szerintem nekem már 10 évesen is túl gyerekes lett volna.

Mindezt megkoronázza egy annyira gyermeteg nyelvezet, hogy helyenként már kínomban nevetgéltem rajta. Minimális szókincs, buta és naiv párbeszédek. Abból jó sok van, mert ez belső monológokból és párbeszédekből állt, szinte naplóregény.

Talán csak annyi erőssége van, hogy a szereplők érzelmeinek hevessége átjött belőle. Kamaszok, akiknek ez még mind a világot jelenti. Nekem meg kell valami felnőtt olvasmány!

Struck: A fiúk hülyék. A lányok is… - Mint ifjúsági: 40% a romantikus regényekre ránevelés kicsiben. Történet, szereplők is.

Szubjektíven: 10% kiszámítható történet, béna párbeszédek. Annyira unom már ezeket…

Emil túl akarta élni Auschwitz poklát, és tudta, ehhez kell valami, amivel jóindulatot vehet. Ügyeskedett, órákat javított, rá is ragadt az Órás név. Majd az egyik felügyelő felfigyelt arra, hogy a hobbija, a sakk akár pénzszerzés is lehet neki és kezdte szervezni a fogadásokat.

Közben Paul Meissner azzal lett megbízva, hogy emelje az SS őrök kulturális nívóját. Azt találta ki, hogy sakk-bajnokságot szervez. Mindenki döbbenetére egy erőszakos, mocskos alak bizonyult a legjobbnak: Hustek. Paul segédje, a nagy üzleti érzékkel megáldott Eidenmüller szervezte a fogadásokat, és most újabb ötlete támad. Hallott egy zsidóról a foglyok között, akit állítólag nem lehet megverni sakkban. Paul el tudja adni úgy az ötletet, hogy bizonyítják a náci felsőbbrendűséget: a verhetetlen zsidót egy náci alázza le.

Emil életekkel zsarolva lesz arra kényszerítve, hogy játsszon. Az első a barátja volt: ha nyer, lekerül a halálba menők listájáról, örökre. Nyer, de a férfi rosszul viseli, hogy Emil hogyan mentette meg, rossz barátokra tesz szert és hamarosan meg is ölik. De Emilnek játszania kell tovább, és minden győzelem egy rab védettségét jelenti.

Paul a férfin keresztül máshogy kezd látni, lassan meginognak benne a belenevelt náci elvek. Emilnek játszania kell tovább, a vezetőségnek már elvi kérdés, hogy valaki legyőzze. De hiába állítják ki egyre jobb sakkozók ellen, mindig Emil nyer. Míg már csak Hustek marad, aki mocskos módszert választ ellene. Emil feleségét kapja el, és zsarolná vele a férfit. Paul és Eidenmüller szabadítják ki a nőt és viszik át egy másik táborba, ahol Hustek nem éri el.

A mérkőzés. Ott van a holland zsidó is, akit azonnal lelőnek, ha Emil veszít. A helyszín, a nézők: minden úgy van szervezve, hogy zavarja a zsidót, aki mégis nyerni tud. Hustek bosszút állna, Paul rejtegeti és szervezi a védelmét, míg a visszahelyezését kéri a frontra. Ahogy szembesült azzal, hogy mi történik valóban a munkatáborokban, és mennyire hamis a propaganda, már csak a bajtársai oldalán akart meghalni.

Hosszú évekkel később, egy sakk verseny kapcsán találkoznak újra. Mesélni kezdik egymás történetét, és Emil megbékél a férfival, aki pap lett. (Kiderül, a neje abban a másik táborban kénytelen volt magát eladni az életéért, de így sem élte túl. Beteg lett, és pár nappal a felszabadulás után meghalt.) A társaság harmadik tagja a háború alatti német sakkbajnok: Wilhelm. Ő nem is értette eddig a holokauszt kérdést, túlzottnak érezte, de a történetből felfogja, milyen felelőssége volt neki is, mert a pártnak dolgozott. A múlthoz is kapcsolódik: Emil azért nem került gázba, mert előbb a táborvezető sakkban le akarta győzni. Wilhelm lett felkérve, hogy álljon ki ellene, de mivel nem tudott elmenni, Emil élhetett.

Paul súlyos beteg, meghal. Wilhelm és Emil megkeresik az utolsóként megmentett hollandot, aki nagyon gazdag ember volt és most is az. Ő lesz az anyagi forrás, hogy Paul hamvai Auschwitz mellett nyugodhassanak. Eidenmüller lesz még felkutatva: álnéven él, tisztes ember lett, aki a fiait Paulról nevezte el. Ő szervez meg mindent, és Paul utolsó akarata így teljesülhet.

Színészes, karriertörténet, életmód bemutató.

Tom Hanks nem egyszerűen egy sztár, aki nagyon régóta állócsillag Hollywood egén. Azonosítják egy jó és megbízható emberrel, aki segítőkész, mindenki barátja, hiteles. Még mindig folyamatosan forgat, közismerten családcentrikus és boldog ember. Az életrajz fontos elemei sorakoznak fel: milyen volt a családi háttere, hol és mit tanult, hogyan kezdett el színészkedni, hogyan kezdett befutni, és ezzel együtt hogyan ment tönkre a házassága. Hogyan érkezett az életébe Rita Wilson, milyen hobbijai vannak. Melyek azok az elvek, melyek meghatározzák a mindennapjait. Hogyan gyűjt írógépeket, milyen témák a szenvedélyei. Majd a filmek, melyikben milyen tapasztalatok érték, hogyan viszonyul a játszott karakterekhez és a stábnak milyen Tom Hanks élményei voltak.

Gavin Edwards kötetét nem lehet simán életrajznak nevezni – már csak azért sem, mert Hanks a kiadása után is aktív közszereplő és színész. Pl. a kötet megjelenése óta már egy újabb Oscar-jelölése is volt, amit ugyan nem váltott díjra, de egy színész karrierjében ezek fontosak.

Ami azonban ennél lényegesebb, hogy Edwards nem egyszerűen életrajzot írt. Egy jelenséget igyekszik több oldalról megfogni és talán kicsit meg is magyarázni. Tom Hanks ugyanis nem csak egy színész, akit szeretnek a kritikusok és milliókat keres. Tom Hanks neve a JÓ FIÚ szinonimája lett a színészek között, akit sokan éreznek a barátjuknak és megbízható, jó embernek tartanak. Edwards azt igyekszik bemutatni több nézőponton át, hogy Hanks hogyan lett Hollywood jó fiúja.

Három nagy részre van osztva a kötet. Az első a konkrét életrajz, lineárisan halad végig Hanks életútján. Magánélet és a színészi karrierje is előkerül benne. Ami nekem érdekes volt, a családja. Azt tudtam, hogy Rita Wilson a neje, és a legidősebb fia, Colin is színész lett. De azt nem tudtam, hogy Colin anyja a színész első felesége, ahogy azt sem, hogy egy másik fia rapperként igyekszik befutni. De szerettem azt a történetet is, ahogy évek óta baráti társasággal Shakespeare napot tartanak és híres fellépőket hívnak meg egy-egy darabot szétszedni és egy nap után előadni. Egyszerre adatgyűjtemény, de jó sztoriké is. Így olvasmányos is, miközben több tényadatot is átad a színészről.

A középső rész, ami tőlem a legtávolabb állt. 10 pontban szedi össze Hanks személyiségének jellemzőit, mint egyfajta tízparancsolatot. Pl.: Éld ki a szenvedélyeidet! Alatta pedig olvashatunk arról, hogy Hanks mennyire szeret olvasni, mennyire bele tudja ásni magát egy-egy témába. Hogyan kezdett szörfözni, vagy mennyire Star Trek rajongó. Nem is éreztem ezt életmód tippeknek, inkább egy-egy témacsoportban újabb adalékok a színészről.

Végül, sorra veszi a színész filmjeit és begyűjti a hozzájuk kapcsolódó anekdotákat, vagy amit a színész tanult/mutatott abban a szerepben. Nem a filmek cselekményét foglalja össze, hanem inkább színfalak mögötti pillanatokat ragad meg, vagy Hanks szemszögét hozza ezekben is. Érdekes volt, és valaki minél több filmet látott is, annál többet mond neki ez a rész. Nekem kedvet csinált, hogy egy csomó Hanks filmet visszanézzek.

Végig nagyon közvetlen és olvasmányos a kötet, gyorsan végig is lehet szaladni rajta. Könnyed, majdnem regényszerű. Sok interjút és történetet beidéz, ettől is személyesebb.

Ki kell emelni, hogy a fejezeteket jópofa rajzokkal választják el. Nem fotók vannak és filmkockák, hanem ezek a humoros, egyedibb rajzok. Szintén növelte az élményt.

Egy csak, ami irritált: ugyanazt a történetet többször elmondani nem menő. Edwards tett így.

Edwards: Tom Hanks szerint a világ - Mint életrajz: 75% tények, interjúk szórakoztató vegyülete, de inkább jelenséget fog meg.

Szubjektíven: 70% a három részből a középső koncepciója nem tetszett, különben szerettem.

Vadnyugatos, rablókat megállító, szerelembe eső.

Clay az utolsó Clayborne, aki még nem találta meg az igazit. Bátyjaival és húgával ellentétben nem is akar szerelmes lenni, házasodni. Elég neki, hogy vezesse a farmot, és életben maradjon, miközben sokan elvennék tőle a leggyorsabb lövész címét. Egy kisvárosban azonban csapdába csalják: épp kiütve fekszik, amikor szövetségi bírónak nevezik ki, és érkezik Daniel Ryan is, aki be akarja vonni egy rablóbanda elleni hajszába. Kegyetlen bankrablók, akik élvezik, hogy ölnek is a rablás során. Nők, gyermekek sincsenek biztonságban tőlük, és a szemtanúkkal brutálisan végeznek. Clay lelkiismerete nem engedi, hogy kihátráljon az ügyből. Pláne, amikor a legutóbbi rablás helyszínén rájönnek, hogy volt egy szemtanú, egy nő. De a három jelenlevő közül melyik? Míg az angol lady Ryan, addig a nénje kisfiát sajátjaként nevelő Jessica Clay szívét ragadja el.

Elvárható-e egy történelmi romantikus regénytől, hogy valóban legyen történelmi? Szabály nincs rá, így akad olyan, ami tényleg történelmi, másokban azonban csak a ruhák és a társadalmi rend tükrözi, hogy nem napjainkban játszódik. Nekem az előbbi tetszik jobban, de sajnos inkább olyanokba botlom, amelyben a történelem díszletté lesz.

Julie Garwood eme regénye is az utóbbi típusba tartozik. Az némileg feldobja, hogy nem a viktoriánus Londonban játszódik, hanem a Vadnyugaton. De amit abból a korból ismerek, itt nagyon minimálisan van jelen. Akad pisztolyhős, akad rablóbanda és ennyi. Ebben a sztoriban annyira kevés a történelmi szín, hogy nem egyszer merengtem még azon is, hogy mennyire működne ugyanígy napjainkban is, és gyakran még a múlt hangulatát sem kelti a szerző.

Pedig a kezdet ígéretes volt. Ahogy megismerjük Clay alakját, akit pisztolypárbajból juttatnak cellába, majd jelvényhez. Ahogy kényszerű szövetségre lép a banda nyomában járó szövetségi bíróval. Itt még izgalmas és kalandos volt. Még az is, ahogy felmérik a bankot, és előveszik a három nőt, hogy melyikük a szemtanú, akit védeniük kell.

Itt viszont átcsap romantikába és egyre inkább fárasztott a könyv. Már azzal sok idő elmegy, hogy a nők ködösítenek, míg mindkét férfi felméri, melyik nő tetszik neki. Majd az utazás, aminek az egyetlen célja, hogy mindenki felismerje, hogy beleszeretett a másikba és a tárgyalás után nem akarnak elválni. Mindkét kapcsolat gyors és hiteltelen, és szokás szerint most sem szerelemnek, nem igazi kapcsolatnak éreztem, hanem fizikai szenvedélynek. Kb. annyiban kimerül mindkét esetben, hogy mindenki elmondja egy múltbeli fájdalmát (gyász, árvaság), majd csókolóznak és mennek tovább is. Miért akarják eladni nekünk, hogy 2-3 napi ismertség után már szaladnak is a pap elé? Akkor annyira nem bosszantana, ha nem lenne mellette nagy ömlengés arról, mennyire szerelmesek lettek. Mégis, mért lettek azok?

Amennyire az elején bírtam Ryan és Clay keményebb alakját, annyira ábrándultam ki mindenkiből,

amikor átmentek hősszerelmesbe. Mindenki fekete-fehér, és így unalmas. Még a gonoszok is – akiknek annyi az összes motivációjuk, hogy megtehették, élvezték, bankot raboltak és öltek. A férfiaknál csak a női karakterek untattak jobban, akik a jó oldalon angyaliak és önfeláldozók, a sötéten meg csábító démonok.

Minimális kalandot írt bele a szerző, ahogy majd a rablók tesznek két kísérletet arra, hogy megint megmeneküljenek, illetve elintézzék a tanúkat. De itt is azt éreztem, annyi a célja, hogy a veszélybe került szerelmesek végleg meggyőződjenek arról, hogy nem tudnak már a másik nélkül élni és nem is akarnak.

Könnyed, gyorsan olvasható, egyszerű. Sok érzelemmel, egyre kevesebb cselekménnyel.

Bár nem ez a sorozat első része, és nem is olvastam a többit, így is jól lehetett érteni az egészet. De kedvem nem lett, hogy más családtagok ügyeit is megismerjem.

Garwood: Ha eljő a tavasz – Mint történelmi romantikus: 65% férfias pisztolyhősök, lángoló vágyak – női western mese.

Szubjektíven: 50% az eleje western hangulatú, izgalmas. Aztán jönnek a szerelmek és hígul.

A skandináv krimiket szeretem, és van egy magyar író - most jött ki a 2. regénye -, aki ebben a stílusban ír. Nem véletlen, hogy az Animus adja ki a történeteit.

A borító is mutatja a jó sötét, borongós hangulatot...

De ki a szerző?

Megoldás: Tovább!

Uralkodós, családi drámás, testvéres.

Ólöf királynő egyszerre volt nagyon férfias, ugyanakkor nőies jelenség is. Harcos szász királynő, akinek férje is csak névleg volt, maga uralkodott a népén. A szépsége, hatalma miatt több harcos is szemet vetett rá, ő azonban mindig megtalálta a módját, hogy megalázza a kérőit. Így járt Helge is, a dán király. A férfi bosszút fogadott, és amint tehette, elragadta az asszonyt. Magához szelídítette, hogy még jobban fájjon, amikor eldobja a nőt. Nem tudta meg, hogy Ólöf leányt szült neki, akit parasztoknak adott örökbe. Yrsa pedig kivételes fiatal nővé serdült: örökölte a szülei szépségét, királyi tartását. Fogadott nővére, a hűséges Eygló igyekezett mindentől védeni. Mégis, rabságba hurcolták őket és elszakították őket egymástól. Míg újra találkozhatnak, mindketten szeretnek és szenvednek, Yrsa a szülei bűnéért fizethet.

Már a kerettörténettel se vagyok kibékülve. Yrsa a történet szeret a IV-V. században dán királyné és Uppsala királynéja. A kötet végén pedig van egy táblázat, amiben Margit Sandemo levezeti, mint a Bibliában, hogy ő maga miképpen Yrsa leszármazottja. Egyrészt, 1500 évhez képest nagyon rövid az a tábla, másrészt – nehogy már el kelljen hinnem, hogy addig vissza lehet vezetni a családfát. A 400-as évek, Skandinávia, az egész középkor. Mégis, hogy maradt volna így fent a családfa?

Még az sem segít, hogy a történet elbeszélője Eygló lett, és így megteremti a családias hangulatot, amit a családfával is próbál. Mintha ez nem is történelem lenne, csak a családi legendárium egy darabja. Hitelességet kölcsönöznek az ilyen szereplők – itt azonban még inkább bosszankodtam miatta. Eygló tulajdonképpen egy parasztlány, mégis olyan mindentudást kölcsönöz neki a szerző, mintha minimum látná a jövőt is. Volt egy olyan gyanúm, hogy Eygló a szerző hangja, aki elmondja egy kedves történetét.

Ha mindez nem lenne elég, a történettel sem vagyok kibékülve. Már a címmel bajaim vannak. Az elfeledett királynő – Ólöf királynő volt, Yrsa csak királyné, ha már belemegyünk a részletekbe. Nem uralkodó vagy harcos, csak a férje felesége. Amikor megözvegyült, mindkétszer, nem ő vált a nép vezetőjévé, hanem a fiai. Hatalma, ereje nem volt, csak a szépsége, aminek aztán meg is fizette az árát. A címmel ellentétben ez nem történelmi sztori, nem egy királynő meséje, hanem egy szerelmi történet némi bosszúval és botránnyal.

Mindkét nő története a szerelem körül forog. Yrsa a szépsége miatt kényszerül házasságba, így lesz Adils oldalán Uppsala királynéja. Később a szerelem is rátalál, lesz boldog feleség és anya egy másik király oldalán – megint csak királyné, jelzem –, csak éppen a családi bűnök utolérik a szereplőket. Ezt nem mesélem el, szerintem lehet sejteni. A könyvet olvasva még rosszabb – mi eleve tudjuk Yrsa származásának titkát, így nekünk nem meglepetés, amikor kiderül, kihez ment hozzá. Még csak Oidipusz nyomozása sem ismétlődik meg, egyszerűen kipattan majd az igazság. Untam is, hiszen rejtélyeskedve írta meg Sandemo, mintha nekünk is meg kellene lepődnünk a szereplőkkel. Pedig mi beavatottak voltunk!

Eygló története még nagyobb klisé és mese. A jó lelkű, de csúnya testvérre is rátalál a hercege és neki jut egy nagy happy end. Nem is tudom, melyik zavart jobban: ahogy a kezdetektől lehet tudni, mi lesz Yrsa tragédiája, vagy Eygló mesebeli szerelme a herceggel. Még nagyobb mese, hogy eljutnak az érzéketlen ágytornától az életen át tartó szerelemig. Egyszerűen nincs semmi oka, érzelmileg vagy logikailag sem, hogy Jarvendel visszamenjen a szeretőjéhez, akit olyan könnyen eldobott, mint a szemetet.

A díszletek között van történelmi elem, de kevés és lényegtelen. Ez családi szerelmes mese.

Mást vártam, és nem is kicsit vagyok csalódott. Nagyon szimpla a történet, nagyon mese is, és irritált a valóságként eladása is.

Sandemo: Az elfeledett királynő – Mint történelmi: 30% minimális történelmi elemet használ, kiszámítható szerelmi történet.

Szubjektíven: 25% az első fejezetek még lekötöttek, de onnan olcsó románc zavaró kerettel.

Cím: Az elnök lánya

Szerző: Clinton és Patterson együttműködése folytatódik. Olyan páros, amit jól el lehet adni, ahogy az előző résznél is láttuk.

Műfaj: thriller, akció

Cselekmény: a leköszönt elnök, korábbi NAVY SEAL rémálma elevenedik meg, amikor tizenéves lányát elrabolják. A sajtó minden lépést követ, válság alakul ki - Keating így egyedül vág bele a küldetésbe, hogy visszaszerezze a gyerekét.

Várható megjelenés: őszre van tervben magyarul

Miért várós?

• Bár a Clinton miatti felhajtás inkább taszít, mint vonz, anno ez folyt a csapból is, szerintem ezzel a kötettel is hasonló lesz. Rám néz majd mindenfelé.
• Az első kötet tetszett, ez is érdekel.
• Érdekel, milyen történet lesz a gyerekrablás mögött.
• A média káros hatásai is le szoktak kötni. Itt is azt várom, arról lesz szó, a szenzációhajhászás mennyire megnehezíti a lány kiszabadítását.

Bűnbanda nyomába eredő, szerelmes, nyomozós.

Marcus veterán, aki átvette a családi lap vezetését, de titokban ennél sokkal többet tesz. Munkatársaival azon dolgoznak, hogy a bántalmazott asszonyok és gyermekek biztonságban legyenek, már saját hálózatuk van. Marcus esténként sétáltatja a kutyáját, és ekkor egy fiatal nő a segítségét kéri. Túl későn, túl kevés. Rájuk lőnek. A nő meghal, Marcus életét a golyóálló mellénye mentette meg. Az ügyet Scarlett Bishop nyomozó viszi, aki tisztában van azzal, hogy Marcus nem hagyja majd annyiban a dolgokat. A férfi 9 hónapja került a látóterébe, és nem tudja, mit kezdjen a vegyes érzelmeivel. Vonzza a férfi, miközben még tart is tőle. Nem is sejti, hogy Marcus is hasonlóan érez iránta. Ahogy most elkezdenek összedolgozni, nem csak egy bűnbandához, de egymáshoz is egyre közelebb kerülnek.

Karen Rose is egyike azon szerzőknek, akik előszeretettel kötik össze a regényeiket. Nagyon sok szereplője rokona egy másik történetének a hősével, vagy együtt dolgoznak, vagy nagyon jó barátok. Ez a történet is ugyanígy kapcsolódik az írónő romantikus krimijeihez.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy szükséges a megértéséhez a Cincinnati-ciklus előző kötete. Az ott összejött pár itt már jegyespár, barátai és rokonai a mostani szereplőknek. Mellékszereplőként jelen is vannak, de az ő történetük már lezárult. Új nyomozás, új hősök vannak. Ez leginkább csak azért van, hogy visszahozza azokat az olvasókat, akik szerették az előző kötetet. Teljesen saját lábon megáll.

A recept pedig lényegében egyezik. Van egy bűnügy, aminek a megoldása közben a főszereplők összejönnek. Így lehet nézni, milyen a regény kriminek és milyen románcnak.

Romantikus regényként meglepetés. Már egy fennálló vonzalomba lépünk bele – Marcus és Scarlett ismerik egymást, vonzódnak egymáshoz, de mindketten nagyon igyekeznek ezt elnyomni magukban. A szikra megvan, de nem engednek neki a regény nagy részében. Mire addig jutnak, hogy szeretők és pár lesznek, elkezdik leengedni a pajzsaikat, és igazán megismerik egymást. Itt el tudtam hinni, hogy valóban egymásba szerettek.

Rose jó érzékkel az erotikát sem erőlteti. Felnőtt romantikus regény, van benne szex, de ízléssel és nem anatómiai részletességgel.

Elég nagy a terjedelem ahhoz is, hogy Rose kellően elmélyítse a szereplőit. Ad nekik traumákat, rémálmokat, és együtt küzdenek meg velük. Mindketten makacs, erős emberek, kedvelhetőek és persze vonzóak is. Regényhősök. Talán jobbak, mint ami hihető, de a múltjuk és a traumájuk szimpátiát kelt, együtt lehet érezni velük és drukkolni nekik. A mellékszereplők elnagyoltak hozzájuk képest, de szerettem azokat a részeket, amikor a bűnözők világába és a szereplőihez léptünk eggyel közelebb. Jó ellenpontja a bűnvezér könyörtelensége és szociopata viselkedése Marcus és Scarlett emberségének.

A kriminek több időt kell hagyni. Lassan pörgeti fel az eseményeket a szerző, és bizony az első 200 oldalon fogtam a fejem, hogy ennyire lassan és ködösen ez nem fog tetszeni. De aztán a cselekmény is beindul, a nyomozás is színesedik és több szálon, több ügy is összekapcsolódik majd. Izgalmasabb is lesz, amikor már ténylegesen akcióba lépnek egymás ellen a felek. Csak át kell jutni a történet elején…

Stílusában pedig hozza, amit egy bestseller regénytől vár az ember. Könnyed, szórakoztató, érthető. Fontos a cselekmény, de mellette a kiemelt szereplői érzelmeit is átélhetően leírja.

Az elején át kell jutni, onnantól szórakoztató olvasmány volt.

Rose: Egyedül a sötétben – Mint romantikus krimi: 75% nagy érzelmek, sötét bűnügy és elmélyített szereplők.

Szubjektíven: 70% az elején nehezen rágtam át magam, de aztán izgalmas, érzelmes is.