Baráti körös, titkokat őrző, kisvárosi.

Egy kisvárosban idősebb és fiatalabb nők őrzik a titkaikat, nem is sejtve, milyen veszély leselkedik a sarkon. Cailey most költözött ide az édesanyjával és kisöccsével. Szegények és lenézettek, kilógnak innen, de a két gyerek rendszeresen eljár a helyi strandra. Amikor az öccsét baleset éri, a segítségére sietnek. Zell befogadja, és állást is sikerül találnia egy anyját gyászoló helyi férfinál. Zell fiai kirepültek, és a nő most másokon anyáskodik. A szomszédján és gyerekein, akiket elhagyott az anyjuk – és Zell őrzi a titkot, miért. Cailey-t is befogadja. Jencey a gyerekeivel tér haza, miután a férje börtönbe került. Rejti a múltját, és tart tőle, hogy egykori zaklatója, aki miatt menekülnie kellett, visszatér. Nem sejti, mennyire felkavarja a visszatérése a volt legjobb barátnőjét, Bryte-ot, aki a nő középiskolai szerelmének lett a felesége, és aki messze elment, hogy megtartsa a házasságát és a férjét.

Amikor a PR nagyon összejön. Whalen regényét azzal reklámozták, hogy olyan, mintha visszamennénk a Lila akác közbe. Titkokat őrző háziasszonyok, lappangó veszély és sok feszültség a szépek és jómódúak világában. Ehhez passzol a borító is, valóban megvan a Született feleségek hangulat. Most annyira nem is gond ez, hiszen némi alapja van az összehasonlításnak, és igaz a párhuzam is.

Ami azért kicsit húzza az agyam, hogy thrillernek lett eladva, pedig nem bűnügyi a történet. Igen, az emberek titkokat őriznek, de azok nem bűnügyiek. Házasságtörés, árulások, ilyesmik. Sokkal inkább szappanoperás húzások ezek, nem egy thrilleré. Szerencsére ettől nem lesz romantikus regény, ha az indítékok között és a jelen eseményei között is van szerelem.

Ami olvastatja, hogy Whalen jól tartja a feszültséget. Fokozatosan fedi fel, hogy az egyes szereplők miket titkolnak – és csapják be magukat is olykor. A titkaik miatt feszültségben élnek, és kénytelenek trükköket bevetni. Nem kalandregényként van tele cselekménnyel és izgalmakkal, de ahogy az események a lelki nyomással és félelmekkel kiegészülnek, egy mozgalmas és sodró történet bontakozik ki.

Ok, azért némi bűnügy is akad benne. De ezek annyira elvesznek az egyéb, és lelki dolgok mellett, hogy mellékszálak csupán. A végére kiderül, ki zaklatta a Jencey-t kamaszként, és a környéken eltűnt kislány esete is megoldódik. De nem a szereplők nyomoznak, és nincs is benne hagyományos értelemben vett nyomozás.

Olvastatja, hogy Whalen szimpatikus hősöket teremt nekünk. A gyerekrablót leszámítva jó emberekkel van tele a könyv, akik kerülnek olyan helyzetekbe, hogy csak két rossz közül választhatnak, és helyenként hibáznak. Máskor pedig nagyon nemesen döntenek. Jencey, Bryte és Zell a kiemelt karakterek, elsősorban az ő szemszögüket követhetjük felváltva.

Zell az a típus, aki annyira segíteni akar, hogy ezért könnyű kihasználni is. Nagy szíve van, és tudtam sajnálni, amikor kiderült, hogy mit tett a fia, de az becsülendő, ahogy utána nem adta fel, és a közösségben, a fiával is igyekszik rendezni a dolgokat. Jencey volt a legtávolabb tőlem – ő a legtipikusabb. A kisváros szépe, aki gazdag férjet fog és a dolgok szétesése után hazatér, és szegényebb, de jobb ember lesz, és még szerelmet is talál. A többiekhez képest őt unalmasnak éreztem. Bryte, akivel nagyon együtt tudtam érezni, ha érteni nem is tudtam. Plusz, az ő szálán a szerző megenged magának némi naivságot. Ugyan, mennyi esély van arra, hogy másodszorra is teherbe essen egy egyéjszakás kalandból?

Kellemes szórakozás volt, könnyed és csajos, némi bűnügyi fűszerezéssel. Tetszett.

Whalen: Bár igaz lenne! - Mint strandkönyv: 75% egyszerre csajos és bűnügyi is, érzelmes, és végig feszültséget tart.

Szubjektíven: 85% olvastatta magát, megszerettem a szereplőket és éppen elég rejtély akadt.

Család történetét kutató, bűnökért fizető, törvényt kidolgozó.

A nürnbergi perek sok minden miatt emlékezetesek. A jogban itt születtek meg olyan fogalmak, melyek aztán helyet kértek a XX. század történetében is. Szovjet, francia, angol és amerikai jogászok képviselték a vádat a náci bűnösök ellen, és hosszas előkészületek után egy új vádpontot is bevezettek, melyre korábban a bíróságokon nem volt példa. Azért is számon akarták kérni őket, amiket a zsidók ellen követtek el. Hersch Lauterpacht, Cambridge jog professzora dolgozta ki az emberiesség elleni bűntett fogalmát. Hozzá hasonlóan Rafael Lemkin, a szintén zsidó származású és sok rokont vesztett ügyész is a felelősségre vonáson dolgozott. Az ő munkája a népirtás fogalma és büntetése volt. A vádlottak között pedig ott volt Hans Frank, Hitler minisztere, akinek a fennhatósága alá tartoztak a területek, ahol e két férfi és a szerző rokonai is áldozatokká lettek.

Különös és különleges kötet Philippe Sands kötete. Egyszerre jogtudomány, bírósági és történelmi regény, miközben családtörténet is. Egyszerre nagyon személyes és a szerzőt érintő, ugyanakkor tárgyilagos és ismeretközlő.

A kötet lényegében arra vállalkozik, hogy megismertessen az emberiesség elleni bűntett és a népírtás fogalmával, megmutassa azt a folyamatot, ahogy a nemzetközi jog részévé lettek. Ezt a megalkotóik, az elkövetők és az elszenvedők szemszögéből is levezeti.

A kötet négy ember történetét emeli ki, és az ő történeteik váltakozása adja a fejezeteket. A szerző nagyapja zsidó volt, aki a családjával elmenekült Bécsből, de ez a rokonoknak már nem sikerült. Sands részleteiben feltárja, kivel mi történt, kik és hogyan segítettek a családnak. Személyesen érinti mindez, és az érzelmek érződnek is a kötet eme részében. Egyfajta magyarázat, hogy neki miért fontos ez a téma és mindenki másnak miért kellene, hogy fontos legyen. Mert bárkiből lehet áldozat.

Hans Frank történetében egy náci vezető életútja elevenedik meg. Benne vannak azok a történetek, amelyeken a mai napig borzad az emberiség. A krakkói gettó felszámolása, többek között. Két kép marad nekem belőle agyba égő: a patkányvadászat (a gettó falai között csempésző kisfiukat lőtték ki) és a Hölgy hermelinnel kisajátítása.

Valamint a két jogtudós munkája, akik szenvedélyesen védték a maguk nézetét. Ez a rész már átcsúszik a jogi részhez, hiszen mindketten a maguk fogalmát és érvelését akarták a gyakorlatban is megjelenni. A cél közös: a bűnösök felelősségre vonása. Az elv más: Lauterpacht az egyéneket ölő személyeket kívánta felelősségre vonni, míg Lemkin az egy közösségbe tartozó emberek pusztítóit.

Majd a folyamat, ahogy a bíróságon használják ezeket és amiben ítéletet mondanak.

Végig igaz, hogy a szerző rengeteg forrást használt fel. Ellátogatott a helyszínekre, a még élőkkel és a leszármazottakkal interjúzott, amit lehetett felkutatott, elolvasott és megnézett. Bő anyag került be a könyvbe is, fotók, térképek, levelek és interjúk is sorakoznak benne. Alapos, széles látókörű és végig érthető szöveg. Egyszerre személyes – főleg a nagyapa és Frank története – és tárgyilagos – a jog inkább – a hangneme.

Abszolút megértette velem, mit jelent az emberiesség elleni bűntett és a népírtás fogalma, miben egyeznek és különböznek. Erre különösen nagy súlyt fektet, és az utóéletet is megkapjuk. A nürnbergi perek voltak a kezdet, de jött Ruanda. Jugoszlávia. A történelmen és személyes történeteken át olyan tudást ad át, ami a mai jogrend megértését is segíti.

Sands: Kelet-nyugati utca - Mint dokumentumregény: 85% bő forrásanyagból dolgozó, egyszerre személyes és tényszerű.

Szubjektíven: 65% alapos, érdekesen van megírva, de a jogi fő téma nem igazán kötött le.

Már 13 regénynál jár az Assassins Creed és ebbe nem számoltam bele a kiegészítő köteteket, a színezőt vagy éppen az ifjúsági sorozatot.

Íme, 5 helyszín, ahol jártunk a sorozattal. Sikerül időrendbe tenni?

1: Párizs

2: Bretagne, Párizs, Orleans

3: Firenze

4: Alexandria

5: Kafelonia, Spárta

Megoldás: Tovább!

Varázsos, családra lelő, szerelmes, próbákat kiálló.

Vízfüttyő Loson megtalálta a hivatását, amit szeret is csinálni. Ha egy király házasítaná a lányát, vagy egy királynő férjet keres és a jelölteket próba elé állítaná, Loson az embere. Elrejti a legveszélyesebb helyekre a megszerzendő tárgyakat, hogy biztosan egy alkalmas jelölt legyen, aki elnyeri a királyságot és a hercegnőket. Most is ilyen küldetésre indul, csak éppen rá kell jönnie, hogy a saját története is vár rá a szirének között. Lehet, hogy odalent vannak a szülei? Majd a szíve kerül veszélybe, amikor két királyság háborúba kezdene, mert a koronaherceg elhunyt az egyik Loson előkészítette próbán. Míg Loson az igazi felelőst keresi, a királylány bája őt sem hagyja hidegen. Végül egy arab királyságba indul kalandra, de ott sem a szokott munka várja: a szultán ugyanis álnok céllal csalta ide…

A mesék halhatatlanok, ha időnként át is formálják őket a szerzők. Ezt tette Norbert Winney is, aki ezen kötetében 3 mesét forgatott ki számunkra, és mesélte tovább Loson kalandjait. Kapunk sellőket – nagyon alternatív kis hableány és az ezeregyéjszaka világába kalandozva még az is összejön a szerzőnek, hogy egyszerre csavar párat Disney és Seherezádé meséjén.

Mesés kalandok ezek, amelyeket összefüggő regényként, de külön történetként is értelmezhetünk. Három külön mese, amelyeket az időrend linearitása és a főszereplő személye tart össze. A korábban történtek – az első kötet – ismerete nem árt, de nem szükségszerű. Amit továbbra is használ a szerző, a történetbe ágyazottan gyorsan újra elmondta, így mindenki képbe kerülhet – pl. Loson szakmája, az első szerelme, a barátai.

A történet cselekményközpontú, és gyorsan haladnak is benne az események. Egyik kaland követi a másikat, elég változatosan. Lesz itt harc zombikkal, szellemként tett utazás, csábítási kísérleteknek ellenállás vagy éppen nem, búvárkodás, háború… A magánéleti színtéren is hasonlóan gyorsan, pergőn alakulnak az események. A közel 300 oldalon gyorsan végig is lehet szaladni, annyira húz egyik fejezetvég a másik elejére.

De nem csak az izgalmakat adagolja a szerzőt, a humort is. Legalább annyira jellemző, hogy mókás szituációk követik egymást, mint a kalandok. Loson nem tesz féket a nyelvére, és az már eleve humorforrás, hogy a házi kedvence egy patkány. Azt már nem is emlegetem fel, amikor a csodalámpás és a dzsinn gazdája éppen ez a Muszti lesz. Van tippetek, mit kér egy patkány a dzsinntől, amikor jön a három kívánság?

Azt azért le kell szögezni, hogy a szerző nem gyerekeknek írt mesekönyvet. Vacilláltam is, hogy meseregénynek vagy fantasy kötetnek nevezzem. Igazság szerint lehetne mindkettő. De amire ki akarok lyukadni, hogy Loson egyes kalandjai korhatárosak. Erotikus jelenet nem került bele, legfeljebb utalásokkal teli, és nem is mondanám szerelmes mesének, de bizony a sellők nem azért rabolnak férfiakat, hogy dolgoztassák őket. A megözvegyült királynő sem bánkódott a férje után, próbálta betömni az utána maradt lyukat… A szultán sem éppen átlagos módon igyekszik rávenni a szerelmes hercegnőt, hogy cserélje le a vőlegényét.

A karakterek alapvetően a mesékbe illenek. Nagyon kevés árnyalt figura akad benne, nagyon egyszerű felállítani a jó – rossz oppozíciót. Még csak változatos indítékok sincsenek, a hatalomvágy ver minden mást. Talán a szultán alakja az egyetlen, aki képes fejlődni, és nem megmaradni olyan jónak – rossznak, mint amilyennek megismertük. De ez nem változtat azon, hogy a pozitív szereplők könnyen megszerethetőek és kedvelhetőek.

Talán csak a történetek rajzolt előlapja, ami nagyon nem tetszett. A borító szép, de azok…

Winney: Sellők, hollók és csodalámpák – Mint meseregény: 90% saját kalandok mese átdolgozással együtt, humorosan és izgalmasan.

Szubjektíven: 95% vicces, jókat mosolyogtam, miközben kalandos is. Csak az a 3 rajz…

Cím: A párizsi könyvtár

Szerző: Janet Skeslien Charles

Műfaj: történelmi, romantikus

Cselekmény: Odile álma megvalósul, amikor felveszik a párizsi Amerikai Könyvtárba. Egy itt dolgozó személyeben a szerelem is rátalál. Ám a II. VH kitör, és minden veszélybe kerül, amit a lány szeret. Az ellenálláshoz csatlakozik és küzd a maga eszközeivel. Jó 40 évvel később egy fiatal lány idős szomszédjára figyel fel, akit a környéken csak háborús özvegynek neveznek. Nyomozni kezd…

Várható megjelenés: jelenleg augusztusi dátuma van

Miért várós?

• Párizzsal sok mindent el lehet adni nekem, ezt is.
• Odile története érdekel – az ellenállás is, a könyvtár is.
• Bár már unom ezt a zsánert – a két idősíkot, amikor egy fiatal nő egy idősebb múltja után nyomoz és a végére minden összeér – azért érdekel, az idős szomszéd Odile-e és mi lett Paullal.
• Könyves könyv: könyvtárosok akcióban.

Titkot őrző, fenyegető, átverős.

Caroline a negyvenes évei elején járó háziasszony, aki kezd gondokkal küzdeni. A lánya egyetemre ment, unatkozik. A férje sokat dolgozik, és az asszony gyanítja, hogy viszonya is van. Amikor a válás is szóba kerül, Caroline szeme megakad egy helyi fiatalemberen. A parton sétáló Aidan egy helyi bárban dolgozik, és Caroline belemegy egy forró éjszakába a fiatalabb férfival. Aidan meglepően komolyan veszi magukat, már első éjjel szerelmet vall és tapad a nőre. Miközben hízelgőnek érzi ezt a figyelmet, egyre inkább teherré válik: Caroline a házasságát akarja megmenteni, és a férje nem bocsátaná meg a botlását. Aidan azonban nem ért a szóból, Caroline nyomában jár, magának akarja és a családját is követi. Aidan szerint Caroline veszélyben van, meg akarja menteni a férjétől.

Michele Campbell újabb kötete is korrekt pszicho-thriller. Korrekt munka, amelyben szépen megvan minden, ami miatt a zsánerbe illik. Talán nem újítja meg a műfajt, de elszórakoztat és helyén vannak benne a dolgok.

A cselekmény gyors, sodornak előre az események. Mindezt úgy, hogy igazság szerint nem történnek nagy dolgok benne. A viszony, ahogy Aidan követi az embereket, és Caroline egyre jobban kapkodni kezd, a nővéréhez fordul… Ahogy azonban átjön a lelki feszültség, az egyre nagyobb nyomás, az ezen eseményeket is izgalmassá tudja tenni.

Váltott elbeszélés, melyben Caroline és Aidan nézőpontja váltja egymást. Mindkettő nagyon érzelmi oldalról van megfogva, és folyamatosan megkapjuk, ki mit érez és mi zajlik a fejében. A nő esetében ez még OK is, azért a férfi hőst kevésbé érzelmes megközelítéssel hitelesebbnek éreztem volna.

Általában már azt szórakoztatónak tartom, ahogy ugyanazt az eseményt megnézhetjük két külön szemszögből, de itt még egy pluszt is kapunk hozzá. Ez a két ember nagyon másként látja a dolgokat, és a szerző el mer játszani azzal, hogy kinek van igaza. Mindkettő a maga igazságát adja elő, és az olvasónak választani kell, kinek hisz. Campbell elég erőteljesen lök egy bizonyos irányban, mondhatni, sugallja, kivel érezzünk együtt és kiben bízzunk.

Csakhogy! Ez a sztori nem megbízható elbeszélőt alkalmaz! Rájöttem, én ezt kifejezetten élvezem, mert alaposan megbolondítja a cselekményt, hogy nem lehet hinni a szereplőknek. Kritikával kell fogadni még az érzelmeik leírását is, és folyton mérlegelni, mi az igazság a mondott dolgok mögött. Érdekes is, ki mikor érez rá olvasóként, hogy nem szabad hitelt adni az elbeszélőknek. Nekem játék volt, hogy mérlegeltem, ki mikor és miben hazudik. Aki meg a végén szembesül a szereplők igazi lényével, kap egy elég nagy csavart így a végére.

Abba bele lehet kötni, hogy mennyire hihető az egész történet. Túl simán mennek a gonosz tervek, és Aidan alakja is támadható. Hogy lehet ennyire naiv sok esetben? Azt sem tudom elhinni, hogy egy egyéjszakás kaland után ennyire rá bírjon kattanni egy nőre. De jól szórakoztam olvasás közben, így ezek most annyira nem foglalkoztattak.

Volt egy kis strandkönyv hangulata is, mert eljátszik a szerző a társadalmi és anyagi különbségekkel is. Caroline gazdag és előkelő, míg Aidan szegény és börtönviselt. A nő élvezi, ami a pénzért jár neki, és a helyszínek, az otthona, az egész miliő azt a világot idézi, amit kívülről irigykedve lehet nézni. A viszony, a bosszú tematikája is jól illik egy strandkönyvbe, csak éppen itt az érzelmi feszültség és fenyegetettség thriller felé visz el.

Nem hibátlan, de jól szórakoztam rajta – a nem megbízható elbeszélő módszert meg szeretem.

Campbell: Idegen a parton - Mint thriller: 70% az érzelmi feszültség megvan, a nem megbízható elbeszélő izgalmas.

Szubjektíven: 75% bár a sztori hoz tipikus elemeket, szórakoztat, és jó a nézőpontváltás is.

Kalandos, túlélésért küzdő, menekülő.

Reynevan nemesi család sarja, művelt fiatalember, aki többek között a prágai egyetemen is csiszolta a tudását. Balszerencséjére felfigyel rá egy férjes asszony is, aki el is csábítja – ám a férje családja rajtakapja őket, és bíróság elé vinné az ügyet. A fiúnak két szerencséje van: feljebb nem akarnak botrányt, és jó a családfája. Miközben a nő elmenekül a bosszúszomjas család elől, Reynevan a kiszabadításán töri a fejét, és a bátyjához menne. Későn érkezik: a testvére már halott, és nem tudja, ki gyilkolta meg. Bosszút fogad, ha előbb rá is kell jönnie, ki ellen. Miközben éri szerelmi csalódás, igaz érzelmekre is lel, és egyre jobban belekeveredik egy Európa sorsát meghatározó háborúba: a husziták hite háborút robbant ki.

Olvastam, és nem értettem. Történelmi fantasy? A történelem rendben, középkor és Európa, vallási háborúk - de hol a fantasy elem? A mágiát és a varázslást emlegetik ugyan, de nem mondhatnám, hogy sűrűn demonstrálják is. Az a boszorkányos jelenet is... Nem biztos, hogy tényleg repültek - simán beleférne az is, hogy csak bedrogozott állapotban hallucináltak.

Nem is tudom eldönteni, hogy tetszett-e nekem ez a regény. Túl gyakran eszembe jutott róla Bernard Cornwell sorozata a 100 éves háborúról, és az a történet jobban tetszett. Még nem látni át, mi ennek a történetnek a lényege. Reynevan sodródik az eseményekkel, és nem tudom, hogy a túlélésen túl mi a nagyobb célja neki is, a történetnek is.

A történelem ott zajlik köröttük, kiemelten a csehek és a huszita háborúk eseményei adják a hátteret. De egyelőre csak a hátteret, mert hősünket nem az mozgatja, hogy a történelmi eseményekből kivegye a részét. Menekülnie kell, mert rajtakapták egy házas nővel. Menekülnie kell, mert valaki megölte a bátyját, aki megvédhette volna őt is - bosszút is kellene állni a testvérért. Menekülnie kell, mert az egykori kedvese már egy fontos ember szeretője, és nagyon nem jó a nőnek, ha az új pasit emlékeztetik, hogy a nő már mással is csalta a férjét rajta kívül. Valami tehát mindig történik vele, kalandokba keveredik. Mozgalmas a könyv, egyáltalán nem unalmas, csak annyira vártam végig, hogy találja meg a célját! Legyen egy ügy, vagy egy bosszúja - valami, ami az egész történetet összefogja, nem csak egyik kalandból esik át egy másikba.

Azt sem tudom mondani, hogy Reynevan megkedveltette volna magát velem. Bár leírva le van, hogy okos és talpraesett fiatalember, a cselekedetei nem éppen ezt igazolják. A nőkkel kifejezetten gyerekes, és azt már szinte szánalmasnak találtam, ahogy mindenkinek leesik, hogy az egykori kedvese messze nem szerelemből volt vele, és már kínos neki a felbukkanó Reynevan. Nyomorult azt hiszi, együtt szöknek és happy end, a nő meg közben lecserélte és feledné is, hogy valaha volt köztük valami. Jó, nem teljesen elveszett, egy-egy problémát megold, és túl is éli a kalandokat, de se nem lovag, se nem rosszfiú, olyan kiforratlan még.

Sapkowski egy-egy jelenetet és helyszínt jól elkap, és hangulatos, emlékezetes képeket alkot. A boszorkányok ünnepe, a címbeli bolondok tornya - lehet, hogy nálam jobban működött volna a kötet novellák fűzéreket, mint regényként. Nem győzöm ismételni, egyelőre nekem nagyon hiányzik valami központi cél, ami felé haladnak az események és a főszereplő.

Valahogy a stílusa se fogott meg. Nem mesélős, inkább tömény. Nem egyszer éreztem úgy, hogy a történelmi hangulatot a beszéd is minimálisan próbálja visszaadni, és ettől fura.

Egyelőre csalódás ez a történet - a történelemről alig tanított újat, a fantasy csak mutatóban van benne, és Reynevan nem lopta be magát a szívembe.

Sapkowski: Narrenturm: Bolondok Tornya – Mint történelmi fantasy: 55% vannak hatásos képei, kalandos, de nem emlékezetes történet.

Szubjektíven: 45% nem szerettem a főszereplőt, és nagyon nem értem, mi az egész veleje.

Tudom, hogy ti, kráziaiak szívesen öltöztök fekete-fehérbe, de a világ nem ilyen egyszerű. Vannak színek, sőt a szürkének is léteznek mindenféle árnyalatai. (Brett: Koponyatrón)

De hidd el nekem, az évszázadokat túlértékelik. Csak az számít, hogy mit kezdesz az időddel. Inkább töltök el egyetlen esztendőt új emlékeket szerezve, mint ezret ugyanazokban az emlékekben kószálva. (Lawrence: A lány és a csillagok)

A lelkünk nem marad teljes egészében velünk, Brodie. Azokban is él, akiket szeretünk. Akárcsak azokban, akik szeretnek minket. (Gemeinhart: Egy kutyus két élete)

De Köztársaságváros még gyerekcipőben jár és a köztünk lévő különbségek túl gyakran vezetnek konfliktusokhoz. Ezen viszont változtathatunk. Ha legközelebb végigmennek az utcán, köszönjenek az önök mellett elhaladó idegeneknek! Gondoljanak bele, milyen lehet az ő helyzetük! Ha elég sokan teszünk így, egy nap talán sikerül megtalálnunk az egyensúlyt a társadalmunkban és egymás között. (DiMartino: Hatalmi harc 3.)

– Te most komolyan az Alkonyatot elemezgeted itt nekem?
Basszus! Ez is Allie hibája. Szánalmas lúzert csinált belőlem, aki a bárban Alkonyat-könyvklubot alapít a haverjával.
– Nem is tudom, hogy kiröhögjelek, vagy inkább ajánljak egy jó agyturkászt – jegyzi meg Beau komoly képpel. (Kennedy: A pont)

Mielőtt az az ember lesz, aki lenni akar, meg kell szabadulnia attól az embertől, aki. (de la Motte: Kegyetlen tavasz)

– Hosszú volt ez a néhány nap. Kösz, hogy belerángattál ebbe a szarba.
– Sajnálom. A nyomorúság társaságot követel. (Alger: Lányok, mint mi)

Lemosolyogtam a gazdijához bújó kutyára.
Ez az, amit én bizony sehogy sem értek: mégis hogyan lehet a világ ilyen sötét hely, amikor ennyire hősies szívek és ragyogó lelkek vannak benne, mint Brodie-é? (Gemeinhart: Egy kutyus két élete)

– Tokuga vagyok, a Tripla Terror Triád vezére… és hamarosan Köztársaságváros vezetője!
– Ő is indul az elnökségért?
– Kétlem, Meelo. (DiMartino: Hatalmi harc 3.)

Állatos, szellemvilágos, gazdit mentő.

Brodie egy keverék kutyus, aki egy csodás helyen tér magához. Szabadság, futás, több kutya. Egy átmeneti hely, ahonnan továbbléphet a mennyek felé. De Brodie érzi, hogy valamit elfelejtett, amit nem lett volna szabad. Ahogy eszébe jut Aiden, a gazdi, egy kisfiú, már tudja, hogy vissza kell jutnia. Nem emlékszik miért, de Aiden veszélyben van és meg kell mentenie! Pár új baráttal, a saját lelkét kockára tér vissza szellemként, hogy megkeresse és megvédje a kisfiút. Gonosz szellemek, árulók hátráltatják, de a jó kutya nem hátrál, míg Aiden nincs jól.

Azt mondják, kétféle ember van: a kutyások és a macskások. Én kutyás vagyok, és szívesen olvasok a négylábú barátaink kalandjairól. Ez a kötet talán kisebbeknek van szánva, de az én szívemhez is utat talált.

Érdemes lenne két részre osztani a könyvet. Az első könnyed és nagyon gyerekekre van belőve. Könnyed kutyás kalandok, ahol az jelenti a cselekményt, hogy megtanulnak szellemként felugrani egy buszra, vagy a falánk Tuck sült krumplit próbál enni, ami a szellemtestéből mindig kipotyog. Aranyos és minimális feszültség van benne. Mert vannak gonosz lények is, akik ellopnák a szellemkutyusok lelkét. Játékos, egyszerű – és nagyon mese.
Aztán Brodie emlékei visszajönnek. Már tudja, hogyan halt meg. Nekem meg a szívem megszakadt. Felnőtt fejjel bőgtem a könyvön, nem is tudom, egy gyerekből milyen hatást vált ki. Ettől kezdve már dráma volt, és megjelent a Szörnyeteg, aki valóban félelmetes ellenfél, és olyan fenyegetés, ami azért ijesztőbb, mert valós. A földön ragadt rossz kutyák szellemei nem hatottak meg különösebben, de a Szörnyeteg… Az egy valódi, a hétköznapokban nagyon is jelen levő gonosz, és olyan rettenetes, amire képes.
Abban már volt tét, hogy a kutya szelleme mit tud tenni ellene. Annyira kevés az eszköze, annyira nagy ára van mindennek.

De attól erős kutyás könyv, hogy Brodie nem adja fel. Mindent képes lenne feláldozni, hogy megmentse Aident. Többször elhangzik, hogy Brodie jó kutya, és ezt tettekkel is bizonyítja. Mert a jó kutya az életét is adná a gazdiért – Brodie is ilyen.
Mesésen meg van személyesítve minden állat: Tuck, vagy az utcai macska Patsy is. Emberi érzelmeik, gondolkozásuk van, mindössze pár dolog maradt meg, ami valóban állati bennük. A futás vágya, Tuck falánksága, ez a végtelen hűség a gazdi felé.
De ez fantasy, így belefért.

Elég erős a váltás a könyv két fele között. Ahogy a játékos, könnyed kalandból váltunk oda, hogy Aiden erőszakos apja mit művel… Stílusban is komolyabb lesz, a kis humordarabkák megszűnnek, onnantól kezdve tragikus színezete van a sztorinak.

De gyerekkönyv, így megkapjuk a lezárást, ami a kisebbeknek se fog fájni. Szerintem az a rész úgy is sokkol mindenkit, amikor agyonverte Aiden apja Brodie-t. Ahogy a kutyus és a gazdi utolsó jelenete is könnyfakasztó. Megvan az érzelmi hullámvasút, de egy olyan ponton köszönünk el, ahol lehet mosolyogni.

A szöveg is könnyed, gyorsan olvasható, érthető. Hogy ismételjem magam: gyerekkönyv. Már csak pár rajz kellett volna bele, de azért jobb, hogy az nincs benne. Így is elég nagy betűkkel és sortávval van nyomva, hogy ne legyen nehéz olvasni.

Komoly témákat hoz be feldolgozhatóan, és nagyon állatbarát fantasy. A kaland és a humor része ugyan a kisebbeké, de a dráma és a kutyahűség eladta nekem is.

Gemeinhart: Egy kutyus két élete - Mint gyerekkönyv: 85% komoly témákat rejt bele, egyszerre könnyed és mélyen drámai is.

Szubjektíven: 70% az eleje, a játékos szellemkalandok meseiek, de a vége szíven ütött.