• Noran Libro: Szerelmes királynék - ismeretterjesztő, történelmi
• Pozsonyi Pagony: A János vitéz - kód - gyerekkönyv
• Kossuth: A piros szalag - történelmi
  • Madame Picasso - női, romantikus
• Animus: Ezüstszárnyak - skandináv krimi
• General Press: Törött csontok - thriller
• Central: A hennaművész - női
• Athenaeum: A Pál utcai küldetés - gyerekkönyv
• Libri: A végső árulás - krimi
• Geopen: Őrangyalok - tárgyalótermi krimi
• Művelt Nép: Összetörve - krimi
• Könyvmolyképző: Vágyálmok - YA

Augusztus

31. Robb: Halálos szertartás - krimi 5

Szeptember

1. Ostow: A kezdet - YA 3

2. Cole: Égsötét - romantikus fantasy 4,5

3. Szigeti Kovács: A táltos - fantasy meseregény 4,5

4. Christie: Halál a Níluson - krimi 4

5. Tasnádi: A kőmajmok háza - gyerekkönyv 4

    Tóth: Szerelmem, Balaton - humoros 3

6. Clare: Égsötét Királynő - YA fantasy 2,5

    Tong: Rizs - családregény 4

Ősz - a kedvenc évszakom, nem kellene jobban örülnöm neki? Talán, ha nem maradna el megint a Könyvhét... Vigasztaljuk magunkkal jó könyvekkel, nem igaz?

Családi, vagyont kereső, bűnbe süllyedő, testvéres, kínai.

Ötsárkány egy falusi fiú volt, szegény és sötét élettel, de megvolt a helye a rizstermesztő közösségben. Amikor egy árvíz mindentől megfosztja, a sok éhezővel együtt a városba megy. Egy rizskereskedés előtt ver tanyát – vonzza a rizs, amely az életet jelenti számára. A tulaj, Feng végül megsajnálja, és kosztért befogadja munkásnak. A fiatalember éhes szemekkel kezdi el követni a tulaj idősebb lányát, egy igazi szépséget, aki a város maffiafőnökének a szeretője. Gomolyfelhő azonban az élvhajhászásban messze megy, és amikor bajba kerül, az apja Ötsárkányban látja a megoldást. Nem sejti, hogy ezzel milyen útra tereli a családot: Ötsárkány a két lánya, a kereskedés életébe is mélyen beleássa magát, és idővel megtalálja az utat a gazdagsághoz, de egyben az erkölcsi mélységhez is.

Ázsiai regényt mindig más olvasni, mint nyugati irodalmat. Annyira az angolszász termékek vannak nálunk túlsúlyban, hogy nem is egyszerű olyan sztorit találni, ami nagy siker volt, és nem arról a területről jött. A Battle Royale az egyetlen, ami szembe jut, több kiadást is megélt, és máig van piaca, kultusza. Ami még esetleg ázsiai történetet olvastam, azt nem odavaló szerző jegyezte. Ok, azért az Agave nyit Ázsia felé is, ott még akadnak sikerkönyvek.

A Rizs kínai családregény, saját hazájában sikerregény. Annyira, hogy még film is készült belőle. Érzem én is, hogy van benne valami, de egy olyan gondolkodásrendszert kell hozzá felfogni, ami tőlünk elég távol áll.

Ha a cselekményt nézem, arról felemás a véleményem. Történnek benne események, de leginkább a sorok között, és az a fontos, amit ez a szereplők jellemében okoz. Pl. amikor Ötsárkány tengeri útra megy, megtámadják a kalózok – micsoda kaland, és nem követi a szerző, csak a hazatérő Ötsárkány mesél majd egy nagyon keveset. Viszont, az itt történtek majd döntően hatnak a család és a továbbiak dinamikájára.

Család, becsület, ezek olyan fogalmak, amelyek ebben a világban sokkal többet jelentenek, mint nálunk. Meg kell szokni, hogy mennyire fontos nekik, hogy a látszatokat fenntartsák, ha mindenki tudja is, mi van mögöttük. Nyílt titok, hogy Gomolyfelhő 15 éves kora óta a maffia főnök szeretője, de amikor terhes lesz, mégis kell egy férj, hogy a család jó hírén ne essen csorba – nem mintha bárki lenne, aki nem tudná, hogy milyen körökben mozgott, és hogy az a baba fattyú lesz.

Vagy, a szülőkkel való kapcsolat. Gomolyfelhő nagy lázadó, de vannak határok, amelyeket így sem lép át. Amikor majd Ötsárkány lesz a családfő, nagyon mocskos dolgokat visz végbe, de senki egy szót se szól, kiszolgálják és haladnak utána, mert ő a család feje. Nem is kicsit az ókori Róma családfői jutottak eszembe, csak ez még annál is kötöttebb rendszer.

A történet érdekesen alakul, és tele van beteg motívumokkal. Ezért nem is tudtam megszeretni, mert nincs egy szereplő, akire azt tudnám mondani, hogy neki drukkoltam, érdekelt a sorsa. Három generáció, és egyikben sem akadt olyan, aki ne lenne valamiképpen beteg vagy tönkretett ember.

Még olyan perverz motívum is van, amelynek a teljes felfogásán még jár az agyam. Ötsárkány és a rizs kapcsolata. Addig felfogom, hogy a rizs jelentette neki mindig is a túlélést, az vezette egyik helyről a másikra. Ahol a rizs, ott az élet. De hogy vált ez nála át szexuális perverzióba? Talán addig kell örülnöm, amíg ezt nem értem.

Az egész kötetnek van egy olyan hangulata, ami valósággal fertőz. Annyira mélyre süllyednek, olyan sorsok és őrületek bontakoznak ki a lapokon, hogy valósággal mocskosnak éreztem magam attól, hogy elolvasom.

Különös élmény volt – nem tudom azt mondani, hogy tetszett a könyv, de lekötött.

Tong: Rizs - Mint családregény: 70% helyenként megdöbbentő, hatásos regény, családi és emberi dráma.

Szubjektíven: 65% egy ponton már annyira betegnek éreztem, hogy az zavart, ha érdekes is.

Világot mentő, baráti társaságos, természetfeletti lényes, tiltott szerelmes.

A kard megsemmisült, a vészhelyzet elhárítva, de mindennek komoly ára volt. Julian elvesztette a húgát, és majdnem belepusztul a traumába. Magnus segítségét kéri, hogy legalább másik tragédiát ne idézzen elő azzal, hogy Emmába szerelmes. Magnus képes eltompítani az érzéseit, de ezzel Julian is változik – ridegebb, embertelenebb lesz. Emma nem örül a helyzetnek, de nincs ideje tenni ellene. Az árnyvadászok között felemelkedik egy veszélyes csoport, és őket utasítják, hogy menjenek Tündérföldre. Ott szembesülnek azzal, milyen halálos fegyverre tett szert a tündérek királya, milyen csapdába esett Jace és Clary. Miközben otthon a kistestvérek a húguk feltámasztásán ügyködnek, Emma és Julian egy másik világba is ellátogatnak, hogy visszaszerezzék a Gonosz Fortélyokat és megakadályozzanak egy újabb háborút.

Az első döbbenet, hogy ez a könyv egy többszáz oldalas monstrum. Kis túlzással a trilógia zárlata önmagában akkora, mint az előző két rész együtt. Nem mondhatnám, hogy nagyon olvasásra csábítana – ok, a megszállott rajongók ennek örültek, én annyira nem.

Ugyan tudom üdvözölni, hogy Clare még mindig képes kézben tartani a teremtményeit, és már 3+1 trilógiát vezet ezzel tovább, de kezd ez sok lenni. Engem már zavar, hogy nem tudja elengedni a szereplőit. Persze, egy-egy megjegyzésnek én is tudok örülni, mi van a korábbi kedvencekkel, de most olyan melléktörténeteket kap mindenki, hogy más abból írna külön regényt, Clare pedig igyekszik ezeket egy történeten belül kezelni. Egyszerűen monumentális – nekem a kevesebb már több lenne.

Írom mindezt úgy, hogy a Gonosz fortélyok főszereplőit nem kedveltem meg, és szívesebben olvasnék továbbra is a régi hősökről. Julian és Emma világa túlzottan akörül forog, hogy tiltott a szerelmük. Halálos veszélyek közé sétálnak be, vannak kalandjaik, mégis azt éreztem most is a legfontosabb kérdésnek, hogyan lesz nekik happy end, ha a szabályok miatt nem lehetnek szerelmes pár. Plusz, azt is röhejesnek érzem, hogy pl. a tündéres küldetés előtt többen sajnálják őket, hogy gyerekként ilyen veszélyes helyre kell menniük, de a szerelmük teljesen úgy van kezelve, mint az életre szóló, nagy és végzetes örök szerelem. Egyszer gyerekek, utána meg ez? Valahogy ellent mond egymásnak.

Pedig a történetben vannak nagy ötletek, am másik világot kifejezetten annak találtam, ahol máshogy alakult Sebastian háborúja, ahol Clary bukott el és a bátyja nyert. A szerzőnek van érzéke a drámai jelenetekhez is, az is üt, amikor Sebastian szembesül azzal, hogy a másik világban hogyan halt meg, melyek voltak az utolsó szavai.

Még mindig van a történetben humor, és ha csak egy-egy jól sikerült kalandot és szituációt nézek, még tetszik ez a sztori. Csak éppen a sok jó mellé jut még több más, aminek nem hiszem, hogy itt lett volna a helye.

Érdekes téma az is, mennyire liberális Clare világa. Az elején még nagy szó volt, hogy Alex felvállalja, hogy a férfiakhoz vonzódik. Az árnyvadászok erkölcsi világa zárt, nagyon nehezen engednek be bármilyen változást, ez is okozza mágikus szinten gyakran a konfliktust. Ehhez képest most már van nemváltó karakterünk, de olyan szerelmi párosunk is, ami igazából hármas. (Az is, jött a semmiből? Mikor szerettek ezek egymásba? Most, hirtelen, jó furcsán.) Semmi bajom a másság elfogadásával, de itt is azt érzem, átestünk a ló másik felére. Túl sok, pláne, egy ilyen zárt rendszerben, mint az árnyvadászoké.

Egy történetszálat Clare most zárt, de jóval többet nyitott. A másik Jace, Ash, Kit, Julian öccse, Tessa következő gyerekéről nem is beszélve. Már meglestem, ezen felül Clare ír Tessa és Will gyerekeiről, trilógiát. Ahogy Magnus is saját trilógiát kap. Bőség zavara…

Clare: Éjsötét Királynő - Mint YA fantasy: 45% tágítja az univerzumot, sok ötlete van, de ezért szinte kezelhetetlen is.

Szubjektíven: 30% túl sok szereplő és mellékszál, a főhős untat és már túl nyitott ez a világ.

Robb: Halálos szertartás

A fekete boszorkánykör nem volt több átverésnél, de az alapítók közül a nő elkezdte komolyan venni. A társa, Alban erre elkezdte likvidálni az elemeket. A végén Eve is majdnem áldozatul esik, de Jaime még időben figyelmeztetni tudja a férjét, és megmentik.

Cole: Égsötét

A halhatatlanok összefognak, és a királyuk tetteiért az egész vrekener népet büntetik. Sky Hall ledől, a varázsló királynő kölcsönveszi Lanthe erejét, és a bátyja halálával királlyá lett Thronost kényszeríti, hogy felejtse el a feleségét. A túlélő vrekenerek elmennek új hazát keresni, Lanthe viszont képtelen beletörődni, hogy elvesztette a férjét - akitől ráadásul terhes. Utána megy, és a szerelem elég lesz, hogy legyőzze a mágiát és emlékezzen magukra. Együtt keresnek a népüknek új otthont.

Christie: Halál a Níluson

Simon jobb életre vágyott, mint amit anyagilag megengedhetett magának. Így amikor Linnet el akarta csábítani, megszületett a terv. Elveszi, a nászúton megöli, és a pénzzel és a szerelmével élhet majd boldogan. Csak Poirot mindenre rájön. A férfira mindneképpen halál várna - a szerelme így agyonlövi, amikor elvinnék a rendőrök.

Új életet kezdő, családi, közösségbe illeszkedő, szőlőbirtokos.

Oaks elhatározta magát, hogy az életét átköltözteti a Balaton mellé. Ehhez azonban fel kell számolni mindent, ami Kanadához kötötte. Az alkalmazottai megkönnyítik neki: a helyettese felmond, és érkezik egy meglepően jó ajánlat a cégre. Így már megvan az anyagi bázis, amivel a kúriát megint széppé lehet varázsolni. A feleségével átmennek, és megindul a hajsza a szakemberek után. Hiszen még azt sem egyszerű eldönteni, kit érdemes pl. megbízni a tetőzet rendbe hozatalával. Közben a szőlőt is fel kell mérni és gondozni. Itt minőségi bor készülhet, és a férfi feltett szándéka, hogy ismertté teszi a márkájukat. Közben a párja könyvet ír a váltásról, melyhez kiadót is sikerül találnia. Hogy ne legyen annyira egyszerű a helyzet, Oaks apja is hazavágyik, és a férfi hajlik is rá, hogy hazavigye idős édesapját, akinek a betegségén is segíthet, ha a fiatalsága helyszínére visszatér. Arról már nem is beszélve, hogy a helyiek ellen is bevethető, mint titkos fegyver…

Sorozatnál mindig fontos szerintem tisztázni, mennyire kell ismerni a korábban történteket. Vagyis, van-e értelme elolvasni jelen esetben a Szerelmem, Balatont, ha valaki nem olvasta az Édesvízi mediterránt? Itt nem jelent gondot.

Tulajdonképpen olyan az alaphelyzet, hogy mindent megkapunk kicsiben, amiről az előző rész szólt. Abban hozza meg Oaks a döntést, hogy elfoglalja az örökségét és szőlősgazda lesz a Balatonnál. Itt pedig megkezdődik mindennek a kivitelezése, vagyis semmilyen cselekményről nincs az olvasó lemaradva.

Ez a rész még jobb is azzal, hogy nem csak mereng a hős és ismerkedik a környékbeli emberekkel, hanem tevékenyen lefoglalja magát. Megkezdődik a költözés, az építkezés, a családi kapcsolatok újjáélesztése. Itt nem csak hangulatok és beszélgetések vannak, hanem cselekmény is. Most sem egy körömrágóan izgalmas regény a végeredmény, de legalább van már tartalom is az életképek mögött.

A szereplők is mondhatni, újra be lesznek mutatva. Aki már szerepelt az első részben, most is megkapja ugyanazt az alapozást, mint korábban. Most több szerephez is jutnak, így ebből alaposabban is meg lehet őket ismerni.

De most is, ami a kötetet eladja a hangulata. Még mindig egy impresszionista festmény jut róla eszembe. Nem konkrétan egy eseményt akar ábrázolni, hanem egy életérzést és hangulatot. A balatoni mediterránt, ami a sorozat nevévé is vált. Ezt éreztem benne, átélhetővé tette a szöveg, és ez megadja azt a pluszt, amiért nem akadok ki azon, hogy tulajdonképpen a felújítási munkálatokon és az első szüreten túl nincs más a regényben. Ahogy éreznek az emberek, ahogy alakul a közösség, ahogy Oaks, a neje és az idős apja otthont építenek itt, amilyen ez a világ, arról szól ez a rész.

Most azért sem panaszkodom, hogy alig van jelen a Balaton. Most itt van visszatérő vizuális elemként, és valóban jól érzékelteti, örök emlékeztető, hol játszódik a cselekmény. Azt különösen élveztem, hogy különféle időjárási viszonyok között jelenik meg a tó. Szinte képeslap effektusom lett, és hozta szépen vissza az emlékképeim a Balatonról. Igazi, nagy viharban még ugyan nem láttam, de a regény után ahhoz is kedvet kaptam. (Tudom, éledni kezdett bennem a katasztrófa turista, akinek nagy álma egy kitörő vulkánt látni lehetőleg úgy, hogy ne haljak ott.)

Határozottan jobb élmény volt ezt a kötetet olvasni, még akkor is, ha a cselekmény most sem izmos. Ha helyenként irritál a szöveg – ahogy a feleségét pl. Oaks a nőmnek hívja, attól falnak tudnék futni. De van haladás, és a borító most is szép.

Viszlát, Oaks, jöhet majd a sorozat 3. része is!

Tóth: Szerelmem, Balaton – Mint humoros: 50% impresszionista hatások, sajátos szókincs, hangulatos is, de a sztori…

Szubjektíven: 50% a történetet még mindig kevesellem, de már van egy hangulat, ami ok.

Családi titkos, nyári szünetes, gyerekes.

Kornél egy öreg, kőmajmokkal díszített tömbházban lakik az édesanyjával. Sok mindent szeretne, de az asztmája miatt nem lehet. Még focizni sem tud a fiúkkal, mert elfullad. A nyári napokat az egyik lakó ide látogató unokája (Iza) dobja fel, akinek van egy elmélete. Mely szerint minden itt lakó mágikus menekült, akikre vadásznak. Az emeleten lakó mogorva bácsi sárkány, ő maga gyíkká tud változni, és valami Kornél családjában is kell, hogy legyen. A fiú kérdezősködni kezd az anyjától, aki elérkezettnek látja az időt, hogy meséljen Kornél apjáról, aki pár évvel korábban komoly bajba keveredett. Miközben Kornél egyre közelebb kerül a családi titok megoldásához és az apjához, kiderül, évekkel korábban hogyan nyaralt egy Gyuri nevű fiú itt a nagyszüleinél, és lett belőle garabonciás.

Alapvetően szeretem a gyerekkönyveket. Nagyon sok kalandos, humoros és ártalmatlan történet van köztük, amelyek mindig kikapcsolnak. Percy Jackson, Harry Potter, Hanga és Várkony, a Budapest Rádió, Csukás István könyvei elvisznek egy olyan világba, ahol simán csak szeretek lenni.

Azonban néha előfordul, hogy sokkal többet érzek egy történet mögött, mint ami meg lett belőle írva. Számomra ilyen élmény volt Tasnádi és a kőmajmok. Gyerekkönyv, a gyerekek szemszögéből van megírva, és az ad neki egy plusz bájt, hogy a gyerek mit fog fel a felnőttek komoly tragédiáiból. Csak éppen felnőtt fejjel már jobban mozgatja az agyam a szülők története, Gyuri életútja, ami itt csak a sorok között bújik meg.

Láttuk rosszcsont gyerekként, ahol megkapja az ítéletet. Vannak benne nagy lehetőségek, de komolyan el is tévelyedhet. A jelenből az derül ki tulajdonképpen, hogy valósult ez meg. A gyógyszerfüggőség, a felépülés, a küzdelme, hogy valahogy része maradhasson a fia életének. Ez volt az a történet, ami érdekelt és mozgatta az agyam ebben a regényben. De ez az a történet, ami csak a háttérben bontakozik ki, melyről úgy kell összeszedni az információkat. Hiszen a főszerepben Kornél van, aki egy mesés nyomozásba kezd bele, aztán a megoldás nagyon is reális lesz, az apja személye.

Tetszett, ahogy Tasnádi folyamatosan azon a határon tud maradni, ahol a mese és a valós magyarázat is elfogadható a történetre. Kinek melyik tetszik jobban – felnőtt fejjel nekem jobban bejön a reális magyarázat, de könnyen el tudom képzelni, hogy a fiatal olvasók, az igazi célközönség inkább a mesét választja. Remek, hogy a könyv erre teret ad nekik. Már szinte a mágikus realizmus, ami itt megjelent.

Ha a konkrét cselekményt nézem, és amilyen kis kalandjai vannak a gyerekeknek, akkor egy hétköznapi, egyszerű történetet találok csak. Ez a fantázia burok dobja fel. Az nincs rajta Gyuri gyerekkori történetén, nem is tudott annyira megfogni, mint Kornél idősíkja.

A szerkezet két idősíkon halad lineárisan, hogy egy magyarázatban összeérjenek. Amikor a jelenben is ott van a felnőtt Gyuri, akkor az ő személye fog egybe mindent. De, ahogy már említettem, mégsem őt éreztem a főszereplőnek, hanem Kornélt.

Jó abban a szerző, hogy pár vonással is emlékezetessé tegye a mellékszereplőit. Ha később visszagondolok erre a történetre, nagy eséllyel jobban megmarad az emlékezetembe a masszőr/jósnő szomszéd néni és az ex-sárkány Dragomán bácsi, mint pl. Kornél anyja.

Van benne humor, de csak finoman a sorok között. Nem igazán arra van ez a könyv, hogy nevessünk rajta, de a gyerekkalandoknak megvan a maguk bája.

Tanulságokat sem fogok kihámozni belőle. Legszívesebben azt mondanám ki, hogy a mesék és a gyermeki hit szebbé teszi a dolgokat, de ez nem igazán tanulság.

Van film is belőle, a regény hatására meg is néztem. Konklúzió: olvassátok inkább a könyvet!

Tasnádi: A kőmajmok háza - Mint gyerekkönyv: 70% kalandos, már szinte mágikus realista, miközben a családról mesél.

Szubjektíven: 75% a mese és a valóság keveredését nagyon bírtam, de Gyuri kalandjait nem.

Mi a közös az alábbi regényekben?

• Kepnes: Te
• Niven: Veled minden hely ragyogó
• Smith: Csecsebecsék
• Coben: Az idegen
• Malerman: Madarak a dobozban

Segítő szó: (Mozgókép)

Megoldás: Tovább!

Nyomozós, szerelmi háromszöges, nyaralós.

Poirot egy kis kikapcsolódásra vágyik, így egy egyiptomi utazáson vesz részt. Sikerül egy érdekes társasággal összeakadnia. Ezen az úton van nászúton a milliomos örökösnő, Linnet jóképű, de vagyontalan férjével, Simonnal. A férfi nem olyan régen még Linnet jó barátnőjének a párja volt, aki szintén eljött erre az útra, ami az ő álomnászútja volt, és fenyegetőzik. Poirot érzi a közelgő tragédiát, de nem tud hatni Jacqueline-re. Egy reggel Linnet már csak holt, golyóval a fejében. Miközben Poirot megfejti, ki a gyilkos és miért, az utasok más-más titkait is felderíti és párokat is összehoz. Miért olyan mogorva Rosalie? Milyen baljós ügybe keveredett Tim? Kit választ a szerény, józan Cornelia férjének? Poirot minden szálat elvarr, legyen az bűnügyi vagy más természetű.

Örülök neki, hogy Sherlock Holmes után Poirot is felkerült a moziban is megjelenő detektívek közé. Kenneth Branagh korrekt feldolgozások készít, és mer kicsit hozzá is nyúlni a klasszikusokhoz. Az Orient Expressz után így befut ez a történet is – azért nem bírom ki, hogy a sorrendre ne tegyek megjegyzést. Ennek a végén említi Poirot, hogy az Orienttel fog hazafelé utazni…

De, amit ki akartam mindezekből hozni, hogy talán hamarosan itt a premier, előtte még el lehet olvasni az eredetit. Milyen is a Halál a Níluson?

Benne van az, ami Agatha Christie esszenciája. A legfontosabb, hogy ügyesen félrevezet, ki a gyilkos. Az a trükk, hogy a nyilvánvaló az igazság, de olyan terelések vannak, hogy pont rájuk nem lehet gyanakodni. Természetesen Poirot majd mindent megfejt, de addig lefolyik még némi víz a Níluson.

Az angolszász krimik hagyományait követve Poirot ebben a történetben is beszélgetésekből hámozza ki az igazságot. Fogja a tényeket, és azokkal kiszűri a hazugságokat. Az egyik részlet pedig vezet a másikhoz, miközben nem felejti el azt sem, hogy a miért is fontos kérdés. Nem is nyugszik, amíg erre nem tud választ adni.

Tipikus abban, hogy az előkelőbb angolok közé vezet el a történet. A meggyilkolt hősnő milliomos, szép is, az elit tagja. A hajó utasai között is olyanok szerepelnek, mint egy hírneves írónő a lányával vagy egy álruhás arisztokrata. Sajátos ízt ad a sztorinak, hogy ennyire angol és előkelő annak ellenére, hogy Poirot pl. belga és vannak amerikai karakterek is. Az összkép akkor is nagyon angol!

Amit pedig nagyon szerettem benne, hogy melléktörténetekkel és titkokkal dobja fel a fő ügyet a szerző. Most nagyon hosszú a felvezetés, kb. a könyv feléig el kell jutni, hogy egyáltalán megtörténjen a gyilkosság. Ez nem is tetszett igazán, de értem azt is, mi volt az értelme. Sok utas van, Christie mindenkit bemutat, hiszen mindenkinek van egy olyan titka, amit majd Poirot a kellő lélektani pillanatban leleplezhet és szórakoztatja vele az olvasóit. Ezeket pedig szerettem, most jobban is, mint Linnet meggyilkolásának esetét. A kedvenceim meg is nevezem: van itt egy hobbi ékszertolvajunk, meg egy lány, aki nagyon igyekszik az anyja szenvedélybetegségét titkolni. Ők, és ahogy Poirot összehozza őket, a kedvenc szálam a sztoriban. (Nevet direkt nem írok, ennyi meglepetést hagyok.)

De visszatérve arra, miért nem fogott meg annyira a fő ügy, maga a gyilkosság a Níluson. Linnet karaktere miatt, azt hiszem. Nem sajnáltam a nőt. Nem azért, mert látszólag mindene megvolt a küllemtől, ízlésen át a vagyonig. Az zavart, hogy gátlástalanul megszerzett bármit, amit csak megkívánt, de közben játszotta az ártatlan naivát. Nem volt az!

Összegezve, a krimi pont olyan, ahogy Agatha Christie írni szokta, és ez nem a legismertebb történetei közé tartozik. Szerettem a mellékszálait, de a gyilkost sajnáltam.

Christie: Halál a Níluson - Mint krimi: 75% korrekten felépített angol úri krimi, kis romantikával és sok mellékszállal.

Szubjektíven: 70% a mellékszálakat jobban élveztem a fő történetnél, és lassan is indult.